Julia Quinn: Micsoda éjszaka! (Smythe-Smith Kvartett 2.)

Én még mindig amondó vagyok, hogy aki egy jó kis szórakoztató történelmi romantikusra vágyik, az feltétlen vegye kezébe Julia Quinn bármelyik, mondom bármelyik regényét és kucorogjon be vele egy kényelmes, mondom kényelmes fotelbe, mert ha egyszer elkezdi olvasni valamelyiket, onnan biztos, hogy egyhamar nem fog tudni kikászálódni.

A Micsoda éjszaka a Smythe-Smith Kvartett sorozat második része. Míg az előző részben a Smythe-Smith család utolsó férjezetlen lányáról Honoriáról volt szó, addig ebben a könyvben a család egy férfi tagja került sorra, nevezetesen Honoria bátyja, Daniel.

Daniel Smithe-Smith háromévnyi európai száműzetés után tért vissza Londonba, épp a család szokásos évi zeneestjére, amely "hangzavar" egyébként számára – és ez úgy igaz, ahogy írom - az otthont testesítette meg. (Másokkal ellentétben, akiknek ezek a zeneestek fület bántó rettenetek voltak.) Ezen az estén a zongoránál Daniel számára egy ismeretlen, fiatal és gyönyörű hölgy foglalt helyett, aki első látásra megdobogtatta a férfi szívét. Ebből kifolyólag muszáj volt hát sürgősen megtudnia e bájos hölgy kilétét, hogy honnan jött és hogy hogy került az unokahúgai kis zenés csapatába. Így amikor vége lett az előadásnak, Daniel fogta magát és a lány nyomába eredt.

Anne Wynter nevelőnő volt és a Pleinsworth család – mely a Smythe-Smith családal közeli rokoni kapcsolatot ápolt - kisebbik lányaira felügyelt. A zeneest napján Sarah "gyengélkedése" miatt - aki helyett nem akadt másik Smythe-Smith lány, aki beugorhatott volna -, őt ültették a zongora elé, annak ellenére, hogy ő sem tudott túl jól játszani rajta. A sors úgy hozta, hogy az előadás után találkozott Daniellel, akibe rögtön szerelmes is lett. De hát, mint tudjuk az 1800-as években egy nemesi származású férfi és egy nevelőnő szerelme nem épp életképes kapcsolat, amivel Anne is tisztában volt (mert ugye a nők mindig józanabbul tudnak gondolkodni, mint a férfiak) és ezért bőszen igyekezett is tartani a távolságot kettőjük között.... megjegyzem, nem sok sikerrel. Ez persze Danielnek volt köszönhető, aki egy cseppet sem könnyítette meg a lány dolgát. Eltökélt szándéka volt ugyanis, hogy annyi időt tölt majd Anne-nel, amennyire csak lehetősége adódik.

Az írónő történeteihez híven ebben a részben is a főszereplők között rengeteg volt a móka, a kacérkodás és a szenvedély. Daniel nem tudott ellenállni Anne bájának, annak ellenére, hogy a lány egyáltalán nem ösztönözte őt, sőt, ahol tudta kerülte. Nagyon szimpatikus volt, hogy Daniel mindig hölgyként kezelte Anne-t, még akkor is ha csak egy nevelőnő volt, aki az akkori társadalmi ranglétrán ugyan magasabban állt, mint egy szolgáló, de semmiképp sem volt a társadalom megbecsült tagja. Daniel egyébként egy tipikus Julia Quinn által teremtett férfi karakter volt; okos, kedves, jóképű, előzékeny és figyelmes. Egy rossz szavam nem volt rá. Nem hiába, Quinn kisasszony mestere azon karakterek megteremtésének, akik rögtön meg tudják szerettetni magukat az olvasókkal.

Ebből kifolyólag Anne-t is nagyon szerettem, akinek a kedvessége, a lányok iránt tanúsított szeretete és a nevelésük kapcsán nyújtott hozzáértése tette őt igazán értékessé a család számára. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy Anne mindre képes lett volna a lányokért és viszont.

A könyv azonban nemcsak a szereplők édes enyelgéséről és az egymásra találásukról szólt, hanem az őket ért halálos fenyegetésekről, veszélyekről, rég eltemetett titkokról és merényletekről, melyekért kezdetben Danel azt a férfit okolta, aki miatt kénytelen volt három évre elhagyni Londont, Anne pedig azt a férfit okolta, aki miatt kénytelen volt örökre elhagyni az otthonát és egy elhagyatott szigeten, mint nevelőnő folytatni tovább az életét magányosan és kitaszítva.

Aki jól ismeri Julia Quinn könyveit, annak nem mondok újat azzal, hogy ez a könyve sem szűkölködött a már jól megszokott vicces és romantikus pillanatokból, az izgalomból, a barátság- és a család szeretetének és összetartozásának meghitt érzéséből. Ismét egy mesés és romantikus történettel volt dolgom, ami talán kevésbé tetszett, mint az írónő korábbi művei - a Bridgerton családot szerintem semmi sem tudja felülmúlni -, de ettől függetlenül a jól megszokott és elvárt kellemes kikapcsolódást nyújtotta a számomra.

Ha jól tudom, akkor a következő rész Hugh Prentissről -, aki egy esztelen párbaj miatt, épp Daniel keze által lett egyik lábára sánta - és Sarahról -, aki az előző két részben is kapott már röpke szerepeket - lesz szó. Ide vele!

Az írónő egy RITA díjjal a kezecskéjében
(2007)

A sorozat első része:

Mint a mennyben

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: A Night Like This

Fordította: Bozai Ágota

Oldalszám: 340

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Tíz dolog, amit szeretek magában (Bevelstoke trilógia 3.)

Nem is tudom, hogy ez már hányadik Julia Quinn könyvem volt, (pontosan a 12.) de azt kell mondjam - és ilyet még nem írtam eddig -, hogy nem varázsolt el annyira, mint azt az elődjei tették. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem tetszett, mert az hazugság lenne, de most valahogy hiányzott belőle nekem valami. Természetesen nem kizárt, sőt biztos is, hogy mindez az miatt a gonosz erő (fránya nátha) miatt volt, ami napokig csavargatta az orromat, bepárásította a szememet, és ami miatt szintén napokig lázban vergődve nem bírtam felkelni az ágyamból. De hála az orvostudománynak - és persze annak, hogy megembereltem magamat (szültem én már gyereket is) - sikerült kikecmeregnem ebből a nyavajából, ami azonban menthetetlenül rányomta bélyegét az így eltöltött napjaimra és olvasmányaimra.

Hogy a regényről is írjak néhány szót, ne csak az én szenvedéseimről, a történet hősnője, Annabel egy igen szapora család legidősebb gyermeke (egész pontosan a 8.), akire az a felelősségteljese feladat szakadt apja halála után, hogy egy előnyös házasság révén mentse meg a családját az anyagi csődtől. Segítségére a Londonban élő nagyanyja sietett, aki úgy döntött, hogy kiemeli Annalbelt a nyugodt vidéki életéből, és, ahogyan ő fogalmazott: „kiglancolja és férjet szerez neki” A kiszemelt férj szerepét Lord Newbury töltötte be, aki egy vén és kéjsóvár férfi volt, semmi más nem érdekelte csak Annabel termékenysége és gömbölyded formái, amit nem is rejtett véka alá. Annabelnek a vele való házassága segítene ugyan a családja helyzetén, no de ki az az őrült fiatal lány, aki vígan és dalolva áldozná fel magát a házasság oltárán egy ilyen vén és gusztustalan kecskével. Méltán merül fel hát Annabelben a kérdés: melyik az előrébb való számára, a családja vagy a saját boldogsága? Nagy dilemma ez neki főleg az után, miután találkozik Newbury unokaöccsével, Sebastian Grey-el, aki egy egészen más….. klasszisokkal különb kaliberű férfi, mint a nagybátyja.

Ez a történet is ugyan olyan elragadó és bájos volt, mint az összes többi regénye Miss Quinn-nek, de a főszereplők most valahogy nem vettek le úgy a lábamról, mint ahogyan az elvártam volna. Ami nem is lett volna baj, ha csak az egyikről mondhatnám el ezt, de sajnos minkét főszereplővel voltak problémáim. Annabelnél a határozatlansága kergetett a sírba, az ő karakterét mások határozták meg, túl gyengének és befolyásolhatónak éreztem őt. Néha a mártírt, néha meg a hős szerelmest játszotta..... de legfőképp a következő gondolat volt rá a legjellemzőbb:

„Talán, ha elég ideig vár, történik valami, és minden problémája megoldódik.”

Míg Sebastiannál az írói vénája miatt érzett önteltsége és a léhasága volt az, ami bosszantott. Könyörgöm, ennek a férfinak tényleg nem volt semmi dolga csak estélyekre járni, nőket elcsábítani és a barátjával dartsozni? Mindezeken felül véleményem szerint mintha a szerelem is túl gyorsan fejlődött volna a fiatalok között (Sebastian két óra alatt gondolta meg magát házasság ügyben) és keveselltem az évődő, egymást csipkelődő humoros párbeszédeket is. Nem azt mondom, hogy nem volt humor és humoros párbeszéd a könyvben, de mivel szinte már az első pillanattól kezdve szerelmesek lettek a fiatalok egymásba, így a köztük zajló párbeszédek inkább mélyre ható, szívhez szóló beszélgetések voltak, mintsem az általam oly kedvelt kötözködős csipkelődős. Kedvenc szereplőmet Annabel nagyanyjának a személyében találtam meg, akivel, sokkal, de sokkal több jelenetet is el tudtam volna képzelni,  hihetetlen egy nőszemély volt.

A nők, mint megtudtam, legalább hat dolgot képesek egyszerre csinálni anélkül, hogy megállnának pihenni.
– És a férfiak?
- Ó, mi túlságosan szétszórtak vagyunk. Valóságos csoda, hogy képesek vagyunk egyszerre járni és beszélni.

Morgolódásom ellenére mégis azt kell mondjam, hogy a regény végig élvezetes olvasmány volt a számomra, egy jól megírt, egyszerű, vicces és humoros, szinte konfliktus mentes szerelmi történet. Nem ez lett a kedvencem a sorban, de hát hogy is lehetne mindegyik az. Miss Quinn tud ennél jobbat is, nem hiába ő az egyik legjobb ebben a műfajban. 

Előző részek:

Miss Miranda Cheever titkos naplója (1#)

Ami Londonban történt (2#)

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: Ten Things I Love About You

Fordította: Palásthy Ágnes

Oldalszám: 392

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Ami Londonban történt (Bevelstoke trilógia 2.)

Képzeljétek! Voltam oly előrelátó, hogy egy! könyvvel mentem öt napra nyaralni a Balatonra. Igaz, hogy itthon van vagy 80 olvasatlan könyvem, de úgy gondoltam, hogy minek vigyek magammal olyan sokat, hiszen úgysem lesz időm a gyerekek mellett. Tévedtem. A drága jó és fáradhatatlan anyukámmal nem számoltam. Nos, eme kiterjedt előrelátásomnak köszönhetően már a második napon a városka könyvesboltjában kötöttem ki. Igaz, hogy az üzlet picike volt, de meglepő módon dugig volt könyvekkel. Szerencsére a Bevelstoke trilógia is ott díszelgett az egyik polcon, sok más, általam áhított kinccsel együtt. Gondolkodtam is erősen, hogy melyiket szeressem, de mivel az eddig olvasott összes (10) Julia Quinn regényről csakis jó tapasztalataim voltak, így a kikapcsolódás általam ismert és jó bevált módszerét választottam; egy regényt Miss Quinntől.

Főhősnőnk, Olivia hihetetlen szépséggel lett megáldva. Ebből kifolyólag már számos házassági ajánlatot kapott, melyeket - a kérők nagy szomorúságára - mind elutasított. Sajnos Olivia a legjobb barátnője férjéhez menetele után határozottan unalmas szezonnak nézett elébe. Én mondom nektek, nincs rosszabb egy unatkozó nőnél, aki a pletykálkodásban leli örömét. Bizony rossz hír volt ez Sir Harrynek, Olivia friss és ropogós új szomszédjának, akit a lány kíváncsiskodása és kémkedése bizony nagyon bosszantott. Egy darabig. Egészen addig, míg ez a kezdeti bosszankodás részéről át nem csapott szórakozásba. Míg Sir Harry azon gondolkodott, hogy vajon meddig és hogy miért figyeli őt a lány az ablakán keresztül a függönnyel álcázva magát, addig Lady Olivia azon gondolkodott, hogy vajon miért visel az új szomszédja a dolgozószobájában egy vicces tollas kalapot és miért dobálja kötegestől a tűzbe a papírjait. Arról már nem is beszélve, hogy miért ölte meg a feleségét, amit egyébként az egyik legjobb barátnője kottyintott el neki egy közös legyi-petyis teázás alkalmával.

Oliviát a szerző olyan „intelligenciát” sugalló tulajdonságokkal ruházta fel, ami nagyon vonzóvá tette őt az olvasók számára. Például, nagyon szeretett újságot olvasni és politizálni, de nem szeretett varrni, valamint gótikus női regényeket olvasni. Harry is csak csupa jó tulajdonságokkal jeleskedhetett. Ő egy nagyon józan és nagyon magányos férfi volt, kitűnő humorral és szomorú múlttal.

Lehet, hogy már elcsépelt, de én még mindig imádom, amikor a két szereplő nem kedveli egymást a történet elején. Aztán egy idő után szinte észre sem veszik, de egyre közvetlenebbül és őszintébben tudnak egymással beszélgetni, és létrejön a legkedvesebb romantikus dolog, ami ilyenkor történni szokott; barátok lesznek….. aztán, majd ezen túl lépve persze szerelmesek.

A legemlékezetesebb jelenet Lady Olivia szalonjában történt, amikor Herry unokatestvére Sebastian, rögtönzött színházi előadást tartott Miss Butterworth és a bolond báró című gótikus regényből. Ezen kívül ugyancsak elragadó és romantikus jeleneteknek tartottam, Olivia és Harry, ugyancsak e nemes műről folytatott magasröptű irodalmi diskurzusait, amit természetesen ki-ki a saját ablakában lógva vitt véghez. (Megjegyzem, hogy a Miss Butterworthról szóló könyv szerepelt a Csókja megmondja regényben is. Ezek után már én is nagyon kíváncsi lennék rá.)

A regény cselekménye nem volt annyira egyszerű, mint azt gondolnánk, - na jó, azért a tíz körmömet sem rágtam le tövig - volt némi másodlagos cselekmény, bizonyos oroszokkal, ami  legalább egy kis izgalmat és színt vitt a történetbe. Egy dolog volt csupán ami nem tetszett, illetve pontosabban egy kifejezés, ami annyira közönségesen hatott ebben a bájos mesében, hogy azt olvasva kissé felszisszentem. Ez pedig az orosz herceg szájából hangzott el Oliviára vonatkozólag...... pontosabban, hogy mit is kívánna vele tenni.

Természetesen a könyv vége kissé szirupos lett, amit egyáltalán nem éreztem problémának, hiszen így volt összhangban a történettel.

Egyébként mindegyik Julia Quinn könyv olvasásánál a következő dolgok történnek velem: ha épp nem kuncogok a vicces jelenteken, akkor pont sóhajtozok, főleg a könyv végén. Egyrészt azért mert sajnálom, hogy vége lett, másrészt pedig azért, mert irigykedem a hősnőre. Milyen jó lenne abban a korban élni. Persze csak egy báli szezon erejéig. Aztán átölelve a könyvet mindig elgondolkodom, hogy vajon Miss Quinn következő regénye, kiről fog szólni? Melyik családtagról, ismerősről vagy akár szomszédról?
De végül is ez tök mindegy, mert biztosra tudom, hogy szórakoztató lesz.

Julia Quinn

A trilógia további részei:

Miss Miranda Cheever titkos naplója (1#)

Tíz dolog, amit szeretek magában (3#)

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: What Happens in London

Fordította: Palásthy Ágnes

Oldalszám: 400

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója (Bevelstoke trilógia 1.)

Tudom, elfogult vagyok… átkozottul elfogult Ms. Quinn regényeivel kapcsolatban, úgyhogy ha valaki azt reméli, hogy akár csak egy parányi kis negatívumot is - amit egyébként nem találtam - fogok napvilágra hozni a könyvvel kapcsolatban, akkor annak bizony csalódást kell okoznom, mert kérem az ide látogató most egy maximálisan elégedett olvasói véleménnyel fog találkozni.

Ezt a bejegyzést átköltöztettem az aktuális blogomra. Ha van kedved gyere, nézz körül ott is. :) 

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Bevelstoke trilógia - Könyvek, amiket várok #12

El sem hittem, amikor megláttam, hogy a Gabo kiadó már júliusban megjelenteti Julia Quinn: Bevelstoke című trilógiáját, ráadásul ilyen gyönyörű borítókkal. Akkorát kurjantottam örömömben, hogy azt még a kertjében kapirgáló szomszéd  nénikénk is meghallotta.

Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója

Tízéves korában Miranda Cheever nem sok jelét mutatta, hogy nagy szépség lesz majd belőle. És a kislány már tízévesen is képes volt elfogadni a társadalom elvárásait a jövőjét illetően. Egészen addig, amíg egy délután Nigel Bevelstoke, a jóképű és elegáns Turner vikomt ünnepélyesen kezet nem csókolt neki, és megjósolta, hogy egy nap majd belenő a testébe, és éppen olyan szép lesz, mint amennyire már okos. És Miranda már tízévesen is tudta, hogy örökké szeretni fogja Turnert. Ám az eljövendő évek, amelyek kegyesek voltak Mirandához, nem bántak kesztyűs kézzel Turnerrel. A lány valóban olyan vonzó lett, mint ahogyan azt a vikomt merészen megjósolta azon az emlékezetes napon, a férfi viszont magányos, megkeseredett ember, akit meggyötört az élet. Összetörték a szívét, és úgy érezte, már soha nem lesz képes szeretni. Ám Miranda sosem feledte azokat a szavakat, melyeket a naplójában egykor papírra vetett, és nem engedte, hogy ez a szerelem, amely az élete értelme, csak úgy kicsússzon a keze közül…

Julia Quinn: Ami Londonban történt

Amikor Olivia Bevelstoke-kal közlik, hogy az új szomszédja állítólag megölte a menyasszonyát, egyetlen percig sem hiszi el. De azért nem állja meg, hogy ne kémkedjen a férfi után, biztos, ami biztos. Lecövekel az ablakánál, a függöny takarásában, és csak figyel, és vár… és felfedez egy hihetetlenül érdekes embert, aki határozottan készül valamire. Sir Harry Valentine a hadügyminisztérium egy unalmas részlegénél dolgozik, ahol a nemzetbiztonság szempontjából fontos dokumentumokat fordít. Bár ő nem kém, megkapta a szükséges kiképzést, így amikor egy gyönyörű szőke nő figyelni kezdi az ablakából, azonnal gyanút fog. És épp, amikor úgy dönt, hogy a lány nem több egy bosszantóan kotnyeles elsőbálozónál, megtudja, lehetséges, hogy Lady Oliviát eljegyzi egy orosz herceg, aki viszont, lehetséges, hogy összeesküvést sző Anglia ellen. Amikor pedig Harryt utasítják, hogy kémkedjen Olivia után, rádöbben, lehetséges, hogy még ő maga is beleszeret a lányba…

Julia Quinn: Tíz dolog, amit szeretek magában

1 Sebastian Grey ördögien jóképű csirkefogó, akinek van egy titka.

2 Annabel Winslow a családja szavazata alapján az a Winslow, aki leginkább hajlamos kimondani, amit gondol, és az a Winslow, aki leginkább hajlamos elaludni a templomban. 

3 Sebastian nagybátyja Newbury őrgrófja, és ha meghal anélkül, hogy örököst nemzene, Sebastian örököl mindent. 

4 Lord Newbury gyűlöli Sebastiant, és bármit megtenne, hogy ezt megakadályozza. 

5 Lord Newbury meg van győződve arról, hogy Annabel a megoldás minden problémájára. 

6 Annabel nem akar hozzámenni Lord Newburyhez, különösen, amikor megtudja, hogy valaha volt egy kis románca a nagyanyjával.

7 botrányos, 

8 élvezetes és

9 nagyon pajzán, és a végeredmény:

10 boldog befejezés.

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Mint a mennyben (Smythe-Smith Kvartett 1.)

Szerencsére nem volt elég időm ahhoz, hogy kétségbe essek a Bridgerton sorozata befejező része után, - hogy vajon most mihez fogok kezdeni a számomra oly fontosnak érzett romantikus lelki táplálékom nélkül -, mivelhogy a kiadó az írónő egy újabb sorozatának a megjelentetésével gondoskodott arról, hogy mindez ne történjen meg, és hogy a Julia Quinn rajongók érzékeny lelki világa a legkisebb mértékben sem sérüljön.

"Ha a zene lenne a szerelem tápláléka…
… a Smythe-Smith lányok nagyon nagy bajban lennének.
Honoria hegedül. Nagyon rosszul.
Daisy hegedül. Tényleg nagyon rosszul.
Iris elég jól csellózik, de ugyan ki hallaná meg ezt a hegedűk hangjától?
És szegény Sarah, aki zongorázik, megesküdött, hogy soha többé nem játszik közönség előtt.
De a család minden évben zeneestet rendez, és minden évben a felismerhetetlenségig szétcincálják Mozart muzsikáját."

A szerző következő sorozatának főszereplői a Smythe-Smith lányok, akikkel már volt szerencsénk találkozni Ms. Quinn előző sorozatában néhány rész erejéig. Igaz nem sokat tudhattunk meg róluk, csupán annyit, hogy négyen vannak, és hogy rettenetesen rosszul játszanak, ami azonban egyáltalán nem akadályozza meg őket abban, hogy minden évben megrendezzék a már családi tradíciónak számító zeneestjüket. Csak halkan súgom, hogy véleményem szerinte a Smythe-Smith lányoknak sok barátja és tisztelője akad, mivel mindig teltház mellett játszanak.

 „ Tizennyolc év után senki nem ment úgy  a Smythe-Smith-zeneestre, hogy ne számított volna arra, hogy milyen zenei borzalmakat kell majd átélnie.”

A történet Honoriaról, a legidősebb Smythe-Smith lányról szól, aki a zenei analfabetizmusa ellenére is nagyon szimpatikus volt a számomra. Bár Honoria tisztában van azzal, hogy minden egyes játékuk, a vendégek hallószervei ellen elkövetett, durva fizikai kínzásnak felel meg, mégis kötelességtudóan és mosolyogva kezeli ezt az egész „kellemetlenséget”. Persze ő sem bolond és bízik abban, hogy jövőre, ha már férjhez megy és megszabadul eme terhes és felettébb kellemetlen zenei kötelességvállalás alól, amit szerencsétlenségére a következő Smythe-Smith lány vehet majd át, akár egy stafétát. Honoria nem is sokáig tétlenkedik, határozott tervet sző arról, hogy hogyan fogjon magának férjet. Rögtön munkához is....... akarom mondani álvakondtúrás ásáshoz lát. Mint látjátok a cél érdekében szinte mindenre elszánt. A galád módon kiagyalt csapdájába azonban nem az a férfi esett bele, akire számított, hanem gyermekkori jó barátja, Marcus, aki, mint azt már pár pillanattal ezelőtt említettem, csak egy gyerekkori jó barát. Ezt egy ideig mindketten határozottan így is gondoljak.

Marcus egy csodálatos hős, csendes és félénk, mégis tekintélyt parancsoló. A környezete, és itt most kifejezetten a hölgyekre gondolok, pont e miatt a visszahúzódó és nem túl hivalkodó életmódja miatt tartották  izgalmasan titokzatos és kissé félelmetes férfinak. Azonban senki nem tudta róla, hogy nagyon szomorú és magányos gyermekkora volt. Marcus mindig is egy szerető, nagy családra vágyott, ami nem csak a férfi jellemén, de egyes tettein és motivációin is megmutatkozott. Határozottan szívmelengető és szeretetre méltó volt számomra Marcus törekvése és szeretet utáni vágya.  

Sajnos voltak részek a könyvben, melyek, be kell valljam cseppet untattak, mint például a Smiths-Smythe lányok ostoba csacsogásai és a gyakorlás helyett vívott szócsatáik, amit úgy gondolok, hogy az írónő humorosnak szánt, ám nálam ezzel sajnos célt tévesztett. De van még itt valami, ami nem hagy nyugodni. Én úgy érzem, mintha Ms. Quinn előző könyveiben egy hajszálnyival több humort véltem volna felfedezni és a szerelmesek is, mintha egy paraszthajszálnyival többet mórikáltak volna egymással. De az is lehet, hogy csak elfogult vagyok a Bridgertont családdal szemben és ezek a Smiths-Smythe lányok a híresen vagy inkább hírhedten ismertté vált zeneestjükkel együtt csak túl ismeretlenek és túl idegenek a számomra. Még! Minden esetre nagyra értékeltem Colin Bridgerton és Lady Danbury megjelenését a könyvben, akik személyükkel csak emelték a történet fényét.

Ezen apró kifogásokon kívül, igazából semmi rosszat nem tudnék mondani a könyvről, a történet egyszerű, a hős és a hősnő pedig egyértelműen szerethető karakter. Ez a könyv is azt hozta, amit vártam, illetve amit már megszoktam, egyszóval nem okozott csalódást.

Úgy tudom, hogy a következő könyv, Honoria bátyjáról fog szólni, aki ennek a résznek a végén, mint húga erkölcseit vehemensen őrző testvér lépett a színre. Izgatottan várom az ő történetét.

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: Just Like Heaven

Fordította: Bozai Ágota

Oldalszám: 354

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Esküvő lesz - Bridgerton család #8

Már a kezdetektől fogva követtem a Bridgerton család történetét és bevallom, hogy félve vettem a kezembe a Gregoryról szóló utolsó részt, mert nem túl sok jó kritikát olvastam róla olvasói berkekben. Azonban már most, még az értékelésem legelején szeretném leszögezni, hogy nekem semmi bajom nem volt a történettel, számomra ugyan olyan szórakoztató és humoros olvasmány volt, mint a sorozat összes eddigi része.

Bővebben...

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Csókja megmondja - Bridgerton család #7

Be kell valljam, hogy ezt a kötetet is némi félelemmel kezdtem el olvasni. Nem voltam benne biztos, hogy ez is ugyanúgy el tud majd varázsolni, mint ahogy azt a sorozat előző történetei tették. Ám a legfőbb okom mégis az volt, hogy a két legfiatalabb Bridgerton testvér  - Hyacinth és Gregory, mivel kevés szerepet kaptak az előző részekben - 

Bővebben...

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Rossz kor - Bridgerton család #6

Ismét egy romantikus történet az egyik Bridgerton család tagjáról, ezúttal Francescaról. Tovább olvasom...

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Sir Phillipnek szeretettel - Bridgerton család #5

Nagy öröm a Julia Quinn rajongóknak - akikhez jómagam is tartozom - hogy már az ötödik részt olvashatják a Bridgerton család sorozatból. Azoknak akik esetleg még nem ismerik a sorozatot, röviden (de tényleg nagyon röviden)  arról szól, hogy hogyan találja meg a Bridgerton család nyolc gyermeke, persze mindegyikük egy külön részben, a számukra megfelelő nagy Őt. Csak mellékesen említem, hogy nagyon vicces és egy kicsit bizzar is, hogy a testvérek neveiket ábécé sorrendben kapták a szüleiktől. :)

Ebben a részben a soron következő Bridgerton, akit eltalált Ámor nyila az Eloise. Az előző könyvben, (Mr. Bridgerton csábítása) aki olvasta és emlékszik is rá az biztos tudja, hogy pont Eloise legjobb barátnője ment férjhez, és nem is akárkihez, mint Eloise egyik nagyon szimpatikus bátyjához, Colinhoz. Nem mintha a többi fiú testvére nem lenne nagyon szimpatikus. Nos Eloise története itt kezdődik. Illetve nem is itt….hanem inkább egy évvel ezelőttre kell visszamennünk. Egy teljesen ártatlannak tűnő levéllel kezdődött minden. E rövidke levél címzettje Sir Phillip Crane volt, tartalma pedig egy udvarias részvétnyilvánítás Sir Phillip számára, feleségének elvesztése miatt. Felesége, Eloise unokatestvére volt. Aztán a levelek csak jöttek, mentek a barátságuk meg csak egyre mélyült. Mígnem egyszer Sir Phillip egyik levelében arra kéri Eloiset, hogy annak ellenére, hogy soha nem találkoztak, fontolja meg házassági ajánlatát és látogasson el hozzá. Eloise e látogatásnak eleget is tesz, de sajnos minden előzetes időpont egyeztetés nélkül, teljesen váratlanul jelenik meg Sir Phillip otthonában, amivel nem kis bonyodalmat okoz nemcsak magának, de a környezetének is. 

Hát kérem, a történetről többet nem mondhatok, mert azzal orvul elvenném azt az élményt, amelyet a könyv olvasása közben élhet át az olvasó. De szerintem nem okozok senkinek sem meglepetést azzal, ha azt mondom, hogy a végén természetesen boldogan élnek, míg meg nem halnak. Na de itt ugye azon a bizonyos göröngyös úton van a hangsúly, amin a boldogságig eljutnak. Persze a történet röpke két három hetet ölel föl, ami vajmi kevés arra, hogy bizton állítsuk, hogy minden rendben lesz a jövőre nézve. De a kapcsolatuk kezdetét, amely tele kételyekkel és megoldandó problémákkal, azért nyomon követheti az olvasó. 

Eloise nagyon szimpatikus volt számomra. Tele van optimizmussal és életörömmel. Az pedig, hogy sokat beszél, csak még bájosabbá teszi személyiségét. Határozott nő benyomását kelti, aki tudja, hogy mit akar. Hiszen már több kérőt is elutasított – különböző érvekkel – abban bízva, hogy még mindig nem találta meg az IGAZIT. Phillip már annyira nem varázsolt el. Ő Eloise-al ellentétben inkább hátat fordít a problémáinak és nem mer szembe nézni velük. Túl szófukarnak és magának valónak éreztem, és a gyerekeivel szemben tanúsított magatartása sem kápráztatott el. Igaz, mentségére legyen mondva, megvoltak a saját múltbéli démonjai, amikkel meg kellett küzdenie, hogy végül megtalálja a maga boldogságát.

Ebben a részben is olvashattunk kis "szösszeneteket" az egyes fejezetek előtt, melyek Eloise levelezéseinek részletei. Ezek különböző családtagjainak és a barátnőjének íródtak. Mindegyik kis levél részlet mosolyt csalt az arcomra. Úgy érzem, hogy a szerző ezekkel a kis "mottókkal" próbálta kárpótolni az olvasót Lady Whistledown oly humoros írásainak hiánya miatt. Személy szerint nekem a régebbi jobban tetszett. 

Amikor a Bridgerton fivérek feltűnnek, hogy megvédjék testvérük erényét, ismét szemtanúi lehettünk a családi összetartás és a szeretet megnyilvánulásának. Nos, ahol Bridgerton fivérek megjelennek, az mindig nagyon szórakoztató. A csipkelődésük és az egymással vívott szócsatáik miatt a kedvenceim közé tartoznak ezek a részek. Nagyokat nevettem, amikor az öt férfi a bögyös pincérnőről beszélgetett. 

A sorozat előnye, amellett, hogy nagyon szórakoztató, hogy önálló könyvként is olvashatóak az egyes részek. Bár szerintem sorrendben haladva sokkal élvezetesebb. Sajnos a könyv borítója nem igazán nyerte el a tetszésemet, ugyanúgy, mint az előző részé sem. Talán majd a következő! 

Nem csalódtam ebben a részben sem és nagyon várom az írónő következő könyvét!

Értékelés:

Kiadó: Gabo Kiadó

Eredeti cím: To Sir Phillip With Love

Fordította: Bozai Ágota

Oldalszám: 365

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Mr. Bridgerton csábítása - Bridgerton család #4

Az eddigi négy rész közül nem igazán tudom megmondani, hogy melyik nyerte el leginkább a tetszésemet, mivelhogy mindegyikben voltak olyan részek, amiket szerettem és a kedvenceim lettek. Julia Quinn utánozhatatlan humora és lehengerlő stílusa ez idáig még egyszer sem okozott csalódást. Hihetetlenül jól szórakoztam mindegyik könyvén, miközben bevallom, folyamatosan arról ábrándoztam, hogy de jó is lenne abban korban élve átélni mindazt a sok romantikus élményt és izgalmat, amit a könyvekben szereplő hölgyeknek adott a sors.

Tovább olvasom

Tovább olvasom...