A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Delta Vision. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Delta Vision. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. jún. 13.

Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája (Borbíró Borbála 1.)

Olyan, de olyan rég olvastam már egy igazán, harapnivalóan izgalmas és humoros vámpíros könyvet, hogy már teljesen ki voltam rá éhezve. Szerencsére a vcs kihívásomba kettőt is beválogattam - szeretem őket na, miért is tagadjam -, így került a kezembe Gaura Ágnestől a Vámpírok múzsája. Bevallom nem szívesen olvasok magyar írók tollából, mert ordas nagy előítéletekkel viseltetek irántuk (köveket a postaládámba kérem) persze próbálom ezen ellenérzéseimet kordában tartani, sőt mi több, küzdeni és tenni ellenük (lásd: bekerült vagy nem került be magyar szerző a vcs-be) és meggyőzni magam arról, hogy igenis vannak tehetséges hazai írók, csak rájuk kell találnom, és lám-lám Gaura Ágnes egy azon kevesek közül, akinek a nevét érdemesnek tartom a továbbiakban jól az eszembe vésni.

Nem is tudom, hogy mi olyat írhatnék még erről a könyvről, amit az előttem értékelők még nem írtak volna meg. Imádtam a regényt, ha az elejét nem is, de a végét mindenképp. Bori karaktere nagyon szimpatikus és üdítő volt a számomra, ő egy igazán sokoldalú egyéniség volt: okos, bátor és szép, a csípős nyelve és a vörös haja pedig csak még különlegesebbé és tökösebbé tette ezt az egyébként sem mindennapi nőszemélyt. Ráadásul az érzelmeit is a helyén tudta kezelni, mivelhogy tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a munkája miatt - vámpírológus a szentem - nemhogy hosszú távú párkapcsolatról, de még rövid kalandokról sem nagyon álmodhat, mert ugye melyik pasi engedné vígan és dalolva kedvesét éjszakánkét vámpírok vérét csapolni. Mert Borinak a Vámpírkutató Intézet alkalmazottjaként ez volt a munkája, egészen addig, amíg az intézetet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően be nem zárták. Így hát Bori munkanélküli maradt, de nem sokáig, mert a Nemzetbiztonsági Hivatal egy szörnyen titkos és szörnyen veszélyes feladattal bízta meg: be kellett épülnie a kormány tanácsadói, az IQ vámpírok közé, akik valami érthetetlen okból kifolyólag nem jelentek meg az üléseken, melynek következtében leállt a kormánymunka, és megbénult az ország döntéshozatali mechanizmusa. Borira várt tehát a feladat, hogy kiderítse, mit titkolnak az IQ vámpírok az emberi szövetségeseik elől és miért.

A könyv elején az egy négyzetméterre jutó dögös pasik száma kissé meglepően magas volt a számomra, persze nem mintha bármi kifogásom lett volna ellenük, csak gondoltam megemlítem ezt az édes kis apróságot. Persze ez a mennyiség a történet előrehaladtával ugyan változott, de soha nem érte el az egyet, amit szintén nem panaszként mondok, csupán a romantika kedvelők számára jegyzem meg halkan. Pedig ez a könyv egyáltalán nem is romantikus műfajú, ennek ellenére én mégis sóhajtoztam olvasás közben, mely kapcsán joggal röppenhet fel a kérdés, hogy vajon miért, de legfőképp kiért? Nos, természetesen a könyv másik főszereplőjéért a kissé mogorva és titokzatos, de rendkívül céltudatos Attiláért, aki nemcsak Bori főnöke volt, hanem az egyetlen olyan ember a történetben, akivel Bori valamilyen szintű baráti viszonyt tudott fenntartani, még úgy is, hogy folyamatosan vívták az eszméletlenül szórakoztató és parázs szócsatáikat, ami nagyon sokat dobott a könyv hangulatán. Kettőjük kapcsolatát illetően egyébként a kacsóimat bőszen tördelve nagyon várok ám valami nagy dologra.... tudjátok, arra a bizonyos áttörésre, amely a következő részek valamelyikében remélem, hogy meg fog majd történni.

A történet javarészt Magyarországon játszódott, egy két ember kivételével magyar szereplőkkel, amiről úgy gondoltam, hogy nem biztos, hogy be fog nekem jönni - már megint azok a fránya előítéletek ugye? - de tévedtem, mert bár kezdetben iszonyúan fura volt, hogy egy vámpírt Bélának, vagy Édes Klárának, vagy akár Ledér Lilinek hívjanak (mely nevek amellett, hogy roppant beszédesek egyszerűen hatalmasak) és olyan hazai sajátosság kerüljenek paranormális környezetbe, mint például a pálinka és a szolgálati Suzuki autó... de a történet előrehaladtával meglepő mód hamar megszoktam őket, csakúgy, mint a magyar mentalitás jelenlétét és az országra oly jellemző politikai zűrzavart.

Azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, ha leírom, hogy a dartsozásnak igen fontos szerepe volt és gondolom a továbbiakban is majd lesz a történetben, rengeteg leírást olvashattunk róla (a játék szabályairól és az eredetéről), melyek mennyisége kezdetben kissé bosszantott (az elején pl. el nem tudtam képzelni, hogy mi a fészkes fenéért kell nekem ennyire részletesen tudni, hogy milyen szabályok szerint játszanak a zombik), de a könyv végére eljutottam odáig, hogy amikor előkerült a téma, már csak jót mosolyogtam magamban és fejcsóválva azon töprengtem, hogy vajon milyen bűnös vonzalom fűzheti a szerzőt ehhez a különleges sporthoz, hogy ilyen fontos szerepet tulajdoníott neki a könyvben.
Gaura Rejtőzködő Ágnes

Őszintén szólva óriási meglepetést okozott számomra ez a könyv, baromi jól szórakoztam olvasás közben, egyetlen dolog tart csak vissza attól, hogy kiválónak tituláljam, az pedig a kötet első 20-25%-a, melyet meglehetősen elnyújtottnak és indokolatlanul részletesnek éreztem.


A sorozat részei:
0.  Démoni színjáték (novella)
1.  Vámpírok múzsája
2.  Átkozott balszerencse
3.  Lidércnyomás 
4.  Lángmarta örökség
5. ...még előkészületben

Ez a könyv immár az ötödik olvasmányom volt a vcs listámról, nagyon örülök, hogy volt annyi merszem és eszem, hogy beválogattam és, hogy el is olvastam, mert óriási hiba lett volna kihagyni ezt a fantasztikus élményt. Természetesen a folytatás már itt csücsül az asztalomon a sorára várva.

Update 
Nemrég találtam egy interjút az írónővel Shanara blogján, melyben többek között arra is fény derül, hogy bizony még soha a büdös életben nem dartsozott... héééééé, ez így nem ér! :)

Kiadó: Delta-Vision
Sorozat: Borbíró Borbála
Oldalszám: 472


2014. aug. 1.

Brandon Sanderson: A Végső Birodalom I-II. (Ködszerzet 1.)

Amikor elkezdtem a könyv olvasását, bevallom féltem kissé, hogy nem fog tetszeni és azon kevesek közé fogok tartozni, akik nem tudnak majd ódákat zengeni róla, hiszen a fantasy nem tartozik a kedvenc műfajaim közé, és mégis. Bármilyen változatos is a romantikus könyvek terén a felhozatal, időről időre szükségét érzem, hogy más műfajjal is kísérletezzek, hogy változtassak és kipróbáljak valami újat, valami szokatlant. És hát van az úgy, hogy egy-egy könyvvel totál mellé fogok, de olyan is van, hogy a végére érve nem térek magamhoz a döbbenettől, annyira fantasztikus, annyira csodás volt. És most is pont ez történt velem, ugyanis az író által megálmodott mágikus világ annyira összetett, és a legapróbb részletekig kidolgozott volt, hogy az totálisan elvarázsolt és levett a lábamról, egyszóval imádtam ezt a könyvet.

A Végső Birodalom a Ködszerzet trilógia első kötete, melyet a nagy terjedelme miatt (928 o.) a kiadó két részben adott ki, csakúgy, mint a trilógia többi kötetét, ami számomra egyáltalán nem zavaró, sőt. Örülök, hogy nem egy fél téglával kell rohangálnom, hanem annak is csak a felével.

A történet a jól ismert klasszikus témára, a jó és a rossz, jelen esetben az elnyomók és az elnyomottak örök harcára épül, és ugyancsak klasszikusnak mondható a főszereplők (Kelsier és Vin) egymáshoz való viszonya is, mely szerint ők ketten, mint mester és tanítványa szerepelnek a történetben. Az elnyomottak a rabszolgasorban élő szkák, a szolgák, akik a nagyurak ültetvényein dolgoznak és akiket teljes elnyomásban tartanak a nemesek. Az elnyomók pedig az egyszerű életet élő nagyurak, akik csak az egymás közötti versengéssel vannak elfoglalva. Ám az ő függetlenségük is korlátozva van részben, az ún. obligátor végrehajtó hatalommal, illetve az acélinkvizítorokkal, akik bárkit felkereshettek és kivégezhettek, ha az a hatalomra, a világ urára, isten egy darabjára vagyis magára az Uralkodóra nézve veszélyt jelentett. A történetben a mágia használata igen összetett és következetes volt. A mágiát a szkák nem tudták használni, a nemességnek is csak egy része volt képes a fémek égetésével különböző képességekre szert tenni. De hogy mit is jelent ez az „égetés” pontosan. Tizenegy fém létezik, melyeket ha oldatban lenyelve a mágiahasználó, vagyis az allomanta elkezdi égetni, akkor különböző hatásokat ér el. Például a cinket égető személy képes felkorbácsolni más emberek érzelmeit, az ónt égetőnek az érzékei (látás, hallás, szaglás) erősödnek fel, míg a bronzot égető személy képes érzékelni más allomanciát gyakorló míves jelenlétét… és így tovább. A mívesek azok az allomanták, akik mindig csak egy fémet tudnak égetni, míg a ködszerzetek valamennyit képesek. És utoljára hagytam az isteni természettel felruházott Uralkodót, akiről csak annyit, hogy talán ő volt az eddigi olvasmányaim közül a legsötétebb és leggonoszabb gazember, akiről valaha is olvastam.

A történetben szereplő hősök célja kettős. Az egyik és legfontosabb céljuk, a szká népet elnyomó isteni zsarnok bukását előidézni, a másik pedig a történelem egyik legnagyobb rablását véghezvinni. Mindezek megvalósítása érdekében főhősünk Kelsier az alvilági elitből maga köré toborozza a legmegbízhatóbb embereket, akiket csak ismer, és akik mindegyike valamilyen különleges képességgel bír, no és persze nem riadnak vissza a kihívásoktól sem. De ez a kis csapat mit sem ért volna a hősnőnk, Vin nélkül, akit a véletlen szerencse sodort Kelsier útjába.

Muszáj pár szót szólnom Kelsierről és Vinről, akik ketten fantasztikus főszereplők voltak - Kelsier nagy kedvencemmé is vált a könyv olvasása során. Ő egy olyan ember volt, akinek nem volt vesztenivalója, ennek ellenére mégsem volt megkeseredett vagy kegyetlen, inkább eltökélt, határozott és pimaszul vidám. Volt egy terve; a Végső Birodalom megdöntése és ezt minden áron véghez akarta vinni. Míg Vínnek nem voltak eszméi, ő csakis a túlélésért küzdött. Vin fiatal volt, bizalmatlan és tapasztalatlan. Gondolatai, félelmei és kérdései – melyből aztán akadt bőven a regényben - szerves részét képezték a történetnek, és mivel ő egy fejlődőképes, kemény és erős szereplő volt így a legelejétől fogva úgy gondoltam, hogy érdemes érte szurkolnom és hogy őszinte legyek meg is szerettem őt.
  
A regény legnagyobb erőssége a részletesen kidolgozott és egyedülálló világfelépítésben rejlik. Ebben a világban a mágia nagyon fontos szerepet játszik. A fémek hatásai lélegzetelállítóak - például a vonzás és a taszítás, mely törvényszerűséget kihasználva Kelsier és Vin épületek között szárnyaltak és küzdöttek - egyszerűen csodálatosak voltak, úgyhogy ezeket a részeket olvasva csak ültem és ámultam Sanderson kivételes fantáziáján. Sanderson egyébként a mágiát természetes folyamatként kezelte, amely bizonyos szabályok szerint működött. Vagyis mivel a fémeket az allomanták üzemanyagként használták, így ha az elfogyott, akkor a mágia is elfogyott, és ha mindez épp egy harc kellős közepén következett be, akkor bizony elég nagy bajban volt az illető... Vagyis mindez azt jelentette, hogy a mágiahasználók sem voltak legyőzhetetlenek.

Bár a történet kissé lassan indult be és a legelején féltem, hogy el fogok veszni a mágia világában, mégis nagyon hamar sikerült elmerülnöm ebben az új és sötét, hamuval és köddel borított környezetben, ahol a mágia használata mindennapi dolognak számított. Maga a történet pedig egyszerűen fogalmazva is zseniális volt. A folyamatosan fenyegető hatalmi rendszer felépítése, a forradalom megszervezése, a rengeteg akció és a számos váratlan fordulat, amik aztán tényleg – szívbemarkolóan és felkavaróan - váratlanok voltak, adták a regény ívét. A vezető karakterek kiválóak voltak, a cselekmény pedig akciódús és bár számos vérontás és kegyetlenség volt a könyvben, ennek ellenére mégsem éreztem sötétnek, vagy nyomasztónak.

Rengeteget tudnék még mesélni és áradozni a regényről, de száz szónak is egy a vége; hihetetlen élményben volt részem, úgyhogy tényleg mindenkinek csak szívből ajánlani tudom ezt a könyvet, még azoknak is, akik úgy gondolják, hogy ez nem az ő műfajuk, mert ki tudja? Lehet, hogy hozzám hasonlóan ugyancsak kellemes meglepetésben lesz részük.

Brandon Sanderson

A könyvhöz való kedvcsináló idézeteket és képeket itt találtok.

Kiadó: Delta Vision
Eredeti cím: The Final Empire 
Fordította: Kopócs Éva, Matolcsy Kálmán
Sorozat: Mistborn
Oldalszám: 382, 540