2015. aug. 6.

Liliana Hart: Go-go girl nyomoz (Addison Holmes 1.)

Abban az irdatlan nagy hőségben, ami pár hete tombolt nálunk (és ami minden jel szerint újra izzít) nekem még az olvasás is igen fáradságos elfoglaltságnak bizonyult, úgyhogy valami olyan könnyed és szórakoztató olvasmányra vágytam, ami egy kicsit humoros és romantikus, és ha mindezekhez még egy kis izgalom is társul, hát arról úgy gondoltam, hogy az maga lenne a mennyország.  Így került a kezembe ez a könyv, melyről csak remélni mertem, hogy mindezen kritériumoknak megfelel majd. És tulajdonképpen nem is tévedtem olyan nagyot, mert bár az elején igen erősen húzogattam a számat és problémáztam olyan dolgokon, mint például, hogy mi a fenéért szakállas a főszereplő pasi, vagy hogy miért nem folynak szépen egymásba a fejezetek és az egyes jelenetek, és a főszereplő csajszit is inkább éreztem szánalmasnak, mintsem talpraesettnek... Szóval igen, voltak bőven problémái a könyvvel, de egy idő után mégiscsak sikerült belerázódnom a történetbe és az elvárásaimat – melyet A szingli fejvadász szült - először csak részben, majd később teljesen elengedve élvezni a könyvet.

Addison Holmes nem egy hétköznapi középiskolai történelem tanár. Egy csomó problémája van szegénynek, ugyanis azon kívül, hogy épp az esküvőjén lépett le egy régi riválisával a vőlegénye, anyagilag sem áll a helyzet magaslatán. Hogy lakásproblémáját megoldja, jövedelem kiegészítésként sztriptíztáncosnői munkát vállal, de amilyen szerencséje van a legelső fellépése során a nézőközönség sorai között az iskola igazgatóját pillantja meg, aki természetesen szintén rögtön kiszúrja őt magának. Amikor Addison az előadása után kilép a bárból, a parkolóban egy holttestbe botlik, mely után a rendőrség hamar a helyszínen terem, élükön a magabiztos és sármos Nick Dempsey nyomozóval.

Úgy közelít, mint egy méltóságteljes nagyvad. Bőre napbarnított, és mediterrán elődökre enged következtetni, haja színe feketén csillog, és bár rövidre van vágva, a feje tetején így is göndörödik. (…) A pasi úgy néz rám, hogy eláll tőle a lélegzetem, bár az is igaz, hogy tele az orrom.(...)
- Addison Holmes? - kérdezi a pasi, és felcsapja az igazolványát, mint a zsaruk a filmekben.
Az arckifejezése valahol a hihetetlen és a szánakozó között játszik, azonban nekem egy pillanatra átfut az agyamon a bilincs és a szaténlepedő gondolata. Diszkréten a kézfejére nézek.
Nincs gyűrű.
Biztosan nem meleg! A Sors nem lehet ilyen kegyetlen.
Talán még van esélyem.

Addison sztriptíztáncosnői karrierje hamar derékba tör, de nem esik pánikba, mert ezzel egy időben egy másik indult útjára, méghozzá legjobb barátnője segítségével, aki egy nyomozóiroda tulajdonosa. És igen,  Addison bizony felcsap magánnyomozónak és ki mástól is kaphatna segítséget, mint a szexi, de elviselhetetlenül szemtelen rendőrnyomozótól Nicktől, aki a lány minden lépését figyeli.

Tagadhatatlan, hogy képtelen voltam figyelmen kívül hagyni a hasonlóságokat a Szingli fejvadász és e között a könyv között. Mindkét történet főszereplője – itt Addison, ott Staphanie – viszonylag normális életet él, amíg bele nem keveredik valami szokatlan és izgalmas kalandba – jelen esetben egy gyilkosságba. Mindketten 30 év körüli szingli nők, akik pénzhiányban szenvednek és a macskákhoz hasonlóan hét életük van, a jóképű és pimasz rendőr pasijukról már nem is beszélve. Szóval igen, határozottan sok hasonlóságot véltem felfedezni e két szereplő között, ami kezdetben kissé idegesített, mert Addisont csak Stephanie egy gyenge másolatának éreztem, de egy idő után mindezen sikerült túllendülnöm és gőzerővel élvezni a könyvet ami, hogy őszinte legyek az összes hibája ellenére is roppant kellemes és szórakoztató kikapcsolódást nyújtott a számomra. 

A történetben a krimi szál kellően izgalmas és bonyolult volt ahhoz, hogy a könyv végéig lekösse a figyelmemet, és Addison és Nick kettőse is legalább olyan szórakoztató volt számomra, mint Stephanie és Morelli csatározásai - bár még mindig Morelli maradt a szívem csücske. Addisonról csak annyit, hogy mágnesként vonzza a bajt, és folyton hihetetlen helyzetekbe keveredik – hullákba botlik, fákról le, üvegajtókon pedig kiesik.. -, de szerencséjének hála, mindig sikerül kivágnia magát a slamasztikából, még úgy is, hogy gyakran igen súlyos baleseteket és sérüléseket szenved közben. A főszereplőkön túl a színes mellékszereplő gárda mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Addison anyja haláli egy nő, a kicsit dilinyós kolléganőjéről már nem is beszélve, szóval jó kis csajos könyv ez, amit mindenképp folytatni fogok, nem egy szingli fejvadász, de a sorozat megszűnéséből adódó hiány betöltésére tökéletesen megfelel.  

Még megbánod, hogy idehívtad az anyámat. Csak várd ki, hogy elkezdjen faggatni! Anyám mesterien facsarja ki az embereket. Vagy talán az összezavarni a legjobb szó.
– Arra célzol, hogy már meg is kérdezte, van-e feleségem és gyerekeim? Vagy, hogy tudni akarta a teljes kórtörténetemet, és hogy volt-e valaha nemi betegségem?
Felnyögök, és hátrabillentem a fejem. Ha én nem voltam elég, hogy menekülőre fogja, majd anyám elintézi.
– Az volt a kedvencem, amikor megkérdezte, hogy csak „dévajkodni” akarok-e veled – teszi hozzá Nick vigyorogva.
– Mit válaszoltál?
– Azt mondtam, mihamarabb szeretnélek meztelenül látni. Erre meghívott vasárnap ebédre! Ja, a desszertet nekünk kell vinnünk.


Liliana Hart

A sorozat részei:
1. Whiskey Rebellion - Go go girl nyomoz
2. Whiskey Sour - Go-go girl és a lopott ékkő
3. Whiskey for Breakfast - Go-go girl a pácban
4. Whiskey You're the Devil -Go-go girl és a halott örökös 

Kiadó: Erawan
Eredeti cím: Whiskey Rebellion
Sorozat: Addison Holmes Mystery 1.
Fordította: Lami Juli
Oldalszám: 248







0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése