Brittainy C. Cherry: Lebegés

Nem ez volt számomra a hónap legvágyottabb könyve, így nem is állt szándékomban megvásárolni. Persze jó volt elnézegetni a szakállas muksót a kötet elején, de csupán ezért, és egy igen érzelgős romantikát ígérő fülszöveg miatt nem éreztem legyőzhetetlen vágyat, hogy birtokolni is akarjam... mármint a könyvet.

Tovább olvasom

Tovább olvasom...

Courtney Milan: A ​hercegné háborúja (Sinister fivérek 1.)

A hercegné háborúja egy kissé mást nyújtott, mint amire számítottam, de csakis pozitív értelemben. Kezdetben teljesen odáig meg vissza voltam az írónő stílusától és humorától, meg is jegyeztem magamban, hogy na végre! Végre egy újabb gyöngyszem a romantikus írók palettáján, akiért Julia Quinn után ismét rajonghatok, és bár mire a könyv végére értem Courtney-nak nem sikerült megugrania a lécet, de így is elégedetten csuktam be a könyvet.  

Bővebben

Tovább olvasom...

Lisa Kleypas: Nem múló varázs ~ Wallflowers 0.5

Szeretem Kleypas könyveit, régebben sokat olvastam tőle. A legfőbb bajom azonban mindig is az volt velük, hogy az én ízlésemnek túl sok bennük a testiség. Őszintén szólva engem a romantikus regényekben soha nem a hálószoba ajtók mögött zajló forró jelenetek izgatnak a legjobban.....

Tovább olvasom

Tovább olvasom...

Amy Tintera: Lázadók hajnala

Elég régóta tart már nálam ez a se veled, se nélküled kapcsolatom a YA könyvekkel, melyeket egyébként egyre nehezebben veszek a kezembe, mert annyira egy kaptafára készülnek, hogy mindig félek a csalódástól.

Ezt a bejegyzésemet átköltöztettem az aktuális blogomra. Ha van kedved gyere, nézz körül ott is! :)

Tovább olvasom...

Kendall Kulper: A tenger boszorkánya (A tenger boszorkánya 1.)

"Az apró mágia, ahogy nagyanyám mondogatta, tartja mozgásban a világegyetemet."

Az 1860-as években játszódó történet főszereplője egy 16 éves fiatal lány Avery Roe, akinek az egyetlen vágya, hogy végre a nagyanyja nyomdokaiba léphessen és a benne szunnyadó értékes mágia segítségével megvédje a Prince-sziget lakóit. Avery gyerekkora óta boszorkány akart lenni, a nagymamája tanítgatta és pátyolgatta, mert az édesanyja nemcsak őt, hanem a saját varázserejét is megtagadta évekkel ezelőtt, amikor feleségül ment a városka lelkészéhez, hogy nyugodtan élhesse az előkelőségek kiegyensúlyozott és gondtalan életét. Négy évvel ezelőtt azonban magához vette Averyt, hogy könnyebben megakadályozhassa a lányában kibontakozó varázserőt. De Avery tudta, hogy vissza kell térnie a nagyanyjához ahhoz, hogy feltárja az erejét, és ennek érdekében mindent meg is tett, de ahogy megfogalmazódott fejében a gondolat, hogy hogyan és miként szökik majd meg az anyjától, mindig elvesztette az eszméletét, és ugyanígy kudarcba fullad minden olyan próbálkozása is, amiben valaki másnak a segítségét kérte a szökéshez. Egyszerűen nem tudott mit tenni az anyja marasztaló átka ellen, mígnem egyszer jött egy fiú, egy távoli helyről, aki megígérte neki, hogy a saját népe mágiájával segít megszöknie, ha cserébe megfejti az álmait. Avery pedig belement az egyezségbe, annál is inkább, mivel az egyik álmában a saját halálát látva tudta, hogy nem sok ideje van már hátra.

Nagy meglepetés volt számomra ez a könyv, mert nem erre számítottam, nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom az olvasását, a sötét és búskomor atmoszféráját, ami miatt teljesen más volt, mint az általam eddig megszokott YA könyvek. Ez a történet nem a jól ismert rózsaszín habfelhős kategóriába tartozott, hanem az olyan zord és borús hangulatú írások közé, ami észrevétlenül kúszik be az ember bőre alá, hogy aztán napokig kísértse a gondolataiba belopva magát.

Nagyon tetszett maga a történet, mely szerint a szigeten élő boszorkánycsalád a Roe család nőtagjai óvták és irányították generációkon át a Prince-szigetet. Ők voltak azok, akik megvédték a bálnavadászokat a viharos tengertől és akik a varázserejükkel, a különböző szerencsét hozó talizmánjaikkal és jóslataikkal már évszázadok óta a szigetlakók szolgálatában álltak. Ők voltak azok, akikre az emberek mindig számíthattak, akikben hittek, és akiket a varázserejük miatt féltek és tiszteltek. És ők voltak azok is, akiket mindennek köszönhetően okolhattak és felelősségre vonhattak, ha valami balul sült el a városka életében.

Mivel az írónő rengeteg kutatómunkát fektetett a történetbe, így sok érdekes információt kaptam a bálnavadászokról, azok hiedelmeiről és a hozzájuk fűződő eseményekről, melynek köszönhetően a mágikus szál – ne feledjük, hogy a boszorkányság és a varázslat ebben a korban része volt az emberek életének - valósághű közegben jelent meg. Tetszett a könyv stílusa, a gyönyörű leírások, a cselekmény dinamikája és a szereplők kapcsolata. Nagyon érdekes volt megismerni a Roe boszorkányok múltját, erejüket és képességeiket és bár végig tudtam – ki ne tudná -, hogy előbb utóbb Avery is egy erős boszorkánnyá növi ki majd magát, mégis tűkön ülve vártam, hogy vajon ez hogyan, mikor és milyen fájdalommal jár majd a számára.

Ami nem tetszett a könyvben és ami rossz szájízt adott az egésznek az Avery karaktere volt, akit képtelen voltam megszeretni. Annyira egy önző, konok és önfejű lány volt, hogy attól sokszor már a falat kapartam, az ilyen emberekkel - csakúgy, mint a való életben - egyszerűen nem tudok mit kezdeni. De a könyv különleges hangulata segített túllépnem ezen és gőzerővel élvezni a történetet, melynek a végével különösen elégedett voltam sőt, kimondottan örültem neki – csak szólok, hogy aki happy endre számít, az csúnyán csalódni fog -, mert szerintem ez így volt jó, ennek így kellett történnie, mert ez a könyv Averyről szólt, az ő útkereséséről és sorsának a beteljesüléséről, amit ő lehet, hogy áldásnak vélt, én azonban mindvégig csak szörnyű átokként tudtam rá gondolni.

A regény önálló kötetként is olvasható, de ahogy láttam a gr-en már a második része is megjelent, amire én tuti vevő leszek majd.

Első mondat:
"Sohasem felejtem el a napot, amikor anyám heves tiltakozása ellenére nagyanyámtól megtanultam, hogyan tegyünk kötést a szélre."

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Salt & Storm
Sorozat: Salt & Storm
Fordította: Vince Judit Andrea
Oldalszám: 416

Tovább olvasom...

Kathryn Taylor: Az örökös (Daringham Hall 1.)

A könyv hősnője Kate Huckley, egy csinos és fiatal állatorvosnő, aki Kelet-Anglia egy csendes kis falujában éli nyugodt életet, és nagyon jóban van a Daringham Hall birtok tulajdonosaival Camdenékkel, akik lányukként szeretik őt. Egy viharos nap azonban Kate egyik ismerősének házánál - akihez azért ment, hogy négylábú kedvencének orvosi segítséget nyújtson - egy idegen bukkant fel, aki súlyos sérüléseket szenvedett, de mivel a nagy viharban mindezt nem lehetett tisztán látni, így a lány betörőnek gondolta és egy bottal jól fejbe is vágta, melytől a szerencsétlen nemcsak az eszméletét, de az emlékezetét is elvesztette. Ám Kate hamar megbánja a dolgot és a házába fogadva ápolni kezdi a jóképű idegent, akibe hamarosan bele is szeret. És amikor ezek ketten már éppen kezdenének szépen összemelegedni kiderül, hogy a férfit Benedict Sterlingnek hívják, aki azért utazott New Yorkból Angliába, hogy bosszút álljon a Camden családon, amiért több mint húsz éve a vele várandós édesanyját egyik napról a másikra kidobták a házukból.

A történet egy nagyon hangulatos helyen, Anglia egy csendes kis falujában és egy bizonyos Daringham Hall birtokon játszódik, mely hely csodás kastélyát magam elé képzelve rögtön kicsit visszarepültem az időben, ami kellemes hangulattal töltött el. Az viszont már kevésbé volt kellemes, hogy ehhez a birtokhoz egy olyan angol nemesi család is tartozott - nevezetesen Camdenék -, akiknél aztán a törvénytelen gyerekektől kezdve az alkoholizmusig és a gyilkos hajlamú nagymamáig minden volt.

Szerettem a könyv főszereplőit, akiket már az első oldalaktól kezdve megkedveltem, hiába is volt Ben egy mogorva és érzelemmentes pasi, aki tele volt indulatokkal és gyűlölettel az anyját ért sérelmek miatt, mert mint kiderült alapjában véve - és egy jó nagy fejbekólintás után - ő egy nagyon is szerethető szinte már-már tökéletes férfi, aki bár nem tűri az ellentmondást, de hozzáértő kezekben mégis megszelídíthető. És ezek a kezek Kate-hez tartoztak, aki szintén egy roppant szimpatikus és nagyon őszinte ember volt, nem az a nyavalygós és rendkívül naiv lányka, akivel oly sok romantikus könyvben találkoztam már, hanem az a fajta, aki mindig két lábon áll a földön és reálisan tud gondolkodni. Ezért is küzdött oly erősen a férfi iránt táplált gyengéd érzelmei ellen - hiszen azt sem tudta, hogy kicsoda, hogy honnan jött, és hogy várja-e otthon valaki -, de mindhiába, mert olyan erős volt közöttük a vonzalom, hogy nem tudtak egymásnak ellenállni.
És amikor már minden olyan mesébe illően idilli volt, persze bekövetkezett az, amitől Kate a legjobban félt, Ben visszanyerte az emlékezetét, és más ember lett. Mindenkit elkezdett gyűlölni maga körül, akinek csak köze volt a Camden családhoz.

Nagyon tetszett, hogy a szereplők közötti románc hihető módon és lassan bontakozott ki, és hogy az író – hála az égnek - nem esett túlzásokba az érzéki pillanatok leírásánál. Azért pedig külön dicséret jár, hogy a könyv nemcsak egy egyszerű szerelmi történetről szólt, hanem a család összetartó erejéről, a szeretetről, a kitartásról és az elfogadásról is, ami igaz, hogy kissé rózsaszín köntösbe volt bújtatva, na de most őszintén, ki az a bolond, aki a borítóra nézve valami egészen másban reménykedik. Egyébként - a reménykedők megnyugtatása végett - az izgalom sem maradt ki a könyvből és családi titkokból és intrikákból sem volt hiány, bár az is igaz, hogy a cselekmény nem volt túlzottan fordulatos, mert hamar ki lehet találni a dolgokat, viszont abszolút izgalmas volt és a végén még pár könnycseppet is sikerült elmorzsolnom a meghatódottságtól, szóval részemről teljes volt a boldogság.

Összességében egy könnyed és szórakoztató, igényesen megírt regényhez volt szerencsém, mely a kezdeti félelmeim ellenére - melyben attól tartottam, hogy egy egyszerű Romana vagy Júlia történethez lesz majd hasonló - elég gyorsan lecsúszott. És mivel sem a fő és sem a mellékszereplő párocskák sorsa nem került lezárásra, és maradt még egy-két olyan elvarratlan szál is ami mindenképp magyarázatra szorul, izgatottan várom a következő rész megjelenését, melyet bízom benne, hogy mihamarabb – míg friss és ropogós az élmény – elhoz nekünk a kiadó. 

A sorozat részei:

1. Das Erbe ~ Az örökös
2. Die Entscheidung
3. Die Rückkehr



Kiadó: Kossuth
Eredeti cím: Das Erbe
Sorozat: Daringham Hall 
Fordította:Várnai Péter
Oldalszám: 320

Tovább olvasom...

Nicolas Barreau: A világ végén megtalálsz

Nicolas Barreau már az előző könyvével megvett magának és ezután a kötete után pedig már végképp elmondhatom, hogy nyugodt szívvel sorolom őt a kedvenc íróim közé.

Történetünk hőse most egy párizsi galéria tulajdonosa Jean-Luc Champollion, aki amellett, hogy nagyra értékeli a gyengébb nem bájait, és otthon érzi magát a párizsi művészek világában, tökéletesen kiélvezi a város adta lehetőségeket; kedveli a jó éttermeket és kávézókat, a különböző társasági összejöveteleket, a finom borokat és úgy egyáltalán mindent, ami ezen a csodás helyen körülveszi őt. Kellemes munkájának és sok kedves hölgyismerősének hála nyugodt és kiegyensúlyozott életet él, egészen addig, míg egy nap a postaládájában egy halványkék borítékba bújtatott gyönyörű tizennyolcadik századbeli nyelvhasználattal írt szerelmes levelet nem talál.

Nem tudom, hogy hogyan fogjak hozzá e levélhez, mely – ezt a szerelmes nő bizonyosságával érzem – életem legfontosabb levele lesz. (….) Most bizonyára azon töpreng, hogy, ki ír Önnek. Csakhogy én nem árulom el. Még nem. Válaszoljon nekem, Lovelace, és próbálja meg kideríteni! Talán olyan szerelmi kaland vár Önre, hogy egész Párizsban nem lesz Önnél boldogabb férfi. 

 Na és innentől kezdve aztán teljesen a feje tetejére áll az élete.

Nemcsak azt akartam kideríteni, ki az a hölgy, aki ilyen merész szavakkal provokál, de azon kaptam magam, hogy szellemes, elbűvölő, slágfertig, szavakész akarok lenni, semmi szín alatt nem akarom égetni magam. Márpedig – és erről ne feledkezzünk meg -, ami a magánlevek írását illeti, nem minden ok nélkül, kissé kijöttem a gyakorlatból.

Jeal-Luc megszállottja lesz a levél írójának, elkezdi kergetni és kutatni őt a régebbi hölgyismerősei között és ebből kifolyólag tulajdonképpen mindenki gyanús lesz a számára, aki csak él és mozog körülötte. De mindhiába, mert Principessa (merthogy így hívja magát a titkos imádó) mindig egy lépéssel előrébb jár nála. És miután a rejtély megoldását illetően hősünk minden próbálkozása kudarcba fulladt és az üldözési mánia egy speciális fajtáján is szerencsésen sikerült túljutnia, nos csak akkor kezd - ha kicsit késve ugyan, de végül is még épp időben - tudatosodni benne a felismerés, hogy bizony ő is szerelmes lett az ő Principessájába.

Ahogy elkezdtem olvasni a könyvet rögtön az eszembe jutott, hogy anno a szerző előző regényénél is mennyire élveztem az elbeszélés stílusát és azt a finom humort, ami aztán az egész kötetet átszőtte. És hogy Barreau már ott is milyen fülbemászóan szépen tudott írni. Úgyhogy el sem tudom mondani, hogy milyen nagy örömmel olvastam ezen írásának is minden egyes sorát, csak úgy lubickoltam e bájos kis történet hangulatában, mely számomra ugyanolyan szívderítő volt, mint A nő mosolya, ha nem jobban.

A szereplőkről csak annyit, hogy mind nagyon szórakoztató és kedves figurák voltak, és bármily meglepő is, de a furcsa élethelyzetektől és szituációktól függetlenül is egytől egyig hihető karaktereknek éreztem őket. És míg a főszereplő férfit (mint az előző regényben) itt sem igazán tudtam megkedvelni, addig Principessáért teljesen odavoltam. Leveleiből rögtön kitűnt, hogy nem egy butácska és a szerelemtől elvakult nővel van dolgunk, hanem egy olyan okos és rendkívül művelt hölggyel, aki roppant ügyesen tud bánni a szavakkal.

Amit ki szeretnék még emelni a könyvből az a szereplők között zajló gyönyörű, a vége fele pedig már-már erotikusba hajló kissé túlfűtött hangvételű levélváltások voltak, imádtam őket. Annál is inkább, mert szeretem a levélregényeket és bár ez persze messze állt tőle, mégis teljesen magával ragadt a levélváltások izgalmának bizsergetően édes érzése, ami véleményem szerintem egész sajátos varázst adott a könyv hangulatának.

Szóval ismét sikerült a szerzőnek elvarázsolnia ezzel a mesés szerelmi történettel, úgyhogy ha valami könnyed és szórakoztató kikapcsolódásra vágytok, akkor szerintem Barreau könyve tökéletes választás lehet, mert bár igaz, hogy kicsit rózsaszín és a befejezés miatt sem kell halálra izgulnunk magunkat, de egy nagyon romantikus és stílusos, humoros és kerek egész történetet olvashat az, aki a kezébe veszi ezt a kötetet. Nálam nagy kedvenc lett. :)

A szerző nálunk megjelent művei:

A nő mosolya
Álmaim asszonya
A világ végén megtalálsz

Kiadó: Park

Eredeti cím: Du findest mich am Ende der Welt

Fordította: Fodor Zsuzsa

Oldalszám: 224

Tovább olvasom...

Anna Randol: A liliom bűne

Ahogy megláttam ezt a könyvet az új megjelenések között azonnal beleszerettem, és most kivételesen nem a szép borítója volt az, ami rögtön levett a lábamról.

Madeline-re és két társára Claytonra és Ianra évekkel ezelőtt bitófa várt volna, de életükért cserébe beleegyeztek, hogy Őfelsége kormányát szolgálják különleges képességükkel. Az idők során kiváló kémekké képezték ki őket, olyan emberekké, akik halálos fenyegetést jelentettek Napóleonra és annak szövetségeseire. A háború azonban véget ért, őket pedig a múltban elkövetett bűneikért felmentettek, így minden kötelezettség nélkül visszatérhettek a korábbi életükhöz. Ám ez azonban mégsem volt olyan egyszerű. Mivel a kormány már nem pénzelte tovább őket, így Madeline-nak szüksége volt egy tervre, amivel megalapozhatta a jövőjét, így gondolt egy nagyot és a legnagyobb férfiklubban árverésre bocsátotta a szüzességét. És, hogy senki ne próbálkozzon erőszakkal vagy esetleg olyan ajánlattal, ami mögött nincs megfelelő anyagi fedezet, felbérelte Gabriel Huntfordot, a jóképű, intelligens nyomozót, aki csak azért vállalta el az ügyet, hogy az árverező férfiak közelébe kerülve körbeszimatolhasson és olyan fontos információk birtokába jusson, amelyek segítségével felkutathatja húga gyilkosát.

Igazából nem voltak nagy elvárásaim a könyvvel kapcsolatban, de őszintén szólva a végére igazi csemegévé vált számomra, mivelhogy mindent megtaláltam benne, amire szükségem volt ahhoz, hogy néhány óra önfeledt, és kellemes kikapcsolódásban legyen részem.  Már a könyv fülszövege bizsergető érzéssel hatott rám, mert ugye milyen nő lehet az, aki áruba bocsátja a szüzességét. És az is nagyon birizgálta a fantáziámat, hogy e döntésnek vajon mi lehetett az oka. És egyáltalán, hogyan kívánta  mindezt Madeline kivitelezni. Rengeteg kérdés merült fel bennem a témával kapcsolatban, és bár a könyvben jelentős szerepet kapott az árverés mégis a történet előrehaladtával egyértelművé vált számomra, hogy mindez csak a további események beindításához volt szükséges, katalizátorként működött.

forrás

Ami igazán tetszett az egészben, azok a főszereplők voltak, mivelhogy nem a szokványos naiv és butácska hősnővel és a gazdag és előkelő nemes úrral volt dolgom, hanem egyrészt egy igazi belevaló, erős és bátor, kivételes színészi képességekkel megáldott hősnővel, akinek a bujaság volt a fő fegyvere amivel bizony jó is sáfárkodott. Másrészt pedig egy törvénytelen születésű konok és tiszta szívű, rendkívül vonzó nyomozóval, akik ketten őszintén szólva egy cseppet sem voltak könnyű esetek, ám pont ennek köszönhetően nagyszerű párost alkottak. Frappáns párbeszédeiket öröm volt olvasni, és hát a közöttük lévő feszültség sem volt semmi, mondhatni szinte lángra kaptak a lapok olvasás közben. Az pedig, hogy az írónő a szenvedélyes és pirulós jeleneteket roppant ízlésesen és szépen fogalmazta meg, külön öröm volt számomra, tökéletesen egyértelmű tette, hogy a könyv szereplői minden kétséget kizáróan valóban összetartoznak.

Mivel a történetben keveredik a történelmi romantikus és a krimi műfaja, így azoknak aki szeretik az ilyen regényeket bátran ajánlom. Bár a rejtély csavaros volt, a krimi szál mégsem volt túl erős, hamar ki lehetett találni, hogy ki van a háttérben, de ez egy cseppet sem zavart mivel nem az izgalomért, hanem elsősorban az édes romantikáért vettem a kezembe a könyvet. Elárulom egyébként, hogy a feléig úgy gondoltam, hogy még a négy csillagot is nehezen tudom majd megadni rá - mert valahogy hiányzott nekem belőle valami, mintha nem lett volna lendülete az egésznek -, de amikor beindultak az események, engem is magukkal rántottak és kíváncsian vártam a sztori  alakulását. 

Nagyon élveztem és fura mód még üdítőnek is találtam azokat a komor témákat, amik felmerültek a történettel kapcsolatban – prostitúció, nemi erőszak, gyilkosság, botrányos fogadások -, hiszen ezek kicsit nagyobb betekintés engedtek a kor sötétebb oldalába, melyekkel egyébként nem sűrűn találkozik az ember ebben a műfajban, úgyhogy tetszett és összességében elégedett voltam a könyvvel, és kíváncsian várom a másik két kém, a titokzatos Clayton és Ian történetét is.

A trilógia részei:

1. Sins of a Virgin - A liliom bűne

2. Sins of a Ruthless Rogue

3. Sins of a Wicked Princess

Kiadó: Genera Press

Eredeti cím: Sins of a Virgin

Sorozat: Sinners Trio  

Fordította: Hajnal Gabriella

Oldalszám: 352

Tovább olvasom...

Mindig maradjatok a fényben!

Hogy miért is jó régi sorozatokat olvasni?

Tovább olvasom...

Kresley Cole: Poison Princess – Méreghercegnő

Az történetről röviden annyit, hogy hősnőnk Evie tizenhat éves és irigylésre méltó életet él, ha nem vesszük számításba, hogy borzalmas hallucinációk gyötrik, mely miatt már elmegyógyintézetbe is került, ahova egyébként a kedves anyukája dugta be a nyári szünetben.
Amikor az év elején az iskolába új diákok érkeznek, a közülük való hosszú bűnlajstrommal rendelkező ám de igen jóképű új fiú Jack, rögtön szemet vet a lányra, de az eltérő társadalmi helyzetük és az ebből fakadó előítéleteik hőseinket kezdetben inkább csak eltaszítják egymástól, mintsem közelebb hoznák őket. Aztán történik valami, amit mindenki csak Villanásnak hív, és melyben elpusztul az emberiség java, megölve mindenkit, akit Evie szeretett. És ha mindez még nem lenne elég Evie rájön, hogy a hallucinációi voltaképpen a jövőre vonatkozó látomások voltak, amelyek továbbra sem szűntek meg.
Az egyedül maradt, életéért küzdő és válaszok után kutató lány kénytelen segítséget kérni Jacktől, aki pont jókor érkezik, hogy megmentse őt a milicistáktól, és ezzel kezdetét is veszi közös utazásuk, melynek célja Evie egyetlen életben vélt nagymamájának a felkutatása.

Merő lustaságból kezdtem bele ebbe a könyvbe, mivelhogy az estére tervezett Fiona Paul regényért lusta voltam kicsattogni a lakás legtávolabbi sarkába, és mivel ez pont kéznél volt, így más lehetőség híján végül is csak ez maradt. És már az első oldalak után az a kósza gondolat röppent fel bennem, hogy hogy a jófenébe maradhatott ki nálam ez a nagyszerű történet idáig, ami már a prológusával - amiben egy őrült pszichopata úgy csalogatja be hősnőnket a házába, mint ahogyan azt a gonosz boszorkány tette a Jancsi és Juliskában - rögtön elfeledtette velem a körülöttem lévő világot.

Elsősorban a könyv hangulata volt az, ami totálisan levett a lábamról, melyet az a hátborzongató poszt-apokaliptikus háttér adott, amit az írónő olyan szemléletes és remek módon írt le, hogy az események szinte filmként peregtek a szemeim előtt. Másrészt pedig a történet felépítése és maga az ötlet - mely szerint Evie-nek a tarot kártya huszonegy  Nagy Arkánumát, melyeket tinédzserek testesítenek meg kell majd legyőznie - volt az, ami miatt letehetetlen volt számomra a regény.

Néhány évszázadonként új élet-halál játszma kezdődik. Le kell győznöd a huszonegy Arkánumot, Evie, Csak egy maradhat életben.

Bizony azt kell mondjam, hogy mindegyik szereplő karaktere jól el lett találva, nem tisztán csak jók és rosszak voltak a történetben, hanem ennél jóval összetettebb és árnyaltabb jellemábrázolású fiatalokkal volt dolgom. Ettől függetlenül a főhősök, bevallom őszintén nem igazán kerültek közel a szívemhez, de nem is volt velük különösebb problémám, azon kívül, hogy Evie elkényeztetett éne az elején kicsit idegesített, és az állandó titkolózása Jackel szemben sem volt mindig ínyemre, de ahogy Evie különleges képessége egyre erősebb lett és ahogy a hatalmának is szép lassan a tudatára ébredt, olyan belső (és külső) fejlődésen ment keresztül, hogy ez miatt könnyen szemet tudtam hunyni a korábbi bosszantó tulajdonságai felett. Jack már nehezebb tészta, nem mondom, hogy maximálisan el tudott bűvölni, de a védelmező hős szerelmes szerepét szerintem egész jól játszotta, mindenesetre Evie helyében én biztos egy kis alkoholelvonóra fognám a srácot.

Összességében ez egy nagyon különleges és izgalmas olvasmány volt és egy elég erős kezdés is, mely mögött bízom benne, hogy a folytatás sem fog elmaradni. Úgyhogy mindenképp csak ajánlani tudom a műfaj kedvelőinek ezt a könyvet, nyugodtan olvassátok, mert baromi jó.

Sorozat részei:
1. Poison Princess - Méreghercegnő
2. Endless Knight
3. Dead of Winter

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Poison Princess 
Sorozat: The Arcana Chronicles
Fordította: Szoboszlay Anna
Oldalszám: 476

Tovább olvasom...

Chloe Neill: Hard Bitten - Chicagoland Vampires #4.

Imádom a Chicagoland vámpírjait, szavakba nem tudom önteni, hogy mennyire sajnálom, hogy egyik kiadó sem karolja fel ezt a remek sorozatot, pedig vagyunk egy páran, akik eszeveszetten rajonganak Ethan és Merit kalandjaiért, de a jelek szerint úgy látszik, hogy mégsem annyian, hogy megérje az Alexandrának – aki volt oly kedves és beetetett az első két résszel - folytatni a sorozatot. Úgyhogy úgy tűnik, hogy jelen pillanatban nincs pártfogója szegény vámpírjaimnak, pedig biztos imába foglalnám annak a kiadónak a nevét, aki a szárnyai alá venné őket. Annál is inkább, mivel ez a rész durván övön aluli ütés volt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy majdnem, mondom majdnem pityeregve csukom majd be a végén a könyvet.

A történet cselekménye, mint korábban most is izgalmas volt, megfűszerezve egy kis humorral és egy csipet romantikus feszültséggel, melynek köszönhetően csakúgy faltam a sorokat, úgyhogy ha tudnék - de nem tudok – sem akarnék kukacoskodni vele kapcsolatban, mivelhogy számomra ez a könyv a letehetetlen kategóriába tartozott.

A sztoriról röviden annyit, hogy nehéz idők járnak a vámpírokra a múltkori természetfeletti balhéjuk miatt, az emberek már nemcsak a környéken nem szeretnék őket látni, de többet tudni sem akarnak róluk. Ennek köszönhetően egyre csak nő a zavargások és bűncselekmények száma a városban, ráadásul a chicagói polgármester egy titkos találkozón közli Ethannel és Merittel, hogy minél hamarabb számolják fel a rave partikat, mert az egyiken pár nappal ezelőtt három ártatlan lány vesztette életét. A polgármester üzenete egyértelmű volt: ha Sulliven nem vet véget mihamarabb ezeknek a véres összejöveteleknek, akkor a városi tanács törvényt hoz a Házak bezárásáról, mely egyértelműen a vámpírok létezése ellen irányuló intézkedés lenne.

Ethannak nem igazán tetszik ez az ultimátum, de nem tud mit tenni, muszáj utánajárnia a dolgoknak, mely feladattal Meritet bízza meg. Természetesen a drogbulik utáni nyomozás kapcsán Celina neve is felmerül és a GT-nek is lesz egy-két szava a történtekhez, úgyhogy pánikra semmi ok, ennél a résznél sem fog senki unatkozni, mivelhogy  Merit ismét nagy fába vágja a fejszéjét, melynek köszönhetően hamarosan Chicago mámorítóan sötét természetfeletti társadalmának a szívében találja magát.

Úgy hiszem, ha választanom kéne az eddig olvasott urban fantasykban szereplő hősnők közül, hogy melyikük áll legközelebb a szívemhez, akkor tuti Meritet mondanám elsőként. Emlékeim szerint ő még soha nem tett olyat, amivel kiverte volna nálam a biztosítékot. Mindig tökéletesen logikusan tudott gondolkodni, önzetlen, vad és hűséges volt, még azokkal az érveivel is maximálisan egyetértettem, amik miatt nem szerette volna Ethannel újra felmelegíteni a kapcsolatát. Pedig szegény vámpírkám most már tényleg egészen máshogy vélekedett az életében felmerülő váratlan természetfeletti problémák és a Merittel való kapcsolatának fontossági sorrendjéről. Ebben a részben Ethan ugyanis igazán nagy változáson ment keresztül, figyelmes és hízelgő volt Merittel szemben olyannyira, hogy még nekem is megesett rajta a szívem, és ahogy a dolgaik alakultak már komolyan kezdtem azt hinni (és őszintén remélni), hogy Merit megbocsát majd neki, és talán végre egy párt fognak alkotni. Ám az írónő bizony egészen máshogy szőtte a szálakat, valami oknál fogva arra a megállapításra jutott, hogy az lesz a legjobb mindenkinek, ha nemcsak a szereplőket, de magát az olvasót is sokkolja valami hihetetlen és váratlan eseménnyel, mely esemény aztán valóban letaglózó volt mindenki számára.

Nem szeretném az egekbe magasztalni Merit és Ethan párosát, de számomra mindketten nagyszerű és rendkívül szeretnivaló karakterek, csakúgy mint a történetben részt vevő összes mellékszereplő, melyek megalkotásában ugyancsak remekelt az írónő. Úgyhogy, egy szó, mint száz, ez a kötet is egy nagyon jól összerakott, ármánykodással és izgalommal teli történet volt, melynek minden sorát imádtam, a cselekmény folyamatosan fenntartotta a figyelmemet és a szereplőgárda is hozta a megszokott formáját.
Én a részemről továbbra is mély imádattal adózom az írónő eme remek sorozatának, és bátran vetem bele magam a folytatásba.

A sorozat kötetei:

1. A lányok, olykor harapnak - Some Girls Bite

2. Ha eljön a péntek - Friday Night Bites

3. Twice Bitten

4. Hard Bitten

5. Drink Deep

6. Biting Cold

7. House Rules

8. Biting Bad

8.A. High Stakes (Luc & Lindsey Short Story in Kicking It Anthology)

8.B. Howling For You (Jeff & Fallon Novella)

9. Wild Things

10. Blood Games

11. Dark Debt
12. Midnight Marked

Eredeti cím: Hard Bitten
Sorozat: Chicagoland Vampires
Oldalszám: 368

Tovább olvasom...

Victoria Connelly: Egy nyár, amit sosem felejtesz

Nina Elliot sosem gondolta volna, hogy ennyire bátor lesz. Egy időben hagyja el a férfit, aki nem érdemelte meg a szerelmét és mond fel a munkahelyén, mert nem bírja tovább a főnöke lekezelő stílusát. És még mielőtt a történtek miatt magába roskadna, véletlenül találkozik egykori munkaadójával, aki állást kínál neki, melynek köszönhetően Nina visszatérhet korábbi munkahelyére, a festői szépségű Milton-birtokra, ahol az író családfőnek segíthet könyve előkészületi munkálataiban. A megbízása azonban csak egy nyárra szól, csak erre a rövid időre lakhat újra a családdal az egykori bébiszitter, mely idő alatt bőven lesz ideje kitalálni, hogy ezek után merre is induljon.
Dehogy számít rá, hogy a Milton fiúk, akik időközben felnőttek, csapni kezdik neki a szelet...

A Verity után sokáig nem tudtam, hogy mit is tudnék olvasni, annyira a hatása alá kerültem. Mindenképp egy olyan könnyed és szórakoztató olvasmányra vágytam, ami kikapcsol és ellazít, amin nem kell sokat gondolkodnom, de azért mégiscsak eltereli a figyelmem és helyreráz lelkileg. Így esett a választásom erre a könyvre, melynek az értékelésével kapcsolatban kicsit bajban vagyok, ugyanis hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem azt kaptam amit vártam, mert tulajdonképpen minden igényemet kielégítette; kellőképpen romantikus volt és különböző típusú és kivétel nélkül mind nagyszerű fiatalembereket vonultatott fel, mely karakterek igaz kissé felszínesre sikeredtek, de ez most egy cseppet sem zavart, ellentétben azzal, hogy totál érdektelennek és unalmasnak éreztem az egész történetet.

Pedig az írónő tényleg mindent megtett annak érdekben, hogy élvezetessé tegye a sztorit, ami egy gyönyörű angol vidéki környezetben játszódott, egy kis csavarral a végén, amit őszintén szólva már a könyv egyharmadától sejteni lehetett... De, mint mondtam, mindez egy cseppet sem érdekelt volna, ha lett volna benne valami plusz (humor, stílus...), ami igazán varázsaltossá és különlegessé tette volna az egészet.

Ettől függetlenül mégis végigolvastam a könyvet (nem akartam tovább növelni a félbehagyott olvasmányaim számát), de sem a hangulata és sem az írónő stílusa, nem tudott magával ragadni. A szereplők tekintetében Nina karakterével egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, annyira naivnak és szerencsétlennek éreztem ezt a szegény teremtést, hogy még sajnálni is képtelen voltam. És jaj, az a mérhetetlen hálálkodás, amit ez a nő levágott, amiért újra visszatérhetett Miltonékhoz és az ő csodás birtokukra, egy idő után már nemcsak bosszantott, de mérhetetlenül fárasztott is. Sajnos Ninának volt egy-két olyan cselekedete, amivel nem értettem egyet, a három udvarlója közül pedig egyikért sem sikerült rajonganom, szóval hiába is volt szépen megírva és egy rendkívül barátságos környezetbe helyezve a történet, nekem ez most valahogy mégsem nyerte el igazán a tetszésemet.

De persze senki kedvét nem szeretném elvenni a könyvtől, hiszen nem kizárt, hogy csak azért vagyok ilyen elégedetlen vele kapcsolatban, mert rossz időben került a kezembe (lásd: Verity utóhatás) és ha egy másik hasonló műfajú könyvet olvastam volna, arra is ugyanígy reagáltam volna - ki tudja - a lényeg, hogy egy könnyed nyári olvasmánynak mindenképp elment, de mély nyomot nem hagyott bennem.

Victoria Connelly

Kiadó: Erawan
Eredeti cím: A Summer to Remember
Fordította: Dornbach-Apró Tímea
Oldalszám: 368

Tovább olvasom...

Duplázok - két könyvről röviden #1

Az elmúlt hetekben több könyvet is sikerült elolvasnom, melyekről kedv hiányában nem született bejegyzés, pedig volt közöttük olyan, ami bizony nagyon is megérdemelte volna. Ennek köszönhetően végül is úgy döntöttem, hogy mégiscsak írok - ha csak pár sort is - mindegyikről, csak úgy, jelzésként, hogy na ezek is megvoltak.

      

Liliana Hart: Go-go girl és a lopott ékkő
Pár héttel ezelőtt már meséltem nektek Addison Holmes kalandjairól, amely ebben a nem túl előnyös küllemű könyvben - persze mindez csak nézőpont kérdése - tovább folytatódik. Már az első rész olvasása közben megrendeltem a sorozat folytatását, annyira tetszett az írónő stílusa és humora, no meg persze Addison csetlései-botlásai és az egyéni, mondhatni életveszélyes nyomozási módszere. Mi tagadás, tiszta Szingli fejvadász feeling ez a sorozat - amit nem mellékesen én anno roppant mód szerettem -, de most mégsem kívánom e kettőt összehasonlítani, és nem csak azért mert korábban részben ezt már megtettem, hanem mert úgy gondolom, hogy ez után a könyv után már tényleg baromira nem számít. A lényeg, hogy mindkét sorozat annyira vidám és szórakoztató, hogy rosszkedv ellen orvosság gyanánt kellene felírnia minden orvosnak az arra rászorulóknak.
De visszatérve a könyvre azt kell mondja, hogy ezen a részen még jobban dőltem a röhögéstől, mint korábban, szóval nem okozott csalódást sőt, jobban tetszett mint az első kötet.
Természetesen Addison ismét nyomozásba lendül, mely során még mindig több vakszerencsével, mint csodás képességgel van megáldva, és mint ember, továbbra sem tökéletes, ám pont ennek köszönhetően lesz olyan szórakoztató egyéniség a számomra, ami miatt végül is megszerettem őt. A mostani feladata néhány orosz gyémánt útjának a felkutatása, mely nyomozás során újfent csak gyűlnek a hullák és jönnek a bonyodalmak, és a szerelmi élete sem indul virágzásnak. A Nickel való kapcsolata olyan se veled, se nélküled szinten leledzik, mely helyzetet tovább bonyolítja egy bizonyos harmadik személy felbukkanása, akinek Dr. Csont FBI-os ügynökéhez hasonlóan - mert az FBI-os pasik úgy látszik, hogy már csak ilyenek - ugyancsak gyengéje a csiricsáré színes zokni.

Összességében ez a rész sokkal kiforrottabb és gördülékenyebb volt az előzőnél, mely miatt végérvényesen kijelenthetem, hogy Addison Holmes felkerült a kedvenc sorozataim listájára, úgyhogy már alig várom, hogy a folytatást is mihamarabb a kezembe vehessem, ami ha minden igaz október elejétől már ott fog virítani a könyvesboltok polcain. Éljen! Éljen! És megint csak éljen!
Értékelés: 5/5

Elizabeth Wein: Fedőneve Verity
Ezután a könnyű chick-lit után egy éles kanyar következett és a sokak által dicsért Elizabeh Wein Fedőneve Verity című könyvébe vetettem bele magam, mely meg kell mondjam, hogy teljesen letaglózott és rettentő mód szíven ütött. És bár inkább kerülöm, mintsem keresem a szomorú és sírva zokogó történeteket, erről mégis az a véleményem, hogy óriási hiba lett volna kihagyni.

Hogy én mennyit pityeregtem ezen a könyvön!

Miután az utolsó oldalt is elolvasva letettem a könyvet, még sokáig ott kavargott a fejemben Maddie és Queenie rendkívüli története. Nagyon szépen és szívbemarkolóan megírt regény volt ez, felemelő és fájdalommal teli, izgalmas és elgondolkodtató no és persze drámai.
Bevallom az elején igen nehezen hangolódtam rá a történetre, mert lassan kerültek elő a kirakós darabjai és sokáig nem láttam az összefüggéseket, mely miatt kissé alább is hagyott az olvasási kedvem. Akkor még nem is nagyon értettem, hogy mi a fenéért ez a nagy rajongás körülötte, de később minden megváltozott és kitisztul, úgyhogy higgyétek el, hogy megéri a kitartást, mert a szerző nagyon izgalmasan és szépen kerekíti  a cselekményt, mely a végére tökéletesen összeállt és ezzel együtt bizony néhány papír zsebkendő is előkerült a fiókból.
Én mindenkinek szívből ajánlom ezt a második világháborúban játszódó, mind témájában és szerkezetében is különleges regényt, amely egy skót kémnő és egy brit pilótanő nem mindennapi barátságáról szól. Higgyétek el, megéri kézbe venni!
Értékelés: 4,5/5

Tovább olvasom...

Arwen Elys Dayton: Seeker (Klánok háborúja 1.)

Azon az éjszakán, amikor Quin Kincaid felesküszik Keresőnek, új történet kezdődik a számára. Már nem kislány többé, mesterei jól felkészítették, hogy kiálljon minden próbát, harcoljon a becsületért és az igazságért a sötétség ellen. Két életre szóló barátja, Shinobu és John is megértek a próbákra, ám valami oknál fogva mégis csak az egyikük teheti le az esküt. 
A két fiú közül Shinobu reménytelenül szerelmes a lányba, Quin szíve viszont Johnhoz húz.

Az eskü éjszakáján azonban minden rosszul sül el, Quint a családja becsapja, a szerelme pedig elárulja, és még az is kiderül, hogy a Keresők nem az ártatlanok és gyengék védelmezői, hanem kegyetlen bérgyilkosok.

Bevallom a könyv elején kissé el voltam szontyolodva, mert annak ellenére, hogy az író egy olyan különleges világba kalauzol el bennünket, amit - mint később kiderült- irtó könnyű megszeretni, nem igazán állt össze a kép, hogy a könyv főhősei Quin, John és Shinobu, akik épp arra készülnek, hogy Keresőnek esküdjenek fel, mit is csinálnak tulajdonképpen és kik is ők valójában - ami elég frusztráló tud lenni egy idő után. Nem tudtam, hogy milyen korban vannak, milyen mágikus fegyver az ostorkard, és hogy az önvédelmen kívül mire jó még az athame és a villámszóró. Nem volt tiszta, hogy mi is az a bizonyos Odaát, ahova egy időkapunk keresztül lehet eljutni és ahol néhány perc eltöltött idő több órának, napnak, vagy akár évnek felel meg. Kik azok a lidércek, honnan származnak és miért vannak a Keresőkkel, mire vigyáznak és felügyelnek velük kapcsolatban… Szóval mi tagadás, az elején bőven volt kérdésem, melyek némelyikére ugyan ha  lassan is, de kaptam választ, ám a helyükre még ugyanennyi, ha nem több megválaszolatlan került a listára.

A történetről igazán nem szeretnék sokat elárulni, mivelhogy a fülszöveg tökéletesen összefoglalja azt a kevés információt, ami az induláshoz szükséges. Az események a középkori Skócia egy félreeső birtokáról indulnak és a könyv második felére a távoli jövő Honkongjába jutunk el. Az cselekmény viszonylag gyors tempóban halad előre, mely közben az író a szereplők karakterfejlődéséről sem feledkezik meg. És bár a szerelmi háromszög igen erőteljesen van jelen a könyvben, érdekes mód engem ez most mégsem zavart. Talán mert a kezdetektől fogva John pártján álltam és hiába volt Shinobu a pozitív(abb) szereplő a két fiú közül, én valahogy mégsem tudtam őt megkedvelni.

A történetet egyébként négy szereplőn - Johnon, Quinen, Shinobun és a Fiatal Lidércen, Maudon - keresztül követhetjük nyomon. Az ő fejezeteikből ismerhetjük meg a szereplők kétségeit és bizonytalanságait, gyengeségeit és erősségeit, valamint a múlt egy-egy apró darabját, mely utóbbiból többet is simán el bírtam volna viselni. Négyük közül nekem a legkedvesebb szereplőm John volt, a legérdekesebb pedig Maud, a Fiatal Lidérc. Az ő fejezeteit mindig nagy izgalommal és kíváncsisággal vártam, mert azt reméltem, hogy mivel ez a több száz éves lány jobban ismeri a többieknél az elmúlt idők titkait, talán majd több információval is tud szolgálni róla. De Maud túl megfontolt és nyugodt volt ahhoz, hogy csak úgy könnyelműen fecsegjen, így tőle sem tudhatunk meg sokat, de mindettől függetlenül én mégis nagyon kedveltem őt, és van egy olyan érzésem vele kapcsolatban, hogy a jövőben valami nagy dologra - a most véghezvittnél is nagyobbra -  lesz majd hívatott. 

Amit kissé zavarónak éreztem a könyvben az a Skócia harsogó zöld tájai és a zsúfolt Hongkong ábrázolása közötti éles kontraszt volt, és hogy a regényben több műfaj elemei is keverednek egymással. Persze nem tagadom, hogy igen érdekes hatást gyakorolt a fantasy és a sci-fi elemek elegye a sztorira, de ezt a furcsa steampunkos beütést, amivel még különlegesebbé akarta tenni a szerző ezt a világot, valahogy nem tudtam hova tenni. John léghajója számomra totál idegenül hatott Hongkong felhőkarcolói felett és a szereplők által használt fegyverek némelyikét is meglehetősen érdekesnek találtam, persze az is lehet, hogy csak az én fantáziám szegényes, mindenesetre, ha a világok kialakulásának miértjeit és hogyanjait nem nagyon boncolgatjuk, akkor biztos élvezetesebb lesz számunkra a történet. 

Összességében, hogy őszinte legyek a kezdeti ijedség után engem gyorsan magával ragadt a történet, és bár úgy tűnhet, hogy elégedetlen voltam vele kapcsolatban, mégis élveztem az olvasását. A mágia, a romantika és az a bonyolult családi dráma, ami a cselekmény hátterében áll igencsak érdekesnek ígérkezik, úgyhogy kíváncsi vagyok a folytatásra és bízom benne, hogy a kiadó mihamarabb el is hozza majd hozzánk.

Kiadó: Libri

Eredeti cím: Seeker

Sorozat: Seeker

Fordította: Markwarth Zsófia

Oldalszám: 448

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Hogyan fogjunk örökösnőt - A korona szolgálatában 1.

Julia Quinn nem tud olyat írni, ami ne nyerné el a tetszésemet. A Bridgerton család történetével örökre belopta magát a szívembe, és bár lehet, hogy a Hogyan fogjunk örökösnőt nem az egyik legjobb írása, én mégis roppant szórakoztatónak, bájosnak és legfőképp humorosnak találtam ezt a történetét is.
Bővebben.....

Tovább olvasom...

Abigail Gibbs: Vacsora a vámpírral

Amikor két évvel ezelőtt megjelent ez a könyv, akkor szép reményeket fűzve hozzá vetettem rá rögtön magam, bízva abban, hogy ez tuti jó választás lesz. Aztán egy szép napon (ami lehet, hogy nem is volt olyan szép) a kiadó egy közösségi oldalon azt nyilatkozta, hogy nem kívánja folytatni a sorozatot, mely érthető mód rögtön el is vette  a kedvem az olvasástól - mert ugye minek belekezdeni egy olyan könyvbe, aminek úgysem jutok hozzá a folytatásához -, de akárhányszor ott álltam a könyvespolcom előtt azon tanakodva, hogy vajon melyik könyv társaságában töltsek el pár óra felhőtlen kikapcsolódást, mindig rásiklott a szemem erre a kötetre, és bár soha nem vettem le onnan, eldöntöttem, hogy az idén - a vcs kihívás keretében - mindenképp elolvasom, merthogy anno olyan lelkes voltam vele kapcsolatban, hogy csak nem hagyhatom úgy... érintetlenül árválkodni a polcomon.

És nem bántam meg, mert jó könyv volt, szerettem olvasni, hamar a végére is értem a bő 500 oldal ellenére, bár őszintén szólva én kissé elnyújtottan éreztem a történetet, egy erős kezű szerkesztő minden bizonnyal jót tett volna neki - szerintem. Maga a cselekmény egyébként nem volt túl szövevényes, persze volt benne izgalom és akció, egy kis politika és ármány, jóslatok és próféciák, de a fő irányvonal mégiscsak a két főszereplő, Violet és Kasper egymásra találásáról szólt.

A történet egy 17 éves lány Violet Lee körül forog, aki egy este rossz helyen volt rossz időben, mely véletlen örökre megváltoztatta az életét. Violetet egy ősi vámpír dinasztia a Varn család rabolja el, és tartja fogva a palotájukban, egészen addig, amíg el nem dönti, hogy vámpírrá kíván-e változni avagy sem. Ebben az új környezetben a lány hamar felfedezi a vámpírok pazar új világát, melyben ugyan egyaránt vannak jó és rossz - nagyon rossz dolgok – de ez utóbbi ellenpontjaként ott van számára a vámpírok dögös és ritka bunkó hercege, aki természetesen folyamatosan nagy hatással van rá. 

Meg kell hagyni, Gibbs regényében egészen új megközelítésben lehetünk részesei a vámpírok világának, ugyanis a hierarchia legtetején a férfiak állnak, a nőknek alig van beleszólásuk a politikába és úgy egyáltalán bármibe, amit őszintén szólva kissé sérelmeztem. Persze az is igaz, hogy igen nehéz megtalálni a női lét számára megfelelő középutat nemcsak vámpíréknál, de még nálunk embereknél is, de ebbe most ne menjünk bele, mert ez egy egészen más téma, én is csak azért mertem most szóba hozni, mert az eddigi paranormális könyveimnél nem pont ilyen felálláshoz voltam szokva. Szóval Violetet emberként és nőként is úgy kezelik a palotában, mintha csak egy tárgy lenne, és nem egy élő személy. Persze már az első pár oldalon nyilvánvalóvá válik a számunkra, hogy Gibbs vérszívói nem azok a sokak által - beleértve engem is - ismert és kedvelt fényre csillogó fajták, akik az "emberségükről" voltak híresek, hanem olyan kegyetlen lények, akiknek mi, halandó emberek tényleg csupán csak egy ízletes vacsorát jelentünk, úgyhogy e tekintetben sem mondható a könyv egy szokványos vámpíros történetnek.

A főhőst Kaspert be kell valljam nekem nem sikerült megszeretnem. Ő egy arrogáns és hihetetlenül tahó, elkényeztetett vámpírherceg volt, aki ugyan a könyv végére engedi láttatni azon gyengéd érzéseit, amiket már sok-sok éve mélyen eltemetett magában, de az én szívemet ez nem hatotta meg, ettől még nem vált rögtön szimpatikus és megnyerő szereplővé a számomra. Sajnos Violet sem nőtt közel a szívemhez, nem igazán értem, hogy miért is szeretett bele Kasperba - talán a Stockholm-szindrómája miatt -, mindenesetre ők ketten nem lettek a kedvenc párosom, de sebaj, mert volt más, ami miatt letehetetlen volt számomra a könyv. A történetben egyébként van egy átmeneti szerelmi háromszög is, de mire el tudtam volna dönteni, hogy melyik pasinak is szurkoljak már rövidre is zárta az írónő az egészet. Úgyhogy, aki hozzám hasonlóan ódzkodik a hármas felállás veszélyétől megnyugodhat, mert itt nincs túl sok efféle szerelmi nyűglődés.

Íme a külföldi borítók, szerintem mindegyik gyönyörű.

Ami igazán tetszett a könyvben az az emberek és a vámpírok közötti zavaros politikai helyzet és a párhuzamos világok elgondolása volt, mely utóbbiról sajnos alig tudtunk meg valamit, ami kevés információ a birtokomba került, abból ítélve nagyon érdekesnek és egyedinek gondolom az egészet, ezért is lettem komolyabban is kíváncsi a folytatásra... valóban nagy kár, hogy a kiadó elkaszálta a sorozatot.

Szóval mi tagadás, voltak problémáim a könyvvel, a vége felé pedig már erősen úgy éreztem, hogy elfáradt a történet, és talán vele együtt az író is, de ettől függetlenül még így is teljesen magával ragadt ez a képzeletbeli világ és maga a sztori is, úgyhogy azoknak, akik egy többdimenziós világban játszódó igazi, kegyetlen vámpírokról szóló könyvre vágynak, azoknak bátran ajánlom a Sötét hősnő első részét. 

Ja, és a fülszövegben az olvasható, hogy az idei év legérzékibb olvasmánya… hát izé, nem kell ám mindennek bedőlni.

Abigail Gibbs

A sorozat részei:

1. Dinner With a Vampire - Kaspar Varn & Violet Lee

2. Autumn Rose - Fallon, Athenea hercege & Autumn Rose Al-Summers

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Dinner With a Vampire
Sorozat: The Dark Heroine
Fordította: Gázsity Mila
Oldalszám: 548

Tovább olvasom...

Silvia Zucca: Asztrológiai útmutató összetört szíveknek

Az a helyzet, hogy én erről a könyvről csak igen röviden fogok ám írni, mert nemigen szoktam félbehagyni az olvasmányaimat, de most nagy szívfájdalmamra mégis ez történt.

Tudni kell, hogy ezt a szépséget hirtelen felindulásból vásároltam, és bár tisztában voltam vele, hogy lesz benne némi csillagjóslás - lásd főcím és fülszöveg, naná, hogy számítottam rá -, de hogy mindez ekkora mennyiségben és ilyen mélységben zúdul majd rám, arra viszont már egyáltalán nem. Olyan sok horoszkópos hókuszpók volt a könyvben, hogy attól számomra totál élvezhetetlenné vált az egész. Persze próbáltam mindezt lehámozni a sztoriról és egyszerűen csak átlapozni azokat a részeket, ahol például arról esett szó, hogy a Merkúr-Plútó szextil és a Mars-Hold trigon milyen hatással lesz majd Alice napjára - de sajnos kudarcot vallottam, mert ezen részek átugrását csak rövid ideig bírtam, a vége előtt bő száz oldallal - igen igen tudom, hogy már a finisben voltam - egyszerűen bedobtam a törölközőt.

Persze nem tagadom, aranyos kis romantikus könyv volt ez (az asztrológia szerelmesei biztos nagyon élvezni fogják), egész jó pillanatokkal és hatalmas beszólásokkal, melyek többször is hangos nevetésre késztettek, de valahogy mindez mégsem volt elég ahhoz, hogy folyamatosan fenntartsa az érdeklődésemet, bevallom kissé lassúnak és unalmasnak éreztem a cselekményt, a poénokat pedig néhol erőltetettnek. Ráadásul Alice szerencsétlenkedése a könyvnek úgy kb. a felétől már egy cseppet sem volt mulatságos, mindinkább bosszantó, és sajnos e szerencsétlen hősnőn kívül egyetlen olyan karaktert sem találtam magamnak a továbbiakban, aki miatt érdemes lett volna a végsőkig kitartanom. Úgyhogy végül is úgy döntöttem, hogy nem kínzom magam tovább, és a vége előtt nem sokkal, érzékeny búcsút vettem tőle.

Hogy kinek ajánlom a könyvet? A romantika kedvelőinek és az elvetemült asztrológia rajongóknak mindenképp, nekik biztos nagyon be fog jönni, én a részemről úgy gondolom, hogy túl rövid az élet és túl sok a jó könyv ahhoz, hogy bármit is csak azért olvassak végig, mert szörnyű nagy vétségnek érzem ezt nem megtenni.

Ui.: A könyv borítója egyébként annyira gyönyörűséges, hogy ahogy megláttam rögtön a hatása alá kerültem és azonnal olvasni akartam... kár, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet.

Kiadó: Libri
Eredeti cím: Guida astrologica per cuori infranti
Fordította: Bíró Júlia
Oldalszám: 508

Tovább olvasom...

Liliana Hart: Go-go girl nyomoz (Addison Holmes 1.)

Abban az irdatlan nagy hőségben, ami pár hete tombolt nálunk (és ami minden jel szerint újra izzít) nekem még az olvasás is igen fáradságos elfoglaltságnak bizonyult, úgyhogy valami olyan könnyed és szórakoztató olvasmányra vágytam, ami egy kicsit humoros és romantikus, és ha mindezekhez még egy kis izgalom is társul, hát arról úgy gondoltam, hogy az maga lenne a mennyország.  Így került a kezembe ez a könyv, melyről csak remélni mertem, hogy mindezen kritériumoknak megfelel majd. És tulajdonképpen nem is tévedtem olyan nagyot, mert bár az elején igen erősen húzogattam a számat és problémáztam olyan dolgokon, mint például, hogy mi a fenéért szakállas a főszereplő pasi, vagy hogy miért nem folynak szépen egymásba a fejezetek és az egyes jelenetek, és a főszereplő csajszit is inkább éreztem szánalmasnak, mintsem talpraesettnek... Szóval igen, voltak bőven problémái a könyvvel, de egy idő után mégiscsak sikerült belerázódnom a történetbe és az elvárásaimat – melyet A szingli fejvadász szült - először csak részben, majd később teljesen elengedve élvezni a könyvet.

Addison Holmes nem egy hétköznapi középiskolai történelem tanár. Egy csomó problémája van szegénynek, ugyanis azon kívül, hogy épp az esküvőjén lépett le egy régi riválisával a vőlegénye, anyagilag sem áll a helyzet magaslatán. Hogy lakásproblémáját megoldja, jövedelem kiegészítésként sztriptíztáncosnői munkát vállal, de amilyen szerencséje van a legelső fellépése során a nézőközönség sorai között az iskola igazgatóját pillantja meg, aki természetesen szintén rögtön kiszúrja őt magának. Amikor Addison az előadása után kilép a bárból, a parkolóban egy holttestbe botlik, mely után a rendőrség hamar a helyszínen terem, élükön a magabiztos és sármos Nick Dempsey nyomozóval.

Úgy közelít, mint egy méltóságteljes nagyvad. Bőre napbarnított, és mediterrán elődökre enged következtetni, haja színe feketén csillog, és bár rövidre van vágva, a feje tetején így is göndörödik. (…) A pasi úgy néz rám, hogy eláll tőle a lélegzetem, bár az is igaz, hogy tele az orrom.(...)
- Addison Holmes? - kérdezi a pasi, és felcsapja az igazolványát, mint a zsaruk a filmekben.
Az arckifejezése valahol a hihetetlen és a szánakozó között játszik, azonban nekem egy pillanatra átfut az agyamon a bilincs és a szaténlepedő gondolata. Diszkréten a kézfejére nézek.
Nincs gyűrű.
Biztosan nem meleg! A Sors nem lehet ilyen kegyetlen.
Talán még van esélyem.

Addison sztriptíztáncosnői karrierje hamar derékba tör, de nem esik pánikba, mert ezzel egy időben egy másik indult útjára, méghozzá legjobb barátnője segítségével, aki egy nyomozóiroda tulajdonosa. És igen,  Addison bizony felcsap magánnyomozónak és ki mástól is kaphatna segítséget, mint a szexi, de elviselhetetlenül szemtelen rendőrnyomozótól Nicktől, aki a lány minden lépését figyeli.

Tagadhatatlan, hogy képtelen voltam figyelmen kívül hagyni a hasonlóságokat a Szingli fejvadász és e között a könyv között. Mindkét történet főszereplője – itt Addison, ott Staphanie – viszonylag normális életet él, amíg bele nem keveredik valami szokatlan és izgalmas kalandba – jelen esetben egy gyilkosságba. Mindketten 30 év körüli szingli nők, akik pénzhiányban szenvednek és a macskákhoz hasonlóan hét életük van, a jóképű és pimasz rendőr pasijukról már nem is beszélve. Szóval igen, határozottan sok hasonlóságot véltem felfedezni e két szereplő között, ami kezdetben kissé idegesített, mert Addisont csak Stephanie egy gyenge másolatának éreztem, de egy idő után mindezen sikerült túllendülnöm és gőzerővel élvezni a könyvet ami, hogy őszinte legyek az összes hibája ellenére is roppant kellemes és szórakoztató kikapcsolódást nyújtott a számomra. 

A történetben a krimi szál kellően izgalmas és bonyolult volt ahhoz, hogy a könyv végéig lekösse a figyelmemet, és Addison és Nick kettőse is legalább olyan szórakoztató volt számomra, mint Stephanie és Morelli csatározásai - bár még mindig Morelli maradt a szívem csücske. Addisonról csak annyit, hogy mágnesként vonzza a bajt, és folyton hihetetlen helyzetekbe keveredik – hullákba botlik, fákról le, üvegajtókon pedig kiesik.. -, de szerencséjének hála, mindig sikerül kivágnia magát a slamasztikából, még úgy is, hogy gyakran igen súlyos baleseteket és sérüléseket szenved közben. A főszereplőkön túl a színes mellékszereplő gárda mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Addison anyja haláli egy nő, a kicsit dilinyós kolléganőjéről már nem is beszélve, szóval jó kis csajos könyv ez, amit mindenképp folytatni fogok, nem egy szingli fejvadász, de a sorozat megszűnéséből adódó hiány betöltésére tökéletesen megfelel.  

Még megbánod, hogy idehívtad az anyámat. Csak várd ki, hogy elkezdjen faggatni! Anyám mesterien facsarja ki az embereket. Vagy talán az összezavarni a legjobb szó.

– Arra célzol, hogy már meg is kérdezte, van-e feleségem és gyerekeim? Vagy, hogy tudni akarta a teljes kórtörténetemet, és hogy volt-e valaha nemi betegségem?

Felnyögök, és hátrabillentem a fejem. Ha én nem voltam elég, hogy menekülőre fogja, majd anyám elintézi.

– Az volt a kedvencem, amikor megkérdezte, hogy csak „dévajkodni” akarok-e veled – teszi hozzá Nick vigyorogva.

– Mit válaszoltál?

– Azt mondtam, mihamarabb szeretnélek meztelenül látni. Erre meghívott vasárnap ebédre! Ja, a desszertet nekünk kell vinnünk.

Liliana Hart

A sorozat részei:

1. Whiskey Rebellion - Go go girl nyomoz

2. Whiskey Sour - Go-go girl és a lopott ékkő

3. Whiskey for Breakfast - Go-go girl a pácban

4. Whiskey You're the Devil -Go-go girl és a halott örökös 

Kiadó: Erawan
Eredeti cím: Whiskey Rebellion
Sorozat: Addison Holmes Mystery 1.
Fordította: Lami Juli
Oldalszám: 248

Tovább olvasom...

Kate Morton: Titkok őrzője

Minden színésznőnek megvannak a kedvenc szavai – Laurelé a ború volt. Kellemes kimondani, az ember átérzi a lehulló esti homályt, ahogy tehetetlenül rabul ejti a szó varázsa, pedig annyira közel van a derűhöz, hogy ráragad valami az utóbbi fényéből.

Bevallom, nekem eddig kimaradtak Morton könyvei. Mindig csak hezitáltam felettük, hogy vajon merjek-e megpróbálkozni velük vagy sem, mely dilemmámhoz bizony a kötetek terjedelme is nagymértékben hozzájárult. De így utólag már olyan balgának érzem magam ez miatt, mert ahogy elkezdtem olvasni ezt a könyvet, már az első oldalaktól kezdve éreztem, hogy ebből bizony szerelem lesz. És no lám, mire a végére értem igazam is lett.

1961-ben Laurel egy fa tetejéről - ahova a nyüzsgő családja elől bújt el egy kis időre álmodozni – véletlenül szemtanúja lesz annak, ahogy az édesanya azzal a késsel, amivel a család születésnapi tortáit szokták felvágni megöli a házuk ajtajában megjelenő idegen férfit. A rendőrségi kihallgatáson az akkor tizenhat éves Laurel mindent úgy mond el, ahogy azt a gyermeki szemével látni vélte – vagyis amikor az az idegen férfi, odasomfordált a házukhoz és a kisöccsét karjában tartó mamájára akart támadni, akkor az önvédelemből kénytelen volt megölni őt. Persze egy apró részletet elfelejtett megemlíteni a rendőröknek, mely szerint a férfi ismerte az édesanyját, ugyanis tisztán hallotta, amikor az ajtóban azt mondta neki, hogy helló Dorothy, rég nem találkoztunk. Szerencsére az események után nem sokkal az ügy lezárult és a család élete visszatért a rendes kerékvágásba – Laurelé azonban továbbra is zavaros maradt.

2011-ben Laurel immár egy ismert és körülrajongott színésznő, aki Londonban él. A család az édesanyjuk - aki már haldoklik - kilencvenedik születésnapjára ismét összejön a vidéki házukban, hogy együtt töltsék az utolsó napokat. Laurel pedig ekkor ismeri fel, hogy ez lesz az utolsó esélye arra, hogy válaszokat kapjon annak a bizonyos nyári napnak a történéseire, ezért kezdetben egyedül, majd később az öccse segítségével próbálja összerakosgatni anyja titokzatos múltjának apró darabkáit.

Nagyon szeretem az olyan történeteket, amelyek egyszerre játszódnak a múlt és a jelen között, és ez a könyv pont ilyen volt, ugyanis a cselekményt két idősíkon követhetjük nyomon, melyben a jelenkori főhős Laurel nyomoz az édesanyja Dorothy múltja után és ennek köszönhetően ismerhetjük meg az édesanya II. világháború keretezte sorsát, melynek szerves részét képezte a szerelmével Jimmyvel és a barátnőjével Viviennel való kapcsolata. Ezt a három embert – Dorothyt, Jimmyt és Vivient – a véletlen hozta össze a háborús Londonban és bár mindhárman különbözőek voltak, az életük a sors különös fintorának köszönhetően mégis visszavonhatatlanul összefonódott.

Érdekes volt összerakni a sztorit, mely kezdetben nagyrészt csak Dorothyról szólt, így aztán úgy hittem, hogy végig az övé lesz majd a főszerep, és hogy persze végig szeretni is fogom majd őt - hiszen mégiscsak ő volt Laurel és testvérei szerető édesanyja -, de aztán ahogy egyre előrébb haladtam a történetben, ami egyébként lélegzetelállítóan kezdett besűrűsödni, sajnos úgy kezdett egyre unszimpatikusabbá válni a karaktere számomra, míg a másik két szereplőé – Jimmyé és Viviené - pedig egyre közelebb kerülni a szívemhez. Dorothy Londonba utazva szobalányként szolgált, nem volt semmije, de mindig is arra vágyott, hogy híres és gazdag legyen. Ennek érdekében szinte mindenre képes volt, még fotós barátjától Jimmytől is elidegenedett a célja elérése érdekében, ami a szememben elég visszatetszően hatott, de nem ez volt az egyetlen dolog, ami miatt nem tudtam őt a szívembe zárni. Olvasás közben egyébként többször elgondolkodtam azon, hogy vajon lehetséges-e, hogy egy olyan önző és mániákus nőből, mint amilyen Dorothy is volt, olyan szerető és gondos családanya váljon, mint azt a könyv elején és Laurel visszaemlékezéseiből megismertem. Ezért is próbáltam őt többször is mentegetni magamban azzal az indokkal, hogy biztos a háború volt az oka a tetteinek, hiszen köztudott, hogy akkoriban a szenvedélyek a félelem a fenyegetés és a különböző veszteségek miatt meglehetősen felerősödtek, de igazából az ő esetében nem nagyon hittem ebben.

… régen pontosan elhatárolódott gondolataiban a helyes és helytelen… de most, a háborúban, amikor körülöttük minden darabokra hullik – Jimmy bizonytalanul ingatta a fejét – valahogy megváltoztak a dolgok. Az ember csak a maga kockázatára ragaszkodhat a helyes dolgokhoz.

forrás

A cselekmény alakulását illetően bevallom, engem totál tévútra vezetett az író, a könyv végén lévő csavarral óriási meglepetést okozott a számomra, mely miatt újra kellett gondolnom az egész történetet, úgyhogy amikor becsuktam a könyvet úgy éreztem, hogy ez egy olyan nagyszerű, évtizedeken átívelő családregény volt, ami még sokáig ott fog motoszkálni a gondolataim között.

Nagyon örülök, hogy elolvastam Kate Morton ezen könyvét, mert ritkán találkozom olyan írással melynek a stílusa ennyire gördülékeny és olyan csodálatosan fülbemászó lett volna, mint amilyen ez volt. Az író olyan erős atmoszférát tudott teremteni, hogy a szereplői igazi hús-vér emberekként keltek életre előttem a lapokon, maga a történet pedig szinte lélegzett... Szóval imádtam olvasni ezt a regényt, mert remek kikapcsolódást nyújtó érzelmekkel teli olvasmány volt, úgyhogy azoknak, akik szeretik a családregényeket, az emberi lélek mélységeit boncolgató, sok szálon futó, titkokkal és izgalmakkal teli II. világháborús történeteket, azoknak bátran ajánlom.

Kate Morton

Ui.: Az írónőnek már több könyve is megjelent nálunk, melyek mindegyikét szeretném majd a polcomon tudni. 

Kiadó: Cartaphilus
Eredeti cím: The Secret Keeper
Fordította: Borbás Mária
Oldalszám: 488

Tovább olvasom...