2015. jan. 14.

Mark Frost: Szövetség ~ A Paladin-prófécia #2

Több mint egy éve találkoztam először Willel és az ő különleges kis csapatával, akik akkor - hihetetlen izgalmak és kalandok útján – buktatták le a Nagy Károly lovagjai néven működő sötét, titkos társaságot és fedezték fel különleges képességeiket, melyekről azelőtt még nem is nagyon tudtak. Tisztán emlékszem, hogy az a feszített tempójú történetvezetés - ami egy adrenalin bombával is felért akár - és az a különleges és fantáziadús világ, amit Frost ebben a regényben teremtett, totál levett a lábamról. Nem meglepő hát, ha azt mondom, hogy az első találkozásom a könyvvel tökéletesre sikeredett, melynek köszönhetően már tűkön ülve vártam a folytatást, ami ugyan már nem szólt akkorát, mint az elődje, de mégis méltó folytatása lett A Paladin- próféciának.

A könyv főhőse továbbra is Will West, aki ebben a részben is egy roppant szerethető és hihető szereplőt alakított, többek között ezért is vélem úgy, hogy nagy részben az ő humoros és bámulatos személyisége az, ami hajtja előre a történetet és emeli az olvasás élményét. Will a különleges képességeivel – gyors tanulás, magas intelligencia, hihetetlen fizikai erőnlét és teljesítőképesség – még mindig magasan kitűnik a társai közül, melyeket az indián edzőjének hála, nemcsak szinte tudott tartani, de sikerült tovább is fejlesztenie.  A történet folytatásában Will, a szülei halála utáni gyászból felébredve úgy dönt, hogy most ő veszi magához az irányítást és bosszút áll azokon, akik az életükre törtek.

Az előző könyvben viszonylag sok mindent megtudhattunk a mellékszereplőkről; Will tanárairól, edzőjéről és a tornai szertárosról, de higgyétek el, hogy közel sem annyit, mint ami majd ebben a részben fog napvilágra kerülni. A történet most is elég összetett és nyakatekert, de a könyv végére - a Lovagokkal, a fekete kalaposokkal és azzal a gonosz hatalommal kapcsolatban, ami minden jel szerint világuralomra akar törni - rengeteg titok megállapítást nyer. Az író most a Központ melletti sziget gyomrába navigál bennünket, ahol a szereplők ismét tanúbizonyosságot tesznek kivételes képességeikről, miközben nemcsak egy eltűnt város romjait fedezik fel, hanem egy kihalt ősi faj nyomára is bukkannak egyben. A történetre továbbra sem lehet – még a legnagyobb jóindulattal sem - azt mondani, hogy kiszámítható lett volna. Will barátai: Ajay, Nick, Brook és Elise továbbra is a fiú mellett állnak és segítik minden lépését, és Will továbbra is a legjózanabb és a legintelligensebb főhős, akit valaha láttam. Ő egy nagyon kiforrott és tökéletes karakter, aminek - ha jobban belegondolok - tulajdonképpen bosszantónak kéne lennie, merthogy tökéletes emberek ugye nem léteznek, és mert egy „normális” könyvben a rossz dolgok egy része általában a főhős hibájából szokott bekövetkezni, de itt Will soha nem hibázott, a problémák rajta kívül álló okok miatt alakultak úgy ahogy. Amit egyáltalán nem hibaként rovok ám fel, csupán csak érdekesnek találtam, és semmiképp sem zavarónak sőt! A történetben van egy kis szerelmi háromszög, amit igazából nem nagyon tudtam hova tenni, bevallom, kissé érdekesnek is találtam az egészet, de mivel mindez annyira diszkréten és visszafogottan jelent meg, így nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.

Frost zseniális írásának hála a könyv második felét habzsolta szívtam magamba, és az események is filmként peregtek a szemeim előtt, úgyhogy olvasás közben én totál úgy éreztem, mintha magam is ott lettem volna a szereplőkkel a történet kellős közepén, és ez félelmetesen izgalmas volt. Természetesen a könyv végén maradtak sötét foltok és elvarratlan szálak, de csak hogy minél jobban várjam a folytatást, úgyhogy én nem is tépem tovább a szám, mert e röpke kis beszámolóm alapján szerintem már mindenki számára világossá vált, hogy nekem ez a könyv (és sorozat) a "legjobbak" kategóriájába tartozik. Egyetlen fájdalmam van csupán csak vele kapcsolatban, hogy a jóég se tudja, hogy mikorra várható a befejező rész.

Mark Frost
Véleményem szerint Frost ezen írása egy ritka csemege, melyben nemcsak lélegzetelállító akciójelenetek és szellemes karakterek vannak, hanem érzelmi töltete is van az egésznek. És bár a sorozatnak nem én vagyok a célközönsége, ennek ellenére mégis maximálisan elnyerte a tetszésemet. Úgyhogy mindenképp olvasásra ajánlom!


Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Alliance
Sorozat: The Paladin Prophecy
Fordította: Szabó Luca
Oldalszám: 308


A sorozat eddig megjelent részei:
1. Paladin-prófécia
2. Szövetség



Interjú az íróval
Ez az interjú nem a legfrissebbek közül való, de úgy gondolom, hogy akik hozzám hasonlóan szintén rajonganak a sorozatért, azoknak minden információ aranyat ér. ;)

1. A Paladin-prófécia volt az első kitérőd a young adult műfajban, amivel rendkívüli sikereket ért el! Mi inspirált, hogy tizenéveseknek írj könyveket, és miben volt ez más, mint amikor felnőtteknek szóló regényeket írtál?

Hiszed vagy sem, de a Paladin ötlete azután jött, hogy a 8 éves fiam azt kérdezte tőlem: Apa, miért nem írsz olyan könyveket, amiket én is el akarok olvasni? A folyamat ugyanaz volt, igyekeztem visszagondolni azokra az időkre, amikor én voltam tizenéves és így írtam…

2. Milyen történetek – könyvek, vagy filmek – befolyásolják leginkább az írásaidat?
Kamasz koromban kezdtek Tolkien művei bekerülni a köztudatba, és én imádtam ezeket a könyveket. Olvasd csak el őket öt éven keresztül minden évben!

3. Milyen kihívásokkal néztél szembe a történet írásakor?
Tényleg ugyanazokkal, mint a többi történet esetében: olyan karaktereket kellett létrehozni, akikkel törődnek az emberek, és akik felkeltik az olvasóközönség kíváncsiságát annyira, hogy tovább lapozzanak a könyvben. A többi már az olvasón múlik…

4. Will egy hihetetlenül szellemes karakter, és ahogy mesél az egyszerűen fantasztikus! Szerettem az intelligenciáját és az elképesztő személyiségét. Kihívásként tekintettél rá, hogy egy tizenéves szemszögéből írj?

Én úgy hiszem, hogy fiatal énünk valahol ott lakozik sértetlenül lelkünk legmélyén; ha megtaláljuk ezt a részt önmagunkban, akkor már meg is vagyunk…

5. A Szövetséget könnyebb vagy nehezebb volt megírni, mint a sorozat első részét, a Paladin-próféciát?

Mivel az első rész jelentős részét tette ki maga a világ létrehozása és a karakterek megalkotása, így a Szövetség valamilyen módon könnyebb volt. De ez igazából sose könnyű. Ha olyan egyszerű lenne, bárki meg tudná csinálni!

6. Mikor fog megjelenni a sorozat következő kötete? Megtudhatunk valamit arról, hogy mi fog történni a harmadik könyvben?
2015-ben! Sose beszélek arról, hogy mi lesz a következőkben, de az biztos, hogy megtudjátok milyen az élet a túloldalon…

Interjú forrása

2015. jan. 11.

Boldog szü-li-na-pot!

Ebben a hónapban 4 éves lett a blogom, amit - hogy őszinte legyek - soha nem gondoltam volna, hogy megérem. Amikor elkezdtem írogatni, akkor meg sem fordult a fejemben, hogy én 4 év után is még itt leszek, és többé kevésbé megszokott rendszerességgel és kitartással vezetni fogom ezt a szívemnek oly kedves, és bizony lassan az életem részévé is váló virtuális kis kuckómat. Mi tagadás, a tavalyi évben voltak nehéz pillanataim, olyan alkalmak, amikor azt mondtam, hogy "na kész, én itt befejeztem"... de, mint már oly sokszor, akkor is egy idő után elkezdett hiányozni az írás, és mielőtt még észbe kaphattam volna, már ott is ültem a gép előtt, hogy szigorúan csak 4-5 mondatot írjak az akkor épp aktuális olvasmányomról, ami aztán menet közben persze kissé felduzzadt. De elég legyen a szentimentalizmusból, jöjjenek inkább a statisztikák...

Amivel, mint mindig, most sem készültem (ha-ha-ha), bár bevallom megfordult a fejemben, hogy az idén én is írok egy kis összegzést, de annyi évzárós és különböző számadatokkal tűzdelt év végi posztot olvastam az utóbbi hetekben, hogy az csírájában fojtotta el bennem az ez irányú összes vágyamat. Természetesen azokat a könyveket, amik a tavalyi évemet emlékezetessé tették és mély benyomást keltettek bennem nekem is muszáj megemlítenem. Úgyhogy ebből a szempontból két könyvet is szeretnék nektek kiemelni: Az afrikai akácot és Az asszonyok városát, melyekre a mai napig meleg szívvel gondolok vissza, és amiket egy jó ideg biztos, hogy nem felejtek el.


Aztán a tavalyi évben két kedvenc sorozatot is avattam, melyek a Chicagoland vámpírjai és az Örök Rózsa titkai voltak. Az előbbi egy 11 részes sorozat, amit nagy bánatomra a szóbeszédek alapján nem kíván folytatni a kiadó, az utóbbi pedig egy trilógia, aminek a befejező kötete az idén várható.

    

A 2014-es év legrosszabb olvasmánya számomra a Végtelen napok volt... no komment.


Az év legjobb chick-litje pedig Az aki mer, az nyer, amit az év utolsó napjain olvastam, és ami hihetetlenül tetszett, melynek köszönhetően egy nagyon lelkes posztot is olvashattok majd róla hamarosan.


Végezetül, összességében és mindet összevetve (azt hiszem mindegyik kifejezés benne volt) úgy gondolom, hogy jó évet zártam olvasási élmények tekintetében. Majd mindig sikerült olyan könyvet választanom, ami elnyerte a tetszésemet és szintén jó döntéseknek bizonyultak azok az esetek is, amikor csupán csak a női megérzéseimre hagyatkoztam.

Köszönöm Nektek, hogy itt vagytok, hogy olvastok és hogy kommenteltek. Bízom benne, hogy az idei évben is velem tartotok!


2015. jan. 8.

2015. jan. 5.

Most tuti csökkenteni fogok!

2011 óta küzdök a Csökkentsd a várólistád kihívással - melynek lényege, hogy a már évek óta a könyvespolcomon porosodó olvasatlan könyveim számát 12 darabbal csökkentsem -, mely igyekezetem ez idáig sajnos mindig kudarcba fulladt. 2011-ben és 2012-ben azonos listával indultam, az előbbinél a jelentkezésemet nyelte el az éter sötét mélysége, az utóbbit egyszerűen csak érdeklődés hiányában buktam el. A 2013-as évet - szintén ugyanazzal a listával - szintén sikerült bebuknom, így hát nem meglepő, hogy 2014-re az egész flancos várólista csökkentéstől elment a kedvem. De az idén - és most jön a lényeg, egy kis sátáni kacaj kiséretében - egy teljesen új, tuti biztos és izgalmas listát állítottam össze annak érdekében, hogy biztos célba érjek és végre kipipálhassam, hogy ez is megvolt.

Ihol vannak a drágaságok.


  1. Tom Harper: Lazarus kripta   ✔
  2. Elizabeth Richards: A sötétség városa   ✔   
  3. Jo Baker: Longbourn
  4. Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája  ✔
  5. Gail Carriger: Soulless – Lélektelen   ✔
  6. Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa
  7. Mark Seal: Vadvirág - Egy rendkívüli élet és megrázó gyilkosság igaz története Kenyában
  8. Katherine Webb: Homály
  9. Nora Roberts: A tanú
  10. Abigail Gibbs: Vacsora a vámpírral
  11. Kate Furnivall: Árnyak a Níluson   ✔
  12. Brandon Sanderson: Ködszerzet – A Megdicsőülés Kútja
A játék háziasszonya Lobo, a játékszabályokról pedig itt olvashattok bővebb információt.

2015. jan. 3.

Jayne Ann Krentz: Ölelő karok

Ahogy megláttam ezt a könyvet, a borítója rögtön megbabonázott. Sehogy nem tudtam szabadulni tőle, pedig egyáltalán nem egy nagy durranás és mégis, muszáj volt megvennem. Persze ehhez a megmagyarázhatatlan erős birtoklási vágyhoz az is hozzájárult, hogy Jayne Ann Krentz nevével már kismilliószor találkoztam romantikus oldalakon, illetve rengeteg figyeltem kedvenc írója, ennek ellenére nekem eddig még egyetlen könyvével sem volt dolgom, illetve, ha pontos akarok lenni, akkor csak az írónő jelen kori románcai kerültek el messzire. Mert tudniillik Krentz, több írói álnév alatt is fut, melyek közül talán a legismertebb Amanda Quick, mely álnéven a történelmi romantikusait, Jayne Castle néven - ami egyébként a születési neve is egyben - a jövőben játszódó történeteit veti papírra.

Na de visszatérve a könyvre, azt kell mondjam, hogy kellemes meglepetést okozott számomra, sőt a végére egész megszerettem. Holott alapjában véve nem vagyok nagy rajongója a modern kori romantikának, de azt hiszem, hogy épp itt az ideje, hogy ebbe az irányba is bátrabban nyissak.

Hősnőnk, Molly Abberwick azért alkalmazta Harry Trevelyant a néhai apja tudományos alapítványának vagyonkezelőjeként, mert a férfinak különleges tehetsége van ahhoz, hogy az esetleges adócsalásokat kiszimatolja. Harry-nek az volt a feladata, hogy átnézze a beérkező pályázatokat és eldöntse, hogy azok érdemesek-e az alapítvány támogatására vagy sem. Egy hónapnyi ismeretség után Harry-ben egyre erősödött a vágy Molly iránt és egy üzleti vacsora alkalmával mindezt a tudtára is adta. Molly-t első hallásra mindez felháborította, de még mielőtt észbe kaphatott volna, máris Harry karjaiban találta magát. Pedig ez a két ember nem is különbözhetett volna jobban egymástól. Míg Harry amolyan tudós ember féle, addig Molly az üzleti világból való. Míg Harry természeténél fogva egy nagyon megfontol, elemző - sokak szerint halvérű - és logikus alkat, addig Molly az a bizonyos csípőből tüzelő típus. Az egyikük önfejű a másikuk impulzív…

Ráadásul a családi hátterük is meglehetősen zavaros; Harry apai ágon népes cirkuszi mutatványosokkal, anyai ágon pedig sikeres ingatlanforgalmazókkal büszkélkedhet, míg Molly neves feltalálók és tudósok leszármazottja volt.

És ha mindez még mindig nem lenne elég, íme néhány dolog, ami folyamatosan beárnyékolta kapcsolatuk fejlődését. Először is ott volt Harry családja, akiknek mindig volt valami nyűgjük, amivel állandóan zargathatták őt. Aztán ott volt Molly családja, akik rendületlenül próbálták lebeszélni őt a Harry-vel való kapcsolatról. Aztán nem szabad megfeledkezni Harry különleges képességéről sem, amit ugyan próbált elfojtani magában - megjegyzem nem sok sikerrel -, mely miatt nemhogy jobban, csak egyre rosszabbul érezte magát. És ott volt a legutolsó és egyben legsúlyosabb probléma: egy ismeretlen és veszélyes ember személyében, aki folyamatosan zaklatta Molly-t.

Bevallom, attól tartottam, hogy a szereplők csak nagy sokára és rengeteg kínlódás útján találnak majd egymásra, ehelyett azonban szinte rögtön megtalálták a közös hangot és felnőttek módjára kezelték a kapcsolatukat. Molly és Harry között a kezdetektől fogva ott volt a szikra, ami ha nem is mindent elsöprő módon, de lángra lobbant miközben közös erővel próbálták felkutatni az ismeretlen zaklató kilétét, aki a könyv végére elég drasztikus módszerre szánja el magát. Egyrészt örömömre szolgált, hogy nem egy nagy szerelem kibontakozásának lehettem szemtanúja, hanem azt a vonzalmat, amit a szereplők már a kezdetektől fogva éreztek egymás iránt nem titkolták el, hanem éltek a pillanat adta lehetőségekkel. Másrészt ugyancsak nagyon tetszett, hogy bár voltak forró pillanatok a könyvben az írónő mégsem esett túlzásokba az érzéki jelenetek leírásakor, ezzel is tökéletes egyensúlyban tartva a romantikát, a bűnügyi nyomozást és Harry "hatodik érzékének" jelentőségét.
Az már más kérdés, hogy maga a történet és azok a helyzetek, melyekben a főszereplők találták magukat nem mindig voltak igazán hihetőek, de kit érdekelt mindez, amikor Harry-t és Molly-t - akik egyébként tökéletes párost alkottak - igazán kedves és szerethető karaktereknek találtam. A családjuk iránt azonban már egész másféle érzésekkel viseltettem, mondhatni rendkívül visszataszítónak, önzőnek és roppant bosszantónak találtam őket.

Azt túlzás lenne állítanom, hogy a könyv tökéletes volt, mert ha őszinte akarok lenni, akkor bizony igen is el tudtam volna viselni egy kicsivel több temperamentumot a szereplőktől, és lendületesebb történetvezetést az írónőtől, de mindezek hiányában is még mindig egy nagyon szórakoztató és kellemes olvasmányban volt részem, melynek köszönhetően kíváncsi lettem a szerző ezen álnév alatt írt további könyveire is.
Jayne Ann Krentz



Kiadó: Európa
Eredeti cím: Absolutely, positively
Fordította: Palkó Katalin
Sorozat : -
Oldalszám: 432


2014. dec. 31.

Boldog új esztendőt mindenkinek!

A nálunk már több éve hagyománnyá váló szilveszteri sajtos rúd készítése közben csörög a telefon, és én már tudom, hogy ez nem lehet más, mint a drága Dédikém, aki soha nem felejt el felhívni szilveszter napján és feltenni nekem azt a jól ismert kérdést miszerint: ugye levetted drágám a fregoliról a ruhákat? Persze mint mindig, ezt most is elfelejtettem és már rohanok is, hogy gyorsan ledobáljam őket, miközben a férjem csak magában bazsalyog azon, hogy én milyen babonás vagyok. Pedig ez nem is igaz, mert ha például teszem azt, egy fekete macska megy át előttem az úttesten, akkor arról magasról teszek, de vannak dolgok, amiket valami megmagyarázhatatlan oknál fogva kényszeresen betartok. No nem mintha ez alól a férjem kivétel lenne, mert ha mondjuk a hónap péntekje pont 13-ára esik, akkor azt ő sem hagyja szó nélkül, arról már nem is beszélve, hogy hányszor láttam már - olyan ismerősnél is, aki azt állította magáról, hogy ő aztán nem babonás -, hogy a még be nem teljesül jó hírt lekopogja az asztalon.
Úgyhogy úgy gondoltam - akár babonás vagy kedves olvasóm, akár nem -, hogy a teljesség igénye nélkül összeszedek pár szilveszteri és újévi hiedelmet és babonát, hátha valaki hasznát veszi majd a jövőben.

  • Újévkor disznót kell enni, hogy kitúrja a szerencsét, szárnyasokat semmiképp, mert azok elkaparják.
  • Étkezésnél részesítsük előnyben a szemes terményeket (lencse, rizs, köles), mert a sok apró mag pénzbőséget jelent az elkövetkezendő évben.
  • Amit az újév napján cselekszik az ember, az hatással lesz egész évre, így tartózkodjunk például a vitáktól és a veszekedésektől.
  • Január 1-jén nem szabad sem mosni, sem teregetni, ugyanis így kimoshatod és kiterítheted, azaz elveszítheted a szerencsédet. A teregetés azonban nemcsak az egész éves szerencsétlenségre utal, hanem halálesetet, közeli ismerősök vagy családtagok elvesztését is jelentheti, hiszen a halottakat is kiterítik, mint a mosott ruhákat.
  • Továbbá tilos le- és kivinni a szemetet, mert kiöntjük vele a szerencsét a házból.
  • Ezen a napon nem jó bármit is kölcsönadni, mert nehezen jön majd vissza a házba, ráadásul egész éven át minden kifelé megy majd onnan. 
  • Ha újév napján az első látogató asszony vagy lány, az szerencsétlenséget jelent, míg ha férfi csenget be elsőként, az éppen az ellenkezőjét, szerencsét hoz. (na neeee máááár)
  • Jó tanács, hogy a szerelmeseknél, házasulandóknál tele legyen a mézes bödön, illetve legyen méz a háznál, ugyanis ha a szerelmesek megkenik ajkukat mézzel, és éjfélkor úgy váltanak csókot, akkor édes és hosszú lesz a szerelmük, házasságuk.
Mindezeken mellett olvastam még arról is, hogy jó, ha ilyenkor hosszúra nyújtjuk a rétest, és ha nem megyünk orvoshoz. Ha nem eszünk pulykát, és ha kora reggel friss vízben mosakszunk....
De még mielőtt menthetetlenül belemerülnék a babonák érdekes és izgalmas világába visszatérnék inkább eme röpkém eredeti céljához, mely szerint mindenkinek szeretnék sikerekben és örömökben gazdag, boldog új évet kívánni és természetesen sok-sok olvasnivalót az új esztendőre! :)


Babonák forrása: innen és innen

2014. dec. 25.

Nina George: Levendulaszoba

"A könyvek természetesen nem csupán orvosok. Vannak olyan regények, amelyek az élet szeretetteljes kísérői. Mások egy pofonnal érnek fel. Megint mások barátnők, akik előmelegített fürdőlepedőbe burkolják az embert, amikor ősszel búskomor. Megint mások… no, igen. Mások rózsaszín vattacukrok, három másodpercig bizsergetik az agyat, és nagy, boldog ürességet hagynak maguk után. Mint egy forró, gyors kaland."

Történetünk főhőse egy párizsi könyvkereskedő Jean Perdu, akinek a könyvek olyanok, mint a gyógyszerek. Jean mindenkinek - aki a könyvesbolttá átalakított uszályába téved - tud könyvet ajánlani, és a legszebb az egészben az, hogy mindezt nemcsak a vásárlók irodalmi éhségének a csillapítására teszi, hanem a velük váltott pár mondat után rögtön meg tudja állapítani, hogy kinek milyen könyvre van éppen szüksége. Minden tünetre van megoldása; melankóliára, nosztalgikus érzésekre, szerelemre, bánatra, mindenféle félelemre, sőt akár még az öregségre és a haldoklásra is. De sajnos eme csodás irodalmi gyógyszertárban a saját gyötrelmeire mégsem talál megoldást. Már több mint húsz éve cipeli magával szerelmi szívfájdalmát, ami miatt teljesen elfelejtett élni.  Aztán egy titokzatos levél - amit az a nő hagyott hátra, aki a múltban szó nélkül elhagyta őt - kibillenti ebből az állapotából és Franciaország csatornáin áthajózva elmegy Provence-ba. Utazása során sok emberrel ismerkedik meg, barátságokat köt és az új szerelem is rátalál.

Kezdem azzal, hogy Nina George Levendulaszoba című regényeg egy csodálatosan érzékeny történet, ami az életről, a szerelemről, a fájdalomról, a szomorúságról, a kétségbeesésről, de legfőképp a reményről szól. A könyvek szerelmesei tudják, hogy a könyv olyan, mint egy jó barát: mindig ott van velünk gazdagítva az életünket, sőt van, hogy kifejezetten gyógyírt tud nyújtani megsebzett szívünkre, lelkünkre. De vannak olyan könyvek is, amik csalódást okoznak a számunkra, mert teszem azt felbosszantanak, vagy csak egyszerűen nem mozgatnak meg bennünk semmit, vagy mert csupán csak unalmasnak érezzük őket. Ez utóbbit éreztem én is a Levendulaszoba című regénynél. Pedig a könyv igazán csodás volt, tele szebbnél szebb gondoltakkal, gyönyörű mondatokkal és metaforákkal, csodás franciaországi tájleírásokkal, ízekkel és illatokkal, úgyhogy tényleg egy szavam nem lehet panaszra, de valahogy ez nekem mégis kevés volt, nem tudott úgy elvarázsolni, mint ahogyan azt reméltem. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon ennek mi lehet az oka: nem nekem íródott volna, vagy csak egyszerűen rossz időben került a kezembe? Őszintén szólva szerintem mindkettő dolog közrejátszott ebben, és lehet, ha később – mondjuk tíz, de a biztonság kedvéért legyen inkább tizenöt év múlva – újra a kezembe venném, jobban megérintene. Mert most egyrészt az a lassan hömpölygő elbeszélés, melyben ugyan vannak meglepetések, de alapjában véve egy nagyon nyugodt és lassú sodrású történetről van szó - egy ideig, mi tagadás - illatos és bolyhos takaróba ölelt olvasás közben, másrészt viszont a főhős túlzott pátosszal való ábrázolása – mert én valahogy úgy vagyok a pátosszal, hogy nekem aztán nem baj, ha van, a gond csak ott kezdődik, ha túl sok van belőle – megterhelő és túlzó volt a számomra, csakúgy, mint az a rengeteg életbölcsesség és filozofálás, amit az írónő ebbe a kis könyvbe sűrített. 

Mindezektől eltekintve biztos vagyok benne, hogy lesz olyan, aki erre a könyvre gyógyszerként tud majd tekinteni, mely olvasásához mindenkinek azt javaslom, hogy csak lassan, nagyon lassan, több napra elosztva vegye magához, a fent említett kellemetlen mellékhatások elkerülése végett. 

Nina George

Nagyon tetszett és marha jókat mosolyogtam magamban a könyv végén felsorolt könyvek szellemre és szívre ható hatásairól, amit az írónő könnyű és közepesen nehéz érzelmi katasztrófák esetén ajánl az olvasók számára. Íme egy kis ízelítő belőlük.

Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
Nagy adagban hatékonyan kezeli a beteges optimizmust és humortalanságot. Törölközőfóbiás szaunázóknak.
Mellékhatások: ellenérzés a magántulajdonnal szemben, valószínűleg krónikus köntösviselés.

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
Nagy adagban hatékonyan a „mi lett volna, ha” szindróma ellen. Ajánlott fel nem ismert zseniknek, a nehéz filmek szerelmeseinek és a buszsofőr-gyűlölőknek.

Romain Gary: A virradat ígérete
Az anyai szeretet megértéséhez, felmagasztosult gyermekkori emlékek ellen.
Mellékhatások: a valóság elvesztése, az agy megnyúlása.

Hermann Melville: Moby-Dick
Vegetáriánusoknak
Mellékhatás: víziszony

Catherine Millet: Catherine M. szexuális élete
A nagy kérdés megválaszolásához, ti. hogy az ember – avagy az asszony – túl hamar igent mondott-e. Megjegyzés: lesz ez még így se.

Philip Pullmann: Északi fény – Az arany iránytű
Azoknak, akik időnként halk hangokat hallanak magukban, és azt gondolják, állati rokon lelkül van.

José Saramago: Vakság 
A túlzásba vitt munka ellen, és hogy rájöjjünk, mi fontos igazán. A saját életünk értelmét illető vakság ellen. 
.
.
.


Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Das Lavendelzimmer
Fordította: Hajdúné Vörös Eszter
Oldalszám: 336

2014. dec. 24.

Kellemes ünnepeket!

Juhász Gyula: Karácsony felé


Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, 
S ne csak így decemberben.

Áldott, békés, szeretettel és nyugalommal teljes boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak és bloggertársamnak! No és persze sok könyvet a fa alá! :)










2014. dec. 15.

Fiona Paul: Belladonna (Az Örök Rózsa titkai # 2)

Szerettem Fiona Paul Méreg című könyvét, és bár nem volt tökéletes, mégis meglehetősen nagy svunggal vett le a lábamról. Így nem volt kérdéses, hogy a trilógia második részét is olvasni fogom, úgyhogy már alig bírtam kivárni, hogy végre megjelenjen és a kezembe vehessem. Próbáltam minél lassabban haladni vele, hogy tovább tartson, de bevallom őszintén, hogy ez nekem nem nagyon ment. Tudom tudom mohó vagyok és ezt el is ismerem, de mit csináljak, ha egyszer annyira magával ragadt a reneszánsz Firenze hangulata, a sikátorokban megbúvó titkok és rejtélyek utáni nyomozás izgalma, és nem utolsósorban Cass érzéseinek fejlődése, hogy szinte két nap alatt faltam fel az egészet. És bár egy trilógia középső részénél mindig megvan a veszélye annak, hogy az egy unalmasabb, amolyan töltelék rész lesz - ami a nagy dolgokról a még nagyobbakra való áttérést vezeti majd fel -, de a Belladonnánál ha ez az átvezető jelleg meg is volt, egy cseppet sem volt érzékelhető, ellenkezőleg. Ez a könyv sokkal jobb és szerethetőbb volt, mint az elődje.

Az Örök Rózsa titkai folytatásában Cass élete romokban hever, mivelhogy Falco elhagyta Velencét - és vele együtt őt is - , hogy nevet szerezhessen magának Firenzében, mint elismert festőművész. Vőlegényét Lucat pedig koholt vádak alapján eretnekség vádjával börtönbe zárják, és ha nem siet gyorsan valaki a segítségére, akkor minden jel szerint fel is akasztják. Cass-nak tehát meg kell mentenie Lucat, ami azt jelenti, hogy meg kell keresnie az egyetlen dolgot, amely bizonyíthatja vőlegénye ártatlanságát, az Örök Rózsa rendjének könyvét. Így hát Cass Firenzébe indul, abba a városba, amit megszálltak a vámpírok és amely Falco otthona is egyben, aki nem mellékesen épp a rend - amely olyan tudósokból álló titkos társaság, akik emberi maradványokon kísérleteznek - döbbenetesen szép vezetőjének Belladonnának dolgozik.

Érdekes volt ez a könyv, főként a tájak és a különböző helyszínek változatossága, valamint az Örök Rózsa rendet körülölelő rejtélyek kibontakozása miatt. A történet számomra most nyílt ki igazán és vált teljesen érthetővé, bár biztos vagyok benne, hogy a harmadik rész is tartogat még meglepetéseket a számomra. Az írónő stílusát az előző részben meglehetősen csiszolatlannak éreztem, amely érzés néhol most sem maradt el, bár már sokkal kiforrottabbnak és gördülékenyebbnek hatott az írása. De igazából mindez engem egy cseppet sem érdekelt, mert Fiona Paul ismét olyan hangulatot tudott teremteni, hogy őszintén sajnáltam, hogy a könyv végére értem, mert olyan szívesen bolyongtam volna még Firenze utcáin nézelődve, hogy a felsőbb osztálybeli hölgyek milyen ruhát hordanak, és olyan szívesen olvastam volna a titkos táncestekről és leskelődtem volna torkomban dobogó szívvel az Örök Rózsa rendjének gyertyafényes bizarr találkozóin. Olyan szívesen olvastam volna még Cass és a szolgálója irigylésre méltó baráti kapcsolatáról, és Cass érzelmeinek változásáról Luca irányában.... Jesszusom, de szívesen olvastam volna még tovább minderről!

Bevallom én soha nem szívleltem Falcót és ez most sem volt másképp. Szerencsére most megpördültek kicsit az érzelmek a könyvben és Cass kevésbé koncentrált a fiúra, inkább Luca körül jártak a gondolatai, ami engem határozott megnyugvással töltött el. És bár Falco még midig erősen jelen van a regényben, mégis úgy érzem, hogy Lucanak nagyobb esélye van Cass-nél, mint ennek a kis festőcske ficsúrnak. (De ha netalántán a harmadik részben megváltozik mindez , akkor én nagyon csúnya dolgokat fogok mondani.) Egyébként Luca csak a könyv elején és végén volt fizikailag is jelen egy-egy rövid eseménynél, ennek ellenére én mégis végig úgy éreztem, hogy aktív részese a cselekménynek, úgyhogy le a kalappal az írónő előtt, hogy ilyen zseniálisan tudta megoldani mindezt.
A legszebb külföldi borítók.

Imádtam ezt a rész, melynek köszönhetően az Örök Rózsa titkai az egyik kedvenc sorozatommá vált. A rejtélyek valóságosak benne, a szereplőkért pedig szívből lehet izgulni és aggódni, és nem elhanyagolandó tény, hogy a hangsúly még mindig a nyomozáson van és nem a szerelmi háromszögön, mely utóbbi persze bonyolítja a dolgokat, de soha nem veszi át az irányítást.

Az író a könyv végén is tartogatott még meglepetéseket a számomra, amitől bizony a szívem szakadt meg, magával ragadó volt és döbbenetes, úgyhogy mindenképp szükségem van az utolsó részre, amire sajnos még nagyon nagyon sokat kell várnom.... Csak a jóég tudja, hogy hogy fogom én addig kibírni.

Fiona Paul


A sorozat részei:

1. Venom - Méreg 
2. Belladonna 
3. Starling

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Belladonna
Sorozat: Secrets of the Eternal Rose
Fordította: Tóth Gizella
Oldalszám: 396


2014. dec. 12.

Eric Elfman ~ Neal Shusterman: Tesla padlása (Akcelerátus-trilógia #1)

Fú, hát az a könyv nekem most nagyon jólesett! Kellemes, szórakoztató és izgalmas volt, ráadásul még egy kis Kincsvadászok (gyermekkorom kedvenc filmje) feelingje is volt az egésznek, amitől aztán csak még jobban odavoltam érte, úgyhogy számomra ez abszolút teli találat volt.

 

2014. dec. 7.

Borítómánia, a télre való hangolódás jegyében

Próbálok ráhangolódni a télre és ezzel együtt a karácsonyra is, de ez valahogy most sehogy sem akar összejönni. Persze elkezdtünk már itthon karácsonyi dalokat hallgatni és a házat is feldíszítettük kívül-belül, de ha mondjuk az a rengeteg csapadék, amiben mostanság részünk volt van és lesz, nem esőcsepp, hanem hókristály formájában hullana, az nagyon sokat lendíteni a dolgokon.
Addig is a hangolódást szem előtt tartva összegyűjtöttem néhány olyan könyvet, amiknek a borítója havas és hideg, azaz kifejezetten télies vagy ünnepi hangulatot áraszt, hátha...

Első blokk


Második blokk

Harmadik blokk

És ha esetleg valakit részletesen is érdekelnek ezek a könyvek, akkor azoknak linkkel együtt listába is szedtem őket:

Első blokk
Abby Clements: Meet Me Under the Mistletoe  (Chick lit)
Belinda Jones: Winter Wonderland (Chick lit)
Miranda Dickinson: When I Fall In Love (Chick lit)
Judy Astley: It Must Have Been the Mistletoe (Chick lit)
Giovanna Fletcher: Christmas With Billy and Me (Chick lit)
Debbie Johnson: Cold Feet at Christmas (Chick lit)
Julia Williams: Coming Home For Christmas  (Chick lit)
Karen Swan: Christmas in the Snow (Chick lit)

Második Blokk
Allison Winn Scotch: Time of My Life (Chick lit)
Lisa Patton: Whistlin' Dixie in a Nor'easter (Chick lit)
John Green , Maureen Johnson ,Lauren Myracle: Let It Snow (YA)
Sheila Roberts: The Snow Globe (Chick lit)

Harmadik blokk
Paula Brackston: The Winter Witch (Fantasy)
Eva Stachniak: The Winter Palace: A Novel of Catherine the Great (Történelmi)
Rebekah L. Purdy: The Winter People (Fantasy, YA)
Kristin Hannah: Winter Garden (Történelmi fikció)
Stephen Emond: Winter Town (YA)
Eowyn Ivey: The Snow Child (Fikció)
Tahereh Mafi: Unravel Me (YA, disztópia)
S.D. Crockett: After the Snow (YA, disztópia)

2014. dec. 4.

David R. Gillham: Asszonyok városa

Vannak könyvek, amik már az első pár oldal után el tudnak varázsolni, amikről azonnal tudom, hogy nekem valók lesznek és hogy végig szeretni fogom őket. És vannak olyan könyvek, amik lassan fognak meg maguknak, olyanok, melyeket az elolvasásuk után több nap múlva is csak nehezen tudok elfelejteni, annyira megérintenek, annyira belém ivódnak. Persze az is igaz, hogy ez utóbbi könyvek igen ritkák, de ha egyszer egy ilyen a kezembe kerül, akkor az fantasztikus érzés tud lenni. És Az asszonyok városa pont ilyen könyv volt a számomra. Amikor elkezdtem olvasni, akkor még nem is sejtettem, hogy ilyen nagy hatással lesz majd rám. Lassú szerelem volt, de mire a végére értem már biztosan tudtam, hogy az idei év egyik legjobb olvasmányában volt részem.

A történet főszereplője a gyorsíróként dolgozó szőke szépség Sigrid, aki a kibírhatatlan anyósával él együtt egy berlini bérházban, miközben a férje Kaspar a keleti fronton teljesít szolgálatot. 1943-ban, amikor a történet kezdődik Berlint lassan megfojtja a háború és a pusztulás enyészete. Az emberek éheznek, a várost éjszakánként légitámadások érik, Berlin tele van félelemmel, besúgókkal, akik nem sokat teketóriáznak, ha valakit a hazafiatlan viselkedése miatt a Gestapónak kell átadni.

Sigrid kívülről egy kötelességtudó, sorsába belenyugvó és megbízható német katona feleségének látszik, de a felszín alatt igazából ő egy szenvedélyes, bátor és önzetlen nő. Egy olyan nő, aki a szeretőjéről ábrándozik, arról a férfiról, akit a háborús káoszban szem elöl tévesztett, s aki zsidó volt.  És nemcsak ez az egyetlen titka Sigridnek. Egy nap, amikor a moziban ül egy fiatal lány ragadja meg a karját és a segítségéért könyörög, Sigrid pedig segít neki és ezzel meghozza az első olyan veszélyes döntését - majd később a többit is -, ami kiszakítja őt az addig élt egyhangú és zsibbasztó életéből és egy egészen más világba sodorja őt. Nem telik el kis idő és már a Gestapó elől kell menekülnie miközben egy olyan föld alatti mozgalom tevékenységébe csöppen, akik nemcsak menedéket adnak a zsidóknak, de segítenek is nekik elmenekülni az országból. És míg Sigrid férje az orosz fronton harcol, addig ő egyre mélyebbre süllyed egy olyan világba, ahol a bizalom nehezen megszerezhető árucikk és ahol a jó és a rossz között nagyon vékony határ húzódik.

Igazából nem rajongok a világháborús könyvekért, nem szoktam kifejezetten keresni őket. Hogy miért nem? Mert – bevallom férfiasan - félek tőlük. Félek, hogy túlságosan elszomorítanak és fejbe kólintanak, és mert tapasztalatból tudom, hogy mindig biztos kézzel tudnak kibillenteni a nyugodt lelkiállapotomból. Mindezek ellenére mégis szükségét érzem annak, hogy ilyen könyveket is olvassak, mert ezek azok a történetek, amelyek ténylegesen fel tudnak rázni és arcul tudnak csapni és pont ez teszi őket értékessé a számomra. David R. Gillham regényét lenyűgözőnek éreztem, a történet valamennyi szereplőjét megszerettem, akik mindegyikét valódi hús-vér embernek képzeltem. Mind közül persze Sigrid alakja lett felejthetetlen a számomra, mivel az ő szemén keresztül láthattam azt, hogy milyen is volt a nőknek a háború idején Berlinbe élniük, hogy mik voltak azok az erkölcsi kihívások és mindennapi problémák, amiken keresztül kellett menniük azért, hogy enni adjanak a gyerekeiknek, hogy megtarthassák a tetőt a fejük fölött egyszóval azért, hogy túléljenek.
A könyv lassan, de biztosan varázsolt el és szippantott magába. Gillham írásának hála az események szinte filmként peregtek előttem olvasás közben és teljesen úgy éreztem, mintha magam is ott lettem volna a szereplőkkel a történet kellős közepén. Tisztán hallottam a szirénák éles hangját és az alacsonyan repülő bombázók zaját. A lelkemben éreztem a mindennapok nehézségeit, de legfőképp azt a félelmet, amit az emberek akkor éltek át, amikor meghallották a Gestapó nevét. Őszintén izgultam és féltettem Sigridet, persze volt, hogy elítéltem egy-két döntése miatt, de ennek ellenére mégiscsak csodálni tudtam őt a bátorsága és az önzetlensége miatt. Természetesen a könyv végén én is feltettem magamnak az egész történeten átívelő kérdést, hogy vajon mit tettem volna én Sigrid helyébe. Segítettem volna annak a szerencsétlen lánynak vagy elutasítottam volna őt?
Őszintén?
Fogalmam sincs. Fotelból könyvvel a kezemben könnyű okosnak lennem. Abban a helyzetben és környezetben viszont, amiben Sigrid élt, bele sem tudok gondolni.

Az Asszonyok városa egy olyan sötét hangulatú romantikus történet, amely tele van izgalommal, rejtélyekkel és rengeteg váratlan fordulattal, úgyhogy én biztos vagyok benne, hogy senkinek sem fog ez a könyv csalódást okozni. Nálam egyértelműen kedvenc lett, így mindenkinek csak ajánlani tudom. 


A magyar borítóval meg vagyok elégedve, nagyon tetszik, de ez a két külföldi sem kutya. Nem is tudom, ha választanom kéne e három közül, melyik mellett döntenék.

David R. Gillham

Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: City of Women
Fordította: Barta Judit
Oldalszám:424

2014. nov. 30.

Karácsonyi gyerekkönyvajánló... vagy valami hasonló

Lassan közeleg a karácsony és vele együtt a tanácstalanság, hogy vajon mi olyat vegyek a gyerekeim számára, amit nem érzek felesleges pénzkidobásnak és ami karácsony után sem porosodik az idők végezetéig majd a polcukon. Persze mint mindig, az idén is a könyvek mellett kötöttem ki, amivel szerintem nem vagyok egyedül, biztos vagyok benne, hogy velem együtt sokan gondolják úgy, hogy egy könyv a fa alatt az mindig jó ajándék. És mivel én nem szeretem az utolsó pillanatra hagyni a vásárlást, így már meg is rendeltem azokat a köteteket, amiket a család legkisebb tagjainak szántam. Persze nagyon nehéz volt a választás, rengeteg olyan könyvet találtam, amiről úgy gondoltam, hogy jó lehet a számukra (nevezetesen egy harmadik osztályos fiúnak, és egy első osztályos kislánynak), de persze az összes általam jónak ítélt könyvet mégsem vehettem meg nekik, így maradt az a pár darab, amik mellett végül is maradtam, nevezetesen:

Eric Elfman és Neal Shusterman: Tesla padlása (Akcelerátus-trilógia 1.)
12 éves kortól 
A tizennégy éves Nick Slate apjával és öccsével új városba költözik. Egy tragédia emléke elől menekülnek: néhány héttel korábban leégett a házuk, és a tűzben meghalt Nick édesanyja. Új otthonuk egy távoli nagynénitől rájuk maradt ház, amelynek padlása tele van különös, kacatnak tűnő tárgyakkal. Nick garázsvásárt rendez, és eladja a látszólag teljesen hasznavehetetlen tárgyakat, melyekről azonban szépen lassan kiderül, hogy nem akármilyen szerkezetek: mind valami különleges tulajdonsággal bír. Nick és újdonsült barátai kiderítik, hogy a tárgyak az egykori zseniális tudós, Nikola Tesla utolsó találmányai, és mind egy nagyobb terv részét képezik. A fizikusokból álló Akcelerátusnak éppen ezekre van szüksége a világuralom eléréséhez…
Kiadó: Tilos az Á Könyvek  Oldalszá:254

Ennek a könyvnek egyszerűen nem tudtam ellenállni és már tegnap este elkezdtem olvasni – tudom, tudom, nem magamnak vettem, hanem a gyereknek, de ha nem tudom, hogy miről szól, akkor hogy beszélgessek el majd vele róla? Per pillanat úgy a könyv felénél járok és azt kell mondja, hogy eddig egy remek történettel van dolgom, nekem legalábbis nagyon tetszik, remélem a kisfiamnak is fog!

A LasszeMaja Nyomozóiroda első két kötete már régóta megvan nekünk és nagyon szeretjük. A sorozat részei egy nap alatt kiolvashatóak, rövidek, izgalmasak és mint a címük is mutatja nyomozósak. Igazából ezzel kezdtük a kisfiamnál az olvasást, ez volt az első könyv, amit önállóan kiolvasott. Azóta is gyűjtjük őket, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva ragaszkodik ahhoz, hogy az összeset a polcán tudhassa – hihetetlen ez a betegség örökletes? – úgyhogy egyértelmű volt, hogy az eddig megjelent részek mind-mind a kosaramban fognak landolni.


A kislányomnál biztosra mentem, hiszen Ursula Jones és Sarah Gibb nevét már korábbról ismertük - a Szépség és a Szörnyeteg című könyvük kapcsán, amit azóta is sűrűn lapozgatunk és szerintem ezekkel  sem lesz ez másképp. Egyébként meg kell hagyni, hogy ezek a könyvek aztán tényleg szégyentelenül lányosak, de nem baj, mert mi szeretjük őket és szerintem rajtunk kívül még sokan így vannak ezzel.


Aztán van itt még néhány olyan könyv, ami friss megjelenés és van olyan is, ami még csak várható, a lényeg, hogy mindegyiken igen erősen el kellett gondolkodom, hogy beszerezzem-e őket vagy sem, mert irtó kíváncsi vagyok rájuk, de azt hiszem, hogy meghagyom őket a szülinapokra, mert azok is nagyon hamar itt vannak ám. 

Anna Woltz: Száz óra sötétség 
12 éves kortól 
Emilia éppen úton van, New Yorkba tart, zsebében egy repülőjeggyel, apja hitelkártyájával és egy hamisított szülői hozzájárulással, hogy egyedül utazhat az Egyesült Államokba. A szabadság földjére. Miután ügyesen átverekszi magát a repülőtéri ellenőrző pontokon, és beengedik az országba, a szálláson kellemetlen meglepetés éri: a lefoglalt szoba címén nem a mosolygós indiai bérbeadó, hanem egy zárkózott tizenhét éves fiú, Seth és felvágott nyelvű húga, Abby várja. És ha ez a helyzet még nem lenne elég bonyolult: közeleg New York felé az évszázad hurrikánja, a Sandy. Seth és Abby befogadja Emiliát, és a hozzá csapódó kilencujjú, filmsztár külsejű Jimet, hogy aztán a három kamasz és a kislány együtt vészelje át szülők nélkül a sötétet, a víz hiányát és a hideget. A legjobb alkalom, hogy közel kerüljenek önmagukhoz, és más szemmel lássák eddigi életüket. Letehetetlen, sodró lendületű regény egy fiatal holland írónőtől, aki maga is átvészelte New Yorkban a sötét napokat a Sandy hurrikán tombolása alatt.
Kiadó: Tilos az Á Könyvek   Oldalszám:240  

Sonja Kaiblinger: Csapatban a szellem
10 éves kortól 
Emberek, én azt mondom, hogy kaszásnak lenni siralmas egy dolog! Egyedül kell melózni, a futószalag csak pörög, közben meg folyton csörög a telefon. Nincs megállás, be kell gyűjteni a lelkeket, hogy átsegítsük őket a túlvilágra. Halál uncsi az egész, nekem elhihetitek! Kevés a szabadnap, a fizetés meg temetni való! Kész szerencse, hogy megismerkedtem Ottóval és Emilyvel. Ők ugyan emberek, de nagyon jó arcok! Együtt harcolunk a gonosz ellen. vagy valami ilyesmi. Most mindenesetre ki kell derítenünk, ki volt az a megátalkodott, aki elrabolta Otto háziszellemeit!
Üdv, Harold
(kaszásember 520 éve)
Kiadó: Manó Könyvek  Oldalszám:240

Michael Ende: A sátánármányos parázsvarázs-pokolikőr-puncspancs-lódítóbódítóka
9 éves kortól 
Michael Ende neve fogalom a Momo és A Végtelen Történet óta. Ez az éppen huszonöt évvel ezelőtt született meseregénye groteszk humorával emelkedik ki az életműből.
A szilveszter éjszakáján játszódó, lidércesen pörgő történet percről percre követi végig egy szörnyű varázslópáros, dr. Lidérczy Belzebub és nénikéje, Tyrannja Vampiria fondorlatait. Éjfélig (hét óra alatt) ezer csapást akarnak az emberiségre zúdítani. Persze ehhez az Állatok Nagytanácsának is lesz egy-két szava...
A Kolibri Klasszikusok sorozatban Otfried Preuβler után újabb remek német szerző, Michael Ende művei látnak napvilágot.
Kiadó: Kolibri   Oldalszám:184  Várható megjelenés: ?  

Robert Paul Weston: Szörnyen Titkos Részleg
10 éves kortól 
Üdv ebben a csábosan csápos, szörnyesen szárnyaló világban!

Elliot és barátja, Leslie meg van győződve arról, hogy álmos városukban soha nem történik semmi. Csakis a DENKi-3000 üvegpalotájában zajlik az élet. Igen ám, de a világ ötödik legnagyobb elektronikai gyárának Kutatási és Fejlesztési Részlegébe senki emberfia nem léphet be. Kivéve Archie professzort...

A csillogó üvegtornyok között áll egy titokzatos, ódon ház. Úgy hírlik, innen ered a vállalat összes döbbenetes találmánya, többek közt a periszkalap, a rakétazokni és a transzcukorka. És azt is csak Archie bácsi tudja, mit rejt a ház folyosójának végén az utolsó előtti ajtó.
Egy nap azonban Elliot és Leslie meghívást kap a szörnyen titkos részlegbe! Ahol megismerkednek görnyedt, trollszerű lényekkel, apró szárnyas micsodákkal, amelyek szikráznak repülés közben. És találkoznak hatalmas, szőrös és szarvas nem-emberekkel meg hobkányokkal… Ugyanis ez a részleg telis-tele van bizarr és zseniális lényekkel!
Amikor bezárás fenyegeti a DENKi-3000-et, egyetlen lehetőségük marad: elő kell rukkolni egy új termékkel. De tetézi a bajt, hogy a cég egyetlen találmánya sem működik mostanában. Ráadásul Archie bácsi is eltűnik, így Elliotnak, Leslie-nek és a szokatlan, hm, „alkalmazottaknak” kell előrukkolniuk egy lélegzetelállító találmánnyal, ami megmenti a Szörnyen Titkos Részleget.
 (Ez a könyv világít a sötétben!)
Mi rejtőzik a folyosó végén az utolsó előtti ajtó mögött?
Igaz a pletyka, miszerint létezik Babrálda, Bíbelőlógia és a zseniális találmányokkal teli laboratórium?
Olvass bele a könyvbe, és megtudod! De siess, mert a DENKi-3000 féltve őrzött titka veszélybe került, és nincs vesztegetni való idő…
Vajon a gyárban dolgozó lények meg tudják menteni a szörnyen titkos részleget?
Kiadó: Kolibri, Oldalszám:336 Várható megjelenés: 2014.12.05.


Végezetül pedig néhány gyöngyszem a régiek közül, amiket többször is olvastunk már és a mai napig is nagyon szeretjük őket, úgyhogy ezeket nyugodt szível ajánlom kicsiknek és nagyoknak, egyszóval mindenkinek!



Varga Katalin: Kisbence vasárnapja (A legelső mesekönyvünk, illetve verses mesekönyvünk volt. Imádtuk!)
Vázsonyi Endre:Rémusz bácsi meséi (Megunhatatlan)
Sven Nordqvist: Pettson karácsonya (Megunhatatlan, csakúgy, mint az összes Pettsonos könyv)
Sven Nordqvist: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt (Dettó)
Alexandra Fischer-Hunold: Rozália királykisasszony és a titkos recept (Olvasni tanuló gyerekeknek kitűnő ajándék)
Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék (Nemrég ismerkedtünk meg vele, mindkét gyermekem odavolt érte.)
Otfried Preuβler: Torzonborz, a rabló (A lányom és az én nagy kedvencem!:))

Ez a válogatás természetesen szubjektív és csak egy meghatározott korcsoportnak szól, de bízom benne, hogy lesz olyan olvasóm, akinek így is tudtam segíteni. Egyébként én úgy gondolom, hogy szinte mindegy, hogy mit olvasnak a gyerekek csak olvassanak, mert ahogy Péczely Dóra is mondta egy interjúban, ha olvasnak, akkor változik az ízlésük, és ennek következtében általában megnőnek az igényeik. Ha megnőnek az igényeik, akkor egyre több könyvet vesznek a kezükbe és így vonzza be egyik könyv a másikat.

2014. nov. 26.

John O'Farrell: A férj, aki elfelejtette a feleségét

Azt hiszem, hogy a könyv címe volt az, ami legelőször megfogott; A férj, aki elfelejtette a feleségét. Milyen izgalmasan hangzik, nem igaz? Aztán a fülszöveget is elolvasva csak még tovább nőtt bennem a kíváncsiság a történet iránt, úgyhogy miután John O'Farrell regénye már premier plánban is a radaromon villogott, nem az volt a kérdés, hogy megveszem-e a könyvet, hanem az, hogy mikor tudok majd sort keríteni az elolvasására.

A történet nagyon érdekesen kezdődött. Voughan egy londoni metrón utazva eszmél rá arra, hogy nem tudja, hogy kicsoda, hogy miért van ott, hogy hova megy, és hogy honnan jön. Nem tudja, hogy vajon van-e felesége, gyermeke, barátja és állása. Semmi olyan irat nincs nála, amivel azonosítani tudná magát, így a neve a kora és a címe is mind-mind ismeretlenek számára. Sajnos a legrosszabb az egészben, hogy a kórházba kerülése után - ahol egy ritka amnéziás betegséggel diagnosztizálták -, még egy hét elteltével sem jelentette senki az eltűnését, melyből - megjegyzem jogosan - arra a következtetésre jutott, hogy a kutyának sem hiányzik. Aztán egy nap mégiscsak eszébe jut valami, a legjobb barátja telefonszáma. Gray egy meglehetősen faragatlan pasi, de Voughan megbízik benne, mert legbelül érzi, hogy rá mindig számíthat. A történetben Voughan újra felfedezi az élete elemeit, beleértve a gyönyörű feleségét és két csodás gyermekét, akiket az előző énje elutasított magától. Megtudja, hogy egy középiskolában történelem tanárként dolgozik, aki nem mellékesen a diákok szúrós beszólásainak állandó céltáblája, és hogy tulajdonképpen az egész élete félrecsúszott, mondhatni romokba hever. Voughanban elindul egy folyamat, melyben csatlakozik a régi életéhez, de azt nem úgy folytatja tovább, ahogy azt korábban tette, hanem megpróbál,sőt meg is tanul jobb apa, férj, tanár és ember lenni. Időközben ugyan eszébe jut néhány emlékkép, amik meglehetősen karcosak, de ezeket csak mint külső szemlélő és nem mint szereplő éli át újra. Röviden tehát Voughan egy teljesen új életbe kezd, azokkal az emberekkel, akik mindig is az élete részei voltak.

Igazság szerint van már vagy két hete, hogy befejeztem a könyvet, de sem akkor, sem most nem tudok többet írni róla annál, mint hogy annyira jó ugyan nem volt, mint vártam, de egynek mindenképp elment. Elszórakoztatott sőt mi több, többször meg is mosolyogtatott az író szuper humora és a mindig jó helyen és időben elsütött poénjai, de semmi több. Számomra hiányzott a regényből valami, valami plusz, amitől azt mondom, hogy ez a könyv nemcsak humoros volt, de tartalmas is. Sajnos a karaktereknek nem volt mélysége, a történetnek pedig mondanivalója, úgyhogy őszintén szólva én elég üresnek éreztem az egészet. O'Farrel írása tulajdonképpen egy vidám történet lenne, amely amellett, hogy könnyed volt és gyorsan is olvastatta magát, néhol megrendítő és szomorú is tudott lenni, de hiába, mert mindezek ellenére is számomra a vége unalmassá vált, mondhatni teljes érdektelenségbe fulladt.



John O’Farrell neve egyébként ismerős lehet a magyar olvasók számára, mivel már jelent meg korábban regénye Férfiasan tökéletes címmel az Athenaeum kiadó jóvoltából, de én ennek ellenére mégis csak ezzel a könyvével ismertem meg a nevét. És ha még nem említettem volna jó ha tudjátok, hogy O’Farrell igen komoly stand-upos múlttal rendelkezik, melyre kezdetben erényként, majd miután a stílusa és humora kellően lezsibbasztott már csak hátrányként tudtam tekinteni.

A külföldi borítók közül a legelső tetszik a legjobban, az nagyon ott van. A második is jó, de az összhatás valahogy mégsem nyerő. A többi meg szóra sem érdemes.

John O'Farrell


Kiadó:Cartaphilus
Eredeti cím: The Man Who Forgot His Wife
Fordította: Bárány Ferenc
Sorozat:-
Oldalszám: 336