Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről

Bevallom, kicsit hezitáltam a könyv olvasása előtt, féltem, hogy nem az én szájízemnek való lesz, de egy kedves barátnőmnek köszönhetően, aki különösen jól ért ahhoz, hogy hogyan kell felcsigázni a kíváncsiságomat, mégis belekezdtem a regénybe és hát azt kell mondja, hogy valóban vétek lett volna kihagyni.

Az egész történet egy 1912 márciusában íródott levéllel kezdődött.

Elspeth Dunn remélni sem merte, hogy első megjelenő verseskötetére rajongói levelet fog kapni, így amikor az Egyesült Államokból egy egyetemista, nevezetesen David Graham levelét kézhez vette Skye szigetének kicsiny postahivatalában, repesett az örömtől és hazaérve azon nyomban válaszolt is neki. Elspeth soha nem hagyta el Skócia északnyugati partjait, ugyanis félt a hajózástól. De miután a férje bevonult a háborúba és egyedül maradt, le kellett győznie a félelmét, hogy hajóra szállhasson és Londonba utazva találkozhasson Daviddel, azzal a férfival, akivel addigra mát több tucat levelet írtak egymásnak. Elspeth és David között kezdetben barátság, majd később szerelem alakult, de oly sok akadály állt az útjukba, beleértve azt a tényt is, hogy Elspeth már férjnél volt és a világ is egy katasztrófa szélén állt, hogy nem sok reményük volt a szerelmük beteljesülésére.  

Mindez régen történt már, 1912-ben. Elspeth és David öt évig leveleztek egymással és találkoztak is párszor, de leginkább levélben érintkeztek egymással. Rengeteg minden történt velük ez alatt az idő alatt, de a levelek melyekben álmaikat és a legféltettebb titkaikat osztották meg egymással, mindig rendszeresen jöttek mentek közöttük. Minden levélben ott lapult - kezdetben a sorok között, később már szavak formájában is – a vágyakozás, a reménykedés és az őszinte szerelem.  

A könyv narrátora nemcsak Elspeth és David, hanem olvashatunk még leveleket Margarettől, Elspeth lányától és az ő kedvesétől Paultól is. Mindez úgy lehetséges, hogy a történet két történelmi időszakban játszódik, az első és a második világháborúban.

Már a könyv első tíz oldala után ugrunk egyet az időben 1940-be, Edinburgh-ba, ahol egy bombasorozat után Margaret az anyját a hálószobában találja egy halom megsárgult levéllel az ölében. A következő napon Elspeth a bőröndnyi levéllel együtt eltűnik, Margaret pedig ott marad egyedül, egyetlen megsárgult levéllel és az anyja titkaival, amely arra sarkallja, hogy vesse bele magát a múltba és kutassa fel, hogy vajon ki lehetett az az amerikai férfi, aki ezt a szenvedélyes levelet írta és vajon miért őrizte oly féltve és sokáig mindezt az ő édesanyja.  

Ez a könyv elvarázsolt engem, és nem csak a különös helyzetben született gyönyörű szerelmi története miatt - melynek a vége még könnyeket is csalt a szemembe -, hanem Jessica Brockmole gyönyörű megfogalmazása és stílusa miatt is, amely magyar nyelvbe való átültetéséért külön köszönet a fordítónak. Elspeth és David érzelmekkel és hangulatokkal teli szerelmes leveleiktől teljesen meghatódtam, lelkesedtem, kétségbeestem és én is szerelmes lettem, egyszóval az érzelmek olyan széles skáláját élhettem át rajtuk keresztül, melyhez hasonlóval a mostani olvasmányaimban nem igen találkozhattam.  

A levelek dátumait elnézve meg kell hagyni, hogy bizony abban az időben rengeteget kellett várni rájuk. Hogy őszinte legyek nem is csodálkozom azon, hogy a régimódi levélírás kiment már a divatból. Bár az igazat megvallva megvolt annak is a maga varázsa, amikor az ember elsétált a postára, hogy feladja a gondosan megfogalmazott és leragasztott levélkéjét és majd onnan hazasétálva várjon és csak várjon, gyakran több hetet is arra, hogy válasz érkezzen rá, ha egyáltalán érkezett. Tökéletesen megértettem és át is éreztem ennek a várakozásnak az izgalmát és néha bizony a fájdalmát is, csakúgy, mint azt is, hogy miért is őrizgette Elspeth több éven keresztül ezeket a kincseket, mert ezek a levelek valóban kincsek voltak.

Az írónő nem árult el túl sokat a szereplőkről, érdekes volt, hogy csak minimális és nagyon tömör információkat kaptunk róluk és a környezetükről, a tájról és a különböző eseményekről, de mivel Brockmole olyan gyönyörűen tudott játszani a szavakkal, hogy igazából mindezt nem is nagyon hiányoltam. Igaz a történet nem mondható sodró lendületűnek, ennek ellenére mégsem lehetett rajta egy percig sem unatkozni és a nyugodt tempója mellett is tartogatott meglepetéseket a végére.

Egyszóval szerettem ezt a könyvet. Egy olyan szívszorító, de cseppet sem szirupos, amolyan igazi, lassú lefolyású, szóvirágokkal tűzdelt, csodálatos szerelemi történet volt, amit minden romantikus lelkületű női olvasónak szívből ajánlok.

Jessica Brockmole

Kiadó: Cor Leonis
Eredeti cím: Letters from Skye
Fordította: Bozai Ágota
Oldalszám: 238

A kedvcsinálót a könyvhöz és a trailert itt nézheted meg.

Tovább olvasom...

Domokos Gábor: Reklámország peremén

Hogyha már túl vagy a főiskolai vagy az egyetemi éveiden - vagy ha még csak most taposod azokat - és szeretnél egy kicsit nosztalgiázni vagy csak jókat nevetni, akkor szerintem semmiképp se foszd meg magad Domokos Gábor könyve által nyújtotta élménytől, mert az valóban egy élmény volt. Azonban!, (és ez most fontos), ha érzékeny vagy az obszcén szavakra és idegesítenek azok a fiatalok, akiknek nincs életcéljuk, hanem a csajok, buli, fanta szlogen által sugallt életforma megrögzött elkötelezettjei, akkor inkább jobb ha mégis kihagyod.

A könyvet egy nagyon kedves barátnőm ajánlására kezdtem el olvasni, aki azt írta róla idézem:  „…. egy kissé trágár és laza a stílusa……  a trágárságtól félek, hogy zavarni fog….. ” ezúton üzenem, hogy egyáltalán nem zavart, sőt őszintén mondom, nagyon jól szórakoztam rajta.:)

A könyv önéletrajzi ihletésű egy huszon-valahány éves fiatalember felnőtté válásáról, na jó inkább csak az ez irányú próbálkozásairól szól. Főhősünk reklámszlogeneket  gyárt, miközben a felsőoktatásban is folyamatosan próbálja megállni a helyét, többé kevésbé sikeresen, ami nem csak számomra, de saját maga számára is érthetetlen. Irigylésre méltó baráti körrel rendelkezik, rengeteget iszik, dohányzik, nőzik, szórakozik, olyan igazi link csávó, ami miatt ugyan néha megszólal  a lelkiismerete, de hamar túlteszi magát rajta. Természetesen komoly események is történnek az életében (halál eset, a nagy Ő megjelenése), amit véleményem szerint a fent említett életforma miatt egyáltalán nem vesz komolyan. 

A könyv olyan, mintha cenzúrázatlanul olvashatnánk a főhős gondolatait és élményeit 1-1 kalandos éjszakájáról a léhaságáról és az alkalmi kapcsolatairól, még akkor is ha épp nem pontosan emlékszik mindenre illetve mindenkire. Persze voltak részek, ahol az írónak a női nemre vonatkozó néhány dehonesztáló megjegyzéstől elkezdett kicsit viszketni a tenyerem, de úgy voltam vele, hogy fiatalság, bolondság…….!

Mivel a könyv önéletrajzi elemeket tartalmaz, így feltételezem, hogy a benne olvasottak nagy valószínűséggel meg is történetek….. és ha ez így van, akkor csak remélni tudom, hogy mostanára talán már benőtt a kedves Gábor feje lágya és ezt nem csak az őt körülvevő emberek, de a társadalom érdekében is mondom.

Ami érdekes és egyben zavaró volt, hogy egyes szám második személyben íródott a könyv. Bevallom ilyennel még nem találkoztam. (Ha valaki igen legyen kedves írja már meg, hogy melyik könyv az, csupán csak kíváncsiságból). Meg aztán a végével sem voltam maradéktalanul megelégedve, olyan volt, mintha elvágták volna…. a történet egyszer csak megszakadt. Egyértelmű, hogy folytatásért kiált a, mivel fogalmam sincs, hogy mi történt Nikivel, főhősünk felesége lett végül is, vagy nem? És mi történet a barátjával? Életben marad vagy meghalt????

Kedvenc részeim egyike a "bébisintérkedéséről" szóló rész volt.

„Délre kellett értük menned. A nővéred azt mondta, hogy fél hétre megpróbál hazaérni, de lehet, hogy késni fog egy kicsit, mire te flegmán azt hazudtad, hogy semmi gond, ellesztek ti, mint a befőtt. És tényleg. Majdnem egy fél órán át teljesen rendben mentek a dolgok. Matchbox, társasjáték, mesekönyv…, aztán egyszer csak meghallottad, hogy a kisebbik kiabál a budi felöl. Hogy „kész vagyok”. Kíváncsian bandukoltál a helyszínre, azon tűnődve, hogy ez a tény vajon mennyiben érint téged. A kiskrapek ott állt letolt gatyával, előrehajolva, mondhatni várakozó álláspontban, és mivel egyértelműen a seggével nézett feléd, lassan derengeni kezdett, hogy miről is szól ez a történet. Ám mivel eddigi bébisintérkedéseid alkalmával nem kellett szembenézned hasonló problémával (rejtély, hogyan úsztad meg), úgy érezted, hogy lélekben még nem vagy teljesen felkészülve a kívánt műveletre. Várj egy percet, kérted hát nem éppen kellemes illatot árasztó unokaöcsédet és kábán a bárszekrény felé vetted az irányt, hogy egy tripla whisky segítségével megpróbálj némi bátorságot önteni magadba. Aztán összeszorítottad a fogad, és kitörölted életed első idegen valagát….”

A könyv tele van iróniával, cinizmussal és egy nagy adag spontán humorral. Nekem nagyon tetszett és rengeteget nevettem rajta. Valószínű, hogy csak azért, mert voltak részek, ahol teljesen azonosulni tudtam a főszereplő néhány problémájával, gondolok itt az elvégzendő feladatok prioritási sorrendjének betartásában adódó nehézségeire: tanulás vagy tévénézés, tanulás vagy bulizás, tanulás vagy alvás….. minden esetben az utóbbi valóban sokkal kellemesebb időtöltés.

Értékelés: 4/5

Kiadó: Cor Leonis

Oldalszám: 184

Ár: 1990.-

Tovább olvasom...

Lezsák Levente: Emerson & Tsa. - avagy a titokzatos mordiai bűneset

Az Emerson & Tsa. című meseregény, Lezsák Levente első könyve, amely 2009 tavaszán jelent meg. Érdekességképpen említem csak, hogy az író többek között lovas kaszkadőr is, és több mint száz filmes és színházi produkcióban vett már részt. ….. Húha!!!

A könyvet, egy nagyon kedves barátnőm ajánlására kezdtem el olvasni, - amit ezúton is köszönök Neki, - irtó nagy hiba lett volna kihagyni!!

A történet tulajdonképpen egy hihetetlen jó mese. Van benne király és királylány, varázsló és tündér, repülőszőnyeg, varázskötél és nem utolsó sorban egy mesterdetektív géniusz(!) valamint annak ifjú tanonca.

A bonyodalmak ott kezdődtek, amikor Mordia királya a bal helyett, a jobb lábával kelt fel reggel, ami nem csak érdekes, hanem valósággal kétségbeejtő, mivelhogy ilyen még nem fordult elő a királyságban. Innentől kezdve a morcos király maga lett a megtestesült vidámság és jóindulat, viccelődött, nevetgélt és a megszokott fekete öltözéke helyett inkább a színes és virágos ruhákat részesítette előnyben. Mindez csak azért érdekes, mert Mordiára ez idáig a sötétség, a búskomorság és a szomorúság volt a jellemző.

Ugyan ezen a reggelen a szomszéd királyságban; Vidoriábna, pont az ellentétje történet mindennek. A vidoriai emberek jó kedélyűek és vidámak voltak, egyszóval a királyság maga volt a boldogság és a béke hona, egészen addig, amíg ezen a bizonyos napon Vidoria királya – Mordia királyával ellentétben - mogorván és búskomoran ébredt fel.

Csak a vak nem látja, hogy itt bizony valami turpisság történt, akarom mondani varázslat. Az ügy irányítását Mordia főudvarmesete, Bikacsöki Balambér veszi kézbe és rögtön fel is bérel egy mester detektívet, aki reményei szerint a rejtélyt majd megoldja. De mivel Bikacsöki Balambér füle mögött is vaj van, ezért egy olyan magánnyomozót bíz meg az ügy felgöngyölítésével aki, hogy finoman fogalmazzak nem áll a szakma magaslatán.

A történetben különböző stílusok keverednek, éreztem benne népmesei motívumokat, az egyik szereplő feltűnően hasonlított Sherlock Holmes detektív figurájára, aztán néhány mondat erejéig olvashattunk benne Hófehérkéről és az Ő gyilkosáról, na és persze az elengedhetetlen romantika is felüti a fejét a regényben. Nos, én úgy éreztem, hogy ezeket a mese elemeket az író megfogta és beletette egy nagy edénybe, aztán pedig jó összekutyulta az egészet. Az eredmény pedig ez a nagyon humoros és nagyon szórakoztató történet lett.

Minden tisztességes krimiben van egy úgynevezett Titokzatos Idegen, aki:

a) titokzatos

b) idegen.

Mivel a miénk csak amolyan félig-meddig tisztességes krimi, ezért esetünkben a Titokzatos Idegen csak titokzatos, és nem idegen. De ez persze majd csak nagy sokára derül ki, mint ahogy az is, hogy nem is annyira titokzatos, mint amennyire annak látszik.  

(De egyelőre még csak annyi derül ki, hogy a Titokzatos Idegen egy szobában ücsörög, és titokzatosságához illő titokzatos arccal teát kortyolgat. Fekete ruhában van, mint ahogy általában a Titokzatos Idegenek, és elmélyülten olvasgat egy könyvet, hogy múlassa a lassan ballagó időt.)

Az író stílusa nekem nagyon tetszett, végig mosolyogtam és nevettem az egész könyvet. Az arcom is csak azért nem állt görcsbe, mert a regény igen rövidke csupán 143 oldal, amit szinte egy nap alatt befaltam.

Nem lehet szó nélkül hagyni a könyv borítóját és a benne található képeket, amikből sokkal, de sokkal többet el tudtam volna viselni, hihetetlen jók! Cserkuti Dávid alkotta őket, aki az Unicumos reklámokhoz is készítette az illusztrációkat.

Sokat gondolkodtam azon, hogy ez most ifjúsági regény-e vagy sem, de arra jutottam, hogy mivel már én sem vagyok ifjú és ennek ellenére rettentően élveztem, így a könyvet korhatár nélkülinek mondanám.:)

Azt csiripelik a madarak, hogy állítólag majd film is készül belőle.

Értékelés: 5/5

Kiadó: Cor Leonis

Illusztrálat: Cserkúti Dávid

Oldalszám: 143

Ár: 2500.-

Tovább olvasom...

Eric Kraft: Herb és Lorna

Ambivalens érzéseim voltak a könyv olvasása közben, de csak a regény első harmadáig, - mivel a történet kicsit nehezen indult be és a szereplő gárda is kissé „érdekesnek” bizonyult - de onnantól kezdve egyér- telműen pozitív irányban billent ki a mérleg nyelve.

A történet úgy kezdődik, hogy Peter Leroy, - aki Herb és Lorna unokája - egy sokkoló felfedezést tesz, melyben rájön arra, hogy az ő nagyszülei voltak a mozgatható erotikus ékszerek megszületésének meghatározó alakjai. Mivel a nagyszüleinek a „viselt dolgai” a nyilvánosság előtt sem maradhatnak örökké titokban, úgy dönt, hogy ő maga fogja megírni a történetüket a teljesség igényével. Az életrajzszerű elbeszélésben Peter és May, - aki Herb és Lorna barátja - mesélik el a házaspár, számomra ugyan kicsit bizarr, de mindenképp kedves és humoros történetét.

Lorna egy okos és vidám nő volt, akinek a szobrászathoz való művészi tehetségét, még lány korában a nem éppen erkölcsös nagybácsikája fedezte fel és fejlesztett tökélyre. Herb pedig egy igen szerencsétlen családból származó, de kiemelkedő ügynöki tehetséggel rendelkező fiatalember. Mindketten a „közönséges tárgyak” készítésével foglalkoztak titokban, egymás tudta nélkül. Nem csak jó érzéssel, de büszkeséggel is töltötte el őket az a tudat, hogy valami olyannak a megalkotói, amihez tehetségük is volt. Nem beszélve arról, hogy rettentően élveztek is azt amit csináltak. Lorna volt az, aki a művészi értéket adta a munkához és Herb volt az, aki a mechanikus részeket tervezte és a kész árut értékesítette. Hiába voltak ezek az erotikus tárgyak kiváló minőségűek és csodásak, mégis csak obszcénnak számítottak. Ezért (!) titkolták mindketten a munkájukat nem csak mások, de nagyon hosszú ideig még egymás előtt is.

Herb és Lorna ugyan olyan hétköznapi embereknek számítottak, mint bárki más. Nyugodtan élték a mindennapi életüket a New York állambeli Babbingtonba, ahova a házasságuk után telepedtek le. Herb autókat árult - nem is kis sikerrel - Lorna pedig  kezdetben egy ékszerésznek segített be munkájával, majd egy logarléc gyártó vállalatnál helyezkedett el. Végig kísérhetjük az egész életüket, - az első találkozástól kezdve, egészen az utolsóig - amelyre jelentős befolyással bírtak az olyan nagyszabású események, mint az első világháború a nagy gazdasági válság és a második világháború.

Herb és Lorna története az elejétől a végéig egy nagyon bájos és humoros mese. Az életük olyan harmonikus volt és az agyuk is annyira egy rugóra mozgott, hogy ilyen tényleg csak a mesékben van. A könyv ritmusa, érzésem szerint csak a történet harmadától kezdett egyenletessé válni, amikor Herb és Lorna új lakásba költöztek az öreg Mikszáthéktól, akik azért idős létükre nem voltak piskóták. Megrökönyödve olvastam, hogy hogyan találták meg maguknak a sex örömét a fiatal pár segítségével úgy, hogy az ő dolguk csak az volt, hogy üljenek és figyeljenek.:) Nos, innentől kezdve - mint már említettem - ugyan kiegyensúlyozottabbá vált a történet, de bizony kevésbé volt izgalmas. De ez egyáltalán nem rontotta a könyv élvezeti értékét, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy esténként csak akkor tudtam letenni, amikor az már kiesett a kezemből. Ami igazán nem tetszett az a könyv elején olvasható túl részletesre sikeredett családfa ismertetése volt, amely megalapozta ugyan a könyv további hangulatát, de nekem mégis valahogy túl sok volt. És a képek. Szerintem elég rossz helyre kerültek a könyvben, inkább az épp aktuális fejezet végére kellett volna tenni őket. De ettől függetlenül nagyon jókat szórakoztam rajtuk.:)

Az, hogy ez a két ember milyen harmóniában, szeretetben és egyetértésben élte le az egész életét együtt, számomra nagyon szívmelengető érzés volt, és az egymás előtt is féltve őrzött titkuk is gyakran csalt mosolyt az arcomra. Annak ellenére, hogy Herb és Lorna csak kitalált karakterek voltak, a könyv végére érve mégis valódinak éreztem őket.

Kiadó: Cor Leonis

Eredeti cím: Herb 'n' Lorna

Fordította: Balika Anna

Oldalszám: 369

Tovább olvasom...

Maria Murnane: Papíron príma - Waverla Bryson (félre)sikerült kalandjai

A könyvben olvasható történet ugyan olyan vidám, mint amilyen színes a borítója.

A regény egy majd harminc éves nőről Waverly Brysonról szól, aki a sportszakmában dolgozik, de nem, mint profi sportoló, hanem, mint PR ügynök. Már majdnem sikerült San Francisco egyik legjobb partijának számító férfijéhez feleségül mennie, amikor a leendő férjelölt az esküvő előtt pár nappal közli vele, hogy ő bizony nem szerelmes belé és ezért az esküvőt lefújja. Ez a vallomás váratlanul érte Waverlyt, érthető hát, hogy mindezek után élete romokban hever. Csak a két legjobb barátnője tudja nagy nehezen rávenni arra, hogy bújjon ki végre a csigaházából és térjen vissza a társasági életbe, mellyel újra kezdetét veszik a véget nem érő randizások, természetesen olyan pasikkal, akik ugyan papíron prímák, de az életben mindegyiknek megvan a maga stikje.

Már rögtön a könyv elején az jutott az eszembe, hogy ez a Waverly egy második Bridget Jones, annak ellenére, hogy hősnőnket sokkal okosabbnak és talpraesettebbnek éreztem Jonesnál. Igaz rettentő kétbalkezes, és ha a nagy Ő-vel kell beszélnie, akkor, mintha valami áramszünet lenne nála, de mindezek ellenére mégis könnyű vele azonosulni. Mint a legtöbb szingli nőnek Waverlynek is az a legfőbb félelme, hogy mi van akkor, ha nem találja meg a tökéletes férfit? Ha magányosan fog meghalni?  A könyv egyértelműen a szingliség körül forog, ami Bridget Jones után világjelenség lett. Persze nálunk mindez nem olyan mértékű, mint Nyugat-Európában. Én például kizárt dolognak tartom azt, hogy részt vegyek egy, a könyvben is olvasható szingli aukción, ahol a legtöbbet licitálóval kell töltenem az estém hátralevő részét.  Vagy egy olyan esküvőn, ahol a szingliknek megkülönböztetett asztal dukál. Ezektől én úgy érezném magam, mintha a homlokomra lenne tetoválva, hogy házasok kíméljenek, de a többieknek szabad a pálya. De szerencsére életemnek ez a szakasza már elmúl, amit azért néha kifejezetten hiányolok.:) Úgy gondolom, hogy sokan téves sztereotípiákat aggatnak a szinglikre, - többek között én is - miszerint ők csak a mának élnek, kapcsolataikat csak a barátaik jelentik, állandóan csak buliznak és nem utolsó sorban álomállásuk van. Ez azonban csak a felszín, mert mindezek mellett mégis magányosnak érzik magukat..

Így van ezzel Waverly is. Ráadásul őt még a szakmája sem teszi boldoggá, hiába csinálja olyan jól. A lelke mélyén ugyan érzi, de még magának sem meri bevallani, hogy nem szereti a munkáját. Az „Édesem üzeneteket” először csak magának kezdte el írogatni, mely segítséget nyújtott számára megbirkózni a magánnyal az őt ért csalódásokkal és frusztrációkkal, amiket a munkájával, az apjával és a félresikerült randijaival kapcsolatban érzett.

Fedlap: Szóval, az exed elkelt, te meg még mindig a piacon vagy?
Belül: Édesem, gondolj magadra úgy, mint egy elit helyen lévő kiemelt ingatlanra, aminek az értéke folyton csak növekszik.

Annak ellenére, hogy a regény végig kiszámítható mégis nagyon szórakoztató és vicces, bár néhány helyen úgy éreztem, hogy a történet túl hatásvadász, és bevallom őszintén, hogy az „Édesem üzenetek” is zavartak még kezdetben. Túl soknak éreztem őket és nem is mindegyik tetszett igazán, de a könyv végére sikerült  megbarátkoznom velük.

Természetesen a történet végére Waverly nemcsak önmagát de az oldalbordáját is megtalálja és belátja, azt az aranyigazságot, hogy nem az számít, hogy mások, mint gondolnak róla, hanem az hogy ő mit érez.

Azok akik egy kis  könnyed romantikus történetre vágynak, amiben egy szingli nő vicces társkeresési katasztrófáiról, munkahelyi problémáiról és az álmai megvalósításáról olvashatnak, azoknak csak ajánlani tudom ezt a nagyon kedves, igazi „csajos” könyvet.

Kiadó: Cor Leonis Kiadó

Eredeti cím: Perfect on Paper - The (Mis)Adventures of Waverly Bryson

Szerkesztette: Balikáné Bogdán Mária

Oldalszám: 306

Tovább olvasom...