2015. nov. 3.

Kresley Cole: Poison Princess – Méreghercegnő

Az történetről röviden annyit, hogy hősnőnk Evie tizenhat éves és irigylésre méltó életet él, ha nem vesszük számításba, hogy borzalmas hallucinációk gyötrik, mely miatt már elmegyógyintézetbe is került, ahova egyébként a kedves anyukája dugta be a nyári szünetben.
Amikor az év elején az iskolába új diákok érkeznek, a közülük való hosszú bűnlajstrommal rendelkező ám de igen jóképű új fiú Jack, rögtön szemet vet a lányra, de az eltérő társadalmi helyzetük és az ebből fakadó előítéleteik hőseinket kezdetben inkább csak eltaszítják egymástól, mintsem közelebb hoznák őket. Aztán történik valami, amit mindenki csak Villanásnak hív, és melyben elpusztul az emberiség java, megölve mindenkit, akit Evie szeretett. És ha mindez még nem lenne elég Evie rájön, hogy a hallucinációi voltaképpen a jövőre vonatkozó látomások voltak, amelyek továbbra sem szűntek meg.
Az egyedül maradt, életéért küzdő és válaszok után kutató lány kénytelen segítséget kérni Jacktől, aki pont jókor érkezik, hogy megmentse őt a milicistáktól, és ezzel kezdetét is veszi közös utazásuk, melynek célja Evie egyetlen életben vélt nagymamájának a felkutatása.

Merő lustaságból kezdtem bele ebbe a könyvbe, mivelhogy az estére tervezett Fiona Paul regényért lusta voltam kicsattogni a lakás legtávolabbi sarkába, és mivel ez pont kéznél volt, így más lehetőség híján végül is csak ez maradt. És már az első oldalak után az a kósza gondolat röppent fel bennem, hogy hogy a jófenébe maradhatott ki nálam ez a nagyszerű történet idáig, ami már a prológusával - amiben egy őrült pszichopata úgy csalogatja be hősnőnket a házába, mint ahogyan azt a gonosz boszorkány tette a Jancsi és Juliskában - rögtön elfeledtette velem a körülöttem lévő világot.

Elsősorban a könyv hangulata volt az, ami totálisan levett a lábamról, melyet az a hátborzongató poszt-apokaliptikus háttér adott, amit az írónő olyan szemléletes és remek módon írt le, hogy az események szinte filmként peregtek a szemeim előtt. Másrészt pedig a történet felépítése és maga az ötlet - mely szerint Evie-nek a tarot kártya huszonegy  Nagy Arkánumát, melyeket tinédzserek testesítenek meg kell majd legyőznie - volt az, ami miatt letehetetlen volt számomra a regény.

Néhány évszázadonként új élet-halál játszma kezdődik. Le kell győznöd a huszonegy Arkánumot, Evie, Csak egy maradhat életben.

Bizony azt kell mondjam, hogy mindegyik szereplő karaktere jól el lett találva, nem tisztán csak jók és rosszak voltak a történetben, hanem ennél jóval összetettebb és árnyaltabb jellemábrázolású fiatalokkal volt dolgom. Ettől függetlenül a főhősök, bevallom őszintén nem igazán kerültek közel a szívemhez, de nem is volt velük különösebb problémám, azon kívül, hogy Evie elkényeztetett éne az elején kicsit idegesített, és az állandó titkolózása Jackel szemben sem volt mindig ínyemre, de ahogy Evie különleges képessége egyre erősebb lett és ahogy a hatalmának is szép lassan a tudatára ébredt, olyan belső (és külső) fejlődésen ment keresztül, hogy ez miatt könnyen szemet tudtam hunyni a korábbi bosszantó tulajdonságai felett. Jack már nehezebb tészta, nem mondom, hogy maximálisan el tudott bűvölni, de a védelmező hős szerelmes szerepét szerintem egész jól játszotta, mindenesetre Evie helyében én biztos egy kis alkoholelvonóra fognám a srácot.


Összességében ez egy nagyon különleges és izgalmas olvasmány volt és egy elég erős kezdés is, mely mögött bízom benne, hogy a folytatás sem fog elmaradni. Úgyhogy mindenképp csak ajánlani tudom a műfaj kedvelőinek ezt a könyvet, nyugodtan olvassátok, mert baromi jó.


Sorozat részei:
1. Poison Princess - Méreghercegnő
2. Endless Knight
3. Dead of Winter

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Poison Princess 
Sorozat: The Arcana Chronicles
Fordította: Szoboszlay Anna
Oldalszám: 476

2015. okt. 30.

Anna Woltz: Black Box

A könyv egy Black Box nevű reality műsorról szól, amit akár szokványosnak is lehetne mondani a Big Brother és társai után, de mivel itt hét gyereket zárnak össze szülői felügyelet nélkül egy hónapra, egy feketére festett bekamerázott házba, így már azért mégsem mondanám annyira hasonlónak.

A történet tulajdonképpen egy párhuzamos világban játszódik - mert ezek az események a miénkben biztos vagyok benne, hogy nem történhetnének meg - ahol a fiatalok egy úgynevezett Ticket rendszeren keresztül mondják meg, hogy ők milyenek, és a világ milyen legyen körülöttük. A Ticket valójában egy kis kártya, amit maguk a gyerekek találtak ki, és ami öt szempontból értékeli a tulajdonosát. Minél magasabb a különböző tulajdonságoknál elért százalék, az illető annál ismertebb és népszerűbb lesz a társai körében. Ezek a tulajdonságok a külső, az ész, az egészség, a pénz és a vonzerő. Az ésszel és az egészséggel semmi problémám nincs, hiszen ha a gyerekek sokat tanulnak és egészségesen táplálkoznak annak mindenki csak örül. Azonban a pénz, a külső, és a vonzerő alapján értékelni bárkit is, az már nem biztos, hogy olyan jó dolog, nem csoda hát, ha ennek következményeként sokan a népszerűség és a magasabb százalék elérése érdekében még a plasztikai műtétektől sem riadnak vissza.

De térjünk vissza a show-ra, melynek ötlete Jacob Rijn, a vonzó és fiatalon befutott filmrendező fejéből pattan ki. Célja, hogy megismerje és megértse a gyerekeknek ezt a furcsa ticket őrületét, és megnézze, hogy ez miatt valóban annyira megváltoztak-e, hogy a felnőttek nélkül is képesek lennének boldogulni?

A Black Box szerkesztői csapata Rijnnel együtt öt tagból áll; két férfi és három nő. Közülük a legfiatalabb Jamie, egy 17 éves naiv, de lelkes Ticket használó lány, aki hamarosan őrülten szerelmes lesz Rijnbe, melynek következtében egyszerűen képtelen lesz helyes döntéseket hozni. Jamie kezdetben jó mókának és kivételes szerencsének tartja, hogy beválogatták ennek a műsornak a készítői közé, majd ahogy a szerelem egyre jobban elvakítja úgy süllyed egyre mélyebbre Rijn és annak menedzsere Gonggrijp által kitalált mocskos játékban.

Kezdetben nehezen hangolódtam rá a történetre, nem az író gyönyörű fogalmazása volt az, ami miatt végül is ráéreztem az ízére, hanem maga a cselekmény, és azoknak a lehetetlen és felfoghatatlan szituációknak a sorai, amik megtörténhettek ebben a könyvben. A szereplők érdekesek voltak, de egyikük sem nőtt közel a szívemhez. Kezdetben Jamie-vel próbáltam szimpatizálni, de az első baklövése után - amikor rögtön véget kellett volna vetnie a műsornak, de ő ezt nem tette meg - tőle is egyre távolabb kerültem.

Érdekes volt figyelni a gyerekek egymás közötti viszonyát a házban, és a felnőttek reakcióit az ő tetteikre, de ez utóbbi valahogy mégis sokkal több érzelmet váltott ki belőlem. Úristen, hogy én mennyire haragudtam a szerkesztőkre hogy engedték megtörténni a gyerekekkel azokat a szörnyűségeket, amiket még csírájában el kellett volna fojtaniuk. És ahogy mindezt az emberek csak tétlenül nézték a tévében miközben csipszet zabáltak és üdítőt ittak csak még bizarrabbá és felfoghatatlanabbá tette az egészet. Hihetetlen volt számomra, hogy senki nem háborodott fel a történtek miatt, ha akadtak is párna, akiknek nem tetszett a műsor olyan kis létszámban voltak, hogy semmit nem tudtak tenni ellene.
És az is érthetetlen volt a számomra, hogy miért nem jöttek egyik gyereknek sem a szülei az asztalt verve követelte, hogy azonnal hozzák ki onnan a gyermekét. Döbbenet volt, hogy Rijn és a többiek, mennyire nem tudtak erkölcsileg felelősségteljesen és józanul gondolkodni. Hihetetlen, hogy a pénz és a szenzáció-hajhászás mennyire ki tudja fordítani önmagukból az embereket, és hogy a siker érdekében mi mindenre vagyunk képesek.


A történet végét az író nem zárta le tökéletesen, ami kezdetben kissé zavart, de aztán rájöttem, hogy nem is az a lényeg, hogy mi lett a sztori pontos vége, hanem, hogy elgondolkodjunk azon, hogy valójában ki vagy kik voltak a hibásak a történtekért. 

Összességében jó kis könyv volt, kellőképpen sokkolt és hihetetlen indulatokat váltott ki belőlem, és mivel elsősorban a fiatalokhoz szól, így olyan fontos témákat boncolgat, mint a másoknak való megfelelés kényszere, az időskori ellátás, az öregség és az eutanázia kérdése, és nem utolsósorban, hogy milyen hatalmas befolyással is bír a média és a különböző közösségi oldalak a körülöttünk lévő világra.
Anna Woltz


Kiadó: Tilos az Á Kiadó
Eredeti cím: BlackBox
Fordította: Rádai Andrea
Oldalszám: 230

2015. okt. 28.

Chloe Neill: Hard Bitten - Chicagoland Vampires #4.

Imádom a Chicagoland vámpírjait, szavakba nem tudom önteni, hogy mennyire sajnálom, hogy egyik kiadó sem karolja fel ezt a remek sorozatot, pedig vagyunk egy páran, akik eszeveszetten rajonganak Ethan és Merit kalandjaiért, de a jelek szerint úgy látszik, hogy mégsem annyian, hogy megérje az Alexandrának – aki volt oly kedves és beetetett az első két résszel - folytatni a sorozatot. Úgyhogy úgy tűnik, hogy jelen pillanatban nincs pártfogója szegény vámpírjaimnak, pedig biztos imába foglalnám annak a kiadónak a nevét, aki a szárnyai alá venné őket. Annál is inkább, mivel ez a rész durván övön aluli ütés volt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy majdnem, mondom majdnem pityeregve csukom majd be a végén a könyvet.

A történet cselekménye, mint korábban most is izgalmas volt, megfűszerezve egy kis humorral és egy csipet romantikus feszültséggel, melynek köszönhetően csakúgy faltam a sorokat, úgyhogy ha tudnék - de nem tudok – sem akarnék kukacoskodni vele kapcsolatban, mivelhogy számomra ez a könyv a letehetetlen kategóriába tartozott.

A sztoriról röviden annyit, hogy nehéz idők járnak a vámpírokra a múltkori természetfeletti balhéjuk miatt, az emberek már nemcsak a környéken nem szeretnék őket látni, de többet tudni sem akarnak róluk. Ennek köszönhetően egyre csak nő a zavargások és bűncselekmények száma a városban, ráadásul a chicagói polgármester egy titkos találkozón közli Ethannel és Merittel, hogy minél hamarabb számolják fel a rave partikat, mert az egyiken pár nappal ezelőtt három ártatlan lány vesztette életét. A polgármester üzenete egyértelmű volt: ha Sulliven nem vet véget mihamarabb ezeknek a véres összejöveteleknek, akkor a városi tanács törvényt hoz a Házak bezárásáról, mely egyértelműen a vámpírok létezése ellen irányuló intézkedés lenne.

Ethannak nem igazán tetszik ez az ultimátum, de nem tud mit tenni, muszáj utánajárnia a dolgoknak, mely feladattal Meritet bízza meg. Természetesen a drogbulik utáni nyomozás kapcsán Celina neve is felmerül és a GT-nek is lesz egy-két szava a történtekhez, úgyhogy pánikra semmi ok, ennél a résznél sem fog senki unatkozni, mivelhogy  Merit ismét nagy fába vágja a fejszéjét, melynek köszönhetően hamarosan Chicago mámorítóan sötét természetfeletti társadalmának a szívében találja magát.

Úgy hiszem, ha választanom kéne az eddig olvasott urban fantasykban szereplő hősnők közül, hogy melyikük áll legközelebb a szívemhez, akkor tuti Meritet mondanám elsőként. Emlékeim szerint ő még soha nem tett olyat, amivel kiverte volna nálam a biztosítékot. Mindig tökéletesen logikusan tudott gondolkodni, önzetlen, vad és hűséges volt, még azokkal az érveivel is maximálisan egyetértettem, amik miatt nem szerette volna Ethannel újra felmelegíteni a kapcsolatát. Pedig szegény vámpírkám most már tényleg egészen máshogy vélekedett az életében felmerülő váratlan természetfeletti problémák és a Merittel való kapcsolatának fontossági sorrendjéről. Ebben a részben Ethan ugyanis igazán nagy változáson ment keresztül, figyelmes és hízelgő volt Merittel szemben olyannyira, hogy még nekem is megesett rajta a szívem, és ahogy a dolgaik alakultak már komolyan kezdtem azt hinni (és őszintén remélni), hogy Merit megbocsát majd neki, és talán végre egy párt fognak alkotni. Ám az írónő bizony egészen máshogy szőtte a szálakat, valami oknál fogva arra a megállapításra jutott, hogy az lesz a legjobb mindenkinek, ha nemcsak a szereplőket, de magát az olvasót is sokkolja valami hihetetlen és váratlan eseménnyel, mely esemény aztán valóban letaglózó volt mindenki számára.

Nem szeretném az egekbe magasztalni Merit és Ethan párosát, de számomra mindketten nagyszerű és rendkívül szeretnivaló karakterek, csakúgy mint a történetben részt vevő összes mellékszereplő, melyek megalkotásában ugyancsak remekelt az írónő. Úgyhogy, egy szó, mint száz, ez a kötet is egy nagyon jól összerakott, ármánykodással és izgalommal teli történet volt, melynek minden sorát imádtam, a cselekmény folyamatosan fenntartotta a figyelmemet és a szereplőgárda is hozta a megszokott formáját.
Én a részemről továbbra is mély imádattal adózom az írónő eme remek sorozatának, és bátran vetem bele magam a folytatásba.


A sorozat kötetei:
4. Hard Bitten
5. Drink Deep
6. Biting Cold
7. House Rules
8. Biting Bad
8.A. High Stakes (Luc & Lindsey Short Story in Kicking It Anthology)
8.B. Howling For You (Jeff & Fallon Novella)
9. Wild Things
10. Blood Games
11. Dark Debt
12. Midnight Marked

Eredeti cím: Hard Bitten
Sorozat: Chicagoland Vampires
Oldalszám: 368

2015. okt. 26.

Victoria Connelly: Egy nyár, amit sosem felejtesz

Nina Elliot sosem gondolta volna, hogy ennyire bátor lesz. Egy időben hagyja el a férfit, aki nem érdemelte meg a szerelmét és mond fel a munkahelyén, mert nem bírja tovább a főnöke lekezelő stílusát. És még mielőtt a történtek miatt magába roskadna, véletlenül találkozik egykori munkaadójával, aki állást kínál neki, melynek köszönhetően Nina visszatérhet korábbi munkahelyére, a festői szépségű Milton-birtokra, ahol az író családfőnek segíthet könyve előkészületi munkálataiban. A megbízása azonban csak egy nyárra szól, csak erre a rövid időre lakhat újra a családdal az egykori bébiszitter, mely idő alatt bőven lesz ideje kitalálni, hogy ezek után merre is induljon.
Dehogy számít rá, hogy a Milton fiúk, akik időközben felnőttek, csapni kezdik neki a szelet...

A Verity után sokáig nem tudtam, hogy mit is tudnék olvasni, annyira a hatása alá kerültem. Mindenképp egy olyan könnyed és szórakoztató olvasmányra vágytam, ami kikapcsol és ellazít, amin nem kell sokat gondolkodnom, de azért mégiscsak eltereli a figyelmem és helyreráz lelkileg. Így esett a választásom erre a könyvre, melynek az értékelésével kapcsolatban kicsit bajban vagyok, ugyanis hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem azt kaptam amit vártam, mert tulajdonképpen minden igényemet kielégítette; kellőképpen romantikus volt és különböző típusú és kivétel nélkül mind nagyszerű fiatalembereket vonultatott fel, mely karakterek igaz kissé felszínesre sikeredtek, de ez most egy cseppet sem zavart, ellentétben azzal, hogy totál érdektelennek és unalmasnak éreztem az egész történetet.

Pedig az írónő tényleg mindent megtett annak érdekben, hogy élvezetessé tegye a sztorit, ami egy gyönyörű angol vidéki környezetben játszódott, egy kis csavarral a végén, amit őszintén szólva már a könyv egyharmadától sejteni lehetett... De, mint mondtam, mindez egy cseppet sem érdekelt volna, ha lett volna benne valami plusz (humor, stílus...), ami igazán varázsaltossá és különlegessé tette volna az egészet.
Ettől függetlenül mégis végigolvastam a könyvet (nem akartam tovább növelni a félbehagyott olvasmányaim számát), de sem a hangulata és sem az írónő stílusa, nem tudott magával ragadni. A szereplők tekintetében Nina karakterével egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, annyira naivnak és szerencsétlennek éreztem ezt a szegény teremtést, hogy még sajnálni is képtelen voltam. És jaj, az a mérhetetlen hálálkodás, amit ez a nő levágott, amiért újra visszatérhetett Miltonékhoz és az ő csodás birtokukra, egy idő után már nemcsak bosszantott, de mérhetetlenül fárasztott is. Sajnos Ninának volt egy-két olyan cselekedete, amivel nem értettem egyet, a három udvarlója közül pedig egyikért sem sikerült rajonganom, szóval hiába is volt szépen megírva és egy rendkívül barátságos környezetbe helyezve a történet, nekem ez most valahogy mégsem nyerte el igazán a tetszésemet.

De persze senki kedvét nem szeretném elvenni a könyvtől, hiszen nem kizárt, hogy csak azért vagyok ilyen elégedetlen vele kapcsolatban, mert rossz időben került a kezembe (lásd: Verity utóhatás) és ha egy másik hasonló műfajú könyvet olvastam volna, arra is ugyanígy reagáltam volna - ki tudja - a lényeg, hogy egy könnyed nyári olvasmánynak mindenképp elment, de mély nyomot nem hagyott bennem.
Victoria Connelly


Kiadó: Erawan
Eredeti cím: A Summer to Remember
Fordította: Dornbach-Apró Tímea
Oldalszám: 368

2015. szept. 29.

Duplázok - két könyvről röviden #1

Az elmúlt hetekben több könyvet is sikerült elolvasnom, melyekről kedv hiányában nem született bejegyzés, pedig volt közöttük olyan, ami bizony nagyon is megérdemelte volna. Ennek köszönhetően végül is úgy döntöttem, hogy mégiscsak írok - ha csak pár sort is - mindegyikről, csak úgy, jelzésként, hogy na ezek is megvoltak.
      
Liliana Hart: Go-go girl és a lopott ékkő
Pár héttel ezelőtt már meséltem nektek Addison Holmes kalandjairól, amely ebben a nem túl előnyös küllemű könyvben - persze mindez csak nézőpont kérdése - tovább folytatódik. Már az első rész olvasása közben megrendeltem a sorozat folytatását, annyira tetszett az írónő stílusa és humora, no meg persze Addison csetlései-botlásai és az egyéni, mondhatni életveszélyes nyomozási módszere. Mi tagadás, tiszta Szingli fejvadász feeling ez a sorozat - amit nem mellékesen én anno roppant mód szerettem -, de most mégsem kívánom e kettőt összehasonlítani, és nem csak azért mert korábban részben ezt már megtettem, hanem mert úgy gondolom, hogy ez után a könyv után már tényleg baromira nem számít. A lényeg, hogy mindkét sorozat annyira vidám és szórakoztató, hogy rosszkedv ellen orvosság gyanánt kellene felírnia minden orvosnak az arra rászorulóknak.
De visszatérve a könyvre azt kell mondja, hogy ezen a részen még jobban dőltem a röhögéstől, mint korábban, szóval nem okozott csalódást sőt, jobban tetszett mint az első kötet.
Természetesen Addison ismét nyomozásba lendül, mely során még mindig több vakszerencsével, mint csodás képességgel van megáldva, és mint ember, továbbra sem tökéletes, ám pont ennek köszönhetően lesz olyan szórakoztató egyéniség a számomra, ami miatt végül is megszerettem őt. A mostani feladata néhány orosz gyémánt útjának a felkutatása, mely nyomozás során újfent csak gyűlnek a hullák és jönnek a bonyodalmak, és a szerelmi élete sem indul virágzásnak. A Nickel való kapcsolata olyan se veled, se nélküled szinten leledzik, mely helyzetet tovább bonyolítja egy bizonyos harmadik személy felbukkanása, akinek Dr. Csont FBI-os ügynökéhez hasonlóan - mert az FBI-os pasik úgy látszik, hogy már csak ilyenek - ugyancsak gyengéje a csiricsáré színes zokni.

Összességében ez a rész sokkal kiforrottabb és gördülékenyebb volt az előzőnél, mely miatt végérvényesen kijelenthetem, hogy Addison Holmes felkerült a kedvenc sorozataim listájára, úgyhogy már alig várom, hogy a folytatást is mihamarabb a kezembe vehessem, ami ha minden igaz október elejétől már ott fog virítani a könyvesboltok polcain. Éljen! Éljen! És megint csak éljen!
Értékelés: 5/5

Elizabeth Wein: Fedőneve Verity
Ezután a könnyű chick-lit után egy éles kanyar következett és a sokak által dicsért Elizabeh Wein Fedőneve Verity című könyvébe vetettem bele magam, mely meg kell mondjam, hogy teljesen letaglózott és rettentő mód szíven ütött. És bár inkább kerülöm, mintsem keresem a szomorú és sírva zokogó történeteket, erről mégis az a véleményem, hogy óriási hiba lett volna kihagyni.

Hogy én mennyit pityeregtem ezen a könyvön!

Miután az utolsó oldalt is elolvasva letettem a könyvet, még sokáig ott kavargott a fejemben Maddie és Queenie rendkívüli története. Nagyon szépen és szívbemarkolóan megírt regény volt ez, felemelő és fájdalommal teli, izgalmas és elgondolkodtató no és persze drámai.
Bevallom az elején igen nehezen hangolódtam rá a történetre, mert lassan kerültek elő a kirakós darabjai és sokáig nem láttam az összefüggéseket, mely miatt kissé alább is hagyott az olvasási kedvem. Akkor még nem is nagyon értettem, hogy mi a fenéért ez a nagy rajongás körülötte, de később minden megváltozott és kitisztul, úgyhogy higgyétek el, hogy megéri a kitartást, mert a szerző nagyon izgalmasan és szépen kerekíti  a cselekményt, mely a végére tökéletesen összeállt és ezzel együtt bizony néhány papír zsebkendő is előkerült a fiókból.
Én mindenkinek szívből ajánlom ezt a második világháborúban játszódó, mind témájában és szerkezetében is különleges regényt, amely egy skót kémnő és egy brit pilótanő nem mindennapi barátságáról szól. Higgyétek el, megéri kézbe venni!
Értékelés: 4,5/5



2015. szept. 23.

Arwen Elys Dayton: Seeker (Klánok háborúja 1.)

Azon az éjszakán, amikor Quin Kincaid felesküszik Keresőnek, új történet kezdődik a számára. Már nem kislány többé, mesterei jól felkészítették, hogy kiálljon minden próbát, harcoljon a becsületért és az igazságért a sötétség ellen. Két életre szóló barátja, Shinobu és John is megértek a próbákra, ám valami oknál fogva mégis csak az egyikük teheti le az esküt. 
A két fiú közül Shinobu reménytelenül szerelmes a lányba, Quin szíve viszont Johnhoz húz.
Az eskü éjszakáján azonban minden rosszul sül el, Quint a családja becsapja, a szerelme pedig elárulja, és még az is kiderül, hogy a Keresők nem az ártatlanok és gyengék védelmezői, hanem kegyetlen bérgyilkosok.

Bevallom a könyv elején kissé el voltam szontyolodva, mert annak ellenére, hogy az író egy olyan különleges világba kalauzol el bennünket, amit - mint később kiderült- irtó könnyű megszeretni, nem igazán állt össze a kép, hogy a könyv főhősei Quin, John és Shinobu, akik épp arra készülnek, hogy Keresőnek esküdjenek fel, mit is csinálnak tulajdonképpen és kik is ők valójában - ami elég frusztráló tud lenni egy idő után. Nem tudtam, hogy milyen korban vannak, milyen mágikus fegyver az ostorkard, és hogy az önvédelmen kívül mire jó még az athame és a villámszóró. Nem volt tiszta, hogy mi is az a bizonyos Odaát, ahova egy időkapunk keresztül lehet eljutni és ahol néhány perc eltöltött idő több órának, napnak, vagy akár évnek felel meg. Kik azok a lidércek, honnan származnak és miért vannak a Keresőkkel, mire vigyáznak és felügyelnek velük kapcsolatban… Szóval mi tagadás, az elején bőven volt kérdésem, melyek némelyikére ugyan ha  lassan is, de kaptam választ, ám a helyükre még ugyanennyi, ha nem több megválaszolatlan került a listára.

A történetről igazán nem szeretnék sokat elárulni, mivelhogy a fülszöveg tökéletesen összefoglalja azt a kevés információt, ami az induláshoz szükséges. Az események a középkori Skócia egy félreeső birtokáról indulnak és a könyv második felére a távoli jövő Honkongjába jutunk el. Az cselekmény viszonylag gyors tempóban halad előre, mely közben az író a szereplők karakterfejlődéséről sem feledkezik meg. És bár a szerelmi háromszög igen erőteljesen van jelen a könyvben, érdekes mód engem ez most mégsem zavart. Talán mert a kezdetektől fogva John pártján álltam és hiába volt Shinobu a pozitív(abb) szereplő a két fiú közül, én valahogy mégsem tudtam őt megkedvelni.

A történetet egyébként négy szereplőn - Johnon, Quinen, Shinobun és a Fiatal Lidércen, Maudon - keresztül követhetjük nyomon. Az ő fejezeteikből ismerhetjük meg a szereplők kétségeit és bizonytalanságait, gyengeségeit és erősségeit, valamint a múlt egy-egy apró darabját, mely utóbbiból többet is simán el bírtam volna viselni. Négyük közül nekem a legkedvesebb szereplőm John volt, a legérdekesebb pedig Maud, a Fiatal Lidérc. Az ő fejezeteit mindig nagy izgalommal és kíváncsisággal vártam, mert azt reméltem, hogy mivel ez a több száz éves lány jobban ismeri a többieknél az elmúlt idők titkait, talán majd több információval is tud szolgálni róla. De Maud túl megfontolt és nyugodt volt ahhoz, hogy csak úgy könnyelműen fecsegjen, így tőle sem tudhatunk meg sokat, de mindettől függetlenül én mégis nagyon kedveltem őt, és van egy olyan érzésem vele kapcsolatban, hogy a jövőben valami nagy dologra - a most véghezvittnél is nagyobbra -  lesz majd hívatott. 

Amit kissé zavarónak éreztem a könyvben az a Skócia harsogó zöld tájai és a zsúfolt Hongkong ábrázolása közötti éles kontraszt volt, és hogy a regényben több műfaj elemei is keverednek egymással. Persze nem tagadom, hogy igen érdekes hatást gyakorolt a fantasy és a sci-fi elemek elegye a sztorira, de ezt a furcsa steampunkos beütést, amivel még különlegesebbé akarta tenni a szerző ezt a világot, valahogy nem tudtam hova tenni. John léghajója számomra totál idegenül hatott Hongkong felhőkarcolói felett és a szereplők által használt fegyverek némelyikét is meglehetősen érdekesnek találtam, persze az is lehet, hogy csak az én fantáziám szegényes, mindenesetre, ha a világok kialakulásának miértjeit és hogyanjait nem nagyon boncolgatjuk, akkor biztos élvezetesebb lesz számunkra a történet. 

Összességében, hogy őszinte legyek a kezdeti ijedség után engem gyorsan magával ragadt a történet, és bár úgy tűnhet, hogy elégedetlen voltam vele kapcsolatban, mégis élveztem az olvasását. A mágia, a romantika és az a bonyolult családi dráma, ami a cselekmény hátterében áll igencsak érdekesnek ígérkezik, úgyhogy kíváncsi vagyok a folytatásra és bízom benne, hogy a kiadó mihamarabb el is hozza majd hozzánk.



Kiadó: Libri
Eredeti cím: Seeker
Sorozat: Seeker
Fordította: Markwarth Zsófia
Oldalszám: 448

2015. szept. 18.

Julia Quinn: Hogyan fogjunk örökösnőt - A korona szolgálatában 1.


Julia Quinn nem tud olyat írni, ami ne nyerné el a tetszésemet. A Bridgerton család történetével örökre belopta magát a szívembe, és bár lehet, hogy a Hogyan fogjunk örökösnőt nem az egyik legjobb írása, én mégis roppant szórakoztatónak, bájosnak és legfőképp humorosnak találtam ezt a történetét is.
Bővebben.....


2015. szept. 10.

Abigail Gibbs: Vacsora a vámpírral

Amikor két évvel ezelőtt megjelent ez a könyv, akkor szép reményeket fűzve hozzá vetettem rá rögtön magam, bízva abban, hogy ez tuti jó választás lesz. Aztán egy szép napon (ami lehet, hogy nem is volt olyan szép) a kiadó egy közösségi oldalon azt nyilatkozta, hogy nem kívánja folytatni a sorozatot, mely érthető mód rögtön el is vette  a kedvem az olvasástól - mert ugye minek belekezdeni egy olyan könyvbe, aminek úgysem jutok hozzá a folytatásához -, de akárhányszor ott álltam a könyvespolcom előtt azon tanakodva, hogy vajon melyik könyv társaságában töltsek el pár óra felhőtlen kikapcsolódást, mindig rásiklott a szemem erre a kötetre, és bár soha nem vettem le onnan, eldöntöttem, hogy az idén - a vcs kihívás keretében - mindenképp elolvasom, merthogy anno olyan lelkes voltam vele kapcsolatban, hogy csak nem hagyhatom úgy... érintetlenül árválkodni a polcomon.

És nem bántam meg, mert jó könyv volt, szerettem olvasni, hamar a végére is értem a bő 500 oldal ellenére, bár őszintén szólva én kissé elnyújtottan éreztem a történetet, egy erős kezű szerkesztő minden bizonnyal jót tett volna neki - szerintem. Maga a cselekmény egyébként nem volt túl szövevényes, persze volt benne izgalom és akció, egy kis politika és ármány, jóslatok és próféciák, de a fő irányvonal mégiscsak a két főszereplő, Violet és Kasper egymásra találásáról szólt.

A történet egy 17 éves lány Violet Lee körül forog, aki egy este rossz helyen volt rossz időben, mely véletlen örökre megváltoztatta az életét. Violetet egy ősi vámpír dinasztia a Varn család rabolja el, és tartja fogva a palotájukban, egészen addig, amíg el nem dönti, hogy vámpírrá kíván-e változni avagy sem. Ebben az új környezetben a lány hamar felfedezi a vámpírok pazar új világát, melyben ugyan egyaránt vannak jó és rossz - nagyon rossz dolgok – de ez utóbbi ellenpontjaként ott van számára a vámpírok dögös és ritka bunkó hercege, aki természetesen folyamatosan nagy hatással van rá. 

Meg kell hagyni, Gibbs regényében egészen új megközelítésben lehetünk részesei a vámpírok világának, ugyanis a hierarchia legtetején a férfiak állnak, a nőknek alig van beleszólásuk a politikába és úgy egyáltalán bármibe, amit őszintén szólva kissé sérelmeztem. Persze az is igaz, hogy igen nehéz megtalálni a női lét számára megfelelő középutat nemcsak vámpíréknál, de még nálunk embereknél is, de ebbe most ne menjünk bele, mert ez egy egészen más téma, én is csak azért mertem most szóba hozni, mert az eddigi paranormális könyveimnél nem pont ilyen felálláshoz voltam szokva. Szóval Violetet emberként és nőként is úgy kezelik a palotában, mintha csak egy tárgy lenne, és nem egy élő személy. Persze már az első pár oldalon nyilvánvalóvá válik a számunkra, hogy Gibbs vérszívói nem azok a sokak által - beleértve engem is - ismert és kedvelt fényre csillogó fajták, akik az "emberségükről" voltak híresek, hanem olyan kegyetlen lények, akiknek mi, halandó emberek tényleg csupán csak egy ízletes vacsorát jelentünk, úgyhogy e tekintetben sem mondható a könyv egy szokványos vámpíros történetnek.

A főhőst Kaspert be kell valljam nekem nem sikerült megszeretnem. Ő egy arrogáns és hihetetlenül tahó, elkényeztetett vámpírherceg volt, aki ugyan a könyv végére engedi láttatni azon gyengéd érzéseit, amiket már sok-sok éve mélyen eltemetett magában, de az én szívemet ez nem hatotta meg, ettől még nem vált rögtön szimpatikus és megnyerő szereplővé a számomra. Sajnos Violet sem nőtt közel a szívemhez, nem igazán értem, hogy miért is szeretett bele Kasperba - talán a Stockholm-szindrómája miatt -, mindenesetre ők ketten nem lettek a kedvenc párosom, de sebaj, mert volt más, ami miatt letehetetlen volt számomra a könyv. A történetben egyébként van egy átmeneti szerelmi háromszög is, de mire el tudtam volna dönteni, hogy melyik pasinak is szurkoljak már rövidre is zárta az írónő az egészet. Úgyhogy, aki hozzám hasonlóan ódzkodik a hármas felállás veszélyétől megnyugodhat, mert itt nincs túl sok efféle szerelmi nyűglődés.

Íme a külföldi borítók, szerintem mindegyik gyönyörű.

Ami igazán tetszett a könyvben az az emberek és a vámpírok közötti zavaros politikai helyzet és a párhuzamos világok elgondolása volt, mely utóbbiról sajnos alig tudtunk meg valamit, ami kevés információ a birtokomba került, abból ítélve nagyon érdekesnek és egyedinek gondolom az egészet, ezért is lettem komolyabban is kíváncsi a folytatásra... valóban nagy kár, hogy a kiadó elkaszálta a sorozatot.

Szóval mi tagadás, voltak problémáim a könyvvel, a vége felé pedig már erősen úgy éreztem, hogy elfáradt a történet, és talán vele együtt az író is, de ettől függetlenül még így is teljesen magával ragadt ez a képzeletbeli világ és maga a sztori is, úgyhogy azoknak, akik egy többdimenziós világban játszódó igazi, kegyetlen vámpírokról szóló könyvre vágynak, azoknak bátran ajánlom a Sötét hősnő első részét. 

Ja, és a fülszövegben az olvasható, hogy az idei év legérzékibb olvasmánya… hát izé, nem kell ám mindennek bedőlni.
Abigail Gibbs

A sorozat részei:
1. Dinner With a Vampire - Kaspar Varn & Violet Lee
2. Autumn Rose - Fallon, Athenea hercege & Autumn Rose Al-Summers


Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Dinner With a Vampire
Sorozat: The Dark Heroine
Fordította: Gázsity Mila
Oldalszám: 548

2015. aug. 15.

Silvia Zucca: Asztrológiai útmutató összetört szíveknek

Az a helyzet, hogy én erről a könyvről csak igen röviden fogok ám írni, mert nemigen szoktam félbehagyni az olvasmányaimat, de most nagy szívfájdalmamra mégis ez történt.

Tudni kell, hogy ezt a szépséget hirtelen felindulásból vásároltam, és bár tisztában voltam vele, hogy lesz benne némi csillagjóslás - lásd főcím és fülszöveg, naná, hogy számítottam rá -, de hogy mindez ekkora mennyiségben és ilyen mélységben zúdul majd rám, arra viszont már egyáltalán nem. Olyan sok horoszkópos hókuszpók volt a könyvben, hogy attól számomra totál élvezhetetlenné vált az egész. Persze próbáltam mindezt lehámozni a sztoriról és egyszerűen csak átlapozni azokat a részeket, ahol például arról esett szó, hogy a Merkúr-Plútó szextil és a Mars-Hold trigon milyen hatással lesz majd Alice napjára - de sajnos kudarcot vallottam, mert ezen részek átugrását csak rövid ideig bírtam, a vége előtt bő száz oldallal - igen igen tudom, hogy már a finisben voltam - egyszerűen bedobtam a törölközőt.

Persze nem tagadom, aranyos kis romantikus könyv volt ez (az asztrológia szerelmesei biztos nagyon élvezni fogják), egész jó pillanatokkal és hatalmas beszólásokkal, melyek többször is hangos nevetésre késztettek, de valahogy mindez mégsem volt elég ahhoz, hogy folyamatosan fenntartsa az érdeklődésemet, bevallom kissé lassúnak és unalmasnak éreztem a cselekményt, a poénokat pedig néhol erőltetettnek. Ráadásul Alice szerencsétlenkedése a könyvnek úgy kb. a felétől már egy cseppet sem volt mulatságos, mindinkább bosszantó, és sajnos e szerencsétlen hősnőn kívül egyetlen olyan karaktert sem találtam magamnak a továbbiakban, aki miatt érdemes lett volna a végsőkig kitartanom. Úgyhogy végül is úgy döntöttem, hogy nem kínzom magam tovább, és a vége előtt nem sokkal, érzékeny búcsút vettem tőle.

Hogy kinek ajánlom a könyvet? A romantika kedvelőinek és az elvetemült asztrológia rajongóknak mindenképp, nekik biztos nagyon be fog jönni, én a részemről úgy gondolom, hogy túl rövid az élet és túl sok a jó könyv ahhoz, hogy bármit is csak azért olvassak végig, mert szörnyű nagy vétségnek érzem ezt nem megtenni.

Ui.: A könyv borítója egyébként annyira gyönyörűséges, hogy ahogy megláttam rögtön a hatása alá kerültem és azonnal olvasni akartam... kár, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet.

Kiadó: Libri
Eredeti cím: Guida astrologica per cuori infranti
Fordította: Bíró Júlia
Oldalszám: 508


2015. aug. 11.

Szerelmetes book tag



Még Pupillától kaptam ezt a jópofa book taget, amit ezúton is nagyon köszönök. Nem is tudom, hogy mikor vettem részt utoljára ilyen játékban - lehet ám, hogy azért is élveztem annyira a kitöltését -, mindenesetre jó kis móka volt. :)

1. lépés - "Kölcsönös vonzalom." Egy könyv, amit a borítója miatt vettél meg.
Tudom sekélyes vagyok, de engem egy könyv borítója simán le tud venni a lábamról. Az idei év egyik ilyen vásárlása volt részemről ez a gyönyörű darab. Hát nem csodálatos?


2. lépés - "Első benyomás." Egy könyv, amit a fülszövege miatt szereztél be.
Hihetetlen, hogy mennyire izgalmasra és figyelemfelkeltőre sikerült ennek a könyvnek a fülszövege, pedig szinte semmit nem árul el a történetből és mégis úgy fel tudja korbácsolni az ember kíváncsiságát, hogy nem tud neki ellenállni, és egyszerűen muszáj megvennie.... Na, hát én is pont így jártam vele.


3. lépés - "Csábítás." Egy könyv csodálatos írással.
Ide szívem szerint több könyvet is írnék, de a legfrissebb élményem Kate Mortontól a Titkok őrzője volt.

4. lépés - "Első randi." Egy első rész, ami után a sorozat többi részét is olvasni akartad.
Fú ez a legnehezebb kérdés, mert rengeteg olyan sorozatba kezdtem bele mostanság, amiknek a folytatására roppant kíváncsi vagyok, de talán az egyik legjobbam vágyott mind közül Gaura Ágnestől a Borbíró Borbála.


5. lépés - "Éjszakai telefonálások." Egy könyv, amit egész éjjel olvastál.
Ide szintén több könyvet tudnék felsorolni, úgyhogy inkább maradok a legutóbbinál. Ne kérdezzétek, hogy miért olvastam éjszakába menően, és hogy mitől volt annyira különleges, mert tulajdonképpen magam sem tudom megmondani, egyszerűen maga a történet annyira magával ragadt és nem engedett, hogy csak olvastam és olvastam... De képzeljétek, miután végeztem vele és két napig hagytam ülepedni egy csomó olyan dolog került a felszínre, ami akkor ugyan elkerülte a figyelmem, de így utólag már zsörtölődöm rajta kicsit.


6. lépés - "Mindig rád gondolok" - Egy könyv, amit nem tudsz kiverni a fejedből.
Ő lenne az.

7. lépés - "Testi kapcsolat." Egy könyv, aminek imádod az érintését
Ismét egy nehéz kérdés, ugyanis mindegyik könyvemnek imádom az érintését. Olvasás előtt mindig megsimogatom, átpörgetem és gyönyörködöm bennük, úgyhogy hosszas töprengés és mérlegelés után őrá esett a választásom. :)


8. lépés - "A szülőkkel való találkozás." Egy könyv, amit a családodnak és a barátaidnak ajánlanál.
Vigyázat mert csalok! Ha család, akkor nekem legelőször a gyerekeim jutnak az eszembe és nekik mi mást is ajánlhatnék, mint a Harry Pottert, melynek a 4. részét épp most fogyasztja a fiam. A barátokkal kapcsolatban már más a helyzet, mivel mindegyikük más és más, így képtelenség mindegyiküknek egyetlen könyvet ajánlani, úgyhogy erre a pontra csak részben tudok válaszolni. Bocsika.


9. lépés - "A közös jövő" - Egy könyv vagy sorozat, amit sokszor újra fogsz olvasni a jövőben
Nos, ezen nem sokat kellett gondolkodnom, mivelhogy Julia Quinntől a Bridgerton család egyértelműen a szívem csücske, ami azt jelenit, hogy bármikor, bárhol és bármelyiket képes vagyok újra és újra elolvasni.


10. lépés - Oszd meg a taget. Kiket jelölsz?
Bárki, aki szeretné veheti és viheti, jó szórakozást hozzá! :)



2015. aug. 6.

Liliana Hart: Go-go girl nyomoz (Addison Holmes 1.)

Abban az irdatlan nagy hőségben, ami pár hete tombolt nálunk (és ami minden jel szerint újra izzít) nekem még az olvasás is igen fáradságos elfoglaltságnak bizonyult, úgyhogy valami olyan könnyed és szórakoztató olvasmányra vágytam, ami egy kicsit humoros és romantikus, és ha mindezekhez még egy kis izgalom is társul, hát arról úgy gondoltam, hogy az maga lenne a mennyország.  Így került a kezembe ez a könyv, melyről csak remélni mertem, hogy mindezen kritériumoknak megfelel majd. És tulajdonképpen nem is tévedtem olyan nagyot, mert bár az elején igen erősen húzogattam a számat és problémáztam olyan dolgokon, mint például, hogy mi a fenéért szakállas a főszereplő pasi, vagy hogy miért nem folynak szépen egymásba a fejezetek és az egyes jelenetek, és a főszereplő csajszit is inkább éreztem szánalmasnak, mintsem talpraesettnek... Szóval igen, voltak bőven problémái a könyvvel, de egy idő után mégiscsak sikerült belerázódnom a történetbe és az elvárásaimat – melyet A szingli fejvadász szült - először csak részben, majd később teljesen elengedve élvezni a könyvet.

Addison Holmes nem egy hétköznapi középiskolai történelem tanár. Egy csomó problémája van szegénynek, ugyanis azon kívül, hogy épp az esküvőjén lépett le egy régi riválisával a vőlegénye, anyagilag sem áll a helyzet magaslatán. Hogy lakásproblémáját megoldja, jövedelem kiegészítésként sztriptíztáncosnői munkát vállal, de amilyen szerencséje van a legelső fellépése során a nézőközönség sorai között az iskola igazgatóját pillantja meg, aki természetesen szintén rögtön kiszúrja őt magának. Amikor Addison az előadása után kilép a bárból, a parkolóban egy holttestbe botlik, mely után a rendőrség hamar a helyszínen terem, élükön a magabiztos és sármos Nick Dempsey nyomozóval.

Úgy közelít, mint egy méltóságteljes nagyvad. Bőre napbarnított, és mediterrán elődökre enged következtetni, haja színe feketén csillog, és bár rövidre van vágva, a feje tetején így is göndörödik. (…) A pasi úgy néz rám, hogy eláll tőle a lélegzetem, bár az is igaz, hogy tele az orrom.(...)
- Addison Holmes? - kérdezi a pasi, és felcsapja az igazolványát, mint a zsaruk a filmekben.
Az arckifejezése valahol a hihetetlen és a szánakozó között játszik, azonban nekem egy pillanatra átfut az agyamon a bilincs és a szaténlepedő gondolata. Diszkréten a kézfejére nézek.
Nincs gyűrű.
Biztosan nem meleg! A Sors nem lehet ilyen kegyetlen.
Talán még van esélyem.

Addison sztriptíztáncosnői karrierje hamar derékba tör, de nem esik pánikba, mert ezzel egy időben egy másik indult útjára, méghozzá legjobb barátnője segítségével, aki egy nyomozóiroda tulajdonosa. És igen,  Addison bizony felcsap magánnyomozónak és ki mástól is kaphatna segítséget, mint a szexi, de elviselhetetlenül szemtelen rendőrnyomozótól Nicktől, aki a lány minden lépését figyeli.

Tagadhatatlan, hogy képtelen voltam figyelmen kívül hagyni a hasonlóságokat a Szingli fejvadász és e között a könyv között. Mindkét történet főszereplője – itt Addison, ott Staphanie – viszonylag normális életet él, amíg bele nem keveredik valami szokatlan és izgalmas kalandba – jelen esetben egy gyilkosságba. Mindketten 30 év körüli szingli nők, akik pénzhiányban szenvednek és a macskákhoz hasonlóan hét életük van, a jóképű és pimasz rendőr pasijukról már nem is beszélve. Szóval igen, határozottan sok hasonlóságot véltem felfedezni e két szereplő között, ami kezdetben kissé idegesített, mert Addisont csak Stephanie egy gyenge másolatának éreztem, de egy idő után mindezen sikerült túllendülnöm és gőzerővel élvezni a könyvet ami, hogy őszinte legyek az összes hibája ellenére is roppant kellemes és szórakoztató kikapcsolódást nyújtott a számomra. 

A történetben a krimi szál kellően izgalmas és bonyolult volt ahhoz, hogy a könyv végéig lekösse a figyelmemet, és Addison és Nick kettőse is legalább olyan szórakoztató volt számomra, mint Stephanie és Morelli csatározásai - bár még mindig Morelli maradt a szívem csücske. Addisonról csak annyit, hogy mágnesként vonzza a bajt, és folyton hihetetlen helyzetekbe keveredik – hullákba botlik, fákról le, üvegajtókon pedig kiesik.. -, de szerencséjének hála, mindig sikerül kivágnia magát a slamasztikából, még úgy is, hogy gyakran igen súlyos baleseteket és sérüléseket szenved közben. A főszereplőkön túl a színes mellékszereplő gárda mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Addison anyja haláli egy nő, a kicsit dilinyós kolléganőjéről már nem is beszélve, szóval jó kis csajos könyv ez, amit mindenképp folytatni fogok, nem egy szingli fejvadász, de a sorozat megszűnéséből adódó hiány betöltésére tökéletesen megfelel.  

Még megbánod, hogy idehívtad az anyámat. Csak várd ki, hogy elkezdjen faggatni! Anyám mesterien facsarja ki az embereket. Vagy talán az összezavarni a legjobb szó.
– Arra célzol, hogy már meg is kérdezte, van-e feleségem és gyerekeim? Vagy, hogy tudni akarta a teljes kórtörténetemet, és hogy volt-e valaha nemi betegségem?
Felnyögök, és hátrabillentem a fejem. Ha én nem voltam elég, hogy menekülőre fogja, majd anyám elintézi.
– Az volt a kedvencem, amikor megkérdezte, hogy csak „dévajkodni” akarok-e veled – teszi hozzá Nick vigyorogva.
– Mit válaszoltál?
– Azt mondtam, mihamarabb szeretnélek meztelenül látni. Erre meghívott vasárnap ebédre! Ja, a desszertet nekünk kell vinnünk.


Liliana Hart

A sorozat részei:
1. Whiskey Rebellion - Go go girl nyomoz
2. Whiskey Sour - Go-go girl és a lopott ékkő
3. Whiskey for Breakfast - Go-go girl a pácban
4. Whiskey You're the Devil -Go-go girl és a halott örökös 

Kiadó: Erawan
Eredeti cím: Whiskey Rebellion
Sorozat: Addison Holmes Mystery 1.
Fordította: Lami Juli
Oldalszám: 248







2015. aug. 3.

Júliusi szerzemények

Igazából nem sokat változott a helyzet az előző hónap beszerzéséhez képest, ugyanis míg júniusban hét, addig ebben a hónapban csak hat új könyvvel bővült a gyűjteményem. Természetesen mindegyik olyan, amit nagyon szerettem volna már a magaménak tudni és nyilván olvasni is.


A kupacból a Titkok őrzője és a Bontásra ítélve könyveket már el is fogyasztottam. Az előbbiért teljesen odavoltam, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy az írónőnek az összes nálunk megjelent írását olvasni fogom majd, és az utóbbi is tetszett, rendkívül felkavaró és megrázó történet volt a számomra, mely két szó szerintem tökéletesen jellemzi is a könyvet.

Anna Todd Miután-ját hirtelen felindulásból vásároltam - lehet ám, hogy később majd megbánom -, míg az Asztrológiai útmutató összetört szíveknek és az Edenbrooke Libris előjegyzés volt. A Go go girl és a lopott ékkő pedig már akkor a virtuális kosaramba került, amikor még be sem fejeztem a sorozat első részét, ami annyira szórakoztató és humoros volt, hogy szerintem akik szerették A szingli fejvadászt, azoknak ez is nagyon be fog jönni, mindenesetre én mindenképp kíváncsi vagyok a folytatásra, úgyhogy muszáj volt ezt is beszereznem.

A várólista csökkentéssel még mindig nem sikerült behoznom magam, mert bár júliusban sikerült egy könyvet elolvasnom a listáról, de augusztusban még mindig kettővel kéne végeznem, hogy tartani tudjam magam a tervekhez... na majd meglátjuk.

Nos, nekem ez volt a július, a többiekét pedig itt találjátok.
Nikkincs, PupillaTheodora


2015. júl. 28.

Neal Shusterman: Bontásra ítélve (Unwind 1.)

Egy olyan társadalomban, ahol a nem kívánatos kamaszok testrészeit újrahasznosítják, három szökevény száll szembe a rendszerrel, amely „szétbontaná” őket.
Connortól meg akarnak szabadulni a szülei, mert túl sok a baj vele. Risa árva, és azért jelölték ki bontásra, hogy spóroljanak a költségeken. Lev szétbontását szigorúan vallásos szülei már születése pillanatában eldöntötték. A véletlen sodorja őket egymás mellé, és a kétségbeesés tartja össze őket, ahogy árkon-bokron át menekülnek, miközben tudják, hogy az életük a tét. Ha sikerül megérniük a tizennyolcadik születésnapjukat, már nem bánthatják őket – de amikor egy egész világ vadászik rájuk, a tizennyolc nagyon-nagyon távolinak tűnik.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem, de leginkább, hogy mit és hogy hogyan is írjak erről a könyvről, mert annyira ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban, hogy ihaj. Ugyanis számomra ez a történet, illetve, ha pontosan akarok lenni, akkor inkább ennek a történetnek a hátteréül szolgáló társadalom egyszerre volt taszító és mégis elgondolkodtató. Tudom, hogy egy tökéletes világban minden anya meg akarná tartani a gyermekét, akiket pedig nem, azokat mások fogadnának örökbe. Tudom, hogy egy tökéletes világban mindenki tisztában lenne azzal, hogy mi a jó és mi a rossz, és azt is tudom, hogy olyan, mint tökélete világ nem létezik, mert semmi nem fekete vagy fehér.

Ennek ellenére a könyv legelején egyszerűen nem fért a fejembe, hogy hogyan lehetséges az, hogy egy olyan törtvényt – ez lenne az Élet Törvénye -, amely kimondja, hogy az emberi élet szent és sérthetetlen, de csak a fogantatásától a gyermek tizenhárom éves koráig, mely után viszont egészen tizennyolcig a szülők döntenek a gyermek visszamenőleges hatályú „abortuszáról”… szóval képtelen voltam felfogni, hogy ezt a törvényt, hogy a fenébe fogadhatták el az emberek. Hogyan vált lehetségessé, hogy mindez – ami tulajdonképpen a gyermekek megöléséről szólt - egy bevett és elfogadott gyakorlattá vált ebben a világban, mert nekem nemcsak az anyai ösztöneim, hanem úgy összességében minden idegszálam őrült mód tiltakozott(ik) ez ellen. Úgyhogy nem mondom, az író a könyv legelején ezzel a ténnyel aztán rendesen odavágott nekem, ami miatt utóbb kicsit nehezteltem is rá, merthogy nem volt semmiféle magyarázat vagy történelmi áttekintés arra vonatkozólag, hogy a társadalom ilyetén való elkorcsosulását vajon milyen hatások és események okozták, úgyhogy kezdetben csak durrogtam és puffogtam magamban, hogy ezt nem hiszem el, ilyen nem létezhet, de aztán szép lassan sikerült összerakosgatnom az író által itt-ott elejtett értékes információmorzsákat, melyek segítségével később ugyan magyarázatot kaptam a miértekre, de elfogadni azokat mégsem tudtam.


A folyamatot, amelynek során a gyermek élete véget ér, szervei mégis életben maradnak, „bontásnak ”hívják.

Kétségtelen, hogy kitűnő munkát végzett az író, mert ez a könyv mindenképp gondolkodásra fogja majd sarkallni az olvasóit, úgyhogy Shusterman tökéletesen elérte a célját, már ha egyáltalán ez volt, de ugye mi más is lehetett volna. Bennem például olyan kérdések merültek fel a történet kapcsán, hogy vajon joga van-e bárkinek is meghatározni, hogy kinek az élete a fontosabb. Vagy ha netalán egy szerencsétlenség folytán szükségem lenne egy testrészre (mondjuk egy karra, lábra vagy akár egy új szemre vagy fülre), akkor el tudnám-e fogadni és együtt tudnék-e élni azzal a tudattal, hogy a kapott testrészem egy olyan tizenéves fiataltól származik, akit a beleegyezése nélkül fektettek fel arra az asztalra, ahol a csontjait, a húsát és az agyát újrahasznosítás céljából dogozták fel vettek el tőle. És ami számomra mind közül a legfontosabb. Vajon mi olyat tudna tenni a gyermekem, ami miatt képes lennék "bontásra" ítélni őt. (Bár ezen a válaszon, egy percig nem kellett gondolkodnom.)
De mindezek a kérdések csak a jéghegy csúcsa, mert számos olyan érzékeny témát érint még a könyv, amin például rengeteget lehetne vitatkozni vagy a nyugodtabb vérmérsékletű embereknek csak úgy diskurálni, mert biztos vagyok bennem, hogy mindenkinek más és más lenne a véleménye például az abortuszról, a transzplantációról vagy épp a lélek létezésének a kérdéséről.

Be kell valljam, hogy rendkívüli indulatokat váltott ki belőlem a könyv, a vége pedig baromira felkavart, de nem bántam meg, hogy elolvastam, mert a történet roppant mód olvastatta magát, izgalmas volt és nem utolsósorban elgondolkodtató. Ráadásul a három fiatal karakterét is nagyon jól sikerült eltalálnia az írónak, ugyanis el tudta érni, hogy végig izguljak értük és drukkoljak nekik, ellenben, hogy bármelyikükkel is azonosulni is tudjak arra sajnos már nem voltam képes.  

A Bontásra ítélve egy sorozat első része, ami egyébként önmagában is megállja a helyét, ettől függetlenül én a folytatására is kíváncsi lennék.
Neal Shusterman

A sorozat részei:
1. Unwind - Bontásra ítélve
1.5 Unstrung
2. UnWholly
3. Unsouled
4. Undivided
5. UnBound

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Unwind
Sorozat: Unwind
Fordította: Illés Róbert
Oldalszám: 384

2015. júl. 21.

Kate Morton: Titkok őrzője

Minden színésznőnek megvannak a kedvenc szavai – Laurelé a ború volt. Kellemes kimondani, az ember átérzi a lehulló esti homályt, ahogy tehetetlenül rabul ejti a szó varázsa, pedig annyira közel van a derűhöz, hogy ráragad valami az utóbbi fényéből.

Bevallom, nekem eddig kimaradtak Morton könyvei. Mindig csak hezitáltam felettük, hogy vajon merjek-e megpróbálkozni velük vagy sem, mely dilemmámhoz bizony a kötetek terjedelme is nagymértékben hozzájárult. De így utólag már olyan balgának érzem magam ez miatt, mert ahogy elkezdtem olvasni ezt a könyvet, már az első oldalaktól kezdve éreztem, hogy ebből bizony szerelem lesz. És no lám, mire a végére értem igazam is lett.

1961-ben Laurel egy fa tetejéről - ahova a nyüzsgő családja elől bújt el egy kis időre álmodozni – véletlenül szemtanúja lesz annak, ahogy az édesanya azzal a késsel, amivel a család születésnapi tortáit szokták felvágni megöli a házuk ajtajában megjelenő idegen férfit. A rendőrségi kihallgatáson az akkor tizenhat éves Laurel mindent úgy mond el, ahogy azt a gyermeki szemével látni vélte – vagyis amikor az az idegen férfi, odasomfordált a házukhoz és a kisöccsét karjában tartó mamájára akart támadni, akkor az önvédelemből kénytelen volt megölni őt. Persze egy apró részletet elfelejtett megemlíteni a rendőröknek, mely szerint a férfi ismerte az édesanyját, ugyanis tisztán hallotta, amikor az ajtóban azt mondta neki, hogy helló Dorothy, rég nem találkoztunk. Szerencsére az események után nem sokkal az ügy lezárult és a család élete visszatért a rendes kerékvágásba – Laurelé azonban továbbra is zavaros maradt.

2011-ben Laurel immár egy ismert és körülrajongott színésznő, aki Londonban él. A család az édesanyjuk - aki már haldoklik - kilencvenedik születésnapjára ismét összejön a vidéki házukban, hogy együtt töltsék az utolsó napokat. Laurel pedig ekkor ismeri fel, hogy ez lesz az utolsó esélye arra, hogy válaszokat kapjon annak a bizonyos nyári napnak a történéseire, ezért kezdetben egyedül, majd később az öccse segítségével próbálja összerakosgatni anyja titokzatos múltjának apró darabkáit.

Nagyon szeretem az olyan történeteket, amelyek egyszerre játszódnak a múlt és a jelen között, és ez a könyv pont ilyen volt, ugyanis a cselekményt két idősíkon követhetjük nyomon, melyben a jelenkori főhős Laurel nyomoz az édesanyja Dorothy múltja után és ennek köszönhetően ismerhetjük meg az édesanya II. világháború keretezte sorsát, melynek szerves részét képezte a szerelmével Jimmyvel és a barátnőjével Viviennel való kapcsolata. Ezt a három embert – Dorothyt, Jimmyt és Vivient – a véletlen hozta össze a háborús Londonban és bár mindhárman különbözőek voltak, az életük a sors különös fintorának köszönhetően mégis visszavonhatatlanul összefonódott.

Érdekes volt összerakni a sztorit, mely kezdetben nagyrészt csak Dorothyról szólt, így aztán úgy hittem, hogy végig az övé lesz majd a főszerep, és hogy persze végig szeretni is fogom majd őt - hiszen mégiscsak ő volt Laurel és testvérei szerető édesanyja -, de aztán ahogy egyre előrébb haladtam a történetben, ami egyébként lélegzetelállítóan kezdett besűrűsödni, sajnos úgy kezdett egyre unszimpatikusabbá válni a karaktere számomra, míg a másik két szereplőé – Jimmyé és Viviené - pedig egyre közelebb kerülni a szívemhez. Dorothy Londonba utazva szobalányként szolgált, nem volt semmije, de mindig is arra vágyott, hogy híres és gazdag legyen. Ennek érdekében szinte mindenre képes volt, még fotós barátjától Jimmytől is elidegenedett a célja elérése érdekében, ami a szememben elég visszatetszően hatott, de nem ez volt az egyetlen dolog, ami miatt nem tudtam őt a szívembe zárni. Olvasás közben egyébként többször elgondolkodtam azon, hogy vajon lehetséges-e, hogy egy olyan önző és mániákus nőből, mint amilyen Dorothy is volt, olyan szerető és gondos családanya váljon, mint azt a könyv elején és Laurel visszaemlékezéseiből megismertem. Ezért is próbáltam őt többször is mentegetni magamban azzal az indokkal, hogy biztos a háború volt az oka a tetteinek, hiszen köztudott, hogy akkoriban a szenvedélyek a félelem a fenyegetés és a különböző veszteségek miatt meglehetősen felerősödtek, de igazából az ő esetében nem nagyon hittem ebben.

… régen pontosan elhatárolódott gondolataiban a helyes és helytelen… de most, a háborúban, amikor körülöttük minden darabokra hullik – Jimmy bizonytalanul ingatta a fejét – valahogy megváltoztak a dolgok. Az ember csak a maga kockázatára ragaszkodhat a helyes dolgokhoz.

forrás
A cselekmény alakulását illetően bevallom, engem totál tévútra vezetett az író, a könyv végén lévő csavarral óriási meglepetést okozott a számomra, mely miatt újra kellett gondolnom az egész történetet, úgyhogy amikor becsuktam a könyvet úgy éreztem, hogy ez egy olyan nagyszerű, évtizedeken átívelő családregény volt, ami még sokáig ott fog motoszkálni a gondolataim között.

Nagyon örülök, hogy elolvastam Kate Morton ezen könyvét, mert ritkán találkozom olyan írással melynek a stílusa ennyire gördülékeny és olyan csodálatosan fülbemászó lett volna, mint amilyen ez volt. Az író olyan erős atmoszférát tudott teremteni, hogy a szereplői igazi hús-vér emberekként keltek életre előttem a lapokon, maga a történet pedig szinte lélegzett... Szóval imádtam olvasni ezt a regényt, mert remek kikapcsolódást nyújtó érzelmekkel teli olvasmány volt, úgyhogy azoknak, akik szeretik a családregényeket, az emberi lélek mélységeit boncolgató, sok szálon futó, titkokkal és izgalmakkal teli II. világháborús történeteket, azoknak bátran ajánlom.
Kate Morton

Ui.: Az írónőnek már több könyve is megjelent nálunk, melyek mindegyikét szeretném majd a polcomon tudni. 

Kiadó: Cartaphilus
Eredeti cím: The Secret Keeper
Fordította: Borbás Mária
Oldalszám: 488