A könyvben olvasható történet ugyan olyan vidám, mint amilyen színes a borítója.
A regény egy majd harminc éves nőről Waverly Brysonról szól, aki a sportszakmában dolgozik, de nem, mint profi sportoló, hanem, mint PR ügynök. Már majdnem sikerült San Francisco egyik legjobb partijának számító férfijéhez feleségül mennie, amikor a leendő férjelölt az esküvő előtt pár nappal közli vele, hogy ő bizony nem szerelmes belé és ezért az esküvőt lefújja. Ez a vallomás váratlanul érte Waverlyt, érthető hát, hogy mindezek után élete romokban hever. Csak a két legjobb barátnője tudja nagy nehezen rávenni arra, hogy bújjon ki végre a csigaházából és térjen vissza a társasági életbe, mellyel újra kezdetét veszik a véget nem érő randizások, természetesen olyan pasikkal, akik ugyan papíron prímák, de az életben mindegyiknek megvan a maga stikje.
Már rögtön a könyv elején az jutott az eszembe, hogy ez a Waverly egy második Bridget Jones, annak ellenére, hogy hősnőnket sokkal okosabbnak és talpraesettebbnek éreztem Jonesnál. Igaz rettentő kétbalkezes, és ha a nagy Ő-vel kell beszélnie, akkor, mintha valami áramszünet lenne nála, de mindezek ellenére mégis könnyű vele azonosulni. Mint a legtöbb szingli nőnek Waverlynek is az a legfőbb félelme, hogy mi van akkor, ha nem találja meg a tökéletes férfit? Ha magányosan fog meghalni? A könyv egyértelműen a szingliség körül forog, ami Bridget Jones után világjelenség lett. Persze nálunk mindez nem olyan mértékű, mint Nyugat-Európában. Én például kizárt dolognak tartom azt, hogy részt vegyek egy, a könyvben is olvasható szingli aukción, ahol a legtöbbet licitálóval kell töltenem az estém hátralevő részét. Vagy egy olyan esküvőn, ahol a szingliknek megkülönböztetett asztal dukál. Ezektől én úgy érezném magam, mintha a homlokomra lenne tetoválva, hogy házasok kíméljenek, de a többieknek szabad a pálya. De szerencsére életemnek ez a szakasza már elmúl, amit azért néha kifejezetten hiányolok.:) Úgy gondolom, hogy sokan téves sztereotípiákat aggatnak a szinglikre, - többek között én is - miszerint ők csak a mának élnek, kapcsolataikat csak a barátaik jelentik, állandóan csak buliznak és nem utolsó sorban álomállásuk van. Ez azonban csak a felszín, mert mindezek mellett mégis magányosnak érzik magukat..
Így van ezzel Waverly is. Ráadásul őt még a szakmája sem teszi boldoggá, hiába csinálja olyan jól. A lelke mélyén ugyan érzi, de még magának sem meri bevallani, hogy nem szereti a munkáját. Az „Édesem üzeneteket” először csak magának kezdte el írogatni, mely segítséget nyújtott számára megbirkózni a magánnyal az őt ért csalódásokkal és frusztrációkkal, amiket a munkájával, az apjával és a félresikerült randijaival kapcsolatban érzett.
Fedlap: Szóval, az exed elkelt, te meg még mindig a piacon vagy?
Belül: Édesem, gondolj magadra úgy, mint egy elit helyen lévő kiemelt ingatlanra, aminek az értéke folyton csak növekszik.
Annak ellenére, hogy a regény végig kiszámítható mégis nagyon szórakoztató és vicces, bár néhány helyen úgy éreztem, hogy a történet túl hatásvadász, és bevallom őszintén, hogy az „Édesem üzenetek” is zavartak még kezdetben. Túl soknak éreztem őket és nem is mindegyik tetszett igazán, de a könyv végére sikerült megbarátkoznom velük.
Természetesen a történet végére Waverly nemcsak önmagát de az oldalbordáját is megtalálja és belátja, azt az aranyigazságot, hogy nem az számít, hogy mások, mint gondolnak róla, hanem az hogy ő mit érez.
Azok akik egy kis könnyed romantikus történetre vágynak, amiben egy szingli nő vicces társkeresési katasztrófáiról, munkahelyi problémáiról és az álmai megvalósításáról olvashatnak, azoknak csak ajánlani tudom ezt a nagyon kedves, igazi „csajos” könyvet.
Eredeti cím: Perfect on Paper - The (Mis)Adventures of Waverly Bryson
Szerkesztette: Balikáné Bogdán Mária
Oldalszám: 306