Michel Bussi: Emilie vagy Lyse-Rose?

Fú, hát ez a könyv, ez valami hihetetlen jó volt. Érdekes, feszültségekkel teli és fordulatokban gazdag. Egy olyan történet, amitől egyszerűen nem tudtam szabadulni, de minek is akartam volna, amikor annyira élveztem. Az ilyen könyvekre mondom én azt, hogy letehetetlen.

1980-at írunk. Az Isztambul-párizsi járaton közlekedő repülőgép a francia-svájci határon lezuhant. A fedélzeten 169 ember utazott a legénységgel együtt, akik közül a becsapódáskor 168-an azonnal életüket vesztették, vagy a lángok között lelték halálukat. Az egyetlen túlélő egy három hónapos csecsemő volt, aki az ütközés közben kirepült a gépből, mielőtt az utastér tűzbe borult volna. De a gépen két azonos korú csecsemő utazott és mind a kettő lány volt. Vajon melyikük lehetett az egyetlen túlélő? A dús gazdag párizsi gyártulajdonos Carville vagy a Normandiában élő szegény Vitral család unokája? A két család minden tőlük telhetőt megtett, hogy bebizonyítsák, a gyermek hozzájuk tartozik. De ez a feladat igen nehéznek bizonyult, mivel  a csecsemő egy teljesen átlagos baba volt, nem volt rajta semmi ismertető jel (pl. anyajegy vagy sebhely…) és semmi olyat nem találtak nála ami alapján azonosítani tudták volna.Tudom, tudom, most biztosan azt mondjátok, hogy miért nem végeztek DNS tesztet, ami mindenre választ adhatott volna, de ne felejtsétek el, hogy ebben az időben a DNS tesztről még csak a sci-fikben hallottak az emberek.

Gondoljátok csak el, micsoda csapás volt ez a szerencsétlenség mindkét család számára. Először lezuhant a gyermekeiket szállító gép és hírül adták, hogy egyetlen túlélője sincs a katasztrófának, ami egy csapásra megfosztotta őket a fiaiktól és unokáitól. Aztán jött a következő hír, hogy egy túlélője mégiscsak van a balesetnek. És már épp kezdenének örülni annak, hogy az élet mégsem olyan kegyetlen, mint ahogyan azt ők gondolták, amikor jön az újabb csapás. Mi van, ha ez a gyermek mégsem az övék?

Ennek kiderítése céljából Carville-ék pénzt és időt nem sajnálva felbéreltek egy magánnyomozót, aki minden hónapban egy meghatározott összeget - ami nem volt csekély - kapott tőlük azért, hogy amíg a Szitakötő (mert így nevezte el a média a csecsemőt) be nem tölti a 18. életévét, derítse ki a valódi személyazonosságát. A 18 év eltelt, a lány felcseperedett (nem mondhatom el, hogy melyik család nevelte fel), de az ügy még mindig nem zárult le. Amikor a magánnyomozó a lány születésnapja előtt 3 nappal a nyomozása kudarca miatt épp golyót akar repíteni a fejébe, újra megnézi az asztalán heverő 1980-as katasztrófáról szóló régi újságot, és amit ott lát, az mindent megváltoztat. Mindvégig ott volt az orra előtt a megoldás, de csak most, 18 év elteltével vette észre az igazságot. És innentől kezdve az események mozgásba lendülnek.

A nyomozó a 18 évnyi nyomozás anyagát egy könyvben foglalta össze, amit a lány születésnapján el is küldött neki. A Emilie vagy Lyse-Rose (hogy melyikük pontosan, azt majd a könyv végéből megtudjátok), miután elolvasta ezt a könyvet, átadta a testvérének, Marcnak - ugyanis mindkét családnál volt egy-egy testvér, akik a szerencsétlenség ideje alatt a nagyszülőknél voltak - majd utána eltűnik. Marc gondolkodás nélkül veti bele magát a lány keresésébe, annál is inkább mivel fülig szerelmes belé, és ezzel egy rettenetesen izgalmas és veszélyes nyomozás veszi kezdetét.

A könyv erőssége a karakterek mellett szerintem a történet elbeszélésében és a felépítésében rejlett. Nagyon élvezem azokat a történeteket amiknél a múlt és a jelen történéseibe felváltva nyerhetünk betekintést, és ebben a regényben pont ez történt. Ugyanis miközben Marc őrült módon mindenféle veszélyes helyzetbe bonyolódva keresi a testvérét, folyamatosan olvassa a tőle kapott kiskönyvet is. Ily módon egyszerre lehetünk szemtanúi a jelennek és az elmúlt 18 év krimibe illő eseményeinek, mely utóbbihoz a nyomozó kissé nyakatekert és körülményes stílusban íródott naplója nyújt segítséget.

Bussi írása szilárd volt és meggyőző, a szereplők pedig nagyon érdekesek és különbözőek. A központi szerep a történetben egyértelműen a két ellentétes tulajdonságú és társadalmi helyzetű családon volt. A Vitral család nyíltsága és a Carville-ék megvető modora köszönő viszonyban sem volt egymással. Én Vitraléknak drukkoltam és a szívem feléjük húzott, csakúgy, mint a nyomozóé is, de mindez, mint később kiderült semmit nem számított, hiszen ő Carville-ék zsoldosa volt, és mint tudjuk a pénz beszél…..

Igazság szerint én ez idáig azt hittem, hogy egyáltalán nem rajongok a krimikért, de úgy látszik, hogy ezt a kijelentésemet felül kell vizsgálnom, mert igen is van olyan krimi, ami maximálisan leköti a figyelmemet és ami miatt hajlandó vagyok éjszakába nyúlóan olvasni.

Bussi nem csak jól ír, de azzal is tökéletesen tisztában van, hogy hogyan kell meglepnie az olvasót a történet végén. Szóval szerintem ez egy bődületesen jó könyv volt, a fene se gondolta volna, amikor a kezembe vettem, hogy ez nekem ennyire fog tetszeni.

Michel Bussi

Mivel az író írását meglehetősen vizuálisnak éreztem, így nem lepődtem meg azon a híren, hogy ezt a könyvet is majd megfilmesítik. Én biztos a nézőközönség között foglalok majd helyet, bár kétlem, hogy annyira látványosan és izgalmasan tudnák filmvászonra vinni a történetet, mint ahogyan én azt a lelki szemeim előtt elképzeltem. (De alapjában véve én egy bizakodó ember vagyok.) 

Kiadó: Sanoma
Eredeti cím: Un avion sans elle
Fordította: Király Katalin
Oldalszám: 440

Tovább olvasom...

Tana Vasilkova: A pók hálójában

Tana Vasilkova jelenleg Szlovákia legsikeresebb regényírója. Az 5 milliós országban eddig 25 könyve jelent meg, amiből tudomásom szerint 1 millió példányt adtak el. Persze az emberek mentalitása, gondolkodása és ízlése országonként változó, de ezek a számok azért elgondolkodtatnak kicsit, hogy vajon ez a háromgyermekes írónő - akinek gőzöm sincs, hogy mikor futja az idejéből írásra - mi a fenét tudhat, hogy ilyen nagy hírnévnek örvend hazájában.

A története Blankáról szól, aki szinte még gyerek volt - 13 éves -, amikor az édesanyja meghalt. Anyja halála után apja természetesnek vette, hogy majd a lánya vezeti tovább a háztartást és gondoskodik a család férfitagjairól. A háztartási teendők a főzés, mosás, takarítás mellett persze sem ideje sem energiája nem maradt szegény lánynak, hogy a tizenévesek gondtalan életét élje. És ha mindez még nem lett volna elég, önző és hatalmaskodó apja nem csak a gyermekkorát vette el tőle, hanem első nagy szerelmét Zdenot is, amikor zsarolással arra kényszerítette, hogy egy másik, általa választott férfihoz menjen feleségül, aki akkor még csak nem is sejtette, hogy leendő felesége más gyermekét várja.

Időközben Blankából híres színésznő lett és a kislánya is megszületett, aki sajnos lassabban fejlődött a kortársainál. És mivel Blanka pont annál a színháznál dolgozott, amit korábbi szerelme Zdeno vezetett, szinte minden nap alkalma nyíl találkozni vele. Ezek a találkozások kezdetben felkavarták őt, de idővel gátat tudott szabni a múlt fojtogató emlékeinek és épp kezdett a férjével és beteg kislányával egy kiegyensúlyozott és boldog családot alkotni, amikor egyszer csak az élet közbe szól és Blanka hazugságai napvilágot látnak.

Maga a történet egyáltalán nem hétköznapi, ami viszont a szereplőket illeti, ők nagyon is azok. Dolgozni járnak vagy épp otthon vannak és gyereket nevelnek, féltékenykednek, perlekednek és persze anyagi problémákkal is küzdenek. Ettől függetlenül egyikükkel sem tudtam azonosulni, mert én teljesen más típusú ember vagyok és máshogy is gondolkodom, mint a könyvbéliek.

Tapasztalatból tudom, hogy az élet gyakran nehéz helyzet elé állít bennünket, és bizony Blankával sem bánt kesztyűs kézzel a sors. És bár olvasás közben végig tisztában voltam Blanka cselekedetei hátterében álló lelki okokkal, melyek ismeretében könnyebb volt megértenem, mint elítélnem őt, ettől függetlenül a helyében én mégis sok esetben egészen másként cselekedtem volna, arról már nem is beszélve, hogy ekkora lelki teher mellett, amit a hazugságai róttak rá, én már biztosan rég megtörtem volna.

Blanka külsőleg egy törékeny, lelkileg viszont nagyon is edzett és erős asszony volt. Egy olyan nő, akinek az élete tele volt fájdalommal és csalódással, és akinek az életét át- meg átszőtték a hazugságok, illetve ha pontos akarok lenni, nem is hazugságok voltak ezek, hanem eltitkolt igazságok. Olyan igazságok, amiket azok elől a férfiak elöl hallgatott el, akiknek joguk lett volna tudni róla, akik igazán érintettek voltak benne. És bár Blanka tisztában volt azzal, hogy az igazság elhallgatásával csak önmagát csapja be, mégsem volt hajlandó változtatni ezen, minden maradt a régiben, miközben menthetetlenül elmerül a múlt emlékeiben és arról ábrándozott, hogy mi lett volna ha…

Vajon működőképes-e egy olyan házasság vagy akár élettársi kapcsolat, ami hazugságokra épül? Vajon le lehet-e élni egy teljes életet úgy, hogy a titkaink soha nem látnak napvilágot? Vajon milyen terheket ró egy családra, ha sérült gyermekük születik? Vajon miből lehet tudni, hogy egy sérült gyermekkel mikor teszünk jót és mikor teszünk rosszat? Vajon rejtegetni való téma-e a fogyatékos családtaggal való együttélés? És a legfontosabb: az elfogadás kérdése!

Ezek és ezeken kívül még számos olyan jelentős téma kerül elő a történet kapcsán, amikkel nap mint nap találkozhatunk, mint például a barátság és az önzetlen segítség fontossága, a munka és a család kapcsolata, a féltékenység no és persze a beteljesületlen szerelem.

Mint látjátok rengeteg területet érint a könyv és ennek köszönhetően pillanatok alatt sikerült elmerülnöm a történetben, azonban egyetlen hibát mégis muszáj megemlítenem, amiről, hogy őszinte legyek még a cselekmény folyamatos változása sem tudta mindig elvonni a figyelmemet, az pedig a könyv már-már zavaróan egyszerű stílusa és nyelvezete. Nagyon hiányoztak nekem a regényből a szép szavak és a nagyívű mondatok.

                                                   

                                                                      Tana Vasilkova

Kiadó: Sanoma
Oldalszám: 320
Ár: 2900.-

Tovább olvasom...

Isabel Wolff: Mesés ruhák kalandjai

Elég volt ránéznem a könyv borítójára és rögtön tudtam, hogy ez egy nekem való, igazi nőcis regény lesz, úgyhogy kíváncsian vetettem bele magam az olvasásba. És bár a könyv kellemes élményt és kikapcsolódást nyújtott a számomra, igazából mégsem erre a történetre számítottam. Bevallom kissé csalódtam. Na de ne ugorjunk ennyire előre, kezdem inkább a legelején.

A történet középpontjában Phoebe egy harmincnégy éves egyedülálló nő áll, akinek azzal, hogy lehetősége adódott egy vintage ruhaboltot nyitni valóra vált egy régi álma. Sajnos az élete ettől még nem volt teljesen boldog, a barátnője tragikus elvesztése - ami miatt azóta is az akkori barátját hibáztatja - örök nyomott hagyott benne.

A ruhaüzlet megnyitása után pár nappal Phoebet egy idős francia hölgy keresi fel telefonon, aki néhány régi, még jó állapotban lévő ruháját kínálja fel neki eladásra. Phoebe meglátogatja a hölgyet és a ruhái között válogatva rátalált egy régi gyermek kabátkára, melyhez az idős hölgyet láthatóan fájó emlékek kötik. Rövid ismeretség után az idős hölgy úgy dönt, hogy megosztja a lánnyal a kabátka történetét, amely a II. világháborúba nyúlik vissza... mindeközben Phoebe életében két férfi is színre lép, és ott van még számára a kissé zűrös családja mellett az üzlet vezetésével járó problémák is.

Ceil Chapman - Vogue 1956

Nos, ebben a történetben nagy szerepet kaptak a ruhák - ami a címből ítélve nem is olyan meglepő -, melyek bemutatásáról és leírásáról szóló részeket be kell valljam, hogy őszinte kíváncsisággal és érdeklődéssel olvastam. Minden ruhának saját története volt és úgy éreztem, hogy ebben a könyvben minden ruha kincset ért. Itt most nem a szó szoros értelmében értem a kincset, bár úgy is igaz lenne, hanem inkább azokról az értékekről beszélek, amit ezek a ruhák a múltból hoztak magukkal. Ennek (és a régi borok és filmek felbukkanásának) köszönhetően hiába játszódott napjainkban a történet, egy leheletnyi "régmúlt" hangulat akaratlanul is megbújt a sorok között.

A történet hősnője Phoebe egy nyíltszívű és szorgalmas teremtés volt, akinek egyszerre két férfi is csapta a szelet. Igazából egyik sem volt szimpatikus a számomra, egyik miatt sem izgultam halálra magam, hogy ugyan melyiküknek sikerül majd elnyernie a lány szívét - pedig egy igazi romantikus könyvben, ugye illene egy ilyen férfinak lennie. Nos ennek hiányában bizony így kénytelen voltam a ruhák miatt aggódni, hogy legalább azoknak sikerüljön rátalálniuk méltó tulajdonosaikra, ami nem is volt számukra oly nehéz hiszen képesek voltak megbabonázni a vásárlókat.

De térjünk vissza a két nő, Phoebe és az idős hölgy Thérse történetére, mert igazából (és többek között) róluk illetve az ő drámájukról is szólt ez a regény. Nevezetesen arról, hogy hogyan osztotta meg ez a két nő egymással szomorú múltjuk fájó emlékeit, aminek a megbeszélésével és azok apró részleteinek tisztázásával akaratlanul is segítettek egymásnak megbékélni a tetteikkel és ebből adódóan megbocsátani maguknak.

A regény több szálon fut - véleményem szerint túl sokon is -, melyekben komoly szerepet szánt az írónő a vintage ruháknak, a régi borok és a fekete-fehér filmek iránti szeretetnek, a barátságnak, a szerelemnek, a holokausztnak, és egy régi kék kabát történetének. Hiányoltam egy erős vezérfonalat, amely mentén biztosan haladhattak volna az események. A felsorolt témák mind nagyon izgalmasak és érdekesek voltak, de talán ha az írónő nem egyszerre akarta volna mindezeket beleszuszakolni ebbe a történetébe, akkor szerintem sokkal élvezetesebb lehetett volna a könyv. Mindenesetre ha valaki egy igazi vérbeli és humoros chick-lit történetre számít - mint ahogyan azt én is tettem -, akkor azokat könnyen csalódás érheti. Ezért - most, hogy már ismerem a könyv történetét - én inkább azoknak ajánlom a Mesés ruhák kalandjait, akik nem szeretik a túl sok romantikát, szívesen olvasnak szívfacsaró történeteket.... no és persze a divat szerelmeseinek.

Isabel Wolff

Kiadó: Sanoma

Eredeti cím: A Vintage Affair

Fordította: Sánta Orsolya

Oldalszám: 432

Tovább olvasom...

Elizabeth Bard: Ebéd Párizsban

Nektek mi jut az eszetekbe Párizsról?

Nekem az Eiffel-torony, a Louvre, a kávéházak, a vörösbor, a sajt, a csiga!, a divat, a romantika…. és az „Enchanté Madame”

Ebben a könyvben ezeket mind megtaláltam, sőt ennél még jóval többet is!

Az önéletrajzi ihletésű regény főszereplője egy bátor amerikai lány, Elizabeth Brad, aki Párizsban járva beleszeret egy francia férfiba. Nem telik el sok idő, és már férjhez is megy hozzá, Párizsba költözik és próbálja élni a francia feleségek mindennapjait. Elizabethnek nagyon nehéz dolga volt, amibe én,- aki soha életében nem tette ki a lábát kicsiny hazájából három hétnél hosszabb időre -, bele sem tudok gondolni. Nem csak a francia nyelvvel kellett megküzdenie, de a francia szokásokkal és kultúrával is fel kellett vennie a harcot. Élvezet volt egy amerikai nő szemén keresztül olvasni Párizsról, a francia zöldség és halpiacról, a hentesnél sorban álló vásárlókról, a francia nők karcsúságának a titkáról, a francia étkezési szokásokról és nem utolsósorban két ember interkulturális kapcsolatának előnyeiről és hátrányairól. Én úgy éreztem, hogy Elizabeth a főzésben élte ki magát és bár sokszor elbizonytalanodott, - hogy vajon helyt fog-e állni ebben az idegen kultúrában és, hogy jól döntést hozott-e azzal, hogy Párizsba költözött -, mindez feleslegesnek bizonyult, mivel végül is sikerült beilleszkednie és gyökeret eresztenie.

Küzdelmeit és félelmeit, amit a házassága, az idegen országban érzett magánya, a munkanélkülisége és a barátok hiánya miatt érzett, nagyon őszintén és néhol viccesen tárja az olvasó elé. Olyan érzésem volt a könyv olvasása közben, mintha egy külhonba szakadt barátnőm leveleit olvastam volna. Őszinte kíváncsisággal és érdeklődéssel figyeltem a beszámolóit, melyek közül a legszórakoztatóbbnak a barátnő keresését, a legérdekesebbnek pedig a francia bürokráciával és a kereskedelemben dolgozó franciákkal való, számomra is bosszantó viselkedésük miatti konfliktusait találtam.

Mindegyik fejezet végén 2-3, a történethez kapcsolódó recept található, melyek nagyon egyszerűek és gyorsan elkészíthetőek. Igazából, ha ezeket a recepteket önállóan olvastam volna egy újságban lehet, hogy könnyen figyelmen kívül hagytam volna, de így, hogy tudom, hogy milyen történet áll mögöttük, sokkal különlegesebbnek és érdekesebbnek érzem őket. (De fésűkagylót továbbra sem vagyok hajlandó enni.)

  

„Franciaországban azonban a főzés édes teher, amit nem a kényelem vezérel”

Nagyon tetszett a könyv, ami igazából nagy meglepetés volt a számomra, mivel a címéből és a tartalmából ítélve én úgy gondoltam, hogy egy könnyed kis limonádéval lesz majd dolgom. Ez azonban nem így volt, a regény egy amerikai nő útkereséséről szólt, és arról, hogy hogyan találja meg önmagát Franciaországban. Csak egy bajom volt vele, hogy hamar a végére értem  pedig ó, de olvastam volna még tovább!

Mint azt Elizabeth elbeszéléseiből megtudtam, Franciaországban az evés nem csak művészetnek, de különleges alkalomnak is számít és mivel rengeteget főztek és ettek ebben a könyvben, így én is kedvet kaptam hozzá.  Nem bírtam magammal és  kipróbáltam az egyik receptet a legelsők közül (majdnem mindegyik sorra kerül majd), aminek a nevét nehezebb volt leírnom, mint elkészítenem.  Ezt a gyönyörű süteményt, a chouquettes-t, reggelire fogyasztják a franciák, - amit én este készítettem el -  és fehér cukorszemcsékkel - hasonló hatást érhetünk el  porcukor rászitálásával is - szórják meg.

El kel mondjam, hogy hihetetlen finomra sikerült, a férjem és a gyerekek, mind a 10  ujjukat megnyalták utána és még az anyósom is elkérte a receptet.

chouquettes 
képre kattintva nagyobb lesz

Gondoltam, be is teszem ide a képét. Igaz hogy szebbet is találhattam volna a neten, de olyat mindenki tud.

Hozzávalók:

½ csésze teljes tej

 ½ csésze víz 

1 csomag sótlan vaj 

1 és ¼ teáskanál kristálycukor 

¾ teáskanál durva szenű tengeri só (vagy 1 csapott teáskanál finomított tengeri só) 

1 csésze liszt 

4 tojás 

3 evőkanál porcukor, plusz még egy kevés a díszítéshez

Melegítsük elő a sütőt 220 °C-ra

Egy vastag falú lábasban, alacsony hőfokon keverjük össze a tejet, a vizet, a vajat, a cukrot és a sót. Amint forrni kezd, húzzuk le a tűzről, és állandó keverés mellett adjuk hozzá a lisztet, amíg a tészta csomómentes nem lesz, és el nem válik a lábas oldalától. Úgy fog kinézni, mint egy darab marcipán.

Gyorsan adjunk hozzá 2 tojást, és keverjük el.

Gyorsan adjuk hozzá a maradék 2 tojást is, keverjük simára. Sűrű ragacsos tésztát kapunk. (Én habverővel kavartam) Sütőpapírral kibélelt tepsibe, teáskanál segítségével formázzunk halmokat, nem túl közel egymáshoz. Kb. 24 db lesz belőle. Mielőtt sütőbe tennénk, szórjuk meg porcukorral.

12 perc sütés 220 °C -on, majd 10-12 perc 200 °C -on, résnyire kitámasztott (fakanállal) ajtónál.

Együk melegen!

A könyv oldala és az írónő blogja

Elizabeth és Gwendal

Kiadó: Sanoma Kiadó
Eredeti cím: Lunch in Paris (A Love Story with Recipest by lizabeth Bard)
Fordította: Molnár Edit
Oldalszám: 352

Tovább olvasom...