Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről

Bevallom, kicsit hezitáltam a könyv olvasása előtt, féltem, hogy nem az én szájízemnek való lesz, de egy kedves barátnőmnek köszönhetően, aki különösen jól ért ahhoz, hogy hogyan kell felcsigázni a kíváncsiságomat, mégis belekezdtem a regénybe és hát azt kell mondja, hogy valóban vétek lett volna kihagyni.

Az egész történet egy 1912 márciusában íródott levéllel kezdődött.

Elspeth Dunn remélni sem merte, hogy első megjelenő verseskötetére rajongói levelet fog kapni, így amikor az Egyesült Államokból egy egyetemista, nevezetesen David Graham levelét kézhez vette Skye szigetének kicsiny postahivatalában, repesett az örömtől és hazaérve azon nyomban válaszolt is neki. Elspeth soha nem hagyta el Skócia északnyugati partjait, ugyanis félt a hajózástól. De miután a férje bevonult a háborúba és egyedül maradt, le kellett győznie a félelmét, hogy hajóra szállhasson és Londonba utazva találkozhasson Daviddel, azzal a férfival, akivel addigra mát több tucat levelet írtak egymásnak. Elspeth és David között kezdetben barátság, majd később szerelem alakult, de oly sok akadály állt az útjukba, beleértve azt a tényt is, hogy Elspeth már férjnél volt és a világ is egy katasztrófa szélén állt, hogy nem sok reményük volt a szerelmük beteljesülésére.  

Mindez régen történt már, 1912-ben. Elspeth és David öt évig leveleztek egymással és találkoztak is párszor, de leginkább levélben érintkeztek egymással. Rengeteg minden történt velük ez alatt az idő alatt, de a levelek melyekben álmaikat és a legféltettebb titkaikat osztották meg egymással, mindig rendszeresen jöttek mentek közöttük. Minden levélben ott lapult - kezdetben a sorok között, később már szavak formájában is – a vágyakozás, a reménykedés és az őszinte szerelem.  

A könyv narrátora nemcsak Elspeth és David, hanem olvashatunk még leveleket Margarettől, Elspeth lányától és az ő kedvesétől Paultól is. Mindez úgy lehetséges, hogy a történet két történelmi időszakban játszódik, az első és a második világháborúban.

Már a könyv első tíz oldala után ugrunk egyet az időben 1940-be, Edinburgh-ba, ahol egy bombasorozat után Margaret az anyját a hálószobában találja egy halom megsárgult levéllel az ölében. A következő napon Elspeth a bőröndnyi levéllel együtt eltűnik, Margaret pedig ott marad egyedül, egyetlen megsárgult levéllel és az anyja titkaival, amely arra sarkallja, hogy vesse bele magát a múltba és kutassa fel, hogy vajon ki lehetett az az amerikai férfi, aki ezt a szenvedélyes levelet írta és vajon miért őrizte oly féltve és sokáig mindezt az ő édesanyja.  

Ez a könyv elvarázsolt engem, és nem csak a különös helyzetben született gyönyörű szerelmi története miatt - melynek a vége még könnyeket is csalt a szemembe -, hanem Jessica Brockmole gyönyörű megfogalmazása és stílusa miatt is, amely magyar nyelvbe való átültetéséért külön köszönet a fordítónak. Elspeth és David érzelmekkel és hangulatokkal teli szerelmes leveleiktől teljesen meghatódtam, lelkesedtem, kétségbeestem és én is szerelmes lettem, egyszóval az érzelmek olyan széles skáláját élhettem át rajtuk keresztül, melyhez hasonlóval a mostani olvasmányaimban nem igen találkozhattam.  

A levelek dátumait elnézve meg kell hagyni, hogy bizony abban az időben rengeteget kellett várni rájuk. Hogy őszinte legyek nem is csodálkozom azon, hogy a régimódi levélírás kiment már a divatból. Bár az igazat megvallva megvolt annak is a maga varázsa, amikor az ember elsétált a postára, hogy feladja a gondosan megfogalmazott és leragasztott levélkéjét és majd onnan hazasétálva várjon és csak várjon, gyakran több hetet is arra, hogy válasz érkezzen rá, ha egyáltalán érkezett. Tökéletesen megértettem és át is éreztem ennek a várakozásnak az izgalmát és néha bizony a fájdalmát is, csakúgy, mint azt is, hogy miért is őrizgette Elspeth több éven keresztül ezeket a kincseket, mert ezek a levelek valóban kincsek voltak.

Az írónő nem árult el túl sokat a szereplőkről, érdekes volt, hogy csak minimális és nagyon tömör információkat kaptunk róluk és a környezetükről, a tájról és a különböző eseményekről, de mivel Brockmole olyan gyönyörűen tudott játszani a szavakkal, hogy igazából mindezt nem is nagyon hiányoltam. Igaz a történet nem mondható sodró lendületűnek, ennek ellenére mégsem lehetett rajta egy percig sem unatkozni és a nyugodt tempója mellett is tartogatott meglepetéseket a végére.

Egyszóval szerettem ezt a könyvet. Egy olyan szívszorító, de cseppet sem szirupos, amolyan igazi, lassú lefolyású, szóvirágokkal tűzdelt, csodálatos szerelemi történet volt, amit minden romantikus lelkületű női olvasónak szívből ajánlok.

Jessica Brockmole

Kiadó: Cor Leonis
Eredeti cím: Letters from Skye
Fordította: Bozai Ágota
Oldalszám: 238

A kedvcsinálót a könyvhöz és a trailert itt nézheted meg.

Tovább olvasom...

Daniel Glattauer: A hetedik hullám

Azt kell mondjam, hogy hiba volt, hogy A gyógyír északi szélre című könyv után nem folytattam rögtön a második résszel a történetet. Az idő múlásával lassan eltűnt az a bizonyos varázs, amit a regény olvasásánál éreztem. Az a varázs, ami Emmi és Leó levelezéseit körbelengte, a várakozás varázsa, hogy vajon mit ír a másik......valóban úgy gondolja, amit írt? Valóban úgy érez ahogy írta? Az első könyvben magam is ott voltam a szereplőkkel, éreztem az egymás iránti érdeklődésüket, a szerelmüket, a haragjukat és a kétségbeesésüket, de azzal, hogy nem közvetlen egymás után olvastam a két könyvet ez az érzelemfolyam megszakadt, amit nagyon ajnálok.

Persze fel tudtam venni újra a fonalat és újra bele tudtam magam élni a levélváltások izgalmába, de az már mégsem volt ugyan olyan, mint ahogy azt én szerettem volna, igaz a két rész is különbözött egymástól hangulatban. Itt Emmit sokkal rámenősebbnek és erőszakosabbnak, Leot pedig tanácstalanabbnak és döntésképtelennek éreztem.

De senkit nem akarok terhelni saját balgaságom feletti nyavalygásommal, inkább Emmi és Leo történetét folytatom. Kilenc hónap telt el Emmi és Leo utolsó levélváltása között, ami azért valljuk be, nem kis idő. És ők ott folytatták, ahol abbahagyták. Illetve csak majdnem, mivel mindkettőjük életében történtek azért „kisebb” változások. Leonak például új barátnője lett, Emmi pedig egy kisebb idegösszeomlás miatt pszichológushoz jár. DE(!) érzéseik nem változtak egymás iránt, és ugyan olyanok, mint a gyerekek, egyikük sem meri kimondani, vagy nem tudja eldönteni?, hogy mit is akar valójában.  A döntést a másikra bízzák, egymásra várnak, hol türelmesen, hol türelmetlenül, hol kétségbeesetten, hol reménykedve, hol vágyakozva……. az érzelmek teljes skáláját felsorakoztatva.

Az első részben rettentően vártam, hogy találkozzon már végre Emmi és Leo. El sem tudtam képzelni, hogy azt a bizonyos, első meghatározó pillanatot, amikor a szereplők meglátják egymást, majd hogyan fogja az író úgy az olvasó elé tárni, hogy mi is ott érezhessük magunkat a szereplőkkel. Mert amikor a leveleiket olvastam, akkor ezt éreztem. Igazából valami hatalmas nagy durranásra vártam. De, mint tudjuk az a bizonyos, várva várt „durranás” nem történt meg.

A második részben viszont IGEN(!) és nem is egyszer. De mindezek olyan simán és zökkenőmentesen történtek, hogy szinte észre sem vettem, csak az tűnt fel, hogy a következő levélben már arról olvasok, hogy szeretnék újra látni egymás. 

A regény címének ugyan úgy, mint az első könyvben, itt is szimbolikus jelentése van. Az északi szélben Emminek Leo volt a gyógyírja, míg ebben a részben a hetedik hullám, a kitörést a változást szimbolizálja….. aki majd elolvasva a könyvet az érteni fogja :) Szerintem nagyon szép hasonlat.

Összességében A gyógyír északi szélre egy hajszállal jobban tetszett, mint A hetedik hullám, de szerintem a két könyv csak együtt kerek és egész. Nem okozott csalódást az író a történet végkifejletével sem, mert nekem így ahogy volt nagyon tetszett. Ezek után szívesen olvasnék még több könyvet Daniel Glattauertől.

Kiadó: Park Kiadó

Eredeti cím: Alle sieben Wellen

Fordította: Kajtár Mária

Oldalszám: 248

Tovább olvasom...

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

Nem is tudnám megmondani, hogy már milyen régóta szerettem volna ezt a könyvet, illetve kettőt, - mert ugye van második része is, hál’ Istennek  -  elolvasni, de valahogy mindig elmaradt. Aztán az egyik nap egy közösségi oldalon bogarászva olvastam, hogy egy beszélgetés lesz a könyvről valamelyik rádióban egy híres televíziós személyiség közreműködésével. Na és, akkor hirtelen megint elkapott a vágy, hogy én ezt a könyvet mihamarabb el akarom olvasni.

Daniel Glattauer műve egy modern levélregény, melyben két ember nagyon érzelmes levelezését követhetjük nyomon. Szeretem a levélregényeket, eddig csak pozitív élményeim voltak az ilyen típusú könyvekkel kapcsolatban és ez most sem történt másképp.

A történet úgy kezdődik, hogy Emmi egy újság előfizetést akart lemondani e-mailben, de egy betű elütése miatt az nem a kiadónál, hanem Leó Leike virtuális postaládájában landolt. Aztán még egy levél...... még egy elütés.... és még egy félre küldött e-mail.... és ennyi már elég is volt ahhoz, hogy elkezdődjön egy ismerkedési folyamat két olyan ember között, akik azért az átlagosnál jobb verbális kifejező készséggel voltak megáldva.:) Hála az írónak. Ha Emmi helyébe gondolnám magam én is rettentően izgalmasnak és élvezetesnek találnám a levelezést egy olyan ismeretlen férfival, akivel ennyire jól el lehet beszélgetni, viccelődni és mórikálni, mint azt Emmi tette Leóval. Persze a férjemnek lenne ehhez néhány keresetlen szava, ugyan úgy, mint a könyvben is ……… na de ne szaladjunk ennyire előre a történetben, inkább arról szeretnék írni, hogy milyen izgalmas kapcsolat alakult ki kettőjük között.:)

A levelezésben az a szép, hogy az ember, egy levélírás alkalmával, sokkal bátrabban és őszintébben tárja fel az érzéseit és a gondolatait a másik előtt, mintha azt személyesen kellene elmondania neki. De pont ez a veszélyes is az egészben, mert leírva, már rögtön minden szónak ereje van, ami hatással van a másikra és ez miatt a közös kapcsolatra is. Az emberi naivitásból fakadóan, Emmi és Leo úgy érzi, - vagy inkább reméli, - hogy megvan a lehetősége annak, hogy az amit a leveleikben írtak egymásnak, és egymásról, az valóra is váljon. Szinte már függővé váltak egymástól.

Én úgy gondolom, hogy Emmi levelei nem azt az Emmit mutatták, aki valójában volt, hiába éreztem bátrabbnak és kezdeményezőbbnek azokat. Ő végig titkolódzott és nem szívesen beszélt magáról. Mintha mindig csak abban a képzeletbeli világban akart volna élni, amit ketten teremtettek meg egymásnak Leóval - ellenben Leóval, aki sokkal nyíltabb és őszintébb leveleket írt.

Mindketten félnek a találkozástól, mert mi van akkor, ha mégsem olyanok, amilyeneknek elképzelték egymást? Mi van akkor, ha az, amit megálmodtak egymásról homlok egyenes más, mint a valóság. Igazából egy találkozás eldöntene mindent? Ki tudja! De mielőtt minderre sor kerülne közbe jön valami...

Érdekes volt, hogy a regényből nem tudtuk meg, hogy hogyan néznek ki a szereplők, milyen a külvilág körülöttük. Csupán csak nagyon kevés információt tudhattunk meg róluk, és azokat is csak nagyon lassan.  Csak a regény végén derült fény arra is, hogy az egymásnak írt leveleik, - amik izgalmát a szereplőkkel együtt éltük át mi is – hogyan hatottak a családjukra és a személyes környezetükre.

Nagyon, nagyon jó kis könyv volt, szinte egy nap alatt elolvasható! Izgalommal várom, a következő részt, vajon azt majd hogyan folytatja az író? A  könyv borítója sajnos megváltozott, a rajta látható kép az új színdarabra utal és ez a kiadvány már nem keménytáblás. Remélhetőleg, majd a második könyv is hasonló ruhát kap, hogy összhangban legyenek.

Kiadó: Park Kiadó
Eredeti cím: Gut gegen Nordwind
Fordította: Kajtár Mária
Oldalszám: 238

Tovább olvasom...

Iselin C. Hermann: Expressz ajánlott!

Erre a könyvre Csenga révén figyeltem fel és a fülszöveg elolvasása után nyomban be is szereztem. Egy kis ideig még pihentettem a polcomon, de nemrég kézbe vettem és egyáltalán nem bántam meg.

Egy fiatal dán lány Párizsban meglátja egy francia festő képét. A festmény olyan elementáris hatást gyakorol rá, hogy köszönetképpen küld egy képeslapot a festőnek. Ez a kezdete az egyre érzékibbé váló levelezésnek, mely egyben kifinomult játék is két szenvedélyes ember között. A játék a tűzzel kezd egyre veszélyesebbé válni, s egy napon már nincs visszaút: megbeszélik, hogy találkoznak.

A könyvben kezdetben az udvarias, baráti hangvitelű üzenetek, egymást követve alakulnak át szerelmes, erotikus majd egyre követelődzőbb levelekké. A szereplők a kapcsolatuk 19 hónapja alatt fokozatosan megnyílnak egymás előtt, megosszák a gondolataikat, érzéseiket, majd mesélnek saját gyerekkorukról, utazásaikról és szó esik közöttük a művészetről is. Minden levelükben érezni lehet a vágyakozást, amely napról napra csak nő bennük. Meglátásom szerint a kapcsolatukban Delphine vonzódása erősebb volt a férfiénál, akinek a magatartását, főleg a könyv vége felé visszafogottabbnak és  kimértebbnek éreztem - amire egyébként a történet végén magyarázatot is kaptam -, mintha Luc egy idő után már csak az árral  sodródott volna.

Mi tagadás szerelmi fantáziálásuk gátlás nélküli fogalmazása arcpirító volt a számomra. Szexuális képzelgéseiket olvasva, olyan érzésem volt, mintha a papírra írtakat, a valóságban is átélték volna. Minden egyes levelük olvasásánál emlékeztetnem kellett magam arra, hogy ezek az emberek mégcsak nem is találkoztak egymással és mégis úgy tudnak egymással levelezni (beszélgetni), mintha már évek óta tartana kettőjük között a szerelmi viszony. Delphine és Luc kapcsolata egy plátói szerelem volt, amely csak levelezésekből állt, mégis egy olyan szerelmespár képzetét keltették bennem, akik  már évek óta együtt éltek.

Hogy mi fogott meg a könyvben? Nagyon tetszett, hogy a történetet levél formájában olvashattam. Teljesen elvarázsolt és magával sodort a szereplők szenvedélye és a történet izgalma, egyszerűen nem tudtam letenni, mert mindig kíváncsi voltam, hogy vajon mi áll majd a következő üzenetben. És azok a levelek olyan gyönyörűek voltak...

A könyvről szóló hozzászólásokban a végével kapcsolatban több helyen is azt olvastam, hogy  "erre nem számítottam" és a "fal adja a másokat"... Csatlakozom az előttem szólókhoz, tényleg döbbenet volt!

Értékelés: 5/5

Kiadó: Polár

Eredeti cím: Prioritaire

Fordította: Kertész Judit

Oldalak száma: 184

Tovább olvasom...