M. R. Carey: Kiéhezettek

A könyv főhős Melanie, egy látszólag normális és intelligens, 10 év körüli kislány, aki a többi társával együtt egy földalatti bunkerben él, ahol soha nem mehetnek ki a szabadba és a hét öt napján minden reggel leszíjazva és fegyveres kísérettel egy osztályba viszik őket, ahol mindenféle érdekes dolgokról (többek között a görög mitológiáról, mondákról és mítoszokról) tanulnak. Melanie Justineau tanárnő óráit szereti a legjobban, akiért szó szerint rajong, bár akkor még maga sem tudja, hogy ő jelenti számára a legnagyobb veszélyt. Hogy miért? Mert a távoli jövőben a világ összedől és egy csomó beteg ember rohangál benne, akiket egy gyorsan terjedő gombafertőzés betegített meg, amely a szervezetbe jutva átveszi az irányítást a gazdatest idegrendszere fölött, és az így fertőzöttek (más néven a kiéhezettek), gyorsan elveszítik személyiségüket, emberi mivoltukat, és egészséges emberek húsával kezdenek el táplálkozni. Melanie és a többi gyerek is megkapta ezt a fertőzést, azonban ők mégis képesek a tanulásra, a gondolkodásra és a kommunikációra, és még talán az emberek iránt érzett esztelen vágyuk kordába tartására is, mely reményt ad az orvosoknak a gyógymód felfedezésére. A bunker tudósa Caldwell doktornő abban reménykedik, hogy a gyerekek felhasználásával (pontosabban az agyuk felszeletelésével) sikerül megtalálnia az ellenszert, ám egy napon a kiéhezettek megtámadják a bázist, ahonnan mindenkinek menekülnie kell. A támadást egy öt fős csapatnak sikerül csak túlélnie, akikre ezek után még nagyobb megpróbáltatás vár; el kell jutniuk egy biztonságot jelentő védett területre, mely útjuk során rengeteg kiéhezettet sodor eléjük a sors.

Szerintem kifejezetten nehéz manapság olyan könyvet írni, ami egyszerre szórakoztatja, megdöbbenti és elgondolkodtatja az olvasót és most nem a paranormális, vámpíros (bár ez az állatfaj már erősen kihalóban van) és a BDSM témájú - ha az erotikus műfajt is figyelembe vesszük, és miért ne vennénk - könyvekre gondolok, hanem mondjuk a zombis, poszt-apokaliptikus, horror, thriller egyvelegekre. Mellyel kapcsolatban (csakis a zombik miatt) biztos sokaknak vaskos előítéleteik vannak – higgyétek el nekem sem lételemem a zombulás -, de ha például az adott könyv története nem agyatlan (hahaha) vagy pofátlanul egyszerű és hihetetlenül ostoba - ami persze még nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy szórakoztató is legyen -, hanem mondjuk uram bocsá valamilyen drámáról, erkölcsi dilemmáról vagy társadalmi mondanivalóról szól, akkor semmi kifogásom ellene sőt, felettébb felpiszkálja a fantáziámat. És M. R. Carey könyve ebbe a kategóriába tartozik.

A történet öt karakterre – két nőre, két férfira és egy fiatal lányra - épül, akiket az útjuk során különböző célok hajtanak és más-más szemszögből nézik az eseményeket, más-más múlttal rendelkeznek, ami aztán hatással lesz a döntéseikre, de ami a legfontosabb - és amit a könyv elején még nem tudhatunk -, hogy az ő kezükben van az egész emberiség sorsa.

Carey szerintem fantasztikus munkát végzett a karakterek felépítése és kidolgozása terén. Melanie-t, aki bár egy szörnyeteg, közel sem egy gonosz és vérszomjas lényként ábrázolja a történetben, hanem egy nagyon tehetséges és szimpatikus, a világ dolgai iránt nyitott és kíváncsi, mély érzésekkel teli kislányként, akit végül is az tesz igazán egyedivé, hogy tisztában van azzal, hogy az ami, és ennek ellenére mégis mindvégig ember tud maradni. Míg Dr. Caldewlltet, aki a tudományt képviseli a regényben egy etikátlan és szörnyen szívtelen, lelkiismeret-furdalás nélküli borzalmas nőszemélynek festeti le, akit szerintem biztos, hogy senki nem fog a szívébe zárni, ugyanakkor mindenki tisztában van azzal, hogy a munkájára szükség van, annak fontossága megkérdőjelezhetetlen. Az ő személyén keresztül vetődik fel a könyv súlyos erkölcsi dilemmája - elfogadható-e az, hogy a bunkerben lévő gyerekeket az orvosok kísérleti nyulakként kezeljék? -, melynek ellentétes nézőpontját Justineau tanárnő képviseli, aki miután idővel rájön, hogy Melanie mennyire szereti és imádja őt, a kislány elkötelezettjévé válik. Kettőjük között egy őszinte szeretetre és bizalomra épülő mély kapcsolat jön létre, melyben mindketten a legjobbat akarják egymásnak, és melyben mindketten feltétel nélkül szeretik egymást.
És itt van még nekünk Parks őrmester karaktere, akiről  csak annyit tudok mondani, hogy ha netalán egy reggel, a könyvhöz hasonló elcseszett zombis apokalipszisben találnám magam, akkor csakis egy olyan férfit szeretnék magam mellett tudni, mint amilyen ő volt. Imádtam érte.

Érdekes volt a könyv felépítése; az első fele Melanie-ról szólt, az ő álmairól, vágyairóll és a végtelen szeretetéről Justineau tanárnő iránt, majd hirtelen helyszínt váltottunk és egy sokkal akciódúsabb és zombikkal telibb menekülős részt kaptunk, ami mind stílusában és dinamikájában egészen más volt, mint az előző, mintha két külön könyvet olvastam volna, de mindezt mégsem éreztem zavarónak, érdekesnek találtam és maximálisan lekötötte a figyelmemet. 

Szóval tetszett a könyv, főleg a történet egyedisége miatt, ami rögtön megragadta a képzeletem, de legfőképp a szereplők miatt, akik annyira valódiak, igazi hús-vér emberek voltak, hogy mindegyikükkel, kivétel nélkül mindig együtt tudtam érezni. Talán a könyv végével voltak problémáim, túl gyorsnak éreztem a lezárást és nem minden kérdésemre kaptam kielégítő választ, de ettől függetlenül mindenképp ajánlom olvasásra, még azoknak is, akiknek nem ez a legjobban bejáratott műfaja.  

A könyv megfilmesítéséről itt írtam korábban.

M. R. Carey

Kiadó: Kossuth

Eredeti cím: The Girl With All the Gifts

Sorozat: NEM Jepp

Fordította: Kisantal Tamás

Oldalszám: 456

Tovább olvasom...

Isaac Marion: Eleven testek

"Rongyos ajkai közül fekete lé szivárog. Az ujjával a távolba bök, és azt hörgi:
-Város!
Bólintok és indulok utána. Megyünk ennivalót keresni. Ahogy a város felé csoszogunk, egész kis vadászcsapat gyűlik körénk. Nem nehéz vállalkozókat találni az ilyen kirándulásokra, akkor sem, ha épp senki sem éhes. Ritkaságszámba megy, hogy valakinek tiszta gondolatai támadjanak, ezért ha valakire rátör egy, követjük. Különben csak álldogálnánk egy helyben és hörögnénk egész nap. Egyébként is elég sokat álldogálunk és hörgünk. Évek telnek el így. A csontjainkról leszárad a hús, mi meg csak állunk, és várjuk, hogy leessen." 

Bevallom, nekem ez volt az első zombis könyvem, nem rajongok a műfajért, sőt a róluk készült filmekért sem, de az egyetlen ok, amiért bele mertem vágni ebbe a regénybe, hogy láttam a film trailerét és az előítéleteimet félretéve úgy gondoltam mégiscsak megér egy próbát.

A könyv egy olyan új világot mutat be nekünk, ami tele van zombikkal és Csontikkal (a zombik egy még durvább változata) és persze emberekkel, akik nemcsak, mint zombi táplálék vannak jelen a könyvben, hanem mint egy megrokkan, félelemmel és fájdalommal teli, pusztulásra ítélt társadalom. Narrátorunk R, egy olyan fiatalember, aki nem emlékszik a korára, arra, hogy ki volt és hogy honnan jött, igazából semmire sem emlékszik a zombivá válása előtti életéből. Ennek ellenére, még ha nehezen is, de mindig emlékezni próbál és olyan támpontokat keresni maga körül, amik segítségével talán össze tudná rakni a múltja darabkáit. Ez azonban sajnos nem igazán jön össze neki, pedig R más mint a többiek. 

A zombi kolónia, ahova R is tartozott egy repülőtéren élte mindennapjait. Sétálgattak, hörögtek, gyereket neveltek, szexeltek és vadásztak. Majdnem teljesen úgy éltek, mintha normális emberek lennének, azonban mivel mindezt totál érzelemmentesen, kissé döcögősen és folyamatosan rohadva tették, így csak maradtak azok amik; oszlásnak indult halottak. Az egyetlen olyan alkalom, amikor egy csipet emberi érzelemben lehetett részük, az az emberi agy elfogyasztásánál volt. És ahogy ez a nagykönyvben meg vagyon írva, valóban csoszogva és „agyat, agyat” kántálással indultak vadászni e fincsi csemegére, ha annak szükségét érezték. Főhősünk R épp egy ilyen közös vadászat alkalmával találkozik Julieval, akit  minden zombi szabályt felrúgva a védelmébe vesz. Ezzel a találkozással, no és persze a lány barátjának, Perry agyának az elfogyasztásával minden megváltozik. R álmodni kezd és furcsa gondolatai támadnak.

A kép a filmből való

A könyv szórakoztató volt, és igazából a történet elején alig lehetett levakarni a mosolyt az arcomról, ami aztán később a brutális részeknek hála, magától is lehervadt -tudjátok, elég vizuális típus vagyok. Éreztem én, hogy ez a történet mondani akar nekem valamit, de hogy mit, arra csak a végén jöttem rá. És bevallom többre számítottam, illetve ha pontos akarok lenni, akkor inkább valami másra. Egy nagy durranásra, olyanra, amitől leesik az állam.
Igazából minden adott volt ahhoz, hogy én ezt a történetet szeressem. Egy zombi fiú és egy lány, egy tiltott kapcsolat, sok izgalom és humor.... Az egyetlen bökkenő a szereplőkkel volt, ugyanis egyiket sem sikerült megkedvelnem. Julie mocskos szája a könyv végére kifejezetten zavaróvá vált, R pedig.. nos ő egy ZOMBI volt. Egy húsevő zombi, aki hiába vágyott egy melegebb és színesebb élet után, mégis csak büdös, koszos és gusztustalan volt. Dicséretesnek tartom ahogyan az író arra törekedett, hogy R-t megkedveltesse az olvasóval; fogékonnyá tette őt a környezetére a zenére és a színek világára, sőt még egy kis humorral is megfűszerezte mindezt, de hát mit szépítsem a dolgokat, mégiscsak egy hulláról volt szó.

Szerencsére volt jó pár olyan rész a történetben, amiken jókat mosolyogtam. Kedvenceim közé tartozott a zombik között zajló rém egyszerű kommunikáció, amiben két szótagú szavaknál több, szinte soha nem fordult elő. És hát igen, R sem nagyon remekelt verbális téren, azonban a fejében megfogalmazódó gondolatok figyelemre méltóak voltak. Ezek a gondolatok azonban nem mind tőle származtak, hanem főként Julie fiújától - tudjátok, akinek az agyát felzabálta mielőtt megpillantotta volna a lányt - melynek köszönhetően bizony volt néhány rész, ahol nem volt teljesen tiszta, hogy melyik gondolat kié is volt valójában. Ezek, és az R fejében megjelenő "lopott" emlékképek kezdetben irtóra zavartak és kissé untattak is, de később rájöttem, hogy mindez szerves része a történetnek és tulajdonképpen ezzel együtt egy harmadik szereplőt is kaptunk Perry személyében.

Kíváncsian vártam Julie és R kapcsolatának fejlődését - a holt és az élő világ románcát -, melyet sajnálatos módon egyáltalán nem éreztem romantikusnak, ami tulajdonképpen nem is meglepő, hiszen szenvedély nélkül nehezen lehet szerelembe esni. Kettőjük között csak egy amolyan édes és tétova, mély érzelmekkel átszőtt barátság alakult ki, melyben Julie inkább katalizátorként funkcionált - mintsem hős szerelmesként -, és vitte előre az események alakulását.. 

Minden fanyalgásom ellenére jó kis könyv volt ez, amolyan egyszer olvasós kategória, érdekes szereplőkkel és tartalommal, amely tele volt az emberiséget érintő cinikus megfigyelésekkel, a zombik viselkedését és gondolatait tekintve pedig rengeteg humorral. Egy próbát mindenképp megér, de ne várjatok tőle túl sokat.

Isaac Marion

Egyébként már most biztosan tudom, hogy a belőle készült filmet is meg fogom nézni, fordított esetben azonban nem biztos, hogy a könyvet is elolvasnám.

Update:

Teljesen helytálló volt az a mondatom, hogy ha előbb láttam volna a filmet, akkor nem biztos, hogy a könyvet is elolvastam volna. Utólag már bizton állíthatom, hogy ez tuti így is lett volna, mivel a film sem nyerte el a tetszésemet.

Kiadó: Libri
Eredeti cím: Warm Bodies
Fordította: Nagy Gergely
Oldalszám: 312

Tovább olvasom...