2014. okt. 27.

A. S. A. Harrison: Halálos hallgatás

Azt veszem észre magamon, hogy egyre gyakrabban és könnyebben lépek ki a jól megszokott kis komfortzónámból és az émelyítően édes, romantikus néha humoros történetek mellett más műfajú könyvek is megjelennek a listámon, mint például a sci-fik, thrillerek és a krimik, amely változatosság be kell valljam meglehetőse üdítően és izgalmasan tud hatni rám. A Halálos hallgatás is valami hasonló (fő a változatosság) indíttatásból került az olvasmányaim közé, no meg persze a sokat sejtető, igazi lélektani krimit ígérő fülszövege alapján.

A történetet tulajdonképpen egy két évtizedes párkapcsolat széteséséről szól, amely pontos részleteit váltott szemszögből ismerhetjük meg. Jodi és Todd kapcsolata egy kívülálló szemében kiegyensúlyozottnak látszik, az igazság viszont az, hogy ha nem beszélünk a problémáinkról, akkor nyilván azok nem is léteznek elv alapján élik mindennapjaikat. A lényeg számukra a látszat, amit mindenáron fent karnak tartani, és az illúzió, hogy minden rendben van közöttük. 
Jodi egy részmunkaidős pszichoterapeuta, Todd pedig egy sikeres vállalkozó, amolyan a maga szerencséjének a kovácsa típus. Az anyagiak miatt nem fáj a fejük, jómódban élnek, mindketten társasági emberek és a saját útjukat járják olyannyira, hogy Toddnak számtalan múló viszonya volt már eddig, amikről Jodi mindvégig tudott, de nem vett róluk tudomást, szó nélkül elfogadta, egyikük sem beszélt róla.
Amikor azonban Todd egyik szeretője - aki történetesen a legjobb gyerekkori barátjának a lánya, és ráadásul fele annyi idős, mint ő - teherbe esik, majd házasságot követel, Jodi anyagi helyzete veszélybe kerül és a gondosan felépített, látszólag stabilnak tűnő élete pillanatok alatt kártyavárként omlik össze.

Érdekes könyv volt ez a számomra, bár bevallom nem egészen erre számítottam. Úgy gondoltam, hogy egy sokkal dinamikusabb és izgalmasabb történetvezetésben lesz majd részem, de pont az ellenkezőjét kaptam, mintegy lassított felvételként lehettem szemtanúja Jodi és Todd összefonódó és önáltató kapcsolatának, majd később ennek a kapcsolatnak tragédiába és erőszakba torkolló összeomlásának. 

Már az első oldalon - a mindent tudó narrátorunknak hála - megtudhattuk, hogy Jodit csupán csak néhány hónap választja el attól, hogy gyilkossá váljon, úgyhogy a hagyományosnak mondható feszültség átélésének a lehetősége – hogy vajon Jodi bosszút áll-e a férjén a hűtlensége miatt vagy sem – hamar füstbe ment, ettől függetlenül mégis ott munkált bennem végig a feszültség olvasás közben, mely az apró részleteknek és az író gazdag leírásainak volt köszönhető. Jodi múltja, ami szép lassan sejlik fel előttünk, és ami magyarázatot ad arra, hogy miért is volt ő olyan amilyen, bevallom szíven ütött és sokáig fogva tartott. És bár a regényben nincsenek zseniális trükkök és fordulatok, mégis tele volt feszültséggel és mély indulatokat volt képes kiváltani belőlem, főként Todd irányába, akit egy utolsó, de legfőképp egy hihetetlenül gyáva szemétládának tartottam.

Ahogy Jodi és Todd egymás mellett élt, az számomra hihetetlen volt, bár biztos vagyok benne, hogy sok házasság – ha nem is ennyire szélsőségesen – de hasonlóan működik. Én úgy gondolom, hogy egy párkapcsolatban a kommunikáció teljes hiánya és a konfrontáció teljes mértékben való elkerülése mindenképp a kapcsolat rovására megy, mi több gyakran a végéhez is vezethet. Valahol azt olvastam, hogy az önámítás a boldogság princípiuma. Nem tagadom, érzek benne némi igazságot, de vajon valóban boldog lehet-e az, aki nem idealista, aki önmagát is becsapja, aki a jót és a rosszat egyként fogadja, aki egy házasságban nem kezdeményez veszekedést és még rávenni is nehéz arra, hogy részt vegyen benne, mindezt csak azért, hogy a szőnyeg alá söpörve a problémákat úgy tegyen mintha azok nem is léteznének? Mert Jodi ilyen volt, és én egy cseppet sem éreztem őt boldognak, csupán csak egy olyan sajnálatra méltó önelégült nőnek, aki mindent képes elnézni annak a férfinak, akivel együtt akar maradni.

Olvasás közben akaratlanul is el kellett gondolkodnom azon, hogy vajon az én házasságomban hányszor és milyen dolgok kapcsán hallgattam el a férjem elöl azt, amit igazán gondoltam. És a legfontosabb, hogy vajon ő tisztában volt-e ezzel? A másik, amin szintén elgondolkodtam kicsit, hogy vajon hány ember él olyan önámító kapcsolatban, mint Todd és Jodi - őszintén remélem, hogy nem sokan. 
A. S. A. Harrison


Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a thrillereket, a kissé nyomasztó hangulatú történeteket és érdeklődnek a családpszichológia iránt. Azoknak, akik megcsömörlöttek a romantikától és a sok idilli kapcsolatot ábrázoló történettől, nos nekik - hozzám hasonlóan - biztos, hogy néhány órás izgalmas kikapcsolódást fog majd nyújtani Jodi és Todd története.

A Halálos hallgatás egyébként A.S.A. Harrison eredeti nevén Susan Harrison első és egyben utolsó regénye, aki sajnos a könyv megjelenését már nem élhette meg. Nagyon sajnálom, hogy nem lehet folytatása regényírói munkásságának.

Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: The Silent Wife
Fordította: Sári B. László
Oldalszám: 395
Beleolvasó

2014. okt. 23.

Cat Winters: Fekete madarak árnyékában

Hogy őszinte legyek nem gondoltam volna, hogy nekem ez a könyv ennyire fog tetszeni, meg voltam győződve arról, hogy semmivel sem fog többet nyújtani, mint a most oly divatos YA könyvek - amelynek bevallom épp akkor szükségét éreztem - de tévedtem. Persze az is igaz, hogy nem egy iskolás környezetben játszódó habos babos szerelmi történetről volt szó benne, és hogy a könyv közel sem volt tökéletes, de a történet sötét és kissé nyomasztó hangulata és atmoszférája olyan különleges volt a számomra, hogy az teljesen magával sodort, mondhatni totál levett a lábamról. Úgyhogy innentől kezdve ne lepődjetek meg, ha csakis pozitívan tudok a regényről nyilatkozni.

A történet elején kissé lassan folytak az események, ami szerintem szükséges volt ahhoz, hogy ráhangolódjunk a korra, hogy magunk elé tudjunk képzelni egy olyan kísérteties és hullaszagtól bűzlő félelmekkel teli várost, ahol álarcos férfiak és nők próbálják magukat távol tartani az influenzajárványtól és nemcsak az arcuk elé tett maszkok segítségével, hanem mindenféle népi gyógymódokkal… Sajnos nem sok sikerrel.

Időben egyébként 1918-ban vagyunk az első világháború borzalmas és zűrzavaros időszakában, amikor az emberek félnek és rettegnek, a fontról hazaérkezett testileg és lelkileg megsebzett katonák pedig elvesztették az életbe vetett hitüket, depressziósak, a városban pedig tombol a spanyolnátha, ami kivétel nélkül szedi az áldozatait. Mivel a háború okozta megrázkódtatás és veszteség miatt az emberek elkeseredettek és reményvesztettek nem meglepő, hogy a szeretteiket gyászoló anyák, apák, feleségek és szerelmek hinni akartak valamiben vagy valakiben. Ekkor léptek a színre azok a hamis szellemfotósok és spiritiszta szeánszok médiumai, akik kapva kaptak az alkalmon és kihasználva az emberek elkeseredettségét és hiszékenységét azt állították, hogy ők kapcsolatba tudnak lépni az elhunytak szellemével, sőt mit több, le is tudják fotózni őket.

Állítólag azt mondják, hogy akik nem is látják a szellemeket azok is érezhetik őket, amikor például valami hideg suhan át a hátuk mögött, vagy amikor hirtelen lehűl a levegő mellettük és libabőrös lesz a karjuk, vagy amikor minden ok nélkül lépésszerűen recseg a lépcső és a padló a közelükben... ti is éltetek már át ehhez hasonlót?

Mary Shelley 16 éves, amikor az apja letartóztatása után a nagynénjéhez kell menekülnie San Franciscóba, aki nem sokkal, csupán csak 10 évvel volt idősebb nála, ennek ellenére mégsem tekintette őt egyenrangú partnernek. Én Mary helyében többször is szívesen megcibáltam volna Eva haját, amiért nem tartotta tiszteletben a kérését és megkérdőjelezte a szavahihetőségét. De Mary nem sokat foglalkozott ezzel, a figyelmét teljes mértékben a gyerekkori barátjával, szerelmével való nagy találkozás kötötte le, majd később az a hír, hogy a fiú mindent hátrahagyva bevonult a seregbe. Egy balesetnek köszönhetően azonban Mary egy különleges képességre tesz szert, mellyel lehetővé válik számára, hogy lássa a fiú szellemét, aki meglepő mód segítséget kér tőle (nem egyszer s nem kétszer). És Mary ahelyett, hogy fejvesztve elmenekülne előle inkább marad és próbálja megérteni őt és pontosan kideríteni, hogy mi is történt vele valójában.

A történet számomra meglepően érdekes és izgalmas volt, rengeteg hátborzongató dolognak voltam szemtanúja olvasás közben kezdve a hamis és megjátszott szeánszoktól, Mary túlságosan is valódinak tűnő szellemekről és különféle fekete madarakról szóló látomásáig, melyek valódiságában hozzá hasonlóan én sem mindig voltam biztos, és ez bizony sokszor nagyon misztikussá és titokzatossá tette a könyvet, mely miatt nem egyszer felállt a szőr a hátamon.  

Mivel a történet kiszámíthatatlan volt, így ennek köszönhetően a vége is marha nagyot szólt. Voltak ugyan különböző elméleteim Stephen halálával kapcsolatban, de egyik sem közelítette meg a történet végkifejletét. Olvasás közben végig tele voltam olyan kérdésekkel, mint hogy vajon Mary valóban látja Stephen szellemét? Vajon mi történhetett a fiúval, hogy nem tud békében nyugodni a lelke? És Stephen bátyja mit titkolhat, valóban becsapja a szeretteik után sóvárgó embereket a szellemfotóival?
De a sok-sok pozitívum mellett a könyv végére mégis hiányérzetem maradt, hogy miért? Azt pontosan nem tudnám megmondani… talán mert túl gyorsan ért véget, vagy mert a bűnösök nem a tetteikhez mérten nyerték el a méltó büntetésüket. Mindenesetre ha valakinek egy sötét hangulatú, idegfeszítő gyilkossági nyomozásra támadna kedve, amely valamiféle természetfeletti jelenséggel (teszem azt egy szellemmel) áll kapcsolatban, akkor annak bátran merem ajánlani ezt a könyvet, szerintem nem fog csalódást okozni.

                                                        Cat Winters
Amikor megláttam a magyar borítót, akkor azt mondtam magamban, hogy ez csodálatos. Amikor olvasás után megnéztem az eredetit is, akkor azt mondtam, hogy EZ a tökéletes, már csak azért is, mivel Mary is mindig pilótaszemüvegben rohangált a regényben, és mert ennek a borítónk a hangulata sokkal kísértetiesebb, ami jobban visszaadja a könyv hangulatát.


Kiadó: Scolar
Eredeti cím: In the Shadow of Blackbirds
Sorozat: Nem, hál' istennek
Fordította: Simonyi Ágnes
Oldalszám: 304

2014. okt. 18.

M. C. Beaton: Miss Pym és a menekülő menyasszony (Az utazó házasságközvetítő 1.)

Ha valaki egy gyors és egyszerű, az 1800-as években játszódó kicsit romantikus, kicsit nyomozós olvasmányra vágyik, akkor annak bátran ajánlom Miss Pym kalandos történetét, ami igaz, hogy hosszabb távon nem tudta igazán fenntartani a érdeklődésemet és a cselekménye is meglehetősen kiszámítható volt, ennek ellenére mégis volt benne valami - talán a hangulata és a kor miliője – melynek köszönhetően egy nagyon könnyed és szórakoztató olvasmányban volt részem.

Egy kis kutatómunka árán megtudtam, hogy Az utazó házasságközvetítő sorozatot egy bizonyos Marion Chesey, skót származású írónő írta, aki több álnéven is publikált, többek között az Agatha Raisin és a Hamish Macbeth-sorozatairól elhíresült M. C. Beatonén is.

Az írónőnek ez a romantikus regényei közé tartozó hatkötetes sorozata, ami egyébként már nem mai gyerek - az első kötet 1990-ben jelent meg, az utolsó pedig 1992-ben - legelőször a szerző eredeti nevén jelent meg, de gondolom amolyan kiadói fogásként M. C. Beaton név alatt került a későbbiekben kiadásra. Mindenesetre, ha szemeztem is az írónő bármelyik könyvével korábban - gondolok itt például az Agata Raisin sorozatára - mégis ez a házasságközvetítős volt az, ami igazán megragadta a figyelmemet és döntöttem úgy (természetesen a romantikus beütése miatt), hogy mindenképp megpróbálkozom vele. 

Abban az időben, vagyis az 1800-as években a postakocsikat Repülő Masinaként ismerték. A vénkisasszony Hannah Pym számára ezek a postakocsik testesítették meg mindazt, ami a borús és elsivárosodott életéből hiányzott: a kalandot, a reményt, a másféle világokat, az életet és a nevetést. Miss Pym tizenkét éves kora óta szolgált Thornton Hallban. Szobalányként kezdte, majd az idő múlásával házvezetői pozícióba küzdötte fel magát. Hűséges volt és megbízható és soha nem tette ki a lábát Thornton Hallból, pedig mindig is szeretett volna utazni és világot látni. Így amikor a munkaadója a halála után ötezer fontot hagyott rá, az első dolga az volt, hogy jegyet vett az első postakocsira, amivel aztán el is kezdődött Miss Pym első nagy kalandja.

A postakocsi utasai elég eklektikus társaság volt, mindenkinek volt valami takargatni vagy titkolnivalója, amik természetesen a könyv végére majd mind napvilágot fognak látni. Példának okáért ott volt a csinos, de a végletekig szerény és visszafogott özvegyasszony Mrs. Bisely, aki egy olyan férfival utazott együtt, akivel még nem házasodott össze. (Vajon a tábornok valóban szerelmes volt Mrs. Bisely-be vagy csak egy megátalkodott hozományvadász lett volna?)  Aztán az utasok között utazott egy ügyvéd Mr. Fletcher, aki meglehetősen csendes és ápolatlan ember benyomását keltette, de soha nem gondoltam róla, hogy bármi rejtegetnivalója is lenne. Csakúgy, mint Mrs. Bradley-ről sem, aki egy amolyan fűvel-fával gyógyító kedves hölgy volt. Viszont rajtuk kívül a postakocsin utazott még két olyan személy, akikről már egészen más véleménnyel voltam. Az egyikük a jóképű Lord Harley volt, aki nagyon keresett valakit, a másikuk pedig egy bizonyos Edward Smith, aki mint később kiderült egy férfiruhába bújtatott elkényeztetett fiatal lány volt. Az utazás során a kis csapatot igazi útonállók támadták meg, majd hóviharba keveredtek, melynek okán több napra egy fogadóba voltak kénytelenek maradni, ahol aztán Miss Pym – aki egy nagyon talpraesett teremtés volt, bár számomra talán egy kissé túl rámenős, de mentségére legyen mondva, hogy mindig tudta, hogy kinek mi a legjobb és ebben soha nem is tévedett – magabiztosan vette a kezébe a dolgok irányítását.

A könyv könnyed és haladós volt, amolyan tipikus egyszer olvasós, inkább szórakoztató mintsem egy izgalmas és komoly olvasmány. Nagy örömömre a történet a tizenkilencedik században játszódott, ami a szereplők ruházatán, az akkori erkölcsi normákon és a kedvelt társadalmi tevékenységeken keresztül köszönt vissza, ennek köszönhetően nagyon gyorsan sikerült visszarepülnöm kicsit a szívemnek oly kedves regency korba, úgyhogy e tekintetben egy szavam nem lehet panaszra. Azonban M. C. Beaton stílusa, humora és történetvezetése már közel sem ragadt magával annyira, mint mondjuk például Julia Quinn, vagy Georgette Heyer írásai, akiket csak azért merek felhozni példának, mert kicsit meglepődtem, amikor a könyv hátoldalán azt olvastam, hogy: „ M.C. Beaton a régensség korabeli romantikus regények koronázatlan királynője”. Nos, ezt a kijelentést kissé túlzásnak érzem (az előbbi két írónő könyveit ismerve és rajongva értük), de úgy gondolom, hogy a műfaj kedvelői, hozzám hasonlóan, ha nem is lesznek elájulva a könyvtől, mindenképp egy pár órás kellemes és szórakoztató kikapcsolódásban lesz részük általa.

Marion Chesney

A sorozat kötetei:
1. Emily Goes to Exeter - Miss Pym és a menekülő menyasszony
2. Belinda Goes to Bath - Miss Pym és a rámenős márki
3. Penelope Goes to Portsmouth - Miss Pym és a léhűtő lord
4. Beatrice Goes to Brighton
5. Deborah Goes to Dover 
6. Yvonne Goes to York 



Kiadja: Ulpius-ház
Eredeti cím: Emily Goes to Exeter
Sorozat: Travelling Matchmaker 
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Oldalszám: 214

2014. okt. 17.

Könyvek, amiket várok #26

Nemrég láttam, hogy hamarosan megjelenik María Dueñas következő regénye az Elfelejtett misszió a Gabo kiadó jóvoltából, aminek én irtó örülök, mivel az írónő előző könyve, az Öltések közt az idő is maradandó élményt nyújtott a számomra. Az a könyv egyébként egy tipikusan olyan könyv volt, amire még évek múlva is visszaemlékszik az ember. Persze nem az egész történetre - bár ki tudja, lehet, ha nagyon megerőltetném magam, akkor még az is menne - hanem csak felvillanó emlékképekre és persze a könyv hangulatára, ami meglepő mód, még ma is halványan itt él bennem... és ezek az igazán jó könyvek!

Egyszóval nagyon várom!

María Dueñas: Elfelejtett misszió


Blanca Perea egyetemi tanár, negyvenes évei közepén, akit a férje néhány hónapja elhagyott szeretője kedvéért. Blanca, hogy minél messzebb kerüljön otthonról, és végiggondolhassa életét, elfogadja egy amerikai egyetem kutatói ösztöndíját és elutazik Kaliforniába. Az egyetem azzal bízza meg, hogy rendszerezze Andrés Fontana hagyatékát, aki harminc évvel ezelőtt a Modern Nyelvek Tanszék igazgatója volt.
Fontana írástudatlan bányászcsaládból származott, de a helyi úriasszony hóbortjának köszönhetően lehetősége nyílt Madridban tanulni, ahol elvégezte az egyetemet. 1935-ben egy ösztöndíjjal az Egyesült Államokba távozott, ahonnan soha nem tért haza, mert 1936-ban kitört a polgárháború. Blancát lassanként megismerkedik a tanszék oktatóival, és vezetőjével. Egyik nap vásárlás közben bemutatják a hatvan körüli Daniel Carternek, aki valamikor a tanszék tanára volt, kiemelkedő hispanista, de mára visszavonult. Daniel szülei akarata ellenére nem orvosnak tanult, hanem beiratkozott spanyol szakra, ahol megismerkedett Andrés Fontanával. Ő beszélte rá, hogy pályázza meg a Fullbright ösztöndíjat, melyet az 1950-es években hirdettek meg először Spanyolországba. Daniel az ötvenes évek elején érkezett Madridba és beutazta a félszigetet.
E három ember sorsa fonódik össze a regényben, melynek végén minden titokra fény derül. Az Elfelejtett misszió María Duenas második regénye, az első Öltések közt az idő címmel jelent meg magyarul.
Kiadó: Gabo,  Oldalszám: 520,  Várható megjelenés: 2014. november 16.

Borítók
A könyv borítójától egyébként nem vagyok nagyon elájulva, de minél tovább nézem annál jobban kezdek megbarátkozni vele (és nem megszeretni), ellenben a tipográfiájával sehogy sem tudok kibékülni. A külföldi borítók közül sem igazán tudnék választani... még talán a legelső a legjobb báááár, lehet, hogy azért sem nagyon pipiskednék, ha a könyvesbolt legfelső polcán lenne.




2014. okt. 12.

Julie James: Az a gyanúm, szerelem (FBI #2)

Ha romantikus regényre vágyom, akkor egyértelműen a történelmi románcok felé vezet az utam, a jelenkoriak valahogy soha nem tudtak megfogni maguknak, kivételt képeznek ez alól Julie James könyvei, melyeket egyszerűen letehetetlennek tartok. Regényei, melyeket amellett, hogy meglehetősen szellemesnek és intelligensek érzek (semmi agyzsibbadást vagy idegeskedést - ami a szereplők közötti kommunikáció hiányából fakad - nem észlelek olvasás közben) habkönnyűek, szórakoztatóak és tökéletes kikapcsolódást nyújtanak a számomra. Mindez úgy gondolom annak köszönhető, hogy a szerző tökéletesen tisztában van azzal, hogy hogyan kell olyan szereplőket alkotnia, akik képesek megérinteni az olvasó szívét, és olyan történeteket írnia, melyek reális volta miatt gond nélkül el lehet bennük merülni.

Az Az a gyanúm, szerelem című könyvben Chicago egyik leggazdagabb emberének a lányával, Jordan Rhodes-al ismerkedhetünk meg, aki segítségével betekintést nyerhetünk a borok csodás világába, mivelhogy ő a város egyik legjobb borkereskedője. Jordan jó anyagi körülmények között él, amit meglepő mód nem a családi hátterének köszönhet, hanem a munkájának és annak, hogy az édesapja engedte, hogy saját magának keresse meg azt a pénzt, amiből fent tudja tartani magát.
Néhány hónappal ezelőtt Jordan ikertestvére Kyle börtönbe kerül, ami miatt Jordan betegre aggódja magát, így amikor az FBI felajánlja, hogy szabadon engedik a fiút, cserébe az ő segítségéért – el kell kapniuk egy gengsztert és a társát, aki történetesen Jordan egyik barátja - elfogadja az ajánlatot. Jordannak mindössze annyi a teendője, hogy elmegy egy partira egy FBI ügynökkel együtt és eltereli a rosszfiú figyelmét addig, amíg az ügynök elrejt néhány poloskát a helyszínen. De minden rosszra fordul, amikor a partnere megbetegszik és a helyébe egy igazán ellenszenves ugyanakkor rendkívül szexi férfi Nick McCall kerül, akivel meg kell játszaniuk, hogy randiznak egymással és halálosan szerelmesek egymásba.

Nagy örömömre a szerző az előző könyveihez hasonlóan most sem okozott csalódást, Julie James ismét hozta a  jól megszokott stílusát, mely miatt én irtó hálás vagyok neki. A karakterei - mint azok már korábban is - számomra most is teljességgel hihetőek voltak, a romantika és a szereplők közötti érzéki vonzalom is ugyancsak szívemnek tetszőre sikeredett. Díjaztam a szereplők talpraesettségét és a munkájuk iránti elhivatottságukat, Jordan szarkazmusát és határozottságát, valamint Nick morcosságát – aki egyébként egy tipikus alfa hím volt - a „velem ne cseszekedj” stílusával együtt. A mellékszereplők közül egyértelműen Kyle (Jordan ikertestvére, aki állítólag a Lostban szereplő Sawyer kiköpött mása és egyben egy "twitter-terrorista") dobogtatta meg a szívemet, így nem meglepő hát, hogy már alig várom a sorozat következő részét, melyben majd ő játssza a főszerepet. 

A történet eleje kissé döcögősen indult, de a könyv felépítése, könnyed történetvezetése, a szereplők ábrázolása és a közöttük lévő románc természetes alakulása - a rendkívül pergő és életszerű párbeszédekről már nem is beszélve - mindenért kárpótolt. Annak ellenére, hogy inkább egy romantikus komédiáról, mintsem egy krimiről volt szó, voltak részek, ahol némi feszültség támadt bennem a rosszfiúk megjelenését illetően, de ez olyan minimális volt, hogy soha nem fajult odáig a dolog, hogy tövig rágtam volna miattuk izgalmamban a körmöm. A könyv cselekményében egyébként nem volt semmi meglepő, kiszámítatlan vagy hátborzongató és a hősnő életéért sem kellett soha aggódnom, ennek ellenére mégis letehetetlen volt a számomra a könyv, szinte odaszegezett a fotelhez, amiből a legszívesebben addig fel sem keltem volna, míg a végére nem érek. De mivel egy háziasszony életében vannak olyan banális és fárasztó külső tényezők, mint a mosás, főzés és a takarítás, melyek képesek pofátlanul betolakodni a romantikus álmodozásaiba, így kénytelen voltam én is szünetet tartani, amely higgyétek el kínkeserves kényszer volt számomra. 

Az Az a gyanúm szerelem immár a harmadik könyvem az írónőtől, melynek elolvasása után határozottan állítom, hogy Julie James a romantikus krimik műfajában dobogós helyen áll a kedvenc íróim listáján. Sajnos nagy bánatomra írás tekintetében az írónő nem túl termékeny, évente csak egy könyvvel rukkol elő, amivel kénytelenek vagyunk beérni, de én nagyon bízom benne, hogy a kiadó e sorozat további könyveit is minél hamarabb elhozza majd nekünk. 
Julie James


Kiadó: Pioneer Books
Eredeti cím: A Lot like Love
Sorozat: FBI / US Attorney 
Fordította: Kereki Noémi
Oldalszám: 336


A sorozat kötetei:
1. Something About You – A hamis partner
2. A Lot like Love - Az a gyanúm, szerelem
3. About That Night
4. Love Irresistibly
5. It Happened One Wedding
6. Suddenly One Summer (2015.04.)

2014. okt. 9.

Hát akkor hangolódjunk!

Tegnap begyújtottam a cserépkályhánkba, úgyhogy semmi kétség most már tényleg itt az ősz, aminek én nagyon örülök, hiszen ez az egyik kedvenc évszakom. Egyébként szeretem én a többit is - kivéve a perzselő és tikkasztóan lusta nyarat nem -, de igazából egyiket sem érzem olyan közel magamhoz, mint ezt a csodás, kissé csípős, ködös és borongós hangulatú időszakot. A napokban egyre többször vettem észre magamon, hogy lassan kezd elkapni (aminek a naptár szerint már épp ideje volt) az a tipikus őszi hangulat, amit akkor kezd érezni az ember, amikor esténként már egyre csípősebbé kezd válni az idő, és egyre többet esik az eső - amit szintén rettentő mód szeretek - vagy amikor kinézve az ablakon azt látja, hogy a fák levelei elkezdenek sárgás, pirosas, barnás színt ölteni, majd szép lassan lehullani, hogy aztán majd ezen a csodás színes szőnyegen lehessen sétálni... Szóval most újra azt érzem, hogy lassan, de biztosan kezd szétáradni bennem ez a jól ismert csodálatos őszi érzés, amit én boldogan fogadok.

A minap már azon gondolkodtam, hogy nagyon gyorsan vennem kell magunknak fahéjas illatú gyertyákat, meg almás fahéjas teát, amivel majd jó betudok kuckózni a kedvenc fotelembe, a kedvenc takarómmal és a kedvenc bögrémmel, hogy esténként a kedvenc filmemet nézhessem, vagy a kedvenc könyvemet olvashassam. Meg aztán az is az eszembe jutott, hogy lassan elő lehet majd vennem a sütőtökös receptjeimet is, mert az idén megfogadtam, hogy sokkal, de sokkal több sárga pitét fogunk majd enni mint tavaly, olyan sokat, hogy abba az egész családom belesárguljon.
Úgyhogy most nagyon boldog vagyok, mert végre, végre újra élvezhetem az ősz ízeit és színeit, mert végre, végre itt az ősz!

















2014. okt. 8.

Chloe Neill: Twice Bitten - Chicagoland vámpírjai #3.

Ez a könyv valami hihetetlen jó volt, és már most előre elnézést kérek az állandóan ismételgetett szavaimért, de amellett, hogy a sorozat ezen részéről is csak csupa csupa jót tudok írni, még mindig úgy gondolom, hogy ez az egyik legjobb vámpíros sorozat, amihez eddig szerencsém volt. Van benne minden, ami a műfaj kedvelőit a fotelhez szegezheti. Van itt kérem akció, romantika, szenvedély, fordulatokban gazdag cselekmény, izgalom, humor és persze egy tökös hősnő, aki okos, talpraesett, szexi és a kardforgatásban is páratlan. Ha azt mondom, hogy a Chicagoland vámpírjainak az első két része erős volt, akkor ez a rész… pffff…. átkozottul jó volt, melyhez az a kis erotikus extra (igen, közös erővel sikerült végre összegyűrniük Merritéknek a lepedőt), amit az előző részekben oly rettentő mód hiányoltam, mi tagadás, sokat lendített  a dolgon.

Na de nézzük, hogy miről is szólt ez a rész. Azzal, hogy a vámpírok Celinanak hála kiléptek a nyilvánosság elé, akár tetszett nekik, akár nem, az emberek szeme elé kerültek, akik nem voltak mindig elnézőek velük szemben. Mivel túl sok vámpírban túl sok gyűlölet gyülemlett fel az emberekkel szemben és fordítva, sokan úgy gondolták, hogy elkerülhetetlen a háború. A vámpíroknak tehát szövetségesekre volt szüksége és erre a legkézenfekvőbb megoldás az alakváltók voltak, akik épp most készültek arra, hogy Chicagoban találkozva, egy gyűlésen határoznak arról, hogy a saját területeiken maradjanak-e a továbbiakban vagy térjenek vissza az ősi lakhelyükre Alaszkába. Ha az alakváltók maradnak, akkor a vámpírok velük együtt nézhetnek szembe az őket ért támadásokkal, ha viszont nem, úgy, mint már korábban, ismét egyedül kell elszenvedniük a természetfelettiek ellen irányuló kegyetlen emberi tetteket. Ennek a lehetőségnek az elkerülése végett Ethan mindent megtesz, hogy szövetséget kössön a falkával, és mintegy a béke jeleként felajánlja (kölcsön adja) az alakváltók Alfájának, Gabriel Keene-nek Meritet, különleges testőrnek. Meritnek természetesen el kell fogadnia a kinevezést, annak ellenére, hogy tudja, valószínűleg meg fogja bánni, amivel nem is tévedett olyan nagyot, ugyanis valaki, aki nem nézi jól szemmel az alakváltók és a vámpírok közötti bimbózó kapcsolatot vadászik Gabrielre, melynek köszönhetően Merit hamarosan a tűzvonalban találja magát. Meritnek minden létező segítségre szüksége van, hogy kinyomozza, ki lehet a lehetséges gyilkos, de bárkihez is fordul a természetfölötti lények sorában, mindenhol egyre növekvő ellenségeskedéssel és feszültséggel találja szembe magát.

Na és persze nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy mindeközben bizony közte és egy bizonyos zöld szemű, évszázados korú mester vámpír között is egyre fokozódik a feszültség.

Ennek a résznek a cselekményéből igen nagy szeletet hasítottak ki az alakváltók, melynek kezdetben nem igazán örültem, mivel ha választanom kéne a vámpírok és az alakváltók között, akkor gondolkodás nélkül a vámpírok mellett tenném le a voksom. Hogy miért? Azt nem tudnám pontosan megmondani, de az alakváltók eddig valahogy egyik könyvben sem igazán nőttek közel a szívemhez. Talán mert túl gyakran növesztettek szőrt, meg mert büdösek... na jó, nem büdösek hanem föld, meg fű, meg a természet különböző illatainak az eszenciáit hordozzák magukon. Aztán ezen felül mindegyikük kivétel nélkül rettentő laza, ugyanakkor túlontúl szenvedélyes, és tuti, hogy imád motorozni, a hosszú hajukról már nem is beszélve. Míg a vámpírok csúcsragadozók. Értitek, A Csúcs Ragadozók. Nem félnek senkitől és semmitől, varázserejük van, igaz, hogy érzéketlenek és hidegek, de ha kell, akkor tudnak nagyon szenvedélyesek is lenni. Ennek következtében az ő érzelmeik kevésbé befolyásolhatóak, de ha valakinek (mondjuk egy nőnemű lénynek) ez mégis sikerül, akkor az nagyon izgalmas és eget rengető tud lenni. Szóval annak ellenére, hogy nem nagyon kedvelem az alakváltókat és ez a rész aztán igazán bővelkedett bennük, valahogy most a jelenlétük mégsem volt olyan zavaró a számomra, mivelhogy a könyv cselekménye olyan gyorsan magával sodort és beszippantott, hogy sok időm nem is nagyom volt miattuk lamentálni.  

Részemről ez a könyv (és a sorozat többi része is) elsősorban az írónő stílusa és a humora miatt lett nagy kedvenc, no és persze az is sokat nyomott a latban, hogy Merit és Ethan kapcsolatából most jóval többet kaptunk, mint korábban, aminek én - ugye mondanom sem kell -, hogy roppant mód örültem. Ebben a részben aztán volt ám szenvedély és halkan elsuttogott szerelmes szavak, hogy amikor aztán már az olvasó végleg abba a hiszembe ringatta magát, hogy végre sínen van a hős szerelmes gerlepár kapcsolata, akkor Ehatn mindezt elszúrva újra magára haragítsa Meritet. Pedig olyan jól indult minden és olyan jó érzés volt őket együtt látni, akár vitáztak egymással, akár nem, a kiképzős forró harci jelenetekről már nem is beszélve.

Szerencsére ebben a részben most nem sokat lehetett látni Morgant, akit nem igazán szeretek és a Catcher és Mallory páros is csak nagyon rövid időre tűnt fel a színen, de ezt igazából nem is nagyon bántam, volt annyi új és ugyancsak érdekes és szerethető karakter a történetben, ami tökéletesen elterelte a régiekről a figyelmem.

Egy szó, mint száz, élvezet volt olvasni a sorozat ezen részét is és nem kétséges, hogy a továbbiakban is irtó kíváncsi vagyok, Merit és Ethan kapcsolatának alakulására, no és persze, hogy milyen újabb bonyodalmakkal kell majd Meritnek a következő részben megküzdenie.
Chloe Neill

Ui.: Ha minden igaz, akkor jövőre nálunk is folytatódik a sorozat, de egyelőre csak a 3. rész kerül kiadásra.

Eredeti cím: Twicw Bitten
Sorozat: Chicagoland Vampires
Oldalszám: 355



          

       Novellák


A sorozat kötetei:
1. A lányok, olykor harapnak - Some Girls Bite
2. Ha eljön a péntek - Friday Night Bites
3. Twice Bitten
4. Hard Bitten
5. Drink Deep
6. Biting Cold
7. House Rules
8. Biting Bad
8.A. High Stakes (Luc & Lindsey Short Story in Kicking It Anthology)
8.B. Howling For You (Jeff & Fallon Novella)
9. Wild Things
10. Blood Games
11. Dark Debt 

2014. okt. 2.

Colleen Hoover: Slammed – Szívcsapás

Colleen Hoover nevével először a Hopeless című regénye kapcsán találkoztam, amitől akkor olyan pozitív élményt kaptam, hogy egy percig sem kellett gondolkodtam azon, hogy esetleg a következő könyvére is kíváncsi vagyok-e, de be kell valljam, hogy a Slammed sajnos nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeimet.

Lake az édesanyjával és a 9 éves kisöccsével együtt az édesapja váratlan halála után nehéz anyagi helyzetbe kerülnek, így amikor az édesanyjának Michiganben egy olyan állást kínálnak, amivel sokkal többet kereshet a mostaninál egyértelművé válik, hogy a családnak költöznie kell. Amikor megérkeznek az új otthonukba Lake kisöccse azonnal összebarátkozik a szomszéd, vele ugyancsak egykorú fiúval, akinek a bátyja enyhén szólva is szívdöglesztően néz ki. Will két éve veszítette el a szüleit és azóta egyedül neveli az öccsét, helyzete nem könnyű, de nem panaszkodik, teszi a dolgát, dolgozik, hogy biztos jövedelme legyen amiből fent tudja tartani magukat.

Lake és Will már az első perctől kezdve vonzódnak egymáshoz (tipikus instant szerelem első látásra), és csak miután menthetetlenül egymásba bolondulnak – ami csupán három napot vett igénybe – derül ki, hogy Will nemcsak a lány szomszédja, de egyben az egyik tanárja is a suliban, melynek köszönhetően kénytelenek a szabályokat és a törvényt betartva véget vetni a kapcsolatuknak. Mivel Willnek több vesztenivalója van, és mert koránál fogva is ő a bölcsebb (Lake tizennyolc Will pedig huszonegy éves) övé az a fájó feladat, hogy a végső döntést meghozza. A szakítás természetesen egyikük számára sem egyszerű, mivel azon túl, hogy a Will és Lake közötti kapcsolat mindent elsöprőnek bizonyul, a két szerelmes egymással szemben lakik, a testvéreik a legjobb barátok, ráadásul még az iskolában is minden nap látják egymást... Szóval tényleg minden, de minden összeesküdik ellenük, és nehezíti az elválásukat.

A könyv cselekménye egy az egyben a szerelmi szálnak van alárendelve, a dinamikája pedig a tiltott szerelem problémájára épül, amit nagyon könnyen rövidre lehetett volna zárni, ha mondjuk Will egy másik iskolában vállalt volna állást, vagy akár Lake egy másik iskolába jelentkezett volna át, hiszen mindkettőjüknek meg volt rá a lehetősége, de ez a kézenfekvő és pofon egyszerű megoldás egyikük fejében sem fordult meg - ó anyám borogass! Ennek köszönhetően innentől kezdve számomra az egész történet borult, Lake és Will problémáját nemcsak bosszantónak, de mondvacsináltnak és ennek következtében teljesen hiteltelennek és súlytalannak éreztem.

No de menjünk tovább a karakterekre. Viszonylag sokáig tartott míg megkedveltem Lake-et, ugyanis hiányzott számomra belőle a személyiség. Lake-et tizennyolc évesen meglehetősen éretlennek éreztem, úgyhogy nagy valószínűséggel ez miatt nem tudtam egyik döntésével sem azonosulni, míg Willel csak apróbb problémáim voltak. Ő egy csodás karakter volt, kedves, okos, vicces, egy igazi nagy testvér, akinek az öccsével való kapcsolata volt az egyik legvonzóbb dolog vele kapcsolatban.
A könyv erőssége egyértelműen a költészetben és a slam-estek hangulatában rejlett. Lake és Will az itt elhangzott költeményeiken keresztül kommunikáltak egymással, amik lehet, hogy nem mindig rímeltek, ellenben szívből szóltak és kifejezték a lelkükben tomboló érzelmeket, úgyhogy ezek a szituációk minden kétséget kizárólag meglehetősen romantikus és érzelgős hátteret biztosítottak a kettőjük szerelmi történetéhez.

Őszintén szólva sajnálom ezt a könyvet, mert sokkal jobb lehetett volna, ha az író jóval következetesebb és körültekintőbb lett volna a történet logikai felépítését illetően, és ha a mondvacsinált konfliktusokon túl kevesebb drámát vitt volna a történetbe. A tragédiák túlzott halmozása (halál, tanár-diák közötti tiltott kapcsolat, erőszak, betegség és akkor még ott volt Lake barátnőjének sanyarú múltja és az őt bántalmazó anyja…) határozottam megfeküdte a gyomromat, arról már nem is beszélve, hogy mindezt néhol már egyenesen hatásvadásznak éreztem. 

A könyv témája komor volt és elgondolkodtató, és bár a történet nem volt annyira kidolgozott, mint amire számítottam, ennek ellenére mégis hamar a végére értem, ami azt bizonyítja, hogy csak volt benne valami, ami megfogott és olvasásra késztetett. Azonban, hogy folytatni fogom-e a sorozatot azt erősen kétlem, hiszen annyi jó könyv van még a piacon ebben a műfajban, amit mindenképp el szeretnék még olvasni, hogy inkább azokat hozom előrébb a végeérhetetlen listámon, mintsem Colleen ezen nem épp remekre sikeredett írásának a folytatásait. 
Colleen Hoover


A sorozat részei:
1. Slammed - Szívcsapás
2. Point of Retreat – Visszavonuló
3. The Girl



Beleolvasó
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Slammed
Sorozat: Slammed 1.
Fordította: Barthó Eszter
Oldalszám: 294