Anne Bishop: Vörös ​betűkkel ~ A Mások 1.

A történet egy olyan Föld-szerű világban játszódik, amely őslakosai olyan különleges alakváltó lények (vérfarkasok,  hollók, medvék, sólymok... és vámpírok,), akiknek az emberek csak egyszerű húst, prédát jelentenek. Nagyon ritkán érintkeznek velünk, csak ha valami általunk készített termékre vagy technológiára van szükségük lépnek velünk kapcsolatba, egyébként egyáltalán nem rajongnak értünk, viszont örömmel falatoznak belőlünk.

Ezt a bejegyzésemet átköltöztettem az aktuális blogomra. Ha van kedved gyere, nézz körül ott is! :)

Tovább olvasom...

Mindig maradjatok a fényben!

Hogy miért is jó régi sorozatokat olvasni?

Tovább olvasom...

Három könyvről röviden

Az a helyzet, hogy mostanában inkább szívesebben olvasok mintsem írok, így több olyan könyvet is magam mögött hagytam már, amiről eddig nem született bejegyzés és sajnos a lecsökkent közlési kényszeremnek hála szerintem erre  már nem is fog sor kerülni. Ám a napokban rábukkantam néhány elfeledett régi vázlatomra, és a régi szép idők emlékére úgy gondoltam, hogy összegyúrom őket egy amolyan zanzásított röpke posztba. :)

Rachel Vincent: Add a lelkedet (Sikoltók 4.) 

A Sikoltók sorozat 4. része sajnos nagy csalódás volt a számomra, mert bizony ez volt az eddigi kötetek közül a leggyengébb. Nem tehetek róla, de Kaylee hozzáállása a Nash-el való kapcsolatához totál kiverte nálam a biztosítékot, pedig a féltékenységi rohamait még nem is írtam a listájához. Egyszerűen képtelen voltam megérteni, hogy miért nem tudott végre megbocsátani Nash-nek, aki meglátásom szerint már épp eleget vezekelt a bűneiért. Szerintem most inkább épp támogatnia kellett volna ezt a szegény srácot és nem eltaszítania magától, és ahelyett, hogy folyton csak féltékenykedett és azon lamentált, hogy vajon adjon-e egy újabb esélyt kettőjük kapcsolatának vagy sem, inkább csak oda kellett volna tennie magát és Nash mellett maradva segíteni neki, hogy minél könnyebben vészelje át a drogfüggőségéből adódó komoly testi és lelki elvonási tüneteket. De neeeem. Ő csak vacillált, meg cirkuszolt és nyűglődött.... egyszóval kiborító volt. A cselekményt illetően - és több hónap távlatából nézve - erősen el kellett gondolkodnom azon, hogy miről is szólt valójában.... hát az utolsó néhány pár oldaltól eltekintve őszintén szóval semmiről.
Úgyhogy ez a rész nálam durván alul teljesített, melynek hála kicsit el is ment a kedvem az egésztől, de úgy vagyok vele, ha már eddig eljutottam, akkor kár lenne veszni hagynom a sorozatot, úgyhogy adok még egy esélyt a folytatásnak.

Fiona Paul: Seregély (Az Örök Rózsa titkai 3.)

A démonok és groteszk alvilági lények után Fiona Paul Örök Rózsa titkai trilógiájának befejező kötetével múlattam az időt, mely regény megjelenését már nagyon régóta vártam, hiszen nagy rajongója vagyok a sorozatnak. De sajnos azt kell mondjam, hogy kissé csalódott vagyok - igen, ismét -, ugyanis nem lett elsöprő szerelem a regényből. Hogy miért? Mert meg voltam győződve arról, hogy ebben a részben Luca sokkal több szerepet fog majd kapni és vele együtt a romantika is, melynek köszönhetően már előre borítékoltam a sóhajtásokkal teli édes pillanatokat közte és a hősnőnk  között, de mint kiderült kissé pofára estem, mert most aztán tényleg csak a nyomozáson volt a hangsúly, ami egyébként nem volt rossz, tényleg egy szavam nem lehet ellene, hisz tele volt izgalommal és rémisztő helyzetekkel.... de a fene vigye, akkor is valami másra számítottam.
Ami óriási pozitívum volt a számomra, hogy Cass az elmúlt részek alkalmával olyan változáson ment keresztül, hogy le a kalappal előtte. Egy elkényeztetett és burokban nőt leányzóból egy erős, bátor és határozott nővé cseperedett, aki az egész Örök Rózsa rendjének titkát szinte teljesen egyedül göngyölítette fel.
Szóval bár a romantika terén árnyékra vetődtem, de a történet kissé gótikus és hátborzongató hangulata az nagyon bejött. Amit még egy kicsit sajnálok ezzel a résszel kapcsolatban, hogy érzésem szerint valahogy most  nem igazán sikerült  a szerzőnek tökéletesen átadnia a szereplők érzelmeit, mert értem én, hogy Cass - pengeéles logikával - miért is választotta azt a férfit, akit végül is választott, de a döntése és a szavai mögött nem láttam az őszinte érzelmeket és szerelmet, és ez számomra sokat levont a történet élvezeti értékéből.

Összességében - és a nyavalygásaim ellenére -  jó kis könyv volt ez, bár az is igaz, hogy a Belladonnát nem múlta felül, de ha valaki egy izgalmas és főként nyomozással teli történelmi YA-ra vágyik egy kis romantikus beütéssel, akkor annak biztos nyugodt szívvel ajánlanám.

Susan Elizabeth Phillips: Álom, édes álom (Chicago Stars 4.)

A következő olvasmányom Susan Elizabeth Phillips Álom, édes álom című regénye volt, amit egy kedves barátnőm ajánlására vettem a kezembe.
Aki ismer az tudja, hogy nem rajongok az írónőért, persze azt sem tagadom, hogy még csak egy-két könyvét olvastam eddig, vagyis nincs sok tapasztalatom vele kapcsolatban, de valahogy ennyi is bőven elég volt ahhoz, hogy ne soroljam őt a kedvenc romantikus szerzőim közé. Sokat beszélgettem már erről másokkal, hogy vajon ennek mi lehet az oka, hiszen ha valaki szereti a romantikus már-már cukormázba hajló regényeket, akkor az én vagyok, és mégis. (Őszintén szólva a történelmi románcokat nálam semmi nem múlja fölül, azok az én szívem csücskei, egyszerűen imádom őket. Imádom a kor hangulatát és gondolkodásmódját,  a szemérmesebb megfogalmazást, a visszafogottabb és titokzatosabb szereplőket... ahhh, egyszóval teljesen odavagyok értük.) De visszatérve a regényre, meglepő mód nem bántam meg, hogy végül is elolvastam mert határozottan jó könyv volt.

Egyébként érdekes volt a vele való kapcsolatom, mert az elején csak úgy faltam a sorokat, egészen addig, amíg el nem jutottak a szereplők az első ágyjelenetig, mert nem tudom ki hogy van vele, de számomra egy romantikus regény legjobb része midig is az  volt, ahogyan eljutottak a hősök addig a bizonyos pontig.... mely pont ebben az esetben igen korán bekövetkezett. Sajnáltam is mindezt cefetül olyannyira, hogy még a történet utáni lelkesedésem is kissé alábbhagyott, de Ethan és Kristy sztorija miatt ismét elkezdett érdekelni a könyv, úgyhogy egy kisebb átmeneti "válság" után újra elkapott a lelkesedés.
Szóval finoman szólva is érzelmi hullámvasút volt számomra a regény; hol nem tudtam letenni, hol pedig kicsit untam, és alig vártam, hogy újra elkapjon a lendület, de a végén, amikor becsuktam, mégis úgy éreztem, hogy vétek lett volna kihagyni, és nem csak azért mert tele volt érzelemmel; boldogsággal és szomorúsággal, hanem mert a szereplők is olyan kivételesen erős és bátor karakterek voltak, akiknek a sorsáról és az egymáshoz való viszonyáról tényleg érdekes és szívfacsaró volt olvasni.

Olyannyira, hogy a végére még azt is majdnem elhittem, hogy mindez valóban megtörténhet. :)

Tovább olvasom...

Chloe Neill: Hard Bitten - Chicagoland Vampires #4.

Imádom a Chicagoland vámpírjait, szavakba nem tudom önteni, hogy mennyire sajnálom, hogy egyik kiadó sem karolja fel ezt a remek sorozatot, pedig vagyunk egy páran, akik eszeveszetten rajonganak Ethan és Merit kalandjaiért, de a jelek szerint úgy látszik, hogy mégsem annyian, hogy megérje az Alexandrának – aki volt oly kedves és beetetett az első két résszel - folytatni a sorozatot. Úgyhogy úgy tűnik, hogy jelen pillanatban nincs pártfogója szegény vámpírjaimnak, pedig biztos imába foglalnám annak a kiadónak a nevét, aki a szárnyai alá venné őket. Annál is inkább, mivel ez a rész durván övön aluli ütés volt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy majdnem, mondom majdnem pityeregve csukom majd be a végén a könyvet.

A történet cselekménye, mint korábban most is izgalmas volt, megfűszerezve egy kis humorral és egy csipet romantikus feszültséggel, melynek köszönhetően csakúgy faltam a sorokat, úgyhogy ha tudnék - de nem tudok – sem akarnék kukacoskodni vele kapcsolatban, mivelhogy számomra ez a könyv a letehetetlen kategóriába tartozott.

A sztoriról röviden annyit, hogy nehéz idők járnak a vámpírokra a múltkori természetfeletti balhéjuk miatt, az emberek már nemcsak a környéken nem szeretnék őket látni, de többet tudni sem akarnak róluk. Ennek köszönhetően egyre csak nő a zavargások és bűncselekmények száma a városban, ráadásul a chicagói polgármester egy titkos találkozón közli Ethannel és Merittel, hogy minél hamarabb számolják fel a rave partikat, mert az egyiken pár nappal ezelőtt három ártatlan lány vesztette életét. A polgármester üzenete egyértelmű volt: ha Sulliven nem vet véget mihamarabb ezeknek a véres összejöveteleknek, akkor a városi tanács törvényt hoz a Házak bezárásáról, mely egyértelműen a vámpírok létezése ellen irányuló intézkedés lenne.

Ethannak nem igazán tetszik ez az ultimátum, de nem tud mit tenni, muszáj utánajárnia a dolgoknak, mely feladattal Meritet bízza meg. Természetesen a drogbulik utáni nyomozás kapcsán Celina neve is felmerül és a GT-nek is lesz egy-két szava a történtekhez, úgyhogy pánikra semmi ok, ennél a résznél sem fog senki unatkozni, mivelhogy  Merit ismét nagy fába vágja a fejszéjét, melynek köszönhetően hamarosan Chicago mámorítóan sötét természetfeletti társadalmának a szívében találja magát.

Úgy hiszem, ha választanom kéne az eddig olvasott urban fantasykban szereplő hősnők közül, hogy melyikük áll legközelebb a szívemhez, akkor tuti Meritet mondanám elsőként. Emlékeim szerint ő még soha nem tett olyat, amivel kiverte volna nálam a biztosítékot. Mindig tökéletesen logikusan tudott gondolkodni, önzetlen, vad és hűséges volt, még azokkal az érveivel is maximálisan egyetértettem, amik miatt nem szerette volna Ethannel újra felmelegíteni a kapcsolatát. Pedig szegény vámpírkám most már tényleg egészen máshogy vélekedett az életében felmerülő váratlan természetfeletti problémák és a Merittel való kapcsolatának fontossági sorrendjéről. Ebben a részben Ethan ugyanis igazán nagy változáson ment keresztül, figyelmes és hízelgő volt Merittel szemben olyannyira, hogy még nekem is megesett rajta a szívem, és ahogy a dolgaik alakultak már komolyan kezdtem azt hinni (és őszintén remélni), hogy Merit megbocsát majd neki, és talán végre egy párt fognak alkotni. Ám az írónő bizony egészen máshogy szőtte a szálakat, valami oknál fogva arra a megállapításra jutott, hogy az lesz a legjobb mindenkinek, ha nemcsak a szereplőket, de magát az olvasót is sokkolja valami hihetetlen és váratlan eseménnyel, mely esemény aztán valóban letaglózó volt mindenki számára.

Nem szeretném az egekbe magasztalni Merit és Ethan párosát, de számomra mindketten nagyszerű és rendkívül szeretnivaló karakterek, csakúgy mint a történetben részt vevő összes mellékszereplő, melyek megalkotásában ugyancsak remekelt az írónő. Úgyhogy, egy szó, mint száz, ez a kötet is egy nagyon jól összerakott, ármánykodással és izgalommal teli történet volt, melynek minden sorát imádtam, a cselekmény folyamatosan fenntartotta a figyelmemet és a szereplőgárda is hozta a megszokott formáját.
Én a részemről továbbra is mély imádattal adózom az írónő eme remek sorozatának, és bátran vetem bele magam a folytatásba.

A sorozat kötetei:

1. A lányok, olykor harapnak - Some Girls Bite

2. Ha eljön a péntek - Friday Night Bites

3. Twice Bitten

4. Hard Bitten

5. Drink Deep

6. Biting Cold

7. House Rules

8. Biting Bad

8.A. High Stakes (Luc & Lindsey Short Story in Kicking It Anthology)

8.B. Howling For You (Jeff & Fallon Novella)

9. Wild Things

10. Blood Games

11. Dark Debt
12. Midnight Marked

Eredeti cím: Hard Bitten
Sorozat: Chicagoland Vampires
Oldalszám: 368

Tovább olvasom...

Arwen Elys Dayton: Seeker (Klánok háborúja 1.)

Azon az éjszakán, amikor Quin Kincaid felesküszik Keresőnek, új történet kezdődik a számára. Már nem kislány többé, mesterei jól felkészítették, hogy kiálljon minden próbát, harcoljon a becsületért és az igazságért a sötétség ellen. Két életre szóló barátja, Shinobu és John is megértek a próbákra, ám valami oknál fogva mégis csak az egyikük teheti le az esküt. 
A két fiú közül Shinobu reménytelenül szerelmes a lányba, Quin szíve viszont Johnhoz húz.

Az eskü éjszakáján azonban minden rosszul sül el, Quint a családja becsapja, a szerelme pedig elárulja, és még az is kiderül, hogy a Keresők nem az ártatlanok és gyengék védelmezői, hanem kegyetlen bérgyilkosok.

Bevallom a könyv elején kissé el voltam szontyolodva, mert annak ellenére, hogy az író egy olyan különleges világba kalauzol el bennünket, amit - mint később kiderült- irtó könnyű megszeretni, nem igazán állt össze a kép, hogy a könyv főhősei Quin, John és Shinobu, akik épp arra készülnek, hogy Keresőnek esküdjenek fel, mit is csinálnak tulajdonképpen és kik is ők valójában - ami elég frusztráló tud lenni egy idő után. Nem tudtam, hogy milyen korban vannak, milyen mágikus fegyver az ostorkard, és hogy az önvédelmen kívül mire jó még az athame és a villámszóró. Nem volt tiszta, hogy mi is az a bizonyos Odaát, ahova egy időkapunk keresztül lehet eljutni és ahol néhány perc eltöltött idő több órának, napnak, vagy akár évnek felel meg. Kik azok a lidércek, honnan származnak és miért vannak a Keresőkkel, mire vigyáznak és felügyelnek velük kapcsolatban… Szóval mi tagadás, az elején bőven volt kérdésem, melyek némelyikére ugyan ha  lassan is, de kaptam választ, ám a helyükre még ugyanennyi, ha nem több megválaszolatlan került a listára.

A történetről igazán nem szeretnék sokat elárulni, mivelhogy a fülszöveg tökéletesen összefoglalja azt a kevés információt, ami az induláshoz szükséges. Az események a középkori Skócia egy félreeső birtokáról indulnak és a könyv második felére a távoli jövő Honkongjába jutunk el. Az cselekmény viszonylag gyors tempóban halad előre, mely közben az író a szereplők karakterfejlődéséről sem feledkezik meg. És bár a szerelmi háromszög igen erőteljesen van jelen a könyvben, érdekes mód engem ez most mégsem zavart. Talán mert a kezdetektől fogva John pártján álltam és hiába volt Shinobu a pozitív(abb) szereplő a két fiú közül, én valahogy mégsem tudtam őt megkedvelni.

A történetet egyébként négy szereplőn - Johnon, Quinen, Shinobun és a Fiatal Lidércen, Maudon - keresztül követhetjük nyomon. Az ő fejezeteikből ismerhetjük meg a szereplők kétségeit és bizonytalanságait, gyengeségeit és erősségeit, valamint a múlt egy-egy apró darabját, mely utóbbiból többet is simán el bírtam volna viselni. Négyük közül nekem a legkedvesebb szereplőm John volt, a legérdekesebb pedig Maud, a Fiatal Lidérc. Az ő fejezeteit mindig nagy izgalommal és kíváncsisággal vártam, mert azt reméltem, hogy mivel ez a több száz éves lány jobban ismeri a többieknél az elmúlt idők titkait, talán majd több információval is tud szolgálni róla. De Maud túl megfontolt és nyugodt volt ahhoz, hogy csak úgy könnyelműen fecsegjen, így tőle sem tudhatunk meg sokat, de mindettől függetlenül én mégis nagyon kedveltem őt, és van egy olyan érzésem vele kapcsolatban, hogy a jövőben valami nagy dologra - a most véghezvittnél is nagyobbra -  lesz majd hívatott. 

Amit kissé zavarónak éreztem a könyvben az a Skócia harsogó zöld tájai és a zsúfolt Hongkong ábrázolása közötti éles kontraszt volt, és hogy a regényben több műfaj elemei is keverednek egymással. Persze nem tagadom, hogy igen érdekes hatást gyakorolt a fantasy és a sci-fi elemek elegye a sztorira, de ezt a furcsa steampunkos beütést, amivel még különlegesebbé akarta tenni a szerző ezt a világot, valahogy nem tudtam hova tenni. John léghajója számomra totál idegenül hatott Hongkong felhőkarcolói felett és a szereplők által használt fegyverek némelyikét is meglehetősen érdekesnek találtam, persze az is lehet, hogy csak az én fantáziám szegényes, mindenesetre, ha a világok kialakulásának miértjeit és hogyanjait nem nagyon boncolgatjuk, akkor biztos élvezetesebb lesz számunkra a történet. 

Összességében, hogy őszinte legyek a kezdeti ijedség után engem gyorsan magával ragadt a történet, és bár úgy tűnhet, hogy elégedetlen voltam vele kapcsolatban, mégis élveztem az olvasását. A mágia, a romantika és az a bonyolult családi dráma, ami a cselekmény hátterében áll igencsak érdekesnek ígérkezik, úgyhogy kíváncsi vagyok a folytatásra és bízom benne, hogy a kiadó mihamarabb el is hozza majd hozzánk.

Kiadó: Libri

Eredeti cím: Seeker

Sorozat: Seeker

Fordította: Markwarth Zsófia

Oldalszám: 448

Tovább olvasom...

Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája (Borbíró Borbála 1.)

Olyan, de olyan rég olvastam már egy igazán, harapnivalóan izgalmas és humoros vámpíros könyvet, hogy már teljesen ki voltam rá éhezve. Szerencsére a vcs kihívásomba kettőt is beválogattam - szeretem őket na, miért is tagadjam -, így került a kezembe Gaura Ágnestől a Vámpírok múzsája. Bevallom nem szívesen olvasok magyar írók tollából, mert ordas nagy előítéletekkel viseltetek irántuk (köveket a postaládámba kérem) persze próbálom ezen ellenérzéseimet kordában tartani, sőt mi több, küzdeni és tenni ellenük (lásd: bekerült vagy nem került be magyar szerző a vcs-be) és meggyőzni magam arról, hogy igenis vannak tehetséges hazai írók, csak rájuk kell találnom, és lám-lám Gaura Ágnes egy azon kevesek közül, akinek a nevét érdemesnek tartom a továbbiakban jól az eszembe vésni.

Nem is tudom, hogy mi olyat írhatnék még erről a könyvről, amit az előttem értékelők még nem írtak volna meg. Imádtam a regényt, ha az elejét nem is, de a végét mindenképp. Bori karaktere nagyon szimpatikus és üdítő volt a számomra, ő egy igazán sokoldalú egyéniség volt: okos, bátor és szép, a csípős nyelve és a vörös haja pedig csak még különlegesebbé és tökösebbé tette ezt az egyébként sem mindennapi nőszemélyt. Ráadásul az érzelmeit is a helyén tudta kezelni, mivelhogy tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a munkája miatt - vámpírológus a szentem - nemhogy hosszú távú párkapcsolatról, de még rövid kalandokról sem nagyon álmodhat, mert ugye melyik pasi engedné vígan és dalolva kedvesét éjszakánkét vámpírok vérét csapolni. Mert Borinak a Vámpírkutató Intézet alkalmazottjaként ez volt a munkája, egészen addig, amíg az intézetet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően be nem zárták. Így hát Bori munkanélküli maradt, de nem sokáig, mert a Nemzetbiztonsági Hivatal egy szörnyen titkos és szörnyen veszélyes feladattal bízta meg: be kellett épülnie a kormány tanácsadói, az IQ vámpírok közé, akik valami érthetetlen okból kifolyólag nem jelentek meg az üléseken, melynek következtében leállt a kormánymunka, és megbénult az ország döntéshozatali mechanizmusa. Borira várt tehát a feladat, hogy kiderítse, mit titkolnak az IQ vámpírok az emberi szövetségeseik elől és miért.

A könyv elején az egy négyzetméterre jutó dögös pasik száma kissé meglepően magas volt a számomra, persze nem mintha bármi kifogásom lett volna ellenük, csak gondoltam megemlítem ezt az édes kis apróságot. Persze ez a mennyiség a történet előrehaladtával ugyan változott, de soha nem érte el az egyet, amit szintén nem panaszként mondok, csupán a romantika kedvelők számára jegyzem meg halkan. Pedig ez a könyv egyáltalán nem is romantikus műfajú, ennek ellenére én mégis sóhajtoztam olvasás közben, mely kapcsán joggal röppenhet fel a kérdés, hogy vajon miért, de legfőképp kiért? Nos, természetesen a könyv másik főszereplőjéért a kissé mogorva és titokzatos, de rendkívül céltudatos Attiláért, aki nemcsak Bori főnöke volt, hanem az egyetlen olyan ember a történetben, akivel Bori valamilyen szintű baráti viszonyt tudott fenntartani, még úgy is, hogy folyamatosan vívták az eszméletlenül szórakoztató és parázs szócsatáikat, ami nagyon sokat dobott a könyv hangulatán. Kettőjük kapcsolatát illetően egyébként a kacsóimat bőszen tördelve nagyon várok ám valami nagy dologra.... tudjátok, arra a bizonyos áttörésre, amely a következő részek valamelyikében remélem, hogy meg fog majd történni.

A történet javarészt Magyarországon játszódott, egy két ember kivételével magyar szereplőkkel, amiről úgy gondoltam, hogy nem biztos, hogy be fog nekem jönni - már megint azok a fránya előítéletek ugye? - de tévedtem, mert bár kezdetben iszonyúan fura volt, hogy egy vámpírt Bélának, vagy Édes Klárának, vagy akár Ledér Lilinek hívjanak (mely nevek amellett, hogy roppant beszédesek egyszerűen hatalmasak) és olyan hazai sajátosság kerüljenek paranormális környezetbe, mint például a pálinka és a szolgálati Suzuki autó... de a történet előrehaladtával meglepő mód hamar megszoktam őket, csakúgy, mint a magyar mentalitás jelenlétét és az országra oly jellemző politikai zűrzavart.

Azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, ha leírom, hogy a dartsozásnak igen fontos szerepe volt és gondolom a továbbiakban is majd lesz a történetben, rengeteg leírást olvashattunk róla (a játék szabályairól és az eredetéről), melyek mennyisége kezdetben kissé bosszantott (az elején pl. el nem tudtam képzelni, hogy mi a fészkes fenéért kell nekem ennyire részletesen tudni, hogy milyen szabályok szerint játszanak a zombik), de a könyv végére eljutottam odáig, hogy amikor előkerült a téma, már csak jót mosolyogtam magamban és fejcsóválva azon töprengtem, hogy vajon milyen bűnös vonzalom fűzheti a szerzőt ehhez a különleges sporthoz, hogy ilyen fontos szerepet tulajdoníott neki a könyvben.

Gaura Rejtőzködő Ágnes

Őszintén szólva óriási meglepetést okozott számomra ez a könyv, baromi jól szórakoztam olvasás közben, egyetlen dolog tart csak vissza attól, hogy kiválónak tituláljam, az pedig a kötet első 20-25%-a, melyet meglehetősen elnyújtottnak és indokolatlanul részletesnek éreztem.

A sorozat részei:

0.  Démoni színjáték (novella)

1.  Vámpírok múzsája

2.  Átkozott balszerencse

3.  Lidércnyomás 

4.  Lángmarta örökség
5. ...még előkészületben

Ez a könyv immár az ötödik olvasmányom volt a vcs listámról, nagyon örülök, hogy volt annyi merszem és eszem, hogy beválogattam és, hogy el is olvastam, mert óriási hiba lett volna kihagyni ezt a fantasztikus élményt. Természetesen a folytatás már itt csücsül az asztalomon a sorára várva.

Update 

Nemrég találtam egy interjút az írónővel Shanara blogján, melyben többek között arra is fény derül, hogy bizony még soha a büdös életben nem dartsozott... héééééé, ez így nem ér! :)

Kiadó: Delta-Vision
Sorozat: Borbíró Borbála
Oldalszám: 472

Tovább olvasom...

Chanda Hahn: Bűbájtalan (Balszerencsés tündérmese #1) - Röpke poszt (4)

Ez a könyv úgy került a kezembe, hogy valami nagyon könnyed, kicsit sem elgondolkodtató rövid és mesésen romantikus történetre vágytam, valami olyanra, ami nem veszi túlzottan igénybe az agytekervényeimet sőt, ha esetleg még kicsit pusztítja is őket, azt sem lett volna nagy baj, és hát mit is mondhatnék, Chanda Hahn regénye mindezeknek a kívánalmaimnak tökéletesen megfelelt.

Hősnőnk Mina Grime az iskola lúzere egészen addig a napig, amíg meg nem menti a suli legmenőbb pasijának az életét egy iskolai kiránduláson. Azt viszont, hogy ezzel az akciójával a figyelem középpontjába kerül és nemcsak a suli diákjai, hanem olyan mesebeli teremtmények is felfigyelnek rá, akik elől az anyja mindeddig csak óvta és védte őt álmában sem gondolta volna. Ugyanis Mina Grime valójában a Grimm testvérek leszármazottja, akit egy olyan átok terhel, mely generációról generációra száll. Ez az átok ölte meg az édesapját és most Mina élete is veszélybe került, így hát rajta a sor, hogy belépjen a mesevilágba és megtörje az évszázados átkot. Ahhoz azonban, hogy mindez megtörténjen, meg kell szereznie egy könyvet, és végig kell játszania több mint 200 mesét.

A könyv alapötlete szerintem nagyon jó, a kivitelezés viszont elég gyatrára sikerült, sokkal többet is ki lehetett volna hozni ebből a történetből, mint amennyit az írónak sikerült. A főszereplő lány - vagy inkább nevezzük kislánynak - borzasztóan idegesítő volt a számomra, ő tipikusan az a fajta szereplő volt, akinek az értelmi és érzelmi szintje kicsit sem volt összhangban a korával. A telefonmániás barátnője szintén zenész, lapozzunk. Brody és Jared: igazából miattuk adtam nagy jóindulattal három csillagot a könyvre, mindkettőjüket szerettem, ők tényleg olyanok voltak a regényben, mint a mesebeli hercegek, pontosabban csak Brody volt szőke és gazdag, Jared abból a bizonyos dögösen rosszfiú fajtából való volt. Mivel meséről van szó, így természetesen nem maradhattak ki az izgalmas és felettébb érdekes varázslények sem a sztoriból, akiknek az volt a feladatuk, hogy riogassák ezt a szegény Mina lányt és szerezzék meg tőle a varázskönyvet, de sajnos ezek a lények nemhogy félelmetesek nem voltak - képzeljétek, ilyen névvel futott az egyikük, hogy Szürke Farok, most komolyan? fetrengtem a röhögéstől - hanem még állati nevetségesek is.

Chanda Hahn

Sajnos a könyvről nem sok jót tudok írni, a történetevezetés elég foghíjas volt, a cselekmény pedig kidolgozatlan, ráadásul az egésznek a szellemi tápértéke majdnemhogy a nullához konvergált, de hogy őszinte legye ez most nem is igazán érdekelt, mert meglepő mód irtó könnyen csúszott és még szórakoztatott is, úgyhogy egyszeri olvasásra és vészhelyzet esetére nekem ez most tökéletesen megfelelt. A folytatásra viszont már egyáltalán nem vagyok kíváncsi, hiába imádom a meséket, és hiába oly gyönyörűek és hívogatóak ezek a csodás borítók, rajtam nem fog a varázsuk.

A sorozat eddig megjelent részei:

1. UnEnchanted - Bűbájtalan

2. Fairest

3. Fable

4. Reign

5. Forever

Kiadó: Maxim
Eredeti cím:UnEnchanted 
Sorozat: An Unfortunate Fairy Tale
Fordtotta: Stier Ágnes
Oldalszám: 256

Tovább olvasom...

J. R. Johansson: Paranoia (Éjjeljárók #2) - Röpke poszt (3)

Az utóbbi időben kicsit elment a kedvem a blogolástól, ami nem azt jelenti, hogy bedobom a törölközőt, csak kicsit takarékra állítom magam és várom, hogy újra kisüssön a nap. Ennek fényében - vagy inkább árnyékában - a mostanihoz hasonló zanzásított posztokra lehet tőlem számítani, mondjuk erről a könyvről speciel épp nem is lett volna nagyon sok írnivalóm, azon kívül, hogy úgy tűnik, hogy egyre közelebb kezd kerülni a szívemhez e sorozat, de hát végül is ez is épp elég indok arra, hogy az összes nyűglődésem és tompa fásultságom ellenére mégiscsak említést tegyek róla, nem igaz? Úgyhogy minden előkészítés nélkül bele is vágok a közepébe.

Baromira ki voltam már éhezve erre a könyve, hogy miért, azt magam sem tudom pontosan, mivelhogy az első rész nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, ettől függetlenül mégis, ahogy megláttam a trilógia második kötetét az új megjelenések között, azonnal a magaménak akartam tudni. És, hogy őszinte legyek nem bántam meg, mert még mindig nagyon jó ötletnek tartom ezt az álomlátósdi dolgot, amit most talán mintha még jobban is élveztem volna, mint korábban. A történet természetesen tovább bonyolódik, és míg az első részben nem kaptunk semmi háttértörténetet itt most elég sok mindent tudhattunk meg az éjjeljárók világáról és azok három különböző fajtájáról. Sajnos az első száz oldal, ahol Parker a barátai elutazása miatt egyedül marad és ennek köszönhetően a sötétebb oldala a felszínre tör, nekem kissé lassúnak tűnt, ami nem azt jelenti, hogy nem tetszett és nem örültem annak, hogy közelebbről is megismerhetem Parker sötétebb és kellemetlenkedőbb oldalát, hanem egyszerűen csak arról van szó, hogy ez a rész nekem lassabban csúszott a többinél. Amikor azonban Parker barátai visszatértek és ismét körülvették, meghallgatták és támogatták őt a terveiben az események is - akár egy lassan felpörgő búgócsiga - kezdtek szépen beindulni.
Az előző részhez hasonlóan a szereplők még mindig nagyon szimpatikusak és normálisak voltak a számomra, amit azért is érezek fontosnak megemlíteni, mert nem egy olyan olvasmánnyal volt mostanában dolgom, ahol a tizenéves fiatalokat az író annyira idiótának vagy épp naivnak állította be, hogy az még a legjámborabb ember türelmét is próbára tette, de itt ilyenről szó sem volt, ugyanis a szerző a szereplők érzelemvilágát; barátság, féltékenység, szerelem és düh rendkívül jól ábrázolta csakúgy, mint Parker összetett karakterét, akinek a sötét oldalát a könyv végére biz' isten még meg is szerettem. Úgyhogy jó kis történet volt ez, és biztos vagyok benne, hogy annak, aki olvasta az első részt nem fog csalódást okozni.  Az pedig, hogy nem egy végeérhetetlen sorozatról van szó külön öröm a számomra.

A trilógia eredeti borítói

Hogy őszinte legyek nekem a könyv magyar borítói nem igazán jönnek be - és lehet ezzel a véleményemmel nem leszek túl népszerű, de úgy gondolom, hogy az eredeti az sokkal ütősebb és ennek köszönhetően jobban vissza is adja a könyv hangulatát. Sajnálom, hogy nem vette át a kiadó.

Kiadó: Fónix Könyvműhely
Eredeti cím: Paranoia
Sorozat:The Night Walkers
Fordította:Dr. Sámi László
Oldalszám: 278

Tovább olvasom...

Gail Carriger: Soulless – Lélektelen (Napernyő Protektorátus 1.)

Lassan három éve porosodik már a könyvespolcomon Gail Carriger Lélektelen című regénye, pedig amikor annak idején a 2012-es Nemzetközi Könyvfesztiválon volt szerencsém egy dedikált példányt szerezni belőle úgy éreztem, hogy madarat lehetne velem fogatni. De aztán gyorsan teltek a napok és a hónapok és valahogy elterelődött róla a figyelmem, felkerült a többi könyv közé a polcra és azóta sem vettem a kezembe, úgyhogy ezért is gondoltam, hogy jó ötlet lesz beválogatni a 2015-ös vcs könyvek közé.

Hogy őszinte legyek kicsit csalódott vagyok a könyvvel kapcsolatban, mert annak ellenére, hogy annyi szépet és jót olvastam róla és visszaemlékezve arra a hatalmas hájpra, ami a megjelenésekkor körülvette azt reméltem, hogy ez biztosan valami hihetetlen jó, fergeteges és mindenképp felejthetetlen könyv lesz majd a számomra. Ehelyett azonban egy amolyan egyszer olvasós, gyorsan felejtős, igaz hangulatában és humorában csillagos ötöst érdemelő könyvvel volt dolgom, de semmiképp sem egy, az általam remélt világmegváltó darabbal. Persze lehet, ha a megjelenéssel egy időben olvasom, akkor nálam is nagyot szólt volna, de időgép hiányában sajnos ezt már soha a büdös életbe nem fogom megtudni.

A történet egyébként a kedvenc korszakomban, a viktoriánus Angliában játszódik, ahol mint köztudott a vénkisasszonyoknak nem volt könnyű sorsuk. Ha pedig még lélek nélkül is születtek, mint ahogyan Tarabotti kisasszony, akkor meg aztán tényleg végtelenül bonyolulttá tudott válni minden körülöttük.
Történetünkben minden baj, akkor kezdődött, amikor egy kihalt könyvtárszobában egy ismeretlen kóbor vámpír az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanta Alexia Tarabotti kisasszonyt táplálkozás céljából, aki természetesen mindezt a pimaszságot nem tűrvén kénytelen volt önvédelemből megölni a támadóját. Sajnos ez a vérszomjas vámpír nem volt tisztában azzal, hogy Tarabotti kisasszony lélektelensége minden esetben semlegesíti a természetfeletti képességeket, ellenkező esetben hótziher, hogy messzire kerülte volna a hölgyet.

A haláleset kapcsán természetesen rögtön a helyszínen terem a város rendőrkapitánya a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember Lord Maccon, hogy fényt derítsen a haláleset körülményeire. Sajnos a helyzetet csak tovább bonyolítja, hogy míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, más vámpíroknak és kóbor farkasoknak ugyanilyen váratlanul nyoma vész, és közben mindenki Alexiára mutogat. A feladat tehát nem egyszerű, Alexiának és Lord Macconnak meg kell találniuk, hogy ki vagy mi tizedeli a természetfeletti társadalom magányos tagjait.

Miss Tarabotti és Lord Maccon között kezdetben kissé paprikás volt a hangulat, ami nagy örömömre a későbbiekben is megmaradt, sziporkázó szócsatákkal és forró érzéki pillanatokkal kiegészülve. Alexia, küllemét tekintve semmiképp sem volt gyönyörűnek mondható, a legjobb esetben is inkább csak az egzotikus jelzővel lehetett illetni a hölgyet, kinek teltkarcsú alakja, sötét haja és markáns orrszerkezete - amit a néhai talján atyjának köszönhetett, csakúgy mint a természeten túli mivoltát is - teljesen elvarázsolta Lord Maccont. Bár az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy vonzereje gyakran még a gróf szemében is rögvest semmivé vált, mihelyt kinyitotta a száját. 

"– Mondja, miért olyan nehéz magával mindig? – kérdezte Lord Maccon elkeseredve, mire Alexia elvigyorodott.

– Talán mert nincs lelkem? – vetette fel.

– Józan esze, az nincs – javította ki a gróf."

A történetet egyébként nagyon összeszedetnek, a cselekményt pedig izgalmasnak találtam, Carriger mesterien szőtte össze a romantikát és az austeni nyelvezetet a paranormális világgal és a steampunk elemekkel. Az írása roppant humoros és elragadóan stílusos, a karakterei pedig tökéletesen kidolgozottak és meglehetősen változatosak voltak, ennek ellenére mégsem tudtam száz százalékig elveszni a történetben. Az én szememben Tarabotti kisasszony túlontúl gyakorlatias volt, melyet mi sem bizonyított jobban, minthogy kezdetben nem is igazán a szenvedély, mindinkább a tudományos kíváncsiság vonzotta őt Lord Macconhoz, melynek köszönhetően a gróffal való izzással teli érzéki pillanatok a legtöbb esetben elvesztették számomra a varázsukat.

Gail Carriger

Természetesen ismét egy sorozatról van szó, mely első három része már nálunk is megjelent, illetve érdekességként említem, hogy már képregény is készült Tarabotti kisasszony kalandjairól.

A sorozat részei:
1. Soulless ~ Léletketelen
2. Changeless ~ Változatlan
3. Blameless ~ Szégyentelen
4. Heartless
5. Timless

Kiadó:Könyvmolyképző
Eredeti cím: Soulless
Sorozat: Napernyő Protektorátus
Fordította:Miks-Rédai Viktória
Oldalszám: 374

Tovább olvasom...

Röpke poszt (1) - Claudia Gabel & Cheryl Klam: Káprázat - David Levithan: Nap nap után

Az elmúlt hetekben két könyvet is elolvastam, amikről idő és kedv hiányában nem tudok normál hosszúságú bejegyzést produkálni, úgyhogy csak néhány rövid gondolatot szeretnék veletek megosztani velük kapcsolatban, csak úgy jelzésként, hogy ezeket is olvastam.

Claudia Gabel & Cheryl Klam: Káprázat

A két könyv közül a Káprázat került hamarabb a kezembe, úgyhogy az emlékeim vele kapcsolatban már kissé megfakultak, de hogy szerettem olvasni és ennek következtében túl hamar a végére is értem, arra határozottan emlékszem.  

A történet a jövő kábítószeréről a Káprázatról szól, amely egy olyan technológia, amely segítségével a felhasználó egy olyan virtuális világba juthat el, ahol meghatározott ideig fájdalommentesen a teljes boldogság tökéletes illúzióját élheti át, mindezt úgy, hogy annak semmiféle következményei nem lesznek a valódi életére nézve. Ez azért is számít olyan különleges dolognak, mert a távoli jövőben a valóság rendkívül nyomasztó; a természet teljesen tönkre ment, nincsenek fák és tiszta vizű folyók, a levegő pedig annyira szennyezett, hogy oxigénmaszk nélkül nem lehet kimenni a szabadba. Úgyhogy azok az egzotikus kalandok, amiket a Káprázat nyújtani tud, mindenki számára csábítóak. A Káprázatot azonban egyre több támadás éri, azt mondják, hogy függőséget okoz és hogy életveszélyes lehet a felhasználókra nézve, de Regan a védelmére kel, annál is inkább mivel a programot az édesapja tervezte és úgy érezi, hogy tartozik az apja emlékének azzal, hogy utánajár a dolgoknak.

A történet egyértelműen cselekményközpontú és bár azt azért túlzás lenne állítanom, hogy fordulatokban gazdag, mert viszonylag hamar ki lehetett találni a dolgokat, de abszolút izgalmasnak és érdekesnek találtam, olyannak, ami mindvégig fenn tudta tartani az érdeklődésemet. Sajnos csak a végével voltak problémáim, az utolsó pár oldalon az akció számomra már túlzóba hajlott és azt a sok számítógépes hablatyot és humbugot is, amivel az írók folyamatosan kábítottak bennünket egy idő után már kissé irritálónak találtam.

A romantika nem sok helyet foglalt el a regényben, ami kifejezetten üdítően hatott rám. A szerelmi háromszöget pedig – másokkal ellentétben - én kifejezetten kedvemre valónak éreztem, mivel nem volt túldrámázva és elnyújtva, egyáltalán nem volt hangsúlyos, nem rágtam tövig a körmöm és nem idegeskedtem halálra magam az miatt, hogy vajon Regan melyik fiút fogja majd választani, mert ha teszem azt egyiket sem választotta volna (amely lehetőség többször is megfordult a fejemben), az sem lett volna olyan nagy probléma. Sőt, az talán még jobban is tetszett volna annál, mint amit végül is kaptam. De annyi baj legyen, így is meglepően jól szórakoztam a könyvön, teljesen elvarázsolt a Káprázat filmes világa és a nyomozás is tetszett benne, úgyhogy kíváncsian várom a folytatást, ami a jóég tudja, hogy mikorra fog megjelenni. És tessék, újra egy olyan sorozatba sikerült beletenyerelnem, aminek a folytatása bizonytalan. 

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Elusion
Sorozat: Elusion
Fordította: Béresi Csilla
Oldalszám: 352

David Levithan: Nap nap után
A Káprázat után ismét egy YA könyvvel folytattam a sort, ami általában nem szokott túl szerencsés lenni, mivel ezek a könyvek legtöbbször csak úgy átfolynak rajtam minden maradandó élmény nélkül, melynek következtében van, hogy egy hét múlva már arra sem emlékszem, hogy mi is tetszett vagy épp nem tetszett bennük igazán, de azt hiszem, hogy ennél a könyvnél emlékezni fogok a lényegre.
  

 „A" soha nem tudja előre, hogy másnap hol és milyen kinézetű és családi hátterű 16 éves bőrében fog felébredni. Lehet, hogy egy címlapfotóra illő gyönyörű szép lány, vagy egy kórosan elhízott fiú, esetleg egy mély depresszióba lévő vagy egy drogfüggő bőrében ébred majd, ki tudja. A lényeg, hogy a gondolatai, a tettei, az érzelmei és a lelke az mindig a sajátja marad. "A" már régóta elfogadta, hogy soha nem lesz rá lehetősége, hogy megtapasztalja a valódi állandóságot, az olyan csodálatos dolgokat, mint a család, a barátság és a szerelem. Csakúgy, mint azt is elfogadta már, hogy jövőkép  híján soha nem tud másnapra tervezni, és nem tehet olyan ígéreteket mint például, hogy majd holnap megbeszéljük vagy találkozunk vagy együtt elmegyünk... Amikor azonban egy szép napon találkozik egy gyönyörű és érzékeny lánnyal Rhiannonnal, minden megváltozik. „A” eddig mindig arra törekedett, hogy ne zavarjon bele túlságosan az emberek életébe arra az egy napra, amíg a testükben tartózkodik, de amióta megismerte ezt a lányt, saját szabályait felrúgva mindent megtesz annak érdekében, hogy még egy napot a vele tölthessen.

Ez a könyv inkább érdekes és kissé nyomasztó, mintsem romantikus és szívbemarkoló volt a számomra. Az "A" és Rhiannon közötti romantika, amely tulajdonképpen az egész történet mozgatórugója volt nem igazán fogott meg, viszont az az elképzelhetetlen elképzelés, mely szerint mi lenne, ha minden nap más ember testében ébrednék, teljesen levett a lábamról. Én úgy gondolom, ha esetleg, netalántán velem is megtörténne mindez, akkor kezdetben biztos nagyon érdekes lenne a dolog és nyilván élvezném is a helyzetet, mert ugye az emberi kíváncsiság határtalan és ebből kifolyólag, ha csak egy napra is, de óriási élmény lenne mások életébe, intim szférájába és kapcsolatába bekukucskálni. Persze biztos lelkiismeret-furdalásom lenne az miatt, hogy kukkoló lett belőlem, de ezen még mindig könnyebben túl tudnám magam tenni, mint azon, hogy bár létezem, de fizikailag mégsem vagyok kézzel fogható. Egy idő után úgy gondolom, hogy "A”-hoz hasonlóan nekem is piszok mód kezdene hiányozni az állandóság érzése, hogy tartozzak valahova, hogy saját testet ölthessek, hogy legyenek terveim és hogy az mellett az ember mellett ébredhessek fel reggel, aki mellett elaludtam.
Ha visszagondolok a könyvre, akkor nekem nem egy romantikus történet ugrik be azonnal róla, hanem egy elgondolkodtató és kissé szomorú történet, amely olvasása közben rengeteg kérdés ütött szöget a fejembe. Olyanok, mint például, hogy mi határozza meg, hogy ki vagy, hogy milyen a szexualitásod és a nemi identitásod? Milyen lehet elszigetelten élni és létezni és a legfontosabb; szeretni. A legjobb az egészben egyébként, hogy az író nem is próbálja megválaszolni nekünk ezeket a kérdéseket, hanem arra ösztönöz, hogy saját magunk gondolkodjunk el ezeken. És ez bizony működik.

"Tapasztalataim szerint nincs különbség a vágy és a szerelem fajtái között. Nem a neme, hanem az egyénisége alapján szeretek bele valakibe."

A könyv egyébként rendkívül jó stílusban íródott, érdekes volt, különleges és elgondolkodtató, ennek ellenére mégsem tudott maradéktalanul elvarázsolni. Ettől függetlenül rettentő kíváncsi vagyok az író további műveire is, melyekben állítólag előszeretettel nyúl olyan kényes témákhoz, mint a depresszió, az öngyilkossági hajlam, a homoszexualitás és hasonlók.

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Every Day
Sorozat: -
Fordította: Vince Judit
Oldalszám: 322

Tovább olvasom...

Chloe Neill: Twice Bitten - Chicagoland vámpírjai #3.

Ez a könyv valami hihetetlen jó volt, és már most előre elnézést kérek az állandóan ismételgetett szavaimért, de amellett, hogy a sorozat ezen részéről is csak csupa csupa jót tudok írni, még mindig úgy gondolom, hogy ez az egyik legjobb vámpíros sorozat, amihez eddig szerencsém volt. Van benne minden, ami a műfaj kedvelőit a fotelhez szegezheti. Van itt kérem akció, romantika, szenvedély, fordulatokban gazdag cselekmény, izgalom, humor és persze egy tökös hősnő, aki okos, talpraesett, szexi és a kardforgatásban is páratlan. Ha azt mondom, hogy a Chicagoland vámpírjainak az első két része erős volt, akkor ez a rész… pffff…. átkozottul jó volt, melyhez az a kis erotikus extra (igen, közös erővel sikerült végre összegyűrniük Merritéknek a lepedőt), amit az előző részekben oly rettentő mód hiányoltam, mi tagadás, sokat lendített  a dolgon.

Na de nézzük, hogy miről is szólt ez a rész. Azzal, hogy a vámpírok Celinanak hála kiléptek a nyilvánosság elé, akár tetszett nekik, akár nem, az emberek szeme elé kerültek, akik nem voltak mindig elnézőek velük szemben. Mivel túl sok vámpírban túl sok gyűlölet gyülemlett fel az emberekkel szemben és fordítva, sokan úgy gondolták, hogy elkerülhetetlen a háború. A vámpíroknak tehát szövetségesekre volt szüksége és erre a legkézenfekvőbb megoldás az alakváltók voltak, akik épp most készültek arra, hogy Chicagoban találkozva, egy gyűlésen határoznak arról, hogy a saját területeiken maradjanak-e a továbbiakban vagy térjenek vissza az ősi lakhelyükre Alaszkába. Ha az alakváltók maradnak, akkor a vámpírok velük együtt nézhetnek szembe az őket ért támadásokkal, ha viszont nem, úgy, mint már korábban, ismét egyedül kell elszenvedniük a természetfelettiek ellen irányuló kegyetlen emberi tetteket. Ennek a lehetőségnek az elkerülése végett Ethan mindent megtesz, hogy szövetséget kössön a falkával, és mintegy a béke jeleként felajánlja (kölcsön adja) az alakváltók Alfájának, Gabriel Keene-nek Meritet, különleges testőrnek. Meritnek természetesen el kell fogadnia a kinevezést, annak ellenére, hogy tudja, valószínűleg meg fogja bánni, amivel nem is tévedett olyan nagyot, ugyanis valaki, aki nem nézi jól szemmel az alakváltók és a vámpírok közötti bimbózó kapcsolatot vadászik Gabrielre, melynek köszönhetően Merit hamarosan a tűzvonalban találja magát. Meritnek minden létező segítségre szüksége van, hogy kinyomozza, ki lehet a lehetséges gyilkos, de bárkihez is fordul a természetfölötti lények sorában, mindenhol egyre növekvő ellenségeskedéssel és feszültséggel találja szembe magát.

Na és persze nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy mindeközben bizony közte és egy bizonyos zöld szemű, évszázados korú mester vámpír között is egyre fokozódik a feszültség.

Ennek a résznek a cselekményéből igen nagy szeletet hasítottak ki az alakváltók, melynek kezdetben nem igazán örültem, mivel ha választanom kéne a vámpírok és az alakváltók között, akkor gondolkodás nélkül a vámpírok mellett tenném le a voksom. Hogy miért? Azt nem tudnám pontosan megmondani, de az alakváltók eddig valahogy egyik könyvben sem igazán nőttek közel a szívemhez. Talán mert túl gyakran növesztettek szőrt, meg mert büdösek... na jó, nem büdösek hanem föld, meg fű, meg a természet különböző illatainak az eszenciáit hordozzák magukon. Aztán ezen felül mindegyikük kivétel nélkül rettentő laza, ugyanakkor túlontúl szenvedélyes, és tuti, hogy imád motorozni, a hosszú hajukról már nem is beszélve. Míg a vámpírok csúcsragadozók. Értitek, A Csúcs Ragadozók. Nem félnek senkitől és semmitől, varázserejük van, igaz, hogy érzéketlenek és hidegek, de ha kell, akkor tudnak nagyon szenvedélyesek is lenni. Ennek következtében az ő érzelmeik kevésbé befolyásolhatóak, de ha valakinek (mondjuk egy nőnemű lénynek) ez mégis sikerül, akkor az nagyon izgalmas és eget rengető tud lenni. Szóval annak ellenére, hogy nem nagyon kedvelem az alakváltókat és ez a rész aztán igazán bővelkedett bennük, valahogy most a jelenlétük mégsem volt olyan zavaró a számomra, mivelhogy a könyv cselekménye olyan gyorsan magával sodort és beszippantott, hogy sok időm nem is nagyom volt miattuk lamentálni.  

Részemről ez a könyv (és a sorozat többi része is) elsősorban az írónő stílusa és a humora miatt lett nagy kedvenc, no és persze az is sokat nyomott a latban, hogy Merit és Ethan kapcsolatából most jóval többet kaptunk, mint korábban, aminek én - ugye mondanom sem kell -, hogy roppant mód örültem. Ebben a részben aztán volt ám szenvedély és halkan elsuttogott szerelmes szavak, hogy amikor aztán már az olvasó végleg abba a hiszembe ringatta magát, hogy végre sínen van a hős szerelmes gerlepár kapcsolata, akkor Ehatn mindezt elszúrva újra magára haragítsa Meritet. Pedig olyan jól indult minden és olyan jó érzés volt őket együtt látni, akár vitáztak egymással, akár nem, a kiképzős forró harci jelenetekről már nem is beszélve.

Szerencsére ebben a részben most nem sokat lehetett látni Morgant, akit nem igazán szeretek és a Catcher és Mallory páros is csak nagyon rövid időre tűnt fel a színen, de ezt igazából nem is nagyon bántam, volt annyi új és ugyancsak érdekes és szerethető karakter a történetben, ami tökéletesen elterelte a régiekről a figyelmem.

Egy szó, mint száz, élvezet volt olvasni a sorozat ezen részét is és nem kétséges, hogy a továbbiakban is irtó kíváncsi vagyok, Merit és Ethan kapcsolatának alakulására, no és persze, hogy milyen újabb bonyodalmakkal kell majd Meritnek a következő részben megküzdenie.

Chloe Neill

Ui.: Ha minden igaz, akkor jövőre nálunk is folytatódik a sorozat, de egyelőre csak a 3. rész kerül kiadásra.

Eredeti cím: Twicw Bitten
Sorozat: Chicagoland Vampires
Oldalszám: 355

          

       Novellák

A sorozat kötetei:

1. A lányok, olykor harapnak - Some Girls Bite
2. Ha eljön a péntek - Friday Night Bites
3. Twice Bitten
4. Hard Bitten
5. Drink Deep
6. Biting Cold
7. House Rules
8. Biting Bad
8.A. High Stakes (Luc & Lindsey Short Story in Kicking It Anthology)
8.B. Howling For You (Jeff & Fallon Novella)
9. Wild Things
10. Blood Games
11. Dark Debt 

Tovább olvasom...

Rebecca Maizel: Infinite Days – Végtelen napok

Kezdjük azzal, hogy én még mindig nagyon szeretem a vámpíros történeteket, és minden könyvre, ami ebben a témában a piacra kerül rettentően kíváncsi vagyok. Aki olvassa a blogomat az tudja, hogy hármasnál kevesebb szívecskét nem igazán szoktam könyvekre adni, alapjában véve én egy hálás olvasó vagyok, nem a hibákat keresem egy regényben, hanem a pozitívumokat, amitől jó, amitől szórakoztató tud lenni egy történet, hiszen mi másért is olvasnék, ha nem a szórakozásért. Ennek ellenére ezzel a könyvvel mégsem sikerült egymásra találnunk, pedig kezdetben minden olyan ígéretesnek tűnt.

A könyv nagyon jól indult, Lenah Beaudonte egy 16 éves testbe zárt 592 éves vámpírkirálynő, aki emberként ébredt fel, miután lelki társa Rhode egy ősi szertartás segítségével feláldozta önmagát. Mielőtt Rhode meghalt volna még elmagyarázta Lenah-nak, hogy az alatt a 100 év alatt, amíg ő a föld alatt pihent (hibernálódott), sok minden megváltozott a világban. Figyelmeztette, hogy nem lesz könnyű szembenéznie a 21. századdal, de ez a probléma mind eltörpül amellett a veszély mellett, amit a több száz évvel ezelőtt Lenah által teremtett klán tagjai jelenthetnek a lányra nézve, ha ember formájában a nyomára bukkannak. A klán tagjait még anno Lenah kötötte magához fekete mágiával, ő maga válogatta és változtatta át valamennyiüket kegyetlen vámpírrá és állapodott meg velük abban, hogy senki nem szállhat ki a szövetségből anélkül, hogy az életével ne fizetne érte.

Hogy Lenah-nak minél könnyebb legyen a társadalomba való beilleszkedése, és hogy rejtve maradjon az üldözői elől, Rohde gondoskodott róla, hogy egy divatos bentlakásos iskolába járjon. Ellátta elegendő pénzzel és instrukciókkal az új kor vívmányairól, de mint később kiderült mégsem volt elég körültekintő a nyomok eltüntetésében.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Magát az alapkoncepciót meglehetősen eredetinek találtam, hiszen gondoljatok csak bele, egy erős és hatalmas, több száz éves vámpír újra emberré válik. Micsoda tudást és tapasztalatot halmozhatott fel az idők során, hiszen a saját szemével lehetett szemtanúja a történelemnek – és ki tudja, akár részt is vehetett volna benne -, rengeteget utazhatott és különleges emberekkel találkozhatott. Micsoda lehetőségek, micsoda potenciált rejt mindez magában, amit az írónő véleményem szerint sajnos csak nagyon minimálisan használt ki. De mindezek felett simán szemet tudtam volna hunyni, ha nem lett volna a történet tele ellentmondással és logikai malőrökkel, vagy akár a szereplőket sikerült volna annyira megkedvelnem, hogy ne legyenek zavaróak mellettük mindezek a tökéletlenségek és hiányosságok.

Lenah egy kegyetlen és érzéketlen vérbeli vámpírkirálynőből egy átlagos és idegesítően önző tinilánnyá változott, akit a szerző a megszokottnál is unalmasabb és szürkébb középiskolás környezetbe helyezett el, a szükséges papírmasé karakterekkel együtt, akiket egyszerűen lehetetlen volt megkedvelnem. Ráadásul Maizel egyáltalán nem félt használni a már jól ismert sulis kliséket (az iskolába érkezett új lány és a suli legjobb sráca között szerelem szövődik, melybe egy féltékeny barátnő és az ő sekélyes barátnői néha kicsit bekavarnak…), amivel tulajdonképpen nem is lett volna semmi problémám, hiszen szeretem én a kliséket is, ha az jól van megírva, de itt bizony a rosszabbik fajtából kaptam egy nagy adag ízelítőt.

A történetben a jelen eseményeit Lenah visszaemlékezései szövik át, melyek között olyan éles kontraszt húzódott, hogy az teljesen kettévágta a történetet, egy kicsit sem sikerült a szerzőnek megteremtenie a két idősík közötti összhangot, ami számomra szintén zavaró tényező volt.

Ami megmentette a történetet a totális csalódástól, azok Lenah visszaemlékezései voltak, amik meglehetősen kegyetlenekre és félelmetesekre sikeredtek, de ez számomra nem okozott problémát sőt, kifejezetten élveztem ezeket a részeket, hiszen a lelki szemeim előtt én is ilyennek képzelek egy  érzelem nélküli, a könyörületességet hírből sem ismerő legendásan vérszomjas vámpírkirálynőt.

Összességében, mint látjátok nekem ez a könyv egyáltalán nem jött be. Látom a lehetőséget a sorozat alapötletében, de a kivitelezés abszolút nem nyert meg magának. Minél tovább olvastam a könyvet, annál mélyebbre süllyedt a történet élvezhetősége, úgyhogy nagyon úgy tűnik számomra, hogy Maizel is csak egy, a rengeteg YA író közül, aki ugyan most tudott villantani valami eredetit, de csak azért, hogy azt a könyv végére totálisan taccsra vágja. Úgyhogy ha a könyv vége felé kicsit el is gondolkodtam azon, hogy folytatni fogom-e a sorozatot, a zárókép (ami olyan Twiligh szagú volt, hogy ihaj) végleg meggyőzött arról, hogy a legjobb lesz, ha inkább gyorsan elfelejtjük egymást.

Rebecca Maizel

A sorozat részei:

1. Infinite Days
2. Stolen Night
3. Enternal Dawn

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: Infinite Days
Sorozat: Vampire Queen

Fordította: Cziczelszky Judit
Oldalszám: 384

Tovább olvasom...

Rachel Vincent: Lélekőrzők (Sikoltók sorozat 3.)

Érdekes a viszonyom ezzel a sorozattal; nem mondhatnám, hogy maradéktalanul levesz a lábamról - mivel eddig egy csomó kivetnivalóval és következetlenséggel találkoztam már benne, és igazából izgalomban sem mindig bővelkedik -, de mégis, ahogy megjelenik egy újabb része, egyszerűen nem tudok neki ellenállni, azonnal meg kell vennem és minél hamarabb el kell olvasnom. Most is ez történt, de nem bántam meg, mert miután elolvastam örömmel nyugtáztam, hogy ez volt az eddigi legjobb és legsötétebb könyve a sorozatnak.

Aki olvasta az előző két részt az biztos egyetért velem abban, hogy a történet alapkoncepciója nagyon egyedi; Kaylee és Nash két középiskolás fiatal, akik tökéletes párost alkotnak, és nem csak azért mert szerelmesek egymásba, hanem mert különleges képességüknek köszönhetően kiegészítik egymást. Ők ketten bansheedok, azaz ludvércek, melyből kifolyólag igen sűrűn kerülnek összetűzésbe az Alvilággal.

Míg az előző részben néhány fiatal a hírnévért és pénzért cserébe adta el a lelkét, addig itt a Démonleheletért folyt a harc, ami egy alvilági kábítószer, amely használatába akár bele is lehet halni. Ennek a rendkívül addiktív vegyületnek valahogy sikerült átjutnia az emberek világába és természetesen Kaylee-ra és Nash-re várt az a feladat, hogy felszámolják a forrást és megvédjék tőle a barátaikat, akik közül az egyik már függővé is vált.

Kaylee mint mindig, most is hozta a szokásos formáját, önfeláldozó volt és bátor, senkinek nem akart ártani, sőt még azoknak is a segítségére sietett, akik mindezt meg sem érdemelték, amit én még mindig túl szépnek és jónak találok ahhoz, hogy igaz legyen, de lassan már kezdem megszokni Kaylee nagylelkűségét.

Az eddigi részeknél inkább a könyv hangulata fogott meg, mintsem maga a cselekmény, most azonban mindez másképp alakult. Ebben a könyvben az előző rész történései jelentős szerepet játszottak és meg kell mondjam, hogy nagyon tetszett, amilyen irányban elvitte a cselekményt az írónő, ugyanis most a Kaylee és Nash közötti kötelék lett próbára téve, melyben bizony, nem teljesítettek valami túl jól a fiatalok. De ez egyáltalán nem rovom fel hibának, sőt! Szerintem épp ez volt a történet legnagyobb pozitívuma. Néha jó jön egy kis szünet a romantikában, amely határozottan frissítően tud hatni, és itt az írónő úgy írta meg a két fiatal közötti konfliktust, hogy figyelembe vette a tetteik következményét, ugyanúgy, mint ahogy az a való életben is történne.

Ha eddig azt hittem, hogy Kaylee és Tod között lehet valami, akkor most elszállt az összes reményem, ugyanis egyáltalán nem éreztem, hogy több lenne közöttük pusztán barátságnál, amit hogy őszinte legyek nem is nagyon bántam. De miért is bánnám, amikor Nash és Kaylee jó párost alkotnak, illenek egymáshoz és eddig a részig nagyon jól működtek együtt. Nash amióta megismerte Kaylee-t soha nem hagyta magára és tényleg mindentől megvédte a lányt, de most az ő gyengeségének lehettünk szemtanúi, ami tulajdonképpen nagyon is hihetővé tette a történetet - már amennyire hihető lehet egy alvilági lényektől hemzsegő világ. És bár Nash cselekedete Kaylee szemében megbocsáthatatlan bűnnek számított én mégsem hibáztattam őt érte bárki bármit mondjon, mivel a srác önhibáján kívül került ebbe a slamasztikába.

A történet kapcsán ismét kirándulást tehettünk az Alvilágba, ahol a rosszfiúk igazán gonoszak és veszélyesek voltak, és mindent megtettek azért, hogy a céljukat elérjék. Kaylee pedig ismét megmutatta az erejét és rátermettségét a túlvilági szörnyekkel szemben és szerencsére nemcsak ott, hanem az őt ért érzelmi zűrzavarban is tökéletesen megállta a helyét.

Azt nem mondom, hogy a könyv hibátlan volt, mert találkoztam benne nagyon idegesítő és bugyuta részekkel, de az összbenyomásom róla mégis pozitív. Nagyra értékeltem, hogy az írónő most egy olyan témával állt elő mint a kábítószer terjedése és fogyasztása és a vele való visszaélés, ami mindig aktuális a fiatalok körében. De a legnagyobb pozitívuma a történetnek mégis a mondandója volt, ami biztos vagyok benne, hogy még azokhoz az olvasókhoz is el fog jutni, akik nem szoktak az ilyen dolgokra odafigyelni.

Kiadó: Jaffa
Eredeti cím: My Soul To Keep
Sorozat: Soul Screamers Series 
Fordította: Farkas Veronika
Oldalszám: 326

Érdekesség:

Az írónő a sorozatot 7 kötetesre tervezte, melyben a hét főbűn került feldolgozásra. Az első könyvben a kevélység, a másodikban a fösvénység, a harmadikban pedig a falánkság bűnére utalt, és bár én mindebből eddig semmit nem érzékeltem, a továbbiakban majd ilyen szemmel is fogom olvasni a történeteket. És, hogy milyen bűnökre számíthatunk még? A bujaságra, az irigységre, a torkosságra, a haragra, és a jóra való restségre. Mit is mondhatnék... izgatottan várom őket. 

Sorozat részei:

1. My Soul to Take (2009) - Lélektolvajok (2012)

2. My Soul to Save (2009) - Lélekmentők (2013)

3. My Soul to Keep (2010) - Lélekőrzők (2014)

4. My Soul to Steal (2011)

5. If I Die (2011)

6. Before I Wake (2012)

7. With All My Soul (2013)

Tovább olvasom...

Chloe Neill: Ha eljön a péntek - Chicagoland vámpírjai #2.

Mivel a sorozat első része totálisan levett a lábamról, így egyértelmű volt, hogy másodikat sem hagyhatom ki, sőt képzeljétek már a harmadik is ki van készítve, de egy szusszanásnyi időt azért hagyok közöttük (ugyanis a habzsolásnak mindig hasfájás a vége).

Az előző rész tartalmából. (Tiszta tévésorozatos feeling.) A chicagolandi vámpírok durván tíz hónapja hozták nyilvánosságra létezésüket és hát, mint ahogy az várható volt, az emberek nem voltak túlzottan elragadtatva ettől. Népszerűségükön az sem segített sokat, hogy a városban elkövetett két gyilkossági üggyel is őket - a Cadogan és a Grey-ház vámpírjait - vádolták. Ám a bűntények kitervelője a harmadik ház (vagyis a Navarre) feje volt Celina, aki nemcsak egy fondorlatos és manipulatív őrült nőszemély volt, hanem a vámpírokhoz hűen egy hulla jó bőr is. Na de félre a tréfát, ezt az őrült és hataloméhes nőszemélyt végül is sikerült főszereplőinknek az első rész végén elkapni és a vámpírok Tanácsának átadni. Celina után a Navarra-ház irányítását Morgan vette át (kettes számú jóképű vámpír), akinek bugyihúzogató mosolya minden élő és holt nőnemű lényt levett a lábáról, kivéve persze Meritet, akinek talán épp ezért kezdte el igen hevesen csapni a szelet. Merit azonban nem csak Morgan figyelmét keltette fel, hanem a Catogan-ház uráét és egyben saját teremtőjéét is Ethanét (egyes számú vámpír), akivel a kapcsolatuk igen izgalmasan alakult; erős vonzalom kölcsönös ellenszenvvel párosult.
És a folytatásban... Az élet a második részben is megy tovább, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy rögtön két kellemetlen meglepetésről is hírt kapnak Meriték. Az egyik, hogy Celinát a Tanács pár napja szabadon engedte és most bosszúra szomjazva épp Chicagoba tart, a másik pedig, hogy a város egy újságírója élénk érdeklődést tanúsít a vámpírok szokásai iránt, és azok közül is elsősorban a vérszívópartik érdeklik igazán. Ez pedig azért is veszélyes rájuk nézve, mert ha minderre fény derül, akkor bizony nem csak óriási botrány, de még akár egy háború is kitörhet az emberek és a vámpírok között, aminek elkerülése végett Ethan arra kéri Meritet, hogy térjen vissza előkelő családja kebleire és ismeretségét kihasználva akadályozza meg, hogy a média fényt derítsen ezekre a, hogy is mondjam… vérszívásokra.

Most már bizton állíthatom, hogy kedvencem lett ez a sorozat. És bár az első alkalomtól eltérően most kicsit nehezebben rázódtam bele a történetbe - ne kérdezzétek, hogy miért, mert magam sem tudom pontosan - de a kezdeti nehézségeken túljutva már ismét letehetetlennek bizonyult számomra a könyv. Új információt a vámpírokról ez a rész nem igen tartalmazott, a felépítése pedig ugyanazt a formátumot követte, mint az elődje, vagyis szintén egy megoldatlan rejtélyt kellett felderítenie Meritnek, amit képességeihez mérten kiválóan meg is oldott, hogy aztán egy újabb rejtelmes szituációba csöppenjen ismét.

Meritet még mindig nagyon szerettem, aki ebben a részben is merész és kemény, ugyanakkor sérülékeny és bizonytalan is volt egyben, igazi tökös csaj, valós problémákkal és egy meglehetősen különös családdal, akik a pökhendiségük ellenére is határozottan tetszettek.

Merit nagy megkönnyebbülésemre végre lenyugodott és úgy döntött (más választás híján), hogy elfogadja új életét Chichago agyaras lakosságának tagjaként, bár még mindig nem biztos tökéletesen a dolgában, ami érthető, hiszen ha a benne lakozó vámpír elhatalmasodik rajta, akkor elveszíti emberi mivoltát, ezzel együtt a barátait is - melynek folyamata a könyv végén már el is kezdődött - és ugyanolyan hideg és lelketlen vámpírrá válik, majd mint Ethan - és ezt ugye ki a fene akarná.

Apropó Ethan. A legtöbb esetben még mindig azt a hideg és közönyös vámpírurat játssza, mint az első részben, de néha felvillan benne a szenvedély, melynek köszönhetően határozottan úgy érezem, hogy a közte és Merit közötti kötődés (a szexuális feszültségről ne is beszéljünk, mert az komolyan mondom megőrít), egy hajszálnyit mintha erősödött volna. Úgyhogy nagyon úgy tűnik, hogy a szerelmük kibontakozása több könyvön átívelő nagyobb lélegzetvétel lesz, ami egyrészt bosszantó, mert én az ennél gyorsabb tempót jobban kedvelem (és ha jól látom, akkor itt egyhamar tuti nem lesz bugyiszaggatás), másrészt viszont épp ezért a várakozásért és izgalomért tartja fent folyamatosan a könyv az érdeklődésemet, dacára annak, hogy a romantika csak másodlagos szerepet játszik a történetben... De kit érdekel, így is imádom ezt a sorozatot!

És, ha minden igaz, akkor a harmadik részben már alakváltókkal is fogunk találkozni, akik új színt visznek a történetbe, persze ők is olyanok, mintha egy férfidivatlap oldalairól léptek volna ki - na de ezt ugye elnézzük nekik, hiszen nem tehetnek róla szegények, mivel ez is csak a természetfelettiségük egyik átka - szóval mindezeket figyelemebe véve, nincs az az erő (mit nekem államvizsga, meg leadandó dolgozatok), ami visszatartana a sorozat folytatásától.

A sorozat kötetei:
1. A lányok, olykor harapnak - Some Girls Bite
2. Ha eljön a péntek - Friday Night Bites
3. Twice Bitten
4. Hard Bitten
5. Drink Deep
6. Biting Cold
7. House Rules
8. Biting Bad
8.A. High Stakes (Luc & Lindsey Short Story in Kicking It Anthology)
8.B. Howling For You (Jeff & Fallon Novella)
9. Wild Things
10. Blood Games
11. Dark Debt

Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: Friday Night Bites
Sorozat: Chicagoland Vampires
Fordította: Bakonyi Berta
Oldalszám: 424

Tovább olvasom...