Paula Hawkins: A lány a vonaton

Köztudott, hogy nem nagyon rajongok a thrillerekért, de időről időre megtalálnak maguknak és van, hogy egy-kettő annyira felkelti az érdeklődésemet, hogy nem sokat tökölök azon, hogy megvegyem-e vagy sem, már repül is a kosaramba. Így volt ez Paula Hawkins könyvével is, aminek a fülszövege egyébként meg kell hagyni, rendkívül jóra sikerült, tényleg nem árul el túl sokat a történetből, ennek ellenére mégis, mire a végére értem annyira felcsigázott, hogy rögtön horogra is akadtam.

A könyv történetét három nő szemszögéből ismerhetjük meg, akik meglehetősen különbözőek egymástól, csak egyvalami közös bennük, de ha azt elárulnám, akkor én lennék a világ legnagyobb spoilre-gyilkosa. A három nő közül Rachelé a főszerep, úgyhogy csak róla fogok részletesebben írni, a többiek megismerésében nem kívánok segédkezni, az élvezet kedvéért e felfedezés örömét inkább meghagyom nektek.

Rachel ingázó, aki minden nap felszáll ugyanarra a vonatra, amiről már kívülről tudja, hogy hol és mennyi ideig vesztegel. Részletesen ismeri a vonatablak előtt elsuhanó tájakat és házak hátsó udvarát, melyek közül az egyik különösen kedves a számára. Ennek a háznak már-már úgy érzi, hogy ismeri a lakóit, akiknek az élete abból a pár másodpercből ítélve, amit a vonatablakból szokott látni, határozottan boldognak tűnik. De egy nap Rachel lát valami megdöbbentőt - csak egyetlen pillanatra, de az is elég ahhoz, hogy minden megváltozzon.
Emlékszem, hogy anno, amikor még én is sokat ingáztam milyen kíváncsian lestem mindig a vonat ablakából a mellettem elsuhanó házakat, de be kell valljam, hogy Rachellel ellentétben én soha nem láttam semmi érdekeset, mindig ugyanolyan unalmas volt mindegyik utam.

"Naponta egyszer-kétszer alkalmam nyílik betekinteni az életükbe, csak egy pillanatra. Van valami megnyugtató az otthon biztonságát élvező emberek látványában."

Rachel karaktere sajnos nem nőtt közel a szívemhez - tulajdonképpen egyik szereplőé sem -, melynek oka, hogy már 4 éve gondjai voltak az alkohollal, ami olyan súlyos méreteket öltött nála, hogy arra már ráment a házassága, az állása és amilyen gyors ütemben haladt előre nyilvánvalóan az egészsége is. A hozzá való viszonyom az alkoholizmusa miatt elég különös, mondhatni meglehetősen távolságtartó volt, mivelhogy utálom a részeg emberek. Utálom, ha valaki az alkohol hatására kifordul önmagából, és másnap arra sem emlékszik, hogy miket mondott vagy tett bódult pillanataiban, és ez sajnos Rachellel is gyakran előfordult. Volt, hogy olyan sokat ivott, hogy arra sem emlékezett utána, hogy hol volt és hogy mit csinált. Fájdalmas volt olvasnom ennek a nőnek a kicsapongásairól és az ebből adódó emlékezetkieséseiről. Eleinte undorodtam tőle és határozottan taszítónak éreztem a személyét, aztán ahogy jobban megismertem és beleláttam a fejébe elkezdtem szánni, és a könyv végére - a fene se gondolta volna - de már együtt is éreztem vele, amit az első oldalak olvasása közben kizárt dolognak tartottam. Rachel emlékezetkiesései a történet szempontjából igen nagy jelentőséggel bírtak, úgyhogy szerintem a feszültség fokozása érdekében igen jó húzás volt az író részéről az, hogy a történet egyik narrátorát egy ilyen labilis, megbízhatatlan és irányvesztett női karakternek ábrázolta.

Nagyon nehéz erről a könyvről spoiler nélkül bármit is mondanom, úgyhogy nem is nagyon feszítem tovább a húrt a lényeg, hogy a regény tele van titkokkal, Rachel memóriája pedig sötét foltokkal, melynek eredményeképp egy igen izgalmas és hátborzongató történetet kaptunk. Bevallom a bűnös kilétét illetően kicsit becsapva érzem magam, ugyanis több gyanúsítottam is volt, de ezt a kérdést az írónő egy olyan csavarral oldotta meg a végén, aminek szerintem semmi háttere vagy alapja addig nem volt, mintha csak egy varázskalapból húzta volna elő a megoldást, de igazából nincs okom panaszra, mert a könyvet két nap alatt kiolvastam, szóval jól szórakoztam rajta. És bár a szereplőket nem sikerült megszeretnem, ettől függetlenül ők is, és maga a történet is heves érzelmeket váltott ki belőlem, ami miatt tulajdonképpen emlékezetes olvasmány marad a számomra.

Paula Hawkins

Kiadó: XXI. Század
Eredeti cím: The Girl on the Train
Fordította: Tomori Gábor
Oldalszám: 320

Tovább olvasom...

A. S. A. Harrison: Halálos hallgatás

Azt veszem észre magamon, hogy egyre gyakrabban és könnyebben lépek ki a jól megszokott kis komfortzónámból és az émelyítően édes, romantikus néha humoros történetek mellett más műfajú könyvek is megjelennek a listámon, mint például a sci-fik, thrillerek és a krimik, amely változatosság be kell valljam meglehetőse üdítően és izgalmasan tud hatni rám. A Halálos hallgatás is valami hasonló (fő a változatosság) indíttatásból került az olvasmányaim közé, no meg persze a sokat sejtető, igazi lélektani krimit ígérő fülszövege alapján.

A történetet tulajdonképpen egy két évtizedes párkapcsolat széteséséről szól, amely pontos részleteit váltott szemszögből ismerhetjük meg. Jodi és Todd kapcsolata egy kívülálló szemében kiegyensúlyozottnak látszik, az igazság viszont az, hogy ha nem beszélünk a problémáinkról, akkor nyilván azok nem is léteznek elv alapján élik mindennapjaikat. A lényeg számukra a látszat, amit mindenáron fent karnak tartani, és az illúzió, hogy minden rendben van közöttük. 

Jodi egy részmunkaidős pszichoterapeuta, Todd pedig egy sikeres vállalkozó, amolyan a maga szerencséjének a kovácsa típus. Az anyagiak miatt nem fáj a fejük, jómódban élnek, mindketten társasági emberek és a saját útjukat járják olyannyira, hogy Toddnak számtalan múló viszonya volt már eddig, amikről Jodi mindvégig tudott, de nem vett róluk tudomást, szó nélkül elfogadta, egyikük sem beszélt róla.
Amikor azonban Todd egyik szeretője - aki történetesen a legjobb gyerekkori barátjának a lánya, és ráadásul fele annyi idős, mint ő - teherbe esik, majd házasságot követel, Jodi anyagi helyzete veszélybe kerül és a gondosan felépített, látszólag stabilnak tűnő élete pillanatok alatt kártyavárként omlik össze.

Érdekes könyv volt ez a számomra, bár bevallom nem egészen erre számítottam. Úgy gondoltam, hogy egy sokkal dinamikusabb és izgalmasabb történetvezetésben lesz majd részem, de pont az ellenkezőjét kaptam, mintegy lassított felvételként lehettem szemtanúja Jodi és Todd összefonódó és önáltató kapcsolatának, majd később ennek a kapcsolatnak tragédiába és erőszakba torkolló összeomlásának. 

Már az első oldalon - a mindent tudó narrátorunknak hála - megtudhattuk, hogy Jodit csupán csak néhány hónap választja el attól, hogy gyilkossá váljon, úgyhogy a hagyományosnak mondható feszültség átélésének a lehetősége – hogy vajon Jodi bosszút áll-e a férjén a hűtlensége miatt vagy sem – hamar füstbe ment, ettől függetlenül mégis ott munkált bennem végig a feszültség olvasás közben, mely az apró részleteknek és az író gazdag leírásainak volt köszönhető. Jodi múltja, ami szép lassan sejlik fel előttünk, és ami magyarázatot ad arra, hogy miért is volt ő olyan amilyen, bevallom szíven ütött és sokáig fogva tartott. És bár a regényben nincsenek zseniális trükkök és fordulatok, mégis tele volt feszültséggel és mély indulatokat volt képes kiváltani belőlem, főként Todd irányába, akit egy utolsó, de legfőképp egy hihetetlenül gyáva szemétládának tartottam.

Ahogy Jodi és Todd egymás mellett élt, az számomra hihetetlen volt, bár biztos vagyok benne, hogy sok házasság – ha nem is ennyire szélsőségesen – de hasonlóan működik. Én úgy gondolom, hogy egy párkapcsolatban a kommunikáció teljes hiánya és a konfrontáció teljes mértékben való elkerülése mindenképp a kapcsolat rovására megy, mi több gyakran a végéhez is vezethet. Valahol azt olvastam, hogy az önámítás a boldogság princípiuma. Nem tagadom, érzek benne némi igazságot, de vajon valóban boldog lehet-e az, aki nem idealista, aki önmagát is becsapja, aki a jót és a rosszat egyként fogadja, aki egy házasságban nem kezdeményez veszekedést és még rávenni is nehéz arra, hogy részt vegyen benne, mindezt csak azért, hogy a szőnyeg alá söpörve a problémákat úgy tegyen mintha azok nem is léteznének? Mert Jodi ilyen volt, és én egy cseppet sem éreztem őt boldognak, csupán csak egy olyan sajnálatra méltó önelégült nőnek, aki mindent képes elnézni annak a férfinak, akivel együtt akar maradni.

Olvasás közben akaratlanul is el kellett gondolkodnom azon, hogy vajon az én házasságomban hányszor és milyen dolgok kapcsán hallgattam el a férjem elöl azt, amit igazán gondoltam. És a legfontosabb, hogy vajon ő tisztában volt-e ezzel? A másik, amin szintén elgondolkodtam kicsit, hogy vajon hány ember él olyan önámító kapcsolatban, mint Todd és Jodi - őszintén remélem, hogy nem sokan. 

A. S. A. Harrison

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a thrillereket, a kissé nyomasztó hangulatú történeteket és érdeklődnek a családpszichológia iránt. Azoknak, akik megcsömörlöttek a romantikától és a sok idilli kapcsolatot ábrázoló történettől, nos nekik - hozzám hasonlóan - biztos, hogy néhány órás izgalmas kikapcsolódást fog majd nyújtani Jodi és Todd története.

A Halálos hallgatás egyébként A.S.A. Harrison eredeti nevén Susan Harrison első és egyben utolsó regénye, aki sajnos a könyv megjelenését már nem élhette meg. Nagyon sajnálom, hogy nem lehet folytatása regényírói munkásságának.

Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: The Silent Wife
Fordította: Sári B. László
Oldalszám: 395
Beleolvasó

Tovább olvasom...

Katja Millay: Nyugalom tengere ~ Blogturné

A nyugalom tengere két lelki sérült fiatal lenyűgöző története, melyen egyáltalán nem érződik, hogy Katja Millay első regénye lenne, annyira kidolgozott, csodás és erőteljes érzelmeket továbbít. A történet karakterközpontú, tehát döntő szerepe volt a cselekmény mozgatórugóját jelentő szereplők megformálásának, amely feladattal az írónő szerintem ügyesen megbirkózott. Ennek köszönhetően a könyvben szereplő összes karaktert nagyon hihetőnek és valóságosnak éreztem, sőt mi több, rögtön a szívembe is zártam őket.
A könyv eleje lassan, hömpölyögve indul, de aztán úgy sodor magával, hogy azt szinte észre sem veszed, csak arra eszmélsz, hogy már több órája olvasol és egyszerűen nem tudod letenni addig, amíg meg nem tudod a szereplők sorsát.
Vajon megtalálják-e a kiutat a félelem és önsajnálat, a gyász és a magány lelki labirintusából? Vajon a múltjuk meggátolja-e őket abban, hogy egymásra találjanak vagy épp ez hozza majd össze őket?  

Nastyat 15 éves korában szörnyű tragédia érte. Hosszú lábadozás után kénytelen volt másik városba költözni és új iskolába járni, mert ahol nem ismerték és nem tudták, hogy mi történt vele, ott nem tettek fel számára kínos kérdéseket. Nastya nem beszélt, a benne felgyülemlett feszültséget a futásban vezette le. Nem voltak barátai és úgy öltözködött, hogy ne is legyenek. Gyűlölte önmagát és azt, aki ezt tette vele. Gyűlölte azt a fiút, aki mindent elvett tőle, akkor, amikor megölte.

Josh tudja, hogy mi a halál és a veszteség. Nyolc évesen vesztette el az anyját és a húgát, majd később az édesapját is. Tizenhét évesen teljesen egyedül maradt, mindenki meghalt körülötte, aki korábban törődött vele. A városban nincs olyan ember, aki ne ismerné a történetét, sajnálják, és ez miatt sem a tanárok, sem a diákok nem háborgatják őt. Josh hozzászokott már a magányhoz és ennek köszönhetően sikerült kialakítania magának a saját napi kis rutinját, melyben jelentős szerep jutott kedvenc időtöltésének a bútorkészítésnek. De egyszer csak a garázsában megjelenik Nastya, egy szót sem szól csak figyeli őt munka közben... És innentől kezdve minden megváltozik.

Mint korábban írtam Nastya kezdetben nem beszélt. Egyáltalán nem. Mindez igen érdekessé tette a könyvet, mivel a történet elején őt csak a saját belső párbeszédjeiből és a különböző szituációkra reagált szellemi válaszaiból ismerhettük meg. De ez egyáltalán nem volt rossz dolog, sőt, nekem kifejezetten tetszett! 

Nastya és Josh a legelső perctől kezdve vonzódtak egymáshoz, de még mielőtt bárki is felszisszenne, hogy „Ó basszus ismét egy instant szerelem…” meg kell nyugtassam, hogy szó sincs róla.
Nastya hallgatása miatt kezdetben ugye alig volt párbeszéd a könyvben - bevallom sajnáltam is, amikor végre szóra méltatta a fiút -, és ez a hallgatás volt az, ami végül is közel hozta őket egymáshoz, ami miatt minden erőfeszítés nélkül kezdtek egymásra támaszkodni, később pedig már függni egymástól. Josh Nastya megjelenésével új ritmusban kezdte élni az életét, soha nem faggatta őt a titkairól, a lány pedig nem érezte azt, hogy bármit is mondania kéne magáról és a szörnyű múltjáról.

Nagyon szerettem Josh-t. Csendes volt, kicsit magányos, a szíve mélyén megértő és gondoskodó. Soha nem siettette Nastyát, és én ezt imádtam benne. Teret és biztonságot adott neki azzal, hogy a saját biztonsági zónáját megnyitva előtte közel engedte őt magához. Nem voltak ítéletei és nem voltak kérdései a lány felé. Semmilyen kötelezettséget nem rótt rá, és bár tisztába volt azzal, hogy Nastyának titkai vannak előtte- és hogy mindezt nem osztotta meg vele nagyon fájt neki - soha nem lökte volna el őt magától, nem számított, hogy mennyire akarta tudni a lány hallgatásának az igazi okát.

A múlt azonban nem maradhat örökké titokban, és amikor újra felbukkan, akkor elpusztítja azt a törékeny egyensúlyt, amit sikerült kettőjüknek létrehozniuk. A remény és a szeretet egy pillanat alatt szertefoszlik, és egyikük sem tudja, hogy a széttört darabokat, hogyan is lehetne újra összerakni.

A regény három fő karakterét: Nastyat, Josht, és Drew-t szívből megszerettem és bár igaz, hogy Drew egy igazi seggfej volt, én ezt is megbocsátottam neki. A felállás pedig - hogy két fiú, egy lány -, ne zavarjon meg senki, mert semmiféle szerelmi háromszög nincs a történetben, mivel ez nem az a fajta szerelmi történet, amit már kismilliószor olvashattunk. Ez egy igazi szerelmi történet.

Biztos érződik az értékelésemből, hogy szerettem ezt a könyvet olvasni. Gyönyörű volt. Erőteljes és hihető, szívszorító és felemelő. Felejthetetlen. Az utolsó mondat pedig, mint egy kirakó befejező darabja… Tökéletes.

Katja Millay

Ui.: Önálló kötetről van szó, cliffhanger nélkül! Hihetetlen, hogy még vannak ilyenek.

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: The Sea of Tranquility

Fordította: Komáromy Zsófia

Oldalszám: 504

Nyereményjáték

“Nagyon érdekelnek a nevek. Gyűjtöm őket, az eredetüket és a jelentésüket. Neveket gyűjteni könnyű: nem kerülnek semmibe, és nem foglalnak sok helyet. Szeretek neveket olvasgatni, és úgy tenni, mintha mindegyiknek jelentése volna.”

A főszereplő, Nastya hobbija a keresztnevek gyűjtése, így mi is ezt választottuk játék gyanánt. Kiválasztottunk 13 magyar eredetű keresztnevet és ezeket kell összegyűjteni a blogokon található leírások alapján.
Minden blogon egy keresztnevet kell kitalálnotok és beírni a rafflecopter megfelelő rubrikájába.

Játékszabályok:

1. Kedveld a Blogturné Facebook oldalát! (kötelező)
2. Kedveld a Vörös Pöttyös? Szeretem Facebook oldalát! (kötelező)
3. Írd be a helyes megfejtéseket! (kötelező)
4. Oszd meg a turnét! (nem kötelező)

A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket kérjük, hogy 72 órán belül vegyék fel a kapcsolatot velünk, utána új nyertest sorsolunk.

“Régi magyar személynévből származik, vélhető jelentése: botos, azaz buzogányos harcos.”

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

06/10. - Deszy könyvajánlója
06/11. - Angelika blogja
06/12. - Kristina blogja
06/13. - Always Love a Wild Book
06/14. - Book Heaven
06/15. - Loki olvasmányok
06/16. - Szilvamag olvas
06/17. - Kelly Lupi olvas
06/18. - MFKata gondolatai
06/19. - Nem harap a….
06/20. - Dreamworld
06/21. - Media Addict
06/22. - Roni Olvas

Tovább olvasom...

Colleen Hoover: Hopeless – Reménytelen

"Készen állsz a reménytelen igazságra? Vagy szívesebben hiszel a hazugságoknak?
Colleen Hoover, a közkedvelt bestseller-író lebilincselő történettel tér vissza. Ez a szenvedélyes, magával ragadó románc két, szörnyű múltat cipelő fiatalról szól, akik az élet, a szerelem és a bizalom útvesztőjében bolyongva együtt ismerik meg az igazság gyógyító erejét."

Sky egy tizenhét éves igazi jó kislány, aki furcsamód egész életében magántanuló volt, és mostohaanyjának köszönhetően - aki sem a mobiltelefont, sem a számítógépet és sem a televíziót nem engedte, hogy jelen legyen az otthonukban -, meglehetősen védett életet élt. A középiskola utolsó évét azonban a barátnője unszolására a suliban akarta elvégezni, amibe az anyja, ha kicsit ódzkodva is, de beleegyezett. Sky nem volt túl népszerű az iskolában, ami a nem épp szűzi életet élő barátnőjének volt köszönhető, de őt mindez egy cseppet sem zavarta, leperegtek róla a rosszindulatú rágalmak, sőt voltak amiket kifejezetten szórakoztatónak is talált. Sky olyan lány volt, aki egyáltalán nem akart mások elvárásainak megfelelni, magasról tojt arra, hogy ki mit gondol róla, és egy percig sem sajnálkozott magában, hogy ő ez miatt szerencsétlen lenne... És én ezért rettentő szerettem és becsültem őt.
Amikor azonban egy bevásárlás alkalmával találkozik a rosszfiú hírében álló Dean Holderrel, onnantól kezdve minden sokkal bonyolultabbá, és egyre zavarosabbá válik az életében.

Igazából már az első perctől kezdve vonzódni kezd a fiúhoz, ami azért is nagy szó az ő esetében, mert eddig még soha senki iránt nem érdeklődött ilyen intenzíven. Azok a fiúk, akik ez idáig az életében voltak, mind csak unaloműzőként funkcionáltak a számára. De Holder más volt… Teljesen más. És bár Sky kezdetben megpróbálta távol tartani magát a fiútól, ez hosszútávon végül mégsem jött össze neki.

Holder a történet elején teljesen kiismerhetetlen volt a számomra, hangulatváltozásai nem csak Sky-t, de engem is totál megrémisztettek, képtelenség volt kiigazodni rajta. Holder tipikusan az a srác volt, akit minden lány magánnak kívánna. Kellőképpen szexi és karizmatikus - ja, hogy a birtoklási vágy kicsit túltengett benne? Na puff neki - egy ilyen srác esetében mindez ki a fenét zavarna - hiszen határozottan a szívdöglesztő kategóriába volt sorolható. Igaz az első benyomásom alapján, kissé veszélyesnek tartottam őt, de miután folyamatosan olyan dolgokat tett, amik mindezt megcáfolni látszottak, így ezt az opciót hamar sutba vágtam. Holder hangulatváltozásainak megvoltak a valódi okai, melyre természetesen majd csak a könyv végén derül fény.  

A regény nagyon egyedi és rendkívül jól megírt történet volt, tele olyan fordulatokkal és csavarokkal, amiktől totál ledöbbentem és hogy őszinte legyek teljesen ki is készültem. Azt nem mondom, hogy minden szörnyű esemény következményét hihetőnek éreztem, ugyanis erős kételyeim voltak azzal kapcsolatban, hogy a könyvben olvasható emberi aljasság képes olyan érzelmi reakciókat kiváltani, mint amilyeneket Sky esetében is láthattunk, de épp a napokban volt szerencsém beszélni egy pszichológussal, aki meggyőzött arról, hogy bizony létezik ilyen, amin én kellőképpen meg is döbbentem. De igazából szerintem a könyvnek nem is ezen a részén volt a hangsúly, hanem inkább a két szereplő között kialakult különleges érzelmi kapcsolaton. Csodálatos módon hangolta össze az író a két fiatal életét, akik az egymás közötti összhangot szinte az első pillanattól kezdve érezték.

"Mintha mindez régen már a miénk lett volna, és most csak visszakaptuk. Mintha azért kellene lassítanunk, hogy újra megismerkedjünk."

Egyébként nem is tudjátok, hogy milyen nehéz úgy írnom bármit is erről a történetről, hogy ne spoilerezzem szét az egészet, ezért inkább csak szavakat, érzéseket mondok, amik olvasás közben az eszembe jutottak. Olyanok mint például a fájdalom, a titokzatosság, az erőszak, a hazugság, és a veszteség, ugyanakkor mindezek ellenpontjaként ott volt a mindent elsöprő és bódító szerelem, a bizalom, a barátság, a bátorság, és a humor.

A könyv végén pedig, amikor már azt hittem, hogy ennél rosszabb nem történhet, akkor az író ismét csavart egyet a történeten, amivel újra odacsapott a lelkemnek, és amitől végleg darabokra hullott a szívem.

Két olyan idézetet szeretnék veletek megosztani a könyvből, ami engem teljesen levett a lábamról. Az egyik a legelejéről való, amikor Sky és Holder épp kezdenek összemelegedni, az első csók még nem csattant el közöttük, de már nagyon a küszöbön áll.

„Sky, nem csókollak meg ma. De hidd el, hogy még soha senkit nem akartam ennyire megcsókolni. Szóval kérlek, ne töprengj azon, hogy esetleg nem érdekelsz, vagy ilyesmi, mert elképzelésed sincs róla, mennyire nagyon tetszel nekem. Foghatod a kezem, összekócolhatod a hajam, ehetjük összekulcsolt lábakkal a spagettit, de ma nem smárolunk. És talán holnap sem. Időre van szükségem. Biztos akarok lenni benne, hogy abban a pillanatban a legapróbb részletekig ugyanazt érzed majd, amit én. Mert azt akarom, hogy a te első csókod legyen a legszenzációsabb az első csókok történetében.”

A másik pedig a történet végén olvasható, amikor már tisztán látjuk, hogy ez nem az a szokványos tündérmese, szerelemről és barátságról, amit már oly sokszor olvashattunk, hanem itt arról a sok mocsokról és borzalomról is szó esik, amit az élet néha magával hoz… És amelyből mindkettőjüknek jócskán kijutott, de ők mégsem roppantak össze ennek súlya alatt…

"– Hagyjuk a fenébe az elsőket, Sky! Hajtsunk inkább arra, ami örökké tart!"

Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, rendkívül különleges történetnek éreztem, melyben mindkét szereplő bonyolult, és lelkileg is meglehetősen sérült karakter volt. Akikhez - mindennek ellenére vagy épp ezért - már az első pár oldal után kötődni kezdtem érzelmileg. Velük nevettem és sírtam, és a végén a szívemből is adtam nekik egy kis darabot.

Azért a könyv végén  elgondolkodtam kicsit azon, hogy vajon hány olyan család élhet szerte a világban, ahol hasonló szörnyűségek történnek meg.

Colleen Hoover

Az írónő Holder szemszögéből is megírta a történetet, melyet bízom benne, hogy a kiadó is hamarosan elhoz majd nekünk, csakúgy, mint a Sky barátnőjének és Holder barátjának a szerelmi történetét leíró novellát. Így lenne igazán kerek a sorozat.

  

 Hopeless

 Losing Hope

Finding Cinderella

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: Hopeless

Fordította: Sándor Alexandra

Oldalszám: 408

Nyereményjáték

A Könyvmolyképző Kiadónak hála a játék ezúttal sem marad el! Minden blogbejegyzésben megosztunk egy-egy, reményhez kapcsolódó idézetet. A Ti dolgotok, hogy kitaláljátok, mely könyvekből származnak ezek a mondatok. (A postázás csak Magyarország területén érvényes!)

"Az élettel kapcsolatban kétféle hozzáállás létezik: remény és félelem. A remény erőssé tesz, a félelem megöl."

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából a Könyvfesztiválon megjelenik Colleen Hoover: Hopeless - Reménytelen című regénye, mely már világszerte meghódította az olvasóközönséget. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Sky és Holder reménytelennek tűnő, ugyanakkor szenvedélyekkel teli kapcsolatát!

04/14 Angelika blogja - Az írónőről + kedvcsináló idézetek
04/16 Kristina blogja - Miért is lett folytatás?
04/18 Media Addict - Fanmade trailerek
04/20 Dreamworld - Dreamcast
04/22 Kelly & Lupi olvas - A legjobb csók Holder szemszögéből
04/24 Deszy könyvajánlója
04/26 Nem harap a...
04/28 Szilvamag olvas
04/30 MFKata gondolatai - Filmes infók

Tovább olvasom...

Saskia Sarginson: Ikrek

A múlt héten két napos terepgyakorlaton voltam és bár úgy gondoltam, hogy úgysem lesz elég időm olvasni, mégis magammal vittem ezt a könyvet, melynek az lett az eredménye, hogy a több órás buszozás közben hihetetlen gyorsan a végére értem. Be kell valljam, hogy nagyon élveztem a regényt, és nem csak azért mert egy ikerpárról volt szó benne, ami már önmagában ad némi pikantériát a történetnek, hanem mert alapjában véve az egész könyvnek egy hihetetlen különös, számomra kissé nyomasztó és meglehetősen balsejtelmű hangulata volt.

Isolte és Viola ikrek. Felnőtt korukra azonban teljesen elszakadtak egymástól és nagyon különböző életet élnek. Viola a kóros soványsága miatt kórházban fekszik, senkije és semmije nincs, őt felemésztették a régmúlt emlékei. Isolte pedig egy divatmagazin sikeres írója lett, van egy jóképű barátja és egy szép lakása, de a gyermekkorát annyira mélyen magába zárta, hogy senkinek nem tud beszélni róla. Kezdetben nehéz volt elhinnem, hogy ők ketten egykor kimondhatatlanul szoros kapcsolatban álltak egymással és ma már szinte alig találkoznak. De miután megismertem a történetüket és azt a múltban történt tragédiát, ami mindkettőjük sorsát megváltoztatta, mindent megértettem.

Az ikrek anyja igen szabad szellemű nő volt, melynek köszönhetően a lányok nem is ismerték az apjukat.

„A megszokás és a tiszta zokni nem fontosak; az apák nem szükségesek. A szeretet a lényeg mondogatta. Ha valakit szeretnek azzal minden rendben lesz”

Amikor Viola és Isolte gyermekként az anyjukkal együtt egy vidéki kisvárosba Suffolkba költöztek, egy olyan eseménysorozat vette kezdetét, amire senki nem számított. Kezdetben minden jól ment. A két lány egy másik helybéli, igen rossz hírű családból származó, vörös hajú, igazi rosszcsont fiú ikerpárral kezdett el barátkozni. Majd amikor az idő múlásával elcsattant az első csók, egyszerre minden rosszra fordult. Az ikrek anyukája bejelentette, hogy férjhez akar menni, ráadásul egy olyan férfihoz, akinek már van egy hét és fél éves kislánya. A lányok természetesen nem akartak osztozni az anyjukon, csak maguknak akarták őt. Nem csak féltékenyek voltak a kislányra, de idegesítette is őket, hogy állandóan a nyakukon lógott. Aztán egy este történt valami. Valami szörnyű szerencsétlenség, amely örökre rányomta bélyegét mindenki életére. 

Ami legelőször az eszembe jut a könyvről az a különleges hangulata. A suffolki erdei jelenetek varázslatosan szépen voltak megírva, de ez nem meglepő, hiszen az írónő maga is ott nőtt fel, így gondolom a saját gyermekkori emlékeire támaszkodva írta ezeket a részeke. A másik pedig, hogy meglehetősen nyomasztó volt számomra a történet, mivel már az elejétől fogva lehetett sejteni, mi több, tudni, hogy itt valami szörnyű szerencsétlenség fog történt, ami végül a lányok elhidegülését okozza majd egymástól.

Az író két olyan "trükköt" is használt a regényben, ami még érdekesebbé és kiszámíthatatlanabbá tette azt. Az egyik a változó narratíva, amit én különösen szeretek, de sajnos itt olyan egyforma hangon szólaltatta meg az író a lányokat, hogy gyakran nem tudtam, vagy épp totál összekevertem őket (mint ahogyan azt a való életben is szokták az ikrekkel), pedig Viola és Isolte jellemben teljesen különbözőek voltak. A másik eszköz pedig az időben való ugrálás volt, amely a 80-as évekbeli felnőttkor és a 70-es évekbeli gyerekkor között zajlott, ami aztán igazán izgalmassá tette az egészet. 

Sarginson története egy nagyon hangulatos és lassú sodrású írás, amely egy ikerpár felnőtté válásáról, a kettőjük közötti rivalizálásról és lojalitásról, a bűntudatuk feldolgozásáról, a féltve őrzött titkaikról és arról az egyedülálló kötelékről szólt, amely csak két iker között jöhet létre. Egyszóval egy meglehetősen különleges és feszültségekkel teli érzelmi utazásban volt részem olvasás közben. A történet befejezése azonban számomra elég bizonytalan volt, és bár hiába volt reményteljes, egy kis részem mégis azt kívánta, bárcsak néhány oldallal hosszabbra írta volna az írónő a regényt, hogy teljesen megbizonyosodjak az ikrek sorsát illetően.  

Érdekesség: A szerző gyermekkora óta ír novellákat és verseket. Regénye megírásában egypetéjű ikerlányai sok segítséget nyújtottak, hiszen anyaként testközelből is tanulmányozhatta a közöttük lévő varázslatos kapcsolatot. Az Ikrek egyébként Sarginson első regénye és bízom benne, hogy a további regényeihez is szerencsém lesz majd.

Saskia Sarginson

Kiadó: Alexandra

Eredeti cím: The Twins

Fordította: Frei-Kovács Judit

Oldalszám: 344

Tovább olvasom...