A legutóbb olvasott nagyívű és sok figurát megmozgató, kissé
vaskos olvasmányom után valami könnyedre vágytam, és mivel már kezdtek komoly elvonási
tüneteim lenni az ifjúsági regények iránt, amik – miért is szépíteném a dolgot –
köztudott, hogy többnyire igen sablonosak és ebből kifolyólag nagy meglepetést
nem okozhatnak az olvasók számára, én mégis
örömmel vetettem bele magam a nemrég
megjelent levegőelementálokról szóló könyv olvasásába. És, hogy tetszett-e? Azt kell mondjam, hogy tökéletes választás volt, mert ebben a nagy nyári melegben, épp egy ilyen típusú könyvre volt most szükségem.
Röviden a történetről: Vane ugyan olyan ember, mint te vagy
én…. vagy legalábbis ő úgy gondolja magáról. Amióta a szüleit elveszítette egy
pusztító tornádóban, álmaiban mindig egy gyönyörű, hosszú sötét hajú lány jelenik meg,
akit személyesen ugyan még nem ismer, de ez hamarosan meg fog változni.
Audra szilf, egy szélvándor, aki képes parancsolni a
szeleknek, és nem mellékesen az orkánosztag egy fiatal tagja, akiknek,
mint őrzőknek nem csak az a feladatuk, hogy a szilfek társadalmában fenntartsák
a rendet, hanem a szélvándorok és az emberek között lévő békés együttélését is felügyelniük kell. Audra elsődleges és legfőbb feladata az volt, hogy Vane-re vigyázzon. Ennek
szentelte az életét.
Nos, mikor ez a két fiatal ténylegesen is találkozik
egymással, akkor az a csodás "valami" fog kettejük között kialakulni, amit mi földiek
egyszerűen csak szerelemnek hívunk. Ez a szerelem azonban tiltott, még egy
egyszerű csóknak is súlyos következményei lehetnek, nemhogy egy
olyan röpke kis szélnek, amit Audra kénytelen segítségül hívni, hogy
Vane-t megmentse egy szerencsétlen ballépéstől. Ez a kis szél lett az okozója
annak, hogy az ellenség, aki megölte mindkettőjük családját most rájuk talált. És
annak is, hogy a veszély közeledtével Audra kénytelen volt láthatóvá válni Vane
előtt, hogy a fiú rejtett képességeit felélesztve felkészüljenek a támadásra.
Be kell vallanom, hogy rajongásom a könyv iránt nem feltétel
nélküli. Nem volt rossz, de volt benne egy-két olyan dolog, ami nem teljesen nyerte el a tetszésem. A cselekmény vezetése meglehetősen lineáris volt,
így soha nem volt kétségem afelől, hogy mi fog történni, amivel igazából semmi
problémám nem volt. Azonban ahogyan egyre előrébb haladtunk a történetben és
megismertem a két főszereplő múltját és Audra motivációját, sokkal több akciót
vártam, sőt kifejezetten rosszul esett, hogy mindezt nem kaphattam meg. Már csak azért
is, mivel Audra mindig annyit beszélt az őket fenyegető veszélyről, amelyik
bármelyik pillanatban lecsaphat rájuk, hogy én végig teljesen abban a hiszemben voltam,
hogy bizony a könyv végén kapott végső és igen vérszegény összecsapás helyett sokkal, de sokkal nagyobb és epikusabb, no meg jóval hosszabb harci jelenetben lesz majd részünk. Egyébként Vane harci kiképzését sem ilyennek képzeltem, mint ahogyan azt az író elénk
tárta. Ez nem egy kiképzés volt, hanem inkább csak amolyan felkészítés féle, melyben Vane-t a négy égtáj szeleinek magába fogadására, megismerésére és a velük való kisebb trükkök
elsajátítására tanította meg a lány.
Ami viszont kifejezetten tetszett a könyvben az az író által
megálmodott világ volt. A szilfek őrült és különös szerkezeti felépítése nagyon
ötletes volt csakúgy, mint a módszer, ahogyan Audra próbálta tanítgatni Vane-t a
szelek nyelvére. A könyv eleje teljesen levett a lábamról, azt olvasva úgy
gondoltam, hogy végre egy olyan YA könyv, ahol nem egy szerencsétlen lányt kell
megmenteni, felkarolni, vezetgetni, pátyolgatni, stb… hanem egy fiút, és hát ez
a nem épp szokványos felállás számomra nagyon üdítően hatott.
A másik dolog, ami szintén pozitívum volt számomra a könyvben a kettős perspektíva, amit én kifejezetten szeretek, mivel ennek
segítségével mindkét szereplő fejébe betekintést nyerhetünk.
A szereplők közül Vane nőtt jobban a szívemhez, és nem csak rajta érződött erősen, hogy érzelmileg még
éretlen volt a feladatához, hanem Audran is. De ugye mit várhat az ember két 17 éves
kamasztól. Merthogy kamaszok voltak az biztos, és ezt mi sem bizonyította
jobban, mint Vane személyisége, no meg a gondolatai, amiktől a könyv vége fele
már a falra másztam. Ajjj már, hogy tényleg mindig csak a szexen járt ennek a
srácnak az esze!
Egyszóval minden nyavalygásom ellenére szerettem olvasni ezt a
könyvet, üdítő, szórakoztató és humoros kikapcsolódásban volt részem
általa. Azt nem mondom, hogy maradandó élményt nyújtott, de azoknak, akik
valami újat keresnek a paranormális ifjúsági regények terén, azoknak bátran
ajánlom. Szerintem tökéletes választás és igazán élvezetes olvasmány lesz a
számukra.