2011. febr. 21.

Jennie Kent – Maria Villegas: Pubersrác

Villegas-Kent párosról tudni kell, hogy már számos sikeres gyermek- és ifjúsági művet alkottak, melyek több nemzetközi elismerésben is részesültek, például a legjobb nevelő célzatú könyvek kategóriájában. A Pubersrác című könyvük 2009-ben jelent meg a Pongrác Kiadó gondozásában, akinek ezúton is köszönöm a könyvet.
Már az első oldalak után azon gondolkodtam, hogy istenem, mennyire jó lett volna annak idején nekem is egy ilyen könyv, (úgy huszonöt évvel ezelőtt). Amikor a barátnőmmel, kezünkben az IM-nal elvonultunk a szobánkba és Veres Pál rovatát kezdtük bogarászni. Voltak kérdések, melyeken csak nagyokat nevettünk, és voltak olyanak is, amikhez nem tudtunk hozzászólni, így csak pislogtunk. Egy két gyöngyszem máig megmaradt emlékezetünkben, amiket csajos bulikon néha felhozunk régi szép emlék gyanánt.:))
De visszatérve a könyvre, ez teljesen más, mint a régi felvilágosító füzetek. Felépítése következetes és kellőképen alapos. A serdülőkorban lévő fiúkról – és nem csak nekik - ad felvilágosítást arról, hogy milyen fizikai és érzelmi változásokkal jár a pubertáskor. Kezdve azokkal a testi és érzelmi változásokkal, melyek az ebben a korban lévő tinédzserek és környezetük számára egyaránt a legfontosabbak. Majd olyan fontos témákról ír, mint például az önmagunk elfogadása, vagy a környezet elvárásainak való megfelelés. Meglepően részletes és gyakorlatias válaszokkal szolgál a szerelemmel és a szexel kapcsolatban felmerülő számtalan kérdésre. Ezt a korosztályt súlyosan érintik a drogok, a bandába szerveződés, az egyes szubkultúrákkal való túlzott mértékű azonosulás és a családtól való eltávolodás veszélyei, mely kérdésekre szintén kitér a könyv. Ezen felül felhívja még a figyelmet az internet lehetőségeire és veszélyeire is. Nagyon szimpatikus, hogy a fiatalokat közvetlenül, a saját hangjukon szólítja meg, és rengeteg hasznos információval, valamint rengeteg gyakorlati ötletekkel szolgál a számukra.
Köztudott, hogy a fiúk nagyon szeretik, sőt rajonganak a képregényekért és a könyv készítői ezt ügyesen kihasználva képregény stílusú, lényegmegragadó illusztrációkkal nyerik meg a célcsoport figyelmét. A könyv egész képi világa és a humora annyira cool, annyira ráérez a mai fiatalok ízlésére, hogy meglennék lepve, ha nem válna legalább annyira kultikussá a mai generáció számára, mint számunkra annak idején az Adrien Mole könyvek.
Nem gondolom, hogy egy- vagy akár kétnapos olvasmány lenne, annak ellenére, hogy én egy nap alatt elolvastam. Érzésem szerint ez az a könyv, melyet a fiatalok rongyosra fognak olvasni és kézről kézre adni majd egymásnak. Véleményem szerint azokban a családokban, ahol kamasz van a háznál nem hiányozhat a polcról  Pubersrác.
Jó hír a lányos szülőknek, hogy van a könyvnek lányos változata is, amit kíváncsian várok.

Értékelés:5/5*

Eredeti cím: Púberman
Fordító: Buti Boglárka és Győri Dávid
Illusztrálta: Ivan Chacon
Terjedelem: 272 oldal


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése