2012. febr. 28.

Wendy Wax: Bombasiker

A könyv négy különböző korú és múltú, társadalmi helyzetű írónő életéről és barátságáról szól. A közös bennük csupán annyi, hogy a szakmájukat illetően mindnyájan nagyon törekvőek és ambiciózusak, valamint az egymás iránti szeretetük és barátságuk, ami egy 10 évvel ezelőtti írókonferencián kezdődött, azóta is töretlen. A könyv főszereplője Kendall, akinek a karrierje zátonyra futásával egy időben hullik darabjaira a házassága is férje hűtlensége miatt. Az őt ért csapásoktól alig van magánál szegény, pedig még egy regényt kell írjon, a volt kiadójának amivel, miután felbontották vele a szerzősét, még tartozik nekik. Így hát összetörve és sebzetten húzódik vissza hegyi házikója magányába, ahol nyugodtan nyalogathatja a sebeit. Kendall azonban nem marad egyedül, hiszen ott vannak neki a barátnői, akik azon nyomban a segítségére sietnek és nemcsak a magánéleti problémáira, hanem a búcsúkönyve megírásában is a segítségére vannak. A négy barátnő összefog és közösen írják meg Kendall könyvét, melyben mindenki a saját hangján szólal meg és mindegyikük a saját életét használja „takarmányul”, bízva abban, hogy ez a kis apró csalás, soha nem lát majd napvilágot. De tévedtek. Álmukban sem gondolták volna, hogy a könyv bestseller lesz és ezzel együtt az életük is fenekestül felfordul.

A történet nagyon érdekes és az ötlet is jó volt, miszerint a szerző, az írói szakma mindennapjait próbálja összeszőni a szereplők élettörténetével és kapcsolatával, de ennek a megvalósítása valahogy mégsem sikerült kellően. Szerintem többet is ki lehetett volna hozni ebből a sztoriból. Annak ellenére, hogy Kendall volt a főszereplő, a barátnőiről szóló részek is jelentős mennyiséget foglaltak el a regényben. Ezt a sokszereplős történetet sajnos a szerzőnek nem sikerült úgy összegyúrnia, hogy az egy egységes egész hatását keltse. Kendall állandó kesergése és önsajnálata, nemcsak bosszantó volt számomra, de érzésem szerint már-már néhol túl is írta azt az író. A lányok egymáshoz való ragaszkodása és kitartása, legyen az még a családi életük feláldozása árán is, mesébe illőnek éreztem, egyáltalán nem volt életszerű. Persze az is lehet, hogy csak én vagyok ilyen barátnők híján.
Ellenben nagyon érdekesnek találtam - bár ki tuja, hogy mennyi az igazság belőle -, hogy a regényben szereplő kiadó és az ott dolgozó munkatársakon keresztül, betekintést nyerhettem a könyvipar világába. Az ott folyó hatalmi harcokról és intrikákról szívesen olvastam volna még többet, csakúgy, mint az ott gyakornoksodó fiatal segédszerkesztő további pályafutásáról és magánéletéről. A róla szóló részek voltak a legizgalmasabbak a könyvben, igaz a legrövidebbek is.

A szereplők kiszámíthatóak voltak és a könyv cselekményében sem történt semmi olyan, amire ne számítottam volna. Mivel én egy irtó szentimentális nőszemély vagyok, így a könyv vége a kiszámíthatósága ellenére is tetszett, azonban a záró kép, annyira giccsesre sikeredett, hogy mindezt a kellemes érzést, úgy ahogy volt, sikerült teljesen összezúznia. Ami pozitívuma a könyvnek, hogy a szerzőnek a karakterek kidolgozása nagyon jól sikerült, a könyv végére már olyanok voltak a számomra, mintha személyesen is ismerném őket, és nagyon tetszettek a fejezetek elején található idézetek, melyek szinte mindegyike a kedvencem lett.

A lábtörlőn ülő macska nem sztori. Egy másik macska lábtörlőjén ülő macska viszont már az.                                                                                                                           JOHN LE CARRÉ 
Összességébe annak ellenére, hogy néhol unalmasnak és meglehetősen közhelyesnek találtam egy-egy fejezetet illetve szituációt, nem mondom, hogy nem ér meg egy próbát, mert biztos lesznek olyanok, akiknek tetszeni fog, hiszen nem vagyunk egyformák, de nekem sajnos nem azt nyújtotta, amire számítottam.

A kiadó honlapján rengeteg információt találhattok az írónőről és a könyv rövid bemutatása mellett, azokat a helyszíneket is meg tudjátok nézni, ahol a történet játszódott.

Kiadó: Pioneer Books  
Eredeti cím: The Accidental Bestseller
Fordította: Spiegl Máté
Oldalszám: 458

2012. febr. 24.

MaryJanice Davidson: Egy haláli szingli meséi 1.

A könyv, hihetetlen jó volt! Pár napot várnom is kellett a poszt megírásával, hogy egy kicsit csillapodjon a lelkesedésem, mert ilyenkor hajlamos vagyok olyanokat írni, amit később visszaolvasva, - amikor már ismét belesüppedtem gondolataim unalmasan sivár mocsarába - a túlzott lelkesedésemet látva, jókat derülnék rajta.

„Ez a nap – akkor még nem tudtam, hogy a halálom napja – rosszul indult, pocsékul folytatódott és rémesen végződött”

Ez azért nem egészen így volt, de mindez csak nézőpont kérdése. Betsy egy fiatal titkárnő…… volt, akit egy éjszaka ismeretlen eredetű és kinézetű lények támadtak meg, és akit ezek után, majd két hónap múlva, halálra gázolt egy autó. Amikor felébredt, egy koporsóban találta magát, nem igazán értve, hogy mi is történik vele. Egy kis idő és néhány sikertelenül brutális öngyilkossági kísérlet után, rá kellett jönnie, hogy vámpírrá változott. De ami még ennél is szörnyűbb volt számára, hogy a halála után a mostohaanyja teljesen kipucolta a ruhás és cipős szekrényét. No de térjünk vissza Betsyhez, aki nem egy közönséges vámpírrá változott ám, hanem egy olyan különleges és szívtipró vérszívóvá, aki után bomlanak a halandó férfiak, akire nem hat a szenteltvíz és a kereszt, aki fényes nappal is tud az utcán sétálni, és aki amellett, hogy a divat megszállottja, igen erős cipő-fetisizmusban is szenved. Ezt az egyetlen gyenge pontját használja ki, néhány olyan mindenre elszánt vámpír, akik Betsyt maguk mellett szeretnék tudni, amikor a több száz éve hatalmon lévő és felettébb unszimpatikus vámpír nagyúrt, megpróbálják letaszítani a trónjáról.

MaryJanice Davidson
 néhány pár cipővel 
A történetben természetesen megjelenik egy gazdag és jóképű vámpír is, akinek a keresztje ki más lenne, mint Betsy és aki amellett, hogy pimaszul jóképű, és piszok gazdag, még hiperaktív szexerőmű is.  És micsoda véletlen! Pont Ericnek hívják. Egyébként a True Blood óta szeretem az Eric nevű vámpírokat, emlékeim szerint, még nem csalódtam bennük, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy itt is egy párját ritkító, külső és belső tulajdonságokkal bíró, Eric nevezetű példánnyal volt dolgunk. Nem is értettem, hogy miért is nem vetette rá magát rögtön Betsy, én az ő helyében nem gondolkodtam volna annyit.

Imádtam a könyvben a szellemes párbeszédeket és az összes karakter, akik nem a bugyutaságukkal és az agyatlanságukkal voltak annyira viccesek, hanem a későbbiekben megismert és megkedvelt, rájuk oly jellemző sajátos jellemvonásaiktól. A könyvnek van egy egyéni hangulata és stílusa, ami engem teljesen magával ragadott, és ami miatt szinte egyetlen éjszaka alatt olvastam ki az egészet. A történet gyors tempójú, vicces, szatirikus, romantikus és nem utolsó sorban erotikus. Báááár, be kell valljam, azt gondoltam, hogy az első részben még nem olvashatok szex jelenetet, de tévedtem. Volt. És még milyen!

„Először meghaltam, aztán vámpírrá változtam, majd királynő lettem, most meg kurva. Micsoda hét!”

Kedvenc részeim közé tartozik, amikor Betsyt elrabolják a „gonosz” vámpírok és a világuralomra törő nagyúr elé citálják, megfélemlítés céljából, aki nem is fél elővenni és még használni is a szenteltvizet és a keresztet. A helyzet komikumán, nem csak Betsy, de én is először könnyesre, majd halálra, - hogy stílusos legyek - nevettem magam. Csakúgy, mint azoknál a részeknél, ahol Betsy az előbújó vámpírfogai miatt csak pöszén tud beszélni.

Én úgy gondolom, hogy a könyv tökéletes egyvelege a paranormális, a humoros és a nőcis; chick-lit regényeknek, amiknek nagy rajongója vagyok és hát így, ugye mondanom sem kell, hogy mennyire élveztem, szinte lubickoltam a sorok között. Ezek után már nincs is értelme több lelkesítő szót a témához fűznöm, felesleges lenne, egyszerűen csak el kell olvasni. A könyv minden sorát imádtam és bekerült a kedvenceim közé. Egy szépséghibája van csupán és az a borító, ami szerintem egyáltalán nem sikerült valami jóra, ellenben például a franciával.

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Undead & Unwed (The Queen Betsy 1.)
Fordította: Beviz Boglárka
Oldalszám: 327





2012. febr. 18.

Nalini Singh: Borzongás

Biztos vagyok benne, hogy a sorozat eddigi borítói is már kíméletlenül felborzolták jó néhány női olvasó kedélyeit, én mégis csak a mostanival kapcsolatban figyeltem fel néhány olyan pozitív és negatív véleményre, amiken jókat derültem és higgyétek el, hogy próbáltam, de nem bírtam ki, hogy ezek közül kettőt, ide ne biggyesszek. Íme, a pozitív: "Ha megengedtetik ennyi kacérság: azok a durcás ajkak rágcsálásért kiáltanak..." (Angelika) és a negatív: "Nekem nem tetszik.  A pasi olyan fejet vág, mint aki szarba lépett. De a teste az jó, szóval nem rugdosnám ki az ágyamból." (Dinky)
Nos, nagy valószínűséggel, én sem rugdosnám ki az ágyamból a fent méltatott tesztoszteron bombát, azonban az, hogy egy ilyen, vagy akár az előző két rész borítóján található férfit találok az ágyamban, (akik egyébként érdekes, vagy beteges?, de teljesen hidegen hagynak, olyanok, mintha egy, a Céltudatos és Kalandvágyó (nőknek szóló!) Magazinból, ha persze lenne ilyen, léptek volna ki, akiken azért természetesen szívesen legeltetném a szemem), szóval az ágyas dolognak az esélye……. nos …….és igen……….. ühüm …..…. háááát……akár hogy osztok, szorzok, sehogy sem lesz több, mint nulla. És ha végre sikerül elszakadnom a borítótól, amiről higgyétek el, tudnék még pár sort írni, jöhet a történet.

A harmadik rész Judd Lauren-ről, a mentálok egyik dezertált elit katonájáról, és Brenna Shane Kincaidról, egy farkas alakváltó lányról szól. Brennával már az előző részben is találkozhattunk, amikor ugyanis egy nagyhatalmú mentál pszichopata fogságába került, aki majd halálra kínozta szegényt és Judd Laruenről is megtudtuk, hogy őt és a családját a SnowDancerek farkasai fogadták be. Brenna lelki sérülései a támadás után lassan gyógyulnak. Segítségért, érdekes módon, nem az egyik falkatársához, hanem Juddhoz fordul, aki sajnos nem tudja megadni számára azt a szeretet és testi közelséget, amire a lány vágyik. Judd mentál képessége gyilkolásra szolgál, és ha megtörné az Elcsendesedést, akkor azzal a gyilkos hajlamait szabadítaná rá a környezetére. De Brenna nem adja fel és minden egyes érintéssel és minden egyes szóval, egyre közelebb kerül a férfihoz, aki előbb utóbb nem tud ellenállni neki.  

Érdekes volt most a farkasok szemszögéből olvasni a történetet, akik igazság szerint nem is sokban különböztek a leopárdoktól, mivel nekik is ugyan úgy szükségük van a testi érintésre és a társuk közelségére, ami a biztonságot és megnyugvást jelenti a számukra, mint a leopárdoknak, és itt is ugyan úgy él a végletekig összetartó, védelmező családi kötelék, mint a többi alakváltó közösségnél.

Ebben a történetben a alakváltó lány és a mentál között kialakuló kapcsolat kifejezetten tetszett, ami nagyon szépen, lépésről lépésre épült fel, majd bontakoztatott ki az olvasó előtt. Még Brenna rámenőssége sem zavart, sőt, igazán elnyerte a tetszésem. Ő már a kezdetektől fogva tudta, hogy Judd az ő társa és ettől egy tapodtat sem tágított, inkább folyamatosan ostromolta őt, aki a hideg és rideg távolságtartásával és a határozott, befelé forduló magatartásával engem is levett a lábamról. Mi tagadás, teljesen oda voltam érte.

A könyv cselekménye gyors és izgalmas volt, az előző részektől eltérően nem szerepelt benne annyi szexjelenet, mint azt gondoltam, de ez egyáltalán nem volt baj, sőt! A sorozat hangulata változatlan, vagy még jobb, mivel az író nem csak "berakta", az általa kitalált mentál-alakváltó-ember világot a szereplők mögé, mint egy jól kidolgozott díszletet, hanem a sorozat minden egyes részével, egyre több információt is csepegtet az olvasó számára róla. A szerelemi szál kibontakozása és beteljesülése mellett, más fontos események is teret kaptak a történetben, ami miatt izgulhattunk is egy kicsit, gondolok itt a farkasoknál megbújó gyilkosra, aki folyamatosan Brenna életére akar törni, a Mentál Tanács aljas ármánykodásaira, amivel az alakváltókat akarják egymás ellen uszítani, valamit a mentálok egymás közötti viszályaira.

Mi tagadás, ismét egy szenvedélyes írást olvashattunk az írónőtől, amiben egy cseppet sem csalódtam. Bevallom, voltak fenntartásaim a sorozattal kapcsolatban, úgy gondoltam, hogy az előző részekhez képest, már nem tud jobbat írni Singh. Azt hittem, hogy majd túl unalmas és kiszámítható lesz a következő könyve, de tévedtem. És most már, azt is csak félve merem leírni, hogy a három rész közül nálam ez vitte a pálmát, mert a Látomáshoz is hasonlót írtam és tessék, mi lett a vége…..


Kiadó: Egmont 
Eredeti Cím: Caressed by Ice
Fordította: Bottka Sándor Mátyás
Oldalszám: 414


2012. febr. 12.

Claudia Carroll: Ha ez a mennyország, kérem vissza a pénzem

Gyorsan elolvastam ezt a könyvet, ami azért is említésre méltó, mert lassan olvasok. Nagyon lassan. Ezt a drága férjem is már többször az orrom alá dörgölte, egy-egy olyan közös reggeli újságolvasás alkalmával, ahol én még csak az oldal felénél jártam, amikor ő már rég a lap sarkát morzsolgatta idegesen, lapozásra várva.

Na, de nem is ez a lényeg, hanem hogy ezzel a könyvvel most tényleg olyan hamar végeztem, hogy szinte észre sem vettem, hogy a végére értem. Mindez arra enged következtetni, hogy jól választottam továbbá ez a 424 oldal épp elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy megszeressem Claudia Carroll humorát és stílusát.

Charlotte egy szörnyű autóbaleset következtében kómába esik. Amikor magához tér, a rég elhunyt édesapját találja maga mellett, aki elmondja neki, hogy lehetősége van arra, hogy visszatérjen a földre, mint őrangyal. Charlotte él a lehetőséggel, sőt még örül is neki, azonban van egy „apró”szabály, amit nem minden esetben sikerül betartania, miszerint nem zavarhatja védence szabad akaratát. Charlotte védence - aki látni nem látja csak hallja őt - történetesen a volt kedvese James, aki egyébként és nem mellékesen, ha közvetve is, de felelős a lány balesetéért.

Charlotte az őrangyal szerepébe annyira belejön, hogy Jamesen kívül még a nővérének és a barátnőjének az életét is megpróbálja irányítani, sajnos nem sok sikerrel. Igazság szerint sikerül mindent jól elszúrnia és összekuszálnia. Hihetetlen, de tényleg homlok egyenest mást csinált, mint amit az „angyalképző iskolában” tanítottak neki. Vegyük például Jamest, akinél ugye az volt a feladata, hogy védje őt és a jó irányba terelgesse az életét. Nos, ezzel szemben ő kihasználta azt az "Isten adta lehetőséget", hogy hallhatta a férfi minden egyes szavát és így ennek okán folyamatosan kigúnyolta, megfélemlítette és ítélkezett felette, szinte már az őrületbe kergetve őt ezzel, amit én egyáltalán nem bántam sőt, drukkoltam Charlotte-nak, hogy jól tanítsa móresre ezt a hűtlen és hazudós gazembert. Hogy miért? Mert megérdemelte. Hogyne érdemelte volna meg, amikor még ahhoz is volt pofája, hogy a kómában fekvő Charlotte mellett egy randit beszéljen meg a szeretőjével. És ez csak egy volt a sok szemétkedése közül! Szóval őt egyáltalán nem sajnáltam, míg Charlotte barátnőjével kapcsolatban már egészen máshogy éreztem. Igaz, hogy Charlotte „angyali” tetteit csakis a jó szándék vezérelte mégis, sajnos nagyot, de nagyon-nagyot hibázott azzal, hogy úgy gondolta, hogy a barátnője rossz helyen keresi élete párját. Azzal, hogy folyamatosan lebeszélte őt az interneten megismert férfival való találkozásról, rettentő fel tudott bosszantani, oly annyira, hogy a legszívesebben a haját is lekiabáltam volna a fejéről. Nem értettem, hogy miért avatkozik bele mindenbe és miért hiszi azt, hogy csak az lehet a jó, amit ő gondol. És végezetül ott volt még Charlotte nővére is, akinek a sorsa a legszomorúbb volt számomra és tényleg, igazán, tiszta szívből drukkoltam neki és a férjének. De hát, mint tudjuk az élet nem rózsaszín, nem lehet mindenki boldog és elégedett, de nem is baj, hogy ez így alakult, mert ellenkező esetben már túl banálisra és túl rózsaszínre sikeredett volna a történet.

A könyv nagyon szórakoztató és tagadhatatlanul vicces volt a számomra. Charlotte karakterét néha kicsit hisztisnek és ostobának éreztem, de visszagondolva azokra a szituációkra, ahol ezeket túlzónak és bosszantónak találtam, végül is megértem, hiszen ezektől lettek ezek a reakciók és tettek olyan emberiek. Összességében azt kell mondja, hogy Claudia Caroll regénye egy könnyed és bohókás történet volt, ami nagyon kellemes kikapcsolódás nyújtott a számomra. Igazán jól esett.


Kiadó: JLX
Eredeti cím: If This Is Paradise, I Want My Money Back
Fordította: Vadász Gyula
Oldalszám: 425

Az újságban olvastam (filmes hírek)

Azoknak, akik esetleg még nem tudják, és azoknak is akik már igen, itt van néhány olyan könyv, melyeknek a megfilmesítési jogai már elkeltek.
Hogy mikor láthatjuk őket a mozikban? Az bizony a jövő nagy titka, de egy biztos; tuti, hogy nem mostanában. 

Julie Cross: Tempest című könyve egy 19 éves fiúról szól, aki visszautazik a időben, hogy megmentse a barátnője életét. A Summit Entertainment filmesíti meg.
Laini Taylor: The Daughter of Smoke and Bone pedig egy különleges képességekkel bíró, kék hajú természetfeletti lények háborújába csöppenő lány kalandjait meséli el. Lobo blogján olvastam, hogy nálunk a Kossuth kiadó fogja majd megjelentetni a könyvet és majd a Universal Pictures viszi filmvászonra.


Justin Cornin: A szabadulás c. könyv filmes jogait Ridley Scott produkciós cége vette meg.
Erin Morgenstern: The Night Circus könyvének története, egy képzeletbeli viktoriánus környezetben játszódik, amiben az írónő kreatívan ötvözte egymással a Harry Potter féle varázsvilág misztikumát az Alkonyat sorozat romantikájával. Egy brit kiadó a könyv világához illeszkedő internetes szerepjátékot is készítetett, hogy a facebookozó és twitterező fiatalok is megismerkedjenek a könyvvel a szeptemberi szigetországi premier előtt, írja a HVG 6. számában Nagy Dániel.

(A bejegyzés forrása HVG 6. számában Nagy Dániel: Legyőzni Harry Pottert című cikke.)

2012. febr. 8.

Marisa de los Santos: És besétált a szerelem

Ez a könyv, molyos pályafutásom kezdete óta előkelő helyet foglal el a kívánságlistámon. Egyrészt azért, mert oly sok jót hallottam már róla, másrészt pedig azért, mert beszerezhetetlen. Nekem legalábbis, ez idáig nem sikerült. Hogy mégis lehetőségem adódott elolvasni, azt egy nagyon kedves molyocska tette lehetővé, amit ezúton is nagyon köszönök neki.

Lehet, hogy nem sokan fognak a szívükbe zárni azok után, amit a továbbiakban most írni fogok a könyvről, de be kell vallanom, hogy nem kápráztatott el annyira, mint azt vártam illetve reméltem. Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy nem tetszett, és hogy nem élveztem az első szótól az utolsóig, de valahogy mégis többet vártam.

Igazából nem is tudom, hogy mire számítottam…. Valami mega vagy giga nagyságú érzelmi robbanásra? Nem tudom. Gyerekkoromban, mikor megkérdezték a szüleim, hogy mire vágyom a legjobban karácsonyra, ha agyon ütöttek volna sem tudtam volna megmondani. Csak azt tudtam biztosan, hogy az olyan legyen, hogy utána kiskanállal kelljen összeszedniük a földről. Hát valami ehhez hasonlót vártam itt is. Egyébként az előzőre visszatérve, mindig olyan ajándék volt a fa alatt, amitől végleg elment a kedvem az ajándékozósditól….

A történet egy 31 éves nő; Cornelia, és egy 11 éves kislány; Clare életének kereszteződéséről, majd egymásba fonódásáról szól. Cornelia bátran sodródik az élettel, keresi a boldogságát, amit abban a pillanatban, amikor egy Cary Grant-re hasonlító férfi, alias Martin Grace belép az ő philadelphiai kávézójába, rögtön úgy érez, hogy meg is talált. De hiába sétált be a nagybetűs Ő két lábon. Ez a szerelem, nem az a bizonyos szerelem volt.
Másik főszereplőnk Clare, egy 11 éves gyermek, aki az elvált édesanyjával él együtt és akinek édesanyja napról napra egyre különösebben kezd el viselkedni. Feleslegesen vásárolgat különböző holmikat, eltűnik hosszabb rövidebb időre, nem törődik a lányával….olyan mintha elfeledkezett volna a kötelezettségeiről. Clare, ezért kénytelen folyamatosan küzdeni, hogy a kívülállók szemében fenn tudja tartani azt a látszatot, mintha egy nyugodt és kiegyensúlyozott családi hátérrel rendelkezne és próbálja titokba tartani anyja betegségét. A regényben Colrnelia és Clare felváltva mesélik el a történetüket, az érzelmeiket és a motivációikat. Abban a percben, amikor Cornelia találkozik Clare-rel és átöleli a síró kislányt, mindkettőjüket a szívembe zártam. Ez volt a könyv legjobb része.

A könyvben rengeteg utalás és kitérő volt a régi klasszikus romantikus filmekre és azok szereplőire, ami kissé bosszantó és zavaró volt számomra, mivel nem vagyok jártas ebben a témában. Ráadásul ezek az utalások olyan nagy számban és sűrűségben fordultak elő a regény első harmadában, hogy ezzel mintegy egyedi hangulatot teremtett a könyv számára, amiből én sajnos kirekesztve éreztem magam. Persze, volt előnye is a dolognak, mert kénytelen voltam utána nézni és kiguglézni az interneten, hogy kicsoda és, hogy milyen filmben is játszott Cary Grant, James Stewart, Bette Davis, Veronica Lake, vagy Grace Kelley.

A karakterek: Igazán nem akarok kukacoskodni, de volt néhány szereplő, akik nekem már túlontúl tökéletesek és szépek voltak, de ennek ellenére mégis szerettem őket. Gondolok itt Corneliára, aki mindvégig tökéletesen kezelte azt a helyzetet, amit az élet osztott rá és szintén irigylésre méltó tökéletességgel bánt az emberekkel is.Valamint Teora. Hát ő.... ő meg aztán tényleg az volt. De még talán Clare-t is ebbe csoportba sorolnám, a felnőtteket is megszégyenítő lelki ereje, bátorsága és kitartása miatt. Clare apja viszont kifejezetten irritált, akinek nem csak a „szülői felelősség” és „szülői kötelesség” kifejezések hiányoztak a szótárából, de bizony ezek jelentésével sem volt kellőképpen tisztában.

A regény tartalmazott néhány olyan csavart, amire egyáltalán nem számítottam és a vége előtt is folyamatosan arról gondolkodtam, hogy vajon, hogyan zárja majd le az írónő a történetet úgy, hogy az mindenki számára kielégítő? (ez olyan érzéketlen), inkább a legfájdalommentesebb legyen. És igen. Tetszett a vége.

A regény ritmusa végig egyenletes és kiegyensúlyozott volt, úgyhogy összességében egy jó kis könyv volt ez, de igazából semmi pluszt nem éreztem benne. Marisa de los Santos regénye egy szórakoztató, kedves történet, nem csak a szeretetről és a szerelemről, hanem arról is, hogy hogyan lehetünk azok, hogy mit tesz velünk és nem utolsósorban, hogy mi mire is vagyunk képesek érte.

Kiadó: Ekren
Eredeti cím: Love Walked in
Fordította: Lorschy Katalin
Oldalszám: 327

2012. febr. 3.

Mesélj nekem Leányokról és legényekről, Sárkányokról és ördögökről

A Mesélj nekem sorozat első két kötete után folyamatosan figyelemmel kísértem a további részek megjelenését, azzal a nem titkolt hátsó szándékkal, hogy ha már kapható lesz a Leányokról és legényekről valamint a Sárkányokról és ördögökről szóló kötetek, akkor azonnal lecsaphassak rájuk. Ugyanis a család népszerűségi listáján a királylányok és a sárkányok fej fej mellett haladva küzdenek egymással.

Hogy a lányom miért szereti a királylányos történeteket, azt már tudom. Mert saját magát képzeli a királylány helyébe. "Anya az a királylány én vagyok, jó?"Így indulnak nálunk ezek a mesék. De, hogy a fiam miért szereti a sárkányos történeteket? Én úgy gondolom, hogy elsősorban azért, mert "félelmetesek". Ami egyáltalán nem baj, hiszen ezekben a mesékben mindig a sárkány vagy jelen esetben épp az ördög húzza a rövidebbet, és ezzel a félelem mindig feloldódik. A mesék végén is mindig biztosak lehetünk abban, hogy a  főhős nyertesként és hősként kerül majd ki a küzdelemből. Nem kérdés hát, hogy az ilyen fajta „félelmetes” mesék sokkal értékesebbek a tévében látott értelmetlen, valóban félelmetes zagyvaságoktól, amiktől esetleg később még rémálmai is lehetnek a gyermeknek, vagy akár a rajzfilm képi világa olyan agresszív magatartást válthat ki belőle, amit ő teljesen természetesnek érez és amit, ne adj' isten netán még a kistestvérén is gyakorol.

Most, hogy így kidühöngtem magam, veszek pár mély lélegzetet és pár szót írnék a kötetben található mesékről is. Sárkányok ide vagy oda, én mindig is jobban szerettem az ördögöket, talán azért, mert az ördögös mesékben gyakran egy női főhős jár túl, a többségében igen gyenge értelmi képességű ördög eszén. A kötetben található egy osztrák mese is, A sárkányifjú, ami abban különbözik a többitől, hogy abban bizony nem hullik le a sárkány feje, hanem inkább az egész szörnyeteg átalakul királyfivá….érdekes és szép mese volt.  A könyv Arany János Fehérlófia meséjével zárul, amit szerintem mindenki ismer, - illetve csak remélem, hogy mindenki ismer  - mert ha esetleg mégsem, akkor itt a magfelelő alkalom, hogy bepótolja.

A Leányokról és legényekről szóló kötet, nemcsak azért keltette fel az érdeklődésemet, mert olyan klasszikus mesék olvashatóak benne, mint A csillagszemű juhász, A kőleves és a Ludas Matyi, hanem azért is, mert  kíváncsi voltam, hogy ebben a témakörben milyen számomra még ismeretlen meséket válogatott össze Luzsi Margó. Nem mintha olyan hihetetlen nagy nehézség lenne meglepni engem. Főleg nem egy olyan elismert mesemondónak, aki több ezer mesét ismer és mesél nap, mint nap a gyerekeknek. A kötetben olvastunk sárkányos és egy nagyon szép szerelmetes mesét, Benedek Elek: Szélvári csudavirág címmel, ez lett a kedvencem, aztán Kriza Jánostól Az álomlátó fiú mesét, ami a kötet leghosszabb és egyben a legérdekesebb meséje volt számomra, valamint a könyv legvégén Luzsi Margótól A ládába zárt mesék címmű történetet. Ezekből a mesékből nem csak a gyerekek, de a felnőttek is sokat tanulhatnak, mivel mindegyik valamilyen örök értékű igazságot hordoz magában. Én már mindegyik mesét elmondtam kis családomnak, úgyhogy „én már ehetek, ihatok, alhatok nyugodtan. Itt a vége, tedd a jégre, majd elcsúszik valamerre.”

A könyvekbe itt tudtok beleolvasni,és tartalomjegyzéket is találhattok hozzájuk.

Szerkesztette: Luzsi Margó
Illusztrálta: Kállai Nagy Krisztina
Oldalszám: 64
Ár: 1290.-