Lassan három éve porosodik már a könyvespolcomon Gail
Carriger Lélektelen című regénye, pedig amikor annak idején a 2012-es Nemzetközi
Könyvfesztiválon volt szerencsém egy dedikált példányt szerezni belőle úgy
éreztem, hogy madarat lehetne velem fogatni. De aztán gyorsan teltek a napok
és a hónapok és valahogy elterelődött róla a figyelmem, felkerült a többi könyv közé a polcra és azóta sem vettem a kezembe,
úgyhogy ezért is gondoltam, hogy jó ötlet lesz beválogatni a 2015-ös vcs
könyvek közé.
Hogy őszinte legyek kicsit csalódott vagyok a könyvvel
kapcsolatban, mert annak ellenére, hogy annyi szépet és jót olvastam róla és
visszaemlékezve arra a hatalmas hájpra, ami a megjelenésekkor körülvette azt
reméltem, hogy ez biztosan valami hihetetlen jó, fergeteges és mindenképp
felejthetetlen könyv lesz majd a számomra. Ehelyett azonban egy amolyan egyszer
olvasós, gyorsan felejtős, igaz hangulatában és humorában csillagos ötöst érdemelő könyvvel volt dolgom, de semmiképp sem egy, az általam remélt világmegváltó
darabbal. Persze lehet, ha a megjelenéssel egy időben olvasom, akkor nálam is
nagyot szólt volna, de időgép hiányában sajnos ezt már soha a büdös életbe nem fogom megtudni.
A történet egyébként a kedvenc korszakomban, a viktoriánus
Angliában játszódik, ahol mint köztudott a vénkisasszonyoknak nem volt könnyű sorsuk. Ha pedig még lélek nélkül is születtek, mint ahogyan Tarabotti kisasszony,
akkor meg aztán tényleg végtelenül bonyolulttá tudott válni minden körülöttük.
Történetünkben minden baj, akkor kezdődött, amikor egy kihalt könyvtárszobában egy ismeretlen kóbor vámpír az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanta Alexia Tarabotti kisasszonyt táplálkozás céljából, aki természetesen mindezt a pimaszságot nem tűrvén kénytelen volt önvédelemből megölni a támadóját. Sajnos ez a vérszomjas vámpír nem volt tisztában azzal, hogy Tarabotti kisasszony lélektelensége minden esetben semlegesíti a természetfeletti képességeket, ellenkező esetben hótziher, hogy messzire kerülte volna a hölgyet.
A haláleset kapcsán természetesen rögtön a helyszínen terem a város rendőrkapitánya a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember Lord Maccon, hogy fényt derítsen a haláleset körülményeire. Sajnos a helyzetet csak tovább bonyolítja, hogy míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, más vámpíroknak és kóbor farkasoknak ugyanilyen váratlanul nyoma vész, és közben mindenki Alexiára mutogat. A feladat tehát nem egyszerű, Alexiának és Lord Macconnak meg kell találniuk, hogy ki vagy mi tizedeli a természetfeletti társadalom magányos tagjait.
Miss Tarabotti és Lord Maccon között kezdetben kissé paprikás volt a hangulat, ami nagy örömömre a későbbiekben is megmaradt, sziporkázó szócsatákkal és forró érzéki pillanatokkal kiegészülve. Alexia, küllemét tekintve semmiképp sem volt gyönyörűnek mondható, a legjobb esetben is inkább csak az egzotikus jelzővel lehetett illetni a hölgyet, kinek teltkarcsú alakja, sötét haja és markáns orrszerkezete - amit a néhai talján atyjának köszönhetett, csakúgy mint a természeten túli mivoltát is - teljesen elvarázsolta Lord Maccont. Bár az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy vonzereje gyakran még a gróf szemében is rögvest semmivé vált, mihelyt kinyitotta a száját.
Történetünkben minden baj, akkor kezdődött, amikor egy kihalt könyvtárszobában egy ismeretlen kóbor vámpír az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanta Alexia Tarabotti kisasszonyt táplálkozás céljából, aki természetesen mindezt a pimaszságot nem tűrvén kénytelen volt önvédelemből megölni a támadóját. Sajnos ez a vérszomjas vámpír nem volt tisztában azzal, hogy Tarabotti kisasszony lélektelensége minden esetben semlegesíti a természetfeletti képességeket, ellenkező esetben hótziher, hogy messzire kerülte volna a hölgyet.
A haláleset kapcsán természetesen rögtön a helyszínen terem a város rendőrkapitánya a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember Lord Maccon, hogy fényt derítsen a haláleset körülményeire. Sajnos a helyzetet csak tovább bonyolítja, hogy míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, más vámpíroknak és kóbor farkasoknak ugyanilyen váratlanul nyoma vész, és közben mindenki Alexiára mutogat. A feladat tehát nem egyszerű, Alexiának és Lord Macconnak meg kell találniuk, hogy ki vagy mi tizedeli a természetfeletti társadalom magányos tagjait.
Miss Tarabotti és Lord Maccon között kezdetben kissé paprikás volt a hangulat, ami nagy örömömre a későbbiekben is megmaradt, sziporkázó szócsatákkal és forró érzéki pillanatokkal kiegészülve. Alexia, küllemét tekintve semmiképp sem volt gyönyörűnek mondható, a legjobb esetben is inkább csak az egzotikus jelzővel lehetett illetni a hölgyet, kinek teltkarcsú alakja, sötét haja és markáns orrszerkezete - amit a néhai talján atyjának köszönhetett, csakúgy mint a természeten túli mivoltát is - teljesen elvarázsolta Lord Maccont. Bár az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy vonzereje gyakran még a gróf szemében is rögvest semmivé vált, mihelyt kinyitotta a száját.
"– Mondja, miért olyan nehéz magával mindig? – kérdezte Lord
Maccon elkeseredve, mire Alexia elvigyorodott.
– Talán mert nincs lelkem? – vetette fel.
– Józan esze, az nincs – javította ki a gróf."
A történetet egyébként nagyon összeszedetnek, a cselekményt pedig izgalmasnak találtam, Carriger
mesterien szőtte össze a romantikát és az austeni nyelvezetet a paranormális
világgal és a steampunk elemekkel. Az írása roppant humoros és elragadóan
stílusos, a karakterei pedig tökéletesen kidolgozottak és meglehetősen
változatosak voltak, ennek ellenére mégsem tudtam száz százalékig elveszni a
történetben. Az én szememben Tarabotti kisasszony túlontúl
gyakorlatias volt, melyet mi sem bizonyított jobban, minthogy kezdetben nem is igazán a szenvedély, mindinkább a tudományos kíváncsiság vonzotta őt Lord Macconhoz, melynek köszönhetően a gróffal való izzással
teli érzéki pillanatok a legtöbb esetben elvesztették számomra a varázsukat.
Természetesen ismét egy sorozatról van szó, mely első három része már nálunk is megjelent, illetve érdekességként említem, hogy már képregény is készült Tarabotti kisasszony kalandjairól.
Gail Carriger |
Természetesen ismét egy sorozatról van szó, mely első három része már nálunk is megjelent, illetve érdekességként említem, hogy már képregény is készült Tarabotti kisasszony kalandjairól.
1. Soulless ~ Léletketelen
2. Changeless ~ Változatlan
3. Blameless ~ Szégyentelen
4. Heartless
5. Timless
Kiadó:Könyvmolyképző
Eredeti cím: Soulless
Sorozat: Napernyő Protektorátus
Fordította:Miks-Rédai Viktória
Oldalszám: 374