2016. máj. 28.

Andrew Nicoll: Miss Jean Milne titokzatos élete és különös halála

Ennek a könyvnek nem a borítója hívta fel magára a figyelmem hanem az írója, aki nem ismeretlen a számomra, hiszen Andrew Nicoll pár évvel ezelőtt már kétszer is bizonyított nagyszerű történeteivel előttem. Először A derék polgármester majd a Valdez című könyvét olvastam, amik olyan írások voltak, melyek hangulata még hosszú-hosszú ideig ott motoszkált a fejemben. És ha eddig nem lettem volna biztos abban, hogy a Nicoll-féle könyvekre nincs meghatározható recept, akkor most ezzel a regényével teljes bizonyosságot nyertem arról, hogy a szerző olyan stílusban és műfajban ír, ahogyan éppen kedve tartja.
  
A Miss Jean Milne titokzatos élete és különös halála egy csendes kis skót városkában játszódik, ahol a rendőrségnek a legnagyobb fejfájást a magas fákra felmászó macskák és a kisebb kocsmai verekedések okozzák, úgyhogy gondolhatjátok, hogy milyen nagy port kavart, amikor kiderült, hogy Miss Jean Milne, az Elmgrove kúria gazdag és kissé különc vénkisasszonya kegyetlen és brutális gyilkosság áldozata lett.

Természetesen Miss Milne halálával megváltozik az élet Broughty Ferryben, a rendőrségre igen nagy nyomás nehezedik, hiszen mindenki eredményeket akar, nyomokat és megérzést, amelyen el lehet indulni és le lehet zárni az ügyet, de miután úgy tűnik, hogy a helyi rendőrfőnök tudását jócskán meghaladja a bűntény megoldásának feladata egy olyan neves és elismert nyomozót kér fel segítségül, aki a hírneve mellett a szakmájának megfelelő tudás birtokában is van. És míg a rendőrség nyomok után kutatva a Brit Birodalom egyik sarkából a másikba szaladgál, addig kiderül, hogy nem is minden az, aminek látszik. Mert ugye ki is volt valójában Miss Milne? Miért élt teljesen egyedül egy hatalmas villában, miért nem tartott szolgálókat és miért utazgatott annyit szerte a világban?


Időben 1912-ben járunk, amikor még nincs DNS vizsgálat és törvényszéki szakértők, a nyomozás segédeszközei igen kezdetlegesek voltak, és míg manapság a számítástechnika odáig fejlődött, hogy pillanatok alatt meg lehet találni bárki ujjlenyomatát, addig ebben az időben több ezer kartont kellett átnyálazniuk a rendőröknek, amíg meglelték a tettes ujjlenyomatával egyező dossziét, ha egyáltalán volt olyan dosszié. Szóval rendkívül nehéz dolguk volt a rendőröknek, nem csoda hát, hogy rengeteg bűntény megoldatlan maradt akkoriban, csakúgy mint Miss Milne-é is.

Imádtam, hogy a könyv alapja megtörtént eseményekre épült és hogy a szereplők valóban léteztek csakúgy, mint azok a bizonyítékok, tanúvallomások és gyilkossági körülmények, melyeket pontosan úgy ahogy a rendőrségi aktákban és az újságcikkekben írva voltak rekonstruált nekünk a szerző - megjegyzem rendkívül aprólékos és összeszedett formában. De míg az ügy megoldására a mai napig nem derült fény, addig a hatás kedvéért Nicoll előállt nekünk egy lehetséges megoldással, ugyanis a részletes kutatómunkájának hála sikerült rábukkannia egy-két olyan nyomozati hiányosságra, mely hibák elkerülésével - talán, de tényleg csak talán - lehetséges lett volna a bűntény megfejtése. Úgyhogy ezekkel a tényezőkkel és egy nagy adag írói szabadsággal kalkulálva kapunk a könyv végére egy megoldást, ami szubjektív, de roppant izgalmas és tulajdonképpen nem is kizárt, hogy valóban így történt. Hogy mi volt a problémám a könyvvel?

A történet nagyon jól kezdődött; vérbe fagyva megtalálják Miss Milne-t, majd jön egy vérprofi nyomozó, aki kézbe veszi az ügyet, a helyszínről részletes leírás, sőt még térkép is készül és John Fraster – aki a híres nyomozónk jobb keze és akinek fanyar humorú tolmácsolásában élvezhetjük a szüzsét - minden az üggyel kapcsolatos dologról részletes beszámolót ad nekünk. DE - mert ugye mindig vannak de-k - egy idő után az események lelassulnak, a rendőrség pedig csak egy helyben toporog miközben egy olyan megoldást akar ráerőszakolni az ügyre, ami nyilvánvalóan egyik bíróságon sem állná meg a helyét. És miközben mi csak pislogunk a hatóság mulyaságán, egyre több olyan korabeli leírást kapunk, ami azoknak, akik részletes történelmi háttérre vágynak biztos nagy örömöt fog okozni, nekem azonban kevesebb is bőven elég lett volna belőle. Sajnos az elbeszélés ritmusát meglehetősen kiegyensúlyozatlannak éreztem, és a könyv elején is idő kellett míg rá tudtam hangolódni az író stílusára - ezért is haladtam kezdetben kissé döcögősen vele -, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett a történet, mert jó volt, tipikusan az a fajta írás, ami később fejti ki hatását, de valahogy ezt most mégsem tudtam annyira befogadni és értékelni, mint a szerző korábbi műveit. 
Andrew Nicoll

ui.: A könyv borítójával kapcsolatban szeretném megkövetni magam, első ránézésre úgy véltem, hogy az eredeti klasszisokkal szebb és jobb, de miután elolvastam a könyvet, azt kell mondja, hogy a kandalló előtt lévő vértől csöpögő piszkavas látványa sokkal jobban tükrözi a könyv hangulatát. ;)

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: The Secret Life and Curious Death of Miss Jean Milne
Fordította: Komló Zolzán
Oldalszám: 400


2016. máj. 20.

Kendall Kulper: A tenger boszorkánya (A tenger boszorkánya 1.)

"Az apró mágia, ahogy nagyanyám mondogatta, tartja mozgásban a világegyetemet."

Az 1860-as években játszódó történet főszereplője egy 16 éves fiatal lány Avery Roe, akinek az egyetlen vágya, hogy végre a nagyanyja nyomdokaiba léphessen és a benne szunnyadó értékes mágia segítségével megvédje a Prince-sziget lakóit. Avery gyerekkora óta boszorkány akart lenni, a nagymamája tanítgatta és pátyolgatta, mert az édesanyja nemcsak őt, hanem a saját varázserejét is megtagadta évekkel ezelőtt, amikor feleségül ment a városka lelkészéhez, hogy nyugodtan élhesse az előkelőségek kiegyensúlyozott és gondtalan életét. Négy évvel ezelőtt azonban magához vette Averyt, hogy könnyebben megakadályozhassa a lányában kibontakozó varázserőt. De Avery tudta, hogy vissza kell térnie a nagyanyjához ahhoz, hogy feltárja az erejét, és ennek érdekében mindent meg is tett, de ahogy megfogalmazódott fejében a gondolat, hogy hogyan és miként szökik majd meg az anyjától, mindig elvesztette az eszméletét, és ugyanígy kudarcba fullad minden olyan próbálkozása is, amiben valaki másnak a segítségét kérte a szökéshez. Egyszerűen nem tudott mit tenni az anyja marasztaló átka ellen, mígnem egyszer jött egy fiú, egy távoli helyről, aki megígérte neki, hogy a saját népe mágiájával segít megszöknie, ha cserébe megfejti az álmait. Avery pedig belement az egyezségbe, annál is inkább, mivel az egyik álmában a saját halálát látva tudta, hogy nem sok ideje van már hátra.
Nagy meglepetés volt számomra ez a könyv, mert nem erre számítottam, nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom az olvasását, a sötét és búskomor atmoszféráját, ami miatt teljesen más volt, mint az általam eddig megszokott YA könyvek. Ez a történet nem a jól ismert rózsaszín habfelhős kategóriába tartozott, hanem az olyan zord és borús hangulatú írások közé, ami észrevétlenül kúszik be az ember bőre alá, hogy aztán napokig kísértse a gondolataiba belopva magát.

Nagyon tetszett maga a történet, mely szerint a szigeten élő boszorkánycsalád a Roe család nőtagjai óvták és irányították generációkon át a Prince-szigetet. Ők voltak azok, akik megvédték a bálnavadászokat a viharos tengertől és akik a varázserejükkel, a különböző szerencsét hozó talizmánjaikkal és jóslataikkal már évszázadok óta a szigetlakók szolgálatában álltak. Ők voltak azok, akikre az emberek mindig számíthattak, akikben hittek, és akiket a varázserejük miatt féltek és tiszteltek. És ők voltak azok is, akiket mindennek köszönhetően okolhattak és felelősségre vonhattak, ha valami balul sült el a városka életében.

Mivel az írónő rengeteg kutatómunkát fektetett a történetbe, így sok érdekes információt kaptam a bálnavadászokról, azok hiedelmeiről és a hozzájuk fűződő eseményekről, melynek köszönhetően a mágikus szál – ne feledjük, hogy a boszorkányság és a varázslat ebben a korban része volt az emberek életének - valósághű közegben jelent meg. Tetszett a könyv stílusa, a gyönyörű leírások, a cselekmény dinamikája és a szereplők kapcsolata. Nagyon érdekes volt megismerni a Roe boszorkányok múltját, erejüket és képességeiket és bár végig tudtam – ki ne tudná -, hogy előbb utóbb Avery is egy erős boszorkánnyá növi ki majd magát, mégis tűkön ülve vártam, hogy vajon ez hogyan, mikor és milyen fájdalommal jár majd a számára.

Ami nem tetszett a könyvben és ami rossz szájízt adott az egésznek az Avery karaktere volt, akit képtelen voltam megszeretni. Annyira egy önző, konok és önfejű lány volt, hogy attól sokszor már a falat kapartam, az ilyen emberekkel - csakúgy, mint a való életben - egyszerűen nem tudok mit kezdeni. De a könyv különleges hangulata segített túllépnem ezen és gőzerővel élvezni a történetet, melynek a végével különösen elégedett voltam sőt, kimondottan örültem neki – csak szólok, hogy aki happy endre számít, az csúnyán csalódni fog -, mert szerintem ez így volt jó, ennek így kellett történnie, mert ez a könyv Averyről szólt, az ő útkereséséről és sorsának a beteljesüléséről, amit ő lehet, hogy áldásnak vélt, én azonban mindvégig csak szörnyű átokként tudtam rá gondolni.


A regény önálló kötetként is olvasható, de ahogy láttam a gr-en már a második része is megjelent, amire én tuti vevő leszek majd.

Első mondat:
"Sohasem felejtem el a napot, amikor anyám heves tiltakozása ellenére nagyanyámtól megtanultam, hogyan tegyünk kötést a szélre."

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Salt & Storm
Sorozat: Salt & Storm
Fordította: Vince Judit Andrea
Oldalszám: 416


2016. máj. 15.

Amie Kaufman · Meagan Spooner: These Broken Stars – Lehullott csillagok (Lehullott csillagok 1.)

Ezt a könyvet végső soron - tudom sekélyesen hangzik, de - a gyönyörű borítója adta el nekem, no meg a vágy, egy kis könnyed és izgalmas romantikus olvasmány iránt, amire a sok krimi és thriller után már totál ki voltam éhezve. És mivel még mindig nagy örömmel és kíváncsisággal olvasok YA könyveket, így úgy gondoltam, hogy ez a kötet megfelelő választás lehet arra, hogy a stresszes mindennapokban szerzett apró ráncaim kisimuljanak. 

Bővebben...



2016. máj. 6.

Mary Kubica: A jó kislány

A véletlenszerű bűntények viszonylag ritkák. A legtöbb áldozat ismeri a támadóját.

A huszonvalahány éves Mia Dennett egy gazdag és elismert család kisebbik lánya, akinek nem túl erős a kapcsolata a szüleivel. Tinédzser korában ő volt a család fekete báránya, amit az apja igen nehezen tudott tolerálni, mivel a Dennett családban minden csak a pénzről és a hírnévről szólt. James Dennett egy rangos chicagói bíró, a felesége Eve pedig egy gyenge akaratú, merev társasági dáma, csak egy trófea a férje számára.

Egyik este Miának a barátjával lett volna találkozója egy bárban, aki azonban nem jött el randira, helyette egy ismeretlen férfi ült az asztalához, akivel miután néhány szót váltott és pár pohár ital ivott úgy vélte, hogy nyugodtan belebonyolódhat egy egyéjszakás kalandba. Ám kiderült, hogy Mia élete legsúlyosabb hibáját követte el azzal, hogy felment Colin lakására, ugyanis a férfi csak azért csábította el őt, mert az volt a feladata, hogy egy zsarolási akció keretében elrabolja, és leszállítsa a megbízóinak. Csakhogy a terv nem várt fordulatot vesz amikor Colin hirtelen úgy dönt, hogy inkább elrejti Miát egy eldugott minnesotai kis lepukkant nyaralóba, az erdő közepén. 


Számomra kicsit hihetetlen, hogy ez az írónő első regénye, mert nagyon erős kezdésnek érzem. Egy olyan fantasztikusan jó karakter vezérelt történetnek, melyben a szereplők közötti bonyolult kapcsolat bemutatása lélekig hatolóra sikerült. A könyv felépítése nem szokványos, olyan rövid fejezetekből épül fel, ami két váltakozó idősíkon játszódik (előtte és utána), és melyben három szereplő (Mia édesanyja, a nyomozó és az emberrabló) szemszögén keresztül ismerhetjük meg az eseményeket, mely megoldás igaz, hogy kissé szétdarabolta a sztorit, de mindenképp egyedi hangulatot adott neki. És bár a regény nem sepert le a lábamról a pörgősségével, most kivételesen mégis örültem ennek, mert így legalább volt időm megemészteni az újabb és újabb információkat és elgondolkodni azon, hogy vajon miért tartja fogva Colin ezt a fiatal lányt, mi lehet a célja azzal, hogy inkább elrejti mintsem átadja őt a megbízójának.

A könyv egyből szíven ütött azzal, ahogy már a kezdetektől fogva ismerjük Mia eltűnésének a körülményeit. Tudjuk, hogy hogyan és mikor rabolta el őt Colin és hogy hova vitte. Tudjuk, hogy miként tartotta őt fogva, bántalmazta és fenyegette és hogy milyen nyomorúságban töltötték a napjaikat abban a szörnyű házban, mely események igen nyomasztóan és félelmetesen hatottak rám. Ám a történet előrehaladtával, ahogy egyre jobban megismertem Colin múltját és hogy végül is mi vette rá arra, hogy elrabolja Miát - számomra is meglepő mód - egyre szimpatikusabbá kezdett válni a karaktere, mígnem egyszer csak azon kaptam magam, hogy félelemmel vegyes izgalommal várom azokat a fejezeteket, ahol arról a furcsa érzelmi kötődésről olvashatok, ami közte és Mia között kezdett szép lassan kialakulni.

Colin mellett Mia édesanyjának a hangját is nagyon szerettem annak ellenére, hogy baromi mérges voltam rá, hogy engedett a férje lelki terrorjának, amivel nemcsak a saját, de a lánya életét is sikerült teljesen tönkretennie. Szerencsére a lánya eltűnése ráébresztette arra, hogy az élete így nem mehet tovább és egy teljes átalakuláson ment keresztül, mely után eltökélt szándékává vált, hogy megpróbálja helyrehozni a múltbéli hibáit, mely szerintem élete eddigi legjobb döntése volt.

Biztosan nem voltam túl jó anya. Ez nem kérdés. Mindazonáltal nem szándékosan lettem rossz anya. Csak így alakult. Rossz anyának lenni gyerekjáték volt ahhoz képest, ha jó anya akartam lenni, ami szakadatlan küzdelmet jelentett, napi huszonnégy órás vereséget.

Lelki támaszként ott állt mellette Gabe nyomozó, aki nemcsak a gyengédségével és megértésével segített átvészelni neki a lánya eltűnésével terhes nehéz hónapokat, hanem személyes ügyének is érezte a nyomozást. Amit igazán csodáltam a nyomozóban  az a higgadtsága volt, és hogy mindig józanul és elfogulatlanul tudott gondolkodni, ami miatt rögtön belopta magát a szívembe - és igen, én is csodálkoztam azon, hogy egy thrillerben hogy a fenébe lehet ennyi szimpatikus ember, nem ehhez vagyok én szokva, de azt kell mondja, hogy én mindennek csak örülni tudtam, hiszen ennek köszönhetően még jobban át tudtam élni a szereplők helyzetét.

Emlékszik, hogy már négyévesen is azon tanakodott, mi haszna van annak, ha valaki jó. Ennek ellenére jó akart lenni. Így meséli. Nagyon igyekezett jó kislány lenni.

Az írónő nagyon ügyesen mutatott rá arra, hogy hibát követünk el akkor, ha első benyomásra ítélünk meg valakit, hiszen semmi sem fehér vagy fekete, idő kell ahhoz, hogy meglássuk mi van a felszín alatt. Ezért is tetszett nagyon ahogy a történet során a karakterek fejlődtek és változtak, és ahogy végigvezetett bennünket a szerző a szereplők fejében és szívében.

Úgyhogy összességében nekem nagyon tetszett ez a könyv, a vége pedig egy igazi arculcsapás volt, bár nekem az utolsó fejezet nélkül is kerek és elég megrázó volt az egész.

Bízom benne, hogy az írónő többi könyvét is hamarosan olvashatom majd, én biztos vevő leszek rájuk.
Mary Kubica
 


Kiadó: Harlequin
Eredeti cím:The Good Girl
Fordította: Gärtner Zita
Oldalszám: 352

2016. máj. 2.

Áprilisi szerzemények

Ez a hónap számomra a munkáról szólt, a gürizésről, a stresszről és a szívatnak anyám stop! életérzésről, ami nagyon úgy tűnik, hogy májusban is végig kitart majd, aminek rettentő mód örülök... Hurrá, hurrá és megint csak hurrá!
Így ami az új könyvek vásárlását illeti, mindegyiknek nagyon örültem, hiszen balzsamként hatottak meggyötört idegrendszeremre, mert könyvet vásárolni mindig jó! (De szerintem ezt úgyis mindenki tudja). És azt a csodás érzést, amikor a postás vagy a futár becsönget a várva várt kis csomagoddal a kezében, nem sok minden tudja überelni egy-egy ritka szar nap után.

De nem nyafogok, helyette inkább mutatom az áprilisi drágaságaimat.

- Naomi Novik: Rengeteg című könyve előrendelés volt. Hihetetlen, hogy milyen sok moly beszerzésénél találkoztam már vele, mely kötet szerintem most a kiadó zászlóhajója, mindenesetre én nagyon kíváncsi vagyok rá, úgyhogy hamarosan sorra is kerítem.

- Kendall Kulper: A tenger boszorkánya szintén előrendelés volt csakúgy, mint a másik maximos könyv a Reboot. Nem tudok hozzájuk különösebben mit hozzáfűzni azon kívül, hogy megláttam és megszerettem.

- Csabai Márk: A hatlövetű című könyvéről nemrég egy könyves blogon olvastam ajánlót, ami totál meghozta hozzá a kedvem. Őszintén szólva én valami Réti László stílusú és humorú sztorira számítok (amolyan Kaméleon félére), vagy legalábbis valami hasonlóra, de majd meglátjuk, mi sül ki belőle.

Leigh Bardugo Grisa trilógiájának második részére már régóta várok, mivel az elsőbe anno teljesen belezúgtam, így nem volt kérdéses, hogy ezt is muszáj lesz megvennem.

- Amie Kaufman: Lehullott csillagok című könyve pedig árukapcsolásként került hozzám, ugyanis muszáj volt valamit választanom a grisás könyv mellé, hogy mindenki jól járjon, és a kiadó legújabb megjelenései közül ezt találtam a legmegfelelőbbnek. Tegnap este már bele is kezdtem, és bizony alig bírtam letenni, nagyon fincsi kis romantikus történetnek néz ki, amire a sok krimi és thriller után már totál ki voltam éhezve. Egy bajom van vele (eddig) csak, hogy sorozat, és a KMK-t ismerve ha valamelyik kiadványuk nem fogy túl jól azt kegyetlenül elkaszálják. Remélem ez a sorozat nem jut majd erre a sorsra.

Olvasás terén a fent említettek miatt nem voltam túl produktív. Esténként kb. 5-6  oldal után rögtön bebólintottam, úgyhogy ebben a hónapban csak három könyvet tudtam elolvasni, ami tulajdonképpen csak abból a szempontból keserít el nagyon, hogy annyi sok szép új és jó könyv várakozik a könyvespolcomon, hogy tényleg Dunát lehetne velük rekeszteni, de egyszerűen nincs időm hozzájuk. Abból mostanában sajnos egyre kevesebb van.