Brittainy C. Cherry: Lebegés

Nem ez volt számomra a hónap legvágyottabb könyve, így nem is állt szándékomban megvásárolni. Persze jó volt elnézegetni a szakállas muksót a kötet elején, de csupán ezért, és egy igen érzelgős romantikát ígérő fülszöveg miatt nem éreztem legyőzhetetlen vágyat, hogy birtokolni is akarjam... mármint a könyvet.

Tovább olvasom

Tovább olvasom...

Nicolas Barreau: A világ végén megtalálsz

Nicolas Barreau már az előző könyvével megvett magának és ezután a kötete után pedig már végképp elmondhatom, hogy nyugodt szívvel sorolom őt a kedvenc íróim közé.

Történetünk hőse most egy párizsi galéria tulajdonosa Jean-Luc Champollion, aki amellett, hogy nagyra értékeli a gyengébb nem bájait, és otthon érzi magát a párizsi művészek világában, tökéletesen kiélvezi a város adta lehetőségeket; kedveli a jó éttermeket és kávézókat, a különböző társasági összejöveteleket, a finom borokat és úgy egyáltalán mindent, ami ezen a csodás helyen körülveszi őt. Kellemes munkájának és sok kedves hölgyismerősének hála nyugodt és kiegyensúlyozott életet él, egészen addig, míg egy nap a postaládájában egy halványkék borítékba bújtatott gyönyörű tizennyolcadik századbeli nyelvhasználattal írt szerelmes levelet nem talál.

Nem tudom, hogy hogyan fogjak hozzá e levélhez, mely – ezt a szerelmes nő bizonyosságával érzem – életem legfontosabb levele lesz. (….) Most bizonyára azon töpreng, hogy, ki ír Önnek. Csakhogy én nem árulom el. Még nem. Válaszoljon nekem, Lovelace, és próbálja meg kideríteni! Talán olyan szerelmi kaland vár Önre, hogy egész Párizsban nem lesz Önnél boldogabb férfi. 

 Na és innentől kezdve aztán teljesen a feje tetejére áll az élete.

Nemcsak azt akartam kideríteni, ki az a hölgy, aki ilyen merész szavakkal provokál, de azon kaptam magam, hogy szellemes, elbűvölő, slágfertig, szavakész akarok lenni, semmi szín alatt nem akarom égetni magam. Márpedig – és erről ne feledkezzünk meg -, ami a magánlevek írását illeti, nem minden ok nélkül, kissé kijöttem a gyakorlatból.

Jeal-Luc megszállottja lesz a levél írójának, elkezdi kergetni és kutatni őt a régebbi hölgyismerősei között és ebből kifolyólag tulajdonképpen mindenki gyanús lesz a számára, aki csak él és mozog körülötte. De mindhiába, mert Principessa (merthogy így hívja magát a titkos imádó) mindig egy lépéssel előrébb jár nála. És miután a rejtély megoldását illetően hősünk minden próbálkozása kudarcba fulladt és az üldözési mánia egy speciális fajtáján is szerencsésen sikerült túljutnia, nos csak akkor kezd - ha kicsit késve ugyan, de végül is még épp időben - tudatosodni benne a felismerés, hogy bizony ő is szerelmes lett az ő Principessájába.

Ahogy elkezdtem olvasni a könyvet rögtön az eszembe jutott, hogy anno a szerző előző regényénél is mennyire élveztem az elbeszélés stílusát és azt a finom humort, ami aztán az egész kötetet átszőtte. És hogy Barreau már ott is milyen fülbemászóan szépen tudott írni. Úgyhogy el sem tudom mondani, hogy milyen nagy örömmel olvastam ezen írásának is minden egyes sorát, csak úgy lubickoltam e bájos kis történet hangulatában, mely számomra ugyanolyan szívderítő volt, mint A nő mosolya, ha nem jobban.

A szereplőkről csak annyit, hogy mind nagyon szórakoztató és kedves figurák voltak, és bármily meglepő is, de a furcsa élethelyzetektől és szituációktól függetlenül is egytől egyig hihető karaktereknek éreztem őket. És míg a főszereplő férfit (mint az előző regényben) itt sem igazán tudtam megkedvelni, addig Principessáért teljesen odavoltam. Leveleiből rögtön kitűnt, hogy nem egy butácska és a szerelemtől elvakult nővel van dolgunk, hanem egy olyan okos és rendkívül művelt hölggyel, aki roppant ügyesen tud bánni a szavakkal.

Amit ki szeretnék még emelni a könyvből az a szereplők között zajló gyönyörű, a vége fele pedig már-már erotikusba hajló kissé túlfűtött hangvételű levélváltások voltak, imádtam őket. Annál is inkább, mert szeretem a levélregényeket és bár ez persze messze állt tőle, mégis teljesen magával ragadt a levélváltások izgalmának bizsergetően édes érzése, ami véleményem szerintem egész sajátos varázst adott a könyv hangulatának.

Szóval ismét sikerült a szerzőnek elvarázsolnia ezzel a mesés szerelmi történettel, úgyhogy ha valami könnyed és szórakoztató kikapcsolódásra vágytok, akkor szerintem Barreau könyve tökéletes választás lehet, mert bár igaz, hogy kicsit rózsaszín és a befejezés miatt sem kell halálra izgulnunk magunkat, de egy nagyon romantikus és stílusos, humoros és kerek egész történetet olvashat az, aki a kezébe veszi ezt a kötetet. Nálam nagy kedvenc lett. :)

A szerző nálunk megjelent művei:

A nő mosolya
Álmaim asszonya
A világ végén megtalálsz

Kiadó: Park

Eredeti cím: Du findest mich am Ende der Welt

Fordította: Fodor Zsuzsa

Oldalszám: 224

Tovább olvasom...

Mary Robinette Kowal: Üvegbűbáj ~ Bűbájoló történet #2

Mivel a bűbájoló történetek első részét nagyon különlegesnek találtam anno, így kíváncsi voltam a folytatásra, melyben ismét elmerülhettem a már jól ismert, nagyon bájos és hamisítatlan austeni miliőbe, egy olyan világba, ahol a mágia a mindennapok része, és ahova érdekes mód (persze csak számunkra) varázslatkén érkezik a csillogás, mely lehetővé teszi a tehetséges felhasználók számára, hogy gyakorlatilag bármilyen illúziót létre tudjanak hozni. A mese pedig ott folytatódik, ahol az előző rész véget ért, Jane férjhez ment és Vincenttel együtt boldog bűbájolásban élnek míg meg nem halnak, de mielőtt mindez még megtörténne immár fiatal házaspárként rengeteg új kalandban lesz részük, kimagasló bűbájoló tehetségüknek köszönhetően pedig az életük is tovább bonyolódik.

Időben 1815-ben járunk, Napóleont száműzték Elba szigetére, melynek köszönhetően már a brit alattvalóknak is biztonságossá vált a kontinensre való utazás. Hőseink is épp ezért döntenek úgy, hogy elfogadják Vincent egy régi barátjának meghívását és Belgiumba utaznak nászútra. Az út kellemesen telt és a kis városkában töltött idő is gyorsan repült, Jane és Vincent sok időt töltenek bűbájolással és a technikájuk fejlesztésével, egészen addig, míg a bukott császár visszatérésének híre pánikot keltve hozzájuk is el nem jut. Innentől kezdve felpörögnek az események, hőseink veszélybe kerülnek, Jane-re pedig hatalmas feladat vár, meg kell mentenie a férjét a börtöntől vagy ami még ennél is rosszabb, a haláltól.

Aki olvasta az első részt az tudja, hogy ott a bűbájolást még csak amolyan díszítgető – ide egy ráncot, oda egy fodrot  – funkcióra használták, míg a folytatásban már sokkal komolyabb hangsúlyt kapott, sőt szerves részét képezte a cselekménynek. Itt már nem csak esztétikai szempontból lehettünk tanúi a mágia felhasználásának, hanem a politikai és katonai jelentőségére is fény derült, mely tulajdonképpen a későbbi bonyodalmakat okozta.

Sajnos kissé csalódás volt számomra a könyv, túl lassúnak és bizony meglehetősen unalmasnak éreztem a történet elejét, ráadásul Jane kissé butácska és kisebbségi komplexussal küszködő karaktere is hihetetlenül fel tudott idegesíteni, bár azt is be kell valljam, hogy ennek ellenére maximálisan fejet tudtam hajtani a kitartása és azon bátor cselekedete előtt, amit a férje megmentése érdekében vitt véghez.

Amit igazán szerettem a regényben az a kor hangulata és az írónő elbeszélésének finom és gördülékeny stílusa volt, ami rám nézve tulajdonképpen végül is megtette a hatását, mert a kötet végére érve, ami egyébként még némi izgalmat is tartogatott a számomra kellemesen lelassított és kikapcsolt.

Illetve ami még mindenképp a könyv javára írható, hogy ebben a részben sokkal többet tudhattunk meg a mágia gyakorlásának különböző technikáiról és alkalmazásáról, és bár hiányzott a romantika, és a szereplők közötti pezsgés, helyette most valami egészen mást kaptam (amit nem feltétlenül érzek jó cserének): időnként felbukkanó feszült házastársi kapcsolatot, melyet a szereplők közötti bizalomhiány és a nem megfelelő információáramlás okozott.

Őszintén szólva az első rész nekem sokkal jobban tetszett. Ennél a kötetnél valahogy irtó nehezen tudtam ráhangolódni a történetre, ami talán annak tudható be, hogy mostanában sokkal több tempósabb és izgalmasabb regényt olvastam, vagy ha épp nem olyat, akkor pedig mindenképp romantikusat, mely jellemzők közül az Üvegbűbájra sajnos egyik sem volt mondható.

Szóval a fentiekből látható, hogy nem igazán voltam elragadtatva a könyvtől, de mivel a harmadik rész már itt csücsül a polcomon, így mindenképp folytatni fogom.

Első mondat:
"Ezen a világon nagyon kevés dolog van, ami olyan örömet és olyan szomorúságot okozhat az embernek, mint egy elegáns, az előírások és szokások szerint lezajló vacsora."

Kiadó:IPC

Eredeti cím: Glamour in Glass

Sorozat:  Glamourist Histories 

Fordította: Szántai Zsolt

Oldalszám: 432

A sorozat eddig megjelent kötetei:

1. Shades of Milk and Honey ~  Tünékeny illúziók

2. Glamour in Glass ~ Üvegbűbáj

3. Without a Summer ~ Sosemvolt nyár

4. Valour and Vanity

5. Of Noble Family

Tovább olvasom...

Három könyvről röviden

Az a helyzet, hogy mostanában inkább szívesebben olvasok mintsem írok, így több olyan könyvet is magam mögött hagytam már, amiről eddig nem született bejegyzés és sajnos a lecsökkent közlési kényszeremnek hála szerintem erre  már nem is fog sor kerülni. Ám a napokban rábukkantam néhány elfeledett régi vázlatomra, és a régi szép idők emlékére úgy gondoltam, hogy összegyúrom őket egy amolyan zanzásított röpke posztba. :)

Rachel Vincent: Add a lelkedet (Sikoltók 4.) 

A Sikoltók sorozat 4. része sajnos nagy csalódás volt a számomra, mert bizony ez volt az eddigi kötetek közül a leggyengébb. Nem tehetek róla, de Kaylee hozzáállása a Nash-el való kapcsolatához totál kiverte nálam a biztosítékot, pedig a féltékenységi rohamait még nem is írtam a listájához. Egyszerűen képtelen voltam megérteni, hogy miért nem tudott végre megbocsátani Nash-nek, aki meglátásom szerint már épp eleget vezekelt a bűneiért. Szerintem most inkább épp támogatnia kellett volna ezt a szegény srácot és nem eltaszítania magától, és ahelyett, hogy folyton csak féltékenykedett és azon lamentált, hogy vajon adjon-e egy újabb esélyt kettőjük kapcsolatának vagy sem, inkább csak oda kellett volna tennie magát és Nash mellett maradva segíteni neki, hogy minél könnyebben vészelje át a drogfüggőségéből adódó komoly testi és lelki elvonási tüneteket. De neeeem. Ő csak vacillált, meg cirkuszolt és nyűglődött.... egyszóval kiborító volt. A cselekményt illetően - és több hónap távlatából nézve - erősen el kellett gondolkodnom azon, hogy miről is szólt valójában.... hát az utolsó néhány pár oldaltól eltekintve őszintén szóval semmiről.
Úgyhogy ez a rész nálam durván alul teljesített, melynek hála kicsit el is ment a kedvem az egésztől, de úgy vagyok vele, ha már eddig eljutottam, akkor kár lenne veszni hagynom a sorozatot, úgyhogy adok még egy esélyt a folytatásnak.

Fiona Paul: Seregély (Az Örök Rózsa titkai 3.)

A démonok és groteszk alvilági lények után Fiona Paul Örök Rózsa titkai trilógiájának befejező kötetével múlattam az időt, mely regény megjelenését már nagyon régóta vártam, hiszen nagy rajongója vagyok a sorozatnak. De sajnos azt kell mondjam, hogy kissé csalódott vagyok - igen, ismét -, ugyanis nem lett elsöprő szerelem a regényből. Hogy miért? Mert meg voltam győződve arról, hogy ebben a részben Luca sokkal több szerepet fog majd kapni és vele együtt a romantika is, melynek köszönhetően már előre borítékoltam a sóhajtásokkal teli édes pillanatokat közte és a hősnőnk  között, de mint kiderült kissé pofára estem, mert most aztán tényleg csak a nyomozáson volt a hangsúly, ami egyébként nem volt rossz, tényleg egy szavam nem lehet ellene, hisz tele volt izgalommal és rémisztő helyzetekkel.... de a fene vigye, akkor is valami másra számítottam.
Ami óriási pozitívum volt a számomra, hogy Cass az elmúlt részek alkalmával olyan változáson ment keresztül, hogy le a kalappal előtte. Egy elkényeztetett és burokban nőt leányzóból egy erős, bátor és határozott nővé cseperedett, aki az egész Örök Rózsa rendjének titkát szinte teljesen egyedül göngyölítette fel.
Szóval bár a romantika terén árnyékra vetődtem, de a történet kissé gótikus és hátborzongató hangulata az nagyon bejött. Amit még egy kicsit sajnálok ezzel a résszel kapcsolatban, hogy érzésem szerint valahogy most  nem igazán sikerült  a szerzőnek tökéletesen átadnia a szereplők érzelmeit, mert értem én, hogy Cass - pengeéles logikával - miért is választotta azt a férfit, akit végül is választott, de a döntése és a szavai mögött nem láttam az őszinte érzelmeket és szerelmet, és ez számomra sokat levont a történet élvezeti értékéből.

Összességében - és a nyavalygásaim ellenére -  jó kis könyv volt ez, bár az is igaz, hogy a Belladonnát nem múlta felül, de ha valaki egy izgalmas és főként nyomozással teli történelmi YA-ra vágyik egy kis romantikus beütéssel, akkor annak biztos nyugodt szívvel ajánlanám.

Susan Elizabeth Phillips: Álom, édes álom (Chicago Stars 4.)

A következő olvasmányom Susan Elizabeth Phillips Álom, édes álom című regénye volt, amit egy kedves barátnőm ajánlására vettem a kezembe.
Aki ismer az tudja, hogy nem rajongok az írónőért, persze azt sem tagadom, hogy még csak egy-két könyvét olvastam eddig, vagyis nincs sok tapasztalatom vele kapcsolatban, de valahogy ennyi is bőven elég volt ahhoz, hogy ne soroljam őt a kedvenc romantikus szerzőim közé. Sokat beszélgettem már erről másokkal, hogy vajon ennek mi lehet az oka, hiszen ha valaki szereti a romantikus már-már cukormázba hajló regényeket, akkor az én vagyok, és mégis. (Őszintén szólva a történelmi románcokat nálam semmi nem múlja fölül, azok az én szívem csücskei, egyszerűen imádom őket. Imádom a kor hangulatát és gondolkodásmódját,  a szemérmesebb megfogalmazást, a visszafogottabb és titokzatosabb szereplőket... ahhh, egyszóval teljesen odavagyok értük.) De visszatérve a regényre, meglepő mód nem bántam meg, hogy végül is elolvastam mert határozottan jó könyv volt.

Egyébként érdekes volt a vele való kapcsolatom, mert az elején csak úgy faltam a sorokat, egészen addig, amíg el nem jutottak a szereplők az első ágyjelenetig, mert nem tudom ki hogy van vele, de számomra egy romantikus regény legjobb része midig is az  volt, ahogyan eljutottak a hősök addig a bizonyos pontig.... mely pont ebben az esetben igen korán bekövetkezett. Sajnáltam is mindezt cefetül olyannyira, hogy még a történet utáni lelkesedésem is kissé alábbhagyott, de Ethan és Kristy sztorija miatt ismét elkezdett érdekelni a könyv, úgyhogy egy kisebb átmeneti "válság" után újra elkapott a lelkesedés.
Szóval finoman szólva is érzelmi hullámvasút volt számomra a regény; hol nem tudtam letenni, hol pedig kicsit untam, és alig vártam, hogy újra elkapjon a lendület, de a végén, amikor becsuktam, mégis úgy éreztem, hogy vétek lett volna kihagyni, és nem csak azért mert tele volt érzelemmel; boldogsággal és szomorúsággal, hanem mert a szereplők is olyan kivételesen erős és bátor karakterek voltak, akiknek a sorsáról és az egymáshoz való viszonyáról tényleg érdekes és szívfacsaró volt olvasni.

Olyannyira, hogy a végére még azt is majdnem elhittem, hogy mindez valóban megtörténhet. :)

Tovább olvasom...

Victoria Connelly: Egy nyár, amit sosem felejtesz

Nina Elliot sosem gondolta volna, hogy ennyire bátor lesz. Egy időben hagyja el a férfit, aki nem érdemelte meg a szerelmét és mond fel a munkahelyén, mert nem bírja tovább a főnöke lekezelő stílusát. És még mielőtt a történtek miatt magába roskadna, véletlenül találkozik egykori munkaadójával, aki állást kínál neki, melynek köszönhetően Nina visszatérhet korábbi munkahelyére, a festői szépségű Milton-birtokra, ahol az író családfőnek segíthet könyve előkészületi munkálataiban. A megbízása azonban csak egy nyárra szól, csak erre a rövid időre lakhat újra a családdal az egykori bébiszitter, mely idő alatt bőven lesz ideje kitalálni, hogy ezek után merre is induljon.
Dehogy számít rá, hogy a Milton fiúk, akik időközben felnőttek, csapni kezdik neki a szelet...

A Verity után sokáig nem tudtam, hogy mit is tudnék olvasni, annyira a hatása alá kerültem. Mindenképp egy olyan könnyed és szórakoztató olvasmányra vágytam, ami kikapcsol és ellazít, amin nem kell sokat gondolkodnom, de azért mégiscsak eltereli a figyelmem és helyreráz lelkileg. Így esett a választásom erre a könyvre, melynek az értékelésével kapcsolatban kicsit bajban vagyok, ugyanis hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem azt kaptam amit vártam, mert tulajdonképpen minden igényemet kielégítette; kellőképpen romantikus volt és különböző típusú és kivétel nélkül mind nagyszerű fiatalembereket vonultatott fel, mely karakterek igaz kissé felszínesre sikeredtek, de ez most egy cseppet sem zavart, ellentétben azzal, hogy totál érdektelennek és unalmasnak éreztem az egész történetet.

Pedig az írónő tényleg mindent megtett annak érdekben, hogy élvezetessé tegye a sztorit, ami egy gyönyörű angol vidéki környezetben játszódott, egy kis csavarral a végén, amit őszintén szólva már a könyv egyharmadától sejteni lehetett... De, mint mondtam, mindez egy cseppet sem érdekelt volna, ha lett volna benne valami plusz (humor, stílus...), ami igazán varázsaltossá és különlegessé tette volna az egészet.

Ettől függetlenül mégis végigolvastam a könyvet (nem akartam tovább növelni a félbehagyott olvasmányaim számát), de sem a hangulata és sem az írónő stílusa, nem tudott magával ragadni. A szereplők tekintetében Nina karakterével egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, annyira naivnak és szerencsétlennek éreztem ezt a szegény teremtést, hogy még sajnálni is képtelen voltam. És jaj, az a mérhetetlen hálálkodás, amit ez a nő levágott, amiért újra visszatérhetett Miltonékhoz és az ő csodás birtokukra, egy idő után már nemcsak bosszantott, de mérhetetlenül fárasztott is. Sajnos Ninának volt egy-két olyan cselekedete, amivel nem értettem egyet, a három udvarlója közül pedig egyikért sem sikerült rajonganom, szóval hiába is volt szépen megírva és egy rendkívül barátságos környezetbe helyezve a történet, nekem ez most valahogy mégsem nyerte el igazán a tetszésemet.

De persze senki kedvét nem szeretném elvenni a könyvtől, hiszen nem kizárt, hogy csak azért vagyok ilyen elégedetlen vele kapcsolatban, mert rossz időben került a kezembe (lásd: Verity utóhatás) és ha egy másik hasonló műfajú könyvet olvastam volna, arra is ugyanígy reagáltam volna - ki tudja - a lényeg, hogy egy könnyed nyári olvasmánynak mindenképp elment, de mély nyomot nem hagyott bennem.

Victoria Connelly

Kiadó: Erawan
Eredeti cím: A Summer to Remember
Fordította: Dornbach-Apró Tímea
Oldalszám: 368

Tovább olvasom...

Liliana Hart: Go-go girl nyomoz (Addison Holmes 1.)

Abban az irdatlan nagy hőségben, ami pár hete tombolt nálunk (és ami minden jel szerint újra izzít) nekem még az olvasás is igen fáradságos elfoglaltságnak bizonyult, úgyhogy valami olyan könnyed és szórakoztató olvasmányra vágytam, ami egy kicsit humoros és romantikus, és ha mindezekhez még egy kis izgalom is társul, hát arról úgy gondoltam, hogy az maga lenne a mennyország.  Így került a kezembe ez a könyv, melyről csak remélni mertem, hogy mindezen kritériumoknak megfelel majd. És tulajdonképpen nem is tévedtem olyan nagyot, mert bár az elején igen erősen húzogattam a számat és problémáztam olyan dolgokon, mint például, hogy mi a fenéért szakállas a főszereplő pasi, vagy hogy miért nem folynak szépen egymásba a fejezetek és az egyes jelenetek, és a főszereplő csajszit is inkább éreztem szánalmasnak, mintsem talpraesettnek... Szóval igen, voltak bőven problémái a könyvvel, de egy idő után mégiscsak sikerült belerázódnom a történetbe és az elvárásaimat – melyet A szingli fejvadász szült - először csak részben, majd később teljesen elengedve élvezni a könyvet.

Addison Holmes nem egy hétköznapi középiskolai történelem tanár. Egy csomó problémája van szegénynek, ugyanis azon kívül, hogy épp az esküvőjén lépett le egy régi riválisával a vőlegénye, anyagilag sem áll a helyzet magaslatán. Hogy lakásproblémáját megoldja, jövedelem kiegészítésként sztriptíztáncosnői munkát vállal, de amilyen szerencséje van a legelső fellépése során a nézőközönség sorai között az iskola igazgatóját pillantja meg, aki természetesen szintén rögtön kiszúrja őt magának. Amikor Addison az előadása után kilép a bárból, a parkolóban egy holttestbe botlik, mely után a rendőrség hamar a helyszínen terem, élükön a magabiztos és sármos Nick Dempsey nyomozóval.

Úgy közelít, mint egy méltóságteljes nagyvad. Bőre napbarnított, és mediterrán elődökre enged következtetni, haja színe feketén csillog, és bár rövidre van vágva, a feje tetején így is göndörödik. (…) A pasi úgy néz rám, hogy eláll tőle a lélegzetem, bár az is igaz, hogy tele az orrom.(...)
- Addison Holmes? - kérdezi a pasi, és felcsapja az igazolványát, mint a zsaruk a filmekben.
Az arckifejezése valahol a hihetetlen és a szánakozó között játszik, azonban nekem egy pillanatra átfut az agyamon a bilincs és a szaténlepedő gondolata. Diszkréten a kézfejére nézek.
Nincs gyűrű.
Biztosan nem meleg! A Sors nem lehet ilyen kegyetlen.
Talán még van esélyem.

Addison sztriptíztáncosnői karrierje hamar derékba tör, de nem esik pánikba, mert ezzel egy időben egy másik indult útjára, méghozzá legjobb barátnője segítségével, aki egy nyomozóiroda tulajdonosa. És igen,  Addison bizony felcsap magánnyomozónak és ki mástól is kaphatna segítséget, mint a szexi, de elviselhetetlenül szemtelen rendőrnyomozótól Nicktől, aki a lány minden lépését figyeli.

Tagadhatatlan, hogy képtelen voltam figyelmen kívül hagyni a hasonlóságokat a Szingli fejvadász és e között a könyv között. Mindkét történet főszereplője – itt Addison, ott Staphanie – viszonylag normális életet él, amíg bele nem keveredik valami szokatlan és izgalmas kalandba – jelen esetben egy gyilkosságba. Mindketten 30 év körüli szingli nők, akik pénzhiányban szenvednek és a macskákhoz hasonlóan hét életük van, a jóképű és pimasz rendőr pasijukról már nem is beszélve. Szóval igen, határozottan sok hasonlóságot véltem felfedezni e két szereplő között, ami kezdetben kissé idegesített, mert Addisont csak Stephanie egy gyenge másolatának éreztem, de egy idő után mindezen sikerült túllendülnöm és gőzerővel élvezni a könyvet ami, hogy őszinte legyek az összes hibája ellenére is roppant kellemes és szórakoztató kikapcsolódást nyújtott a számomra. 

A történetben a krimi szál kellően izgalmas és bonyolult volt ahhoz, hogy a könyv végéig lekösse a figyelmemet, és Addison és Nick kettőse is legalább olyan szórakoztató volt számomra, mint Stephanie és Morelli csatározásai - bár még mindig Morelli maradt a szívem csücske. Addisonról csak annyit, hogy mágnesként vonzza a bajt, és folyton hihetetlen helyzetekbe keveredik – hullákba botlik, fákról le, üvegajtókon pedig kiesik.. -, de szerencséjének hála, mindig sikerül kivágnia magát a slamasztikából, még úgy is, hogy gyakran igen súlyos baleseteket és sérüléseket szenved közben. A főszereplőkön túl a színes mellékszereplő gárda mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Addison anyja haláli egy nő, a kicsit dilinyós kolléganőjéről már nem is beszélve, szóval jó kis csajos könyv ez, amit mindenképp folytatni fogok, nem egy szingli fejvadász, de a sorozat megszűnéséből adódó hiány betöltésére tökéletesen megfelel.  

Még megbánod, hogy idehívtad az anyámat. Csak várd ki, hogy elkezdjen faggatni! Anyám mesterien facsarja ki az embereket. Vagy talán az összezavarni a legjobb szó.

– Arra célzol, hogy már meg is kérdezte, van-e feleségem és gyerekeim? Vagy, hogy tudni akarta a teljes kórtörténetemet, és hogy volt-e valaha nemi betegségem?

Felnyögök, és hátrabillentem a fejem. Ha én nem voltam elég, hogy menekülőre fogja, majd anyám elintézi.

– Az volt a kedvencem, amikor megkérdezte, hogy csak „dévajkodni” akarok-e veled – teszi hozzá Nick vigyorogva.

– Mit válaszoltál?

– Azt mondtam, mihamarabb szeretnélek meztelenül látni. Erre meghívott vasárnap ebédre! Ja, a desszertet nekünk kell vinnünk.

Liliana Hart

A sorozat részei:

1. Whiskey Rebellion - Go go girl nyomoz

2. Whiskey Sour - Go-go girl és a lopott ékkő

3. Whiskey for Breakfast - Go-go girl a pácban

4. Whiskey You're the Devil -Go-go girl és a halott örökös 

Kiadó: Erawan
Eredeti cím: Whiskey Rebellion
Sorozat: Addison Holmes Mystery 1.
Fordította: Lami Juli
Oldalszám: 248

Tovább olvasom...

Mhairi McFarlane: Helló, szia, szeretlek!

Mhairi McFarlane könyve egyike volt azoknak, amiket nagyon vártam a nyári megjelenések közül. Emlékszem, amikor először elolvastam a fülszövegét már repült is rögtön a kívánságlistámra, mivelhogy úgy gondoltam, hogy egy pár órás, jóleső derűs szórakozásnak biztos megfelel majd a számomra. A témáját tekintve is tökéletesen klappolt az ízlésemhez, mivelhogy egy roppant vicces és megható romantikus történetre, amolyan igazi csajos könyvre számítottam, amit tulajdonképpen meg is kaptam, csak a megvalósítással voltak problémáim, méghozzá nem is kicsi.

Pedig kezdetben minden olyan ígéretesnek tűnt...

A történet két idősíkon játszódik - az egyik a jelen a másik a múlt -, mely események lassú folyásából ismerhetjük meg főszereplőink eltitkolt érzelmekkel teli kapcsolatát.
A múltban Rachel és Ben az egyetem első napjától kezdve elválaszthatatlan párost alkotnak, ám kapcsolatuk a utolsó évben hirtelen vége szakad, látszólag örökre. Majd tíz évvel később, egy véletlen folytán útjaik ismét keresztezik egymást, de a dolgok az egyetem óta sokat változtak. Ben megnősült és ügyvéd lett, Rachel pedig – aki újságírói karrierről álmodott és most bírósági tudósítóként dolgozik – tizenhárom évnyi kapcsolat után szakít vőlegényével, Rhysszel, és megpróbálja kitalálni, hogy mit is szeretne az élettől. Természetesen a majdnem véletlen találkozásuknak köszönhetően újra lángra lobban a kettőjük közötti szikra, de Bennek - mint ahogyan a múltban már egyszer -, most is vetélytársa akad egy kollégája, a lehengerlő Simon személyében, akit minden jel szerint elbűvöl Rachel szépsége és humora. De mivel Ben ugye nős férfi, így meg sem fordulhat a fejében, hogy bármiféle kapcsolatba bonyolódjon Rachellel. Vagy mégis?

Szóval a történet, mint látjátok nagyon jól hangzik (nem hiába vetettem ám én erre szemet), azonban amikor olvasás előtt néhány nappal belefutottam egy-két elégedetlen olvasói véleménybe, bevallom kicsit megijedtem és bizony fenntartással kezdtem neki a könyvnek. Ám a feléig eljutva komolyan meglepődtem és nem értettem, hogy mire fel ez a nagy elégedetlenség, mivelhogy annak ellenére, hogy valóban nincs semmi extra a sztoriban, mégis egy nagyon élvezhető és szerethető történet kezdett kibontakozni előttem. Persze már akkor tisztában voltam azzal, hogy nem ez lesz nálam az év könyve, de ettől függetlenül mégis kellemes olvasmánynak éreztem, úgyhogy élvezettel vettem esténként a kezembe a folytatásra várva.

A problémák a könyvnek úgy kb. a 250. oldala után kezdtek jelentkezni, amikor is szép lassan elszállt a varázs, és egyszer csak azt vettem észre, hogy a továbbiakban már nem szippant magába a történet és az írónő stílusa sem túl marasztaló a számomra, arról már nem is beszélve, hogy a szereplők sorsa sem igazán érdekelt már annyira, hogy ez miatt az utolsó betűig akarjam a könyvet. Hogy őszinte legyek a végére totál ellaposodott és unalmassá vált az egész, melynek oka szerintem egyértelműen az irtózatosan hosszúra sikerült visszaemlékezések voltak Rachel és Ben egyetemi érveiről, aminek a fele, mit a fele a negyede is bőven elég lett volna ahhoz, hogy világos képet kapjunk arról, hogy milyen mély érzelmi kapcsolat is volt kettőjük között. 

Szóval sajnos a kezdeti örömködésem után mégiscsak azt kell mondanom, hogy ez a könyv csalódás volt a számomra. Az író sokszor próbára tette a türelmemet a túlírt fejezeteivel, amik nem egyszer az unalomba kergettek és ráadásul úgy összefolytak, hogy gyakran azt sem tudtam, hogy a jelenben vagy a múltban járok-e. Hiányoltam a történetből a dinamizmust és az igazi szenvedélyt, ami két ember szerelméből fakadhat. És hiányoltam a temperamentumot is és a frissességet, amitől aztán igazán hihetőnek éreztem volna a sztorit, de ezek helyett sokszor csak unalmat éreztem és azt, hogy megrekedtünk valahol, ahonnan az írónő rendkívül nehezen tud tovább lépni. És bár a regénynek voltak ugyan pozitívumai, mint például az az egy-két csavar, ami valóban meglepetést okozott a számomra, és egy-két olyan romantikus jelenet, melyek bevallom valóban kedvemre valóak és igazán szívet melengetőek voltak, de sajnos még ezek figyelembevételével sem tudom egy gyenge közepesnél többre értékelni ezt a könyvet. 

Hogy kinek ajánlom? Aki szereti a lassú tempójú langyos romantikus történeteket, és akit hihetetlen türelemmel áldott meg az ég, azoknak úgy gondolom, hogy nem fog csalódást okozni.

Mhairi McFarlane

Kiadó: Alexandra
Eredeti cím:You Had Me at Hello
Fordította:Frei-Kovács Judit
Oldalszám: 480

Tovább olvasom...

Chanda Hahn: Bűbájtalan (Balszerencsés tündérmese #1) - Röpke poszt (4)

Ez a könyv úgy került a kezembe, hogy valami nagyon könnyed, kicsit sem elgondolkodtató rövid és mesésen romantikus történetre vágytam, valami olyanra, ami nem veszi túlzottan igénybe az agytekervényeimet sőt, ha esetleg még kicsit pusztítja is őket, azt sem lett volna nagy baj, és hát mit is mondhatnék, Chanda Hahn regénye mindezeknek a kívánalmaimnak tökéletesen megfelelt.

Hősnőnk Mina Grime az iskola lúzere egészen addig a napig, amíg meg nem menti a suli legmenőbb pasijának az életét egy iskolai kiránduláson. Azt viszont, hogy ezzel az akciójával a figyelem középpontjába kerül és nemcsak a suli diákjai, hanem olyan mesebeli teremtmények is felfigyelnek rá, akik elől az anyja mindeddig csak óvta és védte őt álmában sem gondolta volna. Ugyanis Mina Grime valójában a Grimm testvérek leszármazottja, akit egy olyan átok terhel, mely generációról generációra száll. Ez az átok ölte meg az édesapját és most Mina élete is veszélybe került, így hát rajta a sor, hogy belépjen a mesevilágba és megtörje az évszázados átkot. Ahhoz azonban, hogy mindez megtörténjen, meg kell szereznie egy könyvet, és végig kell játszania több mint 200 mesét.

A könyv alapötlete szerintem nagyon jó, a kivitelezés viszont elég gyatrára sikerült, sokkal többet is ki lehetett volna hozni ebből a történetből, mint amennyit az írónak sikerült. A főszereplő lány - vagy inkább nevezzük kislánynak - borzasztóan idegesítő volt a számomra, ő tipikusan az a fajta szereplő volt, akinek az értelmi és érzelmi szintje kicsit sem volt összhangban a korával. A telefonmániás barátnője szintén zenész, lapozzunk. Brody és Jared: igazából miattuk adtam nagy jóindulattal három csillagot a könyvre, mindkettőjüket szerettem, ők tényleg olyanok voltak a regényben, mint a mesebeli hercegek, pontosabban csak Brody volt szőke és gazdag, Jared abból a bizonyos dögösen rosszfiú fajtából való volt. Mivel meséről van szó, így természetesen nem maradhattak ki az izgalmas és felettébb érdekes varázslények sem a sztoriból, akiknek az volt a feladatuk, hogy riogassák ezt a szegény Mina lányt és szerezzék meg tőle a varázskönyvet, de sajnos ezek a lények nemhogy félelmetesek nem voltak - képzeljétek, ilyen névvel futott az egyikük, hogy Szürke Farok, most komolyan? fetrengtem a röhögéstől - hanem még állati nevetségesek is.

Chanda Hahn

Sajnos a könyvről nem sok jót tudok írni, a történetevezetés elég foghíjas volt, a cselekmény pedig kidolgozatlan, ráadásul az egésznek a szellemi tápértéke majdnemhogy a nullához konvergált, de hogy őszinte legye ez most nem is igazán érdekelt, mert meglepő mód irtó könnyen csúszott és még szórakoztatott is, úgyhogy egyszeri olvasásra és vészhelyzet esetére nekem ez most tökéletesen megfelelt. A folytatásra viszont már egyáltalán nem vagyok kíváncsi, hiába imádom a meséket, és hiába oly gyönyörűek és hívogatóak ezek a csodás borítók, rajtam nem fog a varázsuk.

A sorozat eddig megjelent részei:

1. UnEnchanted - Bűbájtalan

2. Fairest

3. Fable

4. Reign

5. Forever

Kiadó: Maxim
Eredeti cím:UnEnchanted 
Sorozat: An Unfortunate Fairy Tale
Fordtotta: Stier Ágnes
Oldalszám: 256

Tovább olvasom...

Tara Sivec: Csábítások és csemegék

Könyvválasztás tekintetében megvan az a különleges képességem – vagy nevezzük inkább egyszerűen csak női megérzésnek –, hogy igen ritkán nyúlok mellé. Hogy pontos legyek évente kb. egy, max. két olyan regény kerül a kezembe, amitől agyfaszt szoktam kapni, és a Csábítások és csemegékkel az idei év első darabja jelentem ezennel megvolt.

Nem szándékozom bő lére ereszteni az értékelésem, úgyhogy nagy vérengzésre és darabokra cincálásra ne számítsatok, de mivel szó nélkül sem tudom hagyni eme remek művet, így muszáj pár sort írnom arról, hogy miért is nem varázsolt el e gyöngyszem a kiváló soraival. 

Szeretem a szerelmes és romantikus, sőt még a kicsit erotikus történeteket is, aki olvassa a blogomat az tudja rólam, hogy halomszámra olvasom őket. Nem érzem magam álszentnek, virágszálnak vagy prűdnek, nem irtózóm a csúnya beszédtől, sőt gyakran használom is a "b" és "k" betűs szavakat, DE – és az a fránya de, ugye, hogy az mindig ott van? - az a rengeteg káromkodás és szitkozódás, amivel ebben a könyvben találkoztam, az már jócskán túllépte részemről a jó ízlés és érzés határát.

Bevallom nekem már az első 40-60 oldal után kedvem lett volna az egészet a falhoz vágni, de azok, akiknek tetszett a könyv azt mondták, hogy tartsak ki, és olvassam tovább, jó lesz ez, majd meglátom… de nem lett jobb, csak egyre rosszabb. Maga a sztori egy totál valószerűtlen, szirupos tündérmese, semmi eredeti nincs benne, amivel tulajdonképpen nem is lenne semmi problémám, mivel a romantikus ponyvák világában az eredetiség nem elvárás, a lényeg a körítésen van, a szerző stílusán és humorán, a szereplők kidolgozásán, a cselekmény alakulásán és dinamikáján. Ha mindezeket a hozzávalókat az írónak sikerül a megfelelő arányban kevernie és kézben tartania, akkor sínen van a dolog és nyert ügye van. De ez persze nem sikerülhet ám mindenkinek. Bocs Tara, de ez bizony így van.

Innentől bármelyik pillanatban megtörténhetett, hogy kézen fogva körbeállnak, és kórusban énekelni kezdenek a vaginámhoz – az én szegény, szeretet nélkül felnőtt vaginámhoz, amely sohasem ismerhette meg egy műfütyi rezgő érintését. Sajnálom, drága vaginám, bizonyára jobban gondodat kellett volna viselnem!

Atyaég, hogy ez milyen egy borzalmas könyv volt. Semmi másról nem szólt csak a szexről, és hogy ki mennyit tud inni – melynek természetes hozadéka volt persze a hányás - és csúnyán beszélni, ki hogy becézi a farkát és a punciját… most őszintén, ki a fenét érdekel mindez? A szereplők nagyszájú és idióta infantilis tahók voltak. Egyikőjüket sem tudtam megkedvelni és magam előtt elképzelni olyannak, akivel, ha teszem azt, egy csoda folytán találkozhatnék, akkor kapva kapnék az alkalmon, hogy szóba elegyedhessek vele. De mit szóba… messziről elkerülném valamennyit, hiszen két értelmes mondatot nem tudnék váltani egyikőjükkel sem.

Alpári és közönséges. Azt hiszem, hogy ez a két szó jellemzi a legjobban a regényt, mellyel véleményem szerint az írónak nem a megbotránkoztatás volt a célja - pedig lehet, az sokkal jobb lett volna -, hanem annak bemutatása, hogy az erotika és a trágárkodás milyen szépen is megférnek kéz a kézben egymás mellett, illetve hogy mindez milyen csodálatosan szellemes, stílusos!, és mennyire hihetetlenül egyedi is tud lenni. Nos nem akarok ünneprontó lenni, de azt kell mondja, hogy bullshit. Persze nem vagyunk egyformák és nyilván sokan szeretni fogják a könyvet - mint azt a statisztika is mutatja - számomra azonban a többséggel ellentétben nagyon nem jött be. Az irodalom eme fajtáját én túl öncélúnak és vulgárisnak érzem ahhoz, hogy azt a legkisebb mértékben is szórakoztatónak és humorosnak találjam. Hogy őszinte legyek ez az írás meglehetősen unalmas és érdektelen volt - az agyam kicsit meg is tört olvasás közben -, és akkor a történetről még egy szót sem szóltam.

Tara Sivec

Ui.: Ja, hogy a két pont? Az a humor miatt jár, amiről aztán végül is kiderült, hogy mégsem annyira fekszik, úgyhogy igazából csakis a borító miatt.

Kiadó: Könymvolyképző
Eredeti cím: Seduction and Snacks 
Sorozat: Chocolate Lovers ~ Csokoládéimádók 

Fordította: Farkas János 

Oldalszám: 376

Tovább olvasom...

Lindsey Kelk: Aki mer, az nyer ~ A Girl#1

Bevallom tanácstalan vagyok, hogy hol és hogyan is kezdjem lelkes kis ajánlóm, mert úgy érzem, hogy azt az élményt, amit a könyvtől kaptam úgysem fogom tudni úgy átadni, mint ahogyan azt szeretném. Igazság szerint az lenne a legegyszerűbb, ha mindenki saját maga győződne meg arról, hogy milyen remek romantikus kis könyvről van szó – mely úgy hathat e műfaj kedvelőire, akár egy rózsaszín agybizsergető vattacukor –, de míg ez megtörténik, addig is megpróbálom szavakba önteni rajongásom okát.

Tess Brookes az a fajta ember, aki a legelsőként érkezik a munkahelyére és a legutolsóként hagyja el azt. Állandóan túlórázik és töri magát a karrierje érdekében. Így amikor eljön a várva várt és megérdemelt előléptetés ideje, Tesst villámcsapásként éri a hír, hogy mégsem nevezik ki kreatív igazgatónak sőt, megszüntetik a munkakörét, és elbocsátják a reklámügynökségtől. Tess érthető módon teljesen összetör, és ez még csak a kezdet. Miután a barátnője családi összejövetelén sikerül összevesznie az édesanyjával, majd utána egy alkohol mámoros pillanatában a legjobb barátjával összeszűrnie a levet -  akibe évek óta menthetetlenül szerelmes és, aki mint később kiderül, egyáltalán nem szerelmes belé -, úgy érzi az élete romokban hever. Nem meglepő hát, ha  ez a rengeteg csapás és pofon Tesst arra sarkalja, hogy életében először egy teljesen váratlan és impulzív dolgot tegyen, nevezetesen, hogy elfogadjon egy olyan Hawaii fotózásra szóló felkérést, amit nem is neki, hanem az undok lakótársának Vanessának címeztek. Így történt, hogy Tess a legelső géppel profi fotósnak kiadva magát Hawaiira utazik. Mert ugye miért is ne? Végül is régebben készített már néhány jó amatőr képet. Azonban azt már álmában sem gondolta volna, hogy ezen a mesés szigeten egy észbontóan szexi, megrögzött nőcsábász hírében álló újságíróval hozza össze majd a sors, aki szintén munkaügyben van a szigeten. Ó, hogy mekkora meglepetés volt a vele való legelső találkozás, annyira észbontóan és egyben bosszantóan szexi, hogy Tesshez hasonlóan én is csak pislogni tudtam a meglepetéstől, miközben természetesen lázas izgalommal faltam tovább a róluk szóló sorokat.

Először is szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy e forró szerelmi történet helyszíne Hawaii, mely sziget gyönyörűségében és hangulatában az író leírásai által tökéletesen el tudtam merülni. Tessel együtt én is ott érezhettem magam a meleg tengerparton, miközben éreztem a finom homok simogatását a talpam alatt, a nap meleg sugarait a bőrömön, és az elmaradhatatlan napolaj édes illatát, amik szó szerint teljesen megbolondítottak. És akkor még egy szót sem szóltam Nick Millerről, aki egy olyan bosszantóan arrogáns és durva stílusú, ellenben elképesztően szexi, amolyan félisten kinézetű álompasi, aki a gorombaságával és az arroganciájával igyekszik palástolni megsebzett szívét.

Tess és Nick első találkozása fergeteges volt, csak úgy izzott közöttük a levegő, ami a későbbiekben is kitartott. Imádtam a szikrázó szócsatáikat és a közöttük feszülő heves és végtelen vágyat, a forró erotikus pillanatokról már nem is beszélve, melyek nem voltak túlzottan erőteljesek, épp csak annyi volt belőlük, amennyi az én ízlésemnek is megfelelt.

Számomra a könyv sikere egyértelműen a szereplőkben és a könyv humorában rejlett, a mesés helyszín pedig csak hab volt a képzeletbeli tortán, tökéletes aláfestést adott a történetnek. Mindegyik szereplőt a szívembe zártam - nem is emlékszem, hogy mikor történt velem ilyen utoljára -, kivéve azt az utálatos Vanessát nem sikerült megkedvelnem, akinél nagyobb ribancot még nem hordott a föld a hátán. Tess számomra egy nagyon szerethető és pezsgő karaktere volt a történetnek, roppant szimpatikusnak találtam őt, annak ellenére, hogy néha olyan kis elveszettnek tűnt, mint aki csak sodródik az árral. Nickről pedig *sóhaj* könyveket lehetne írni – én mondom nektek, mindet elolvasnám – annyira szexi, erős és ugyancsak meghatározó szereplője volt a regénynek. 

Lindsey zseniális módon bánik a szavakkal, a stílusa vicces és könnyed, és az a rengeteg humoros és szarkasztikus párbeszéd Tess és Nick, valamit Tess és a barátnője között, nemcsak izgalmas és szórakoztató volt, hanem egyszerűen imádni való. Ráadásul a romantika mellett a barátság is fontos szerepet kapott, mely miatt részemről hatalmas plusz pont jár az írónőnek.

Külföldi borítók

Igazából nem voltak magas elvárásaim a könyvvel kapcsolatban, azt gondoltam, hogy ez is csak egy lesz a sok tingli-tangli romantikus közül, de tévedtem. Egyetlen dolog volt csupán, ami levont egy csipetet a kötet tökéletességéből és az Tess túlzott alkohol fogyasztása volt, de ettől eltekintve még mindig azt mondom, hogy az eddigi évek egyik legjobb olvasmányi élményében volt részem, melynek imádtam minden sorát, úgyhogy a műfaj kedvelőinek erősen ajánlott! :)

Lindsey Kelk

Sajnos vagy sem - részemről inkább az előbbi, mint az utóbbi - egy sorozatról van szó, melynek a 2. része idén júliusban jelent meg külföldön, de hogy a folytatás idehaza mikor kerül a könyvesboltok polcaira, sajnos arról még semmit nem lehet tudni.

A sorozat kötetei:

1. About a Girl - Aki mer, az nyer
2. What A Girl Wants (Ebben a részben Tess és kis csapata Milánóba utazik)

Kiadó: Kulinária
Eredeti cím: About a Girt
Sorozat: A Girl
Fordította: Molnár Júlia Dóra
Oldalszám: 364

Tovább olvasom...

Jayne Ann Krentz: Ölelő karok

Ahogy megláttam ezt a könyvet, a borítója rögtön megbabonázott. Sehogy nem tudtam szabadulni tőle, pedig egyáltalán nem egy nagy durranás és mégis, muszáj volt megvennem. Persze ehhez a megmagyarázhatatlan erős birtoklási vágyhoz az is hozzájárult, hogy Jayne Ann Krentz nevével már kismilliószor találkoztam romantikus oldalakon, illetve rengeteg figyeltem kedvenc írója, ennek ellenére nekem eddig még egyetlen könyvével sem volt dolgom, illetve, ha pontos akarok lenni, akkor csak az írónő jelen kori románcai kerültek el messzire. Mert tudniillik Krentz, több írói álnév alatt is fut, melyek közül talán a legismertebb Amanda Quick, mely álnéven a történelmi romantikusait, Jayne Castle néven - ami egyébként a születési neve is egyben - a jövőben játszódó történeteit veti papírra.

Na de visszatérve a könyvre, azt kell mondjam, hogy kellemes meglepetést okozott számomra, sőt a végére egész megszerettem. Holott alapjában véve nem vagyok nagy rajongója a modern kori romantikának, de azt hiszem, hogy épp itt az ideje, hogy ebbe az irányba is bátrabban nyissak.

Hősnőnk, Molly Abberwick azért alkalmazta Harry Trevelyant a néhai apja tudományos alapítványának vagyonkezelőjeként, mert a férfinak különleges tehetsége van ahhoz, hogy az esetleges adócsalásokat kiszimatolja. Harry-nek az volt a feladata, hogy átnézze a beérkező pályázatokat és eldöntse, hogy azok érdemesek-e az alapítvány támogatására vagy sem. Egy hónapnyi ismeretség után Harry-ben egyre erősödött a vágy Molly iránt és egy üzleti vacsora alkalmával mindezt a tudtára is adta. Molly-t első hallásra mindez felháborította, de még mielőtt észbe kaphatott volna, máris Harry karjaiban találta magát. Pedig ez a két ember nem is különbözhetett volna jobban egymástól. Míg Harry amolyan tudós ember féle, addig Molly az üzleti világból való. Míg Harry természeténél fogva egy nagyon megfontol, elemző - sokak szerint halvérű - és logikus alkat, addig Molly az a bizonyos csípőből tüzelő típus. Az egyikük önfejű a másikuk impulzív…

Ráadásul a családi hátterük is meglehetősen zavaros; Harry apai ágon népes cirkuszi mutatványosokkal, anyai ágon pedig sikeres ingatlanforgalmazókkal büszkélkedhet, míg Molly neves feltalálók és tudósok leszármazottja volt.

És ha mindez még mindig nem lenne elég, íme néhány dolog, ami folyamatosan beárnyékolta kapcsolatuk fejlődését. Először is ott volt Harry családja, akiknek mindig volt valami nyűgjük, amivel állandóan zargathatták őt. Aztán ott volt Molly családja, akik rendületlenül próbálták lebeszélni őt a Harry-vel való kapcsolatról. Aztán nem szabad megfeledkezni Harry különleges képességéről sem, amit ugyan próbált elfojtani magában - megjegyzem nem sok sikerrel -, mely miatt nemhogy jobban, csak egyre rosszabbul érezte magát. És ott volt a legutolsó és egyben legsúlyosabb probléma: egy ismeretlen és veszélyes ember személyében, aki folyamatosan zaklatta Molly-t.

Bevallom, attól tartottam, hogy a szereplők csak nagy sokára és rengeteg kínlódás útján találnak majd egymásra, ehelyett azonban szinte rögtön megtalálták a közös hangot és felnőttek módjára kezelték a kapcsolatukat. Molly és Harry között a kezdetektől fogva ott volt a szikra, ami ha nem is mindent elsöprő módon, de lángra lobbant miközben közös erővel próbálták felkutatni az ismeretlen zaklató kilétét, aki a könyv végére elég drasztikus módszerre szánja el magát. Egyrészt örömömre szolgált, hogy nem egy nagy szerelem kibontakozásának lehettem szemtanúja, hanem azt a vonzalmat, amit a szereplők már a kezdetektől fogva éreztek egymás iránt nem titkolták el, hanem éltek a pillanat adta lehetőségekkel. Másrészt ugyancsak nagyon tetszett, hogy bár voltak forró pillanatok a könyvben az írónő mégsem esett túlzásokba az érzéki jelenetek leírásakor, ezzel is tökéletes egyensúlyban tartva a romantikát, a bűnügyi nyomozást és Harry "hatodik érzékének" jelentőségét.
Az már más kérdés, hogy maga a történet és azok a helyzetek, melyekben a főszereplők találták magukat nem mindig voltak igazán hihetőek, de kit érdekelt mindez, amikor Harry-t és Molly-t - akik egyébként tökéletes párost alkottak - igazán kedves és szerethető karaktereknek találtam. A családjuk iránt azonban már egész másféle érzésekkel viseltettem, mondhatni rendkívül visszataszítónak, önzőnek és roppant bosszantónak találtam őket.

Azt túlzás lenne állítanom, hogy a könyv tökéletes volt, mert ha őszinte akarok lenni, akkor bizony igen is el tudtam volna viselni egy kicsivel több temperamentumot a szereplőktől, és lendületesebb történetvezetést az írónőtől, de mindezek hiányában is még mindig egy nagyon szórakoztató és kellemes olvasmányban volt részem, melynek köszönhetően kíváncsi lettem a szerző ezen álnév alatt írt további könyveire is.

Jayne Ann Krentz

Kiadó: Európa
Eredeti cím: Absolutely, positively
Fordította: Palkó Katalin
Sorozat : -
Oldalszám: 432

Tovább olvasom...

David R. Gillham: Asszonyok városa

Vannak könyvek, amik már az első pár oldal után el tudnak varázsolni, amikről azonnal tudom, hogy nekem valók lesznek és hogy végig szeretni fogom őket. És vannak olyan könyvek, amik lassan fognak meg maguknak, olyanok, melyeket az elolvasásuk után több nap múlva is csak nehezen tudok elfelejteni, annyira megérintenek, annyira belém ivódnak. Persze az is igaz, hogy ez utóbbi könyvek igen ritkák, de ha egyszer egy ilyen a kezembe kerül, akkor az fantasztikus érzés tud lenni. És Az asszonyok városa pont ilyen könyv volt a számomra. Amikor elkezdtem olvasni, akkor még nem is sejtettem, hogy ilyen nagy hatással lesz majd rám. Lassú szerelem volt, de mire a végére értem már biztosan tudtam, hogy az idei év egyik legjobb olvasmányában volt részem.

A történet főszereplője a gyorsíróként dolgozó szőke szépség Sigrid, aki a kibírhatatlan anyósával él együtt egy berlini bérházban, miközben a férje Kaspar a keleti fronton teljesít szolgálatot. 1943-ban, amikor a történet kezdődik Berlint lassan megfojtja a háború és a pusztulás enyészete. Az emberek éheznek, a várost éjszakánként légitámadások érik, Berlin tele van félelemmel, besúgókkal, akik nem sokat teketóriáznak, ha valakit a hazafiatlan viselkedése miatt a Gestapónak kell átadni.

Sigrid kívülről egy kötelességtudó, sorsába belenyugvó és megbízható német katona feleségének látszik, de a felszín alatt igazából ő egy szenvedélyes, bátor és önzetlen nő. Egy olyan nő, aki a szeretőjéről ábrándozik, arról a férfiról, akit a háborús káoszban szem elöl tévesztett, s aki zsidó volt.  És nemcsak ez az egyetlen titka Sigridnek. Egy nap, amikor a moziban ül egy fiatal lány ragadja meg a karját és a segítségéért könyörög, Sigrid pedig segít neki és ezzel meghozza az első olyan veszélyes döntését - majd később a többit is -, ami kiszakítja őt az addig élt egyhangú és zsibbasztó életéből és egy egészen más világba sodorja őt. Nem telik el kis idő és már a Gestapó elől kell menekülnie miközben egy olyan föld alatti mozgalom tevékenységébe csöppen, akik nemcsak menedéket adnak a zsidóknak, de segítenek is nekik elmenekülni az országból. És míg Sigrid férje az orosz fronton harcol, addig ő egyre mélyebbre süllyed egy olyan világba, ahol a bizalom nehezen megszerezhető árucikk és ahol a jó és a rossz között nagyon vékony határ húzódik.

Igazából nem rajongok a világháborús könyvekért, nem szoktam kifejezetten keresni őket. Hogy miért nem? Mert – bevallom férfiasan - félek tőlük. Félek, hogy túlságosan elszomorítanak és fejbe kólintanak, és mert tapasztalatból tudom, hogy mindig biztos kézzel tudnak kibillenteni a nyugodt lelkiállapotomból. Mindezek ellenére mégis szükségét érzem annak, hogy ilyen könyveket is olvassak, mert ezek azok a történetek, amelyek ténylegesen fel tudnak rázni és arcul tudnak csapni és pont ez teszi őket értékessé a számomra. David R. Gillham regényét lenyűgözőnek éreztem, a történet valamennyi szereplőjét megszerettem, akik mindegyikét valódi hús-vér embernek képzeltem. Mind közül persze Sigrid alakja lett felejthetetlen a számomra, mivel az ő szemén keresztül láthattam azt, hogy milyen is volt a nőknek a háború idején Berlinbe élniük, hogy mik voltak azok az erkölcsi kihívások és mindennapi problémák, amiken keresztül kellett menniük azért, hogy enni adjanak a gyerekeiknek, hogy megtarthassák a tetőt a fejük fölött egyszóval azért, hogy túléljenek.

A könyv lassan, de biztosan varázsolt el és szippantott magába. Gillham írásának hála az események szinte filmként peregtek előttem olvasás közben és teljesen úgy éreztem, mintha magam is ott lettem volna a szereplőkkel a történet kellős közepén. Tisztán hallottam a szirénák éles hangját és az alacsonyan repülő bombázók zaját. A lelkemben éreztem a mindennapok nehézségeit, de legfőképp azt a félelmet, amit az emberek akkor éltek át, amikor meghallották a Gestapó nevét. Őszintén izgultam és féltettem Sigridet, persze volt, hogy elítéltem egy-két döntése miatt, de ennek ellenére mégiscsak csodálni tudtam őt a bátorsága és az önzetlensége miatt. Természetesen a könyv végén én is feltettem magamnak az egész történeten átívelő kérdést, hogy vajon mit tettem volna én Sigrid helyébe. Segítettem volna annak a szerencsétlen lánynak vagy elutasítottam volna őt?
Őszintén?
Fogalmam sincs. Fotelból könyvvel a kezemben könnyű okosnak lennem. Abban a helyzetben és környezetben viszont, amiben Sigrid élt, bele sem tudok gondolni.

Az Asszonyok városa egy olyan sötét hangulatú romantikus történet, amely tele van izgalommal, rejtélyekkel és rengeteg váratlan fordulattal, úgyhogy én biztos vagyok benne, hogy senkinek sem fog ez a könyv csalódást okozni. Nálam egyértelműen kedvenc lett, így mindenkinek csak ajánlani tudom. 

A magyar borítóval meg vagyok elégedve, nagyon tetszik, de ez a két külföldi sem kutya. Nem is tudom, ha választanom kéne e három közül, melyik mellett döntenék.

David R. Gillham

Kiadó: Alexandra

Eredeti cím: City of Women

Fordította: Barta Judit

Oldalszám:424

Tovább olvasom...

Dani Atkins: Összetörve

Ó, hát erről a könyvről nagyon nehéz lesz írnom, mert egy cseppet sem szeretném elvenni tőletek azt az élményt és meglepetést, amiben nekem is részem volt, miután az utolsó pár oldalt is elolvastam. Lehet, ha egy kicsit jobban utánajárok a regénynek, akkor jobban fel tudtam volna készülni a végére, de igazából úgy kezdtem neki az olvasásnak, hogy semmit nem tudtam a sztoriról azon kívül, amit a fülszövegben olvastam, és ez a fülszöveg aztán tényleg nem volt spoileres.

A történet egy lányról, Rachelről szól, akinek az élete akkor tört ketté, amikor egy száguldó autó beleszaladt annak az étteremnek az ablakába, ahol a legjobb barátaival az egyetemi éveik előtti utolsó közös vacsorájukat töltötték el. A baleset szörnyű volt. Rachel barátja Matt, időben el tudott ugrani az asztaltól, de Rachel beszorult a székek közé, és ha nincs ott Jimmy, a gyerekkori jóbarát, aki titokban mindig is szerelmes volt belé, akkor azon a borzalmas éjszakán ő halt volna meg és nem a fiú.

Öt évvel később Rachel még mindig magát hibáztatja a történtek miatt, melyre az a hosszú heg az arcán is csak minden nap emlékeztette. A tragédiával az álmai - melyben egyetemre szeretett volna menni, hogy újságírónak tanuljon - elszálltak és a középiskolai szerelme Matt is már csak a múlté. Rachel a baleset óta nem tért vissza a szülővárosába, de a barátnője esküvője miatt kénytelen újra visszalátogatni. Megérkezvén azonban sehogy sem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy mi lett volna ha. Ha Jimmy nem halt volna meg, és ha minden másképp alakult volna azon a bizonyos éjszakán. Aztán a sors furcsa fintorának köszönhetően Rachel egy esés következtében kórházba kerül és amikor felébred, minden megváltozik körülötte. A kórházi ágya mellett nem a beteg édesapját látja viszont, hanem egy makkegészséges embert és mellette azt a férfit, akiről eddig azt hitte, hogy öt évvel ezelőtt örökre elveszített. A középiskolai szerelmével újra együtt van, sőt mit több már a menyasszonya is, titkárnő helyett újságíró lett belőle és semmiféle sérülés nem éktelenkedik az arcán, szóval minden totál ellentéte lett a mostani életének. És ez az élet sokkal szebb és vonzóbb, mint a régi, de ki tudja, hogy melyik lehet az igazi.

Ez egy nagyon egyedi és csodálatos történet volt, olyan, ami folyamatosan húzott magával és nem engedett addig, amíg a végére nem értem. Az események tökéletesen folytak át az egyik fejezetből a másikba és a cselekmény alakulásával is minden szempontból meg voltam elégedve. Annyira romantikus és olyan szívmelengető már-már sziruposba hajló volt Rachel és Jimmy egymásra találása, hogy az teljesen levett a lábamról. Nem tudom, hogy mit vártam az írótól, hogy hogyan magyarázza majd meg nekem azt, hogy mi is történt Rachelle azon a sorsfordító estén, amikor a valóság félbetört és két szálon folytatódott tovább az élete (talán hogy egy kis misztikummal vagy varázslattal manipuláljon... tényleg fogalmam sem volt róla), de arról meg voltam győződve, hogy ennek a romantikus történetnek csakis jó vége lehet, merthogy ez a könyv a szerelemről és a második esélyről szól.

Túlzás lenne azt állítanom, hogy a regény hibátlan volt, mert nem volt az. Rachel karakterét például néhol már kissé bosszantónak és kifejezetten butácskának éreztem. Olyan jó lett volna, ha a baleset után nem hagyja el annyira magát, és ha a rossz dolgok nem hatalmasodtak volna el rajta oly nagy mértékben, mint ahogyan az megtörtént. Bárcsak egy kicsivel erősebb személyiség lett volna és bárcsak minden másképp alakult volna. És higgyétek el, ahogy végig utaztam vele ebben a zavaros időben semmit nem szerettem volna jobban, mint hogy megtalálja a saját boldogságát. De hiába is sopánkodom Rachel hibái miatt, mert mindezek ellenére is nagyon szimpatikus szereplőnek éreztem őt, és a könyv végén, amikor megvilágosodtam mindent megbocsátottam neki. 

A könyv cselekménye, a hangulata, a szerelmesek egymáshoz való viszonya és a történet elbeszélése őszintén megérintett, felkavart és nagyon nagyon tetszett. Dani Atkins regénye egy elgondolkodtató és könnyfakasztó történet, úgyhogy aki valami hasonló élményre vágyik annak szívből ajánlom ezt a könyvet. Egy meleg takaróval bekuckózva, forró teát szürcsölgetve tökéletes kikapcsolódást nyújthat az előttünk álló esős és hideg téli napokon.

Dani Atkins

A külföldi borítók közül a legelső tetszik a legjobban, ami mind hangulatában (a történet egyébként karácsony környékén játszódik), mind tartalmában tökéletesen illik a történethez és szimbolizálja Rachel kettős életét. A magyar borító is szép, de ez alapján valami egészen más történetre számítottam.

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: Fractured

Sorozat: -

Fordította: Szabó Luca

Oldalszám: 292

Tovább olvasom...