Andrew Nicoll: Miss Jean Milne titokzatos élete és különös halála

Ennek a könyvnek nem a borítója hívta fel magára a figyelmem hanem az írója, aki nem ismeretlen a számomra, hiszen Andrew Nicoll pár évvel ezelőtt már kétszer is bizonyított nagyszerű történeteivel előttem. Először A derék polgármester majd a Valdez című könyvét olvastam, amik olyan írások voltak, melyek hangulata még hosszú-hosszú ideig ott motoszkált a fejemben. És ha eddig nem lettem volna biztos abban, hogy a Nicoll-féle könyvekre nincs meghatározható recept, akkor most ezzel a regényével teljes bizonyosságot nyertem arról, hogy a szerző olyan stílusban és műfajban ír, ahogyan éppen kedve tartja.
  

A Miss Jean Milne titokzatos élete és különös halála egy csendes kis skót városkában játszódik, ahol a rendőrségnek a legnagyobb fejfájást a magas fákra felmászó macskák és a kisebb kocsmai verekedések okozzák, úgyhogy gondolhatjátok, hogy milyen nagy port kavart, amikor kiderült, hogy Miss Jean Milne, az Elmgrove kúria gazdag és kissé különc vénkisasszonya kegyetlen és brutális gyilkosság áldozata lett.

Természetesen Miss Milne halálával megváltozik az élet Broughty Ferryben, a rendőrségre igen nagy nyomás nehezedik, hiszen mindenki eredményeket akar, nyomokat és megérzést, amelyen el lehet indulni és le lehet zárni az ügyet, de miután úgy tűnik, hogy a helyi rendőrfőnök tudását jócskán meghaladja a bűntény megoldásának feladata egy olyan neves és elismert nyomozót kér fel segítségül, aki a hírneve mellett a szakmájának megfelelő tudás birtokában is van. És míg a rendőrség nyomok után kutatva a Brit Birodalom egyik sarkából a másikba szaladgál, addig kiderül, hogy nem is minden az, aminek látszik. Mert ugye ki is volt valójában Miss Milne? Miért élt teljesen egyedül egy hatalmas villában, miért nem tartott szolgálókat és miért utazgatott annyit szerte a világban?

Időben 1912-ben járunk, amikor még nincs DNS vizsgálat és törvényszéki szakértők, a nyomozás segédeszközei igen kezdetlegesek voltak, és míg manapság a számítástechnika odáig fejlődött, hogy pillanatok alatt meg lehet találni bárki ujjlenyomatát, addig ebben az időben több ezer kartont kellett átnyálazniuk a rendőröknek, amíg meglelték a tettes ujjlenyomatával egyező dossziét, ha egyáltalán volt olyan dosszié. Szóval rendkívül nehéz dolguk volt a rendőröknek, nem csoda hát, hogy rengeteg bűntény megoldatlan maradt akkoriban, csakúgy mint Miss Milne-é is.

Imádtam, hogy a könyv alapja megtörtént eseményekre épült és hogy a szereplők valóban léteztek csakúgy, mint azok a bizonyítékok, tanúvallomások és gyilkossági körülmények, melyeket pontosan úgy ahogy a rendőrségi aktákban és az újságcikkekben írva voltak rekonstruált nekünk a szerző - megjegyzem rendkívül aprólékos és összeszedett formában. De míg az ügy megoldására a mai napig nem derült fény, addig a hatás kedvéért Nicoll előállt nekünk egy lehetséges megoldással, ugyanis a részletes kutatómunkájának hála sikerült rábukkannia egy-két olyan nyomozati hiányosságra, mely hibák elkerülésével - talán, de tényleg csak talán - lehetséges lett volna a bűntény megfejtése. Úgyhogy ezekkel a tényezőkkel és egy nagy adag írói szabadsággal kalkulálva kapunk a könyv végére egy megoldást, ami szubjektív, de roppant izgalmas és tulajdonképpen nem is kizárt, hogy valóban így történt. Hogy mi volt a problémám a könyvvel?

A történet nagyon jól kezdődött; vérbe fagyva megtalálják Miss Milne-t, majd jön egy vérprofi nyomozó, aki kézbe veszi az ügyet, a helyszínről részletes leírás, sőt még térkép is készül és John Fraster – aki a híres nyomozónk jobb keze és akinek fanyar humorú tolmácsolásában élvezhetjük a szüzsét - minden az üggyel kapcsolatos dologról részletes beszámolót ad nekünk. DE - mert ugye mindig vannak de-k - egy idő után az események lelassulnak, a rendőrség pedig csak egy helyben toporog miközben egy olyan megoldást akar ráerőszakolni az ügyre, ami nyilvánvalóan egyik bíróságon sem állná meg a helyét. És miközben mi csak pislogunk a hatóság mulyaságán, egyre több olyan korabeli leírást kapunk, ami azoknak, akik részletes történelmi háttérre vágynak biztos nagy örömöt fog okozni, nekem azonban kevesebb is bőven elég lett volna belőle. Sajnos az elbeszélés ritmusát meglehetősen kiegyensúlyozatlannak éreztem, és a könyv elején is idő kellett míg rá tudtam hangolódni az író stílusára - ezért is haladtam kezdetben kissé döcögősen vele -, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett a történet, mert jó volt, tipikusan az a fajta írás, ami később fejti ki hatását, de valahogy ezt most mégsem tudtam annyira befogadni és értékelni, mint a szerző korábbi műveit. 

Andrew Nicoll

ui.: A könyv borítójával kapcsolatban szeretném megkövetni magam, első ránézésre úgy véltem, hogy az eredeti klasszisokkal szebb és jobb, de miután elolvastam a könyvet, azt kell mondja, hogy a kandalló előtt lévő vértől csöpögő piszkavas látványa sokkal jobban tükrözi a könyv hangulatát. ;)

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: The Secret Life and Curious Death of Miss Jean Milne
Fordította: Komló Zolzán
Oldalszám: 400

Tovább olvasom...

Kendall Kulper: A tenger boszorkánya (A tenger boszorkánya 1.)

"Az apró mágia, ahogy nagyanyám mondogatta, tartja mozgásban a világegyetemet."

Az 1860-as években játszódó történet főszereplője egy 16 éves fiatal lány Avery Roe, akinek az egyetlen vágya, hogy végre a nagyanyja nyomdokaiba léphessen és a benne szunnyadó értékes mágia segítségével megvédje a Prince-sziget lakóit. Avery gyerekkora óta boszorkány akart lenni, a nagymamája tanítgatta és pátyolgatta, mert az édesanyja nemcsak őt, hanem a saját varázserejét is megtagadta évekkel ezelőtt, amikor feleségül ment a városka lelkészéhez, hogy nyugodtan élhesse az előkelőségek kiegyensúlyozott és gondtalan életét. Négy évvel ezelőtt azonban magához vette Averyt, hogy könnyebben megakadályozhassa a lányában kibontakozó varázserőt. De Avery tudta, hogy vissza kell térnie a nagyanyjához ahhoz, hogy feltárja az erejét, és ennek érdekében mindent meg is tett, de ahogy megfogalmazódott fejében a gondolat, hogy hogyan és miként szökik majd meg az anyjától, mindig elvesztette az eszméletét, és ugyanígy kudarcba fullad minden olyan próbálkozása is, amiben valaki másnak a segítségét kérte a szökéshez. Egyszerűen nem tudott mit tenni az anyja marasztaló átka ellen, mígnem egyszer jött egy fiú, egy távoli helyről, aki megígérte neki, hogy a saját népe mágiájával segít megszöknie, ha cserébe megfejti az álmait. Avery pedig belement az egyezségbe, annál is inkább, mivel az egyik álmában a saját halálát látva tudta, hogy nem sok ideje van már hátra.

Nagy meglepetés volt számomra ez a könyv, mert nem erre számítottam, nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom az olvasását, a sötét és búskomor atmoszféráját, ami miatt teljesen más volt, mint az általam eddig megszokott YA könyvek. Ez a történet nem a jól ismert rózsaszín habfelhős kategóriába tartozott, hanem az olyan zord és borús hangulatú írások közé, ami észrevétlenül kúszik be az ember bőre alá, hogy aztán napokig kísértse a gondolataiba belopva magát.

Nagyon tetszett maga a történet, mely szerint a szigeten élő boszorkánycsalád a Roe család nőtagjai óvták és irányították generációkon át a Prince-szigetet. Ők voltak azok, akik megvédték a bálnavadászokat a viharos tengertől és akik a varázserejükkel, a különböző szerencsét hozó talizmánjaikkal és jóslataikkal már évszázadok óta a szigetlakók szolgálatában álltak. Ők voltak azok, akikre az emberek mindig számíthattak, akikben hittek, és akiket a varázserejük miatt féltek és tiszteltek. És ők voltak azok is, akiket mindennek köszönhetően okolhattak és felelősségre vonhattak, ha valami balul sült el a városka életében.

Mivel az írónő rengeteg kutatómunkát fektetett a történetbe, így sok érdekes információt kaptam a bálnavadászokról, azok hiedelmeiről és a hozzájuk fűződő eseményekről, melynek köszönhetően a mágikus szál – ne feledjük, hogy a boszorkányság és a varázslat ebben a korban része volt az emberek életének - valósághű közegben jelent meg. Tetszett a könyv stílusa, a gyönyörű leírások, a cselekmény dinamikája és a szereplők kapcsolata. Nagyon érdekes volt megismerni a Roe boszorkányok múltját, erejüket és képességeiket és bár végig tudtam – ki ne tudná -, hogy előbb utóbb Avery is egy erős boszorkánnyá növi ki majd magát, mégis tűkön ülve vártam, hogy vajon ez hogyan, mikor és milyen fájdalommal jár majd a számára.

Ami nem tetszett a könyvben és ami rossz szájízt adott az egésznek az Avery karaktere volt, akit képtelen voltam megszeretni. Annyira egy önző, konok és önfejű lány volt, hogy attól sokszor már a falat kapartam, az ilyen emberekkel - csakúgy, mint a való életben - egyszerűen nem tudok mit kezdeni. De a könyv különleges hangulata segített túllépnem ezen és gőzerővel élvezni a történetet, melynek a végével különösen elégedett voltam sőt, kimondottan örültem neki – csak szólok, hogy aki happy endre számít, az csúnyán csalódni fog -, mert szerintem ez így volt jó, ennek így kellett történnie, mert ez a könyv Averyről szólt, az ő útkereséséről és sorsának a beteljesüléséről, amit ő lehet, hogy áldásnak vélt, én azonban mindvégig csak szörnyű átokként tudtam rá gondolni.

A regény önálló kötetként is olvasható, de ahogy láttam a gr-en már a második része is megjelent, amire én tuti vevő leszek majd.

Első mondat:
"Sohasem felejtem el a napot, amikor anyám heves tiltakozása ellenére nagyanyámtól megtanultam, hogyan tegyünk kötést a szélre."

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Salt & Storm
Sorozat: Salt & Storm
Fordította: Vince Judit Andrea
Oldalszám: 416

Tovább olvasom...

Amie Kaufman · Meagan Spooner: These Broken Stars – Lehullott csillagok (Lehullott csillagok 1.)

Ezt a könyvet végső soron - tudom sekélyesen hangzik, de - a gyönyörű borítója adta el nekem, no meg a vágy, egy kis könnyed és izgalmas romantikus olvasmány iránt, amire a sok krimi és thriller után már totál ki voltam éhezve. És mivel még mindig nagy örömmel és kíváncsisággal olvasok YA könyveket, így úgy gondoltam, hogy ez a kötet megfelelő választás lehet arra, hogy a stresszes mindennapokban szerzett apró ráncaim kisimuljanak. 

Bővebben...

Tovább olvasom...

Mary Kubica: A jó kislány

A véletlenszerű bűntények viszonylag ritkák. A legtöbb áldozat ismeri a támadóját.

A huszonvalahány éves Mia Dennett egy gazdag és elismert család kisebbik lánya, akinek nem túl erős a kapcsolata a szüleivel. Tinédzser korában ő volt a család fekete báránya, amit az apja igen nehezen tudott tolerálni, mivel a Dennett családban minden csak a pénzről és a hírnévről szólt. James Dennett egy rangos chicagói bíró, a felesége Eve pedig egy gyenge akaratú, merev társasági dáma, csak egy trófea a férje számára.

Egyik este Miának a barátjával lett volna találkozója egy bárban, aki azonban nem jött el randira, helyette egy ismeretlen férfi ült az asztalához, akivel miután néhány szót váltott és pár pohár ital ivott úgy vélte, hogy nyugodtan belebonyolódhat egy egyéjszakás kalandba. Ám kiderült, hogy Mia élete legsúlyosabb hibáját követte el azzal, hogy felment Colin lakására, ugyanis a férfi csak azért csábította el őt, mert az volt a feladata, hogy egy zsarolási akció keretében elrabolja, és leszállítsa a megbízóinak. Csakhogy a terv nem várt fordulatot vesz amikor Colin hirtelen úgy dönt, hogy inkább elrejti Miát egy eldugott minnesotai kis lepukkant nyaralóba, az erdő közepén. 

Számomra kicsit hihetetlen, hogy ez az írónő első regénye, mert nagyon erős kezdésnek érzem. Egy olyan fantasztikusan jó karakter vezérelt történetnek, melyben a szereplők közötti bonyolult kapcsolat bemutatása lélekig hatolóra sikerült. A könyv felépítése nem szokványos, olyan rövid fejezetekből épül fel, ami két váltakozó idősíkon játszódik (előtte és utána), és melyben három szereplő (Mia édesanyja, a nyomozó és az emberrabló) szemszögén keresztül ismerhetjük meg az eseményeket, mely megoldás igaz, hogy kissé szétdarabolta a sztorit, de mindenképp egyedi hangulatot adott neki. És bár a regény nem sepert le a lábamról a pörgősségével, most kivételesen mégis örültem ennek, mert így legalább volt időm megemészteni az újabb és újabb információkat és elgondolkodni azon, hogy vajon miért tartja fogva Colin ezt a fiatal lányt, mi lehet a célja azzal, hogy inkább elrejti mintsem átadja őt a megbízójának.

A könyv egyből szíven ütött azzal, ahogy már a kezdetektől fogva ismerjük Mia eltűnésének a körülményeit. Tudjuk, hogy hogyan és mikor rabolta el őt Colin és hogy hova vitte. Tudjuk, hogy miként tartotta őt fogva, bántalmazta és fenyegette és hogy milyen nyomorúságban töltötték a napjaikat abban a szörnyű házban, mely események igen nyomasztóan és félelmetesen hatottak rám. Ám a történet előrehaladtával, ahogy egyre jobban megismertem Colin múltját és hogy végül is mi vette rá arra, hogy elrabolja Miát - számomra is meglepő mód - egyre szimpatikusabbá kezdett válni a karaktere, mígnem egyszer csak azon kaptam magam, hogy félelemmel vegyes izgalommal várom azokat a fejezeteket, ahol arról a furcsa érzelmi kötődésről olvashatok, ami közte és Mia között kezdett szép lassan kialakulni.

Colin mellett Mia édesanyjának a hangját is nagyon szerettem annak ellenére, hogy baromi mérges voltam rá, hogy engedett a férje lelki terrorjának, amivel nemcsak a saját, de a lánya életét is sikerült teljesen tönkretennie. Szerencsére a lánya eltűnése ráébresztette arra, hogy az élete így nem mehet tovább és egy teljes átalakuláson ment keresztül, mely után eltökélt szándékává vált, hogy megpróbálja helyrehozni a múltbéli hibáit, mely szerintem élete eddigi legjobb döntése volt.

Biztosan nem voltam túl jó anya. Ez nem kérdés. Mindazonáltal nem szándékosan lettem rossz anya. Csak így alakult. Rossz anyának lenni gyerekjáték volt ahhoz képest, ha jó anya akartam lenni, ami szakadatlan küzdelmet jelentett, napi huszonnégy órás vereséget.

Lelki támaszként ott állt mellette Gabe nyomozó, aki nemcsak a gyengédségével és megértésével segített átvészelni neki a lánya eltűnésével terhes nehéz hónapokat, hanem személyes ügyének is érezte a nyomozást. Amit igazán csodáltam a nyomozóban  az a higgadtsága volt, és hogy mindig józanul és elfogulatlanul tudott gondolkodni, ami miatt rögtön belopta magát a szívembe - és igen, én is csodálkoztam azon, hogy egy thrillerben hogy a fenébe lehet ennyi szimpatikus ember, nem ehhez vagyok én szokva, de azt kell mondja, hogy én mindennek csak örülni tudtam, hiszen ennek köszönhetően még jobban át tudtam élni a szereplők helyzetét.

Emlékszik, hogy már négyévesen is azon tanakodott, mi haszna van annak, ha valaki jó. Ennek ellenére jó akart lenni. Így meséli. Nagyon igyekezett jó kislány lenni.

Az írónő nagyon ügyesen mutatott rá arra, hogy hibát követünk el akkor, ha első benyomásra ítélünk meg valakit, hiszen semmi sem fehér vagy fekete, idő kell ahhoz, hogy meglássuk mi van a felszín alatt. Ezért is tetszett nagyon ahogy a történet során a karakterek fejlődtek és változtak, és ahogy végigvezetett bennünket a szerző a szereplők fejében és szívében.

Úgyhogy összességében nekem nagyon tetszett ez a könyv, a vége pedig egy igazi arculcsapás volt, bár nekem az utolsó fejezet nélkül is kerek és elég megrázó volt az egész.

Bízom benne, hogy az írónő többi könyvét is hamarosan olvashatom majd, én biztos vevő leszek rájuk.

Mary Kubica

 

Kiadó: Harlequin
Eredeti cím:The Good Girl
Fordította: Gärtner Zita
Oldalszám: 352

Tovább olvasom...

Áprilisi szerzemények

Ez a hónap számomra a munkáról szólt, a gürizésről, a stresszről és a szívatnak anyám stop! életérzésről, ami nagyon úgy tűnik, hogy májusban is végig kitart majd, aminek rettentő mód örülök... Hurrá, hurrá és megint csak hurrá!
Így ami az új könyvek vásárlását illeti, mindegyiknek nagyon örültem, hiszen balzsamként hatottak meggyötört idegrendszeremre, mert könyvet vásárolni mindig jó! (De szerintem ezt úgyis mindenki tudja). És azt a csodás érzést, amikor a postás vagy a futár becsönget a várva várt kis csomagoddal a kezében, nem sok minden tudja überelni egy-egy ritka szar nap után.

De nem nyafogok, helyette inkább mutatom az áprilisi drágaságaimat.

- Naomi Novik: Rengeteg című könyve előrendelés volt. Hihetetlen, hogy milyen sok moly beszerzésénél találkoztam már vele, mely kötet szerintem most a kiadó zászlóhajója, mindenesetre én nagyon kíváncsi vagyok rá, úgyhogy hamarosan sorra is kerítem.

- Kendall Kulper: A tenger boszorkánya szintén előrendelés volt csakúgy, mint a másik maximos könyv a Reboot. Nem tudok hozzájuk különösebben mit hozzáfűzni azon kívül, hogy megláttam és megszerettem.

- Csabai Márk: A hatlövetű című könyvéről nemrég egy könyves blogon olvastam ajánlót, ami totál meghozta hozzá a kedvem. Őszintén szólva én valami Réti László stílusú és humorú sztorira számítok (amolyan Kaméleon félére), vagy legalábbis valami hasonlóra, de majd meglátjuk, mi sül ki belőle.

- Leigh Bardugo Grisa trilógiájának második részére már régóta várok, mivel az elsőbe anno teljesen belezúgtam, így nem volt kérdéses, hogy ezt is muszáj lesz megvennem.

- Amie Kaufman: Lehullott csillagok című könyve pedig árukapcsolásként került hozzám, ugyanis muszáj volt valamit választanom a grisás könyv mellé, hogy mindenki jól járjon, és a kiadó legújabb megjelenései közül ezt találtam a legmegfelelőbbnek. Tegnap este már bele is kezdtem, és bizony alig bírtam letenni, nagyon fincsi kis romantikus történetnek néz ki, amire a sok krimi és thriller után már totál ki voltam éhezve. Egy bajom van vele (eddig) csak, hogy sorozat, és a KMK-t ismerve ha valamelyik kiadványuk nem fogy túl jól azt kegyetlenül elkaszálják. Remélem ez a sorozat nem jut majd erre a sorsra.

Olvasás terén a fent említettek miatt nem voltam túl produktív. Esténként kb. 5-6  oldal után rögtön bebólintottam, úgyhogy ebben a hónapban csak három könyvet tudtam elolvasni, ami tulajdonképpen csak abból a szempontból keserít el nagyon, hogy annyi sok szép új és jó könyv várakozik a könyvespolcomon, hogy tényleg Dunát lehetne velük rekeszteni, de egyszerűen nincs időm hozzájuk. Abból mostanában sajnos egyre kevesebb van.

Tovább olvasom...

Stephanie Barron: Az udvarház rejtélye (Jane Austen nyomoz 1.)

Ismét egy régi könyv a könyvespolcomról, ami ki tudja mióta porosodott már ott. Emlékszem, annak idején ahogy megláttam a könyv alcímében Jane Austen nevét egyértelmű volt, hogy nem hagyhatom ki, már külsőre is totál elvarázsolt, és a fülszöveg alapján is igen érdekesnek találtam.

A könyv egy nagyon izgalmas felütéssel kezdődik, melyben a szerző abba az illúzióba ringatja az olvasóját, hogy egy olyan rég elveszett Austen kézirat szerkesztett formáját olvashatja majd hamarosan, melyet maga Austen írt, és ami ezidáig valahogy elkerülte az irodalmárok figyelmét. A kézirat napló formájában íródott és olyan rejtélyes esetek leírásait tartalmazza, melyeknek az írónő rövid élete során a részese lehetett, és amelyeket sikerült is megoldania. Mi pedig most épp egy ilyen esetet olvashatunk.

Hát nem bizsergetően izgalmas ez az egész? El tudjátok képzelni Jane Austent, mint nyomozónőt?

Bevallom, nekem is voltak kétségeim afelől, hogy miként sikerül majd Barronnak kedvenc írónőmet ebbe a szerepbe helyeznie - talán ezért is halogattam oly sokáig a könyv olvasását - de a hozzám hasonló kétkedőket gyorsan szeretném megnyugtatni; aggodalomra semmi ok, az írónőnek remekül sikerült megoldania ezt a feladatot.

A történet a 19. század elejének Angliájában játszódik egy vidéki birtokon, ahol Jane egy kedves barátnőjét, Isobelt látogatja meg, akinél lelki megnyugvást keres miután kikosarazta egyik kérőjét, ám nyugalom helyett inkább izgalomban lesz része, ugyanis épp egy szörnyű tragédia közepébe csöppen. Isobel férje – aki nem mellesleg jóval idősebb hitvesénél - egy fogadás után rosszul lesz és pár óra leforgása alatt rejtélyes körülmények között meghal. Természetesen nem sok időbe telik, míg a fiatal feleséget gyanúsítják a gyilkossággal, akinek a rossz nyelvek szerint viszonya van a volt férje unokaöccsével, Lord Fitzroy Payne-nel. Az pedig csak tovább ront a fiatal özvegy helyzetén, hogy az idő múlásával egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ők ketten valóban vonzódnak egymáshoz. Ráadásul Fitzroy erősen eladósodott, mely helyzetet a nagybátyja halála rögtön megoldaná, hiszen ő örökölné a néhai earl összes vagyonát és rangját.
A gyanúsítottak sora azonban itt még közel sem ér végett. Itt vannak Fitzroy unokatestvérei, George és Tom Hearst, akik közül George papi karrierre pályázik, míg Tom délceg katonatiszt, aki nem veti meg a szerencsejátékot, és bizony ők is a jövőjükre nézve hatalmas előnyt tudnának kovácsolni a nagybátyjuk halálából. És nem szabad megfeledkeznünk Isobel rendkívül kellemetlen nagynénjéről és annak ugyancsak kellemetlen lányáról sem, akit az anyja Fitzroynak szánt, de ő annak unokatestvérére Tomra vetett szemet. És vajon milyen szerepe lehet ebben a játékban a rendkívül arrogáns és meglehetősen gyanús Lord Haroldnak, aki valamilyen üzleti üggyel zaklatja folyamatosan Isobelt?

Tudom tudom, hogy ez így egyszerre igen sok szereplő, akik között meglehetősen nehéz eligazodni nemhogy még fejben is tartani őket, de higgyétek el, hogy hamar bele lehet rázódni, és ha egyszer sikerül elkapni a fonalat, onnantól kezdve már nincs visszaút.

Jane Austen

A legelső dolog, amit megállapítottam magamban olvasás közben, hogy Barron nagyon jól ismeri Jane Austen életét és munkásságát, hiszen olyan szereplőket választott a regényében, akikhez hasonlókat már Austen is megálmodott egy-egy művében. Mindennek köszönhetően én roppant mód élveztem a könyv olvasását, a karakterek zseniálisak voltak és Janet - akit a való életben is egy nagyon intelligens és éles elméjű nőnek képzeltem el magamban, egy olyan teremtésnek, aki jó érzékkel tudta megfigyelni az embereket, azok természetét és reakcióit, melyből aztán megfelelő következtetéseket tudott levonni - abszolút hihetőnek éreztem ebben szerepben. Persze nem tagadom, voltak olyan megnyilvánulásai is melyeket az adott szituációban megkérdőjelezhetőnek tartottam, de számomra ezek olyan jelentéktelenek voltak, hogy kár is szót fecsérelni rájuk. Amit inkább ki szeretnék helyette emelni az az írónő könnyed és gördülékeny stílusa volt, ami irtó jól vissza tudta adni a kor hangulatát, és mindezt úgy, hogy egyáltalán nem éreztem modorosnak, vagy erőltetettnek.

Úgyhogy részemről nagyon elégedett vagyok a könyvvel, egy kellőképp izgalmas és fordulatos detektívregényhez volt szerencsém, melyben nehéz volt megjósolni a tettes kilétét, mivel minden szereplőnek megvolt  a maga indítéka, hogy megölje Scargrave urát. Hamis nyomok, sok izgalom, rengeteg vér, feszült hangulat és elhallgatott dolgok tarkították a történetet, mely mellett a szerzőnek a regency hangulatot is sikerült megőriznie, és a gyakori lábjegyzetekkel pedig útba igazítania az olvasót a kor szokásaival és Austen életével kapcsolatos kérdésekben... egyszóval nagyszerű volt.

A könyv eredetileg 1996-ban jelent meg és azóta a  sorozat már a 13. résznél tart. Nem semmi.

Kiadó: I.P.C.
Eredeti cím: Jane and the Unpleasantness at Scargrave Manor
Sorozat: Jane Austen Mysteries
Fordította: Fazekas Eszter
Oldalszám: 394

Tovább olvasom...

Könyvek, amiket várok

Hamarosan itt a Könyvfesztivál, melyre az idén sajnos nem tudok elmenni, fáj is miatta a szívem nagyon. Olyan jó lett volna lófrálni a standok között és közben végignézni az új megjelenéseket, belelapozni és megsimizni őket… mondjuk magamat ismerve biztos nem vettem volna semmit, mert az interneten való vásárlás még mindig jobban megéri, mintha ott a helyszínen költeném a pénzt - bár az utóbbinak kétség kívül megvan a maga varázsa.

Na de a lényegre térve, ez a bejegyzés igazából egy kívánós poszt lenne, melyben friss megjelenésekről lenne szó, úgyhogy nem is tépem tovább a szám, íme azok a könyvek, amelyekre mostanság nagyon vágyom és melyek közül kettőt már elő is rendeltem.

Naomi Novik: Rengeteg
Agnyeska szereti csendes faluját a völgyben, az erdőket és a csillogó folyót. Kis világának peremén túl azonban a gonosz varázslattól sötétlő Rengeteg burjánzik, melynek árnyéka a lány életére is rávetül.
Népét egy szigorú varázsló oltalmazza a Rengeteg hatalmától, a Sárkányként ismert mágus azonban szörnyű árat követel a segítségéért: tízévente egy hajadont. Ahogy közeleg a kiválasztás ideje, Agnyeska félelme egyre nő, mert tudja, hogy legjobb barátnőjére, a szépséges és bátor Kasjára fog esni a Sárkány választása, és senki sem mentheti meg a rá váró rettenetes sorstól.
Amikor azonban a Sárkány eljön, nem Kasja lesz az, akit elragad.

Előrendelve! Ha minden igaz, akkor holnap már a kezemben is lesz.

Rita Mae Brown: Bárcsak itt lennél

A fülledt hangulatú virginiai kisváros, Crozet olyan, mint egy nagy család. Mindenki mindenkiről mindent tud. Legalábbis eddig ezt hitték. Csakhogy mindenkinek megvannak a maga titkai. És van valaki, aki ölni is hajlandó ezért a titokért. 

Hátborzongató gyilkosság kavarja fel az állóvizet. Egy forró nyári reggelen a városka egyik köztiszteletben álló polgárának szétroncsolt tetemét a saját betonkeverőjében találják meg. A szörnyű gyilkosságok ezzel nem érnek véget. Nyilvánvaló, hogy az elkövető helyi lakos. Valaki, akivel együtt golfoznak, teniszeznek, és akiben eddig maradéktalanul megbíztak. Többé senki nem bízhat meg senkiben… 

A település pletyka központja a postahivatal. A harmincas éveiben járó Mary Minor Haristeen, becenevén Harry, a kisváros történetének legfiatalabb postamesternője. Harry, aki épp válófélben van, egyedül él a cicájával (Mrs. Murphy) és a kutyájával (Tee Tucker). Rossz szokása, hogy elolvassa a mások képeslapjait. Így jön rá, hogy a tettes a gyilkosság elkövetése előtt „figyelmeztetést” küld leendő áldozatának. A minden lében kanál Harry a gyilkos nyomába ered. Mrs. Murphy és Tucker is nyomok után szaglászik, hogy megvédje szeretett gazdiját. Harry nem is sejti, hogy házi kedvencei mindig egy lépéssel előtte járnak. A kis állatok hiába próbálják meg figyelmeztetni, nem érti. Így aztán saját magát is halálos veszélybe sodorja…

Előrendelve! Megjelenés várható időpontja: 2016. május 20.
  

Jessica Knoll: Szerencse lánya 
A huszonéves TifAni FaNelli a kiváltságosok életét éli. Egy körülrajongott női magazin megbecsült munkatársa, aki a drága ékszerek és márkás ruhaköltemények mellé még egy sármos és jó pedigréjű vőlegénnyel is rendelkezik. Mindazt elérte, ami másoknak csak álom.
DE A TÖKÉLETESSÉG LÁTSZATA VALÓJÁBAN ÁLCA!
Ani múltja kimondhatatlan titkot rejt. Tizennégy évvel ezelőtt a Bradley középiskolában borzalmas dolgok történtek. Meggyalázták, meghurcolták, kinevették. A kis Ani aznap megsemmisült. Az erős TifAni lépett a helyébe, aki mindent meg akar kapni az élettől…
A szerencse forgandó; a bűnösökből is lehet áldozat. A bosszú lehetősége TifAnié; vajon leveszi az álarcot, vagy örökre bezárja magát a múlt börtönébe?
Megjelenés várható időpontja: 2016. május 13.

Isabel Allende: Maya naplója
Maya Vidal tizenkilenc éves lány, nem válogatós, de alkalom híján nincs szerelme. Egyesült Államok-beli útlevele van, de jelenleg menekült a világ déli csücskében lévő szigeten, valahol Chile közelében. Azért kapta a Maya nevet, mert Nini, a nagyanyja rajong Indiáért, és a szüleinek nem jutott eszükbe más név, pedig kilenc hónapjuk volt arra, hogy kitaláljanak valamit. Hindiül a maya szó varázslatot, álmot jelent, de semmi köze a lány egyéniségéhez, mert ahová ő lép, ott fű nem nő. Nem örökölte chilei nagymamája egzotikus vonásait, kreol bőrét, se apja kevély, torreádori délcegségét. A mamájára hasonlít, a dán légikísérőre, akibe pilóta apja beleszeretett a felhők fölött. És most egy eldugott szigeten kénytelen megbirkózni lehetetlen múltjával, a jövő pedig maga a bizonytalanság. Csak imádott Ninije van segítségére meg a napló, amelybe az egész élet belefér.

William R. Forstchen: Egy másodperccel később
Terrortámadás éri az Amerikai Egyesült Államokat, mégpedig az egyik legrettegettebb módon, az elektromágneses hullámot (EMP) gerjesztő, pusztító fegyverrel.
Egy háború, melyet egyetlen másodperc alatt elveszít Amerika, egy háború, mely a középkorba robbantja vissza a világ legerősebb országát. Nincs áram, nincs kommunikáció, leállt a közlekedés, fogyóban a gyógyszerek, őrjöngő bandák uralják az országot, az emberek éheznek és a túlélésért küzdenek. Mit tehet ebben a helyzetben egy volt katona, aki meg akarja menteni a családját, a hazáját, ha úgy tetszik, a modern civilizációt?
Megjelenés várható időpontja: 2016. május 16.

Na kérem, én ezekre a könyvekre tuti benevezek! 

Tovább olvasom...

Alex Shearer: Felhővadászok

"A második félév közepén új tanuló jött az iskolánkba. Jenine-nek hívták, egy-egy heg éktelenkedett az arca két oldalán, mindkettő a szeme aljától egészen a szájáig ért. Nem balesetben szerezte, nem is így született, és nem verekedés során kapta. Dísznek szánták, szertartás és hagyomány áll mögötte. A hegek azt jelezték, hogy vándor, hogy nomád: az ismeretlen eredetű hontalanok közé tartozik, akiket a szokás "felhővadászok"-nak nevez."

A könyv történetét egy tizenéves fiatal srác, Christien szemszögén keresztül ismerhetjük meg, aki egy rendkívül érdekes világba kalauzol el bennünket. Ebben a világban a Föld már nem létezik, az emberek levegőben úszó égi szigeteken élnek, amit úgy kell elképzeli, mintha ezek a szigetek a tengerben lennének, csak víz helyett sűrű és nehéz levegő veszi őket körül, amiben akár a bátrabbak még meg is mártózhatnak. Természetesen ez a hely is, mint ahogy az óceánok, tele van különböző lényekkel (égfókákkal, égcápákkal, égmedúzákkal...), melyek közül némelyik gyönyörű és fenséges, némelyik azonban igen veszélyes, sőt, halálos is lehet. Ebben a világban a legértékesebb kincs mindenki számára a víz, aminek a megszerzése vagy pontosabban a begyűjtése a felhővadászok feladata, mely foglalkozás rendkívül izgalmas és bizony sokszor igen veszélyes is egyben. És bár ezzel mindenki tisztában van, mégis lenézik a felhővadászokat és sokan vadaknak tartják őket, ám hiába az emberek előítélete, ha egyszerűen nem tudnak nélkülük élni - micsoda gyönyörű kettősség nemdebár?

A könyv hősnője Jenine is egy felhővadász, aki új diákként rögtön felkeltette Christien figyelmét. Annál is inkább, mivel a fiú mindig is csodálattal adózott eme gyönyörű szakma előtt, így ahogy lehetősége adódott közelebb férkőzni a lányhoz, és egy kicsit összebarátkozni vele - aki egyébként a szívét is kellőképp megdobogtatta - meghívatta magát a nyári szünetben egy hosszabb felhővadászatra, amelyről úgy gondolta, hogy felejthetetlen élményt fog majd nyújtani a számára. Ami persze így is lett, azonban ha tudta volna, hogy ennek az utazásnak a célja nem csak a felhővadászat és vízgyűjtés lesz, hanem ennél sokkal veszélyesebb és személyesebb dolog, akkor biztos kétszer is meggondolta volna, hogy valóban csatlakozni akar–e Jenine családjához.

Először is hihetetlen, hogy milyen fantáziadús mesét talált ki Alex Shearer ebben a könyvében. És bár igaz, hogy az elején a lassú és eseménytelen felvezetéssel és a kissé csapongó világbemutatással majd rám hozta a frászt, hogy rossz olvasmányt választottam magamnak, de ahogy Christien felszállt a felhővadászok hajójára, hogy elinduljanak világot látni, az események is rögtön felgyorsultak és ettől persze én is sokkal lelkesebb lettem.

Élveztem a könyv olvasását, mert annyira szokatlan és érdekes volt benne minden, hogy mindig többet és többet szerettem volna megtudni az ott felvázolt sokszínű világról. Őszintén szólva kicsit meg is lepődtem azokon a témákon - kulturális különbségek, mindennapi előítéletek, a hit helyes és helytelen formái, no és persze a környezetvédelem - amik a történet kapcsán felmerültek benne. Hiszen ezek némelyikét még felnőtt fejjel is nehezen tudjuk megemészteni, nemhogy egy 12-14 éves fiatal, aki szerintem még nem is igazán foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, vagy ha mégis, akkor tuti, hogy csak felszínesen. Ne értsetek félre, nem negatívumként írom mindezt, hiszen baromi érdekes volt a szereplők párbeszédeit és Christien filozofálásait olvasni, és gyakran mentem a férjemhez megmutatni neki egy-egy fejezetet, hogy basszus, én ilyen szemszögből még soha nem is gondolkodtam el a kereszténység jelképéről - de pont ezek miatt érzem úgy, hogy inkább a kicsivel idősebb fiatalokat célozza meg a könyv, akik mindezeken a témákon már tényleg hajlandóak elgondolkodni és kérdéseket feltenni, hogy aztán - jó esetben - véleményt is tudjanak formálni. Szóval mindezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy sokkal több van ebben a könyvben, mint ahogyan azt én elsőre gondoltam, ami mindenképp a javára írható.

És hogy néhány érdekes példát is említsek; nézzük rögtön a szigetek társadalmi berendezkedését, amely a különböző habitusú embereknek köszönhetően teljesen eltért egymástól, mind  kultúrában, szokásban és törvénykezésben egyaránt. Ott voltak például a Tiltott-szigetek, amelyeket rendkívül bigott és zsarnok természetű emberek lakták, míg a Szakadár-szigeteken élőkre a tolerancia és az elfogadás volt jellemző. Képzeljétek, voltak olyan helyek, ahol azért mert kalapot hordasz, vagy szakállad van, netán fehér vagy, vagy fekete halál járt, míg más helyeken olyan emberek éltek, akik senkit nem akartak bántani és megölni, hanem egyszerűen csak harmóniában és békében együtt élni.

A könyv cselekménye nem volt túl bonyolult és még egy kis romantika és szorult belé, a fejezetek pedig mind nagyon rövidek és haladósak voltak, amely tulajdonképpen csak a fiatal olvasók szempontjából lehet érdekes.
Véleményem szerint, ha nem lett volna annyira szelíd és nyugodt a könyv hangulata és tempója, akkor sokkal ütősebb is lehetett volna, arról már nem is beszélve ha még egy-két illusztrációval is megörvendeztetett volna bennünket az író, akkor meg aztán tényleg teljes lett volna a boldogság. Ám ezek hiányában sincs okom panaszra, mert jó kis könyv volt, úgyhogy mindenképp kíváncsi vagyok a folytatására - annak ellenére, hogy önálló kötetként is megállja a helyét - mert a végével kapcsolatban elég felemás érzéseim maradtak.

Alex Shearer

  

Kiadó: Kolibri
Eredeti cím: The Cloud Hunters
Sorozat: The Cloud Hunters
Fordította: Pék Zoltán
Oldalszám: 288

Tovább olvasom...

Danielle Paige: Dorothynak meg kell halnia (Dorothynak meg kell halnia 1.)

Az utóbbi idők egyik legvágyottabb könyve volt számomra a Dorothynak meg kell halnia, mivelhogy az Óz, a nagy varázsló az egyik legkedvesebb mesém, így mindenre kíváncsi vagyok ami vele kapcsolatos. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben (de tényleg csak egy icipicit), hogy mekkora pofára esés lenne, ha a könyv nem váltaná be a hozzá fűzött reményeimet, de mivel ez nem így történt, így most egy igen lelkes rajongás fog következni.

Én nem kértem ezt. 
Nem akartam hős lenni. 
De amikor az egész életedet – veled együtt – elsöpri egy tornádó, nincs más választásod, mint menni, 
amerre visz, nem igaz? 

Amy az édesanyjával együtt egy lakókocsiparkban él, ami miatt sokan csúfolják őt a suliban, de Amy olyan talpraesett és belevaló csaj, hogy mindezt gond nélkül tudja már kezelni. Az apja évekkel ezelőtt hagyta el őket, az anyja világában pedig csak két hely létezett: a kanapé és a bár. Amynek nem voltak barátai és a szülei sem álltak mellette, az iskolában csúfolódások céltáblája volt és teljesen magára volt utalva. És amikor már azt hitte, hogy ennél rosszabb nem lehet, akkor kezdődött csak el igazán a móka.

Kansasen egy óriási tornádó söpört végig, ami a lakókocsijával együtt elsodorta őt Óz birodalmának egy lidérces változatába, ahol semmi sem olyan volt, mint ahogyan azt a meséből ismerte. Ebben a világban a Madárijesztő egy őrült tudós volt, a Favágó egy szadista parancsnok, a Gyáva Oroszlán pedig egy vérszomjas ragadozó, Dorothy pedig… Jah kérem, hát ő egy szeszélyes kis dög volt, ráadásul hatalommániás és kegyetlen zsarnok is, aki miután visszajött Ózföldre, valahogy rákapott a varázslat ízére és azután már semmi nem volt elég neki. Glindával a Déli Jó Boszorkánnyal együtt folyamatosan rabolták a föld mágikus erejét, az emberek falvait felgyújtották őket pedig rabszolgasorba taszították. A repülő majmokat láncra verték, és ha valami olyat tettél, ami Dorothynak nem tetszett, akkor olyan súlyos következményekkel kellett számolnod, amelyek egyáltalán nem voltak arányban az elkövetett bűnnel.

Szóval Amy ebbe a „szép” új világba csöppenve szabályszegésért rögtön börtönbe is kerül, ahonnan a Gonoszok Forradalmi Rendjének boszorkányai mentik ki, hogy orgyilkost faragjanak belőle. Hogy miért? Mert úgy gondolják, hogy csak Amy tud véget vetni Dorothy rémuralmának, és hogy ő az a lány, aki képes eltávolítani a Bádog Favágó szívét, ellopni a Madárijesztő agyát, elvenni az Oroszlán bátorságát, no és persze megölni Dorothyt.

Először is… basszus, basszus, basszus… hogy ez a könyv mennyire jó volt!

Ahogy felütöttem mintha varázsütésre léptem volna be Óz birodalmába, nem volt szükségem semmilyen ráhangolódásra, hanem egyszerűen csak belecsöppentem az egészbe. És mindez egyrészt a történet hihetetlenül erős atmoszférájának volt köszönhető, hiszen az a feszült, félelemmel és titkokkal teli hangulat ami a könyvet jellemezte hamar körülvett olvasás közben. Másrészt pedig a nem mindennapi szereplők, a szemléletes írásmód és a részletesen kidolgozott világ tette eszméletlenül élvezetessé és letehetetlenné a könyvet.

A szereplők közül Dorothy volt az, aki az elvárásaimon felül teljesített, iszonyatosan gonosz volt és én mégis imádtam őt érte, ami most így tudom, elég furán hangzik, de majd ha ti is elolvassátok a könyvet szerintem biztos megértitek, hogy miért éreztem így - vagy legalábbis remélem. Mindenesetre az eredeti mesében Dorothyt én mindig is egy túlzottan vidám és kedves, ám kissé naiv kislánynak tartottam, de ebben a történetben épp az ellenkezője volt rá az igaz. És Glindát, a jó boszorkányt szerettem a legjobban - tudjátok, aki egy rózsaszín szappanbuborékban érkezik Dorothy üdvözlésére -, aki most viszont az erő sötét oldalát erősítette... Ejh, akkor még a fene se gondolta volna, hogy idővel így eldurvulnak majd a dolgok.
De visszatérve a könyvre, ahogy ezt a másik Dorothyt magam elé képzeltem a tizenöt centis piros tűsarkújában és a merész fazonú, hatalmas dekoltázsú kék kockás rüfkés kis ruhácskájában, rögtön mosolyra húzódott a szám. Őrületesen izgalmas volt ez az újfajta felállás, teljesen torz és kitekert, és épp ettől vált az egész oly eredetivé; rendkívül félelmetessé ugyanakkor kissé komikussá is.

Természetesen Dorothy mellett a többi karakter is nagyon erős és különleges volt a könyvben, a Madárijesztőtől például a bizarr ember- és állatkísérletei miatt mindig kirázott a hideg, az Oroszlán és a Bádogember szívtelen kegyetlenségeitől pedig szóhoz sem jutottam. Amy volt az egyetlen, akit tényleg mindig csak a jó szándék vezérelt és aki inkább a szívére mintsem az eszére hallgatott, aminek aztán persze mindig meg lett a következménye, de tapasztalatom szerint minden pozitív hősnek előbb vagy utóbb muszáj átesnie némi időt (és embert) rabló moralizáláson ahhoz, hogy végre a tettek mezejére tudjon lépni, és ez Amynél sem történt másképp.
Szerencsére a sok erőszak mellett azért a romantika is helyet kapott, ami bár elég kezdetleges volt, ennek ellenére nekem mégis nagyon tetszett, de azért erősen bízom abban, hogy a következő részekben ennél többet is kapok majd belőle.

Egy szó, mint száz, mindent megkaptam ettől a könyvtől, amit csak vártam sőt, még többet is. Egy igazán rejtélyes és hátborzongató, valamint kellőképp izgalmas és érdekes olvasmányban volt részem, ami megfelelő mértékben árasztotta magából – egy teljesen más, kissé bizarr, de mégiscsak azt a bizonyos - Dorothys-hangulatot, ami engem mindig totál le tud venni a lábamról, úgyhogy én a magam részéről mindenképp vevő vagyok a sorozat következő részére, ami remélem mihamarabb eljut majd hozzánk.

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: Dorothy Must Die

Sorozat: Dorothy Must Die

Fordította: Turcsányi Jakab

Oldalszám: 436

Tovább olvasom...

Márciusi szerzemények

Nagyon rég írtam már beszerzős posztot, melynek oka egyrészt, hogy drasztikusan lecsökkentettem a vásárlásaimat és a tavalyi év végén és még az idén év elején is inkább régebbi könyveket vettem le a polcomról, másrészt pedig mert egyszerűen csak nem volt kedvem írni és kész.
Ebben a hónapban azonban ismét megjött a vásárlási kedvem - és vele együtt a posztírásé is -, melynek eredményeként összesen nyolc könyvvel lettem gazdagabb. Ezek közül még csak hármat olvastam el, de mentségemre legyen mondva, hogy a március nálam munka tekintetében kész őrület volt (mondjuk a január és a február is, és szerintem az április is az lesz) szóval az idő kevés, az olvasnivaló pedig sok, de szerintem ezzel senkinek nem mondtam újat.

Íme a lista:

M. R. Carey: Kiéhezettek  ✔ - ezt a könyvet már januárban előrendeltem, és bár nem zsánerem a zombulás, ez a  könyv mégis kifejezetten jó volt.

Jodi Picoult · Samantha van Leer: Sorok között - szintén előrendelés volt, és szintén már olvastam. Nem hiszem, hogy lesz róla külön bejegyzés, mert nem igazán tudom, hogy mit is írhatnék róla azon kívül, hogy engem annyira nem varázsolt el, mint ahogyan azt reméltem. Aranyos volt, meg bájos, meg szép, meg minden, de egyáltalán nem vett le a lábamról.

Kathryn Taylor: Az örökös  ✔ - a lírától rendeltem, és mivel nem igényelt fokozott koncentrációt, így baromi jól esett a feszített tempójú dolgos munkanapok után.

Monika Peetz: Léböjt Hotel - antikváriumból érkezett hozzám, egy nagyon kedves molyocska segítségével.

Mary Kubica: A jó kislány - szintén antikváriumos beszerzés.

Alex Shearer: Felhővadászok - erre a könyvre rögtön felfigyeltem ahogy megláttam az új megjelenések között, elolvastam a fülszöveget, megtetszett, és megvettem.

Louise O'Neill: Örökké a tiéd - szintén vásárlás és szintén régóta szemeztem már vele, és mivel egész jókat olvastam róla és állítólag film is készül belőle úgy döntöttem, hogy megéri áldozni rá. Hát majd meglátjuk.

Danielle Paige: Dorothynak meg kell halnia - és hát itt van Dorothy, aki még csak pár napja érkezett hozzám. Ő volt a favorit, a legvágyottabb könyv ebben a hónapban, úgyhogy bízom benne, hogy tetszeni fog. Egyébként már elkezdtem olvasni és bár még nagyon az elején járok, de a stílusa és a hangulata eddig nagyon bejön. Szerelem lesz, én már látom. :)

Tovább olvasom...

Akarsz-e játszani?

Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,

akarsz-e mindig, mindig játszani,

akarsz-e együtt a sötétbe menni,

gyerekszívvel fontosnak látszani,

nagykomolyan az asztalfőre ülni,

borból-vízből mértékkel tölteni,

gyöngyöt dobálni, semminek örülni,

sóhajtva rossz ruhákat ölteni?

Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,

havas telet és hosszú-hosszú őszt,

lehet-e némán teát inni véled,

rubinteát és sárga páragőzt?

Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,

hallgatni hosszan, néha-néha félni,

hogy a körúton járkál a november,

ez az utcaseprő, szegény, beteg ember,

ki fütyörész az ablakunk alatt?

Akarsz-e játszani kígyót, madarat,

hosszú utazást, vonatot, hajót,

karácsonyt, álmot, mindenféle jót?

Akarsz-e játszani boldog szeretőt,

színlelni sírást, cifra temetőt?

Akarsz-e élni, élni mindörökkön,

játékban élni, mely valóra vált?

Virágok közt feküdni lenn a földön,

s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Tovább olvasom...

Kathryn Taylor: Az örökös (Daringham Hall 1.)

A könyv hősnője Kate Huckley, egy csinos és fiatal állatorvosnő, aki Kelet-Anglia egy csendes kis falujában éli nyugodt életet, és nagyon jóban van a Daringham Hall birtok tulajdonosaival Camdenékkel, akik lányukként szeretik őt. Egy viharos nap azonban Kate egyik ismerősének házánál - akihez azért ment, hogy négylábú kedvencének orvosi segítséget nyújtson - egy idegen bukkant fel, aki súlyos sérüléseket szenvedett, de mivel a nagy viharban mindezt nem lehetett tisztán látni, így a lány betörőnek gondolta és egy bottal jól fejbe is vágta, melytől a szerencsétlen nemcsak az eszméletét, de az emlékezetét is elvesztette. Ám Kate hamar megbánja a dolgot és a házába fogadva ápolni kezdi a jóképű idegent, akibe hamarosan bele is szeret. És amikor ezek ketten már éppen kezdenének szépen összemelegedni kiderül, hogy a férfit Benedict Sterlingnek hívják, aki azért utazott New Yorkból Angliába, hogy bosszút álljon a Camden családon, amiért több mint húsz éve a vele várandós édesanyját egyik napról a másikra kidobták a házukból.

A történet egy nagyon hangulatos helyen, Anglia egy csendes kis falujában és egy bizonyos Daringham Hall birtokon játszódik, mely hely csodás kastélyát magam elé képzelve rögtön kicsit visszarepültem az időben, ami kellemes hangulattal töltött el. Az viszont már kevésbé volt kellemes, hogy ehhez a birtokhoz egy olyan angol nemesi család is tartozott - nevezetesen Camdenék -, akiknél aztán a törvénytelen gyerekektől kezdve az alkoholizmusig és a gyilkos hajlamú nagymamáig minden volt.

Szerettem a könyv főszereplőit, akiket már az első oldalaktól kezdve megkedveltem, hiába is volt Ben egy mogorva és érzelemmentes pasi, aki tele volt indulatokkal és gyűlölettel az anyját ért sérelmek miatt, mert mint kiderült alapjában véve - és egy jó nagy fejbekólintás után - ő egy nagyon is szerethető szinte már-már tökéletes férfi, aki bár nem tűri az ellentmondást, de hozzáértő kezekben mégis megszelídíthető. És ezek a kezek Kate-hez tartoztak, aki szintén egy roppant szimpatikus és nagyon őszinte ember volt, nem az a nyavalygós és rendkívül naiv lányka, akivel oly sok romantikus könyvben találkoztam már, hanem az a fajta, aki mindig két lábon áll a földön és reálisan tud gondolkodni. Ezért is küzdött oly erősen a férfi iránt táplált gyengéd érzelmei ellen - hiszen azt sem tudta, hogy kicsoda, hogy honnan jött, és hogy várja-e otthon valaki -, de mindhiába, mert olyan erős volt közöttük a vonzalom, hogy nem tudtak egymásnak ellenállni.
És amikor már minden olyan mesébe illően idilli volt, persze bekövetkezett az, amitől Kate a legjobban félt, Ben visszanyerte az emlékezetét, és más ember lett. Mindenkit elkezdett gyűlölni maga körül, akinek csak köze volt a Camden családhoz.

Nagyon tetszett, hogy a szereplők közötti románc hihető módon és lassan bontakozott ki, és hogy az író – hála az égnek - nem esett túlzásokba az érzéki pillanatok leírásánál. Azért pedig külön dicséret jár, hogy a könyv nemcsak egy egyszerű szerelmi történetről szólt, hanem a család összetartó erejéről, a szeretetről, a kitartásról és az elfogadásról is, ami igaz, hogy kissé rózsaszín köntösbe volt bújtatva, na de most őszintén, ki az a bolond, aki a borítóra nézve valami egészen másban reménykedik. Egyébként - a reménykedők megnyugtatása végett - az izgalom sem maradt ki a könyvből és családi titkokból és intrikákból sem volt hiány, bár az is igaz, hogy a cselekmény nem volt túlzottan fordulatos, mert hamar ki lehet találni a dolgokat, viszont abszolút izgalmas volt és a végén még pár könnycseppet is sikerült elmorzsolnom a meghatódottságtól, szóval részemről teljes volt a boldogság.

Összességében egy könnyed és szórakoztató, igényesen megírt regényhez volt szerencsém, mely a kezdeti félelmeim ellenére - melyben attól tartottam, hogy egy egyszerű Romana vagy Júlia történethez lesz majd hasonló - elég gyorsan lecsúszott. És mivel sem a fő és sem a mellékszereplő párocskák sorsa nem került lezárásra, és maradt még egy-két olyan elvarratlan szál is ami mindenképp magyarázatra szorul, izgatottan várom a következő rész megjelenését, melyet bízom benne, hogy mihamarabb – míg friss és ropogós az élmény – elhoz nekünk a kiadó. 

A sorozat részei:

1. Das Erbe ~ Az örökös
2. Die Entscheidung
3. Die Rückkehr



Kiadó: Kossuth
Eredeti cím: Das Erbe
Sorozat: Daringham Hall 
Fordította:Várnai Péter
Oldalszám: 320

Tovább olvasom...

M. R. Carey: Kiéhezettek

A könyv főhős Melanie, egy látszólag normális és intelligens, 10 év körüli kislány, aki a többi társával együtt egy földalatti bunkerben él, ahol soha nem mehetnek ki a szabadba és a hét öt napján minden reggel leszíjazva és fegyveres kísérettel egy osztályba viszik őket, ahol mindenféle érdekes dolgokról (többek között a görög mitológiáról, mondákról és mítoszokról) tanulnak. Melanie Justineau tanárnő óráit szereti a legjobban, akiért szó szerint rajong, bár akkor még maga sem tudja, hogy ő jelenti számára a legnagyobb veszélyt. Hogy miért? Mert a távoli jövőben a világ összedől és egy csomó beteg ember rohangál benne, akiket egy gyorsan terjedő gombafertőzés betegített meg, amely a szervezetbe jutva átveszi az irányítást a gazdatest idegrendszere fölött, és az így fertőzöttek (más néven a kiéhezettek), gyorsan elveszítik személyiségüket, emberi mivoltukat, és egészséges emberek húsával kezdenek el táplálkozni. Melanie és a többi gyerek is megkapta ezt a fertőzést, azonban ők mégis képesek a tanulásra, a gondolkodásra és a kommunikációra, és még talán az emberek iránt érzett esztelen vágyuk kordába tartására is, mely reményt ad az orvosoknak a gyógymód felfedezésére. A bunker tudósa Caldwell doktornő abban reménykedik, hogy a gyerekek felhasználásával (pontosabban az agyuk felszeletelésével) sikerül megtalálnia az ellenszert, ám egy napon a kiéhezettek megtámadják a bázist, ahonnan mindenkinek menekülnie kell. A támadást egy öt fős csapatnak sikerül csak túlélnie, akikre ezek után még nagyobb megpróbáltatás vár; el kell jutniuk egy biztonságot jelentő védett területre, mely útjuk során rengeteg kiéhezettet sodor eléjük a sors.

Szerintem kifejezetten nehéz manapság olyan könyvet írni, ami egyszerre szórakoztatja, megdöbbenti és elgondolkodtatja az olvasót és most nem a paranormális, vámpíros (bár ez az állatfaj már erősen kihalóban van) és a BDSM témájú - ha az erotikus műfajt is figyelembe vesszük, és miért ne vennénk - könyvekre gondolok, hanem mondjuk a zombis, poszt-apokaliptikus, horror, thriller egyvelegekre. Mellyel kapcsolatban (csakis a zombik miatt) biztos sokaknak vaskos előítéleteik vannak – higgyétek el nekem sem lételemem a zombulás -, de ha például az adott könyv története nem agyatlan (hahaha) vagy pofátlanul egyszerű és hihetetlenül ostoba - ami persze még nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy szórakoztató is legyen -, hanem mondjuk uram bocsá valamilyen drámáról, erkölcsi dilemmáról vagy társadalmi mondanivalóról szól, akkor semmi kifogásom ellene sőt, felettébb felpiszkálja a fantáziámat. És M. R. Carey könyve ebbe a kategóriába tartozik.

A történet öt karakterre – két nőre, két férfira és egy fiatal lányra - épül, akiket az útjuk során különböző célok hajtanak és más-más szemszögből nézik az eseményeket, más-más múlttal rendelkeznek, ami aztán hatással lesz a döntéseikre, de ami a legfontosabb - és amit a könyv elején még nem tudhatunk -, hogy az ő kezükben van az egész emberiség sorsa.

Carey szerintem fantasztikus munkát végzett a karakterek felépítése és kidolgozása terén. Melanie-t, aki bár egy szörnyeteg, közel sem egy gonosz és vérszomjas lényként ábrázolja a történetben, hanem egy nagyon tehetséges és szimpatikus, a világ dolgai iránt nyitott és kíváncsi, mély érzésekkel teli kislányként, akit végül is az tesz igazán egyedivé, hogy tisztában van azzal, hogy az ami, és ennek ellenére mégis mindvégig ember tud maradni. Míg Dr. Caldewlltet, aki a tudományt képviseli a regényben egy etikátlan és szörnyen szívtelen, lelkiismeret-furdalás nélküli borzalmas nőszemélynek festeti le, akit szerintem biztos, hogy senki nem fog a szívébe zárni, ugyanakkor mindenki tisztában van azzal, hogy a munkájára szükség van, annak fontossága megkérdőjelezhetetlen. Az ő személyén keresztül vetődik fel a könyv súlyos erkölcsi dilemmája - elfogadható-e az, hogy a bunkerben lévő gyerekeket az orvosok kísérleti nyulakként kezeljék? -, melynek ellentétes nézőpontját Justineau tanárnő képviseli, aki miután idővel rájön, hogy Melanie mennyire szereti és imádja őt, a kislány elkötelezettjévé válik. Kettőjük között egy őszinte szeretetre és bizalomra épülő mély kapcsolat jön létre, melyben mindketten a legjobbat akarják egymásnak, és melyben mindketten feltétel nélkül szeretik egymást.
És itt van még nekünk Parks őrmester karaktere, akiről  csak annyit tudok mondani, hogy ha netalán egy reggel, a könyvhöz hasonló elcseszett zombis apokalipszisben találnám magam, akkor csakis egy olyan férfit szeretnék magam mellett tudni, mint amilyen ő volt. Imádtam érte.

Érdekes volt a könyv felépítése; az első fele Melanie-ról szólt, az ő álmairól, vágyairóll és a végtelen szeretetéről Justineau tanárnő iránt, majd hirtelen helyszínt váltottunk és egy sokkal akciódúsabb és zombikkal telibb menekülős részt kaptunk, ami mind stílusában és dinamikájában egészen más volt, mint az előző, mintha két külön könyvet olvastam volna, de mindezt mégsem éreztem zavarónak, érdekesnek találtam és maximálisan lekötötte a figyelmemet. 

Szóval tetszett a könyv, főleg a történet egyedisége miatt, ami rögtön megragadta a képzeletem, de legfőképp a szereplők miatt, akik annyira valódiak, igazi hús-vér emberek voltak, hogy mindegyikükkel, kivétel nélkül mindig együtt tudtam érezni. Talán a könyv végével voltak problémáim, túl gyorsnak éreztem a lezárást és nem minden kérdésemre kaptam kielégítő választ, de ettől függetlenül mindenképp ajánlom olvasásra, még azoknak is, akiknek nem ez a legjobban bejáratott műfaja.  

A könyv megfilmesítéséről itt írtam korábban.

M. R. Carey

Kiadó: Kossuth

Eredeti cím: The Girl With All the Gifts

Sorozat: NEM Jepp

Fordította: Kisantal Tamás

Oldalszám: 456

Tovább olvasom...

Kiéhezettek a mozivásznon

Nemrég olvastam el M. R. Carey Kiéhezettek című regényét - mely egyébként nagyon tetszett és - amelyből naná, hogy már mozifilmet is forgatnak (az lenne ám a meglepő, ha mindez nem így történne), úgyhogy kíváncsiságtól hajtva utánanéztem kicsit a dolgoknak, pontosabban, hogy milyen castinggal és mikorra várható a bemutató.
És bizony a forgatás már tavaly elkezdődött, a szereplők pedig olyan ismert színészek lesznek mint Glenn Close, aki Caroline Caldwellt (a doktornőt) fogja játszani, és Gemma Arterton, aki Helen Justineau  (a tanárnő) szerepében fogja majd irtani a zombikat.
A képeket elnézve a többi szereplő (Melanie és Gallagher közlegény) kiválasztásával kapcsolatban kissé zavarban vagyok, mivelhogy Melanie szőke Gallaghet pedig vörös volt a könyvben, szóval nem pont ilyennek képzeltem el őket.... mindenesetre kíváncsian várom a filmet, amely  még ebben az évben She Who Brings Gifts címmel kerül majd bemutatásra a mozikba.

A történetről röviden:
A könyv a jövőben játszódik, amikor is az emberiség nagy része egy gyorsan terjedő gombafertőzés áldozatává vált, amely a szervezetbe jutva átveszi az irányítást a gazdatest idegrendszere fölött, melynek következtében a fertőzöttek (más néven a kiéhezettek), gyorsan elveszítik személyiségüket, emberi mivoltukat, és egészséges emberek húsával kezdenek el táplálkozni.
Azon kevesek azonban, akik nem kapták el a fertőzést védett városokba húzódtak vissza, vagy guberálókká váltak, akik veszélyes bandákhoz csapódva próbálják túlélni a helyzetet.
A történet főhőse Melanie, egy látszólag normális, intelligens 10 év körüli kislány, akit több társával együtt egy földalatti bunkerben tartanak fogva. Érdekes mód ezek a gyerekek szintén fertőzöttek, mégsem veszítették el emberi tulajdonságaikat, és épp ez ad reményt az embereknek a túlélésre. A bunker tudósa Caldwell doktornő abban reménykedik, hogy a gyerekek felhasználásával sikerül megtalálnia az ellenszert, ám egy napon a kiéhezettek és a guberálók megtámadják a bázist, ahonnan mindenkinek menekülnie kell. A támadást egy öt fős csapatnak sikerül csak túlélnie, akikre ezek után még nagyobb megpróbáltatás vár; el kell jutniuk egy biztonságot jelentő védett területre, mely útjuk során rengeteg kiéhezettet sodor eléjük a sors.

Parks őrmester, Justineau tanárnő, Gallagher közlegény és Caldwellt doktornő 

Íme a kis csapat

Melanie és kedvenc tanárnője

Utcai csendélet 1.

Utcai csendélet 2.

A kemény mag.

Tovább olvasom...