Jennifer Ashley: Lady Isabella botrányos házassága

Az úgy volt, hogy vizsgára készülve a finisbe érve, pihenésképpen leültem egy szelet sütikével a tévé elé, mondván, mindegy mi megy benne, csak ártson.  És hát ez így is történt, ugyanis épp valami hihetetlen izgalmas és szexi szappanopera kezdődött, amiben már a főcímében annyi kigombolt ingű és napbarnított Hose Armando rohangált, hogy meglepetésemben majd kiesett a kiskanál a kezemből és rögtön el is gondolkodtam azon, hogy vajon hány szerencsétlen(?) nő nézi ezeket a sorozatokat és élvezik annyira, hogy már egyetlen rész elmulasztása is komoly fizikai fájdalmat okozhat nekik. Igazából már a főcím és annak aláfestése kiverte nálam a biztosítékot, ami a későbbiekben csak fokozódott, amikor a főszereplő egy, ha nem két számmal kisebb ingben - amit csoda, hogy az a pár gomb, amit rendeltetésszerűen begombolva használt, stabilan tartott azon a guszta és izmosan kidolgozott napbarnított testén, szóval egy ilyen pasi rohangált a homokos tengerparton - olyan szűk naciban, hogy ha azt részletezném, tuti belepirulnék -, miközben természetesen pajkos és mindenképp sokat sejtető mosollyal kergette a kissé túlfestett és szűzies hősnőnket....

Na de lányok, mielőtt még itt menthetetlenül belehergelném magam a látottak ecsetelésébe, visszatérek inkább arra, amit ebből az egészből végül is ki akartam hámozni, miszerint egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy hiába éreztem ezt az egész szappanoperás kifacsart világot rettentő mókásnak és abszurdnak, valahogy mégsem akaródzott felkelnem a kanapéról, hanem bizony a film végéig odaragadtam a tévé elé. Sőt! Tovább megyek. Még az is megfordult a fejemben, hogy megnézem, hogy mikor lesz a következő része eme páratlan sorozatnak, de szerencsére időbe észbe kaptam és próbáltam magamban elnyomni ezt a múló szeszélyt, miközben arra koncentráltam, hogy tulajdonképpen mindez csak az én megtépázott idegrendszerem megnyugtatására szolgáló természetes gyógymód egy fajtája, amit semmiképp nem szabad túlzásba vinni. Azonban ha mélyen magamba nézek, akkor bizony be kell látnom, hogy nem tudom és igazából nem is akarom meg- vagy letagadni a Paula és Paulinán nevelkedett énemet, ami  bizony néha előtör belőlem, és be kell valljam, hogy én ezt egy cseppet sem bánom, sőt mértéket tartva inkább még élvezem is azt. Ezt a kis kitérőt csak azon célból tettem, hogy legyen mire visszautalnom a későbbiekben, és ezennel most egy jól irányzott és mindenképp nőies kanyarral rátérnék végre Lady Isabellara és az ő skót párjának a történetére. 

Be kell valljam, hogy nem igazán rajongok a skót pasikról szóló történelmi romantikusokért (ezen a szoknyás dolgon valahogy nehezen tudom túltenni magam, én inkább a londoni bálokat és sétakocsikázásokat részesítem előnyben),  de persze egy nem épp nekem fekvő vizsga után, miután az agyam mindenféle szűrés nélkül bármit képes bekajálni (lásd fent említett szappanopera!), gondoltam itt az alkalom, hogy a már két hónapja elkezdett Ashley könyvet végre befejezzem.

Lady Isabella és Lord Mac Mackanzie három évnyi viharos és szenvedélyes házasság után külön váltak.  Mac, akkor egy züllött művész volt viharos hírnévvel, aki nem vetette meg az italt, de mentségére legyen mondva a nők tekintetében, mindig hű maradt a feleségéhez. Őszintén és szenvedélyesen szerették egymást, de Isabella nem bírta elviselni Mac kicsapongásait és gyermekük elvesztése után elérkezett arra a pontra, hogy tovább már nem bírta és elhagyta a férjét. Mac azóta megváltozott és jó útra tért, ezek után már minden csak Izabellán múlott.

…elhidegült férjének szépsége szíven ütötte. Mac skót szoknyát viselt, kopottat és festékfoltosat, deréktól felfelé pedig teljesen meztelen volt. A műterem hűvös levegőjének dacára felsőteste verejtéktől csillogott; bőre lebarnult a napfényes kontinensen töltött nyári hónapok alatt. Fejére cigány módra piros kendőt kötött, hogy védje haját a festéktől. Mindig is ez volt a szokása, hasított az emlék Isabellába. A kendő kiemelte Mac markáns arccsontját, vonzó vonásait. Még a durva és viseltes, festékpöttyös csizma is kedvesen ismerős volt Isabella számára.

Nem tudom, ki hogy van vele, de ha én ez alapján magam elé képzelem Macet; kockás szoknya, piros fejkendő, csizma és más semmi, akkor olyan komolytalanná válik számomra a karaktere. Igazából az, hogy egy férfi kiltet visel, szó se róla igen hatásos, de én mégsem találom férfiasnak és vonzónak. (Kivételek persze ez alól is vannak, mint azt khm.. ez a kép is mutatja... )

De a legnagyobb problémám nem is ez volt a regénnyel, hanem maga az alapötlet, miszerint ebben a történetben nem két egymás számára ismeretlen ember szerelmének a kivirágzását láthattuk, hanem már egy kész kapcsolatot kaptunk, amit tulajdonképpen csak helyre kellett hozni, hiszen a vonzalom és a szerelem már adott volt. Az ilyen típusú történeteknél mindig eszembe jut, amit a nagyanyám mondogatott volt, és amire egyébként idővel én is rájöttem, hogy csak a töltött káposzta jó „felmelegítve”. Persze akadnak kivételek, mint azt Isabella és Mac története is mutatja, de számomra ezek a felmelegített kapcsolatok közel sem olyan izgalmasak és romantikusak, mintha például egy véletlen találkozás folytán kibontakozó szerelmi történetet olvasnék.
  

Az előző részhez hasonlóan itt is körülbelül a könyv felénél volt egy kis izgalom, aminek kifejezetten örültem, mivel ezáltal legalább egy minimális cselekménye is volt a történetnek, ami okot adott arra, hogy ne hagyjam ismételten félbe a könyvet. Az írónő szóhasználata is szimpatikusabb volt most, mint az előző könyvében az erotikus jelenetekkel pedig ismét oly bőkezűen bánt, hogy az már számomra túl sok volt... nem ok nélkül mondják, hogy a kevesebb, néha több.

Ami viszont feltűnt és amit már az első rész értékelésénél is említettem, hogy a Mackenzie fiúk nem épp angyalok. Míg Ian „őrült” volt, addig Mac egy alkoholista, bár ebbe a korszakába az írónő nem engedett betekintést az olvasó számára, amit bevallok kissé sajnálok, mivel szívesen olvastam volna pár fejeztet nem csak a jó útra tért, de a démonjaival küzdő Macről is.
Igazából úgy érzem, hogy nem sok értelme van tovább boncolgatni a regényt, hiszen szinte semmi nem történt benne (azon kívül, hogy Mac és Isabella ismét összemelegedett), ami miatt bevallom képtelen voltam megszeretni a történetet. A szereplők pedig hiába voltak oly romantikusak és szenvedélyesek, mégis teljesen hidegen hagytak.

Összességében, ha másra nem is, arra mindenképp jó volt ez a könyv, hogy újból megerősítést nyert nálam az a tény, hogy az erotika tekintetében a kissé visszafogottabb, a cselekményt illetően pedig mindenképp a mozgalmasabb és izgalmasabb irományokat részesítsem továbbra is előnyben.

Ettől függetlenül Cameron története már itt csücsül a polcomon és igen, igen, tudom, hogy mit írtam az előbb.... de úgy gondoltam, hogy ki tudja (?), lehet jól fog ez még jönni egy-egy agyzsibbasztó vizsga után.

Kiadó: Kossuth
Eredeti cím: Lady Isabella's Scandalous Marriage
Fordította: Megyeri Andrea
Oldalszám: 352

Tovább olvasom...

Jennifer Ashley: Lord Mackenzie tébolya

A molyon figyeltem fel a könyvre, és mivel tetszett a fülszöveg, no meg a műfaját tekintve is történelmi romantikus, így a megjelenése után pár nappal már szaladtam is az újságoshoz, hogy megvásároljam magamnak. Kellemes meglepetésként ért, hogy a könyv ára egyáltalán nem volt horribilis összegű, és a méretét tekintve is olyan kicsi, hogy röhögve elfér egy női táskában, szóval már az első találkozásunk egy hatalmas pozitív élmény volt számomra, holott még ki sem nyitottam a regényt.

Szokásomtól eltérően most nem a történet rövid ismertetésével szeretném kezdeni az értékelésemet, hanem a szereplőkkel, akik tekintetében azt kell mondjam, hogy nem egy  szokványos szereplőgárdával volt dolgom. Ian és Beth egymásra találását egy olyan - nekem kezdetben kissé bizarr - köntösbe csomagolta az írónő, amihez egyáltalán nem voltam hozzászokva, bevallom idegenkedtem is tőle kicsit, de türelmesen vártam, hogy a nem épp tökéletes főhős ellenére is magával ragadjon a történet, ami szerencsére a könyv végére meg is történt. Hogy miért volt számomra "furcsa" ez a könyv? Az 1880-as években kutatásaim szerint még ismeretlen volt az Asperger-szindróma, ami az autizmus egy gyengébb változata, ezért azokat az embereket, akiken e betegség jelei mutatkoztak, egyszerűen csak őrültnek titulálták és elmegyógyintézetbe zárták. Ezt tették főhősünkkel, Iannel is még gyerekkorában, mégpedig az apja jóváhagyásával. Nem tudom, hogy van e némi sejtésetek arról, hogy hogyan is „kezelték” ezeket a betegeket ebben az időben. Elektrosokk, fizikai bántalmazás, lelki terror….. szóval egy ilyen betegégben szenvedő és lelki sérülésekkel teli ember a főhősünk és nem egy, teszem fel pl. a Julia Quinn könyvekből ismert fergeteges humorral, és még a legmorcosabb matrónák szívét is meglágyító stílussal és kedvességgel megáldott férfi.
  

Igaz, hogy a történet Londonban
játszódik, de ezt a képet az izgalmas
skóciai tájról gondoltam csak
megmutatom nektek :P

No, de mielőtt elragadnának az indulatok, néhány szót ejtenék azért a könyv tartalmáról is. Főhősünk tehát Lord Ian Mackenzie, aki egyike a híres és tekintélyes skót család négy fiútestvérének, akik mindegyikénél van valami kis züm-züm - szerény véleményem szerint -, de ez Iannal a legszembetűnőbb. Ian, betegsége folytán mindig is félénk és félszeg volt, viszolygott a tömegtől, nem nézett az emberek szemébe beszélgetés közben és egyáltalán nem tudta értelmezni az érzelmeket. Ez az állapot az intézetben eltöltött évek után csak rosszabbodott. Állandó fejfájások gyötörték és rettegett attól, hogy egy dührohama következtében valakiben esetleg kárt tehet. Amikor Ian találkozik Bethel, minden megváltozik. Természetesen nem tud kigyógyulni a betegségéből, mert ilyen csodák azért nincsenek, továbbra is megmarad olyannak, amilyen, de Beth közelében sokkal nyugodtabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzi magát. És persze az sem elhanyagolandó, hogy állandóan, és ezt értsétek úgy, hogy tényleg állandóan csak az asszony után vágyakozik szexuálisan, de erre még később visszatérek.
Szóval Ian végül is megszerzi magának a nőt, de a boldogságuk beteljesülését egy kotnyeles felügyelő próbálja már-már mániákusan megakadályozni, aki Iant minden áron rács mögött akarja tudni, mivel szent meggyőződése, hogy Ian az a gyilkos, aki öt évvel ezelőtt egy kurtizánt halálra késelt. Az egészben az a legizgalmasabb, hogy az olvasó sem lehet biztos Ian ártatlanságában, mivel különcségei miatt jogosan érezhetjük őt veszélyesnek. Ezért a nyomozós részek izgalmasak voltak a szerelmi szál pedig teljesen zökkenőmentes, melyben Iannek egyáltalán nem kellett megküzdenie Beth szemérmességével, de ezt - számomra is meglepő módon - felettébb üdítőnek találtam. Ami azonban kifejezetten zavart a könyvben (és fentebb már említettem is), hogy Ian semmi másra nem tudott gondolni Bethel kapcsolatban csakis a szexre. Illetve voltak részek, ahol olyan közönséges mondatok hagyták el a száját, mint például:

„Látni akarom pucéran, és csókolni akarom a cuniját.”  

"I want to see you bare, and I wish to kiss your cunny."

Hát nem mondom, jó kis kijózanító mondat volt ez az írónőtől, ami után persze rögtön kiestem a történetből és kissé meginogtam folytatás ügyileg is.
A fordító helyében én biztos nem ragaszkodtam volna ennyire a szó szerinti fordításhoz, sokkal finomabban és árnyaltabban fogalmaztam volna meg mindezt, gondolva az érzékenyebb lelkű női olvasókra is. Lehet, sokan most úgy gondolják, hogy meglehetősen prűd vagyok, de az az igazság, hogy a történelmi románcoknál sokkal jobban szeretem a visszafogottabb szenvedélyességet, mintsem a "szaftosabb" és nagy mennyiségben előforduló erotikus jeleneteket közönséges párbeszédekkel tarkítva. Mindenesetre az író nem követte tovább ezt a vonalat (hála az égnek), ugyan volt még néhány ilyen irányú eltévelyedése, de igazából ez volt szerintem mind közül a legsokkolóbb.

Összességében, és a vulgáris részektől eltekintve azért be kell valljam, hogy tetszett az írónő stílusa, maga a történet pedig nagyon szórakoztató és jól felépített volt. Úgy gondolom, hogy érdemes lesz odafigyelni a következő részekre is, melyben a többi Mackenzie fivért is megismerhetjük közelebbről. Gondolok itt a feleségétől elhidegült Machre, akiről majd a Lady Isabella botrányos házassága című rész fog szólni, illetve Cameronra, akiről csak annyit tudunk, hogy van egy fia és a felesége kétes körülmények között halt meg, és legutoljára hagytam a legizgalmasabbat, Hart-ot, akiről pedig az a hír járja, hogy a fulladásos szex nagy szakértője. Hú....

Jennifer Ashley

Kiadó: Kossuth Kiadó
Eredeti cím: The Madness of Lord Ian Mackenzie (Highland Pleasures 1.)

Fordította: Gálvölgyi Judith
Oldalszám: 273

Tovább olvasom...