Amie Kaufman · Meagan Spooner: These Broken Stars – Lehullott csillagok (Lehullott csillagok 1.)

Ezt a könyvet végső soron - tudom sekélyesen hangzik, de - a gyönyörű borítója adta el nekem, no meg a vágy, egy kis könnyed és izgalmas romantikus olvasmány iránt, amire a sok krimi és thriller után már totál ki voltam éhezve. És mivel még mindig nagy örömmel és kíváncsisággal olvasok YA könyveket, így úgy gondoltam, hogy ez a kötet megfelelő választás lehet arra, hogy a stresszes mindennapokban szerzett apró ráncaim kisimuljanak. 

Bővebben...

Tovább olvasom...

Kresley Cole: Poison Princess – Méreghercegnő

Az történetről röviden annyit, hogy hősnőnk Evie tizenhat éves és irigylésre méltó életet él, ha nem vesszük számításba, hogy borzalmas hallucinációk gyötrik, mely miatt már elmegyógyintézetbe is került, ahova egyébként a kedves anyukája dugta be a nyári szünetben.
Amikor az év elején az iskolába új diákok érkeznek, a közülük való hosszú bűnlajstrommal rendelkező ám de igen jóképű új fiú Jack, rögtön szemet vet a lányra, de az eltérő társadalmi helyzetük és az ebből fakadó előítéleteik hőseinket kezdetben inkább csak eltaszítják egymástól, mintsem közelebb hoznák őket. Aztán történik valami, amit mindenki csak Villanásnak hív, és melyben elpusztul az emberiség java, megölve mindenkit, akit Evie szeretett. És ha mindez még nem lenne elég Evie rájön, hogy a hallucinációi voltaképpen a jövőre vonatkozó látomások voltak, amelyek továbbra sem szűntek meg.
Az egyedül maradt, életéért küzdő és válaszok után kutató lány kénytelen segítséget kérni Jacktől, aki pont jókor érkezik, hogy megmentse őt a milicistáktól, és ezzel kezdetét is veszi közös utazásuk, melynek célja Evie egyetlen életben vélt nagymamájának a felkutatása.

Merő lustaságból kezdtem bele ebbe a könyvbe, mivelhogy az estére tervezett Fiona Paul regényért lusta voltam kicsattogni a lakás legtávolabbi sarkába, és mivel ez pont kéznél volt, így más lehetőség híján végül is csak ez maradt. És már az első oldalak után az a kósza gondolat röppent fel bennem, hogy hogy a jófenébe maradhatott ki nálam ez a nagyszerű történet idáig, ami már a prológusával - amiben egy őrült pszichopata úgy csalogatja be hősnőnket a házába, mint ahogyan azt a gonosz boszorkány tette a Jancsi és Juliskában - rögtön elfeledtette velem a körülöttem lévő világot.

Elsősorban a könyv hangulata volt az, ami totálisan levett a lábamról, melyet az a hátborzongató poszt-apokaliptikus háttér adott, amit az írónő olyan szemléletes és remek módon írt le, hogy az események szinte filmként peregtek a szemeim előtt. Másrészt pedig a történet felépítése és maga az ötlet - mely szerint Evie-nek a tarot kártya huszonegy  Nagy Arkánumát, melyeket tinédzserek testesítenek meg kell majd legyőznie - volt az, ami miatt letehetetlen volt számomra a regény.

Néhány évszázadonként új élet-halál játszma kezdődik. Le kell győznöd a huszonegy Arkánumot, Evie, Csak egy maradhat életben.

Bizony azt kell mondjam, hogy mindegyik szereplő karaktere jól el lett találva, nem tisztán csak jók és rosszak voltak a történetben, hanem ennél jóval összetettebb és árnyaltabb jellemábrázolású fiatalokkal volt dolgom. Ettől függetlenül a főhősök, bevallom őszintén nem igazán kerültek közel a szívemhez, de nem is volt velük különösebb problémám, azon kívül, hogy Evie elkényeztetett éne az elején kicsit idegesített, és az állandó titkolózása Jackel szemben sem volt mindig ínyemre, de ahogy Evie különleges képessége egyre erősebb lett és ahogy a hatalmának is szép lassan a tudatára ébredt, olyan belső (és külső) fejlődésen ment keresztül, hogy ez miatt könnyen szemet tudtam hunyni a korábbi bosszantó tulajdonságai felett. Jack már nehezebb tészta, nem mondom, hogy maximálisan el tudott bűvölni, de a védelmező hős szerelmes szerepét szerintem egész jól játszotta, mindenesetre Evie helyében én biztos egy kis alkoholelvonóra fognám a srácot.

Összességében ez egy nagyon különleges és izgalmas olvasmány volt és egy elég erős kezdés is, mely mögött bízom benne, hogy a folytatás sem fog elmaradni. Úgyhogy mindenképp csak ajánlani tudom a műfaj kedvelőinek ezt a könyvet, nyugodtan olvassátok, mert baromi jó.

Sorozat részei:
1. Poison Princess - Méreghercegnő
2. Endless Knight
3. Dead of Winter

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Poison Princess 
Sorozat: The Arcana Chronicles
Fordította: Szoboszlay Anna
Oldalszám: 476

Tovább olvasom...

Duplázok - két könyvről röviden #1

Az elmúlt hetekben több könyvet is sikerült elolvasnom, melyekről kedv hiányában nem született bejegyzés, pedig volt közöttük olyan, ami bizony nagyon is megérdemelte volna. Ennek köszönhetően végül is úgy döntöttem, hogy mégiscsak írok - ha csak pár sort is - mindegyikről, csak úgy, jelzésként, hogy na ezek is megvoltak.

      

Liliana Hart: Go-go girl és a lopott ékkő
Pár héttel ezelőtt már meséltem nektek Addison Holmes kalandjairól, amely ebben a nem túl előnyös küllemű könyvben - persze mindez csak nézőpont kérdése - tovább folytatódik. Már az első rész olvasása közben megrendeltem a sorozat folytatását, annyira tetszett az írónő stílusa és humora, no meg persze Addison csetlései-botlásai és az egyéni, mondhatni életveszélyes nyomozási módszere. Mi tagadás, tiszta Szingli fejvadász feeling ez a sorozat - amit nem mellékesen én anno roppant mód szerettem -, de most mégsem kívánom e kettőt összehasonlítani, és nem csak azért mert korábban részben ezt már megtettem, hanem mert úgy gondolom, hogy ez után a könyv után már tényleg baromira nem számít. A lényeg, hogy mindkét sorozat annyira vidám és szórakoztató, hogy rosszkedv ellen orvosság gyanánt kellene felírnia minden orvosnak az arra rászorulóknak.
De visszatérve a könyvre azt kell mondja, hogy ezen a részen még jobban dőltem a röhögéstől, mint korábban, szóval nem okozott csalódást sőt, jobban tetszett mint az első kötet.
Természetesen Addison ismét nyomozásba lendül, mely során még mindig több vakszerencsével, mint csodás képességgel van megáldva, és mint ember, továbbra sem tökéletes, ám pont ennek köszönhetően lesz olyan szórakoztató egyéniség a számomra, ami miatt végül is megszerettem őt. A mostani feladata néhány orosz gyémánt útjának a felkutatása, mely nyomozás során újfent csak gyűlnek a hullák és jönnek a bonyodalmak, és a szerelmi élete sem indul virágzásnak. A Nickel való kapcsolata olyan se veled, se nélküled szinten leledzik, mely helyzetet tovább bonyolítja egy bizonyos harmadik személy felbukkanása, akinek Dr. Csont FBI-os ügynökéhez hasonlóan - mert az FBI-os pasik úgy látszik, hogy már csak ilyenek - ugyancsak gyengéje a csiricsáré színes zokni.

Összességében ez a rész sokkal kiforrottabb és gördülékenyebb volt az előzőnél, mely miatt végérvényesen kijelenthetem, hogy Addison Holmes felkerült a kedvenc sorozataim listájára, úgyhogy már alig várom, hogy a folytatást is mihamarabb a kezembe vehessem, ami ha minden igaz október elejétől már ott fog virítani a könyvesboltok polcain. Éljen! Éljen! És megint csak éljen!
Értékelés: 5/5

Elizabeth Wein: Fedőneve Verity
Ezután a könnyű chick-lit után egy éles kanyar következett és a sokak által dicsért Elizabeh Wein Fedőneve Verity című könyvébe vetettem bele magam, mely meg kell mondjam, hogy teljesen letaglózott és rettentő mód szíven ütött. És bár inkább kerülöm, mintsem keresem a szomorú és sírva zokogó történeteket, erről mégis az a véleményem, hogy óriási hiba lett volna kihagyni.

Hogy én mennyit pityeregtem ezen a könyvön!

Miután az utolsó oldalt is elolvasva letettem a könyvet, még sokáig ott kavargott a fejemben Maddie és Queenie rendkívüli története. Nagyon szépen és szívbemarkolóan megírt regény volt ez, felemelő és fájdalommal teli, izgalmas és elgondolkodtató no és persze drámai.
Bevallom az elején igen nehezen hangolódtam rá a történetre, mert lassan kerültek elő a kirakós darabjai és sokáig nem láttam az összefüggéseket, mely miatt kissé alább is hagyott az olvasási kedvem. Akkor még nem is nagyon értettem, hogy mi a fenéért ez a nagy rajongás körülötte, de később minden megváltozott és kitisztul, úgyhogy higgyétek el, hogy megéri a kitartást, mert a szerző nagyon izgalmasan és szépen kerekíti  a cselekményt, mely a végére tökéletesen összeállt és ezzel együtt bizony néhány papír zsebkendő is előkerült a fiókból.
Én mindenkinek szívből ajánlom ezt a második világháborúban játszódó, mind témájában és szerkezetében is különleges regényt, amely egy skót kémnő és egy brit pilótanő nem mindennapi barátságáról szól. Higgyétek el, megéri kézbe venni!
Értékelés: 4,5/5

Tovább olvasom...

Neal Shusterman: Bontásra ítélve (Unwind 1.)

Egy olyan társadalomban, ahol a nem kívánatos kamaszok testrészeit újrahasznosítják, három szökevény száll szembe a rendszerrel, amely „szétbontaná” őket.

Connortól meg akarnak szabadulni a szülei, mert túl sok a baj vele. Risa árva, és azért jelölték ki bontásra, hogy spóroljanak a költségeken. Lev szétbontását szigorúan vallásos szülei már születése pillanatában eldöntötték. A véletlen sodorja őket egymás mellé, és a kétségbeesés tartja össze őket, ahogy árkon-bokron át menekülnek, miközben tudják, hogy az életük a tét. Ha sikerül megérniük a tizennyolcadik születésnapjukat, már nem bánthatják őket – de amikor egy egész világ vadászik rájuk, a tizennyolc nagyon-nagyon távolinak tűnik.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem, de leginkább, hogy mit és hogy hogyan is írjak erről a könyvről, mert annyira ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban, hogy ihaj. Ugyanis számomra ez a történet, illetve, ha pontosan akarok lenni, akkor inkább ennek a történetnek a hátteréül szolgáló társadalom egyszerre volt taszító és mégis elgondolkodtató. Tudom, hogy egy tökéletes világban minden anya meg akarná tartani a gyermekét, akiket pedig nem, azokat mások fogadnának örökbe. Tudom, hogy egy tökéletes világban mindenki tisztában lenne azzal, hogy mi a jó és mi a rossz, és azt is tudom, hogy olyan, mint tökélete világ nem létezik, mert semmi nem fekete vagy fehér.

Ennek ellenére a könyv legelején egyszerűen nem fért a fejembe, hogy hogyan lehetséges az, hogy egy olyan törtvényt – ez lenne az Élet Törvénye -, amely kimondja, hogy az emberi élet szent és sérthetetlen, de csak a fogantatásától a gyermek tizenhárom éves koráig, mely után viszont egészen tizennyolcig a szülők döntenek a gyermek visszamenőleges hatályú „abortuszáról”… szóval képtelen voltam felfogni, hogy ezt a törvényt, hogy a fenébe fogadhatták el az emberek. Hogyan vált lehetségessé, hogy mindez – ami tulajdonképpen a gyermekek megöléséről szólt - egy bevett és elfogadott gyakorlattá vált ebben a világban, mert nekem nemcsak az anyai ösztöneim, hanem úgy összességében minden idegszálam őrült mód tiltakozott(ik) ez ellen. Úgyhogy nem mondom, az író a könyv legelején ezzel a ténnyel aztán rendesen odavágott nekem, ami miatt utóbb kicsit nehezteltem is rá, merthogy nem volt semmiféle magyarázat vagy történelmi áttekintés arra vonatkozólag, hogy a társadalom ilyetén való elkorcsosulását vajon milyen hatások és események okozták, úgyhogy kezdetben csak durrogtam és puffogtam magamban, hogy ezt nem hiszem el, ilyen nem létezhet, de aztán szép lassan sikerült összerakosgatnom az író által itt-ott elejtett értékes információmorzsákat, melyek segítségével később ugyan magyarázatot kaptam a miértekre, de elfogadni azokat mégsem tudtam.

A folyamatot, amelynek során a gyermek élete véget ér, szervei mégis életben maradnak, „bontásnak ”hívják.

Kétségtelen, hogy kitűnő munkát végzett az író, mert ez a könyv mindenképp gondolkodásra fogja majd sarkallni az olvasóit, úgyhogy Shusterman tökéletesen elérte a célját, már ha egyáltalán ez volt, de ugye mi más is lehetett volna. Bennem például olyan kérdések merültek fel a történet kapcsán, hogy vajon joga van-e bárkinek is meghatározni, hogy kinek az élete a fontosabb. Vagy ha netalán egy szerencsétlenség folytán szükségem lenne egy testrészre (mondjuk egy karra, lábra vagy akár egy új szemre vagy fülre), akkor el tudnám-e fogadni és együtt tudnék-e élni azzal a tudattal, hogy a kapott testrészem egy olyan tizenéves fiataltól származik, akit a beleegyezése nélkül fektettek fel arra az asztalra, ahol a csontjait, a húsát és az agyát újrahasznosítás céljából dogozták fel vettek el tőle. És ami számomra mind közül a legfontosabb. Vajon mi olyat tudna tenni a gyermekem, ami miatt képes lennék "bontásra" ítélni őt. (Bár ezen a válaszon, egy percig nem kellett gondolkodnom.)
De mindezek a kérdések csak a jéghegy csúcsa, mert számos olyan érzékeny témát érint még a könyv, amin például rengeteget lehetne vitatkozni vagy a nyugodtabb vérmérsékletű embereknek csak úgy diskurálni, mert biztos vagyok bennem, hogy mindenkinek más és más lenne a véleménye például az abortuszról, a transzplantációról vagy épp a lélek létezésének a kérdéséről.

Be kell valljam, hogy rendkívüli indulatokat váltott ki belőlem a könyv, a vége pedig baromira felkavart, de nem bántam meg, hogy elolvastam, mert a történet roppant mód olvastatta magát, izgalmas volt és nem utolsósorban elgondolkodtató. Ráadásul a három fiatal karakterét is nagyon jól sikerült eltalálnia az írónak, ugyanis el tudta érni, hogy végig izguljak értük és drukkoljak nekik, ellenben, hogy bármelyikükkel is azonosulni is tudjak arra sajnos már nem voltam képes.  

A Bontásra ítélve egy sorozat első része, ami egyébként önmagában is megállja a helyét, ettől függetlenül én a folytatására is kíváncsi lennék.

Neal Shusterman

A sorozat részei:

1. Unwind - Bontásra ítélve

1.5 Unstrung

2. UnWholly

3. Unsouled

4. Undivided

5. UnBound

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Unwind
Sorozat: Unwind
Fordította: Illés Róbert
Oldalszám: 384

Tovább olvasom...

Nick Bruel: Rossz Cica

Már régóta kinéztük magunknak a gyerekekkel ezt a könyvet, mivelhogy minden olyan kiadvány - legyen az újság, mesekönyv, képeslap.... anyámkínja - amely macskával kapcsolatos jó eséllyel indul nálunk arra, hogy pénzt költsünk rá. De mivel mostanság igen sok csalódás ért bennünket e témában, így ettől a könyvtől is kissé ódzkodtam, és ezen a fekete-fehér illusztrációk sem sokat segítettek, sőt! Végül is Andiamo bejegyzésének hatására adtam be a derekam és milyen jól tettem. Bárcsak minden könyvben ilyen kellemesen csalódnék.

A Rossz Cica sorozat elő része a Rossz Cica fürdik egy hihetetlenül vidám és szórakoztató olvasmány volt, rengeteget nevettek rajta a gyerekeim és bevallom én is nagyon élveztem. A történet roppant egyszerű, arról szól, hogy Cicus gazdája úgy dönt, hogy eljött az ideje annak, hogy kedvencét kicsit vízbe mártogassa. Persze mindezt úgy próbálja megtenni, hogy senkinek ne essen bántódása, ami igen nehéz feladat, tekintve, hogy a macskák irtóra utálnak fürödni, és hősies harc nélkül ezt nem is igen teszik meg. (Persze, amikor teszem azt például egy akváriumból próbálják kipecázni a halat nem bánják, ha kicsit vizesek lesznek, melyből az következik, hogy csak akkor és úgy szeretnek vizezni, amikor és ahogy nekik megfelel, de nyilván erre már minden cicatulajdonos maga is rájött, aki pedig nem, az meg nem is igazi cicatulajdonos.) Szóval Cicus nehezen áll kötélnek, pedig a gazdija tényleg mindent megtesz annak érdekében, hogy rávegye kis kedvencét a tisztálkodásra. És bár kezdetben számomra amolyan veszett fejsze nyele kinézete volt a dolognak a végére azért láss csodát, mégiscsak siker koronázta e bátor tettet, de hogy mindez hogy s miként történt, azt nem árulhatom el.

A könyv rövid fejezetekből és vicces karikatúrákból áll, melyek tökéletesen együttműködnek a szöveggel és egyben ki is egészítik azt. Ráadásul a szórakozáson kívül még olyan érdekes tényeket is tanulhatunk belőle, mint például miért nyalogatják a macskák folyton magukat, milyen a nyelvük közelről, tudnak-e úszni, és hogy egyáltalán miért is utálnak fürödni. A könyvben volt egy-két szerkesztői levél, melyek olvasása közben - kis túlzással - szinte dőltem a röhögéstől, a gyerekeim pedig az én röhögésemtől, szóval én mondom nektek, jó kis könyv volt ez, valóban vétek lett volna kihagyni, úgyhogy minden cicás - és nem cicás - gyereknek és felnőttnek csak melegen ajánlani tudom.

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: Bad Kitty Gets a Bath

Illusztrálta: Nick Bruel

Fordította: Goitein Veronika

Oldalszám: 126

Beleolvasó

A sorozat második része a Boldog szülinapot! szintén nagyon kellemes perceket szerzett a számunkra, bár be kell valljam az elő részt nem tudta felülmúlni. A történetről röviden annyit, hogy Rossz Cicának születésnapja van, és egy olyan különleges ajándékra vágyik - nevezetesen egy katalógusból kiválasztott szuper kaparófára -, amit ha nem kaphat meg, akkor bizony jaj lesz mindenkinek! És hát mit is mondhatnék... hiába halmozták el a környékbeli macskák minden széppel jóval Cicót, egyik ajándék sem az volt, amire ő igazán vágyott, mely csalódás később aztán naná, hogy a szülinapi zsúr hangulatán is mély nyomot hagyott.

Én úgy gondolom, hogy a kisebb, olvasni tanuló gyermekek számára különösen jó választás lehet ez a könyv, hiszen a nagy betűkkel szedett egyszerű mondatok könnyen olvashatóak a számukra, és a sok illusztrációval tűzdelt gyors iramú történettel is könnyen meg tudnak birkózni. Persze nyilván szülői közreműködéssel - már ha a szülő szeret belemenni a játékba és hozzáadni az élményhez egy kis hangsúllyal vagy hangszín változással - sokkal élvezetesebb tud lenni az olvasás, de biztos vagyok benne, hogy egy ilyen könyvet bármely gyerek örömmel lapozgat és olvasgat önállóan is.

A Rossz Cica sorozatból eddig a kiadó három részt jelentetett meg (a harmadik rész épp beszerzés alatt áll nálunk) külföldön talán a 17-nél tart - de erre azért nem mernék mérget vennék - a lényeg, hogy van elég utánpótlás Rossz Cica sztoriból, úgyhogy nem izgulunk, türelmesen várnunk, hogy a kiadó malmai tovább őröljenek.

Nick Bruel

Kiadó: Könyvmolyképző

Illusztrálta: Nick Bruel
Eredeti cím: Happy Birthday, Bad Kitty

Fordította: Goitein Veronika

Oldalszám: 168
Beleolvasó

Tovább olvasom...

Tara Sivec: Csábítások és csemegék

Könyvválasztás tekintetében megvan az a különleges képességem – vagy nevezzük inkább egyszerűen csak női megérzésnek –, hogy igen ritkán nyúlok mellé. Hogy pontos legyek évente kb. egy, max. két olyan regény kerül a kezembe, amitől agyfaszt szoktam kapni, és a Csábítások és csemegékkel az idei év első darabja jelentem ezennel megvolt.

Nem szándékozom bő lére ereszteni az értékelésem, úgyhogy nagy vérengzésre és darabokra cincálásra ne számítsatok, de mivel szó nélkül sem tudom hagyni eme remek művet, így muszáj pár sort írnom arról, hogy miért is nem varázsolt el e gyöngyszem a kiváló soraival. 

Szeretem a szerelmes és romantikus, sőt még a kicsit erotikus történeteket is, aki olvassa a blogomat az tudja rólam, hogy halomszámra olvasom őket. Nem érzem magam álszentnek, virágszálnak vagy prűdnek, nem irtózóm a csúnya beszédtől, sőt gyakran használom is a "b" és "k" betűs szavakat, DE – és az a fránya de, ugye, hogy az mindig ott van? - az a rengeteg káromkodás és szitkozódás, amivel ebben a könyvben találkoztam, az már jócskán túllépte részemről a jó ízlés és érzés határát.

Bevallom nekem már az első 40-60 oldal után kedvem lett volna az egészet a falhoz vágni, de azok, akiknek tetszett a könyv azt mondták, hogy tartsak ki, és olvassam tovább, jó lesz ez, majd meglátom… de nem lett jobb, csak egyre rosszabb. Maga a sztori egy totál valószerűtlen, szirupos tündérmese, semmi eredeti nincs benne, amivel tulajdonképpen nem is lenne semmi problémám, mivel a romantikus ponyvák világában az eredetiség nem elvárás, a lényeg a körítésen van, a szerző stílusán és humorán, a szereplők kidolgozásán, a cselekmény alakulásán és dinamikáján. Ha mindezeket a hozzávalókat az írónak sikerül a megfelelő arányban kevernie és kézben tartania, akkor sínen van a dolog és nyert ügye van. De ez persze nem sikerülhet ám mindenkinek. Bocs Tara, de ez bizony így van.

Innentől bármelyik pillanatban megtörténhetett, hogy kézen fogva körbeállnak, és kórusban énekelni kezdenek a vaginámhoz – az én szegény, szeretet nélkül felnőtt vaginámhoz, amely sohasem ismerhette meg egy műfütyi rezgő érintését. Sajnálom, drága vaginám, bizonyára jobban gondodat kellett volna viselnem!

Atyaég, hogy ez milyen egy borzalmas könyv volt. Semmi másról nem szólt csak a szexről, és hogy ki mennyit tud inni – melynek természetes hozadéka volt persze a hányás - és csúnyán beszélni, ki hogy becézi a farkát és a punciját… most őszintén, ki a fenét érdekel mindez? A szereplők nagyszájú és idióta infantilis tahók voltak. Egyikőjüket sem tudtam megkedvelni és magam előtt elképzelni olyannak, akivel, ha teszem azt, egy csoda folytán találkozhatnék, akkor kapva kapnék az alkalmon, hogy szóba elegyedhessek vele. De mit szóba… messziről elkerülném valamennyit, hiszen két értelmes mondatot nem tudnék váltani egyikőjükkel sem.

Alpári és közönséges. Azt hiszem, hogy ez a két szó jellemzi a legjobban a regényt, mellyel véleményem szerint az írónak nem a megbotránkoztatás volt a célja - pedig lehet, az sokkal jobb lett volna -, hanem annak bemutatása, hogy az erotika és a trágárkodás milyen szépen is megférnek kéz a kézben egymás mellett, illetve hogy mindez milyen csodálatosan szellemes, stílusos!, és mennyire hihetetlenül egyedi is tud lenni. Nos nem akarok ünneprontó lenni, de azt kell mondja, hogy bullshit. Persze nem vagyunk egyformák és nyilván sokan szeretni fogják a könyvet - mint azt a statisztika is mutatja - számomra azonban a többséggel ellentétben nagyon nem jött be. Az irodalom eme fajtáját én túl öncélúnak és vulgárisnak érzem ahhoz, hogy azt a legkisebb mértékben is szórakoztatónak és humorosnak találjam. Hogy őszinte legyek ez az írás meglehetősen unalmas és érdektelen volt - az agyam kicsit meg is tört olvasás közben -, és akkor a történetről még egy szót sem szóltam.

Tara Sivec

Ui.: Ja, hogy a két pont? Az a humor miatt jár, amiről aztán végül is kiderült, hogy mégsem annyira fekszik, úgyhogy igazából csakis a borító miatt.

Kiadó: Könymvolyképző
Eredeti cím: Seduction and Snacks 
Sorozat: Chocolate Lovers ~ Csokoládéimádók 

Fordította: Farkas János 

Oldalszám: 376

Tovább olvasom...

Gail Carriger: Soulless – Lélektelen (Napernyő Protektorátus 1.)

Lassan három éve porosodik már a könyvespolcomon Gail Carriger Lélektelen című regénye, pedig amikor annak idején a 2012-es Nemzetközi Könyvfesztiválon volt szerencsém egy dedikált példányt szerezni belőle úgy éreztem, hogy madarat lehetne velem fogatni. De aztán gyorsan teltek a napok és a hónapok és valahogy elterelődött róla a figyelmem, felkerült a többi könyv közé a polcra és azóta sem vettem a kezembe, úgyhogy ezért is gondoltam, hogy jó ötlet lesz beválogatni a 2015-ös vcs könyvek közé.

Hogy őszinte legyek kicsit csalódott vagyok a könyvvel kapcsolatban, mert annak ellenére, hogy annyi szépet és jót olvastam róla és visszaemlékezve arra a hatalmas hájpra, ami a megjelenésekkor körülvette azt reméltem, hogy ez biztosan valami hihetetlen jó, fergeteges és mindenképp felejthetetlen könyv lesz majd a számomra. Ehelyett azonban egy amolyan egyszer olvasós, gyorsan felejtős, igaz hangulatában és humorában csillagos ötöst érdemelő könyvvel volt dolgom, de semmiképp sem egy, az általam remélt világmegváltó darabbal. Persze lehet, ha a megjelenéssel egy időben olvasom, akkor nálam is nagyot szólt volna, de időgép hiányában sajnos ezt már soha a büdös életbe nem fogom megtudni.

A történet egyébként a kedvenc korszakomban, a viktoriánus Angliában játszódik, ahol mint köztudott a vénkisasszonyoknak nem volt könnyű sorsuk. Ha pedig még lélek nélkül is születtek, mint ahogyan Tarabotti kisasszony, akkor meg aztán tényleg végtelenül bonyolulttá tudott válni minden körülöttük.
Történetünkben minden baj, akkor kezdődött, amikor egy kihalt könyvtárszobában egy ismeretlen kóbor vámpír az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanta Alexia Tarabotti kisasszonyt táplálkozás céljából, aki természetesen mindezt a pimaszságot nem tűrvén kénytelen volt önvédelemből megölni a támadóját. Sajnos ez a vérszomjas vámpír nem volt tisztában azzal, hogy Tarabotti kisasszony lélektelensége minden esetben semlegesíti a természetfeletti képességeket, ellenkező esetben hótziher, hogy messzire kerülte volna a hölgyet.

A haláleset kapcsán természetesen rögtön a helyszínen terem a város rendőrkapitánya a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember Lord Maccon, hogy fényt derítsen a haláleset körülményeire. Sajnos a helyzetet csak tovább bonyolítja, hogy míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, más vámpíroknak és kóbor farkasoknak ugyanilyen váratlanul nyoma vész, és közben mindenki Alexiára mutogat. A feladat tehát nem egyszerű, Alexiának és Lord Macconnak meg kell találniuk, hogy ki vagy mi tizedeli a természetfeletti társadalom magányos tagjait.

Miss Tarabotti és Lord Maccon között kezdetben kissé paprikás volt a hangulat, ami nagy örömömre a későbbiekben is megmaradt, sziporkázó szócsatákkal és forró érzéki pillanatokkal kiegészülve. Alexia, küllemét tekintve semmiképp sem volt gyönyörűnek mondható, a legjobb esetben is inkább csak az egzotikus jelzővel lehetett illetni a hölgyet, kinek teltkarcsú alakja, sötét haja és markáns orrszerkezete - amit a néhai talján atyjának köszönhetett, csakúgy mint a természeten túli mivoltát is - teljesen elvarázsolta Lord Maccont. Bár az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy vonzereje gyakran még a gróf szemében is rögvest semmivé vált, mihelyt kinyitotta a száját. 

"– Mondja, miért olyan nehéz magával mindig? – kérdezte Lord Maccon elkeseredve, mire Alexia elvigyorodott.

– Talán mert nincs lelkem? – vetette fel.

– Józan esze, az nincs – javította ki a gróf."

A történetet egyébként nagyon összeszedetnek, a cselekményt pedig izgalmasnak találtam, Carriger mesterien szőtte össze a romantikát és az austeni nyelvezetet a paranormális világgal és a steampunk elemekkel. Az írása roppant humoros és elragadóan stílusos, a karakterei pedig tökéletesen kidolgozottak és meglehetősen változatosak voltak, ennek ellenére mégsem tudtam száz százalékig elveszni a történetben. Az én szememben Tarabotti kisasszony túlontúl gyakorlatias volt, melyet mi sem bizonyított jobban, minthogy kezdetben nem is igazán a szenvedély, mindinkább a tudományos kíváncsiság vonzotta őt Lord Macconhoz, melynek köszönhetően a gróffal való izzással teli érzéki pillanatok a legtöbb esetben elvesztették számomra a varázsukat.

Gail Carriger

Természetesen ismét egy sorozatról van szó, mely első három része már nálunk is megjelent, illetve érdekességként említem, hogy már képregény is készült Tarabotti kisasszony kalandjairól.

A sorozat részei:
1. Soulless ~ Léletketelen
2. Changeless ~ Változatlan
3. Blameless ~ Szégyentelen
4. Heartless
5. Timless

Kiadó:Könyvmolyképző
Eredeti cím: Soulless
Sorozat: Napernyő Protektorátus
Fordította:Miks-Rédai Viktória
Oldalszám: 374

Tovább olvasom...

Janette Oke: Ha szólít a szív

Emlékszem, hogy annak idején mennyire imádtam a Váratlan utazás, a Christy (őt különösen) és az Anne Shirley sorozatokat nézni a tévében. Teljesen odáig voltam értük meg vissza....

Tovább olvasom...

Tovább olvasom...

Colleen Hoover: Slammed – Szívcsapás

Colleen Hoover nevével először a Hopeless című regénye kapcsán találkoztam, amitől akkor olyan pozitív élményt kaptam, hogy egy percig sem kellett gondolkodtam azon, hogy esetleg a következő könyvére is kíváncsi vagyok-e, de be kell valljam, hogy a Slammed sajnos nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeimet.

Lake az édesanyjával és a 9 éves kisöccsével együtt az édesapja váratlan halála után nehéz anyagi helyzetbe kerülnek, így amikor az édesanyjának Michiganben egy olyan állást kínálnak, amivel sokkal többet kereshet a mostaninál egyértelművé válik, hogy a családnak költöznie kell. Amikor megérkeznek az új otthonukba Lake kisöccse azonnal összebarátkozik a szomszéd, vele ugyancsak egykorú fiúval, akinek a bátyja enyhén szólva is szívdöglesztően néz ki. Will két éve veszítette el a szüleit és azóta egyedül neveli az öccsét, helyzete nem könnyű, de nem panaszkodik, teszi a dolgát, dolgozik, hogy biztos jövedelme legyen amiből fent tudja tartani magukat.

Lake és Will már az első perctől kezdve vonzódnak egymáshoz (tipikus instant szerelem első látásra), és csak miután menthetetlenül egymásba bolondulnak – ami csupán három napot vett igénybe – derül ki, hogy Will nemcsak a lány szomszédja, de egyben az egyik tanárja is a suliban, melynek köszönhetően kénytelenek a szabályokat és a törvényt betartva véget vetni a kapcsolatuknak. Mivel Willnek több vesztenivalója van, és mert koránál fogva is ő a bölcsebb (Lake tizennyolc Will pedig huszonegy éves) övé az a fájó feladat, hogy a végső döntést meghozza. A szakítás természetesen egyikük számára sem egyszerű, mivel azon túl, hogy a Will és Lake közötti kapcsolat mindent elsöprőnek bizonyul, a két szerelmes egymással szemben lakik, a testvéreik a legjobb barátok, ráadásul még az iskolában is minden nap látják egymást... Szóval tényleg minden, de minden összeesküdik ellenük, és nehezíti az elválásukat.

A könyv cselekménye egy az egyben a szerelmi szálnak van alárendelve, a dinamikája pedig a tiltott szerelem problémájára épül, amit nagyon könnyen rövidre lehetett volna zárni, ha mondjuk Will egy másik iskolában vállalt volna állást, vagy akár Lake egy másik iskolába jelentkezett volna át, hiszen mindkettőjüknek meg volt rá a lehetősége, de ez a kézenfekvő és pofon egyszerű megoldás egyikük fejében sem fordult meg - ó anyám borogass! Ennek köszönhetően innentől kezdve számomra az egész történet borult, Lake és Will problémáját nemcsak bosszantónak, de mondvacsináltnak és ennek következtében teljesen hiteltelennek és súlytalannak éreztem.

No de menjünk tovább a karakterekre. Viszonylag sokáig tartott míg megkedveltem Lake-et, ugyanis hiányzott számomra belőle a személyiség. Lake-et tizennyolc évesen meglehetősen éretlennek éreztem, úgyhogy nagy valószínűséggel ez miatt nem tudtam egyik döntésével sem azonosulni, míg Willel csak apróbb problémáim voltak. Ő egy csodás karakter volt, kedves, okos, vicces, egy igazi nagy testvér, akinek az öccsével való kapcsolata volt az egyik legvonzóbb dolog vele kapcsolatban.

A könyv erőssége egyértelműen a költészetben és a slam-estek hangulatában rejlett. Lake és Will az itt elhangzott költeményeiken keresztül kommunikáltak egymással, amik lehet, hogy nem mindig rímeltek, ellenben szívből szóltak és kifejezték a lelkükben tomboló érzelmeket, úgyhogy ezek a szituációk minden kétséget kizárólag meglehetősen romantikus és érzelgős hátteret biztosítottak a kettőjük szerelmi történetéhez.

Őszintén szólva sajnálom ezt a könyvet, mert sokkal jobb lehetett volna, ha az író jóval következetesebb és körültekintőbb lett volna a történet logikai felépítését illetően, és ha a mondvacsinált konfliktusokon túl kevesebb drámát vitt volna a történetbe. A tragédiák túlzott halmozása (halál, tanár-diák közötti tiltott kapcsolat, erőszak, betegség és akkor még ott volt Lake barátnőjének sanyarú múltja és az őt bántalmazó anyja…) határozottam megfeküdte a gyomromat, arról már nem is beszélve, hogy mindezt néhol már egyenesen hatásvadásznak éreztem. 

A könyv témája komor volt és elgondolkodtató, és bár a történet nem volt annyira kidolgozott, mint amire számítottam, ennek ellenére mégis hamar a végére értem, ami azt bizonyítja, hogy csak volt benne valami, ami megfogott és olvasásra késztetett. Azonban, hogy folytatni fogom-e a sorozatot azt erősen kétlem, hiszen annyi jó könyv van még a piacon ebben a műfajban, amit mindenképp el szeretnék még olvasni, hogy inkább azokat hozom előrébb a végeérhetetlen listámon, mintsem Colleen ezen nem épp remekre sikeredett írásának a folytatásait. 

Colleen Hoover

A sorozat részei:

1. Slammed - Szívcsapás

2. Point of Retreat – Visszavonuló

3. The Girl

Beleolvasó
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Slammed
Sorozat: Slammed 1.
Fordította: Barthó Eszter
Oldalszám: 294

Tovább olvasom...

Rebecca Maizel: Infinite Days – Végtelen napok

Kezdjük azzal, hogy én még mindig nagyon szeretem a vámpíros történeteket, és minden könyvre, ami ebben a témában a piacra kerül rettentően kíváncsi vagyok. Aki olvassa a blogomat az tudja, hogy hármasnál kevesebb szívecskét nem igazán szoktam könyvekre adni, alapjában véve én egy hálás olvasó vagyok, nem a hibákat keresem egy regényben, hanem a pozitívumokat, amitől jó, amitől szórakoztató tud lenni egy történet, hiszen mi másért is olvasnék, ha nem a szórakozásért. Ennek ellenére ezzel a könyvvel mégsem sikerült egymásra találnunk, pedig kezdetben minden olyan ígéretesnek tűnt.

A könyv nagyon jól indult, Lenah Beaudonte egy 16 éves testbe zárt 592 éves vámpírkirálynő, aki emberként ébredt fel, miután lelki társa Rhode egy ősi szertartás segítségével feláldozta önmagát. Mielőtt Rhode meghalt volna még elmagyarázta Lenah-nak, hogy az alatt a 100 év alatt, amíg ő a föld alatt pihent (hibernálódott), sok minden megváltozott a világban. Figyelmeztette, hogy nem lesz könnyű szembenéznie a 21. századdal, de ez a probléma mind eltörpül amellett a veszély mellett, amit a több száz évvel ezelőtt Lenah által teremtett klán tagjai jelenthetnek a lányra nézve, ha ember formájában a nyomára bukkannak. A klán tagjait még anno Lenah kötötte magához fekete mágiával, ő maga válogatta és változtatta át valamennyiüket kegyetlen vámpírrá és állapodott meg velük abban, hogy senki nem szállhat ki a szövetségből anélkül, hogy az életével ne fizetne érte.

Hogy Lenah-nak minél könnyebb legyen a társadalomba való beilleszkedése, és hogy rejtve maradjon az üldözői elől, Rohde gondoskodott róla, hogy egy divatos bentlakásos iskolába járjon. Ellátta elegendő pénzzel és instrukciókkal az új kor vívmányairól, de mint később kiderült mégsem volt elég körültekintő a nyomok eltüntetésében.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Magát az alapkoncepciót meglehetősen eredetinek találtam, hiszen gondoljatok csak bele, egy erős és hatalmas, több száz éves vámpír újra emberré válik. Micsoda tudást és tapasztalatot halmozhatott fel az idők során, hiszen a saját szemével lehetett szemtanúja a történelemnek – és ki tudja, akár részt is vehetett volna benne -, rengeteget utazhatott és különleges emberekkel találkozhatott. Micsoda lehetőségek, micsoda potenciált rejt mindez magában, amit az írónő véleményem szerint sajnos csak nagyon minimálisan használt ki. De mindezek felett simán szemet tudtam volna hunyni, ha nem lett volna a történet tele ellentmondással és logikai malőrökkel, vagy akár a szereplőket sikerült volna annyira megkedvelnem, hogy ne legyenek zavaróak mellettük mindezek a tökéletlenségek és hiányosságok.

Lenah egy kegyetlen és érzéketlen vérbeli vámpírkirálynőből egy átlagos és idegesítően önző tinilánnyá változott, akit a szerző a megszokottnál is unalmasabb és szürkébb középiskolás környezetbe helyezett el, a szükséges papírmasé karakterekkel együtt, akiket egyszerűen lehetetlen volt megkedvelnem. Ráadásul Maizel egyáltalán nem félt használni a már jól ismert sulis kliséket (az iskolába érkezett új lány és a suli legjobb sráca között szerelem szövődik, melybe egy féltékeny barátnő és az ő sekélyes barátnői néha kicsit bekavarnak…), amivel tulajdonképpen nem is lett volna semmi problémám, hiszen szeretem én a kliséket is, ha az jól van megírva, de itt bizony a rosszabbik fajtából kaptam egy nagy adag ízelítőt.

A történetben a jelen eseményeit Lenah visszaemlékezései szövik át, melyek között olyan éles kontraszt húzódott, hogy az teljesen kettévágta a történetet, egy kicsit sem sikerült a szerzőnek megteremtenie a két idősík közötti összhangot, ami számomra szintén zavaró tényező volt.

Ami megmentette a történetet a totális csalódástól, azok Lenah visszaemlékezései voltak, amik meglehetősen kegyetlenekre és félelmetesekre sikeredtek, de ez számomra nem okozott problémát sőt, kifejezetten élveztem ezeket a részeket, hiszen a lelki szemeim előtt én is ilyennek képzelek egy  érzelem nélküli, a könyörületességet hírből sem ismerő legendásan vérszomjas vámpírkirálynőt.

Összességében, mint látjátok nekem ez a könyv egyáltalán nem jött be. Látom a lehetőséget a sorozat alapötletében, de a kivitelezés abszolút nem nyert meg magának. Minél tovább olvastam a könyvet, annál mélyebbre süllyedt a történet élvezhetősége, úgyhogy nagyon úgy tűnik számomra, hogy Maizel is csak egy, a rengeteg YA író közül, aki ugyan most tudott villantani valami eredetit, de csak azért, hogy azt a könyv végére totálisan taccsra vágja. Úgyhogy ha a könyv vége felé kicsit el is gondolkodtam azon, hogy folytatni fogom-e a sorozatot, a zárókép (ami olyan Twiligh szagú volt, hogy ihaj) végleg meggyőzött arról, hogy a legjobb lesz, ha inkább gyorsan elfelejtjük egymást.

Rebecca Maizel

A sorozat részei:

1. Infinite Days
2. Stolen Night
3. Enternal Dawn

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: Infinite Days
Sorozat: Vampire Queen

Fordította: Cziczelszky Judit
Oldalszám: 384

Tovább olvasom...

Katja Millay: Nyugalom tengere ~ Blogturné

A nyugalom tengere két lelki sérült fiatal lenyűgöző története, melyen egyáltalán nem érződik, hogy Katja Millay első regénye lenne, annyira kidolgozott, csodás és erőteljes érzelmeket továbbít. A történet karakterközpontú, tehát döntő szerepe volt a cselekmény mozgatórugóját jelentő szereplők megformálásának, amely feladattal az írónő szerintem ügyesen megbirkózott. Ennek köszönhetően a könyvben szereplő összes karaktert nagyon hihetőnek és valóságosnak éreztem, sőt mi több, rögtön a szívembe is zártam őket.
A könyv eleje lassan, hömpölyögve indul, de aztán úgy sodor magával, hogy azt szinte észre sem veszed, csak arra eszmélsz, hogy már több órája olvasol és egyszerűen nem tudod letenni addig, amíg meg nem tudod a szereplők sorsát.
Vajon megtalálják-e a kiutat a félelem és önsajnálat, a gyász és a magány lelki labirintusából? Vajon a múltjuk meggátolja-e őket abban, hogy egymásra találjanak vagy épp ez hozza majd össze őket?  

Nastyat 15 éves korában szörnyű tragédia érte. Hosszú lábadozás után kénytelen volt másik városba költözni és új iskolába járni, mert ahol nem ismerték és nem tudták, hogy mi történt vele, ott nem tettek fel számára kínos kérdéseket. Nastya nem beszélt, a benne felgyülemlett feszültséget a futásban vezette le. Nem voltak barátai és úgy öltözködött, hogy ne is legyenek. Gyűlölte önmagát és azt, aki ezt tette vele. Gyűlölte azt a fiút, aki mindent elvett tőle, akkor, amikor megölte.

Josh tudja, hogy mi a halál és a veszteség. Nyolc évesen vesztette el az anyját és a húgát, majd később az édesapját is. Tizenhét évesen teljesen egyedül maradt, mindenki meghalt körülötte, aki korábban törődött vele. A városban nincs olyan ember, aki ne ismerné a történetét, sajnálják, és ez miatt sem a tanárok, sem a diákok nem háborgatják őt. Josh hozzászokott már a magányhoz és ennek köszönhetően sikerült kialakítania magának a saját napi kis rutinját, melyben jelentős szerep jutott kedvenc időtöltésének a bútorkészítésnek. De egyszer csak a garázsában megjelenik Nastya, egy szót sem szól csak figyeli őt munka közben... És innentől kezdve minden megváltozik.

Mint korábban írtam Nastya kezdetben nem beszélt. Egyáltalán nem. Mindez igen érdekessé tette a könyvet, mivel a történet elején őt csak a saját belső párbeszédjeiből és a különböző szituációkra reagált szellemi válaszaiból ismerhettük meg. De ez egyáltalán nem volt rossz dolog, sőt, nekem kifejezetten tetszett! 

Nastya és Josh a legelső perctől kezdve vonzódtak egymáshoz, de még mielőtt bárki is felszisszenne, hogy „Ó basszus ismét egy instant szerelem…” meg kell nyugtassam, hogy szó sincs róla.
Nastya hallgatása miatt kezdetben ugye alig volt párbeszéd a könyvben - bevallom sajnáltam is, amikor végre szóra méltatta a fiút -, és ez a hallgatás volt az, ami végül is közel hozta őket egymáshoz, ami miatt minden erőfeszítés nélkül kezdtek egymásra támaszkodni, később pedig már függni egymástól. Josh Nastya megjelenésével új ritmusban kezdte élni az életét, soha nem faggatta őt a titkairól, a lány pedig nem érezte azt, hogy bármit is mondania kéne magáról és a szörnyű múltjáról.

Nagyon szerettem Josh-t. Csendes volt, kicsit magányos, a szíve mélyén megértő és gondoskodó. Soha nem siettette Nastyát, és én ezt imádtam benne. Teret és biztonságot adott neki azzal, hogy a saját biztonsági zónáját megnyitva előtte közel engedte őt magához. Nem voltak ítéletei és nem voltak kérdései a lány felé. Semmilyen kötelezettséget nem rótt rá, és bár tisztába volt azzal, hogy Nastyának titkai vannak előtte- és hogy mindezt nem osztotta meg vele nagyon fájt neki - soha nem lökte volna el őt magától, nem számított, hogy mennyire akarta tudni a lány hallgatásának az igazi okát.

A múlt azonban nem maradhat örökké titokban, és amikor újra felbukkan, akkor elpusztítja azt a törékeny egyensúlyt, amit sikerült kettőjüknek létrehozniuk. A remény és a szeretet egy pillanat alatt szertefoszlik, és egyikük sem tudja, hogy a széttört darabokat, hogyan is lehetne újra összerakni.

A regény három fő karakterét: Nastyat, Josht, és Drew-t szívből megszerettem és bár igaz, hogy Drew egy igazi seggfej volt, én ezt is megbocsátottam neki. A felállás pedig - hogy két fiú, egy lány -, ne zavarjon meg senki, mert semmiféle szerelmi háromszög nincs a történetben, mivel ez nem az a fajta szerelmi történet, amit már kismilliószor olvashattunk. Ez egy igazi szerelmi történet.

Biztos érződik az értékelésemből, hogy szerettem ezt a könyvet olvasni. Gyönyörű volt. Erőteljes és hihető, szívszorító és felemelő. Felejthetetlen. Az utolsó mondat pedig, mint egy kirakó befejező darabja… Tökéletes.

Katja Millay

Ui.: Önálló kötetről van szó, cliffhanger nélkül! Hihetetlen, hogy még vannak ilyenek.

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: The Sea of Tranquility

Fordította: Komáromy Zsófia

Oldalszám: 504

Nyereményjáték

“Nagyon érdekelnek a nevek. Gyűjtöm őket, az eredetüket és a jelentésüket. Neveket gyűjteni könnyű: nem kerülnek semmibe, és nem foglalnak sok helyet. Szeretek neveket olvasgatni, és úgy tenni, mintha mindegyiknek jelentése volna.”

A főszereplő, Nastya hobbija a keresztnevek gyűjtése, így mi is ezt választottuk játék gyanánt. Kiválasztottunk 13 magyar eredetű keresztnevet és ezeket kell összegyűjteni a blogokon található leírások alapján.
Minden blogon egy keresztnevet kell kitalálnotok és beírni a rafflecopter megfelelő rubrikájába.

Játékszabályok:

1. Kedveld a Blogturné Facebook oldalát! (kötelező)
2. Kedveld a Vörös Pöttyös? Szeretem Facebook oldalát! (kötelező)
3. Írd be a helyes megfejtéseket! (kötelező)
4. Oszd meg a turnét! (nem kötelező)

A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket kérjük, hogy 72 órán belül vegyék fel a kapcsolatot velünk, utána új nyertest sorsolunk.

“Régi magyar személynévből származik, vélhető jelentése: botos, azaz buzogányos harcos.”

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

06/10. - Deszy könyvajánlója
06/11. - Angelika blogja
06/12. - Kristina blogja
06/13. - Always Love a Wild Book
06/14. - Book Heaven
06/15. - Loki olvasmányok
06/16. - Szilvamag olvas
06/17. - Kelly Lupi olvas
06/18. - MFKata gondolatai
06/19. - Nem harap a….
06/20. - Dreamworld
06/21. - Media Addict
06/22. - Roni Olvas

Tovább olvasom...

Leigh Bardugo: Árnyék és csont - The Grisha Trilogy #1.

Az Árnyék és csont Leigh Bardugo Grisha trilógiájának nyitó kötete, amely az olvasót az orosz kultúra által ihletett különleges környezetben játszódó, mágiával tűzdelt fantasy világba kalauzolja, amely már önmagában elég vonzó volt ahhoz (a könyv csodás borítójáról már nem is beszélve), hogy rögtön felkeltse az érdeklődésemet.

Bővebben:

Tovább olvasom...

Colleen Hoover: Hopeless – Reménytelen

"Készen állsz a reménytelen igazságra? Vagy szívesebben hiszel a hazugságoknak?
Colleen Hoover, a közkedvelt bestseller-író lebilincselő történettel tér vissza. Ez a szenvedélyes, magával ragadó románc két, szörnyű múltat cipelő fiatalról szól, akik az élet, a szerelem és a bizalom útvesztőjében bolyongva együtt ismerik meg az igazság gyógyító erejét."

Sky egy tizenhét éves igazi jó kislány, aki furcsamód egész életében magántanuló volt, és mostohaanyjának köszönhetően - aki sem a mobiltelefont, sem a számítógépet és sem a televíziót nem engedte, hogy jelen legyen az otthonukban -, meglehetősen védett életet élt. A középiskola utolsó évét azonban a barátnője unszolására a suliban akarta elvégezni, amibe az anyja, ha kicsit ódzkodva is, de beleegyezett. Sky nem volt túl népszerű az iskolában, ami a nem épp szűzi életet élő barátnőjének volt köszönhető, de őt mindez egy cseppet sem zavarta, leperegtek róla a rosszindulatú rágalmak, sőt voltak amiket kifejezetten szórakoztatónak is talált. Sky olyan lány volt, aki egyáltalán nem akart mások elvárásainak megfelelni, magasról tojt arra, hogy ki mit gondol róla, és egy percig sem sajnálkozott magában, hogy ő ez miatt szerencsétlen lenne... És én ezért rettentő szerettem és becsültem őt.
Amikor azonban egy bevásárlás alkalmával találkozik a rosszfiú hírében álló Dean Holderrel, onnantól kezdve minden sokkal bonyolultabbá, és egyre zavarosabbá válik az életében.

Igazából már az első perctől kezdve vonzódni kezd a fiúhoz, ami azért is nagy szó az ő esetében, mert eddig még soha senki iránt nem érdeklődött ilyen intenzíven. Azok a fiúk, akik ez idáig az életében voltak, mind csak unaloműzőként funkcionáltak a számára. De Holder más volt… Teljesen más. És bár Sky kezdetben megpróbálta távol tartani magát a fiútól, ez hosszútávon végül mégsem jött össze neki.

Holder a történet elején teljesen kiismerhetetlen volt a számomra, hangulatváltozásai nem csak Sky-t, de engem is totál megrémisztettek, képtelenség volt kiigazodni rajta. Holder tipikusan az a srác volt, akit minden lány magánnak kívánna. Kellőképpen szexi és karizmatikus - ja, hogy a birtoklási vágy kicsit túltengett benne? Na puff neki - egy ilyen srác esetében mindez ki a fenét zavarna - hiszen határozottan a szívdöglesztő kategóriába volt sorolható. Igaz az első benyomásom alapján, kissé veszélyesnek tartottam őt, de miután folyamatosan olyan dolgokat tett, amik mindezt megcáfolni látszottak, így ezt az opciót hamar sutba vágtam. Holder hangulatváltozásainak megvoltak a valódi okai, melyre természetesen majd csak a könyv végén derül fény.  

A regény nagyon egyedi és rendkívül jól megírt történet volt, tele olyan fordulatokkal és csavarokkal, amiktől totál ledöbbentem és hogy őszinte legyek teljesen ki is készültem. Azt nem mondom, hogy minden szörnyű esemény következményét hihetőnek éreztem, ugyanis erős kételyeim voltak azzal kapcsolatban, hogy a könyvben olvasható emberi aljasság képes olyan érzelmi reakciókat kiváltani, mint amilyeneket Sky esetében is láthattunk, de épp a napokban volt szerencsém beszélni egy pszichológussal, aki meggyőzött arról, hogy bizony létezik ilyen, amin én kellőképpen meg is döbbentem. De igazából szerintem a könyvnek nem is ezen a részén volt a hangsúly, hanem inkább a két szereplő között kialakult különleges érzelmi kapcsolaton. Csodálatos módon hangolta össze az író a két fiatal életét, akik az egymás közötti összhangot szinte az első pillanattól kezdve érezték.

"Mintha mindez régen már a miénk lett volna, és most csak visszakaptuk. Mintha azért kellene lassítanunk, hogy újra megismerkedjünk."

Egyébként nem is tudjátok, hogy milyen nehéz úgy írnom bármit is erről a történetről, hogy ne spoilerezzem szét az egészet, ezért inkább csak szavakat, érzéseket mondok, amik olvasás közben az eszembe jutottak. Olyanok mint például a fájdalom, a titokzatosság, az erőszak, a hazugság, és a veszteség, ugyanakkor mindezek ellenpontjaként ott volt a mindent elsöprő és bódító szerelem, a bizalom, a barátság, a bátorság, és a humor.

A könyv végén pedig, amikor már azt hittem, hogy ennél rosszabb nem történhet, akkor az író ismét csavart egyet a történeten, amivel újra odacsapott a lelkemnek, és amitől végleg darabokra hullott a szívem.

Két olyan idézetet szeretnék veletek megosztani a könyvből, ami engem teljesen levett a lábamról. Az egyik a legelejéről való, amikor Sky és Holder épp kezdenek összemelegedni, az első csók még nem csattant el közöttük, de már nagyon a küszöbön áll.

„Sky, nem csókollak meg ma. De hidd el, hogy még soha senkit nem akartam ennyire megcsókolni. Szóval kérlek, ne töprengj azon, hogy esetleg nem érdekelsz, vagy ilyesmi, mert elképzelésed sincs róla, mennyire nagyon tetszel nekem. Foghatod a kezem, összekócolhatod a hajam, ehetjük összekulcsolt lábakkal a spagettit, de ma nem smárolunk. És talán holnap sem. Időre van szükségem. Biztos akarok lenni benne, hogy abban a pillanatban a legapróbb részletekig ugyanazt érzed majd, amit én. Mert azt akarom, hogy a te első csókod legyen a legszenzációsabb az első csókok történetében.”

A másik pedig a történet végén olvasható, amikor már tisztán látjuk, hogy ez nem az a szokványos tündérmese, szerelemről és barátságról, amit már oly sokszor olvashattunk, hanem itt arról a sok mocsokról és borzalomról is szó esik, amit az élet néha magával hoz… És amelyből mindkettőjüknek jócskán kijutott, de ők mégsem roppantak össze ennek súlya alatt…

"– Hagyjuk a fenébe az elsőket, Sky! Hajtsunk inkább arra, ami örökké tart!"

Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, rendkívül különleges történetnek éreztem, melyben mindkét szereplő bonyolult, és lelkileg is meglehetősen sérült karakter volt. Akikhez - mindennek ellenére vagy épp ezért - már az első pár oldal után kötődni kezdtem érzelmileg. Velük nevettem és sírtam, és a végén a szívemből is adtam nekik egy kis darabot.

Azért a könyv végén  elgondolkodtam kicsit azon, hogy vajon hány olyan család élhet szerte a világban, ahol hasonló szörnyűségek történnek meg.

Colleen Hoover

Az írónő Holder szemszögéből is megírta a történetet, melyet bízom benne, hogy a kiadó is hamarosan elhoz majd nekünk, csakúgy, mint a Sky barátnőjének és Holder barátjának a szerelmi történetét leíró novellát. Így lenne igazán kerek a sorozat.

  

 Hopeless

 Losing Hope

Finding Cinderella

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: Hopeless

Fordította: Sándor Alexandra

Oldalszám: 408

Nyereményjáték

A Könyvmolyképző Kiadónak hála a játék ezúttal sem marad el! Minden blogbejegyzésben megosztunk egy-egy, reményhez kapcsolódó idézetet. A Ti dolgotok, hogy kitaláljátok, mely könyvekből származnak ezek a mondatok. (A postázás csak Magyarország területén érvényes!)

"Az élettel kapcsolatban kétféle hozzáállás létezik: remény és félelem. A remény erőssé tesz, a félelem megöl."

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából a Könyvfesztiválon megjelenik Colleen Hoover: Hopeless - Reménytelen című regénye, mely már világszerte meghódította az olvasóközönséget. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Sky és Holder reménytelennek tűnő, ugyanakkor szenvedélyekkel teli kapcsolatát!

04/14 Angelika blogja - Az írónőről + kedvcsináló idézetek
04/16 Kristina blogja - Miért is lett folytatás?
04/18 Media Addict - Fanmade trailerek
04/20 Dreamworld - Dreamcast
04/22 Kelly & Lupi olvas - A legjobb csók Holder szemszögéből
04/24 Deszy könyvajánlója
04/26 Nem harap a...
04/28 Szilvamag olvas
04/30 MFKata gondolatai - Filmes infók

Tovább olvasom...

Shannon Hale: Austenland – Vakáció Mr. Darcyval

Imádom Jane Austen regényeit, és a belőlük készült filmeket is, legyen az az eredeti vagy az átdolgozott változat, feketén vagy fehéren, felrázva vagy turmixolva, tulajdonképpen bármilyen formában képes vagyok elfogyasztani őket, úgyhogy nem volt kérdéses, hogy ez a könyv is előbb-utóbb terítékre fog kerülni nálam.

Jane egy olyan 32 éves sikeres grafikus, aki titkon Jane Austen rajongó, pontosabban a Büszkeség és balítélet BBC-s feldolgozásában szereplő Colin Firth-ért él hal, aki – de szerintem ezt mindenki tudja -, mint Mr. Darcy remekelt a filmben. Ezt a megszállottságát Jane titkolja, (gőzöm sincs, hogy miért) még a film DVD-it is eldugva tartja otthon, hogy még csak véletlenül se láthassa meg senki.  Aztán egy nap a nagynénje meghal, és a végrendeletében Jane-re egy különleges, all-inclusive, három hetes nyaralást hagy egy exkluzív helyre Angliában. Ez a hely egy speciális ügyfélkörrel rendelkező vállalkozás, ahova azok a nők utaznak és töltik drága pénzért az idejüket, akik megszállott rajongói a Regency kornak és Jane Austen világának. Ez a hely, melyet nevezzünk csak Austenlandnak egy álomvilág, ahol az lehetsz aki akarsz, az életkorod, a neved, a családi állapotod mind nem számít, csak jelmezbe kell öltöznöd és úgy tenned, mintha 1816-ban élnél. Tudom, kicsit bizarrnak hangzik a dolog, de ha arra gondolok, hogy én is már hányszor, de hányszor álmodoztam arról, hogy milyen jó lenne ebben a korban élni (persze csak akkor, ha egy gazdag angol család egyetlen lány gyermeke lennék), akkor azt kell mondjam, hogy nem is tűnik olyan borzasztónak ez az ötlet.

Mindenesetre Jane a megérkezése után örömmel veti bele magát ebbe a gondosan megkreált fantáziavilágba és meggyőződése, hogy amikor majd 3 hét múlva elhagyja Pembrook Parkot, akkor kigyógyul Mr. Darcy utáni rajongásából és véglegesen búcsút inthet majd a függőségének. Azonban úgy tűnik, hogy mindez mellékvágányra kerül, amikor találkozik egy kertésszel, aki egy nagyon... nagyon jóképű férfi és ami még ennél is fontosabb, valóságos!

Jane legfőbb problémája abban rejlett, hogy nem találta a számára igazi férfit és a szerelmi életét Colin Firt miatt meglehetősen takarékra állította. No, nem mintha hemzsegtek volna körülötte a férfiak, de voltak jó néhányan, akikkel a fejezetek közötti kis szösszenetekben volt szerencsém megismerkedni (bár ne lett volna). Mindegyik barátja szörnyű és közönséges volt, biztos vagyok benne, hogy egyik sem volt normális, de szerencsére Jane ex-pasijainak a bemutatása nem sok helyet foglalt a könyvből, bevallom engem kissé idegesítettek.

Austenland, mint már említettem, számomra elég bizarr helynek tűnt a színészeivel és a kéjsóvár hölgy vendégeivel együtt, akik olyan "lejárt szavatosságú" vendégek voltak, akik az anyagi helyzetükből adódóan megengedhették maguknak, hogy álmaik hercegével udvaroltassák körbe "szerény" személyüket. Egy cseppet sem zavarta őket, hogy olyan nemes uraknak öltözött színészek csapták nekik a szelet, akik másodkézből kapott betanult szövegeket fújtak. Számukra csak az volt a fontos, hogy eljátszhassák a szűz kisasszonyt, és néhány lopott csókkal hamis érzelmeket keltsenek magukban….  Na ez már tényleg elég bizarrnak tűnt még nekem is.

De térjünk vissza Jane-re. Jane nem volt túl határozott egyéniség, sőt! Egyszerre vonzotta és taszította őt ez a világ. Szerencsére végig tisztában volt azzal, hogy ez csak egy színjáték, és ha kezdetben nem is, de a vakáció végére feloldódott és egyre jobban kezdte élvezni, hogy több, és felettébb jóképű nemes úr gondoskodik arról, hogy valóban úgy érezhesse magát, mintha időutazásban lenne része. Jane megpróbálta maximálisan kiélvezni a hely romantikáját, ami néha bizony kissé unalmas volt a számára. Ugyanis tévé, rádió és telefon híján halálra unta magát, naphosszat csak sétálgatott, és az időjárásról beszélgetett vagy épp olvasgatott, meg persze jó párszor az ügyetlensége miatt, olyan nevetséges helyzetekbe került, amik miatt én éreztem rosszul magam helyette (mert annyira empatikus vagyok) és a fejemet is én vertem folyamatosan a falba... helyette.

Jane dilemmáját, melyben nem tudta eldönteni, hogy most akkor kivel is essen szerelembe - a kertésszel, aki munkaidőn kívül sört ivott és közben meccset nézett, vagyis totál valóságos volt, vagy Mr. Nobley-val, aki Mr. Darcy, vagyis álmai hercegének a karakterét keltette életre -, tökéletesen átéreztem. Valóban fogas kérdés volt ez a számára, és bizony nő legyen a talpán, aki ezt rögtön el is tudta volna dönteni. Úgyhogy nem csoda, ha Jane meglehetősen sokat, és csak a nyomatékosság kedvéért ismétlem újra, hogy nagyon sokat agyalt ezen. Addig-addig, amíg ez a döntésképtelensége már számomra is kezdett fárasztóvá válni, arról már nem is beszélve, hogy vele együtt már én is totál elveszítettem a két férfi (mikor melyik) mellett szóló érveléseinek a fonalát. De annyi baj legyen, mert így is maximálisan jól szórakoztam a könyvön és én vele ellentétben biztos voltam magamban, hogy melyik szereplő mellett tenném le a voksom.

"– Sosem értettem azokat a nőket, akik ide jönnek, és maga is közéjük tartozik. Egyszerűen képtelen vagyok megérteni ezt az egészet.

– Nem hiszem, hogy meg tudnám ezt magyarázni egy férfinak. Ha nő volna, elég lenne annyit mondanom: „Colin Firth vizes ingben”, és rögtön azt mondaná: „Ááá”. Úgy értem: „Áhááá!”". 

A történet vége meglepett, és én ezt a meglepetést nagyon imádtam, mert hihetetlenül romantikus volt. Egyetlen bajom volt csak vele, hogy túl rövidre és összecsapottra sikeredett, mintha az írónő minél hamarabb túl akart volna esni az egészen, pedig én olyan szívesen olvastam volna még többet, sokkal többet a boldog befejezésről.

Egyszóval ez egy nagyon édes kis romantikus történet volt, szórakoztató és mulatságos, de cukormáztól mentes, úgyhogy teljesen odavoltam érte, épp ezért minden Jane Austen rajongónak csak szívből ajánlani tudom.

Shannon Hale

A könyvből film is készült, amely az IMDb-n csak 6,3-at kapott, ami nem túl biztató, de én már a trailerből látom, hogy ez egy nekem való tuti jó kis limonádé lesz, úgyhogy már alig várom, hogy láthassam.

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: Austenland

Fordította: Palásthy Ágnes

Oldalszám: 240

Nyereményjáték

Jane Austen rengeteg regényt inspirált és még több újrafeldolgozást megért. A világhíres írónő klasszikus, szatirikus romantikus történeteinek mind van egy-két meghatározó mozzanata és most arra kérünk, hogy ezeket a könyveket egy olyan kiemelt mozzanat után azonosítsátok, amelyeket bélyegen is megörökítettek.

Ha megvan a cím már csak egy kicsit számolni kell, és megkeresni az adott Austen regényben a szükséges betűt. Ha az öt blogon megtaláljátok mind a hat szükséges betűt (az egyik címben kettő betűt kell felhasználni), akkor ezekből össze fogjátok tudni rakni az Austenland - Vakáció Mr. Darcy-val egyik főszereplőjének nevét.

Három szerencsés nyertes magáénak tudhat egy-egy példányt az Austenlandből. Postázni csak Magyarország területére tudunk.

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

Tartsatok velük a turnén április 15 és 19 között, ahol többet is megtudhattok a könyvről, valamint a filmes feldolgozásról és egyéb érdekességekkel is traktálunk Titeket. 

Austen-kalandra fel!

04.15. - Nem harap a...
04.16. - Szilvamag olvas
04.17. - Insane Life
04.18. - Dreamworld
04.19. - Deszy Könyveblogja

Tovább olvasom...