2011. febr. 27.

Iselin C. Hermann: Expressz ajánlott!

Erre a könyvre Csenga révén figyeltem fel és a fülszöveg elolvasása után nyomban be is szereztem. Egy kis ideig még pihentettem a polcomon, de nemrég kézbe vettem és egyáltalán nem bántam meg.

Egy fiatal dán lány Párizsban meglátja egy francia festő képét. A festmény olyan elementáris hatást gyakorol rá, hogy köszönetképpen küld egy képeslapot a festőnek. Ez a kezdete az egyre érzékibbé váló levelezésnek, mely egyben kifinomult játék is két szenvedélyes ember között. A játék a tűzzel kezd egyre veszélyesebbé válni, s egy napon már nincs visszaút: megbeszélik, hogy találkoznak.

A könyvben kezdetben az udvarias, baráti hangvitelű üzenetek, egymást követve alakulnak át szerelmes, erotikus majd egyre követelődzőbb levelekké. A szereplők a kapcsolatuk 19 hónapja alatt fokozatosan megnyílnak egymás előtt, megosszák a gondolataikat, érzéseiket, majd mesélnek saját gyerekkorukról, utazásaikról és szó esik közöttük a művészetről is. Minden levelükben érezni lehet a vágyakozást, amely napról napra csak nő bennük. Meglátásom szerint a kapcsolatukban Delphine vonzódása erősebb volt a férfiénál, akinek a magatartását, főleg a könyv vége felé visszafogottabbnak és  kimértebbnek éreztem - amire egyébként a történet végén magyarázatot is kaptam -, mintha Luc egy idő után már csak az árral  sodródott volna.

Mi tagadás szerelmi fantáziálásuk gátlás nélküli fogalmazása arcpirító volt a számomra. Szexuális képzelgéseiket olvasva, olyan érzésem volt, mintha a papírra írtakat, a valóságban is átélték volna. Minden egyes levelük olvasásánál emlékeztetnem kellett magam arra, hogy ezek az emberek mégcsak nem is találkoztak egymással és mégis úgy tudnak egymással levelezni (beszélgetni), mintha már évek óta tartana kettőjük között a szerelmi viszony. Delphine és Luc kapcsolata egy plátói szerelem volt, amely csak levelezésekből állt, mégis egy olyan szerelmespár képzetét keltették bennem, akik  már évek óta együtt éltek.

Hogy mi fogott meg a könyvben? Nagyon tetszett, hogy a történetet levél formájában olvashattam. Teljesen elvarázsolt és magával sodort a szereplők szenvedélye és a történet izgalma, egyszerűen nem tudtam letenni, mert mindig kíváncsi voltam, hogy vajon mi áll majd a következő üzenetben. És azok a levelek olyan gyönyörűek voltak...

A könyvről szóló hozzászólásokban a végével kapcsolatban több helyen is azt olvastam, hogy  "erre nem számítottam" és a "fal adja a másokat"... Csatlakozom az előttem szólókhoz, tényleg döbbenet volt!


Értékelés: 5/5


Kiadó: Polár
Eredeti cím: Prioritaire
Fordította: Kertész Judit
Oldalak száma: 184

2011. febr. 23.

David Almond: A vadóc

David Almond angol író már számtalan ifjúsági művet írt. A Skellig című gyermekeknek szánt alkotása után a második magyarul megjelent könyve A vadóc.

A könyv egy tizenéves fiúról szól, aki édesanyjával és a kishúgával él együtt egy kis városban. A család az apát csak nemrég veszítette el, így a fiú még a hatalmas megrázkódtatás hatása alatt áll. Tovább ront a helyzeten, hogy a közelben lakó igazi rosszfiú nagyon megkeseríti főhősünk, Blue életét az aljas piszkálódásaival. Az iskolai tanácsadó azt javasolja Blue-nak, hogy írja ki magából az érzéseit, mert így megszabadulhat a bánatától és félelmeitől. Blue elkezd hát írni egy történetet, ami egy, az erdőben élő vad kölyökről szól, akit Vadócnak nevezett el. Blue történetében Vadóc egyfajta ragadozó vadállat módjára él. A fiú a kitalált világába beleszövi a saját életének szereplőit is. Vadóc erdejében megjelenik az őt állandóan zaklató Hopper és még ő maga is a húgával együtt. A történet végére a valóság és a fantázia közötti határvonal egyre vékonyabbá válik.

A könyv első oldalait fenntartással olvastam. Amikor Blue arról kezd írni, hogy a fantáziájában élő állatias lény késsel, baltával szedi áldozatait, akiket aztán - állatokat és embereket egyaránt – szőröstül-bőröstül felfal és beszélni sem tud csak artikulálatlan hangokat ad ki, megrémültem. Aztán tovább olvasva egyre inkább kezdett kikristályosodni, hogy ez a Vadóc, nem is egy vérengző bennszülött, hanem Blue erőszakos énje. Először arra gondoltam, hogy szimpla skizofréniáról lesz szó. De a történet nem erről szólt.
Sajnos gyakran előfordul, hogy az idősebb fiúk (lányok!) piszkálják, vagy netán még bántalmazzák is a náluk kisebbeket. Blue ezért gyűlöli Hoppert, de nincs mersze kiállni ellene, annak ellenére, hogy az még az apja emlékét is meggyalázta. Hiába van tele fájdalommal és szomorúsággal, mégsem ragadják el az indulatok. Visszaemlékezik apja szavaira, aki azt tanácsolta neki, hogy ne foglalkozzon Hopper-rel. Inkább vegye észre, hogy menyire szerencsétlen az a fiú, hogy a gyengék bántalmazásával vezeti le a saját kudarcait.
Az író egyedülállóan mutatja be ezt a megrázó történetet. Az olvasót is megérinti a gyász és nekünk is ökölbe szorul a kezünk, amikor arról olvasunk, hogy milyen megaláztatásokat áll ki Blue. A könyv elgondolkodtat arról, hogy vajon az erőszak a megfelelő válasz arra, ha valaki céltáblájává válunk. Vajon kinek van nagyobb szüksége segítségre ebben a történetben? A gyászába és sérelmeibe burkolódzó Blue-nak vagy az agresszív és bunkó Hopper-nek?
A rajzok zöld háttere eredeti stílust ad a könyvnek. Az illusztráció olyannyira szerves része a történetnek, hogy az a képregény és könyv különleges elegyének tekinthető. A nagyobb gyerekek és felnőttek egyaránt érdekes történetet olvashatnak egy váratlan csavarral a végén.

Értékelés: 5/4

Kiadó: Pongrác 

Eredeti cím: The Savage
Fordító: Szabados Tamás
Illusztrálta: Dave McKean
Terjedelem: 80 oldal




2011. febr. 22.

Hupikék törpikék kifestő és foglalkoztató füzetek

Ki ne ismerné a Hupikék törpikék című mesét, és melyik az a gyerek, amelyik nem rajong érte? Én még ma is szeretem ezeknek a vicces törpöknek a meséit és szívesen nézek meg belőle egy - egy részt a gyerekeimmel a tévében. A Manó Könyvek gondozásában most két új színező jelent meg a Hupikék törpikék sorozatnak, amiket a másik két foglalkoztató füzettel együtt szeretnék most bemutatni nektek.

 

A Mókás és a Tréfás színezőben a gyermekek megtalálhatják kedvenc törpjeiket, Törpillát, Tréfit, Ügyit, Szundit, Törpingálót és még sok más törpöt. Az én kislányom nagyon szereti a színes ceruzákat, így ebből fakadóan színezni is nagy örömmel szokott. Sikerélményt nyújt neki az, ha például a vonalon belül tud maradni vagy ha az ő kedvenc színei használatával festheti ki a képeket, az így elkészült műveit pedig mindig nagy büszkeséggel szokta megmutatni nekem. Ráadásul ezekben a kifestőkben nemcsak színeznivalót, hanem játékot is találnak a kicsik maguknak, amit élvezettel oldhatnak meg, bármi legyen is az eredménye. :)

Tapasztalatom szerint az óvodások a labirintus feladatokat kedvelik a legjobban. (Ebben az óvó nénink is megerősített engem.) Amellett, hogy  a kicsiknek izgalmas szórakozás megtalálni a kiutat az útvesztőből, nagyon jó képességfejlesztő és ügyességi játéknak is tarom egyben ezt a játékot. A nagycsoportos kisfiamat például nagyon hosszú időre le tudja kötni a labirintus, öröm látni, ahogy gondolkodik és koncentrál a megoldásra. A probléma általában csak az szokott lenni, hogy kevés a megoldandó feladat, ám ebben a füzetben 16 db található.


Nagy híve vagyok a foglalkoztató füzeteknek, melyekből a gyerekek játszva tanulhatnak. Ügyi foglalkoztatójában különböző  fejtörőkkel, matematikai és logikai feladatokkal, képfelismerési és szintén labirintus játékokkal  is találkozhatnak a kisiskolások. Úgy gondolom, hogy  ezek a feladatok kedvet csinálhatnak a gyerekeknek a további tanuláshoz.





Azt kell mondjam, hogy a Hupikék sorozat füzeteiben lévő feladatok megoldásával hasznosan és kellemesen töltötték el csemetéim az időt. Hogy őszinte legyek nem tudnám megmondani, hogy melyik füzet lett a kedvencük, mert mindegyiket lelkesen lapozgatták és örömmel oldották meg a bennük lévő feladatokat. Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy mind az óvodások és mind a kisiskolások, egyaránt megtalálják majd a számukra megfelelőt, a sorozat különböző részei között.


2011. febr. 21.

Jennie Kent – Maria Villegas: Pubersrác

Villegas-Kent párosról tudni kell, hogy már számos sikeres gyermek- és ifjúsági művet alkottak, melyek több nemzetközi elismerésben is részesültek, például a legjobb nevelő célzatú könyvek kategóriájában. A Pubersrác című könyvük 2009-ben jelent meg a Pongrác Kiadó gondozásában, akinek ezúton is köszönöm a könyvet.
Már az első oldalak után azon gondolkodtam, hogy istenem, mennyire jó lett volna annak idején nekem is egy ilyen könyv, (úgy huszonöt évvel ezelőtt). Amikor a barátnőmmel, kezünkben az IM-nal elvonultunk a szobánkba és Veres Pál rovatát kezdtük bogarászni. Voltak kérdések, melyeken csak nagyokat nevettünk, és voltak olyanak is, amikhez nem tudtunk hozzászólni, így csak pislogtunk. Egy két gyöngyszem máig megmaradt emlékezetünkben, amiket csajos bulikon néha felhozunk régi szép emlék gyanánt.:))
De visszatérve a könyvre, ez teljesen más, mint a régi felvilágosító füzetek. Felépítése következetes és kellőképen alapos. A serdülőkorban lévő fiúkról – és nem csak nekik - ad felvilágosítást arról, hogy milyen fizikai és érzelmi változásokkal jár a pubertáskor. Kezdve azokkal a testi és érzelmi változásokkal, melyek az ebben a korban lévő tinédzserek és környezetük számára egyaránt a legfontosabbak. Majd olyan fontos témákról ír, mint például az önmagunk elfogadása, vagy a környezet elvárásainak való megfelelés. Meglepően részletes és gyakorlatias válaszokkal szolgál a szerelemmel és a szexel kapcsolatban felmerülő számtalan kérdésre. Ezt a korosztályt súlyosan érintik a drogok, a bandába szerveződés, az egyes szubkultúrákkal való túlzott mértékű azonosulás és a családtól való eltávolodás veszélyei, mely kérdésekre szintén kitér a könyv. Ezen felül felhívja még a figyelmet az internet lehetőségeire és veszélyeire is. Nagyon szimpatikus, hogy a fiatalokat közvetlenül, a saját hangjukon szólítja meg, és rengeteg hasznos információval, valamint rengeteg gyakorlati ötletekkel szolgál a számukra.
Köztudott, hogy a fiúk nagyon szeretik, sőt rajonganak a képregényekért és a könyv készítői ezt ügyesen kihasználva képregény stílusú, lényegmegragadó illusztrációkkal nyerik meg a célcsoport figyelmét. A könyv egész képi világa és a humora annyira cool, annyira ráérez a mai fiatalok ízlésére, hogy meglennék lepve, ha nem válna legalább annyira kultikussá a mai generáció számára, mint számunkra annak idején az Adrien Mole könyvek.
Nem gondolom, hogy egy- vagy akár kétnapos olvasmány lenne, annak ellenére, hogy én egy nap alatt elolvastam. Érzésem szerint ez az a könyv, melyet a fiatalok rongyosra fognak olvasni és kézről kézre adni majd egymásnak. Véleményem szerint azokban a családokban, ahol kamasz van a háznál nem hiányozhat a polcról  Pubersrác.
Jó hír a lányos szülőknek, hogy van a könyvnek lányos változata is, amit kíváncsian várok.

Értékelés:5/5*

Eredeti cím: Púberman
Fordító: Buti Boglárka és Győri Dávid
Illusztrálta: Ivan Chacon
Terjedelem: 272 oldal


2011. febr. 18.

Sarah Gibb: Aranyhaj

Nemrég jelent meg - a sokak által nemcsak a mozifilmből ismert - Aranyhaj című mesekönyv a Manó Könyvek gondozásába.  Amikor a kislányommal tudomást szereztünk a könyvről, nagyon megörültünk, hiszen hozzánk is eljutott már Aranyhaj híre (annak ellenére, hogy nem láttuk még a filmet).  Hogy melyikünk volt boldogabb, azt már nem tudnám megmondani, én mindenesetre annak örültem, hogy először mesekönyvből ismertethettem meg a történetet a gyermekemmel. A Grimm testvérek eredetileg Rapunzel című meséjét idehaza Galambbegy vagy Aranyhaj néven ismerjük. A mesekönyvet Sarah Gibb illusztrálta, akinek a nevével  A királykisasszony, akinek nem volt birodalma című könyv kapcsán már sokan találkozhattak.
Ebben a történetben is - mint az már sok más mesében is oly gyakran előfordul – Aranyhaj, édesapja meggondolatlan ígéretének esett áldozatul. Egy fej salátáért kellett gyermekkorát a világtól elzárva töltenie egy sötét erdő közepén álló magas vártoronyba bezárva.  A boszorkány, aki felnevelte, ha gonosz is volt, hanyag szülőnek nem volt mondható ugyanoi szigorú nevelésben részesítette Aranyhajat, akihez csupán hosszú hajfonatán keresztül lehetett feljutni a toronyba. Mint minden valamirevaló királylányos mesében  ebben a történetben is megjelenik a királyfi, aki megküzd a gonosszal. A szerelmeseknek emberfeletti megpróbáltatásokat kell kiállniuk ahhoz, hogy boldogan éljenek, míg meg nem halnak. A mese tanulságaként pedig a gonosz elnyeri méltó büntetését.
Akinek (úgy 4-5 év körüli) kislánya van , az biztosan tudja, hogy milyen rajongással van egy gyermek ebben a korban a királylányokért és úgy általában mindenért, ami rózsaszín. Néha engem is magával ragad a lányom lelkesedése és én is kislánynak érzem magam mellette. Talán ezért is sikerült ennek a könyvnek ennyire elvarázsolnia.
Ahogy belelapoztam rögtön éreztem, hogy ez az egyik legszebb mesekönyv, amit az utóbbi időben láttam. A selymes fényű címfelirat és az apró virágok, a leheletnyit kidomborodó mesefigurák különleges képi világot alkotnak. A könyvben Sarah Gibb irigylésre méltóan használja a színek hangulatkeltő hatását. A vidám részeknél világos és pasztell színeket használ, míg a félelmetes és rémisztő jeleneteknél a sötét színek jelennek meg. Rajzai annyira kifinomultak és annyira részletesek, hogy az egyes  szituációk, melyeknek csak a fekete sziluettjei láthatók, könnyen felismerhetőek a gyermekek számára is.
Meg kell hagyni, hogy szégyentelenül lányos könyv az Aranyhaj a sok virág, a lila és rózsaszín színek használata miatt, de épp ez teszi oly gyönyörűvé és vonzóvá a kötetet a kislányok és a gyermeteg lelkű felnőttek számára.
Egy szó mint száz, ha hagyományos mesét keres valaki, különleges formában, akkor szerintem ez a könyv éppen megfelelő. Biztos vagyok benne, hogy senkinek nem fog csalódást okozni.

A Grimm testvérek Rapunzel című meséje alapján írta: Alison Sage
Fordította: Totth Benedek
Illusztrálta: Sarah Gibb

2011. febr. 15.

Deborah Moggach: Tulipánláz

Ez a könyv már elég régóta ott porosodott a polcomon ahhoz, hogy végre a kezembe vegyem, az pedig, hogy a kötet értékelésénél azt láttam, hogy az olvasók nagyon megosztó véleménnyel voltak róla, kifejezetten kíváncsivá tett. Bevallom, eltöltöttem egy kis időt azzal, hogy a könyv borítóját nézegetve azon gondolkodtam, hogy ez az arckép vajon férfié-e vagy nőé. Aztán - teljesen véletlenül - Andiamotól tudtam meg, hogy a könyvön Vermeer: Leány piros kalappal című festménye látható.

A történelmi regényhez az ihletet az írónő, egy árverésen vásárolt festményből merítette, melyet egy ismeretlen holland festő készítette és amelyen egy fiatal nő tekint ránk rejtélyes arckifejezéssel. (Ez a kép látható lentebb.)

A történet egyébként a XVII. századi Hollandiába repít el bennünket. Tudni kell, hogy 1636-ban a gazdag és nyüzsgő Amsterdamban szárnyal a polgári jólét és virágzik a kultúra. Főhősünk Sophia Sandvoort, azért ment férjhez a nálánál jóval idősebb Cornelis-hoz - egy gazdag és tiszteletre méltó polgárhoz -, hogy megmentse családját az elszegényedéstől. Már a könyv első oldalai magával ragadtak és tisztán magam elé tudtam képzelni Sophia szomorú házasságát, sőt szinte éreztem azt az űrt, magányt és csendet, amiben élt. És bár a férje gazdag kereskedő volt és szerelmes is volt belé ennek ellenére, házasságuk mégis gyermektelen maradt.

Abban az időben a gazdag polgárok gyakran megörökítették magukat és a családjukat egy-két festményen az utókor számára, mintha így akartak volna halhatatlanná válni. Egy ilyen, a „halhatatlanságot” jelentő portré elkészítésére kérte fel Cornelis is a tehetséges fiatal festőt, Jant van Loost. Sophia és Jan között szépen lassan izzik fel a szerelem. Sophia kezdetben, még ha küzd is az érzelmei ellen, nem tud ellenállni a festőnek és teljesen átadja magát a szenvedélynek. Eddig ez közhelyesnek tűnhet, de a történet mégis magával ragadóan izgalmassá válik ezután. Ugyanis itt jönnek a képbe a tulipánok. Amszterdamban akkoriban javában zajlott a híres tulipánspekuláció. Szinte hihetetlen, mai ésszel felfogatatlan, hogy egy tulipánhagyma házakat, sőt egész hajókat ért. (A lakosság körében elterjedt tulipánmániának a kormány vetett véget, amikor meghozta a spekulációellenes törvényét.)

A történetben a szereplők sorsa összefonódik. A szerelmesek, Mariaval a cseléddel együtt egy veszélyes tervet eszelnek ki, amely Cornelis megtévesztésről szól. Hogy őszinte legyek én némi sajnálatot éreztem az öreg Cornelis iránt, csakúgy, mint Sophia is, amit a többször felbukkanó lelkiismeret-furdalása is bizonyít, de ugye a szerelem teljesen elvette az eszét szegény lánynek, és csak a festővel való közös élete lengett a szeme előtt.

Minden egyes fejezet középpontjában vagy egy személy vagy a festészet állt, és nagyon furcsának és érdekesnek találtam, hogy csak a Sophiaról szóló fejezetek szóltak egyes szám első személyben. Az írónő sokat és részletesen ír a korabeli festményekről és magukról a festőkről, hisz ez a kor, az egész XVII. századi a holland festészet aranykora volt. A könyv hangulatát roppant érdekesnek éreztem, mert míg az elején kicsit nyomasztónak találtam a történetet, addig a végére egyre inkább átváltott izgalmassá, ami mi tagadás sokkal kedvemre valóbbnak éreztem.

Az öt pontot igazából nem azért adtam a könyvre, mert a karakterek annyira jók lettek volna,  vagy mert valamelyik szereplő annyira a szívemhez nőtt, hanem mert az a történelmi háttér, ami a cselekmény keretét adta, a festészet és a tulipánláz izgalma engem is totálisan elvarázsolt.


Eredeti cím: Tulip Fever
Fordította: Sárközy Elga
Kiadó: Ulpius-ház
Terjedelem: 236 oldal







2011. febr. 12.

Böszörményi Gyula: Mizu utazásra gondol

A minap volt szerencsém elolvasni Böszörményi Gyula nemrég megjelent könyvét a „Mizu utazásra gondol”-t. Eleinte meglepődtem a sok különös szófordulat és szleng használatán, de az első pár oldal után rögtön belerázódtam és kíváncsian olvastam a történetet. Meglehetősen újszerűnek találtam, hogy a könyvben helyenként eltérő betűtípust, színt és méretet használtak, gondolom mindezt azért, hogy ezzel is felrázzák, kizökkentsék az olvasót a megszokott kerévágásból, ami nálam működött is. Véleméynem szerint ezzel az eszközzel sikeresen tudták befolyásolni az elbeszélés lendületét és dinamikáját, és azon kívül, hogy ez az újfajta megjelenítési forma számomra igen progresszíven hatott fontosnak tartom megemlíteni még a könyvben lévő sok színes képet is, amely pedig nagyban hozzájárult a történet belső meseszerű vizuális megjelenítésében.

Mizu legfőbb tulajdonsága, hogy gondolkozik, amit valljunk be, hogy nem mindenki űz aktívan. Miért utaznak az emberek és hova? Teszi fel a kérdést a könyv elején, amelyet kitartóan és tüzetesen jár körbe a könyv végéig.  A kérdés nagyon egyszerű (gondoltam én), de aztán a könyv olvasása közben mégis elbizonytalanodtam.
A konkrét kérdés, akkor fogalmazódik meg Mizuban, amikor megtudja, hogy a barátja szomszédságában élő mozgássérült kislány nagyon sok útikönyvet, és távoli tájakról szóló könyveket olvas. Persze rögtön kezdtem átérezni, hogy milyen szomorú is lehet ennek a kislánynak az élete, hogy nem juthat el azokba az országokba, melyekről olyan sokat olvas, ám az író nem engedi, hogy ezek az érzések elragadjanak, hanem inkább Mizu nyomozására tereli a szót.
Kedvenc szereplőm Dezső, a menő taxis volt, akit egy nagyon szórakoztató személyiségnek ismertem meg, és akiről Mizu a következő véleménnyel volt:  
„…a Teremtő állatkertje igen nagy, s benne csimpánz a banánt, az oroszlán a gazellát, a taxisofőr pedig a készségesen beszélgető utast szereti a leginkább.”

A könyv a végére visszakanyarodik a kislányhoz, akinek kis barátunk elmondja, hogy milyen eredményre vezetett a kérdés megválaszolása érdekében folytatott nyomozása. És felhívja a figyelmünket egy nagyon fontos dologra, nevezetesen arra, hogy az életünket úgy kell élni, hogy annak tartalma is legyen.

Mizu történetét amellett, hogy elgondolkodtatónak nagyon szórakoztatónak is találtam és nemcsak a fiatalabb krosztálynak ajánlom meleg szívvel, hanem véleményem szerint az idősebbek is bátran a kezükbe vehetik. A könyv borítóján a címfelirat „sorozatgyanúsan” hat, így arra következtetek (és remélem így is lesz), hogy Mizu elgondolkodik még pár, számunkra elsőre triviálisnak tűnő dolgon.

Köszönöm a könyvet a Pongrác Kiadónak!

2011. febr. 8.

Liane Schneider–Eva Wenzel-Bürger: Barátnőm, Bori-sorozat

Pár nappal ezelőtt volt szerencsém kézbe venni és elolvasni gyermekeimnek Liane Schneider-től a Barátnőm, Bori című sorozat néhány darabját, melyek közül - azt hiszem, hogy bátran mondhatom - az összes rész elnyerte a tetszésünket. Ezek a kis könyvecskék - vagy inkább füzetecskék -, igen rövidek, csupán 24 oldalasak, tehát tökéletesen ideálisak lehetnek esti felolvasásra. Egyébként, hogy őszinte legyek nem is a rövidségükkel nyerték el a tetszésemet, hanem hogy a mindennapi életből merítenek ötleteket. Minden könyv egy külön történetet mesél el, amely a gyerekek számára nagyon érdekes lehet, annál is inkább, mivel a számukra olyan fontos eseményekről van benne szó, mint pl. az első nap az óvodában, vagy hogy kistestvérük születik, esetleg egy háziállat kerül a családba. Tapasztalatból tudom, hogy a kisgyermekek leginkább a szűkebb környezetükben élőket és az ott megtalálható tárgyakat ismerik a legjobban. Ezért is szeretik és élvezik kezdetben a legjobban az ezekkel kapcsolatos meséket. És ha a mese a saját életükről szól, akkor könnyen bele is tudják élni magukat a főhős szerepébe, ami a továbbiakban tovább erősíti az éntudatukat.

A sorozat főszereplője egy nagyon aranyos és kedves kislány Bori, akinek az élete egyáltalán nem unalmas. Amellett, hogy körülveszi őt a családja, ott vannak a barátai, kistestvére születik, és még egy macska is gazdára lel nála. Bori mindig új élményekkel gazdagodik vagy éppen valamilyen új dolgot tanul meg, úgyhogy akár a gyerekeknek, neki is csupa kaland az élet.

Az első könyv nagyon nagy dologról szól, az óvodakezdésről és Bori első napjáról az óvodában. A füzetecskében nyomon követhetjük a kislány előző napi készülődését, és az óvodában töltött legelső napját, egészen addig, amíg az anyukája érte nem megy. Olvashatunk arról, hogy milyen kedvesen üdvözli őt az óvó néni és a napi óvodai programokról is sok mindent megtudhatunk. Ó, hogy mennyire sajnálom, hogy annak idején, amikor mi kezdtük az óvodát a kisfiammal nem volt még meg nekem ez a kis könyvecske. Biztos sokat segített volna, ha Borin keresztül is tudom neki elmesélni, hogy mi is vár majd rá az óvodában.

A következő kötetben arról olvashatunk, hogy milyen rengeteg kérdés kavarog Bori fejében, amikor megtudja, hogy kistestvére születik. Ő kezdetben csak azt látja, hogy anya pocakja napról napra kerekedik, de természetesen azt is hamarosan megtudja, hogy miért. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kistestvér érkezését pozitívan állítsuk be a nagyobb gyerkőc előtt. Ez a könyv segítségünkre lehet abban, hogy elmagyarázzuk a gyermekünknek, hogy milyen öröm is az, ha valakinek kistestvére születik és e beszélgetés kapcsán talán majd ő is könnyebben elmondja nekünk a félelmeit és a gondolatait a témával kapcsolatban.                                                                                                                                                                                                          
Szerintem egy kisgyermekes anyukának sem mondok újat azzal, hogy minden gyermek vágyik valamilyen kisállat után. Természetesen Bori is így van ezzel és valami csoda folytán, ez  a kívánsága meg is valósul, ugyanis egy véletlen folytán kismacska kerül a házhoz. A Bori cicát kap egy olyan kedves kis történet, amiből a pöttöm olvasók megtanulhatják, hogy az állatokat nemcsak szeretni, hanem gondozni és etetni is kell. Úgyhogy nemcsak azoknak a szülőknek ajánlom, akik még csak játszanak a gondolattal,  hogy esetleg szeretnének egy háziállatot, hanem azoknak is akiknél már van.

Gondolom sok családnál, (többek között nálunk is) kész küzdelem, ha a gyereket az orvoshoz kell vinni és ebben a részben bizony erről a "félelmetes" eseményről van szó. Bori anyukáját azonban nem kell félteni, mert nagyon okosan készíti fel a kislányát az orvosi vizsgálatra. A könyvben meglepően részletesen van ábrázolva és elmesélve a vizsgálat menete, aminek én roppant mód örültem, mert Borin keresztül legalább én is meg tudtam nyugtatni a saját gyerkőcömet, hogy nincs oka a félelemre, mert semmi olyan nem történik a doktorbácsinál, ami neki fájdalmat okozna. Persze a szuriról még nem beszéltünk... jujjj.

Az Advent és a karácsony egy nagyon izgalmas és csodás időszak, mind a gyerekek és mind a szülők számára. Tapasztalatból tudom, hogy az a kérdés, hogy vajon a Mikulás létezik-e vagy sem, roppant fontos információ a kisgyerekek számára, mely alól Bori (és az én gyermekeim) sem kivételek. Féltem, hogy a könyv végén kiderül, hogy nincs is Mikulás - mely persze óriási baki lett volna - de szerencsére ez még továbbra is nagy titok maradt.:) Nagyon jó kézműves tippeket és karácsonyi ötleteket olvastam ebben a részben, amit a következő karácsonykor hasznosítani is fogok.

Szerintem sok szülőknek lehet ismerős az a szituáció, amikor a gyermeke süteményt akar sütni, de ő épp nem ér rá erre. Nálunk ez bizony igen gyakran szokott előfordulni.:) Ebben a részben Borinak is sütögetni támad kedve, de nem várja meg az anyukáját, hanem maga lát neki a sütemény kikeverésének. Szerencsére azonban az anyukája még időben a segítségére siet és együtt készítik el a finomságot, ami után nemcsak egy ízletes édességgel, hanem egy igazán szép élménnyel is gazdagabb lesz Bori és vele együtt az olvasó is. A mese után természetesen nekünk is menni kellett sütit sütni.:)

El kell mondjam, hogy a kiscsoportos kisfiamnak nagy kedvence lett a Bori sorozat. Mindegyik könyv illusztrációja gondosan megtervezett és igazán élethűre sikeredett, olyannnyira, hogy a nagyobbak, akár egyedül is lapozgathatják, miközben a képekről le tudják olvasni magát a történetet.
Összességében nem tudnám megmondani, hogy melyik könyvecskét ajánlanám a hat közül, mivel mindegyik roppant szórakoztató és hasznos volt a számunkra.
Úgy tudom, hogy a kiadó újabb részek megjelentetését tervezi márciusban, ami az évszakhoz illően tavaszi témájú lesz. A könyvecskék ára pedig nagyon kedvező, ami igazán jó hír a gyűjtőknek. :)


2011. febr. 7.

Caroline Pedler – Steve Smallman: Ugye nincsenek szörnyek?

Amikor megláttam ezt a könyvet, rögtön tudtam, hogy nekem ez kell. Totálisan elvarázsolt a borítója, és amikor belelapoztam *sóhaj* teljesen odavoltam az illusztrációktól, úgyhogy, innentől kezdve már nem volt visszaút. Milyen szerencse, hogy vannak gyerekeim, így legalább rájuk tudom fogni a gyerekkönyvek iránti heves rajongásom. :)
A könyv egy Kismackóról szól, aki esténként végre a saját hálószobájában kezd el aludni, de mivel nagyon sötét van ott és ugye egyedül is van, így a Kismackó rendkívül izgatott és roppant fél.:) Először egy tüskés szörnytől ijedt meg ami, mint később kiderült, csak egy játék sárkány árnyéka volt - a kisfiam szerény véleménye szerint nem is sárkány volt az, hanem egy dinoszaurusz - majd egy másik hatalmas és félelmetes szörnytől nem mert aludni, amiről természetesen szintén kiderült, hogy csak egy zokni volt. Szerencsére Kismackónak van egy szerető testvére, aki ha Kismackó megijedt mindig azonnal ott teremett és megnyugtatta őt. A sok rémület után Nagymackó úgy döntött, hogy odaadja testvérének a szeretett plüssnyusziját, amivel végre sikerült nyugodt álomba szenderülnie Kismackónak. Igen ám, de ekkor Nagymackó hall furcsa zajokat, és most ő ijed meg, de ő nem magát félti, hanem a testvérét. Vajon mi lehetett az a zaj? :)

Nagyon aranyos és megható könyv volt ez, varázslatos színvilággal és imádnivaló illusztrációval.  Az író egy olyan élmény köré szövi ezt a bájos történetet, amit minden gyerek és szülő megtapasztalt már egyszer-kétszer, mert valljuk be, hogy mindannyian féltünk már gyerekkorunkban egyedül a sötét hálószobánkban, és akinek esetleg már gyerekei is vannak, az is biztosan tisztában van azzal, hogy milyen félelmetes is lehet egy gyerekszoba az éjszaka kellős közepén.

A mese olvasása közben próbáltam a hangommal eljátszani a mackókat, aminek akkora sikere volt, hogy többször is meg kellett ismételnem a felolvasást, egészen addig, amíg úgy nem kezdtem érezni magam, mint egy cirkuszi bohóc. De kit érdekelt mindez, ha ennyi is elég volt ahhoz, hogy egy pöttömöknek szóló könyvön, még a 6 éves kisfiam is izguljon és nevessen. 
Minden lelkiismeret-furdalás nélkül írhatom, hogy nagy kedvenc lett számunkra ez a könyv.

A könyvet köszönöm a Pongrác Kiadónak!

Eredeti cím: There's no such thing as monsters!
Fordító: Cséplő Noémi
Terjedelem: 27 oldal
Kivitel: Keménytáblás



2011. febr. 6.

2011. febr. 4.

Nyilasi Judit – Agócs Írisz: Wan-Wan és a kacagóvirágok

Kíváncsian vettem a kezembe Nyilasi Judit legelső könyvét, amely nemcsak nekem, de a kisfiamnak is maximálisan elnyerte a tetszését. 
Bevallom, azon olvasók közé tartozom, akikre nagy hatással tud lenni egy könyv borítója és tudom, hogy ezen most sokan felhördülnek majd, és azt mondják, hogy dehát, mindenki tudja, hogy a könyveket nem szabad a borítójuk alapján megítélni, ennek ellenére én mégis is úgy gondolom, hogy egy mesekönyvnél rettentő sokat számít a csomagolás. És ennek a könyvnek a borítója igazán gyönyörűre sikeredett. Nem csoda hát, hogy rögtön felkeltette az érdeklődésünket, úgyhogy még mielőtt mélyebben is belemerültünk volna a mese olvasásába, először a képek nézegetésével töltöttünk el egy kis időt.

A könyv egy nagyon kedves, dadogó sárkányról szól, aki nem szeret beszélni, mivelhogy a dadogása sajnos eléggé megviseli, frusztrálja, és emiatt bizonyos helyzetekben - például közönség előtt, vagy épp egy vizsga kellős közepén - beszélni sem akar, vagy ha ez elkerülhetetlen, akkor az izgalom  miatt csak még jobban dadog. Wan-Wan barátja Leperke, egy kedves és bájos kislepke, akinek szárnyain két éretlen eperke csüng, ami ha Leperke felnőtté válik, akkor halk pukkanással kipirosodik. Ugye milyen bájos ez az ötlet? Ám Leperkének is vannak problémái, amely eszintén roppant aggasztó, úgyanis nem találja egyedi légtánc-mozdulatát, amitől az eperkék bepirosodnának és ezért lehangoltság, rosszkedv és gyengeség keríti hatalmába. A történetben szerepel még egy mókus is Mzu, akiről, amikor megláttuk a képét a gyerekekkel, eszünkbe jutott Misi Mókus kalandjaiból Az örökké termő fa szigetén című epizód, ahol a mókusok szintén ugyanolyan kövérek és lusták voltak, mint ő. Mzunak azonban sikerült meglepnie bennünket, ugyanis a fene se gondolta volna róla hogy pszichológus vénával van megáldva és a "stresszoldó terápiájával" majd Wan-Wan segítségére lesz a dadogása megszűntetésében. Mzu szavai hallatán - melyek a "Nagy sárkány " megszólítás és a  "Nagy sárkánynak nagy nyugi kell" rövid és tömör mondatokból álltak -, komolyan olyan érzésünk támadt, mintha még indián mókusvér is csörgedezne az ereiben.:)
A történet olvasása közben fel sem tűnt, - csak amikor már a végére értem -, hogy a szereplők egyáltalán nem tökéletesek, ellenkezőleg, mindenkinek van egy kis "bibije". A sárkány dadog, a lepke pedig krónikusan mélabús, amit egyáltalán nem azért emelek ki, mert nem tetszett, ellenkezőleg. Örülök, hogy ennek kapcsán el tudtam beszélgetni a nagycsoportos kisfiammal arról, hogy milyen az, ha valaki dadog, vagy folyamatosan rosszkedvű, és hogy ez milyen nehéz helyzetbe is tudja hozni az embert. Próbáltam elmagyarázni neki a sárkány példáján keresztül, hogy a nehézségeket nem lehet kikerülni, hanem a tőlünk telhető legjobb módon mindig meg kell oldani. 

A mese végén bevallom egy kis hiányérzetem maradt, ugyanis olyan szívesen olvastam volna még arról, hogy hogyan is sikerült letennie Wan-Wannak a vizsgát, és hogy tényleg teljesen kigyógyult-e a dadogásából, de ettől függetlenül azt kell mondjam hogy nagyon megszerettük ezt a könyvet és szívesen olvasnánk több történetet Wan-Wanról, Leperkéről és Mzuról.
Ja és én is akarok kacagóvirágokat a kertembe!!!!


A könyvet köszönöm a Pongrác Kiadónak !



2011. febr. 1.

Brenda Joyce: Halálos vágy

Brenda Joyce Halálos sorozatának már a negyedik részét olvastam ki, és el kell mondjam, hogy a kedvenc sorozatommá vált. Igaz ezzel a kötettel kicsit lassabban haladtam, mint az előzőekkel, de ennek a könyvnek is a végére értem. Már a Halálos viszonyokban is nagyobb hangsúlyt kapott a romantika, mint a krimi, ez a rész meg aztán tényleg nem szűkölködött benne.

A napok szinte repülnek az események meg sűrűsödnek. Egy hónap telt el az első és a negyedik rész között és nem mondom…. a csillagok állása nagyon kedvez Francesca-nak, hogy ennyi minden történt vele egy hónap alatt. Van akivel egy év alatt nem történik ennyi izgalom és nem él át ennyi romantikát, mint ez a nő. Na de ez már csak kekeckedés a részemről, igazából ebben a könyvben sem csalódtam.

Néhány tény a történetben:
Francsca-ra a szülei nyomást gyakorolnak, miszerint feleségül kell mennie Calder Harthoz a dúsgazdag playboyhoz. (Ami azért valljuk be, nem is annyira szörnyű, mint az elsőre látszik.) Francesca azonban megmakacsolja magát, mivelhogy Calder féltestvérébe Rickbe szerelemes. És hogy a bonyodalmak tovább fokozódjanak, egyszer csak feltűnik Rick négy éve nem látott felesége, aki amellett, hogy nem épp a szeretnivaló karakterek közé tartozik, csak borzolja az ollvasó idegeit a jelenlétével. Olvasás közben azon morfondíroztam, hogy vajon milyen szívtelen tervet eszel majd ki a férje visszaszerzésére, merthogy valamiben töri a feját az biztos. De ezt majd az ötödik részben meglátjuk. 

A könyv első fele számomra kevésbé volt izgalmas. A betörés Sarah műtermébe különösebben nem izgatott fel, Fran és Bragg kapcsolata sem haladt egyről a kettőre, és Hart nagy magabiztossága sem tett rám jó benyomást. Ellenben a könyv második felében, több olyan esemény is történt, ami megviselte a lelki nyugalmamat. Vegyük például  Bartollat, akin nem látszik, hogy bárminemű tiszteletet is tanúsítana unokahúga, Sarah  iránt, akinek ebben a részben kevés szerep jutott, pedig olyan szimpatikus szereplőnek ítéltem. Bartolla és Even kapcsolatát taszítónak találtam, nem ilyennek ismertem meg Event az előző részekben. Ráadásul most mintha a fellegekben járt volna.Nem hiszem el, hogy azt gondolta magáról, hogy majd meg tud állni a saját lábán úgy, hogy most már nem a családja tarja el.

Francesca karaktere azonban egyre jobban teszik, mely véleményem szerint annak tudható be, hogy kevesebb nyomozói munkát végzett, és inkább a lelki tusái foglalták le. 
Bragg húgának, Lucy-nak a megzsarolása, és a zsarolás indítékának a keresése lendített az események alakulásán és bár nem rendelkezem elég ismerettel a kor erkölcsi szabályait illetően, de elég érdekesnek és hihetetlenek tartom, hogy egy anya elengedi fiatal lányát két férfival, gardedám nélkül egy hosszú útra, ahol egy teljes éjszakát töltenek együtt.

Az utolsó jelenetnél, amikor a Bragg család férfi tagjai bezsúfolódnak egy kocsiba és elindulnak, hogy megmentsék Francesca-t, marha jól szórakozta, Ahogy magam elé képzeltem, ahogy a két hősszerelmes, Bragg és Hart már tűkön ül, hogy a tettek mezejére lépjen, roppant mókás ugyanakkor romantikus is volt. És hát valljuk be; hát nem az ilyen jelenetekért olvasunk mi nők romantikus történeteket?


Értékelés:


Eredeti cím: Deadly Desire
Kiadó: General Press
Terjedelem: 392 oldal