Alex Shearer: Felhővadászok

"A második félév közepén új tanuló jött az iskolánkba. Jenine-nek hívták, egy-egy heg éktelenkedett az arca két oldalán, mindkettő a szeme aljától egészen a szájáig ért. Nem balesetben szerezte, nem is így született, és nem verekedés során kapta. Dísznek szánták, szertartás és hagyomány áll mögötte. A hegek azt jelezték, hogy vándor, hogy nomád: az ismeretlen eredetű hontalanok közé tartozik, akiket a szokás "felhővadászok"-nak nevez."

A könyv történetét egy tizenéves fiatal srác, Christien szemszögén keresztül ismerhetjük meg, aki egy rendkívül érdekes világba kalauzol el bennünket. Ebben a világban a Föld már nem létezik, az emberek levegőben úszó égi szigeteken élnek, amit úgy kell elképzeli, mintha ezek a szigetek a tengerben lennének, csak víz helyett sűrű és nehéz levegő veszi őket körül, amiben akár a bátrabbak még meg is mártózhatnak. Természetesen ez a hely is, mint ahogy az óceánok, tele van különböző lényekkel (égfókákkal, égcápákkal, égmedúzákkal...), melyek közül némelyik gyönyörű és fenséges, némelyik azonban igen veszélyes, sőt, halálos is lehet. Ebben a világban a legértékesebb kincs mindenki számára a víz, aminek a megszerzése vagy pontosabban a begyűjtése a felhővadászok feladata, mely foglalkozás rendkívül izgalmas és bizony sokszor igen veszélyes is egyben. És bár ezzel mindenki tisztában van, mégis lenézik a felhővadászokat és sokan vadaknak tartják őket, ám hiába az emberek előítélete, ha egyszerűen nem tudnak nélkülük élni - micsoda gyönyörű kettősség nemdebár?

A könyv hősnője Jenine is egy felhővadász, aki új diákként rögtön felkeltette Christien figyelmét. Annál is inkább, mivel a fiú mindig is csodálattal adózott eme gyönyörű szakma előtt, így ahogy lehetősége adódott közelebb férkőzni a lányhoz, és egy kicsit összebarátkozni vele - aki egyébként a szívét is kellőképp megdobogtatta - meghívatta magát a nyári szünetben egy hosszabb felhővadászatra, amelyről úgy gondolta, hogy felejthetetlen élményt fog majd nyújtani a számára. Ami persze így is lett, azonban ha tudta volna, hogy ennek az utazásnak a célja nem csak a felhővadászat és vízgyűjtés lesz, hanem ennél sokkal veszélyesebb és személyesebb dolog, akkor biztos kétszer is meggondolta volna, hogy valóban csatlakozni akar–e Jenine családjához.

Először is hihetetlen, hogy milyen fantáziadús mesét talált ki Alex Shearer ebben a könyvében. És bár igaz, hogy az elején a lassú és eseménytelen felvezetéssel és a kissé csapongó világbemutatással majd rám hozta a frászt, hogy rossz olvasmányt választottam magamnak, de ahogy Christien felszállt a felhővadászok hajójára, hogy elinduljanak világot látni, az események is rögtön felgyorsultak és ettől persze én is sokkal lelkesebb lettem.

Élveztem a könyv olvasását, mert annyira szokatlan és érdekes volt benne minden, hogy mindig többet és többet szerettem volna megtudni az ott felvázolt sokszínű világról. Őszintén szólva kicsit meg is lepődtem azokon a témákon - kulturális különbségek, mindennapi előítéletek, a hit helyes és helytelen formái, no és persze a környezetvédelem - amik a történet kapcsán felmerültek benne. Hiszen ezek némelyikét még felnőtt fejjel is nehezen tudjuk megemészteni, nemhogy egy 12-14 éves fiatal, aki szerintem még nem is igazán foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, vagy ha mégis, akkor tuti, hogy csak felszínesen. Ne értsetek félre, nem negatívumként írom mindezt, hiszen baromi érdekes volt a szereplők párbeszédeit és Christien filozofálásait olvasni, és gyakran mentem a férjemhez megmutatni neki egy-egy fejezetet, hogy basszus, én ilyen szemszögből még soha nem is gondolkodtam el a kereszténység jelképéről - de pont ezek miatt érzem úgy, hogy inkább a kicsivel idősebb fiatalokat célozza meg a könyv, akik mindezeken a témákon már tényleg hajlandóak elgondolkodni és kérdéseket feltenni, hogy aztán - jó esetben - véleményt is tudjanak formálni. Szóval mindezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy sokkal több van ebben a könyvben, mint ahogyan azt én elsőre gondoltam, ami mindenképp a javára írható.

És hogy néhány érdekes példát is említsek; nézzük rögtön a szigetek társadalmi berendezkedését, amely a különböző habitusú embereknek köszönhetően teljesen eltért egymástól, mind  kultúrában, szokásban és törvénykezésben egyaránt. Ott voltak például a Tiltott-szigetek, amelyeket rendkívül bigott és zsarnok természetű emberek lakták, míg a Szakadár-szigeteken élőkre a tolerancia és az elfogadás volt jellemző. Képzeljétek, voltak olyan helyek, ahol azért mert kalapot hordasz, vagy szakállad van, netán fehér vagy, vagy fekete halál járt, míg más helyeken olyan emberek éltek, akik senkit nem akartak bántani és megölni, hanem egyszerűen csak harmóniában és békében együtt élni.

A könyv cselekménye nem volt túl bonyolult és még egy kis romantika és szorult belé, a fejezetek pedig mind nagyon rövidek és haladósak voltak, amely tulajdonképpen csak a fiatal olvasók szempontjából lehet érdekes.
Véleményem szerint, ha nem lett volna annyira szelíd és nyugodt a könyv hangulata és tempója, akkor sokkal ütősebb is lehetett volna, arról már nem is beszélve ha még egy-két illusztrációval is megörvendeztetett volna bennünket az író, akkor meg aztán tényleg teljes lett volna a boldogság. Ám ezek hiányában sincs okom panaszra, mert jó kis könyv volt, úgyhogy mindenképp kíváncsi vagyok a folytatására - annak ellenére, hogy önálló kötetként is megállja a helyét - mert a végével kapcsolatban elég felemás érzéseim maradtak.

Alex Shearer

  

Kiadó: Kolibri
Eredeti cím: The Cloud Hunters
Sorozat: The Cloud Hunters
Fordította: Pék Zoltán
Oldalszám: 288

Tovább olvasom...

Lakatos István: A majdnem halálos halálsugár

A következő olvasmányom Lakatos István új könyve volt, amit ahogy megláttam rögtön felcsillant rá a szemem, nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon milyen történettel lep majd meg minket az író, annál is inkább, mivel a Tesla padlása még anno teljesen levett a lábamról. Persze tudom, tudom (hogyne tudnám), hogy azt nem ő írta, de mivel ott is Tesla és itt is Tesla, gondoltam - jogosan, de mint később kiderült tévesen -, hogy ez is biztos valami hasonlóan okos! és izgalmas történet lesz majd, de sajnos tévedtem.

Hát mi volt ez kéremszépen?

Vízidisznó? Gonosz koala? Csaholó négylábú, üvegburába zárt agyvelő? Tengeri tehén? Kardfogú csiga? Cuppogós zombik? Repülő csontváz, melynek a fejében krumpliba nyomott száraz bogár van…. 

Az első gondolat, ami felröppent bennem olvasás közben, hogy vajon ezt a Lakatost orvos látta-e már mostanában. Mert az a szörnyűséges agymenés, amit ebben a könyvében elénk tárt, az alapján szerintem lehet, hogy segítségre lenne szüksége. Persze az sem kizárt, hogy csak én nem vagyok kellően fogékony az ilyen hülyeségekre - biztos mert túl sokat voltam vidéken (Csabd le csacsi) -, mindenesetre már most tudom, hogy nem ez a könyv lesz az, amit a tíz éves fiam kezébe fogok nyomni a nyári szünetben.

Bizony nagyon úgy tűnik, hogy túl nagy elvárásokkal fogtam neki a könyvnek, ami egyébként szó se róla, gyönyörű, jó kézbe venni és lapozgatni és a betűk méretével és stílusával való játék is baromi sokat dobott az egészen, nem beszélve a benne található képek mennyiségével és minőségével - melyek tényleg nagyon tetszettek -, de hiába, mert mindezek ellenére is csak egy erős közepesre tudom értékelni e művet, melyből az első két pontot a könyv külleme söpörte be magának.

Lakatos István

Muszáj volt kiegészítenem a bejegyzést, mert a kedves író a fb oldalán rám uszította a haveri körét, amely azt mutatja, hogy irtózatosan rosszul viseli, ha valaki nem magasztalja egekig a munkáját.

Sajnálom, hogy egy ilyen „átlagolvasóba”, mint - amilyen én is vagyok - kellett belefutnia szegény Lakatosnak –, bár nem tudom, hogy amikor valaki könyvet ad ki, az mire számít, kik fogják majd azt olvasni. Nem vagyunk egyformák. Azért mert egy könyv valakinek nem hordozza azt az értéket, amit a másiknak, arra szerintem nem az a legjobb megoldás, hogy rögtön a torkának esünk. Biztos vannak és lesznek olyanok, akik rajongni fognak a könyvért, én nem leszek köztük. Ettől még nem dől össze a világ. Ezt a "művész" úrnak is meg kellene értenie.

Mivel a poszthoz érkező kommentek javarészt már nem a könyvről szólnak, hanem rosszindulatú személyeskedések, letiltottam a kommentelést.

Kiadó: Kolibri
Sorozat: Emma és Tesla
Oldalszám: 176

Tovább olvasom...

Otfried Preussler: Torzonborz megjavul

Végre, végre Otfried  Preussler legeslegutolsó paprikajancsis és vitézlászlós története Torzonborz megjavul címmel nemrég hozzánk is eljutott és így teljes lett a Torzonborz-trilógia, melynek köszönhetően bizony az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet. Sír, mert ezzel véget értek számunkra Torzonborz kalandjai és nevet, mert már ezt a részt is tűkön ülve vártuk és az előző részekhez hasonlóan ebben sem csalódtunk, rendkívül jól szórakoztunk és rengeteget nevettünk. És bár még messze az év vége, de mi már most tudjuk, hogy nálunk az idei év kedvencei Torzonborzék lettek.

Ez a kötet egyébként egészen más volt, mint az elődjei, ebben most nem volt gonoszság, meg csalás és tolvajlás, persze utóbbinak a gyanúja többször is felmerült Nagymama és Üstöllési százados fejében, amikor lába kélt a százados kerékpárjának vagy épp Háy asszonyság varázserejű kristálygömbjének, a Nagymama különleges sütőtökeiről már nem is beszélve, mely dolgok eltűnésében egyértelműen Torzonborz volt a gyanúsított, de persze mindennek megvolt a maga magyarázata - mint később kiderült -, de nem akarok ennyire előre szaladni, kezdjük inkább az elején.

Miután Torzonborzot kiengedték a börtönből a jó magaviselete miatt, senki nem akarta elhinni neki, hogy ő most már jó útra tért és végleg felhagyott a rablómesterséggel. Bevallom mi is kissé szkeptikusak voltunk ezzel kapcsolatban, hiszen Torzonborzzal eddig mindig csak a baj volt. Először elrabolta Nagymama zenélő kávédarálóját, majd később pimasz módon felfalta Jancsi és Lackó elöl az összes kolbászt az utolsó szál káposztáig... Szóval egy kicsit sem volt példaértékű amiket eddig művelt, úgyhogy nehéz volt elképzelnünk, hogy csak úgy ukmukfukk megjavult, és hogy minden hátsó szándék nélkül kereste fel a szabadulása napján Nagymamát, csakhogy bocsánatot kérjen tőle. De mivel egy mesében minden megtörténhet, így a szereplőkkel együtt mi is kénytelenek voltunk hozzászokni a gondolathoz, hogy csodák márpedig igenis léteznek. Olvasás közben persze többször megfordult a fejünkben, hogy ez a „jó ember leszek” elhatározás is csak egy furfangos terv része Torzonborz részéről, mert ugye egy békés állampolgárnak ugyan mi szüksége lenne két hordó puskaporra, fél tucat pisztolyra meg hét tőrre, de mint kiderült ennek is megvolt az oka, amit nem szívesen tárnék most elétek, izguljatok csak ti is és találgassatok addig.

Roppant mód élveztük a gyerekekkel ezt az utolsó részt is, bár ha választanunk kéne a három könyv közül, akkor még mindig az első vinné el a pálmát, amit ennek örömére tegnap újra is kezdtünk. Nem tudom, hogy más családnál hogy van, de nálunk mind a két gyerekem bűnösen sok energiát pazarol arra, hogy folyamatosan és álságosan bemártsák egymást, ezzel is az őrületbe kergetve bennünket, nem beszélve a rengeteg veszekedésről és civakodásról, de ha este az apjuk a kezébe veszi ezt a könyvet, akkor mindketten, mint a kisangyalok dobják le magukat rögtön az ágyra és hallgatják szótlanul – de nem mocorgás nélkül – Torzonborz kalandjait, akit mi, ha szögre akasztotta a rablómesterségét, ha nem, mindig nagyon szeretni fogunk. 

A könyv külleméről, minőségéről és a benne található csodás rajzokról, mint már korábban most is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. A képek, melyek majd minden oldalon találhatóak tökéletesen kiegészítik a szöveget, viccesek és részletesek, így sokáig el lehet felettük szöszölni.

A sorozat részei:

Torzonborz, a rabló

Torzonborz újabb gaztettei

Torzonborz megjavul

Ha minden igaz, akkor a kiadó a Kolibri Klasszikusokban még több meseregényt tervez megjelentetni a szerzőtől, mi pedig kíváncsian és nagy-nagy izgalommal várjuk, hogy melyek lesznek azok. :)

Kiadó: Kolibri
Eredeti cím: Hotzenplotz 3.
Fordította: Nádori Lídia
Oldalszám: 120



Újabb felolvasószínház a Katonában!

Torzonborz újra felbukkan, és nemcsak Nagymama kertjében, hanem a Katona József Színház Előcsarnokában is, ahol – csakúgy, mint tavasszal – Kiss Eszter, a Katona József Színház színésze, valamint Dékány Barnabás, Dóra Béla és Böröndi Bence, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói keltik életre a héttőrös gazembert és a Torzonborz-trilógia többi szereplőjét.
Időpont: 2014. október 18., 11 óra és a belépés most is ingyenes!

Tovább olvasom...

Tiina Nopola: Sári gólt lő

A Sári és a három Ottó után megérkezett hozzánk is a sorozat következő kötete, melyben Sári gólt lő. Nagyon vártuk már ezt a részt, mert az elsőt már rongyosra lapozgattuk, és bár a lányom soha nem akart focira járni, még csak a fociért sem rajong igazán - mégis azt mondta, hogy ez mind nem számít, mert ami Sáriról szól, az csakis izgi lehet és mindenképp érdekli.

Sári, mint azt már az előző részből is megtudhattuk egy óvodás korú kislány, akinek természetesen a korára jellemző problémákkal kell megküzdenie miközben nagyon izgalmas kalandokba keveredik. Mint például az előző részben, ahol egy kutyaszerző körútra indulva nem egy ölebbel, hanem három jó baráttal a kicsi, a közepes és a nagy Ottóval tért haza. Sári barátsága a három Ottóval azóta is töretlen, bár meg kell hagyni, nem problémamentes. Ugyanis a fiúk mostanában nagyon szeretnek focizni, amihez persze Sári is szeretne csatlakozni, de a fiúk arra hivatkozva, hogy nincs labdaérzéke kihagyják őt a játékból. Sári ez miatt persze szomorú és dühös is egyben, de nem hagyva annyiban a dolgot az apukája tanácsára csatlakozik egy focicsapathoz. Ám mint kiderült mégsem olyan könnyű ez a foci, mint ahogyan azt Sári gondolta és a csapattársak sem igazán kedvesek és elnézőek vele szemben. De szerencsére, és a jó barátoknak hála kicsi Ottó Sári segítségére siet, és megtanít neki egy-két olyan trükköt, amivel majd aztán a nagy meccsen igazán remekelhet. 

Sárit ez alapján a két könyv alapján nem mondanám tipikus lányos lánynak, mert ugye fiúkkal barátkozik és focizik ahelyett, hogy babázna vagy akár rajzolna. Szóval Sári határozottan a fiús lányok kategóriájába tartozik, ami nem probléma sőt, épp ez teszi őt érdekessé a számunkra. A könyv illusztrációit még mindig nagyon imádjuk, el nem tudom mondani, hogy mennyire tetszenek a szereplők humoros, karikírozott ábrázolásai, akiknél a kezek és a lábak vékonyak és kissé meghajlottak, a fejek, a szemek és az orrok nagyok, ugyanakkor ajkak nincsenek vagy ha vannak, akkor ki tudja mihez hasonlítanak, ami talán az egyetlen, ami kicsit irritál a könyvben.  

A kötet humoros és könnyed, csakúgy, mint az előző rész volt, a történet pedig egyszerű, de ennek ellenére bennünket ismét el tudott varázsolni, melyben az illusztrációk jelentős szerepet játszottak, amik ismét remek összhangban voltak és tökéletesen kiegészítették a szöveget. Érzésem szerint a szerző tisztában van a gyermekek világával, és ennek köszönhetően képes az érzelmeiket is pontosan kifejezni, úgyhogy ismét egy remek könyvvel lettünk gazdagabbak, és persze izgatottan várjuk Sári következő kalandját.

Tiina Nopola és testvére Sinikka Nopola

Tiina Nopola (szül. 1955) az egyik legismertebb finn írónő. 1994 óta életét az írásnak szenteli, és több mint 30 gyerekkönyvet alkotott nagy sikerrel. A Sári sorozat is jelentős nemzetközi sikereket tudhat magáénak, többek között az illusztrátor, a sok díjjal kitüntetett Mervi Lindman munkájának köszönhetően.


Kiadó: Kolibri
Eredeti cím: Siiri tekee maalin
Fordította: Kovács Ottilia
Illusztrálta: Mervi Lindman
Oldalszám: 30

Tovább olvasom...

Otfried Preussler: Torzonborz újabb gaztettei

Atyavilág! El sem tudjátok képzelni, hogy hányszor hallottam mostanában itthon, hogy „Anyaaaa! Mikor olvashatjuk már Torzonborz legújabb kalandjait?” Mert amióta bő két és fél hónapja befejeztük az első kötetet, azóta tűkön ülve várjuk, hogy újra találkozhassunk azzal a bizonyos héttőrössel és az őt üldözőkkel. És bár féltem attól, hogy ez a legújabb rész majd sehogy sem tud az elődje nyomába érni, kár volt az aggodalomért, mert ez a történet is majd ugyanolyan vicces és pezsgő volt, mint a legelső.

A történet épp tizennégy nappal azután folytatódik, hogy Jancsinak és Lackónak köszönhetően sikerült kézre keríteni és a dutyiba dugni Torzonborzot. Ám Torzonborznak – aki hazug és nagyravágyósága mellett meglehetősen együgyű és ostoba is volt egyszerre - mégis sikerült túljárnia a rend őrének az eszén (gondolhatjátok, hogy akkor ő micsoda briliáns elme lehetett) és megszökni a börtönből. A rabló első útja Jancsi Nagymamájához vezetett, aki épp frissen sült kolbásszal és káposztával várta haza a fiúkat. Nagymama kezdetben persze nem ismerte fel az álruhás rablót, csak miután már feltette a pápaszemét tudatosodott benne, hogy kivel is áll szemben, de addigra már Torzonborz be is falta az összes kolbászt, az utolsó szál káposztáig, amivel aztán rögtön az ájulásba is kergette szegény Nagymamát. Ugye mondanom sem kell, hogy ez a pimaszság mennyire felbőszítette Jancsit és Lackó, úgyhogy - részben ez miatt, és mert egy szökött rablónak egyébként is a dutyiban a helye - ismét a rettegett, bitang rabló nyomába eredtek Üstöllési főtörzsőrmesterrel együtt, aki megfogadta, hogy ha kell, akkor akár a föld alól is, de előkeríti ezt a haszontalan gazfickót.

Hát így kezdődik Torzonborz újabb gaztettei és mivel a történet igen kacifántos, így meg sem próbálom elmesélni azt, csupán annyit mondanék kedvcsináló gyanánt, hogy a mesében találkozhatunk az álruhába bújtatott rablón kívül még többször fejbe kólintott és tűzoltó tömlőbe tekert rendőrrel, emberrablás bűntettéve, valamint egy új szereplővel, Háy asszonysággal, akin nevéhez hűen minden rettentő kövér, hájas és kerek volt. Bevallom, Petróniuszt és az ő varázskerítését kicsit hiányoltuk, de itt volt nekünk a városka túlsúlyos jósnője a varázsgömbjével és a hogy is mondjam… kutyához hasonló kis házikedvencével, akik mind-mind Torzonborz felkutatásában játszottak fontos szerepet. Na és persze nem feledkezhetek meg a rendkívül elszánt Üstöllési őrmesterről sem, aki ebben a részben igen aktív volt és valóban mindent megtett azért, hogy a rács mögött tudja Torzonborzot. Szóval röviden és tömören; ez a rész is elnyerte a család tetszését melynek minden sorát roppantul élveztük. A történetvezetés még mindig nagyon élvezetes és humoros volt, és a két fiú, Jancsi és Lackó is még mindig ugyanazok a szerethető gyerekhősök maradtak, mint amilyeneknek az első részben megismerhettük őket; kicsit butácskák, kicsit ügyetlenek, de épp ez miatt tudtunk igazán izgulni értük.

A könyv majd minden oldala fantasztikus képekkel van tarkítva, amik felett nem lehet szó nélkül elmenni. És nem csak azért, mert megbonthatatlan egységet alkotnak a szöveggel, hanem mert önmagukban is rendkívül csodálatosak és humorosak voltak. És bár lehet, hogy az első rész egy kicsit jobban tetszett, ez a könyv is ugyanolyan letehetetlennek és kihagyhatatlannak bizonyult, mint az elődje volt.

A Torzonborz -trilógia egyébként majd csak az ősszel megjelenő Torzonborz megjavul kötettel lesz teljes, amit ugyancsak türelmetlenül várunk, csakúgy, mint az író további meseregényeit, amik ha minden igaz, a Kolibri Klasszikusokban fognak megjelenni hamarosan.


Kiadó: Kolibri
Eredeti cím: Neues vom Räuber Hotzenplotz
Fordította: Nádori Lídia
Oldalszám: 128

Torzonborz, a rabló - felolvasószínház a Katonában!

Örömmel láttam a napokban a kiadó közösségi oldalán, hogy a két könyv (Torzonborz, a rabló és Torzonborz újabb gaztettei) történetével és szereplőivel a Katona József Színház Előcsarnokában, Kiss Eszter színművész, valamint Dékány Barnabás, Dóra Béla és Böröndi Bence, a SZFE hallgatóinak köszönhetően élőben is találkozhatunk, úgyhogy nekünk mindenképp ott a helyünk.
Időpont: 2014. május 17., 11:00 óra és a belépés ingyenes!

Tovább olvasom...

Tiina Nopola - Mervi Lindman: Sári és a három Ottó

A kiadó közösségi oldalán láttam meg először ezt a könyvet, igaz csak pár képet tettek közé belőle, de már az alapján szerelem volt első látásra. Maga a grafika és a színek még monitoron keresztül is úgy levettek a lábamról, hogy annak ellenére, hogy inkább a kisebb korosztálynak (három éves kortól) ajánlják - és az én gyermekeim ezt a kort már jócskán túllépték – én mégis ragaszkodtam ahhoz, hogy ennek a könyvnek a könyvespolcunkon a helye. És amikor aztán már ténylegesen is a kezembe vehettem megnyugodtam, hogy milyen jól döntöttem.

A könyv hőse Sári, aki egy teljesen hétköznapi kislány, csakúgy, mint a problémája, mert ugye – és most itt mindenki tegye a szívére a kezét - ki ne szeretett volna gyermekkorában egy kutyát vagy egy macskát magának. És ki ne kergette volna a szüleit az őrületbe ebbéli könyörgésével? Nos, miután Sárinak világossá vált, hogy sem kishúga sem kisöccse nem érkezik mostanában, úgy gondolta, hogy valamit sürgősen ki kell találnia az ellen, hogy ne érezze továbbra is magát olyan rettentően egyedül. És mi volt a legelső dolog, ami az eszébe jutott (a kistestvér után természetesen)? Hát persze, hogy egy kiskutya, aki az ő hűséges játszótársa lehetne. Mivel azonban a szülei a bokros teendőik mellett (anyuka tornázik, apuka telefonál) nem tudtak időt szakítani arra, hogy meghallgassák a lányukat, így az maga veszi kezébe az irányítást, és elindul egy amolyan „kutyaszerző” körútra. Először a szomszédokat járja körbe, hogy esetleg neki adnák-e a kutyájukat, de mivel mindenki ragaszkodik az ölebéhez így Sári a játszótéren köt ki. Ott találkozik a kicsi, a középső és a nagy Ottóval, akik megígérik neki, hogy kerítenek számára egy kutyát, de ennek az egész keresgélésnek az lesz a vége, hogy Sári nem kutyára, hanem sokkal fontosabbra, igazi barátokra talál. Olyanokra akikkel alig várja, hogy másnap ismét együtt lehessen és jó nagyokat játszhasson. 

A könyvet a kilenc éves kisfiam olvasta fel nekünk, és mivel nem egy vastag könyvről (csupán 40 oldalról) van szó, és a szövegtartalom is elenyésző a képekhez képest, így nem volt számára kihívás. De nem is ez a lényeg, hanem hogy milyen jókat rötyögtünk olvasás közben a képeken és a történeten, és mindezt úgy, hogy még az olvasást is játszva gyakoroltuk, aminek én bevallom rettenően örültem, mert egyébként olyan nehezen tudom bármilyen könyv elé is odakönyörögni őt. Egyszóval a Sári és a három Ottó egy édes és bájos történet, nem szájbarágós, mégis pontosan kiderül, hogy mi az üzenete. Az illusztrációk üdén eredetiek és nagyon kifejezőek. A könyv pedig gyönyörű és jólesik kézbe venni csakúgy, mint a kiadó összes eddig általam(unk) olvasott kötetét.  

A Sári és a három Ottó szerencsére egy sorozat első része, melynek a következő köte Sári gólt lő címmel fog majd hamarosan megjelenni. És naná, hogy arra is nagyon kíváncsiak vagyunk!

A finn írónő Tiina Nopola és testvére, Mervi Lindman

Hoztam két képet a könyvből, hogy ti is lássátok mennyire bájosak. 

Kiadó: Kolibri

Eredeti cím:Siiri ja kolme Ottoa

Fordította: Kovács Ottilia

Illusztrálta: Mervi Lindman

Oldalszám: 40

Tovább olvasom...

Otfried Preußler: Torzonborz, a rabló

Karácsonyra mindig egy rakás könyvet szoktak kapni a gyermekeim a családtól, melyek szinte mindegyikével finoman szólva is sorra meggyűlik a bajunk, mivel vagy olyan történetről van bennük szó, ami még nem nekik való vagy egyszerűen csak nem érdekli őket a sztori és az abba ültetett szereplők... szóval nem olyan egyszerű dolog ám a megfelelő könyvet kiválasztani egy 9 és 7 éves gyermek számára, mint ahogyan azt sokan gondolják.

Én a legjobb módszernek még mindig azt tatrom, ha a gyermekeimmel együtt megyünk a könyvesboltba, ahol egy kis segítséggel és terelgetéssel kedvükre válogathatnak a nekik legjobban tetsző mesekönyvek közül. Így akadtunk rá Torzonborz, a rabló című könyvre is, amire egyébként a kisfiam figyelt fel legelőször, ennek ellenére mégis a kislányom kedvence lett.... na erre varrjatok gombot.

Először is szeretném leszögezni, hogy ez volt az egyik legjobb mesekönyv, amit mostanában olvastunk, és ami nemcsak a lányomat, de engem is teljesen levett a lábamról. Nem is tudom, hogy mikor volt dolgunk utoljára olyan mesével, amin annyit nevettünk és amiről annyit beszélgettünk volna az óvodába jövet-menet vagy épp sütés-főzés közben, mint Paprika Jancsi, Vitéz László, no meg persze Petróniusz Pókuszhókusz történetéről. Egy hétig minden egyes estét velük töltöttünk és higgyétek el, hogy ennek mindén percét rettentő élveztük.

A könyvben minden bonyodalom ott kezdődött, amikor Torzonborz a rabló ellopta a Nagymama zenélő kávédarálóját, amely nem akármilyen kávédaráló volt ám, hanem egy komoly és pótolhatatlan eszmei értékkel bíró ereklye. Nagymama lelki békéjének megóvása érdekében Paprika Jancsi (a barátainak csak Jancsi) és Vitéz László (a barátainak csak Lackó) elhatározták, hogy ők bizony maguk erednek a hírhedt és rettegett rabló nyomába és szerzik vissza tőle a zenélő kávédarálót. Azonban, mint kiderült ez a héttőrös, bitang rabló, nem is volt olyan ostoba, mint ahogyan azt Jancsi és Lackó gondolták, sőt. Nem kis furfang árán sikerült túljárnia a fiúk eszén, és míg Lackót az erdőben lévő barlangjába zárta addig Jancsit eladta legjobb barátjának Petróniusz Hókuszpókusznak a veszélyes mágusnak. Petróniusznak egyébként épp kapóra jött Jancsi, mert irtózatosan szerette a krumplit, pucolni viszont már annál inkább utálta. Szóval, míg Jancsi a gonosz varázslónál krumplit hámozott, addig Lackó Torzonborznál cipőt fényesített…. és hát mit is mondhatnék, nem épp így tervezték a fiúk Torzonborz kézre kerítését. A mese természetesen itt még közel sem ér végett a jó és a rossz küzdelme tovább folytatódik miközben egy-két szökési kísérelt, egy gyönyörű tündér egy csomó varázslat és rengeteg izgalom teszi még színesebbé és érdekesebbé ezt a kiváló történetet.

Semmi kétség, kedvenc lett számunkra ez a könyv, ami az elejétől kezdve az utolsó betűig maximálisan lekötötte a gyermekem figyelmét és naná, hogy még az enyémet is. A szereplők és a cselekmény nemcsak hogy humoros volt, hanem rendkívül ötletes is, csakúgy mint a párbeszédek, melyek magyar nyelvbe való átültetésénél nem kis leleményességre volt szüksége a fordítónak. Egyszóval le a kalappal Preußler írói tehetsége előtt, hisz hiába már több mint ötven éve vetette először papírra Torzonborz történetét az lám-lám, azóta sem vesztett semmit értékéből és népszerűségéből.

A könyvben található illusztrációkról is csak csupa csupa jó dolgokat tudok mondani. Nagyon szerettük együtt nézegetni a képeket olvasás közben és együtt nevetgélni azokon a hatalmas orrokon, amiket Franz Josef Tripp rajzolt a szereplőknek… hát azok valami eszméletlenül jól sikerültek. A könyv külleme gyönyörű és amellett, hogy keménytáblás a lapok minősége is kiváló, ami miatt öröm kézbe venni és lapozgatni a művet. A rajzok csodaszépek és majd minden oldalon található belőlük egy, és még a könyvjelző szalagról sem feledkezett meg a kiadó, ami aztán már végleg feltette nálam az i-re a pontot.

Egy szó, mint száz, imádtuk ezt a könyvet úgy ahogy volt, és az író családja mellett, mi is csak hálásak lehetünk neki, hogy mindhárom lányának írt egy-egy történetet a héttőrös, elvetemült, de mégis szerethető Torzonborzról, melyek hazai megjelenését mi tagadás, mi már tűkön ülve várjuk.

Otfried Preussler (1923-2013)

További részek:
Torzonborz újabb gaztettei (tavasszal jelenik meg, pontos dátumot még nem lehet tudni)
Torzonborz megjavul

Kiadó: Kolibri Kiadó

Eredeti cím: Der Räuber Hotzenplotz

Fordította: Nádori Lídia

Oldalszám: 120

Tovább olvasom...

David Walliams: Gengszter nagyi

Most, hogy a kisfiam már első osztályos és megtanult olvasni, az én figyelmem is egyre jobban az ő korosztályának szóló könyvek felé kezd orientálódik. Bővebben...

Tovább olvasom...