A hét borítója

Olyan hangulatosak ezek az Ikeás lampionok. Érdekes, régebben nem szerettem a hortenziákat, olyan öregasszonyos virágnak tartottam őket. Most meg tucatszám vásárolom a kertembe.... 

Bele se merek gondolni vaj'h mit jelenthet ez.:P

Tovább olvasom...

Isaac Marion: Eleven testek

"Rongyos ajkai közül fekete lé szivárog. Az ujjával a távolba bök, és azt hörgi:
-Város!
Bólintok és indulok utána. Megyünk ennivalót keresni. Ahogy a város felé csoszogunk, egész kis vadászcsapat gyűlik körénk. Nem nehéz vállalkozókat találni az ilyen kirándulásokra, akkor sem, ha épp senki sem éhes. Ritkaságszámba megy, hogy valakinek tiszta gondolatai támadjanak, ezért ha valakire rátör egy, követjük. Különben csak álldogálnánk egy helyben és hörögnénk egész nap. Egyébként is elég sokat álldogálunk és hörgünk. Évek telnek el így. A csontjainkról leszárad a hús, mi meg csak állunk, és várjuk, hogy leessen." 

Bevallom, nekem ez volt az első zombis könyvem, nem rajongok a műfajért, sőt a róluk készült filmekért sem, de az egyetlen ok, amiért bele mertem vágni ebbe a regénybe, hogy láttam a film trailerét és az előítéleteimet félretéve úgy gondoltam mégiscsak megér egy próbát.

A könyv egy olyan új világot mutat be nekünk, ami tele van zombikkal és Csontikkal (a zombik egy még durvább változata) és persze emberekkel, akik nemcsak, mint zombi táplálék vannak jelen a könyvben, hanem mint egy megrokkan, félelemmel és fájdalommal teli, pusztulásra ítélt társadalom. Narrátorunk R, egy olyan fiatalember, aki nem emlékszik a korára, arra, hogy ki volt és hogy honnan jött, igazából semmire sem emlékszik a zombivá válása előtti életéből. Ennek ellenére, még ha nehezen is, de mindig emlékezni próbál és olyan támpontokat keresni maga körül, amik segítségével talán össze tudná rakni a múltja darabkáit. Ez azonban sajnos nem igazán jön össze neki, pedig R más mint a többiek. 

A zombi kolónia, ahova R is tartozott egy repülőtéren élte mindennapjait. Sétálgattak, hörögtek, gyereket neveltek, szexeltek és vadásztak. Majdnem teljesen úgy éltek, mintha normális emberek lennének, azonban mivel mindezt totál érzelemmentesen, kissé döcögősen és folyamatosan rohadva tették, így csak maradtak azok amik; oszlásnak indult halottak. Az egyetlen olyan alkalom, amikor egy csipet emberi érzelemben lehetett részük, az az emberi agy elfogyasztásánál volt. És ahogy ez a nagykönyvben meg vagyon írva, valóban csoszogva és „agyat, agyat” kántálással indultak vadászni e fincsi csemegére, ha annak szükségét érezték. Főhősünk R épp egy ilyen közös vadászat alkalmával találkozik Julieval, akit  minden zombi szabályt felrúgva a védelmébe vesz. Ezzel a találkozással, no és persze a lány barátjának, Perry agyának az elfogyasztásával minden megváltozik. R álmodni kezd és furcsa gondolatai támadnak.

A kép a filmből való

A könyv szórakoztató volt, és igazából a történet elején alig lehetett levakarni a mosolyt az arcomról, ami aztán később a brutális részeknek hála, magától is lehervadt -tudjátok, elég vizuális típus vagyok. Éreztem én, hogy ez a történet mondani akar nekem valamit, de hogy mit, arra csak a végén jöttem rá. És bevallom többre számítottam, illetve ha pontos akarok lenni, akkor inkább valami másra. Egy nagy durranásra, olyanra, amitől leesik az állam.
Igazából minden adott volt ahhoz, hogy én ezt a történetet szeressem. Egy zombi fiú és egy lány, egy tiltott kapcsolat, sok izgalom és humor.... Az egyetlen bökkenő a szereplőkkel volt, ugyanis egyiket sem sikerült megkedvelnem. Julie mocskos szája a könyv végére kifejezetten zavaróvá vált, R pedig.. nos ő egy ZOMBI volt. Egy húsevő zombi, aki hiába vágyott egy melegebb és színesebb élet után, mégis csak büdös, koszos és gusztustalan volt. Dicséretesnek tartom ahogyan az író arra törekedett, hogy R-t megkedveltesse az olvasóval; fogékonnyá tette őt a környezetére a zenére és a színek világára, sőt még egy kis humorral is megfűszerezte mindezt, de hát mit szépítsem a dolgokat, mégiscsak egy hulláról volt szó.

Szerencsére volt jó pár olyan rész a történetben, amiken jókat mosolyogtam. Kedvenceim közé tartozott a zombik között zajló rém egyszerű kommunikáció, amiben két szótagú szavaknál több, szinte soha nem fordult elő. És hát igen, R sem nagyon remekelt verbális téren, azonban a fejében megfogalmazódó gondolatok figyelemre méltóak voltak. Ezek a gondolatok azonban nem mind tőle származtak, hanem főként Julie fiújától - tudjátok, akinek az agyát felzabálta mielőtt megpillantotta volna a lányt - melynek köszönhetően bizony volt néhány rész, ahol nem volt teljesen tiszta, hogy melyik gondolat kié is volt valójában. Ezek, és az R fejében megjelenő "lopott" emlékképek kezdetben irtóra zavartak és kissé untattak is, de később rájöttem, hogy mindez szerves része a történetnek és tulajdonképpen ezzel együtt egy harmadik szereplőt is kaptunk Perry személyében.

Kíváncsian vártam Julie és R kapcsolatának fejlődését - a holt és az élő világ románcát -, melyet sajnálatos módon egyáltalán nem éreztem romantikusnak, ami tulajdonképpen nem is meglepő, hiszen szenvedély nélkül nehezen lehet szerelembe esni. Kettőjük között csak egy amolyan édes és tétova, mély érzelmekkel átszőtt barátság alakult ki, melyben Julie inkább katalizátorként funkcionált - mintsem hős szerelmesként -, és vitte előre az események alakulását.. 

Minden fanyalgásom ellenére jó kis könyv volt ez, amolyan egyszer olvasós kategória, érdekes szereplőkkel és tartalommal, amely tele volt az emberiséget érintő cinikus megfigyelésekkel, a zombik viselkedését és gondolatait tekintve pedig rengeteg humorral. Egy próbát mindenképp megér, de ne várjatok tőle túl sokat.

Isaac Marion

Egyébként már most biztosan tudom, hogy a belőle készült filmet is meg fogom nézni, fordított esetben azonban nem biztos, hogy a könyvet is elolvasnám.

Update:

Teljesen helytálló volt az a mondatom, hogy ha előbb láttam volna a filmet, akkor nem biztos, hogy a könyvet is elolvastam volna. Utólag már bizton állíthatom, hogy ez tuti így is lett volna, mivel a film sem nyerte el a tetszésemet.

Kiadó: Libri
Eredeti cím: Warm Bodies
Fordította: Nagy Gergely
Oldalszám: 312

Tovább olvasom...

Rachel Vincent: Lélekmentők (Sikoltók sorozat 2.)

Tisztám emlékszem, hogy amikor a Lélektolvajokat befejeztem - még tavaly júliusban - úgy gondoltam, hogy biz én vevő leszek a folytatásra, de hát ki gondolta volna, hogy erre ilyen sokat kell majd várnom. Ennek köszönhetően bizony jócskán megfakultak az emlékeim a könyv cselekményét és hangulatát illetően, ami miatt bevallom kicsit féltem is kezdetben, de az írónőnek hála fokozatosan elevenedtek fel előttem Kaylee váratlan sikoltozásának okai és körülményei, és a Hudson fivérek szerepe a lány életében és az ő képességeik… egyszóval kár volt aggódnom.

Amikor a tini popsztár Eden a színpadon holtan esik össze, meglepő módon Kaylee nem érez késztetést arra, hogy "énekeljen" a lány lelkéért. Mint később kiderült, Kaylee dobhártyaszaggató sikoltása azért maradt el, mert nem volt miért „énekelnie”. Ugyanis Edennek nem volt lelke, mivel azt már rég eladta az Alvilágnak hírnévért és pénzért cserébe. Csakúgy, mint egy másik, szintén híres és fiatal lány Addy, aki korábban Tod ex-barátnője volt, és aki iránt a fiú még mindig gyengéd érzelmekkel viseltetik. Tod, hogy megmentse a lány lelkét meggyőzi Kayleet és a testvérét Nasht, hogy menjenek el az Alvilágba és szerezzék vissza azt, mert ha Addy lélek nélkül halna meg, akkor örök szenvedésre lenne kárhoztatva. 

Hogy őszinte legyek igen nehezen rázódtam bele az olvasmányba, komolytalannak és kicsit nevetségesnek éreztem az elejét, (bár az is lehet, hogy csak én vagyok már túl öreg ehhez a műfajhoz) azonban a végére sikerült az írónőnek gatyába ráznia a történetet és az Alvilág csábítóan torz ábrázolásával - ahol a kisördögök elvonási tünetekkel küzdenek és a búza üvegszilánkosra törik -, sikerült felkelteni az érdeklődésemet. Hogy őszinte legyek a szereplőkkel bajban vagyok, mert nem igazán tudtam a szívembe zárni őket, hiába volt Kaylee bátor és önfeláldozó, Nash pedig erős és óvó, valahogy mégsem sikerült közel engednem magamhoz őket. Olvasás közben mindvégig külső szemlélőként éreztem magam, mintha egy olyan jó kis sorozatot néznék a tévében, aminél biztosra tudom, hogy a vége úgyis pozitív kimenetelű lesz a főszereplőkre nézve, ezért teljesen felesleges is izgulnom. Ellenkező esetben ugye hol maradna a folytatás? (Itt jegyzem meg, hogy a sorozat 8 részes plusz még az ilyen olyan köztes kötetek!)

A történet szereplői közül Kaylee mellett, aki önfeláldozásával és bátorságával úgy vélem, hogy könnyen kivívja majd magának az olvasók elismerését, Tod karakterét érzem még említésre méltónak, akinek az emberi oldaláról most sokkal többet volt szerencsém megtudni, mint korábban, és aki pont ezért vált számomra igazán szilárd részévé a sorozatnak. Ő az egyetlen olyan szórakoztató személyiség a könyvben, még az önzősége ellenére is, akinek a felbukkanását mindig tűkön ülve vártam. Igazán kíváncsi vagyok, hogy hogyan fejlődik majd tovább a személyisége a következő részekben.
A szerelmi szál tekintetében örömmel konstatáltam, hogy Tod érdeklődése, az előző résszel ellentétben, nem Kaylee felé irányult, hanem a volt barátnője Addy felé, gyengítve ezzel a (Kaylee-Nash-Tod) szerelmi háromszög elmélyülését, aminek erősödésében az előzmények ismeretében szinte teljesen biztos voltam. Ami Kayleet és Nasht illeti, az első részben megélt románcuk, ami akkor annyira friss és izgalmas volt, most kicsit háttérbe szorult, amit egyáltalán nem éreztem zavarónak, ellenkezőleg, inkább örültem, hogy kaptak még egy kis időt az írónőtől arra, hogy nyugodtan dolgozhassanak a kapcsolatuk megszilárdulásán. A cselekmény központjában így nem ők álltak, hanem Addy illetve az ő lelkének a megmentése, amiért Kaylee és Tod elszántan harcolt. Nash pedig… nos ő tigrisként vigyázta Kaylee majd minden lépését. Tetszett és jó érzés volt olvasni, hogy a történet végére ők hárman egy olyan jó kis ütős csapatot alkottak, amiben egymás képességeit kihasználva és előnyükre fordítva majd minden akadályt képesek voltak leküzdeni.

Összességében úgy érzem, hogy a cselekmény maga nem valami nagy durranás, nem mondom, voltak a végén váratlan csavarok, de olyan hihetetlen nagy történésekre ne számítson senki. Ami viszont igazán nagyot dobott a történeten az az Alvilág ábrázolása volt, a hátborzongató lényekkel és a különösen veszélyes tájjal, amiről szívesen olvastam volna még többet is. Sokkal többet. Igazából ennek a világnak a tüzetesebb megismerése utáni vágy sarkallhat arra, hogy a következő részeket is elolvassam… no meg az is sokat nyom a latba, hogy menthetetlenül sorozatfüggő vagyok. Hát majd meglátjuk.

Az írónő

Sorozat részei:

1. My Soul to Take (2009) - Lélektolvajok (2012)

2. My Soul to Save (2009) - Lélekmentők (2013)

3. My Soul to Keep (2010) - Lélekőrzők (2014)

4. My Soul to Steal (2011)

5. If I Die (2011)

6. Before I Wake (2012)

7. With All My Soul (2013)

Kiadó: Jaffa

Eredeti cím: My Soul To Save (Soul Screamers Series #2.)

Fordította: Farkas Veronika

Oldalszám: 264

Tovább olvasom...

Tana Vasilkova: A pók hálójában

Tana Vasilkova jelenleg Szlovákia legsikeresebb regényírója. Az 5 milliós országban eddig 25 könyve jelent meg, amiből tudomásom szerint 1 millió példányt adtak el. Persze az emberek mentalitása, gondolkodása és ízlése országonként változó, de ezek a számok azért elgondolkodtatnak kicsit, hogy vajon ez a háromgyermekes írónő - akinek gőzöm sincs, hogy mikor futja az idejéből írásra - mi a fenét tudhat, hogy ilyen nagy hírnévnek örvend hazájában.

A története Blankáról szól, aki szinte még gyerek volt - 13 éves -, amikor az édesanyja meghalt. Anyja halála után apja természetesnek vette, hogy majd a lánya vezeti tovább a háztartást és gondoskodik a család férfitagjairól. A háztartási teendők a főzés, mosás, takarítás mellett persze sem ideje sem energiája nem maradt szegény lánynak, hogy a tizenévesek gondtalan életét élje. És ha mindez még nem lett volna elég, önző és hatalmaskodó apja nem csak a gyermekkorát vette el tőle, hanem első nagy szerelmét Zdenot is, amikor zsarolással arra kényszerítette, hogy egy másik, általa választott férfihoz menjen feleségül, aki akkor még csak nem is sejtette, hogy leendő felesége más gyermekét várja.

Időközben Blankából híres színésznő lett és a kislánya is megszületett, aki sajnos lassabban fejlődött a kortársainál. És mivel Blanka pont annál a színháznál dolgozott, amit korábbi szerelme Zdeno vezetett, szinte minden nap alkalma nyíl találkozni vele. Ezek a találkozások kezdetben felkavarták őt, de idővel gátat tudott szabni a múlt fojtogató emlékeinek és épp kezdett a férjével és beteg kislányával egy kiegyensúlyozott és boldog családot alkotni, amikor egyszer csak az élet közbe szól és Blanka hazugságai napvilágot látnak.

Maga a történet egyáltalán nem hétköznapi, ami viszont a szereplőket illeti, ők nagyon is azok. Dolgozni járnak vagy épp otthon vannak és gyereket nevelnek, féltékenykednek, perlekednek és persze anyagi problémákkal is küzdenek. Ettől függetlenül egyikükkel sem tudtam azonosulni, mert én teljesen más típusú ember vagyok és máshogy is gondolkodom, mint a könyvbéliek.

Tapasztalatból tudom, hogy az élet gyakran nehéz helyzet elé állít bennünket, és bizony Blankával sem bánt kesztyűs kézzel a sors. És bár olvasás közben végig tisztában voltam Blanka cselekedetei hátterében álló lelki okokkal, melyek ismeretében könnyebb volt megértenem, mint elítélnem őt, ettől függetlenül a helyében én mégis sok esetben egészen másként cselekedtem volna, arról már nem is beszélve, hogy ekkora lelki teher mellett, amit a hazugságai róttak rá, én már biztosan rég megtörtem volna.

Blanka külsőleg egy törékeny, lelkileg viszont nagyon is edzett és erős asszony volt. Egy olyan nő, akinek az élete tele volt fájdalommal és csalódással, és akinek az életét át- meg átszőtték a hazugságok, illetve ha pontos akarok lenni, nem is hazugságok voltak ezek, hanem eltitkolt igazságok. Olyan igazságok, amiket azok elől a férfiak elöl hallgatott el, akiknek joguk lett volna tudni róla, akik igazán érintettek voltak benne. És bár Blanka tisztában volt azzal, hogy az igazság elhallgatásával csak önmagát csapja be, mégsem volt hajlandó változtatni ezen, minden maradt a régiben, miközben menthetetlenül elmerül a múlt emlékeiben és arról ábrándozott, hogy mi lett volna ha…

Vajon működőképes-e egy olyan házasság vagy akár élettársi kapcsolat, ami hazugságokra épül? Vajon le lehet-e élni egy teljes életet úgy, hogy a titkaink soha nem látnak napvilágot? Vajon milyen terheket ró egy családra, ha sérült gyermekük születik? Vajon miből lehet tudni, hogy egy sérült gyermekkel mikor teszünk jót és mikor teszünk rosszat? Vajon rejtegetni való téma-e a fogyatékos családtaggal való együttélés? És a legfontosabb: az elfogadás kérdése!

Ezek és ezeken kívül még számos olyan jelentős téma kerül elő a történet kapcsán, amikkel nap mint nap találkozhatunk, mint például a barátság és az önzetlen segítség fontossága, a munka és a család kapcsolata, a féltékenység no és persze a beteljesületlen szerelem.

Mint látjátok rengeteg területet érint a könyv és ennek köszönhetően pillanatok alatt sikerült elmerülnöm a történetben, azonban egyetlen hibát mégis muszáj megemlítenem, amiről, hogy őszinte legyek még a cselekmény folyamatos változása sem tudta mindig elvonni a figyelmemet, az pedig a könyv már-már zavaróan egyszerű stílusa és nyelvezete. Nagyon hiányoztak nekem a regényből a szép szavak és a nagyívű mondatok.

                                                   

                                                                      Tana Vasilkova

Kiadó: Sanoma
Oldalszám: 320
Ár: 2900.-

Tovább olvasom...

Victoria Schwab: Az archívum

Mindig öröm olyan könyvről véleményt írni, ami pillanatok alatt be tudta magát lopni a szívembe. Így jártam Victoria Schwab regényével is, amiről minden túlzás nélkül mondhatom, hogy egy szuper jó történet. Schwab a csodás meséjével olyan hirtelen és tartósan ki tudott szakítani a valóságból, hogy még a külön bejáratú mókuskerekem tekerése közben sem tudtam másra gondolni, csakis arra, hogy mikor folytathatom már végre tovább ezt az izgalmas történetet. És a legtermészetellenesebb mindebben tudjátok, hogy mi? Hogy mindezt az élményt nem is egy történelmi romantikustól, chick-littől vagy kifejezetten a női olvasók számára íródott regénytől kaptam, hanem egy egyszerűnek látszó, 272 oldalas ifjúsági regénytől!? Atya világ! Úgy látszik, hogy valami hiba csúszott a rendszerbembe!

"Képzelj el egy helyet, ahol a holtak polcokon nyugszanak, mint a könyvek."

Hátborzongató és egyben érdekes egy elképzelés ez a túlvilágra vonatkozólag, nemde?  

Szóval, ebben a történetben a halottak – akiket ezentúl nevezzünk Történeteknek – egy könyvtárban helyezkednek el - amit nevezzünk Archívumnak -, akikre a Könyvtárosok ügyelnek. Ők egyébként ezekben a könyvekben olvasni is tudnak és ha kell, akkor törölni is képesek belőlük bármilyen emléket. Hébe-hóba azonban előfordul, hogy ezekből a Történetekből egy-egy nyughatatlannak sikerül megszöknie a Sikátorba - ami az Archívum és a mi világunk között húzódik -, ahol aztán egyre kétségbeesetten bolyongva keresik a kiutat. És ekkor van szükség az Őrzőkre, akiknek az a feladatuk, hogy ezeket az egyre erőszakosabbá váló szökevényeket visszavigyék az Archívumba. Főszereplőnk Mac is egy ilyen Őrző, akire még a nagyapja testálta rá pár évvel ezelőtt ezt a tisztséget, és ami bizony örökre megváltoztatta a lány életét. Egy dolgot jó ha tudunk. A halottakat soha nem szabad megzavarni. Ezt a szabályt azonban valaki mégis megszegi, mert a dolgok határozottan kezdenek furcsa irányt venni.

A történetet Mac szemszögéből és az ő visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg. Az egyik dolog a sok közül, ami nagyon tetszett a könyvben az Mac kapcsolata volt a családjával. Igaz, hogy ez a kapcsolat feszültségekkel volt tele - az öccse elvesztése miatt - és nem kevés hazugsággal, amire Macket a túlvilági feladatai elvégzésére lopott idők kényszerítettek, de valahogy mégis annyira reálisnak éreztem ezt a nem épp idilli családi kapcsolatot. Szerettem Macet és sajnáltam amiért küzdenie kellett, hogy távol tartsa magától a valódi és őszinte emberi kapcsolatokat a titkai megőrzése érdekében. Szerettem és sajnáltam, amikor a visszaemlékezéseit és a testvéréről szóló részeket olvastam, amelyben szinte tapintható volt a hangjában megbújó fájdalom és a veszteség érzése. És nem utolsó sorban szerettem, hogy nem csak fizikailag, de mentálisan is egy nagyon erős és talpraesett karakter volt.

Szerettem a romantikát a történetben, ami kicsit meglepett, mert az "egy lány két fiú felállás" szerint azt hittem, hogy egy tipikus szerelmi háromszöget fogok majd kapni, rengeteg nyűglődéssel és féltékenykedéssel, de ebben a háromszögben ezekről szó sem volt. Nagyon szimpatikus volt számomra Wesley, aki egy festett szemű, feketében járó, mégis vidám és különc rocker srác volt, Owen mellet azonban én csak amolyan "cuki" fiúnak könyveltem el magamban, ellenben Owen… nos ő egészen más tészta volt.

Szerettem Wesleyt és örültem, hogy belopta magát Mac szívébe és könnyedséget vitt az életébe. Végre akadt egy olyan ember, aki igazi társa és igazi barátja lett a lánynak. Aki ha csak részben is, de le tudott némi terhet venni abból a mázsás súlyként ránehezedő felelősségből, amit a nagyapja hagyott rá. És szerettem Owent, akinek a közelében Mac, ha rövid időre is, de békét és nyugalmat lelt, de legfőképp azért szerettem nagyon, mert az én szívemet is megdobogtatta.

Szerettem a helyszíneket, amiket olyan szemléletesen tudott ábrázolni az írónő, hogy az összeset magam előtt láttam, minden gond nélkül. Imádtam a régi hotelből átépített lakásokat - ahova Mac a szüleivel együtt költözött – félelmetesen kísértetiesnek, emlékekkel és titkokkal telinek éreztem. A padló résein megbúvó furcsa gyilkosságokról árulkodó emlékektől pedig szabályosan felállta a szőr a hátamon.  Imádtam a sötét és a távoli suttogásokkal teli Sikátort, ahol Mac a Történetekre vadászott és ahol Owennel is találkozott. És hát természetesen imádtam a hatalmas, boltívekkel és színes üvegekkel teli Archívumot, ahova belépve soha nem felejtette el a szerző felhívni a figyelmet arra, hogy itt kérem senkinek sem szabad hangoskodnia, mivel ez ugye egy könyvtár volna.

Imádtam a könyv hangulatát és hogy Schwab írása erősen vizuális volt számomra. Olyan ügyes kézzel fonta ezt a valószínűtlen világot, hogy azzal teljesen levett a lábamról.  Az archívum egy gyönyörűen megírt kissé mogorva, izgalmasan félelmetes könyv, egy rendkívüli alapötlettel csodás kivitelezésben, tele szomorúsággal, reménnyel, szeretettel és küzdelemmel.

Mit mondhatnék még…. részemről szerelem ez a javából!

Ő pedig az írónő

Olvassatok bele a könyvbe, megéri!

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Eredeti cím: The Archived

Fordította: Hudácskó Brigitta

Oldalszám: 272

Tovább olvasom...