2011. jún. 28.

Jessica Day George: Éjféli bál

A könyv borítója annyira gyönyörű, hogy ahogy megláttam olyan erős birtoklási vágy lett úrrá rajtam, aminek egyszerűen nem tudtam ellen állni, muszáj volt megvennem... Nem is én lennék, ha ennek a gonosz késztetésnek nem tettem volna eleget.

A történet a Grimm testvérek, Széttáncolt cipellők című meséje alapján íródott, melyet bizonyára sokan ismernek. Főhősünk Galen, a háborúból hazatérve az édesanyja családjánál lel otthonra. Nagybátyja révén, - aki a király kertésze - talál munkát, szintén a palota kertjében. Ott szerez tudomást arról, hogy a királynak van tizenkét leánya, akik minden reggel fáradtan és széttáncolt cipelőkkel ébrednek. Mivel a lányok nem beszélnek, illetve nem tudnak beszélni az éjszakai kis kiruccanásaikról, így senki sem tudja, még az apjuk sem, hogy mit csinálnak a lányai minden éjszaka. Több herceg is próbálkozik a királylányok titkának megfejtésével, azonban egyik sem jár sikerrel. Amikor a helyzet már annyira súlyossá válik, hogy az egyház is boszorkánysággal vádolja a királyi családot, akkor Galen úgy dönt, hogy megpróbál segíteni a királylányoknak, közülük is legfőképp Rosenak, akihez gyengéd érzelmek fűzik a fiút. Galen fegyvere csupán egy láthatatlanná tévő köpeny és két mágikus gyapjú gombolyag. 

A történet alapjában véve nem volt rossz, meg egyébként is szeretem a meséket, de ennek ellenére mégsem lett a kedvencem. A két főszereplő Galen és Rosa vonzódása egymáshoz nagyon bájos  és aranyos volt, de az én ízlésemnek túl szemérmes. Galen egy szimpatikus, kedves és jóságos fiatalember volt, de ha jobban belegondolok, akkor azért elég furcsának találom, hogy egy háborút megjárt és a családját elvesztő emberen egy csepp keserűség vagy akár fájdalom sem érződött az őt ért veszteségek miatt. A legidősebb hercegnő Rose is egy bájos és szerethető szereplő volt a történetben, de mindennek ellenére valahogy ő sem tudott rám túl mély benyomást tenni.

Ami nagyon tetszett a könyvben azok az igazi mesebeli elemek voltak, a tizenkét királylány, akik a nevüket különböző virágokról kapták és akik mindegyike egy külön egyéniség volt. Ami keveset megtudhattunk róluk az nagyon érdekes volt, de sajnos igen csekély, pedig olyan szívesen olvastam volna még többet is a lányokról. 

A történet végén lévő finálét nem tartottam túlzottan izgalmasnak, véleményem szerint többet is ki lehetett volna hozni belőle. És mivel a gonosz hercegeket félelmetesnek, nagynak és erősnek festette le az írónő, így valamivel nagyobb összecsapásra és izgalomra számítottam.

Összességében azért úgy gondolom, hogy egy kellemes és szórakoztató olvasmányban volt részem, amely inkább a fiatalabb 12-14 éves korosztálynak szól, amiből én már réges-rég kinőttem, de mivel a mese hangulata varázslatos volt és a könyv is könnyen és gyorsan olvasható így egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvashattam. És bár igaz, hogy a történet kiszámítható, de ha pár órás könnyed és "mesés" kikapcsolódás után vágyunk, akkor szerintem arra tökéletesen megfelel.

Külön tetszett az a történelmi érdekesség a könyv végén, miszerint a kötés régen a férfiak munkája volt, mert azt a nők számára túl bonyolultnak tartották! :D


Eredeti cím: Princess of the Midnight Ball
Fordította: Szakál Gertrúd
Oldalszám: 282

Kecskeméti moly-találkozó

Szombaton, volt szerencsém részt venni (nekem az első, a többieknek már a sokadik) moly - találkozón. Kicsit féltem tőle, ugyanis amikor a résztvevők felől tájékozódtam a molyon láttam, hogy nem igazán az én korosztályom. Bur3sz szavaival élve, még olyan gyerekek, aranyosak, fiatalok és bohémak. Nos ez valóban így volt!:) Minden esetre én nagyon jól éreztem magam és a többiek visszajelzéseiből ítélve úgy vélem, hogy ők is. A találkozó a Főtérről indult és az Alexandra könyvesboltban ért véget. Hát hol máshol ugye? Két könyvvel lettem gazdagabb, mivel Bur3sz volt oly kedves és átvette még délelőtt a pár nappal ezelőtt megrendelt csomagomat egy másik könyvesboltban. Mert ugye akció volt :))) Mindenki nagyon vidám és kedves volt, és remélem, hogy még több moly-találkozóban lesz részem velük együtt!


 A molyok felsorolása jobbról kezdve. Bur3sz, Hiranneth, Hime, Mosolylány és jómagam.


2011. jún. 23.

Nalini Singh: Látomás

A most megjelent Látomás, már a második kötete Nalini Singh: Egy világ – két faj – állandó küzdelem sorozatának, ami úgy látom, hogy elég nagy rajongó tábornak örvend. Azon gondolkodtam, hogy mi fogja meg az olvasókat - többek között engem is - a történetben. A túlfűtött erotika vagy a szerző által olyan jól kitalált két ellentétes világ, vagy ennek a kettőnek a keveréke? Valószínű, hogy az utóbbi.

A második könyv Faith-ről, egy J-mentálról szól, akinek a képessége a jövőbelátás. Tudása milliókat ér a mentálok számára, ezért a lányt egy teljesen elszigetelt helyen, állandó felügyelet mellett őrzik. Faith azonban a szokásos üzleti előrejelzések mellett mást is látni kezd, erőszakot és halált. Mindezt egyre nehezebben tudja kezelni és elrejteni az őt felügyelő O-mentálok elől, akik szinte minden lépését figyelik.  A lány retteg attól, hogy az új látomások hatására megőrül, ami sajnos gyakori eset a J-mentáloknál. Ettől való félelmében úgy dönt, hogy megkeresi Sasha-t (akit az első részben ismerhettünk meg) és tőle kér segítséget. Ő az egyetlen, aki nem árulhatja el a lányt, mivel neki sikerült függetlenítenie magát a mentálhálótól. Faith természetesen nem számol a DarkRivel falka tagjaival, de legfőképp Vaughnal nem, aki Faithet szemelte ki prédájának. Amikor a párduc rájön arra, hogy Faith az ő igazi párja, akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy magához láncolja. Ezzel azonban nagy veszélynek teszi ki a lányt, akit a túl sok érzelem és a férfi állandó testi közelsége akár az őrületbe is kergethet. 

A történettel ismét visszatér a két ellentétes világ, a hideg és érzelemmentes mentáloké, szemben a szenvedélyes és az ösztöneikre hallgató alakváltókkal. Újabb információkat tudhattunk meg a mentál világról és megismerkedhettünk a Hálóelmével, aki bármily furcsa, de nem csak kommunikál, de érzelmekkel is bír. Tetszett ahogyan Vaughn „kis” lépésekben, türelmesen közelített Faith felé, fokozatosan szoktatva őt az érintéshez és az egyre fokozódó érzelmekhez. Annak ellenére, hogy a párduc, mindig ott „matatott” a lány körül mégsem éreztem túl tolakodónak a közeledését, amivel nem utolsó sorban a lány érdekeit is szolgálta. Mindemellett meghagyta a választás lehetőségét Faithnek és ezzel együtt a lehetséges elutasítást is elfogadta. 

Ebben a részben kevesebbet olvashattunk a mellékszereplőkről, és ha volt is valami, az is Sasharól és Lucasról szólt. Szívesen megtudtam volna többet a falka többi tagjáról is, mint például Laurenről, akiről csak egy pár szó esett, de ez is elég volt ahhoz, hogy az ő rideg viselkedése és szintén mentál volta - egy dezertált elit harcos, gyilkos elme volna (?) - felkeltse az érdeklődésemet. Mindig élvezettel olvasom azokat a részeket, amikor a mentálok kikerülnek a természetes világba, és egy újszülött szemével csodálkoznak rá mindenre.:) Valamint, lenyűgöző a falka családorientáltsága, a férfiak heves szerelem féltése és önfeláldozásuk a párjuk iránt.

Szerencsére az eddig megjelent két könyv nemcsak a főszereplők egymásra találásáról szólt, hanem a háttérben már kezd körvonalazódni a sorozat fő témája is, ami a mentálok és az alakváltók közötti harcon kívül a mentálok egymás közötti viszályairól is szól.

A könyv elolvasása után úgy éreztem, hogy ez jobban tetszett az előzőnél. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy az elsőt túlpontoztam. De ettől függetlenül ez a könyv is négy és fél pontot kap, ezzel  meghagyva a lehetőséget a következő résznek!:)




Kiadó: Egmont Kiadó    Köszönöm nekik a könyvet!
Eredeti Cím: Visions of Heat    
Fordította: Bottka Sándor Mátyás
Oldalszám: 384





2011. jún. 20.

Lola Franck: Capri hold

A könyvvel való találkozásom teljesen hétköznapi volt. Egy könyvesbolti látogatás alkalmával vettem kezembe és a tartalmából, na meg persze a  szép borítójából ítélve úgy gondoltam, hogy hátha egy jó kis nyári olvasmány lesz belőle. És így is lett!

Hősnőnk Gina, aki egy nagyon okos és csinos régész, megbízást kap, hogy derítse fel, valóban Tiberius császár egykori hajójának maradványaira bukkantak-e Capri partjain. Mindezt természetesen titokban kell tartania az esetleges műkincs tolvajok elkerülése végett. Ginával együtt egy francia rendőr is érkezik a szigetre Paulo, aki egy eltűnt kábítószer szállítmány után nyomoz. Feladata szintén titkos. Harmadik főszereplőnk pedig Orsini márki, aki kivételesen a szigeten élő igen rangos és vagyonos úriember, sötét alvilági kapcsolatokkal.
A nő a hajóroncsot, a rendőr a kokaint, a márki pedig ……. hát ő is azt keresi. Nos, a történetben minden megvan, ami kell. Egy csinos nő, két jóképű férfi, titkolózásból adódó félreértések, gyertyafényes vacsorák, pezsgős reggelik, műkincsek, egy ex férj (!), búvárkodás, bunyó, gengszterek és a vége? Ha elmondanám, akkor nem lenne meglepetés. Történik mindez egy napsütötte, barátságos és romantikus, „citrom illatú” szigeten, Caprin. Ha a fent felsorolt "hozzávalókat" beletenném egy mixerbe és jól összeráznám, egy nagyon kellemes és hűsítő "nyári koktélt" kapnánk. Hát ilyen ez a könyv!

A történetben van izgalom, humor és romantika, de szex egy szál se. Nagyon jó volt így! Az összes szereplő tetszett és hitelesnek is éreztem valamennyit. Hozzászoktam már ahhoz, hogy ha egy romantikus könyvben két férfi szerepel, - vagy akár csak egy - akik a hősnő meghódításáért küzdenek, akkor azok általában hibátlanok, erősek, fiatalok, nem félnek senkitől és semmitől. Hát kérem itt nem volt ilyen érzésem velük kapcsolatban. A két férfi hősünk, két teljesen különböző világból való. A közös csak az volt bennük, hogy mindketten korzikaiak és nagyon jóképűek. Orsini - aki a sörök fajtáit nem ismeri a pezsgőkét viszont annál jobban - egy márki. Ennél fogva gazdag, udvarias, egy igazi arisztokrata. De már nem fiatal és ha az alvilág keresi telefonon, bizony gyöngyözni kezd a homloka. A másik férfi szereplőnk az már sokkal vadabb, koránt sem annyira kifinomult, mint a márki és néhol számomra már túl alpári stílusú is volt, de mindez mégsem rontott  semmit a renoméján. 

A könyv olvasása nagyon gördülékeny, a történet izgalmas és fordulatos. Olvasásaim során gyakran találkozom olyan könyvekkel, amelyeknek a befejezése túl banálisra sikerül és ezzel rögtön  agyon is ütötte a szerző a történetet. De erre a könyvre ez sem igaz! A rengeteg humor és az izgalom, a váratlan fordulatok kellemes kikapcsolódást nyújtanak mindazoknak, akik egy könnyed nyári olvasmányra vágynak.

Azt csiripelik a madarak, hogy lehet, hogy az író nem is nő hanem férfi? Hát még az is lehet. De számomra inkább az az izgalmas kérdés, hogy az írónak lesz e következő könyve és ha igen mikor és miről fog szólni.

Értékelés: 5/5

Kiadó: K.U.K. Kiadó
Oldalszám: 299

2011. jún. 16.

Tóth Zita: Filc, a zoknimuki és az Öreg Kút titka

Amikor a férjem meglátta a könyvet az asztalon, akkor azt kérdezte, hogy ez az a mese, amiben állandóan esznek a mukik? Kérdőn néztem rá, mire azt felelte, hogy az egyik rádiócsatorna műsorában hallotta és az egész könyvből ez maradt meg benne. Megnyugtattam, hogy ennél azért sokkal több minden történt a mesében. 

A történet egy zoknimuki családról szól, akik egy mukizugban élnek egy tízéves kisfiú, Félix szobájának a falában. A mukik őszi bálján (Rongyza-bál) Filc, - a zoknimuki család hétéves fia – véletlenül találkozik egy kedves és bájos mukilánnyal, Biberkével. Mivel a mukilány nagyon szomorúnak és elveszettnek tűnt, a mukicsalád befogadta őt. De hiába szerették és tekintették őt is a család tagjának, Biberkét mégis erős honvágy gyötörte. Vissza akart jutni titokzatos otthonába, de sajnos sem az utat sem a módját nem találta annak, hogy mindezt hogyan is tudná megvalósítani. Szerencséjére Filc mindebben a segítségére volt és együtt útnak is indultak. Ezzel kezdetét vette kalandos utazásuk, ami tele volt meglepetésekkel és veszélyekkel. 
Biberke nagyon talpraesett, mindenre nyitott, belevaló mukilány és Filccel együtt egy nagyon jó párost alkotnak. Vajon honnan jöhetett Biberke, és valóban létezik egy mukiparadicsom, amiről bár legendák szólnak, mégis sokan nem hisznek benne? 

Eredetinek találtam az ötletet, hogy a mukik nem élelmiszerrel táplálkoznak, hanem szösszel, fonallal, szivaccsal, tintával……sorolhatnám még, és mindezt az emberek világából csenik el. A legfontosabb, amit tudni kell a mukikról, hogy legfőbb céljuk és   feladatuk, hogy mindig legyen sok sok ennivalójuk. Azt hiszem, hogy ezen kívül más nem is nagyon tudja őket lázba hozni. Kivéve Filcet, aki azért többre hívatott. Ezt nemcsak abból tudhatjuk, hogy varázserővel bír miközben a füle világít, hanem abból is, hogy egy ember a barátja és ezen felül az emberek világa is nagyon érdekli.

Megtudhatjuk a mukikról azt is, hogy fürödni nem szeretnek, nagyok a füleik és az öltözködésük….. hát az valami borzalmas. Némely tulajdonságuk és az étkezési szokásuk néhol számomra már visszataszító volt, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy a gyerekek erről másképp vélekednek. A mukik elnevezései, melyeket az író a különböző textíliákból merített, ötletesek ugyan, de gyerekkönyvről lévén szó az egyszerűbb és a könnyebben megjegyezhető elnevezések használata talán  előnyösebb lett volna. Ezen kívül bosszantónak találtam Frottirma, Filc anyukájának a selypítését, mely gyakran kizökkentett az olvasás ritmusából.

A mese eleje nemigen kötötte le a gyermekeim figyelmét, amikor azonban a két mukigyerek útnak indult és különböző kalandokba keveredett, onnantól kezdve már a cselekmény olyan fordulatossá és izgalmassá változott, hogy a továbbiakban már folyamatosan fenn tudta tartani az érdeklődésüket.

A könyv kivitelezése nagyon szép, öröm kézbe venni és olvasni. Sajnos a rajzok nem színesek, ellenben nagyon részletesek és szépen kidolgozottak. Véleményem szerint jó szórakozást nyújthat a könyv a már olvasni tudó gyerekek számára, akik koruknál fogva értékelni tudják már a könyvben lévő szóvicceket. És biztos vagyok abban is, hogy az írónő által kitalált "muki világ" olyannyira beindítja a gyerekek fantáziáját, hogy talán még azt is elhiszik, hogy az ő szobájuk falában is tanyázik egy mukicsalád.

A most megjelent könyv a meseregény második kötete, az első a Filc, a zoknimuki címen jelent meg 2009-ben.
A zoknimukiknak honlapjuk is van!

Oldalszám: 230


2011. jún. 14.

Erdős Renée: Végzetes vonzalom

Erdős Renée (eredeti neve: Ehrental Regina, 1879–1956 ) első verseivel a női lélek merész ábrázolójaként mutatkozott be. A kritika várakozásaival ellentétben nem a tartózkodó leányi báj, hanem a nő szerelmi vágyának megéneklésével aratott sikert. Ő volt az, aki nő létére 1902-ben ilyen sorokat mert írni: "Ha küldelek százszor / százszor visszavárlak / Amikor gyűlöllek / akkor is kívánlak". Költészete Ady Endrére is hatást gyakorolt, akárcsak Bródy Sándorra.

A regény hősnője Clarissz bárónő, aki filozófus hajlamú, elkényeztetett és ebből kifolyólag igen szeszélyes természetű ember. Egy napon váratlanul erős vágyat érez a család szolgálatában lévő, titokzatos múltú Szergej iránt, aki mint kiderült már régóta titkon szerelemes volt a bárónőbe. Kettejük vonzalmáról és tragédiájáról szól a történet. A regényben többek között megismerkedhetünk egy hindu táncosnővel is, a törékeny kis Nadaval, akiről kezdetben azt hittem, hogy egy esetleges szerelmi háromszög egyik szereplője lesz majd - de szerencsére tévedtem - és rajta keresztül betekintés nyerhettünk a távol-keleti kultúra egy kis részébe és a misztikum is megjelenik vele együtt a regényben. 

Clarissz bárónőt szülei halála után a nagyszülők nevelték fel, akik minden szeszélyét teljesítették és mindent megengedtek a számára, melynek köszönhetően a bárónő egy gyenge idegzetű, szkeptikus, „lázadó angyallá” cseperedett. Az igazság az volt, hogy félt. Félt, hogy nem találja a célját, sem a maga, sem a mások életében és így lett belőle a nietzscheanus és az Én hitvallója. Clarissz valami tartalmat keresett az életben, valami olyan értéket, amit eddig még nem találta meg. Üresnek és kiégetnek érezte magát. Huszonkét évesen tele kellett volna lennie álmokkal és szenvedéllyel, de benne csak a mélységes megvetés volt a világ iránt. Aztán észrevette Szergejt, akit már gyermekkora óta ismert, hiszen e mellett a férfi mellett nőt fel. Szergej nagyom jóképű, erős, nyugodt, szűkszavú és tekintélyt parancsoló ember volt. És ahogy közelebbi kapcsolatba került a bárónőhöz a nő élete megváltozott. Megismerte a szenvedélyt.

Clarissznak több udvarlója is akadt, akik mind szerelemmel voltak iránta, de ő csak játszott a férfiakkal. Házasság ellenes volt. Úgy vélte, hogy a férfi és a nő között "egyenlőtlen a kötés" mivel különbség van közöttük a szexuális tapasztalatok tekintetében.
Irányítani akart mindenkit és mindent. És persze kíváncsi volt arra, hogy mekkora hatalommal bír Szergej felett. Birtokolni akarta őt, a „szerelmi vazallusának”, a szolgájának, és a játékszerének tekintette a férfit, aki mindezt észre sem vette, hiszen annyira elborította az eszét az a bizonyos rózsaszín köd. Megindító volt olvasni, ahogy küzdött a kapcsolatuk ellen, a bárónő csábítása ellen. De melyik szerelmes férfi tudott volna ellenállni a szerelmének? Hogy Clarissz szerette-e Szergejt? A maga módján szerintem igen, de szerelemmel soha... De ezt mindenki döntse el majd saját maga.

A regény izgalmas volt, fordulatos, és egyben megrázó is, melyet a szerző finoman és hatásosan épített fel. A kötetben egyébként több szereplő párkapcsolatát is megismerhetjük, - Clarissz barátnőjéét és  az unokatestvéreiét - melyek az erkölcstelen szexuális kicsapongások következményeként tragikus véget érnek. 

Számomra élmény volt ez a könyv, nagyon tetszett és sokáig a hatása alatt voltam. Biztos vagyok benne, hogy el fogom olvasni az írónő többi regényét is! 

Érdekesség:
Az írónő egykori lakóháza, az Erdős Renée Ház ma kiállító terem és helytörténeti gyűjteménynek ad otthont.

Értékelés: 4.5/5

Kiadó: Lazi Kiadó
Eredeti cím: Báró Herczfeld Clarisse (regény, 1926)
Oldalszám: 300

2011. jún. 8.

Izing Róbert: Támadás az űrből!

Meg kell mondjam, hogy a könyv borítója volt az, ami rögtön felkeltette a figyelmemet. Ahogy megláttam máris eszembe jutott az UP zenekarnak egyik slágere, ami a Nap címen futott még anno. Úgy gondoltam, ha a könyv hangulata hasonló lesz ahhoz, amit a borítója sugall, akkor már annyira nem nyúlhatok mellé vele. No meg mindenhol azt olvastam, hogy ez egy sci-fi ponyva. Én meg, vessetek meg érte, de szeretem a ponyvákat.

2015-ben járunk. Megtörténik mindaz, amitől ha nem is mindenki, de azért jó páran tartanak a világon: megtámadják az idegenek a bolygónkat. Persze hol máshol történne az első támadás, mint Amerikában, ahol – bármily furcsa is, de - a lakosságot teljesen váratlanul érte az égi csapás. Na de nem kell kétségbe esni, mert itt vagyunk mi magyarok a világra szóló titkos fegyverünkkel, ami nem más, mint egy magyar ufó. Hát nem hihetetlen? De a legjobb az egészben az, hogy ezzel a bolygó vezető hatalmává válhattunk! Természetesen pilótáink is vannak az űrhajóinkhoz, akik bármikor és bárhol bevethetőek. Sajnos az idegenek, akiket az író csak pokémonoknak nevez, mindezt nem nézik jó szemmel és a földönkívüliek vezére irtó dühös lesz ránk. Legfőbb célul tűzi ki, - az emberiség elpusztítása mellett - kis hazánk eltörlését a föld felszínéről. És, hogy az idegeneknek miért pont a mi bolygónkra fáj a foguk? Hát kérem, a könyvben egyedül erre a kérdésre adott válaszban véltem csak felfedezni némi komolyságot.

Ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, nagyokat nevettem és arra gondoltam, hogy ez aztán igazán eredeti. Állandóan a férjemet traktáltam a poénokkal, akit mindezzel már nagyon untattam. Aztán úgy a könyv egyharmadánál a kezdeti lelkesedésem kissé alább hagyott, mivel a poénok még mindig ugyanabban a mennyiségben és minőségben jöttek egymás után. Az író nem tartotta magát ahhoz az alapszabályhoz, hogy a kevesebb néha több. Persze tudom, hogy a ponyva alapelemei közé tartoznak a sztereotípiák és a sablonok, de amikor az egyik pilóta visszaemlékezései a családja tragédiájáról többször is előjön, és a szerző nem hagyta ki azt a blőd klisét, hogy Magyarországon vannak a legszebb nők, és a szép nők nem csak szépek, de okosak is, amit a "világbékét!" mottójuk is igazol, azt már kissé túlzónak éreztem. Az az írói eszköz pedig, hogy többször végigzongorázta egy szereplő gondolatmenetében, - mintegy összefoglaló szándékkal - az elmúlt idő eseményeit, azt az érzést sugallta, hogy az olvasókat gyenge képességűnek tartja. Azonban a könyv utolsó harmada ismét kellemes szórakozást nyújtott, annak ellenére, hogy még olvastam volna többet a végső összecsapásról, ahol enyhe star wars-os érzésem volt.

A regényben a popkultúra sajátos elemeit fedezhetjük fel. Itt a szereplőtípusokra és a cselekmény sémájára gondolok, valamint egy jó kis összefoglalót kaptunk a magyar virtusról is. A végkifejlet persze előre sejthető: a jók győznek, a rosszak elbuknak és a szerelmesek pedig egymáséi lesznek.

A könyvtől, ponyva révén nem is várhatunk többet. Hiszen elsődleges feladata, hogy szórakoztasson, amire részemről teljes mértékben eleget tett. Nagyon örülök, hogy ebben a műfajban sci-fit is olvashattam és bízom benne, hogy még több hasonlóban lesz részem.

Értékelés: 4/5

Kiadó: Ageve Kiadó   Köszönöm nekik a könyvet!
Oldalszám: 318

2011. jún. 5.

Alexandra Fischer-Hunold: Szörnyűséges születésnap

A írónő, nálunk megjelent Sódervári Sherlock báró sorozatának négy könyve közül, kis családom elsőre, rögtön a második részt szemelte ki magának. Hogy miért pont a másodikat? Hát különösebben nyomos okuk nem volt rá, ha csak a könyv címe nem, ami félelmetesen izgalmas. Meg talán a könyv borítója, amin a gyerekek és a báró szelleme mellett, egy - két elgurult koponya is látható. Ez a kettő már bőven elegendő volt ahhoz, hogy a könyv felkeltse gyermekeim érdeklődését.

A történet inkább 12-14 éveseknek szól. Az író a bárót és kedvenc kutyája Lilit, nem olyan szellemnek állítja be az olvasó számára, mint amire számítottam. Ők nem azok közé az „ijesztgetős” kísértetek közé tartoznak, akik éjfélkor huhognak, láncokat csörgetnek és vérfagyasztóan kacagnak. A báró inkább a már majdnem elfeledett és a még megoldatlan bűnügyek kibogozásában leli örömét. Mindebben segítségére van a két testvér, Kopejka Laura és Kopejka Maxi, akik apjukkal a Sodervári kastélyban élnek. A kastélyban nagy a sürgés-forgás, édesapjuk épp a kastély múzeumi megnyitójára készül nagy izgalommal, ami pár nap múlva lesz esedékes. Az ünnepség fő látványossága egy festmény, amin a Sódervári család összes tagja látható. Többek között rajta van Sherlock báró dédnagyapja is, akit pont a festmény készítésének a napján, a 85. születésnapján leli halálát. Csak súgva mondom, hogy nem természetes körülmények között távozott.

Annak ellenére, hogy ez a sorozat második része, nem maradt megválaszolatlan kérdés azzal kapcsolatban, hogy ki is Sódervár örököse, Sódervári Sherlock báró. Megtudtam, hogy Kopejka Laura és Kopejka Maxi miként „kapták” el a bárót, hogy aztán mindig láthatóvá vált számukra, és azt is, hogy mi szabadítaná meg a több száz éves kísértés, fárasztó feladata alól.

A gyilkossági ügy nyomozásban a fiatalok segítségére volt még Oszkár is, Laura és Maxi unokatestvére, aki a hétvégére érkezett hozzájuk vendégségbe. Érkezése nem dobja fel túlzottan a testvérpár hangulatát, mivel mindig borsot törtek egymás orra alá. Oszkár árulkodós és egy kis gonosz bajkeverő. Előszeretettel dobálja szét a csokis papírokat, mikor mindenki a kastélyban azon dolgozik, hogy tisztaság legyen a megnyitóra. Ráadásul mindezt, Laurára és Maxira fogja. Na de a testvérek titkos fegyvere Sherlock báró, hogy móresre tanítsa Oszkárt, néha kicsit ráijeszt. És hogy a több száz éves bűnügyet sikerül-e megoldania a bárónak és ifjú csapatának? És hogy mindebben milyen szerepe van a festménynek? Hát ezt nem árulhatom el.:)

A könyvet egy szuszra olvastam ki, mert igazán izgalmas, vicces és nem utolsósorban nem volt túl hosszú. Az hogy a történet egy ősi kísértet kastélyban játszódik, nagyon ötletesnek és eleve hátborzongatónak tartom. Annak ellenére, hogy kísértetünk, Sherlock báró, kissé érzékeny és a nyomozás szempontjából haszontalan jelenség volt, nem okozott problémát, mert pont ez tette szerethető és vicces szereplővé. A képek, amelyek minden fejezetben láthatóak nagyon humorosak és igazán találóak. A könyv nyelvezete kissé nehézkes volt számomra, amíg meg nem szoktam. Sajnos mire ez megtörtént és sikerült megbarátkoznom vele, addigra a könyv végére is értem. A báró régimódi stílusban beszélt (ami nekem nagyon tetszett), míg a gyerekek nagyon, - hogy is mondjam - „Mega, omega, színfrankó, giga és király!” stílusban, amiből néhol már túl sok volt. Persze tudom, hogy ez a könyv a tizenéves korosztálynak szól és úgy gondolom, hogy  van annyira izgalmas és humoros a történet, hogy az hamar meg is nyeri őket magának. De azért még én is kíváncsi vagyok a sorozat többi részére! :)

Étékelés:  4/5

Kiadó: Scolar Kiadó             Köszönöm nekik a könyvet!
Eredeti cím: Ein schauriger Geburstag
Fordította: Tandori Dezső
Oldalszám: 126

2011. jún. 2.

Georgette Heyer: Frederica


Tavaly szeptemberében olvastam az első romantikus könyvemet az írónőtől, Francia négyes címen. Annak ellenére, hogy a történetben a két főszereplő között nem történt több mint egy csók, és én inkább a "látványosabb romantikát" kedvelem, mégis nagyon megszerettem. De nemcsak a szereplőket, hanem az írónő stílusát is, amely olyanná varázsolta a könyv hangulatát, hogy a mai napig fel tudom idézni. Amikor megtudtam, hogy megjelent a szerző következő regénye, a Frederica, egyértelmű volt számomra, hogy ezt is el kell olvasnom.

A regény hősnője Frederica, aki azért utazik két öccsével Felixel és Jessamynel, valamint gyönyörű szép húgával, Charisal Londonba, hogy lánytestvérét bevezesse a londoni társasági életbe és ezzel előnyös házasságot szerezzen számára. Szüleik halála után Frederica vállalta magára fiatalabb testvérei feletti gyámságot, holott törvény szerinte ezt a legidősebb fiútestvér, Harry feladata lenne. Ám ő erre nem alkalmas. Frederica, húgával ellentétben nem szépségével, hanem éles elméjével, nyíltságával és szellemességével hívja fel magára a figyelmet. Bár testvérei gyakran megnehezítik életét, ő mégis türelemmel és szeretettel van irántuk. Londoni ott tartózkodásuk idejére Frederica, távoli unokatestvérüktől, Alverstoke márkitól kér támogatást, amit mindenki meglepetésére meg is kap.

Alverstoke márki, egy nemtörődöm és egy hihetetlen önző ember, akinek meggyőződése, hogy vagyona és társadalmi rangja révén szinte mindent megkaphat és megtehet. Ilyen körülmények között nem is csoda, ha úgy érzi, hogy az élete túl unalmas. De ahogy megismerkedik Fredericaval, mindez hirtelen megváltozik. A márkit, a fent említett jellemvonásokból ítélve, ellenszenvesnek kellene találnia az olvasónak, de a regényben mégis ő volt a kedvenc szereplőm.:)  Bármily fura, de viselkedése egyszerre volt vonzó és taszító is egyben. Szerettem a magabiztosságát és a lehengerlő humorát, valamint maliciózus megjegyzéseit, mellyel mindig a legmegfelelőbb pillanatokban élt. Míg nővérei iránt semmiféle figyelmességet és megértést nem tanúsít, addig a titkára és a Merriville család valamennyi tagja iránt nagyon előzékenyen és megértően viselkedik. Fred húga és annak szerelme - akik egyébként nagyon jól összeillettek - kissé idegesítőek voltak a történetben, de a két fiútestvért kedvesnek és szimpatikusnak találtam.

Az mellett, hogy a regény romantikus, rendkívül humoros is egyben. Sokat nevettem a család kutyáján, ami nem kevés komikus percet okozott a történetben, és amikor Felix véletlenül fennmarad a hőlégballonon, akkor egy kis izgalomban is részünk lehetett.

A történetben nincs szerelem első látásra vagy akár bármilyen szerelmi jelent. Ahogy a két főszereplő között a gyengéd érzelmek kialakulnak, és azok fejlődésnek indulnak, na az a szép az egészben. A regényben lévő valamennyi karakter rendkívül jól kidolgozott és ebből adódóan, nagyon jól nyomon követhető azok fejlődése. Heyer, csodálatosan írja le azt az utat, ahogy Alverstok átalakul, érzelmei megváltoznak és kezdeti érdeklődése Frederica iránt szerelemmé alakul. Az író annyira részletes és olyan sok információt közöl egy - egy oldalon, hogy talán más író tollából mindez huszonöt oldal is lehetne. Imádtam olvasni a könyvet. Igazából lassan is haladtam vele, mert minden párbeszédet és minden szituációt ki akartam élvezni. Az írónő stílusa lenyűgöző, a szereplők közötti párbeszédek pedig szellemesek és nagyon szórakoztatóak. 
Georgette Heyer, több mint ötven könyv szerzője.....A történelmi regények királynőjének nevezték...”

Értékelés:
                                             

Kiadó: Gabo Kiadó   Köszönöm nekik a könyvet!
Eredeti Cím: Frederica
Fordította: Bozai Ágota
Oldalszám: 458