Courtney Milan: A ​hercegné háborúja (Sinister fivérek 1.)

A hercegné háborúja egy kissé mást nyújtott, mint amire számítottam, de csakis pozitív értelemben. Kezdetben teljesen odáig meg vissza voltam az írónő stílusától és humorától, meg is jegyeztem magamban, hogy na végre! Végre egy újabb gyöngyszem a romantikus írók palettáján, akiért Julia Quinn után ismét rajonghatok, és bár mire a könyv végére értem Courtney-nak nem sikerült megugrania a lécet, de így is elégedetten csuktam be a könyvet.  

Bővebben

Tovább olvasom...

Lisa Kleypas: Nem múló varázs ~ Wallflowers 0.5

Szeretem Kleypas könyveit, régebben sokat olvastam tőle. A legfőbb bajom azonban mindig is az volt velük, hogy az én ízlésemnek túl sok bennük a testiség. Őszintén szólva engem a romantikus regényekben soha nem a hálószoba ajtók mögött zajló forró jelenetek izgatnak a legjobban.....

Tovább olvasom

Tovább olvasom...

Kendall Kulper: A tenger boszorkánya (A tenger boszorkánya 1.)

"Az apró mágia, ahogy nagyanyám mondogatta, tartja mozgásban a világegyetemet."

Az 1860-as években játszódó történet főszereplője egy 16 éves fiatal lány Avery Roe, akinek az egyetlen vágya, hogy végre a nagyanyja nyomdokaiba léphessen és a benne szunnyadó értékes mágia segítségével megvédje a Prince-sziget lakóit. Avery gyerekkora óta boszorkány akart lenni, a nagymamája tanítgatta és pátyolgatta, mert az édesanyja nemcsak őt, hanem a saját varázserejét is megtagadta évekkel ezelőtt, amikor feleségül ment a városka lelkészéhez, hogy nyugodtan élhesse az előkelőségek kiegyensúlyozott és gondtalan életét. Négy évvel ezelőtt azonban magához vette Averyt, hogy könnyebben megakadályozhassa a lányában kibontakozó varázserőt. De Avery tudta, hogy vissza kell térnie a nagyanyjához ahhoz, hogy feltárja az erejét, és ennek érdekében mindent meg is tett, de ahogy megfogalmazódott fejében a gondolat, hogy hogyan és miként szökik majd meg az anyjától, mindig elvesztette az eszméletét, és ugyanígy kudarcba fullad minden olyan próbálkozása is, amiben valaki másnak a segítségét kérte a szökéshez. Egyszerűen nem tudott mit tenni az anyja marasztaló átka ellen, mígnem egyszer jött egy fiú, egy távoli helyről, aki megígérte neki, hogy a saját népe mágiájával segít megszöknie, ha cserébe megfejti az álmait. Avery pedig belement az egyezségbe, annál is inkább, mivel az egyik álmában a saját halálát látva tudta, hogy nem sok ideje van már hátra.

Nagy meglepetés volt számomra ez a könyv, mert nem erre számítottam, nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom az olvasását, a sötét és búskomor atmoszféráját, ami miatt teljesen más volt, mint az általam eddig megszokott YA könyvek. Ez a történet nem a jól ismert rózsaszín habfelhős kategóriába tartozott, hanem az olyan zord és borús hangulatú írások közé, ami észrevétlenül kúszik be az ember bőre alá, hogy aztán napokig kísértse a gondolataiba belopva magát.

Nagyon tetszett maga a történet, mely szerint a szigeten élő boszorkánycsalád a Roe család nőtagjai óvták és irányították generációkon át a Prince-szigetet. Ők voltak azok, akik megvédték a bálnavadászokat a viharos tengertől és akik a varázserejükkel, a különböző szerencsét hozó talizmánjaikkal és jóslataikkal már évszázadok óta a szigetlakók szolgálatában álltak. Ők voltak azok, akikre az emberek mindig számíthattak, akikben hittek, és akiket a varázserejük miatt féltek és tiszteltek. És ők voltak azok is, akiket mindennek köszönhetően okolhattak és felelősségre vonhattak, ha valami balul sült el a városka életében.

Mivel az írónő rengeteg kutatómunkát fektetett a történetbe, így sok érdekes információt kaptam a bálnavadászokról, azok hiedelmeiről és a hozzájuk fűződő eseményekről, melynek köszönhetően a mágikus szál – ne feledjük, hogy a boszorkányság és a varázslat ebben a korban része volt az emberek életének - valósághű közegben jelent meg. Tetszett a könyv stílusa, a gyönyörű leírások, a cselekmény dinamikája és a szereplők kapcsolata. Nagyon érdekes volt megismerni a Roe boszorkányok múltját, erejüket és képességeiket és bár végig tudtam – ki ne tudná -, hogy előbb utóbb Avery is egy erős boszorkánnyá növi ki majd magát, mégis tűkön ülve vártam, hogy vajon ez hogyan, mikor és milyen fájdalommal jár majd a számára.

Ami nem tetszett a könyvben és ami rossz szájízt adott az egésznek az Avery karaktere volt, akit képtelen voltam megszeretni. Annyira egy önző, konok és önfejű lány volt, hogy attól sokszor már a falat kapartam, az ilyen emberekkel - csakúgy, mint a való életben - egyszerűen nem tudok mit kezdeni. De a könyv különleges hangulata segített túllépnem ezen és gőzerővel élvezni a történetet, melynek a végével különösen elégedett voltam sőt, kimondottan örültem neki – csak szólok, hogy aki happy endre számít, az csúnyán csalódni fog -, mert szerintem ez így volt jó, ennek így kellett történnie, mert ez a könyv Averyről szólt, az ő útkereséséről és sorsának a beteljesüléséről, amit ő lehet, hogy áldásnak vélt, én azonban mindvégig csak szörnyű átokként tudtam rá gondolni.

A regény önálló kötetként is olvasható, de ahogy láttam a gr-en már a második része is megjelent, amire én tuti vevő leszek majd.

Első mondat:
"Sohasem felejtem el a napot, amikor anyám heves tiltakozása ellenére nagyanyámtól megtanultam, hogyan tegyünk kötést a szélre."

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Salt & Storm
Sorozat: Salt & Storm
Fordította: Vince Judit Andrea
Oldalszám: 416

Tovább olvasom...

Anna Randol: A liliom bűne

Ahogy megláttam ezt a könyvet az új megjelenések között azonnal beleszerettem, és most kivételesen nem a szép borítója volt az, ami rögtön levett a lábamról.

Madeline-re és két társára Claytonra és Ianra évekkel ezelőtt bitófa várt volna, de életükért cserébe beleegyeztek, hogy Őfelsége kormányát szolgálják különleges képességükkel. Az idők során kiváló kémekké képezték ki őket, olyan emberekké, akik halálos fenyegetést jelentettek Napóleonra és annak szövetségeseire. A háború azonban véget ért, őket pedig a múltban elkövetett bűneikért felmentettek, így minden kötelezettség nélkül visszatérhettek a korábbi életükhöz. Ám ez azonban mégsem volt olyan egyszerű. Mivel a kormány már nem pénzelte tovább őket, így Madeline-nak szüksége volt egy tervre, amivel megalapozhatta a jövőjét, így gondolt egy nagyot és a legnagyobb férfiklubban árverésre bocsátotta a szüzességét. És, hogy senki ne próbálkozzon erőszakkal vagy esetleg olyan ajánlattal, ami mögött nincs megfelelő anyagi fedezet, felbérelte Gabriel Huntfordot, a jóképű, intelligens nyomozót, aki csak azért vállalta el az ügyet, hogy az árverező férfiak közelébe kerülve körbeszimatolhasson és olyan fontos információk birtokába jusson, amelyek segítségével felkutathatja húga gyilkosát.

Igazából nem voltak nagy elvárásaim a könyvvel kapcsolatban, de őszintén szólva a végére igazi csemegévé vált számomra, mivelhogy mindent megtaláltam benne, amire szükségem volt ahhoz, hogy néhány óra önfeledt, és kellemes kikapcsolódásban legyen részem.  Már a könyv fülszövege bizsergető érzéssel hatott rám, mert ugye milyen nő lehet az, aki áruba bocsátja a szüzességét. És az is nagyon birizgálta a fantáziámat, hogy e döntésnek vajon mi lehetett az oka. És egyáltalán, hogyan kívánta  mindezt Madeline kivitelezni. Rengeteg kérdés merült fel bennem a témával kapcsolatban, és bár a könyvben jelentős szerepet kapott az árverés mégis a történet előrehaladtával egyértelművé vált számomra, hogy mindez csak a további események beindításához volt szükséges, katalizátorként működött.

forrás

Ami igazán tetszett az egészben, azok a főszereplők voltak, mivelhogy nem a szokványos naiv és butácska hősnővel és a gazdag és előkelő nemes úrral volt dolgom, hanem egyrészt egy igazi belevaló, erős és bátor, kivételes színészi képességekkel megáldott hősnővel, akinek a bujaság volt a fő fegyvere amivel bizony jó is sáfárkodott. Másrészt pedig egy törvénytelen születésű konok és tiszta szívű, rendkívül vonzó nyomozóval, akik ketten őszintén szólva egy cseppet sem voltak könnyű esetek, ám pont ennek köszönhetően nagyszerű párost alkottak. Frappáns párbeszédeiket öröm volt olvasni, és hát a közöttük lévő feszültség sem volt semmi, mondhatni szinte lángra kaptak a lapok olvasás közben. Az pedig, hogy az írónő a szenvedélyes és pirulós jeleneteket roppant ízlésesen és szépen fogalmazta meg, külön öröm volt számomra, tökéletesen egyértelmű tette, hogy a könyv szereplői minden kétséget kizáróan valóban összetartoznak.

Mivel a történetben keveredik a történelmi romantikus és a krimi műfaja, így azoknak aki szeretik az ilyen regényeket bátran ajánlom. Bár a rejtély csavaros volt, a krimi szál mégsem volt túl erős, hamar ki lehetett találni, hogy ki van a háttérben, de ez egy cseppet sem zavart mivel nem az izgalomért, hanem elsősorban az édes romantikáért vettem a kezembe a könyvet. Elárulom egyébként, hogy a feléig úgy gondoltam, hogy még a négy csillagot is nehezen tudom majd megadni rá - mert valahogy hiányzott nekem belőle valami, mintha nem lett volna lendülete az egésznek -, de amikor beindultak az események, engem is magukkal rántottak és kíváncsian vártam a sztori  alakulását. 

Nagyon élveztem és fura mód még üdítőnek is találtam azokat a komor témákat, amik felmerültek a történettel kapcsolatban – prostitúció, nemi erőszak, gyilkosság, botrányos fogadások -, hiszen ezek kicsit nagyobb betekintés engedtek a kor sötétebb oldalába, melyekkel egyébként nem sűrűn találkozik az ember ebben a műfajban, úgyhogy tetszett és összességében elégedett voltam a könyvvel, és kíváncsian várom a másik két kém, a titokzatos Clayton és Ian történetét is.

A trilógia részei:

1. Sins of a Virgin - A liliom bűne

2. Sins of a Ruthless Rogue

3. Sins of a Wicked Princess

Kiadó: Genera Press

Eredeti cím: Sins of a Virgin

Sorozat: Sinners Trio  

Fordította: Hajnal Gabriella

Oldalszám: 352

Tovább olvasom...

Három könyvről röviden

Az a helyzet, hogy mostanában inkább szívesebben olvasok mintsem írok, így több olyan könyvet is magam mögött hagytam már, amiről eddig nem született bejegyzés és sajnos a lecsökkent közlési kényszeremnek hála szerintem erre  már nem is fog sor kerülni. Ám a napokban rábukkantam néhány elfeledett régi vázlatomra, és a régi szép idők emlékére úgy gondoltam, hogy összegyúrom őket egy amolyan zanzásított röpke posztba. :)

Rachel Vincent: Add a lelkedet (Sikoltók 4.) 

A Sikoltók sorozat 4. része sajnos nagy csalódás volt a számomra, mert bizony ez volt az eddigi kötetek közül a leggyengébb. Nem tehetek róla, de Kaylee hozzáállása a Nash-el való kapcsolatához totál kiverte nálam a biztosítékot, pedig a féltékenységi rohamait még nem is írtam a listájához. Egyszerűen képtelen voltam megérteni, hogy miért nem tudott végre megbocsátani Nash-nek, aki meglátásom szerint már épp eleget vezekelt a bűneiért. Szerintem most inkább épp támogatnia kellett volna ezt a szegény srácot és nem eltaszítania magától, és ahelyett, hogy folyton csak féltékenykedett és azon lamentált, hogy vajon adjon-e egy újabb esélyt kettőjük kapcsolatának vagy sem, inkább csak oda kellett volna tennie magát és Nash mellett maradva segíteni neki, hogy minél könnyebben vészelje át a drogfüggőségéből adódó komoly testi és lelki elvonási tüneteket. De neeeem. Ő csak vacillált, meg cirkuszolt és nyűglődött.... egyszóval kiborító volt. A cselekményt illetően - és több hónap távlatából nézve - erősen el kellett gondolkodnom azon, hogy miről is szólt valójában.... hát az utolsó néhány pár oldaltól eltekintve őszintén szóval semmiről.
Úgyhogy ez a rész nálam durván alul teljesített, melynek hála kicsit el is ment a kedvem az egésztől, de úgy vagyok vele, ha már eddig eljutottam, akkor kár lenne veszni hagynom a sorozatot, úgyhogy adok még egy esélyt a folytatásnak.

Fiona Paul: Seregély (Az Örök Rózsa titkai 3.)

A démonok és groteszk alvilági lények után Fiona Paul Örök Rózsa titkai trilógiájának befejező kötetével múlattam az időt, mely regény megjelenését már nagyon régóta vártam, hiszen nagy rajongója vagyok a sorozatnak. De sajnos azt kell mondjam, hogy kissé csalódott vagyok - igen, ismét -, ugyanis nem lett elsöprő szerelem a regényből. Hogy miért? Mert meg voltam győződve arról, hogy ebben a részben Luca sokkal több szerepet fog majd kapni és vele együtt a romantika is, melynek köszönhetően már előre borítékoltam a sóhajtásokkal teli édes pillanatokat közte és a hősnőnk  között, de mint kiderült kissé pofára estem, mert most aztán tényleg csak a nyomozáson volt a hangsúly, ami egyébként nem volt rossz, tényleg egy szavam nem lehet ellene, hisz tele volt izgalommal és rémisztő helyzetekkel.... de a fene vigye, akkor is valami másra számítottam.
Ami óriási pozitívum volt a számomra, hogy Cass az elmúlt részek alkalmával olyan változáson ment keresztül, hogy le a kalappal előtte. Egy elkényeztetett és burokban nőt leányzóból egy erős, bátor és határozott nővé cseperedett, aki az egész Örök Rózsa rendjének titkát szinte teljesen egyedül göngyölítette fel.
Szóval bár a romantika terén árnyékra vetődtem, de a történet kissé gótikus és hátborzongató hangulata az nagyon bejött. Amit még egy kicsit sajnálok ezzel a résszel kapcsolatban, hogy érzésem szerint valahogy most  nem igazán sikerült  a szerzőnek tökéletesen átadnia a szereplők érzelmeit, mert értem én, hogy Cass - pengeéles logikával - miért is választotta azt a férfit, akit végül is választott, de a döntése és a szavai mögött nem láttam az őszinte érzelmeket és szerelmet, és ez számomra sokat levont a történet élvezeti értékéből.

Összességében - és a nyavalygásaim ellenére -  jó kis könyv volt ez, bár az is igaz, hogy a Belladonnát nem múlta felül, de ha valaki egy izgalmas és főként nyomozással teli történelmi YA-ra vágyik egy kis romantikus beütéssel, akkor annak biztos nyugodt szívvel ajánlanám.

Susan Elizabeth Phillips: Álom, édes álom (Chicago Stars 4.)

A következő olvasmányom Susan Elizabeth Phillips Álom, édes álom című regénye volt, amit egy kedves barátnőm ajánlására vettem a kezembe.
Aki ismer az tudja, hogy nem rajongok az írónőért, persze azt sem tagadom, hogy még csak egy-két könyvét olvastam eddig, vagyis nincs sok tapasztalatom vele kapcsolatban, de valahogy ennyi is bőven elég volt ahhoz, hogy ne soroljam őt a kedvenc romantikus szerzőim közé. Sokat beszélgettem már erről másokkal, hogy vajon ennek mi lehet az oka, hiszen ha valaki szereti a romantikus már-már cukormázba hajló regényeket, akkor az én vagyok, és mégis. (Őszintén szólva a történelmi románcokat nálam semmi nem múlja fölül, azok az én szívem csücskei, egyszerűen imádom őket. Imádom a kor hangulatát és gondolkodásmódját,  a szemérmesebb megfogalmazást, a visszafogottabb és titokzatosabb szereplőket... ahhh, egyszóval teljesen odavagyok értük.) De visszatérve a regényre, meglepő mód nem bántam meg, hogy végül is elolvastam mert határozottan jó könyv volt.

Egyébként érdekes volt a vele való kapcsolatom, mert az elején csak úgy faltam a sorokat, egészen addig, amíg el nem jutottak a szereplők az első ágyjelenetig, mert nem tudom ki hogy van vele, de számomra egy romantikus regény legjobb része midig is az  volt, ahogyan eljutottak a hősök addig a bizonyos pontig.... mely pont ebben az esetben igen korán bekövetkezett. Sajnáltam is mindezt cefetül olyannyira, hogy még a történet utáni lelkesedésem is kissé alábbhagyott, de Ethan és Kristy sztorija miatt ismét elkezdett érdekelni a könyv, úgyhogy egy kisebb átmeneti "válság" után újra elkapott a lelkesedés.
Szóval finoman szólva is érzelmi hullámvasút volt számomra a regény; hol nem tudtam letenni, hol pedig kicsit untam, és alig vártam, hogy újra elkapjon a lendület, de a végén, amikor becsuktam, mégis úgy éreztem, hogy vétek lett volna kihagyni, és nem csak azért mert tele volt érzelemmel; boldogsággal és szomorúsággal, hanem mert a szereplők is olyan kivételesen erős és bátor karakterek voltak, akiknek a sorsáról és az egymáshoz való viszonyáról tényleg érdekes és szívfacsaró volt olvasni.

Olyannyira, hogy a végére még azt is majdnem elhittem, hogy mindez valóban megtörténhet. :)

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Hogyan fogjunk örökösnőt - A korona szolgálatában 1.

Julia Quinn nem tud olyat írni, ami ne nyerné el a tetszésemet. A Bridgerton család történetével örökre belopta magát a szívembe, és bár lehet, hogy a Hogyan fogjunk örökösnőt nem az egyik legjobb írása, én mégis roppant szórakoztatónak, bájosnak és legfőképp humorosnak találtam ezt a történetét is.
Bővebben.....

Tovább olvasom...

M. C. Beaton: A szende Minerva ~ A hat nővér #1

Egy kicsit rákaptam M. C. Beatonra, mert rövid időn belül ez már a negyedik könyvem tőle. Igaz nem mindegyik volt igazán telitalálat, de e mostani regényében kellemesen csalódtam. Hatalmas bátorsággal felvértezve kezdtem neki A szende Minervának, mivelhogy a róla olvasott eddigi vélemények alapján úgy jött le nekem, hogy ez egy borzalmasan rossz könyv lehet. Az igazat megvallva, azonban számomra nem is volt ez olyan hűde borzalmas, mondjuk az is igaz, hogy a regency románcok már alapból tuti befutók nálam, no meg most igen fogékony hangulatomban is voltam eme műfaj iránt, úgyhogy mi tagadás, hatalmas előnnyel indult a kicsike.

A történet Charles Armitage bemutatásával kezdődik, akinek igen népes családról kell gondoskodnia - hat lány és két fiúgyermek boldog édesapja - ám Isten szolgájaként meglepő mód jobban érdeklik a Sportmagazinok, a Lóverseny magazin hasábjai és a vadászkutyák, mint Isten igéje, így nem csoda hát, hogy a családi kassza kiürült. Mivel tehetős fivére nem hajlandó segíteni rajta, a lelkész kénytelen Londonba küldeni legidősebb lányát, hogy a báli szezonban mielőbb találjon magának egy gazdag férjet. Egy távoli rokon, Lady Godolphin gondjaira bízza Minervát, hogy bevezesse őt az előkelő társaságokba, ám a szépséges Minerva igen tapasztalatlan és naiv, nem ismeri a flörtölés művészetét, és nem tudja, hogy az elegáns külső és a jó modor olykor romlott lelket takar. Persze az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy erkölcsi példázatait a csillogó és léha londoni társaság igen közönyösen fogadja és meglehetősen unalmasnak, a kíméletlen őszintesége miatt pedig igen önelégültnek és túlontúl fölényesnek bélyegzik, mely miatt Minervának életében most először kell megtapasztalnia, hogy milyen érzés is népszerűtlennek lenni, sőt mi több, milyen érzés az, ha azt mondják róla, hogy nem eredeti személyiség.

Mindezeknek hála, a londoni ficsúrok között nagyon gyorsan rossz híre kél a lánynak, melynek köszönhetően aljas terveket szőnek ellene, és fogadást kötnek, hogy kinek sikerül megrontania az ártatlan leányt. Azonban a gazdag és jóképű Lord Sylvester gálánsan a szárnyai alá veszi Minervát, de hogy megtudja-e óvni őt a rosszakaróitól, azt már bizony nem árulhatom el.

Amit nagy általánosságban el szeretnék mondani a könyvről, hogy nagyon kellemes, ha néha ugyan kissé bosszantó, de mindenképp szórakoztató perceket okozott a számomra. A szereplők közül igazán senkit sem sikerült megkedvelnem, még a főhős sem nőtt közel a szívemhez, a történet is kissé sablonos volt, arról már nem is beszélve, hogy végig sem kell olvasni a könyvet ahhoz, hogy tudjuk, hogy milyen végkimenetele lesz az egésznek, ennek ellenére mégis azt kell mondjam, hogy élveztem a főhősök egymásra találásának viszonylag egyedülállóan rögös útját, Minerva csetléseit, botlásait és a szexuálisan túlfűtött vén csoroszlya Lady Godolphin jelenlétét a történetben.
Egyébként én nagyon bírom a csakis a bálozások és csakis az előnyős férjfogások körül forgó történeteket, még akkor is, ha gyakran bugyuta köntösbe bújtatják őket az írók és a szereplőknél is igen szűkmarkúan mérik a szürkeállományt. De annyi baj legyen, én ezeken a dolgokon simán túl tudok lendülni, amit érdekes mód más könyveknél pl. a modern románcoknál már egyáltalán nem tudok ilyen könnyen megtenni.

Összességében nekem tetszett ez a könyv, egy kis lazulásra, kikapcsolódásra és figyelemelterelésre tökéletesen megfelelt, úgyhogy már most biztos vagyok benne, hogy a folytatásokra is mindenképp sort fogok majd keríteni.

A sorozat kötetei:

1. Minerva - A szende Minerva

2. The Taming of Annabelle

3. Deirdre and Desire

4. Daphine
5. Diana the Huntress 

6. Frederica in Fashion

Egyébként a skót származású írónő romantikus regényei közé tartozó hatkötetes - A hat nővér című - sorozat első könyve 1983-ban jelent meg, az utolsó pedig 1985-ben, és nem M.C. Beaton néven, hanem - Az utazó házasságközvetítő sorozathoz hasonlóan - először Marion Chesney, az író eredeti nevén látott napvilágot. De ez csak egy apró háttér-információ a sorozatok megjelenésével kapcsolatban, a lényeg, hogy nagyon úgy tűnik, hogy totál rákattantam az írónőre, akinek a következő írása, amit olvasni fogok az Agatha Raisin sorozat lesz, mivel annyi szépet és jót hallottam már róla, hogy azt is muszáj lesz sorra kerítenem.

Kiadó: Ulpiusz
Eredeti cím: Minerva
Sorozat: The Six Sisters - A hat nővér
Fordította: Tolvaj Zoltán
Oldalszám: 282

Tovább olvasom...

Röpke poszt (2) - M. C. Beaton: Miss Pym és a rámenős márki ~ Miss Pym és a léhűtő lord

Úgy gondolom, hogy nem ez a két könyv lesz az, amit rommá fogok elemezni. Egyrészt, mert már olyan rég olvastam őket, hogy kissé megkoptak az emlékeim velük kapcsolatban, másrészt pedig, mert igazából mind egy kaptafára készült. Mindegyikben (az első részt is beleértve) akadt egy kicsit butácska és naiv hősnő, egy igazi jóvágású és visszafogott modorú hős férfiú, néhány vicces mellékszereplő, egy kis bonyodalom - na jó, a kicsinél néha jóval több -, és a legvégén természetesen az elmaradhatatlan boldog végkifejlet, mely elemek mind-mind egy postakocsin való utazás és egy számomra roppant szimpatikus és kitűnő kerítőnői képességekkel megáldott hölgy köré szerveződtek.

Bár a sorozat első részétől nem volta elájulva, mégis rettentő mód vágytam a folytatásra. Hogy miért, bevallom magam sem  tudom pontosan. Talán mert van egy bizonyos varázsa és bája Miss Pym történeteinek, melyet a kor miliőjének köszönhet, és az előbb említett állandó paneleknek. Talán mert stílusában oly könnyed és szórakoztató írások ezek, melyek egy két órás tökéletes kikapcsolódást tudnak nyújtani a számomra, és mert néhány apró történelmi nyalánkságra is bukkantam már bennük olvasás közben. No és persze az sem elhanyagolandó momentum, hogy nem lexikon méretű könyvekről van szó - hanem amolyan egy ültő helyemben fogyaszthatókról - melyek elolvasása egyáltalán nem jelent kihívást, sőt még csak áldozatot sem a részemről.
Szóval, egy szónak is száz a vége, megszerettem ezt a sorozatot és ellenállhatatlan vágyat érzek, nemcsak az olvasása, hanem a kötetek kézzel fogható birtoklása iránt is, úgyhogy addig nem nyugszom, míg mind a hat darabot a polcomon nem tudhatom. Ki érti ezt?

Miss Pym és a rámenős márki

A második részben a gyakorlatias és rettenthetetlen Miss Pym Bath-ba utazik, ahova – mint ahogy az előző részben sem – most sem szólította semmiféle hivatalos ügy, és rokonai sem élnek ott, csupán az utazás kalandja hajtja és az új emberek és tájak megismerése utáni vágy. Az időjárás sajnos most sem kedvez az utazásnak, de ez Miss Pymet egy cseppet sem zavarja, ugyanis ő ha esik, ha fúj, mindig tántoríthatatlan marad, ha utazásról van szó, és boldogan száll fel a következő Repülő Masinára - ahogy régen a postakocsikat nevezték – egy újabb izgalmas kaland reményében.

Amint Miss Pym beszáll a postakocsiba, rögtön azon kapja magát, hogy belegabalyodik Miss Belinda Earle nehéz helyzetébe, akit azért űztek el otthonról, mert megszökött az egyik lakájjal, mely szégyentelen tettével azonmód sikerült is kilépnie a házassági piacról. A lány nagyszülei úgy gondolták, hogy a legjobb lesz Belindának, ha a Bath-ban élő szigorú anyai nagynénjére bízzák, aki majd remélhetőleg megreformálja az eleven és meglehetősen szókimondó fiatal teremtést. A postakocsi utasai az előző részhez hasonlóan most is elég vegyes társaságnak bizonyult. Belinda és az ő társalkodónője mellett egy unalmas házaspár is felszállt a kocsira, ahol a férj egy meglehetősen arrogáns férfi benyomását keltette, aki beteges módon élvezte, ha rosszul bánhat a feleségével, aki ez miatt egyre mélyebbre süllyedt és egyre kevesebbre tartotta magát, és ráadásul ez az asszony megmagyarázhatatlan módon úgy is érezte, hogy megérdemli, amit kap.... Most mondjátok meg. Egy nő esetében ez nem felhívás a további erőszakoskodásra?

De visszatérve a történetre, utazás közben a kocsi kátyúba szorul, szerencsére azonban a közelben lévő Baddell kastély márkija rögtön az utasok segítségére siet. Frenton márki érdekes mód a közeli fogadó helyett, inkább hazaviszi az utasokat, mely nem kis meglepetést okoz az épp nála vendégeskedő nemesi származású család számára. Igaz, volt egy kis lelkiismeret-furdalással a márkinak azzal kapcsolatban, hogy nem illendő egy közönséges postakocsi utasait rászabadítania a vendégeire, de úgy gondolta, hogy e szedett-vedett társaság jelenléte majd egy kis levegőhöz juttatja őt, míg tisztázni tudja magában a Penelopé iránti érzéseit, aki a szüleivel együtt azért tartózkodott továbbra is a márki kastélyában, hogy végre megkérje a férfi a kezét. Na de ugye senki nem számolt Miss Pymmel és az ő kitűnő kerítőnői képességével. 

Nem szépítem a dolgot, ez a rész volt az eddigi leggyengébb. A szereplőket meglehetősen erőltetettnek éreztem, így egy cseppet sem kedveltem meg őket, és maga a történet sem vett le a lábamról.

Ellenben a harmadik rész - Miss Pym és a léhűtő lord -, ismét visszaadta a sorozatba vetett hitemet, ugyanis ez volt az eddigi legérdekesebb és legszórakoztatóbb kötet a három közül. A szereplők szimpatikusabbak és a cselekmény is sokkal pörgősebb és – most vigyázat, nagy szavakat fogok használni - izgalmasabb és érdekfeszítőbb volt a megszokottnál, mondhatni már-már eszeveszettül csavaros.

Ezúttal a bájos Miss Hannah Pym Portsmouthba utazik a gyönyörű és igényes Miss Penelope Wilkins társaságában. Miss Pym hamar felismeri, hogy Penelopenek szüksége van valakire, aki színt visz a széltől is óvott, törékeny világába. Úgyhogy Hannah erre a célra rögtön ki is szemelte az egyetlen legjóképűbb utastársukat, Lord Augusztust, akiről azonban Penelope véleménye sajnos közel sem volt elismerő.
Miss Pym ebben a részben nagy fába vágja a fejszéjét, ugyanis, nemcsak a két fiatal közötti rangbéli különbségekből adódó nehézségeket szándékszik megoldani, hanem egy ártatlan inas akasztását is igyekszik megakadályozni, mely küldetésekben ugyan szerencsével jár, de ezzel egy időben sajnos sikerül egy-két olyan rosszakarót is maga mögött hagynia, akik miatt bizony a közeljövőben jobb lesz vigyáznia magára és sűrűn a háta mögé néznie. 

Bár Miss Pym kerítőnői machinációi mindkét részben igen szórakoztatóak és változatosak voltak, mégis akad néhány olyan dolog, melyet meglehetősen idegesítőnek találtam vele kapcsolatban, de ennek ellenére is azt kell mondjam, hogy a személye továbbra is szimpatikus maradt a számomra. És igaz, hogy Miss Pym külsőleg nem túl vonzó teremtés mégis, amikor feltűnik a színen - a történet egy állandó mellékszereplője - Sir George, a romantikus énem azonnal egy lehetséges románc lehetőségét véli felfedezni a kapcsolatukban, még akkor is, ha ez idáig még semmi komoly nem történt közöttük, ámbár ennek a lehetősége a kezdetektől fogva folyamatosan ott lóg(ott) a levegőben. Mindenesetre én bizakodó vagyok velük kapcsolatban, és tűkön ülve várom Hanna további kalandjait

A kötetek eredeti címei egyébként olyan egyszerűek, mint a százas szög. Hatalmas. Olyan jót nevettem rajtuk, hogy ihaj, a magyarba viszont már szorult némi fantáziát.

A sorozat kötetei:
1. Emily Goes to Exeter - Miss Pym és a menekülő menyasszony
2. Belinda Goes to Bath - Miss Pym és a rámenős márki
3. Penelope Goes to Portsmouth - Miss Pym és a léhűtő lord
4. Beatrice Goes to Brighton
5. Deborah Goes to Dover 

6. Yvonne Goes to York 

Kiadja: Ulpius-ház

Eredeti cím: Belinda Goes to Bath, Penelope Goest to Portsmouth
Sorozat: Travelling Matchmaker 

Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Oldalszám: 220, 252

Tovább olvasom...

Kate Furnivall: Árnyak a Níluson

Az idei év várólista-csökkentésének második olvasmánya volt nálam ez a könyv. Hogy megvettem anno két évvel ezelőtt, abba bevallom elsősorban a kötet borítója volt a ludas, persze miután jól kigyönyörködtem magam benne és elolvastam a fülszövegét rögtön vágytam az olvasására is, ezért is landolt e gyönyörű darab nem sokkal a megjelenése után a polcomon.

Mivel ez volt az első könyvem a szerzőtől, így nem igazán tudtam, hogy mire is számíthatok. Amit mindenképp reméltem és vártam, hogy a karosszékem kényelméből egy olyan kalandos utazásnak lehetek majd részese, amely az általam mindig is csodált Egyiptom bámulatos világába, és végtelen homoktengerének forró pusztaságába repít majd el engem, arra a helyre, ahol az emberek nagy isteneket tiszteltek, hatalmas templomokat és piramisokat építettek. És bár részben ugyan megkaptam mindezt az életérzést, de maradandó élményt sajnos mégsem tudott nyújtani számomra a könyv.

Pedig a szereplők szimpatikusak voltak, különösen Jessica, akitől még gyerekkorábban szakították el a kisöccsét. Amikor Jessica hétéves volt, akkor egy éjszaka a fivére rémült sikolyára ébred, s mikor másnap reggel nem találja őt a szobájában, a szülei csak annyit mondanak róla, hogy elment. Nem érdekelte őket, hogy mit érezhetett a kislány a testvére elvesztése miatt, nekik csak az volt a fontos, hogy a beteg gyermekük Georgie helyett egy egészséges kisfiuk legyen… így került hozzájuk Timothy. Húsz évvel később (1932-ben) Jessie-t még mindig rémálmok gyötrik. Valójában sosem heverte ki, hogy gyerekkorában elszakították imádott öccsétől, de az idő múlásával a fogadott testvérét Timothyt is őszintén megszerette. A régészettel és egyiptológiával foglalkozó Timnek azonban egy nap hirtelen nyoma veszik és olyan Sherlock Holmes utalásokkal teli rejtélyes üzeneteket hagy maga után, ami alapján Jessica biztosan a nyomára bukkanhat. Így Jessica útja egyenesen a gyönyörű és lázongó Egyiptomba vezet, mely veszélyes útra szerencsére Sir Montague Chamford, az elszegényedett arisztokrata kíséri el és ajánlja fe a segítségét. Monty-val kapcsolatban kezdetben nekem nagyon ambivalens érzéseim voltak, mivel a legelejétől fogva tudható volt róla, hogy sokkal többet tud Tim eltűnéséről, mint amennyit abból elárul. De a Jessica iránti visszafogott érdeklődését és tiszteletteljes közeledését annyira romantikusnak és elbűvölőnek találtam, hogy igazából soha nem gondoltam, hogy bármivel is ártani tudna a lánynak. A történetet tovább bonyolította az a tény, hogy Jessicanak fogalma sem volt arról, hogy Timothy már évek óta kapcsolatban van az ő eltűnt öccsével, mert ami annak idején Jessie-nek nem sikerült az Timnek igen, nevezetesen sikerült kiderítenie, hogy melyik intézetbe záratták be a szüleik Georgie-t gyerekkorában.

Georgie-ról a kezdetektől fogva gyanítható volt, hogy valami nem stimmel, de az írónő soha nem nevezte meg a fiú betegségét, ami szerintem autizmus volt. Abban az időben még nem volt divat az autizmus szó, az ebben a betegségben szenvedő embereket mindig valamilyen intézménybe dugták be, úgy ahogy ezt Georgie-val is tették.

A történet egyébként végig két szálon fut, ami aztán a könyv csúcspontján összetalálkozik. Az egyik szálon Jessica nyomozását és Monty-val való romantikus kapcsolatát követhetjük nyomon, míg a másikon a Georgie és Tim között létrejött erős és megbonthatatlan kötelék kialakulásának lehetünk szemtanúi.

A könyv cselekménye és hangulata érdekes volt a számomra, volt, hogy teljesen magával ragadt és repített oldalakon át, majd hirtelen elengedett, és totál érdektelenségbe fulladt részemről az olvasás. Ez utóbbi érzés főleg a kötet elejére volt jellemző, méghozzá olyannyira, hogy az is megfordult a fejemben, hogy esetleg félreteszem kicsit a könyvet, mert lehet, hogy nem épp a legmegfelelőbb időben került a kezembe, de ismerve magamat tudtam, hogyha ez megtörténik, akkor soha a büdös életben nem fogom újra elővenni. Úgyhogy folytattam tovább, ami végül is nem volt nagy kihívás, mert az események előrehaladtával egyre jobban furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon hol és hogyan talál majd rá Jess Timothyra - ha egyáltalán rátalál. És amikor végre a cselekmény helyszíne Londonból átkerült Egyiptomba, onnantól kezdve minden problémám megoldódott, ugyanis engem Egyiptom teljesen elvarázsolt. A piramisokat, a királysírokat, Karió és Luxor csodás kincseit, az ásatásokat, a régészeti leleteket és a Nílus látványát , mind-mind annyira lenyűgözőnek és mi tagadás kicsit misztikusnak is találtam – hiszen mégiscsak egy letűnt kor és annak kultúrájáról van szó -, hogy ahogy elképzeltem magam előtt e képeket rögtön elhatalmasodott rajtam az időtlenség kellemes és ellenállhatatlan érzése, és én ezt az érzést imádtam. Úgyhogy igazából számomra a helyszín volt az, ami a könyv zamatát adta. 

A külföldi borítók mindegyike csodálatos, nem tudok kedvencet választani közülük.

Szó mi szó, nehezen nyert meg magának a történet, de a végére mégis megszerettem. Igazság szerint csak a közepétől kezdtem el komolyan élvezni a történetet, az eleje kissé döcögősen indult a számomra. Egyébként minden megvolt benne, ami egy jó történethez szükséges; kaland, izgalom, romantika, gyilkosság, titkok, hiteles történelmi háttér és egzotikus környezet, de ennek ellenére mégis úgy éreztem, hogy ezeket az alapanyagokat az írónőnek nem sikerült kellőképpen csomómentesre összegyúrnia. 

Kate Furnivall

Kiadó: I.P.C.
Eredeti cím: Shadows on the Nile

Sorozat: -
Fordította: Fügedi Tímea
Oldalszám: 480

Tovább olvasom...

Gail Carriger: Soulless – Lélektelen (Napernyő Protektorátus 1.)

Lassan három éve porosodik már a könyvespolcomon Gail Carriger Lélektelen című regénye, pedig amikor annak idején a 2012-es Nemzetközi Könyvfesztiválon volt szerencsém egy dedikált példányt szerezni belőle úgy éreztem, hogy madarat lehetne velem fogatni. De aztán gyorsan teltek a napok és a hónapok és valahogy elterelődött róla a figyelmem, felkerült a többi könyv közé a polcra és azóta sem vettem a kezembe, úgyhogy ezért is gondoltam, hogy jó ötlet lesz beválogatni a 2015-ös vcs könyvek közé.

Hogy őszinte legyek kicsit csalódott vagyok a könyvvel kapcsolatban, mert annak ellenére, hogy annyi szépet és jót olvastam róla és visszaemlékezve arra a hatalmas hájpra, ami a megjelenésekkor körülvette azt reméltem, hogy ez biztosan valami hihetetlen jó, fergeteges és mindenképp felejthetetlen könyv lesz majd a számomra. Ehelyett azonban egy amolyan egyszer olvasós, gyorsan felejtős, igaz hangulatában és humorában csillagos ötöst érdemelő könyvvel volt dolgom, de semmiképp sem egy, az általam remélt világmegváltó darabbal. Persze lehet, ha a megjelenéssel egy időben olvasom, akkor nálam is nagyot szólt volna, de időgép hiányában sajnos ezt már soha a büdös életbe nem fogom megtudni.

A történet egyébként a kedvenc korszakomban, a viktoriánus Angliában játszódik, ahol mint köztudott a vénkisasszonyoknak nem volt könnyű sorsuk. Ha pedig még lélek nélkül is születtek, mint ahogyan Tarabotti kisasszony, akkor meg aztán tényleg végtelenül bonyolulttá tudott válni minden körülöttük.
Történetünkben minden baj, akkor kezdődött, amikor egy kihalt könyvtárszobában egy ismeretlen kóbor vámpír az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanta Alexia Tarabotti kisasszonyt táplálkozás céljából, aki természetesen mindezt a pimaszságot nem tűrvén kénytelen volt önvédelemből megölni a támadóját. Sajnos ez a vérszomjas vámpír nem volt tisztában azzal, hogy Tarabotti kisasszony lélektelensége minden esetben semlegesíti a természetfeletti képességeket, ellenkező esetben hótziher, hogy messzire kerülte volna a hölgyet.

A haláleset kapcsán természetesen rögtön a helyszínen terem a város rendőrkapitánya a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember Lord Maccon, hogy fényt derítsen a haláleset körülményeire. Sajnos a helyzetet csak tovább bonyolítja, hogy míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, más vámpíroknak és kóbor farkasoknak ugyanilyen váratlanul nyoma vész, és közben mindenki Alexiára mutogat. A feladat tehát nem egyszerű, Alexiának és Lord Macconnak meg kell találniuk, hogy ki vagy mi tizedeli a természetfeletti társadalom magányos tagjait.

Miss Tarabotti és Lord Maccon között kezdetben kissé paprikás volt a hangulat, ami nagy örömömre a későbbiekben is megmaradt, sziporkázó szócsatákkal és forró érzéki pillanatokkal kiegészülve. Alexia, küllemét tekintve semmiképp sem volt gyönyörűnek mondható, a legjobb esetben is inkább csak az egzotikus jelzővel lehetett illetni a hölgyet, kinek teltkarcsú alakja, sötét haja és markáns orrszerkezete - amit a néhai talján atyjának köszönhetett, csakúgy mint a természeten túli mivoltát is - teljesen elvarázsolta Lord Maccont. Bár az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy vonzereje gyakran még a gróf szemében is rögvest semmivé vált, mihelyt kinyitotta a száját. 

"– Mondja, miért olyan nehéz magával mindig? – kérdezte Lord Maccon elkeseredve, mire Alexia elvigyorodott.

– Talán mert nincs lelkem? – vetette fel.

– Józan esze, az nincs – javította ki a gróf."

A történetet egyébként nagyon összeszedetnek, a cselekményt pedig izgalmasnak találtam, Carriger mesterien szőtte össze a romantikát és az austeni nyelvezetet a paranormális világgal és a steampunk elemekkel. Az írása roppant humoros és elragadóan stílusos, a karakterei pedig tökéletesen kidolgozottak és meglehetősen változatosak voltak, ennek ellenére mégsem tudtam száz százalékig elveszni a történetben. Az én szememben Tarabotti kisasszony túlontúl gyakorlatias volt, melyet mi sem bizonyított jobban, minthogy kezdetben nem is igazán a szenvedély, mindinkább a tudományos kíváncsiság vonzotta őt Lord Macconhoz, melynek köszönhetően a gróffal való izzással teli érzéki pillanatok a legtöbb esetben elvesztették számomra a varázsukat.

Gail Carriger

Természetesen ismét egy sorozatról van szó, mely első három része már nálunk is megjelent, illetve érdekességként említem, hogy már képregény is készült Tarabotti kisasszony kalandjairól.

A sorozat részei:
1. Soulless ~ Léletketelen
2. Changeless ~ Változatlan
3. Blameless ~ Szégyentelen
4. Heartless
5. Timless

Kiadó:Könyvmolyképző
Eredeti cím: Soulless
Sorozat: Napernyő Protektorátus
Fordította:Miks-Rédai Viktória
Oldalszám: 374

Tovább olvasom...

Janette Oke: Ha szólít a szív

Emlékszem, hogy annak idején mennyire imádtam a Váratlan utazás, a Christy (őt különösen) és az Anne Shirley sorozatokat nézni a tévében. Teljesen odáig voltam értük meg vissza....

Tovább olvasom...

Tovább olvasom...

Fiona Paul: Belladonna (Az Örök Rózsa titkai # 2)

Szerettem Fiona Paul Méreg című könyvét, és bár nem volt tökéletes, mégis meglehetősen nagy svunggal vett le a lábamról. Így nem volt kérdéses, hogy a trilógia második részét is olvasni fogom, úgyhogy már alig bírtam kivárni, hogy végre megjelenjen és a kezembe vehessem. Próbáltam minél lassabban haladni vele, hogy tovább tartson, de bevallom őszintén, hogy ez nekem nem nagyon ment. Tudom tudom mohó vagyok és ezt el is ismerem, de mit csináljak, ha egyszer annyira magával ragadt a reneszánsz Firenze hangulata, a sikátorokban megbúvó titkok és rejtélyek utáni nyomozás izgalma, és nem utolsósorban Cass érzéseinek fejlődése, hogy szinte két nap alatt faltam fel az egészet. És bár egy trilógia középső részénél mindig megvan a veszélye annak, hogy az egy unalmasabb, amolyan töltelék rész lesz - ami a nagy dolgokról a még nagyobbakra való áttérést vezeti majd fel -, de a Belladonnánál ha ez az átvezető jelleg meg is volt, egy cseppet sem volt érzékelhető, ellenkezőleg. Ez a könyv sokkal jobb és szerethetőbb volt, mint az elődje.

Az Örök Rózsa titkai folytatásában Cass élete romokban hever, mivelhogy Falco elhagyta Velencét - és vele együtt őt is - , hogy nevet szerezhessen magának Firenzében, mint elismert festőművész. Vőlegényét Lucat pedig koholt vádak alapján eretnekség vádjával börtönbe zárják, és ha nem siet gyorsan valaki a segítségére, akkor minden jel szerint fel is akasztják. Cass-nak tehát meg kell mentenie Lucat, ami azt jelenti, hogy meg kell keresnie az egyetlen dolgot, amely bizonyíthatja vőlegénye ártatlanságát, az Örök Rózsa rendjének könyvét. Így hát Cass Firenzébe indul, abba a városba, amit megszálltak a vámpírok és amely Falco otthona is egyben, aki nem mellékesen épp a rend - amely olyan tudósokból álló titkos társaság, akik emberi maradványokon kísérleteznek - döbbenetesen szép vezetőjének Belladonnának dolgozik.

Érdekes volt ez a könyv, főként a tájak és a különböző helyszínek változatossága, valamint az Örök Rózsa rendet körülölelő rejtélyek kibontakozása miatt. A történet számomra most nyílt ki igazán és vált teljesen érthetővé, bár biztos vagyok benne, hogy a harmadik rész is tartogat még meglepetéseket a számomra. Az írónő stílusát az előző részben meglehetősen csiszolatlannak éreztem, amely érzés néhol most sem maradt el, bár már sokkal kiforrottabbnak és gördülékenyebbnek hatott az írása. De igazából mindez engem egy cseppet sem érdekelt, mert Fiona Paul ismét olyan hangulatot tudott teremteni, hogy őszintén sajnáltam, hogy a könyv végére értem, mert olyan szívesen bolyongtam volna még Firenze utcáin nézelődve, hogy a felsőbb osztálybeli hölgyek milyen ruhát hordanak, és olyan szívesen olvastam volna a titkos táncestekről és leskelődtem volna torkomban dobogó szívvel az Örök Rózsa rendjének gyertyafényes bizarr találkozóin. Olyan szívesen olvastam volna még Cass és a szolgálója irigylésre méltó baráti kapcsolatáról, és Cass érzelmeinek változásáról Luca irányában.... Jesszusom, de szívesen olvastam volna még tovább minderről!

Bevallom én soha nem szívleltem Falcót és ez most sem volt másképp. Szerencsére most megpördültek kicsit az érzelmek a könyvben és Cass kevésbé koncentrált a fiúra, inkább Luca körül jártak a gondolatai, ami engem határozott megnyugvással töltött el. És bár Falco még midig erősen jelen van a regényben, mégis úgy érzem, hogy Lucanak nagyobb esélye van Cass-nél, mint ennek a kis festőcske ficsúrnak. (De ha netalántán a harmadik részben megváltozik mindez , akkor én nagyon csúnya dolgokat fogok mondani.) Egyébként Luca csak a könyv elején és végén volt fizikailag is jelen egy-egy rövid eseménynél, ennek ellenére én mégis végig úgy éreztem, hogy aktív részese a cselekménynek, úgyhogy le a kalappal az írónő előtt, hogy ilyen zseniálisan tudta megoldani mindezt.

A legszebb külföldi borítók.

Imádtam ezt a rész, melynek köszönhetően az Örök Rózsa titkai az egyik kedvenc sorozatommá vált. A rejtélyek valóságosak benne, a szereplőkért pedig szívből lehet izgulni és aggódni, és nem elhanyagolandó tény, hogy a hangsúly még mindig a nyomozáson van és nem a szerelmi háromszögön, mely utóbbi persze bonyolítja a dolgokat, de soha nem veszi át az irányítást.

Az író a könyv végén is tartogatott még meglepetéseket a számomra, amitől bizony a szívem szakadt meg, magával ragadó volt és döbbenetes, úgyhogy mindenképp szükségem van az utolsó részre, amire sajnos még nagyon nagyon sokat kell várnom.... Csak a jóég tudja, hogy hogy fogom én addig kibírni.

Fiona Paul

A sorozat részei:

1. Venom - Méreg 
2. Belladonna 
3. Starling

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Belladonna
Sorozat: Secrets of the Eternal Rose
Fordította: Tóth Gizella
Oldalszám: 396

Tovább olvasom...

M. C. Beaton: Miss Pym és a menekülő menyasszony (Az utazó házasságközvetítő 1.)

Ha valaki egy gyors és egyszerű, az 1800-as években játszódó kicsit romantikus, kicsit nyomozós olvasmányra vágyik, akkor annak bátran ajánlom Miss Pym kalandos történetét, ami igaz, hogy hosszabb távon nem tudta igazán fenntartani a érdeklődésemet és a cselekménye is meglehetősen kiszámítható volt, ennek ellenére mégis volt benne valami - talán a hangulata és a kor miliője – melynek köszönhetően egy nagyon könnyed és szórakoztató olvasmányban volt részem.

Egy kis kutatómunka árán megtudtam, hogy Az utazó házasságközvetítő sorozatot egy bizonyos Marion Chesey, skót származású írónő írta, aki több álnéven is publikált, többek között az Agatha Raisin és a Hamish Macbeth-sorozatairól elhíresült M. C. Beatonén is.

Az írónőnek ez a romantikus regényei közé tartozó hatkötetes sorozata, ami egyébként már nem mai gyerek - az első kötet 1990-ben jelent meg, az utolsó pedig 1992-ben - legelőször a szerző eredeti nevén jelent meg, de gondolom amolyan kiadói fogásként M. C. Beaton név alatt került a későbbiekben kiadásra. Mindenesetre, ha szemeztem is az írónő bármelyik könyvével korábban - gondolok itt például az Agata Raisin sorozatára - mégis ez a házasságközvetítős volt az, ami igazán megragadta a figyelmemet és döntöttem úgy (természetesen a romantikus beütése miatt), hogy mindenképp megpróbálkozom vele. 

Abban az időben, vagyis az 1800-as években a postakocsikat Repülő Masinaként ismerték. A vénkisasszony Hannah Pym számára ezek a postakocsik testesítették meg mindazt, ami a borús és elsivárosodott életéből hiányzott: a kalandot, a reményt, a másféle világokat, az életet és a nevetést. Miss Pym tizenkét éves kora óta szolgált Thornton Hallban. Szobalányként kezdte, majd az idő múlásával házvezetői pozícióba küzdötte fel magát. Hűséges volt és megbízható és soha nem tette ki a lábát Thornton Hallból, pedig mindig is szeretett volna utazni és világot látni. Így amikor a munkaadója a halála után ötezer fontot hagyott rá, az első dolga az volt, hogy jegyet vett az első postakocsira, amivel aztán el is kezdődött Miss Pym első nagy kalandja.

A postakocsi utasai elég eklektikus társaság volt, mindenkinek volt valami takargatni vagy titkolnivalója, amik természetesen a könyv végére majd mind napvilágot fognak látni. Példának okáért ott volt a csinos, de a végletekig szerény és visszafogott özvegyasszony Mrs. Bisely, aki egy olyan férfival utazott együtt, akivel még nem házasodott össze. (Vajon a tábornok valóban szerelmes volt Mrs. Bisely-be vagy csak egy megátalkodott hozományvadász lett volna?)  Aztán az utasok között utazott egy ügyvéd Mr. Fletcher, aki meglehetősen csendes és ápolatlan ember benyomását keltette, de soha nem gondoltam róla, hogy bármi rejtegetnivalója is lenne. Csakúgy, mint Mrs. Bradley-ről sem, aki egy amolyan fűvel-fával gyógyító kedves hölgy volt. Viszont rajtuk kívül a postakocsin utazott még két olyan személy, akikről már egészen más véleménnyel voltam. Az egyikük a jóképű Lord Harley volt, aki nagyon keresett valakit, a másikuk pedig egy bizonyos Edward Smith, aki mint később kiderült egy férfiruhába bújtatott elkényeztetett fiatal lány volt. Az utazás során a kis csapatot igazi útonállók támadták meg, majd hóviharba keveredtek, melynek okán több napra egy fogadóba voltak kénytelenek maradni, ahol aztán Miss Pym – aki egy nagyon talpraesett teremtés volt, bár számomra talán egy kissé túl rámenős, de mentségére legyen mondva, hogy mindig tudta, hogy kinek mi a legjobb és ebben soha nem is tévedett – magabiztosan vette a kezébe a dolgok irányítását.

A könyv könnyed és haladós volt, amolyan tipikus egyszer olvasós, inkább szórakoztató mintsem egy izgalmas és komoly olvasmány. Nagy örömömre a történet a tizenkilencedik században játszódott, ami a szereplők ruházatán, az akkori erkölcsi normákon és a kedvelt társadalmi tevékenységeken keresztül köszönt vissza, ennek köszönhetően nagyon gyorsan sikerült visszarepülnöm kicsit a szívemnek oly kedves regency korba, úgyhogy e tekintetben egy szavam nem lehet panaszra. Azonban M. C. Beaton stílusa, humora és történetvezetése már közel sem ragadt magával annyira, mint mondjuk például Julia Quinn, vagy Georgette Heyer írásai, akiket csak azért merek felhozni példának, mert kicsit meglepődtem, amikor a könyv hátoldalán azt olvastam, hogy: „ M.C. Beaton a régensség korabeli romantikus regények koronázatlan királynője”. Nos, ezt a kijelentést kissé túlzásnak érzem (az előbbi két írónő könyveit ismerve és rajongva értük), de úgy gondolom, hogy a műfaj kedvelői, hozzám hasonlóan, ha nem is lesznek elájulva a könyvtől, mindenképp egy pár órás kellemes és szórakoztató kikapcsolódásban lesz részük általa.

Marion Chesney

A sorozat kötetei:
1. Emily Goes to Exeter - Miss Pym és a menekülő menyasszony
2. Belinda Goes to Bath - Miss Pym és a rámenős márki
3. Penelope Goes to Portsmouth - Miss Pym és a léhűtő lord
4. Beatrice Goes to Brighton
5. Deborah Goes to Dover 

6. Yvonne Goes to York 

Kiadja: Ulpius-ház

Eredeti cím: Emily Goes to Exeter
Sorozat: Travelling Matchmaker 

Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Oldalszám: 214

Tovább olvasom...

Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Amikor a kezembe vettem a könyvet, még nem is sejtettem, hogy az idei év egyik legszórakoztatóbb és legjobb könyvével lesz majd dolgom. Pedig de! Imádtam ezt a regényt, és atyaég! Hogy ez a nő mennyire jól tud írni! De kezdjük az elején.

Ezt a bejegyzést átköltöztettem az aktuális blogomra. Ha kedved van, gyere, nézz körül ott is.

Tovább olvasom...

Fiona Paul: Méreg (Örök Rózsa titkai #1)

Rég csalódtam már ilyen kellemesen, mint Fiona Paul Méreg című könyvében. Ráadásul most, hogy olvastam még jobban vágyom Velence hangulatát mint eddig, és ha tehetném bizony azonnal csomagolnék és már repülnék is oda. A történet a reneszánsz Velencében játszódik, amikor még a várost átszelő kisebb csatornák és mellékutcák mocskosak és koszosak voltak, az éjszakai élet pedig izgalmakkal és veszélyekkel volt teli, melyekről kurtizánok, rablók és őrült gyilkosok gondoskodtak. Egyszóval nem egy életbiztosítás volt akkoriban az éjszaka közepén a városban mászkálni (de mindezt hősnőnket egy cseppet sem zavarta). 

Cassandra egy tizenöt éves fiatal lány, akinek mindene megvan, amire csak vágyhat: elegáns ruhák, csillogó ékszerek sőt,  még egy gazdag vőlegény is kijutott neki, akit franciaországi tanulmányai miatt már évek óta nem látott, de Cass ennél többre vágyott.
A szülei halála után a nagynénje vette magához, aki nem sok szabadságot engedett a számára, ami szerintem tökéletesen érthető volt ebben a veszélyes világban, de persze egy fiatal lány oldaláról nézve, aki tele van energiával, kíváncsisággal és érzelmekkel, mindezt az óvó és védő szeretetet valóban inkább börtönhöz hasonlónak érezhette, mintsem szerető családi  otthonnak.
A történet Cass barátnőjének a temetésével kezdődik, melyet követően találkozik a lány főhősünkkel Falcóval, egy titokzatos, de jóképű szegény festővel, aki a temetés éjszakáján épp Cassék családi birtoka melletti temetőben bóklászott. A lány ezzel a fiúval fedezi fel, hogy a barátnője holteste eltűnt a koporsójából és helyette egy másik nő, feltehetőleg egy kurtizán hullája került, akinek a szíve fölé egy nagy X-et metszettek. Casst nem hagyja nyugodni az eset, mindenképp a bűntény végére akar járni, melyben Falco lesz mindvégig a segítségre. Mivel e két fiatal a nyomozás során sok időt tölt együtt, így egyre közelebb kerülnek egymáshoz és bár Cass érzi, hogy Falco valami titkot rejteget előle - ami miatt folyamatosan kételkedik a fiú szavahihetőségében -, ennek ellenére mégsem bír parancsolni az érzelmeinek és rengeteg szabályt felrúg, csakhogy a fiú közelében lehessen.

Bevallom engem ez a Falco gyerek nem igazán nyert meg magának. Jó, jó hogy helyes, meg fiatal, meg művész és még az alvilági életben is ismerős, ami arra enged következtetni, hogy nem egy elveszett ember, de azért mégiscsak voltak titkai, amiket semmiképp sem lehetett figyelmen kívül hagyni, főleg úgy, hogy azok Cass barátnője holtestének az eltűnésével egyértelműen kapcsolatban hozhatóak voltak. Falco és Cass közös nyomozását, hogy állandóan együtt voltak és veszélyes helyzetekbe keveredtek felettébb izgalmasnak találtam. Bár néha úgy éreztem, mintha Cass kicsit túlzásba vitte volna a fiú iránti rajongását, de ha jobban belegondolok, akkor be kell látnom, hogy mindez nagyon is reális, hiszen egy tinédzser lányról van szó, aki épp most bontogatja a szárnyait, fedezi fel a szerelmet és a testiséget. Sajnos az olvasókhoz hasonlóan a szereplők is tisztában vannak azzal, hogy a társadalmi helyzetükből adódóan a bimbózó kapcsolatuknak nem sok jövője van, arról már nem is beszélve, hogy Cassnek már van vőlegénye, akit ugyan már több éve nem látott - mely idő alatt ez a fiú egy vonzó férfivá érett -, de ugye a vele kapcsolatos rossz emlékek miatt Cass zsigerből elutasítja őt sőt, amikor a saját két szemével bizonyosodik meg a változásról, még akkor sem jut el az agyáig, hogy ez a férfi nem büntetés a számára, hanem épp ellenkezőleg, kész főnyeremény. Mindenesetre, míg ez a buta lány e két férfi között őrlődik, a gyilkos szabadon mászkál és nagyon úgy tűnik, hogy Cassre pályázik.

Alapvetően egy krimiről van szó, egy erős romantikus szállal, mely kombinációt én rettentő mód szeretem. Imádtam a nyomozós részeket, a sötét sikátorokból való meneküléseket, a gondolázásokat, a lebujokat és a sötét titkokat, amik Velence koszos csatornalabirintusaiban bújtak meg. No meg a kor hangulatát és divatját, ahol ismét tudatosodott bennem, hogy akkoriban bizony kész kihívás volt fűzőben levegőt venni. És bár volt a regényben szerelmi háromszög, amik alapvetően idegesíteni szoktak, de ezt most valahogy mégis nagyon kedvemre valónak éreztem, ami persze nem jelenti azt, hogy nem gurult el jó párszor olvasás közben a gyógyszerem, de olyan hihetőek és átérezhetőek voltak a szereplők problémái és érzései, hogy ennek köszönhetően valóban hitelesnek éreztem Cass bizonytalanságát. (Én bízom abban, hogyha eljön az idő, akkor Cass a megfelelő férfit válassza majd, mindenesetre én az ő helyében egy percig sem gondolkodnék.)

A fejezetek elején lévő „Örök Rózsa” könyvéből vett idézetek, amelyek az emberi testről illetve a holtestek boncolásáról szóltak, számomra nagyon érzéketlen és hátborzongató leírások voltak, amikről azért túlzás lenne azt állítanom, hogy ez adta volna a könyv ízét és zamatát, de mindenképp meghatározó jelentőséggel bírtak, mind a történet tartalmát és mind a könyv hangulatát illetően.

  

Egyébként a regényt leginkább Brenda Joyce Halálos sorozatához tudnám hasonlítani, de csak a nyomozással összekötött szerelmi háromszög miatt, ezen kívül nem sok köze van egymáshoz a két történetnek. És ha valaki netán még nem tudná, ismét egy trilógiáról van szó, mely sikerében nagyon bízom, merthogy a többi részét is mihamarabb szeretném olvasni.

Ja, és ha kérhetem, a fordítót, Tóth Gizellát mindenképpen tartsák meg, mert zseniális!

Fiona Paul

A sorozat részei:

1. Venom - Méreg

2. Belladonna (megjelenését a kiadó tavasz-nyár környékére ígérte)

3. Starling

A könyvhöz trailer is tartozik és szerintem hu... nagyon jó lett, bár kevésbé csőrös és jobb pasit is találhattak volna.

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Venom
Sorozat: Örök Rózsa - Secrets of the Eternal Rose
Fordította: Tóth Gizella
Oldalszám: 504

Tovább olvasom...