2014. jan. 30.

Otfried Preußler: Torzonborz, a rabló

Karácsonyra mindig egy rakás könyvet szoktak kapni a gyermekeim a családtól, melyek szinte mindegyikével finoman szólva is sorra meggyűlik a bajunk, mivel vagy olyan történetről van bennük szó, ami még nem nekik való vagy egyszerűen csak nem érdekli őket a sztori és az abba ültetett szereplők... szóval nem olyan egyszerű dolog ám a megfelelő könyvet kiválasztani egy 9 és 7 éves gyermek számára, mint ahogyan azt sokan gondolják.

Én a legjobb módszernek még mindig azt tatrom, ha a gyermekeimmel együtt megyünk a könyvesboltba, ahol egy kis segítséggel és terelgetéssel kedvükre válogathatnak a nekik legjobban tetsző mesekönyvek közül. Így akadtunk rá Torzonborz, a rabló című könyvre is, amire egyébként a kisfiam figyelt fel legelőször, ennek ellenére mégis a kislányom kedvence lett.... na erre varrjatok gombot.

Először is szeretném leszögezni, hogy ez volt az egyik legjobb mesekönyv, amit mostanában olvastunk, és ami nemcsak a lányomat, de engem is teljesen levett a lábamról. Nem is tudom, hogy mikor volt dolgunk utoljára olyan mesével, amin annyit nevettünk és amiről annyit beszélgettünk volna az óvodába jövet-menet vagy épp sütés-főzés közben, mint Paprika Jancsi, Vitéz László, no meg persze Petróniusz Pókuszhókusz történetéről. Egy hétig minden egyes estét velük töltöttünk és higgyétek el, hogy ennek mindén percét rettentő élveztük.

A könyvben minden bonyodalom ott kezdődött, amikor Torzonborz a rabló ellopta a Nagymama zenélő kávédarálóját, amely nem akármilyen kávédaráló volt ám, hanem egy komoly és pótolhatatlan eszmei értékkel bíró ereklye. Nagymama lelki békéjének megóvása érdekében Paprika Jancsi (a barátainak csak Jancsi) és Vitéz László (a barátainak csak Lackó) elhatározták, hogy ők bizony maguk erednek a hírhedt és rettegett rabló nyomába és szerzik vissza tőle a zenélő kávédarálót. Azonban, mint kiderült ez a héttőrös, bitang rabló, nem is volt olyan ostoba, mint ahogyan azt Jancsi és Lackó gondolták, sőt. Nem kis furfang árán sikerült túljárnia a fiúk eszén, és míg Lackót az erdőben lévő barlangjába zárta addig Jancsit eladta legjobb barátjának Petróniusz Hókuszpókusznak a veszélyes mágusnak. Petróniusznak egyébként épp kapóra jött Jancsi, mert irtózatosan szerette a krumplit, pucolni viszont már annál inkább utálta. Szóval, míg Jancsi a gonosz varázslónál krumplit hámozott, addig Lackó Torzonborznál cipőt fényesített…. és hát mit is mondhatnék, nem épp így tervezték a fiúk Torzonborz kézre kerítését. A mese természetesen itt még közel sem ér végett a jó és a rossz küzdelme tovább folytatódik miközben egy-két szökési kísérelt, egy gyönyörű tündér egy csomó varázslat és rengeteg izgalom teszi még színesebbé és érdekesebbé ezt a kiváló történetet.

Semmi kétség, kedvenc lett számunkra ez a könyv, ami az elejétől kezdve az utolsó betűig maximálisan lekötötte a gyermekem figyelmét és naná, hogy még az enyémet is. A szereplők és a cselekmény nemcsak hogy humoros volt, hanem rendkívül ötletes is, csakúgy mint a párbeszédek, melyek magyar nyelvbe való átültetésénél nem kis leleményességre volt szüksége a fordítónak. Egyszóval le a kalappal Preußler írói tehetsége előtt, hisz hiába már több mint ötven éve vetette először papírra Torzonborz történetét az lám-lám, azóta sem vesztett semmit értékéből és népszerűségéből.

A könyvben található illusztrációkról is csak csupa csupa jó dolgokat tudok mondani. Nagyon szerettük együtt nézegetni a képeket olvasás közben és együtt nevetgélni azokon a hatalmas orrokon, amiket Franz Josef Tripp rajzolt a szereplőknek… hát azok valami eszméletlenül jól sikerültek. A könyv külleme gyönyörű és amellett, hogy keménytáblás a lapok minősége is kiváló, ami miatt öröm kézbe venni és lapozgatni a művet. A rajzok csodaszépek és majd minden oldalon található belőlük egy, és még a könyvjelző szalagról sem feledkezett meg a kiadó, ami aztán már végleg feltette nálam az i-re a pontot.

Egy szó, mint száz, imádtuk ezt a könyvet úgy ahogy volt, és az író családja mellett, mi is csak hálásak lehetünk neki, hogy mindhárom lányának írt egy-egy történetet a héttőrös, elvetemült, de mégis szerethető Torzonborzról, melyek hazai megjelenését mi tagadás, mi már tűkön ülve várjuk.

Otfried Preussler (1923-2013)

További részek:
Torzonborz újabb gaztettei (tavasszal jelenik meg, pontos dátumot még nem lehet tudni)
Torzonborz megjavul

Kiadó: Kolibri Kiadó
Eredeti cím: Der Räuber Hotzenplotz
Fordította: Nádori Lídia
Oldalszám: 120


2014. jan. 24.

Kerrelyn Sparks: How to Marry a Millionaire Vampire - Love at Stake #1

Mivel olyan rég olvastam már vámpíros történetet, így úgy gondoltam, hogy épp itt az ideje, hogy felfrissítsem kicsit az emlékezetemet velük kapcsolatban. Úgyhogy hosszas töprengés után ennél a könyvnél maradtam és bíztam bennem, hogy nem fog csalódást okozni az én csöpögős romantikára - na jó, némi túlfűtött erotikára is - és egy kis humorra éhező érzékeny lelkemnek.

Roman Draganesti a tökéletes vámpír! Nyálcsorgatóan szexi, intelligens, gazdag és szerzetesi előéletének köszönhetően a szíve mélyén még vámpírként is túlontúl emberi. Az emberekhez fűződő "baráti" viszonyát, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy hosszas kutatás után feltalálta a szintetikus vért, ami nem csak az emberiség számára, de a vámpírok táplálkozási szokásaira nézve is meglehetősen nagy jelentőséggel bírt. Gondoljatok csak bele - milyen egyszerűen, és ami a legfontosabb, erőszak és gyilkolás nélkül juthattak a vámpírok ezentúl vérhez. Persze mint mindig, most is voltak ellenlábasok, akik azt mondták, hogy ők bizony semmiképp nem fognak pohárból vért inni, inkább maradnak a régi jól megszokott és sokkal élvezetesebb módszernél. Sőt, még küzdenek is azért, hogy a Roman által gyártott ízesített vér végleg eltűnjön a piacról.

De térjünk vissza történetünk elejére, amikor is szexi vámpírunknak épp egy új találmányt készülnek bemutatni hű asszisztensei. Ez a találmány nem volt más, mint egy életnagyságú és hű guminő. Vanna, mert így nevezték el őt, többfunkciós volt, kielégítette, mind a táplálkozási és mind a szexuális igényeket, ám ki gondolta volna, hogy Romannak ez a nő akkora falat lesz, hogy szó szerint beletörik majd a foga. Úgyhogy miután egy sikertelen harapással Roman szemfoga kiesett, sürgősen fogorvosra volt szüksége. Így talált rá Shannara, egy fogászati rendelő ügyeletes fogorvosára. Shanna egy kissé, hogy is mondjam… zűrös körülményű nő volt, mert amellett, hogy egy tanúvédelmi programban vett részt, ami az orosz maffiától volt hívatott megvédeni őt, még a vértől is iszonyodott, ami az orvosi szakmában hááát valljuk be, nem épp előnyös tulajdonság. Nos, amikor Roman rátalált a lányra, annak nem állt épp fényesen a szénája, ugyanis az oroszok is épp akkor bukkantak a nyomára, de szerencsére Roman úgy döntött, hogy a védelme alá veszi őt és magával is vitte a kis "kastélyába", amit nem mellékesen kiltben rohangáló jóképű felföldiek védtek a betolakodóktól, mint később kiderült nem sok sikerrel.

Mint a tartalomból is látszik, ez egy igen humoros és szórakoztató kis olvasmány volt, amit egy percig sem szabad komolyan venni. (Nem mintha a többi vámpíros könyvet igen, be ne dőljetek egyiknek sem.) A szereplők szimpatikusak voltak, Roman háznépe pedig nagyon-nagyon különleges. A műfajból adódóan ugye nem ért váratlanul a történet kiszámíthatósága, csakúgy, mint a karakterek és azok tipikus reakciói sem. Hogy őszinte legyek számítottam erre, hiszen nem intellektuális gazdagodásra vágytam, amikor ezt a könyvet a kezembe vettem, hanem egy igazi vámpíros és csajos történetre, amely kritériumnak tökéletesen megfelelt. Jó pár vámpíros könyvvel a hátam mögött én úgy gondolom, hogy ebben a műfajban nehéz újat alkotni, de Kerrelynek mindez mégis sikerült. Nem tudok még egy olyan vérszívós romantikus könyvet mondani, amin annyit nevettem volna, mint ezen. Úgyhogy minden kétséget kizárólag a humor volt a könyv legfőbb erénye, ami végül is meglehetősen érdekessé és igazán szórakoztatóvá tette a számomra.

Kerrelyn Sparks egyébként „hagyományos” vámpírokkal dolgozott, csak néhány apró trükkel turbózta fel őket (mint például, hogy telefonon keresztül tudtak teleportálni és minden fizikai kapcsolat nélkül - ezt figyeljétek! - mentálisan szexelni, ami nekem nem igazán jött be… lehet régimódi vagyok ezen a téren). A könyv végén lévő végső összecsapást sajnos elég kidolgozatlannak, Shanna apjának fenyegetőzését pedig meglehetősen súlytalannak, már már nevetségesnek éreztem, amely hiányosságokon tulajdonképpen még túl is tudtam tenni magam - hiszen egy sorozat nyitó kötetéről van szó, amiből még bármi lehet - de, hogy az írónő az 500 éves főhősünket még ennyi idő után is szűz vámpírként tüntette fel (persze csak fizikailag volt az, mert mentálisan azért ott volt a szeren) szóval ez számomra elég nehezen volt hihető, sőt mi több, erős túlzásnak éreztem.

Úgyhogy, mint látjátok egy csöppet sem nevezném tökéletesnek ezt a könyvet, de a másodlagos szereplők és az írónő humora számomra megéri, hogy adjak még egy esélyt a sorozatnak, úgyhogy részemről jöhet a folytatás.
(A sorozat egyébként  cakkumpakk 17 részes)




Kiadó: Avon 
Sorozat: Love at Stake
Oldalszám: 384


2014. jan. 16.

Thierry Cohen: Jobb lett volna élni

Ez a könyv nem az a könyv volt, amit az Ulpius agyon reklámozott volna, csak szép csendben megjelentette, aztán sorsára hagyta, pedig igazán megérdemelte volna a nagyobb hírverést, jobban, mint megannyi gagyi könyv, amik mostanában a piacra kerültek. A regény fülszövegét olvasva egy könnyed kis romantikus olvasmányt vártam, de helyette egy meglehetősen nyugtalanító és kissé lehangoló, de mindenképp eredeti történetet kaptam, egy olyat, amihez hasonlót még csak nem is nagyon olvastam. (Hangulatában talán Guillaume Musso regényeihez tudnám hasonlítani.)

A regény tulajdonképpen egy szerelmi történet és egy kétségbeesett tett az élet ellen, amely kiváltója egy viszonzatlan szerelem.

A 20 éves Jeremy szívét pont a születésnapján törte össze élete szerelme, ezért bánatában úgy dönt, hogy véget vet az életének. Miután felébred, azt gondolja, hogy már a túlvilágon van, de hamar rájön, hogy ennél egy sokkal jobb helyre került, egy nő ágyába, aki nem más, mint Victoria, akit szeret…. és aki minden jel szerint, őt is viszont szereti. Kiderül az is, hogy már egy év telt el az öngyilkossága óta, amiből ő semmire nem emlékezik. Aztán egy újabb „ébredés” következik, amivel egy újabb év telt el - ami Jeremy számára ismét csak egy napnak tűnt - és ami után immár egy kisfiú édesapjaként tért magához. Innentől kezdve az idő felgyorsul, összesen nyolc alkalommal tér magához Jeremy, de mindig csak egy-egy napra. Hogy hány év telt el az ébredései között, három, négy, tíz vagy több? Ezt soha nem tudhatta pontosan, mindig csak apró információkból, hol egy levélből, hol egy fényképből tudott következtetni rá. Minden egyes alkalommal más időben és más élethelyzetben találta magát, gondolhatjátok, hogy milyen rettegéssel aludt el mindig. Hamar rájött, hogy két énje van és sajnos a rosszabbik énje töltötte a több időt a családjával, aki minden jel szerint tönkre akarta tenni őket.

Minden fejezet egy ébredéssel kezdődött, amely mindegyike Jeremy valamely születésnapjára esett. Borzalmas volt belegondolni az idő múlásába és abba, hogy mindeközben Jeremy csak nyolc napot öregedett. De ebben az egészben nem is az volt legrosszabb, hogy Jeremy fiatal lelke egy egyre öregedő testbe volt bezárva, hanem hogy egyáltalán nem tudta irányítani az életét. Fokozatosan (8 napig... mennyi idő az egy egész élethez képest?) szemtanúja volt a házassága és a családja szétbomlásának, ami miatt a másik énje volt a felelős, és ami a számára kész rémálom volt. És bár nem tudta megakadályozni, hogy a rosszabbik énje ne bántsa a feleségét a gyerekeit és a szüleit, de a tiszta pillanataiban, amikor igazán önmaga volt, akkor mindent megtett, hogy megvédje őket önmagától.

A regény központi karaktere Jeremy volt, a többieket mellette mind csak fakó másodlagos szereplőknek éreztem, magát a történetet pedig megrendítőnek és rendkívül érdekesnek. Teljesen magával ragadt ez a könyv, sőt fokozhatnám tovább mindezt azzal, hogy már-már letehetetlen volt a számomra, annyira akartam tudni, hogy mi lesz a történet vége. De sajnos a befejezésben kissé csalódtam, mindenre számítottam (misztikus dolgokra, időutazásra, külön dimenziókra, személyiségzavarra vagy még arra is, hogy ezek közül egyik sem, hanem Jeremy egyszerűen csak egy őrült…) szóval határozottan valami nagy durranást reméltem, de helyette olyan magyarázatot kaptam, amire bevallom, egyáltalán nem számítottam.
spoiler  Vallási jellegűt, ami egy rossz döntés következményeiről szól, hogy mindez  milyen hatással lehet a szeretteinkre és a környezetünkre illetve, hogy milyen láncreakciókat indíthat el körülöttünk... spoiler 

Thierry Cohen



Kiadó: Ulpius
Eredeti cím: J'aurais préféré vivre
Fordította: Bíró Péter
Oldalszám: 261


2014. jan. 14.

Blogszülinap

Ebben a hónapban lett a blogom 3 éves.

De mivel rossz passzban vagyok és még ráadásul időhiányban is szenvedek, így semmi extrát nem terveztem eme nemes napra hónapra. Sőt, még a hagyományaimat is mellőzöm és nem készítek listát arra vonatkozólag, hogy mely könyvek lettek nálam kategóriákra bontva az év legjobbjai, vagy épp legrosszabbjai. Viszont, hogy ne maradjatok adatok nélkül - és nem, még mindig nem vagyok hajlandó számokba önteni az olvasmányaimat - összeadtam nektek, hogy mennyit költöttem a tavalyi évben könyvekre. Pontosan 89.195 forintot, ami 58 könyvet foglal magába. Bevallom, én ennél többre számítottam, ahhoz képest, hogy mennyi könyvet vásároltam és hogy manapság mennyibe kerül egy könyv. De ugye mivel mindig vagy akcióban vagy használtan szereztem be őket, és csak nagy ritkán teljes áron, így jóval kevesebb összeg jött ki, mintha mindegyiknél a bolti árával számoltam volna. Persze lehet szépíteni a dolgokat így is, meg úgy is, hogy azt mondom, hogy van aki cipőre, van aki bélyegre.... én specko könyvekre költök, de ha őszinte akarok lenni, akkor ez a 89.195 forint akkor is marha sok pénz. Megjegyzem, ezek az adatok természetesen csak a saját köteteimre vonatkoznak, vásároltam még a gyerekeknek és a férjemnek is mindenfélét, de azokat most nem vettem figyelembe.
Egyébként az idei évben is sokkolni  kívánom majd magamat, azaz jegyzetelni fogom, hogy mire és hogy mennyit költöttem, már csak azért is, hogy majd az év végén jól kiértékelhessem a változás mértékét és miértjét... no meg mert egyszerűen csak kíváncsi vagyok rá.

És, hogy mi lesz idén? Nos, mint mindig, most sincsenek terveim, hacsak nem annyi, hogy kicsit visszább veszek a tempóból és nem írok mindegyik könyvemről posztot. Vagy ha mégis, akkor csak egy rövid, pár mondatos szösszenetet.
Mindenesetre tény, hogy szeretem a blogolást és nem mellesleg a kreatív vénámat is muszáj valahol kiélnem, arról már nem is beszélve, hogy a véleményemet is muszáj világgá kürtölnöm egy-egy olvasmányomról, mert ha mindezt nem tenném, akkor... akkor nem is tudom, hogy mi lenne velem. A férjem szerint semmi.

Úgyhogy, bár néha nyűglődöm a blog miatt, mint most is, és a hátam közepére kívánom - mert el sem tudjátok képzelni, hogy mennyi időt és energiát rabol el tőlem ez a kis piszok, mintha csak a harmadik gyerekem lenne -, de valahogy még sincs erőm elszakadni tőle, valószínű azért, mert legbelül annyira szeretem, hogy igazából nem is nagyon akarok.

Mi mást is mondhatnék még befejezésként. Köszönöm, hogy itt vagytok, hogy olvastok és hogy kíváncsiak vagytok rám, és természetesen olvassatok sokat. Nagyon sokat. :)

2014. jan. 10.

Fiona Paul: Méreg (Örök Rózsa titkai #1)

Rég csalódtam már ilyen kellemesen, mint Fiona Paul Méreg című könyvében. Ráadásul most, hogy olvastam még jobban vágyom Velence hangulatát mint eddig, és ha tehetném bizony azonnal csomagolnék és már repülnék is oda. A történet a reneszánsz Velencében játszódik, amikor még a várost átszelő kisebb csatornák és mellékutcák mocskosak és koszosak voltak, az éjszakai élet pedig izgalmakkal és veszélyekkel volt teli, melyekről kurtizánok, rablók és őrült gyilkosok gondoskodtak. Egyszóval nem egy életbiztosítás volt akkoriban az éjszaka közepén a városban mászkálni (de mindezt hősnőnket egy cseppet sem zavarta). 

Cassandra egy tizenöt éves fiatal lány, akinek mindene megvan, amire csak vágyhat: elegáns ruhák, csillogó ékszerek sőt,  még egy gazdag vőlegény is kijutott neki, akit franciaországi tanulmányai miatt már évek óta nem látott, de Cass ennél többre vágyott.
A szülei halála után a nagynénje vette magához, aki nem sok szabadságot engedett a számára, ami szerintem tökéletesen érthető volt ebben a veszélyes világban, de persze egy fiatal lány oldaláról nézve, aki tele van energiával, kíváncsisággal és érzelmekkel, mindezt az óvó és védő szeretetet valóban inkább börtönhöz hasonlónak érezhette, mintsem szerető családi  otthonnak.
A történet Cass barátnőjének a temetésével kezdődik, melyet követően találkozik a lány főhősünkkel Falcóval, egy titokzatos, de jóképű szegény festővel, aki a temetés éjszakáján épp Cassék családi birtoka melletti temetőben bóklászott. A lány ezzel a fiúval fedezi fel, hogy a barátnője holteste eltűnt a koporsójából és helyette egy másik nő, feltehetőleg egy kurtizán hullája került, akinek a szíve fölé egy nagy X-et metszettek. Casst nem hagyja nyugodni az eset, mindenképp a bűntény végére akar járni, melyben Falco lesz mindvégig a segítségre. Mivel e két fiatal a nyomozás során sok időt tölt együtt, így egyre közelebb kerülnek egymáshoz és bár Cass érzi, hogy Falco valami titkot rejteget előle - ami miatt folyamatosan kételkedik a fiú szavahihetőségében -, ennek ellenére mégsem bír parancsolni az érzelmeinek és rengeteg szabályt felrúg, csakhogy a fiú közelében lehessen.

Bevallom engem ez a Falco gyerek nem igazán nyert meg magának. Jó, jó hogy helyes, meg fiatal, meg művész és még az alvilági életben is ismerős, ami arra enged következtetni, hogy nem egy elveszett ember, de azért mégiscsak voltak titkai, amiket semmiképp sem lehetett figyelmen kívül hagyni, főleg úgy, hogy azok Cass barátnője holtestének az eltűnésével egyértelműen kapcsolatban hozhatóak voltak. Falco és Cass közös nyomozását, hogy állandóan együtt voltak és veszélyes helyzetekbe keveredtek felettébb izgalmasnak találtam. Bár néha úgy éreztem, mintha Cass kicsit túlzásba vitte volna a fiú iránti rajongását, de ha jobban belegondolok, akkor be kell látnom, hogy mindez nagyon is reális, hiszen egy tinédzser lányról van szó, aki épp most bontogatja a szárnyait, fedezi fel a szerelmet és a testiséget. Sajnos az olvasókhoz hasonlóan a szereplők is tisztában vannak azzal, hogy a társadalmi helyzetükből adódóan a bimbózó kapcsolatuknak nem sok jövője van, arról már nem is beszélve, hogy Cassnek már van vőlegénye, akit ugyan már több éve nem látott - mely idő alatt ez a fiú egy vonzó férfivá érett -, de ugye a vele kapcsolatos rossz emlékek miatt Cass zsigerből elutasítja őt sőt, amikor a saját két szemével bizonyosodik meg a változásról, még akkor sem jut el az agyáig, hogy ez a férfi nem büntetés a számára, hanem épp ellenkezőleg, kész főnyeremény. Mindenesetre, míg ez a buta lány e két férfi között őrlődik, a gyilkos szabadon mászkál és nagyon úgy tűnik, hogy Cassre pályázik.

Alapvetően egy krimiről van szó, egy erős romantikus szállal, mely kombinációt én rettentő mód szeretem. Imádtam a nyomozós részeket, a sötét sikátorokból való meneküléseket, a gondolázásokat, a lebujokat és a sötét titkokat, amik Velence koszos csatornalabirintusaiban bújtak meg. No meg a kor hangulatát és divatját, ahol ismét tudatosodott bennem, hogy akkoriban bizony kész kihívás volt fűzőben levegőt venni. És bár volt a regényben szerelmi háromszög, amik alapvetően idegesíteni szoktak, de ezt most valahogy mégis nagyon kedvemre valónak éreztem, ami persze nem jelenti azt, hogy nem gurult el jó párszor olvasás közben a gyógyszerem, de olyan hihetőek és átérezhetőek voltak a szereplők problémái és érzései, hogy ennek köszönhetően valóban hitelesnek éreztem Cass bizonytalanságát. (Én bízom abban, hogyha eljön az idő, akkor Cass a megfelelő férfit válassza majd, mindenesetre én az ő helyében egy percig sem gondolkodnék.)

A fejezetek elején lévő „Örök Rózsa” könyvéből vett idézetek, amelyek az emberi testről illetve a holtestek boncolásáról szóltak, számomra nagyon érzéketlen és hátborzongató leírások voltak, amikről azért túlzás lenne azt állítanom, hogy ez adta volna a könyv ízét és zamatát, de mindenképp meghatározó jelentőséggel bírtak, mind a történet tartalmát és mind a könyv hangulatát illetően.
  
Egyébként a regényt leginkább Brenda Joyce Halálos sorozatához tudnám hasonlítani, de csak a nyomozással összekötött szerelmi háromszög miatt, ezen kívül nem sok köze van egymáshoz a két történetnek. És ha valaki netán még nem tudná, ismét egy trilógiáról van szó, mely sikerében nagyon bízom, merthogy a többi részét is mihamarabb szeretném olvasni.

Ja, és ha kérhetem, a fordítót, Tóth Gizellát mindenképpen tartsák meg, mert zseniális!

Fiona Paul

A sorozat részei:

1. Venom - Méreg
2. Belladonna (megjelenését a kiadó tavasz-nyár környékére ígérte)
3. Starling

A könyvhöz trailer is tartozik és szerintem hu... nagyon jó lett, bár kevésbé csőrös és jobb pasit is találhattak volna.



Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Venom
Sorozat: Örök Rózsa - Secrets of the Eternal Rose
Fordította: Tóth Gizella
Oldalszám: 504


2014. jan. 8.

A hét borítója

Régen jelentkeztem már ezzel a rovattal, de mivel mostanság nem igazán jött velem szembe olyan borító, amire azt mondtam volna, hogy fú az anyját ez annyira jó, hogy muszáj kiplakátolnom... így szépen lassan kezdtek lemorzsolódni ezek a bejegyzéseim. Pár napja azonban egy külföldi blogon megláttam ezt a könyvet, amin nem ez a félholt kinézetű feminim srác ragadta meg a figyelmem, hanem a kép hangulata, de legfőképp a színei és az apró részletei, melyek felett sokáig el lehet szöszölni. (Egyébként az ezt megelőző könyvnek a borítója is ugyan így elvarázsolt.)




2014. jan. 5.

Jus Accardo: Touch – Érintés (Denazen #1.)

Új év, új sablon, új fogadalmak, melyek listáján majd minden évben megjelent nálam a több sport lesz az életemben pont - melyet egyszerűen képtelen vagyok betartani, ettől függetlenül rendíthetetlenül próbálkozom vele, bevallom nem sok sikerrel... de nem is ez a lényeg hanem, hogy emellett most újként megjelent a nem fogok minden olvasott könyvemről posztot írni pont is, amihez viszont reményeim szerint sokkal könnyebb lesz majd tartani magam, hiszen ennek következményeként több időm marad majd az olvasásra. De már most röhögök magamon, mert hiába is hangzik oly szépen ez az elgondolás, ha ez a fránya közlései kényszer galád módon minden tervemet képes keresztül húzni, ráadásul rögtön az év elején.... 


Nos, van ez a könyv, amit igazából még tavaly olvastam és ha nem lett volna körülötte akkora hájp, akkor lehet, hogy a kezembe sem vettem volna. Azonban ez megtörtént, és bár még mindig nem tudom eldönteni, hogy  a továbbiakban érdekel-e majd a folytatása vagy sem, ettől függetlenül bizton állíthatom, hogy egy pár órás könnyed kikapcsolódásra tökéletesen megfelelt. 

Amikor a tizenhét éves Deznee épp hazafelé tart egy éjszakai kis kiruccanás alkalmával egy furcsa fiú keresztezi az útját, akit egy csapat férfi üldöz. Dez segít a fiúnak a menekülésben és hazaviszi őt, már csak azért is, hogy bosszantsa ezzel az apját, akivel nem igazán értik meg egymást. Időközben kiderül, hogy ezzel a sráccal valami nagyon nincs rendben. Folyamatosan rácsodálkozik a körülötte lévő tárgyakra, emberekre, és lerí róla, hogy gőze sincs arról, hogy mi hogyan működik. És ha még mindez nem lenne elég, úgy gondolja magáról, hogy ő a megtestesült gonosz. E furcsaságok megkoronázásaként kiderül, hogy Dez apját is ismeri - és nem csak látásból - hanem, mint egy titkos szervezet szívtelen vezetőjét, aki különböző gyilkosságokkal bízta meg eddig őt. Deznek rá kell jönnie, hogy mindvégig csak hazugságokban élt és az „ügyvédi iroda" ahova minden nap dolgozni járt az apja, valójában egy titkos szervezet, melynek célja, hogy összegyűjtse a különleges képességekkel bíró embereket, akiket csak Hatosoknak neveznek és fegyverként használják őket, egy egész életen át. 
És hogy mi Kale titkos képessége? Az érintése, ami halálos.  
A történetben Deznek és Kale-nak végig menekülniük kell a szervezet elöl miközben persze próbálják kibogozni ezt a szörnyű összeesküvést és esetleg megmenteni még a világot is.

Amikor a kezembe vettem a regényt, akkor egy pörgős és akciódús történetre vágytam, amit tulajdonképpen meg is kaptam. Úgyhogy igazából elégedettnek kéne lennem, mert alapjába véve élveztem a könyvet - amit mi sem bizonyít jobban, minthogy két nap alatt ki is végeztem -, ennek ellenére mégsem vett le a lábamról úgy, ahogyan azt vártam. Hogy miért? Egyértelműen a főszereplő srác, Kale volt az oka. Nem mondhatnám, hogy rajongok az "esőember típusú" hősökért, akik Tarzanhoz hasonlóan csodálkoznak rá a világra. Így Kale „ártatlanságával” sem tudtam mit kezdeni és pont ez miatt a tulajdonsága miatt éreztem a közte és a Dez közötti romantikus kapcsolatot is inkább bájosan édesnek és gyermetegnek, mintsem forrón szexinek, amolyan mindet elsöprőnek. Bevallom, én a tökösebb főszereplő fiúkat szeretem jobban, azokat, akik határozottak és tudják, hogy mit akarnak és ezt a képességüket nem is félnek használni.
A történet alapötlete, miszerint olyan emberek élnek közöttünk, akik különleges képességekkel bírnak, nem új a nap alatt, többször is láttam és olvastam már hasonlót, amivel komolyabb problémám nem is volt, hiszen mindig is élveztem és szerettem az ilyen témájú történeteket. Ami igazán zavart az az egy négyzetméterre jutó különleges képességekkel bíró emberek száma volt, ami meghaladta a tűréshatáromat és egy idő után már kezdett unalmassá válni, hogy minden lélegző embernek volt valamilyen paranormális képessége. (Nem is tudom, hogy volt-e egyáltalán olyan szereplő a történetben - Dez apján kívül, akiről még bármi kiderülhet a továbbiakban -, aki "normális" lett volna.)

Összességében mindettől függetlenül élveztem a könyv olvasását. Igaz a főhős és a romantikus szál nem kápráztatott el, de mivel maga a cselekmény kellően dinamikus és feszültségekkel teli volt, így mindez arra sarkallt, hogy folytassam a történetet és a végéig kitartsak. Úgyhogy akik szeretik az izgalmakat, az akciókat és a rejtélyeket, azoknak bátran ajánlom Jus Accardo regényét, ami ezen a téren biztos, hogy senkinek sem fog csalódást okozni.

Jus Accardo
A sorozat eddig megjelent részei:
katt a képre

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Touch 
Sorozat: Denazen #1
Fordította: Lánc Brigitta
Oldalszám: 366