2014. szept. 26.

Könyvek, amiket várok.... újratöltve #25

A tegnapi nap legeslegjobb híre volt - amiről jellemző módon persze csak azután értesülök, miután már kiposztoltam a várós könyveimet -, hogy két olyan kötet is megjelenik majd hamarosan a Gabo Kiadó gondozásában, amikre már nagyon nagyon régóta várok. Mindkettőnek olvastam már az első részét és teljesen odavoltam értük, úgyhogy igazából nem is baj, hogy nem csaptam hozzá az előző posztomhoz őket, mert ezek külön bejegyzést érdemelnek annyira jók, annyira várósak!

Azt nem mondom, hogy ez a borító elkápráztat (az előző részé sokkal jobban tetszett), de most tipikusan az az eset áll fent, hogy a kutyát nem érdekli, hogy milyen borítóval adják ki a könyvet, mert én így is úgy is ugrani fogok rá.

Fiona Paul: Belladonna
Az Örök Rózsa titkai második, lenyűgöző részében Cassandra Caravello igyekszik elfelejteni Falcót, a zabolátlan festőművészt, aki magával vitte a szívét, amikor távozott Velencéből, s közben egyre közelebb kerül erős és határozott vőlegényéhez, Lucához. Úgy tűnik azonban, Lucának is akadnak titkai. Amikor az éjszaka közepén katonák jönnek a fiatalemberért és letartóztatják, Cass élete ismét a feje tetejére áll. Meg kell mentenie Lucát, ami azt jelenti, hogy meg kell keresnie az egyetlen dolgot, amely bizonyíthatja vőlegénye ártatlanságát, az Örök Rózsa könyvét. Így hát Cass Firenzébe indul, a városba, amelyről azt suttogják, megszállták a vámpírok, s éjszakánként titkos táncesteknek és az Örök Rózsa Rendje gyertyafényes találkozóinak a színtere…, valamint Falco otthona, aki nem másnak dolgozik, mint Belladonnának, a rend döbbenetesen szép vezetőjének. Bízhat-e Cass a szívében, hogy ezúttal elvezeti az igazsághoz? Semmi sem az, aminek tűnik, és az igazság talán mind közül a leghalálosabb méreg. A Belladonna a Méreg folytatása.
Kiadó: Gabo,  Oldalszám: 352?   Várható megjelenés: 2014. 10.20.

A második újdonság pedig a Paladin-prófécia folytatása, melynek az első részéről anno ódákat zengtem, hihetetlen jó és izgalmas volt, akciódús és humoros, úgyhogy a folytatására is rettentő kíváncsi vagyok.

Mark Frost: Szövetség
FEDEZD FEL AZ ERŐDET! 
DÖNTSD EL, MELYIK OLDALON ÁLLSZ! VAN, AKI SOSEM LESZ HÉTKÖZNAPI. 
Will West számára az élet egy véget nem érő kaland, amióta csak betette a lábát a Központba. Lebuktatott egy sötét, titkos társaságot, amely Nagy Károly lovagjai néven működött, és felfedezte hihetetlen képességeit, amelyekről azelőtt nem tudott. Most barátai segítségével utána kell járnia, miben mesterkednek a lovagok, és fel kell ismernie, ki a barátja és ki az ellensége, miközben a közelgő harcra készül.
Kiadó: Gabo, Oldalszám:, 308  Várható megjelenés: 2014. 10.20.

És ha már újra egy könyvvárós poszttal traktállak titeket, akkor bónuszként megemlítem ezt az újdonságot is, amire szintén tegnap bukkantam, és amit elég romantikusnak és szentimentálisnak érzek ahhoz, hogy olvasni akarjam. 

Dani Atkins: Összetörve
Mit tennél, ha kapnál az élettől egy második esélyt? Rachel élete tökéletes. Jóképű párja, nagyszerű barátai vannak, és néhány héten belül egyetemre megy. Sosem volt még ilyen boldog. De egyetlen szívdobbanásnyi idő alatt kifordul a sarkaiból a világ. Öt évvel később Rachel még mindig nem tette túl magát a tragédián, amely mindent megváltoztatott. Hosszú idő után először tér vissza a szülővárosába, és nem tud szabadulni a gondolattól: mi lett volna, ha. Aztán egy esés következtében kórházba kerül. Miután felébred, azzal szembesül, talán mégis valóságos az élet, amiről álmodott. Képtelen megbízni a saját emlékeiben, ezért egyre mélyebbre merül ebben az új világban, ahol az elveszített férfi életben van, de ő mégis valaki más menyasszonya… Az Összetörve szívet melengető mese a szerelemről és a második esélyekről. A végén az olvasó is elgondolkodik majd, vajon két merőben eltérő szál vezethet-e ugyanahhoz a boldog befejezéshez.
Kiadó: Gabo,  Oldalszám: 292,  Várható megjelenés: 2014.10.31.


2014. szept. 24.

Könyvek, amiket várok #24

Nagyon úgy tűnik, hogy ősszel sem maradok olvasnivaló nélkül. No nem mintha attól féltem volna, hogy az életem során ez bármikor is bekövetkezhetne, annál is inkább mivel annyi olvasatlan kötetet sikerült már felhalmoznom az évek során, hogy mire azoknak a végére érek még a hamut is mamunak mondom, de sajnos impulzusvásárló révén (hogy ez milyen egy ronda szó, ellenben nagyon kifejező) nehezen tudok ellenállni az újdonságoknak... Mindenkinek vannak gyengéi.

Itt van például rögtön ez a gyönyörűség, ami romantikus és paranormális, úgyhogy igazán kedvemre valónak tűnik. Igaz, hogy jelenkori románcról van benne szó és én inkább a történelmi romantikusokat részesítem előnyben, de úgy érzem, hogy ezt a könyvet vétek lenne kihagynom.

Jayne Ann Krentz: Ölelő karok
Az excentrikus Molly Abberwick tea- és fűszerüzletet vezet, valamint néhai apja tudományos alapítványán keresztül ígéretes feltalálókat támogat. Elhatározza, hogy kirúgja tudományos szakértőjét, dr. Harry Trevelyant… Igaz, hogy Harry zseniális, jóképű és szexi, de sajnos arrogáns és basáskodó, egyszóval kiállhatatlan alak. Nem átallja például azt az ajánlatot tenni Mollynak, hogy kezdjenek egymással szerelmi viszonyt, amelyet ugyanúgy megtervezhetnének és irányíthatnának, mint egy tudományos projektet. Harry ráadásul rendelkezik bizonyos paranormális képességekkel… Molly egyre bonyolultabbnak érzi az életét, és mintha nem volna elég baja, valaki cseppet sem vicces tréfákat űz vele, és hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy az életére törnek…
Jayne Ann Krentz a modern románc koronázatlan királynője – rajongói szerint az Ölelő karok a legelbűvölőbb regénye.
Kiadó: Európa, Oldalszám: 432, Várható megjelenés: 2014.09.30.

Aztán itt van ez a másik gyönyörűség, ami szintén birizgálja a csőrömet, mert bár igaz, hogy ismét egy YA könyvről van szó, amitől kissé megcsömörlöttem már mostanság, de az hogy paranormális, szellemes és ráadásul még világháborús is, sokat lendít a dolgon.

Cat Winters: Fekete madarak árnyékában
1918-ban a világ az apokalipszis felé száguld. Félelem és zűrzavar uralkodik, ráadásul a világháború árnyékában halálos járvány tombol. A 16 éves Mary Shelley Black gyötrődve figyeli, ahogy a kétségbeesett gyászolók összesereglenek a spiritiszta szeánszokon és a szellemfényképészeknél. Mary Shelley maga soha nem hitt a szellemekben. A kilátástalanság percei azonban arra kényszerítik, hogy átgondolja addigi felfogását az életről és a halálról; első szerelme ugyanis – aki a fronton halt meg – szellemalakban tér vissza hozzá…

„Winters mesterien megírt debütáló könyve hatásosan festi le a háborús idők szerelmi kapcsolatait, az 1918-as spanyolnátha-járványt és a korszakot jellemző spirituális divatot – magával ragadó szerelmi történet izgalmas misztikummal keverve.”
Kiadó: Scolar, Oldalszám: 304,  megjelent

Már több, mint két éve olvastam a Füst és csont leányát, úgyhogy kissé megkoptak már az emlékeim róla, de arra határozottan emlékszem, hogy a történet és annak hangulata nagyon tetszett, és amikor befejeztem a kötetet, akkor meglehetősen mérges és elkeseredett voltam, hogy nem olvashatom rögtön a folytatást. Hát most íme. Csak röpke két évet kellett várnom rá.

Laini Taylor: Vér és csillagfény napjai
A Füst és csont leánya című kötet izgalmas folytatásában a kék hajú Karou a családja pusztulása után, a földig rombolt otthona romjai között találkozik az egyetlen, életben maradt kimérával, a Fehér Farkassal. A férfi meggyőzi, hogy át kell venniük elődeik szerepét, és tovább kell küzdeniük az angyalokkal szemben a kimérák szabadságáért. Karou vállalja a népéért folytatott heroikus és fájdalmas harcot, így ismét kénytelen a szerelem és a bosszú között választani. Szerelme, Akiva eközben a reménytelenséggel és a lelkiismeret-furdalással vívja csatáját…
Kiadó: Kossuth,   Oldalszám: 368,  Várható megjelenés: 2014.10.3.

Evanovich nevével a Szingli fejvadász című sorozata kapcsán találkoztam először - amit sajnos a hazai kiadó galád módon nem folytatott tovább, holott aki olvasta az tudja, hogy egy piszok jó kis sorozatról van szó -, úgyhogy amikor megláttam, hogy a Maxim kiadó kiadja az írónő egy másik sorozatának (Fox and O'Hare 1.) első kötetét, akkor azonnal örömtáncot jártam és rögtön a kívánságlistámra is tette. Ez a könyv nálam nagyon-nagyon várós!

Janet Evanovich · Lee Goldberg: Szélhámos nyomozás
Kate O’Hare, az FBI különleges ügynöke közismert elkötelezettséggel és fegyelemmel végzi a munkáját: a világ leghírhedtebb bűnözőit hajszolja, és juttatja rács mögé. A főnöke szerint állhatatos és becsvágyó; a barátai szerint szívós, makacs és talán egy kissé megszállott. És bár Kate az elmúlt öt évben komoly hírnevet vívott ki magának, őt csupán egyetlen név érdekli: Nicolas Fox, a nemzetközileg körözött svindler, akire a nő több okból is le akar csapni.
Kiadó: Maxim,  Oldalszám: 308 ,  Várható megjelenés: 2014.10.13.




Nemrég láttam a Park kiadó közösségi oldalán, hogy hamarosan megjelenik Nicolas Barreau második regénye, az első A nő mosolya egy nagyon kedves és humoros romantikus történetet volt - amit olvasva tényleg nem lehetett levakarni a mosolyt az arcomról -, úgyhogy most is szintén egy olyan vagy valami hasonlóra, amolyan igazi nőcis regényre számítok, amit a fülszöveg alapján szerintem meg is fogom kapni.

Nicolas Barreau: Álmaim asszonya
Antoine-nak, a lelkes könyvkereskedőnek és meggyőződéses romantikusnak tíz telefonszáma és mindössze huszonnégy órája van, hogy újra megtalálja álmai asszonyát.

Antoine, a harminckét esztendős könyvkereskedő, aki hisz abban, hogy a regények a való életben is megtörténhetnek, kedvenc kávézójában egy nap megpillantja álmai asszonyát, aki mintha csak az égből pottyant volna oda. Antoine hezitál, nem tudja, hogyan szólítsa meg a nőt. Ám ekkor odalép egy másik férfi, és ezzel Antoine elszalasztotta a lehetőséget. Vagy mégsem? Kifelé menet az elbűvölő mosolyú, titokzatos nő leejt elé egy kártyát, rajta egy keresztnév, egy telefonszám és egy mondat: „Szívesen találkoznék magával.” Antoine elmondhatatlanul boldog. Kisvártatva kétségbe esik. A becses telefonszám egy ostoba baleset következtében hiányos lesz. Antoine azonban minden nyomon elindul. A szépséges ismeretlen kalandos keresése során a legkülönbözőbb emberekkel találkozik, Párizs legnyüzsgőbb és legcsendesebb pontjain. Az idő Antoine ellen dolgozik. A barátai bolondnak tartják. A szíve nagy szaltókat ugrik, egyiket a másik után. De Antoine nem adja fel…
Kiadó: Park,  Oldalszám: 192, Várható megjelenés: 2014.11.15.

És végezetül még két könyvet szeretnék nektek megmutatni, amikre mindenképp kíváncsi vagyok. Az egyik egy Mazetti a másik egy Gilbert. Az előbbitől már többet is (Pingvinélet, A pasi a szomszéd sír mellől, Családi sírbolt), az utóbbitól még egyetlen könyvet sem olvastam, úgyhogy az előbbire ezért (és mert piszok jó stílusa van a nőnek) az utóbbira pedig azért fenem nagyon-nagyon a fogam.:)

Katarina Mazetti: Elváltak és válófélben lévők panaszai
A svéd sikerszerző legújabb könyve merész vállalkozás. Arról beszél, amiről a romantikus filmek és regények többnyire szemérmesen hallgatnak: hogy a szerelem nem csak fellobban. El is múlik.
A svéd sikerszerző legújabb könyvében megismerkedhetünk egy nővel, aki megmagyarázhatatlan módon újra és újra teherbe esik rég nem látott szerelmétől. Egy férjjel, aki szó szerint szétbarkácsol egy házasságot, egy luxusfeleséggel, aki önhibáján kívül lesz nélkülöző egyedülálló anya, és egy másik férjjel, aki hűtlenséggel vádolja elhunyt feleségét.

Mazetti ezuttal is elemében van. Legújabb könyve tanulságos olvasmány. Nem csak nőknek!
Kiadó: Park,  Oldalszám: 200,  Várható megjelenés: 2014.?

 Elizabeth Gilbert: A lélek botanikája
A lélek botanikája nagyívű regény – egy nagyívű századról. Hatalmas térbeli ugrások jellemzik; az olvasó Londonból indulva eljut Peruba, Philadelphiába, Tahitire és Amszterdamba. Az út során felejthetetlen karakterek tűnnek fel: misszionáriusok,kalandorok, asztronómusok, hajóskapitányok, zsenik és kissé őrült figurák.
Elizabeth Gilbert új regényének középpontjában a szerelem, az erotika, a kalandok és a tudományos felfedezések állnak.
Kiadó: Partvonal, Oldalszám: 526, Várható megjelenés: 2014.10.?

A könyv borítója egyébként csodálatos!






Otfried Preussler: Torzonborz megjavul

Végre, végre Otfried  Preussler legeslegutolsó paprikajancsis és vitézlászlós története Torzonborz megjavul címmel nemrég hozzánk is eljutott és így teljes lett a Torzonborz-trilógia, melynek köszönhetően bizony az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet. Sír, mert ezzel véget értek számunkra Torzonborz kalandjai és nevet, mert már ezt a részt is tűkön ülve vártuk és az előző részekhez hasonlóan ebben sem csalódtunk, rendkívül jól szórakoztunk és rengeteget nevettünk. És bár még messze az év vége, de mi már most tudjuk, hogy nálunk az idei év kedvencei Torzonborzék lettek.

Ez a kötet egyébként egészen más volt, mint az elődjei, ebben most nem volt gonoszság, meg csalás és tolvajlás, persze utóbbinak a gyanúja többször is felmerült Nagymama és Üstöllési százados fejében, amikor lába kélt a százados kerékpárjának vagy épp Háy asszonyság varázserejű kristálygömbjének, a Nagymama különleges sütőtökeiről már nem is beszélve, mely dolgok eltűnésében egyértelműen Torzonborz volt a gyanúsított, de persze mindennek megvolt a maga magyarázata - mint később kiderült -, de nem akarok ennyire előre szaladni, kezdjük inkább az elején.

Miután Torzonborzot kiengedték a börtönből a jó magaviselete miatt, senki nem akarta elhinni neki, hogy ő most már jó útra tért és végleg felhagyott a rablómesterséggel. Bevallom mi is kissé szkeptikusak voltunk ezzel kapcsolatban, hiszen Torzonborzzal eddig mindig csak a baj volt. Először elrabolta Nagymama zenélő kávédarálóját, majd később pimasz módon felfalta Jancsi és Lackó elöl az összes kolbászt az utolsó szál káposztáig... Szóval egy kicsit sem volt példaértékű amiket eddig művelt, úgyhogy nehéz volt elképzelnünk, hogy csak úgy ukmukfukk megjavult, és hogy minden hátsó szándék nélkül kereste fel a szabadulása napján Nagymamát, csakhogy bocsánatot kérjen tőle. De mivel egy mesében minden megtörténhet, így a szereplőkkel együtt mi is kénytelenek voltunk hozzászokni a gondolathoz, hogy csodák márpedig igenis léteznek. Olvasás közben persze többször megfordult a fejünkben, hogy ez a „jó ember leszek” elhatározás is csak egy furfangos terv része Torzonborz részéről, mert ugye egy békés állampolgárnak ugyan mi szüksége lenne két hordó puskaporra, fél tucat pisztolyra meg hét tőrre, de mint kiderült ennek is megvolt az oka, amit nem szívesen tárnék most elétek, izguljatok csak ti is és találgassatok addig.

Roppant mód élveztük a gyerekekkel ezt az utolsó részt is, bár ha választanunk kéne a három könyv közül, akkor még mindig az első vinné el a pálmát, amit ennek örömére tegnap újra is kezdtünk. Nem tudom, hogy más családnál hogy van, de nálunk mind a két gyerekem bűnösen sok energiát pazarol arra, hogy folyamatosan és álságosan bemártsák egymást, ezzel is az őrületbe kergetve bennünket, nem beszélve a rengeteg veszekedésről és civakodásról, de ha este az apjuk a kezébe veszi ezt a könyvet, akkor mindketten, mint a kisangyalok dobják le magukat rögtön az ágyra és hallgatják szótlanul – de nem mocorgás nélkül – Torzonborz kalandjait, akit mi, ha szögre akasztotta a rablómesterségét, ha nem, mindig nagyon szeretni fogunk. 

A könyv külleméről, minőségéről és a benne található csodás rajzokról, mint már korábban most is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. A képek, melyek majd minden oldalon találhatóak tökéletesen kiegészítik a szöveget, viccesek és részletesek, így sokáig el lehet felettük szöszölni.

A(z) IMG_20140922_151342.jpg megjelenítése

A sorozat részei:
Torzonborz megjavul

Ha minden igaz, akkor a kiadó a Kolibri Klasszikusokban még több meseregényt tervez megjelentetni a szerzőtől, mi pedig kíváncsian és nagy-nagy izgalommal várjuk, hogy melyek lesznek azok. :)

Kiadó: Kolibri
Eredeti cím: Hotzenplotz 3.
Fordította: Nádori Lídia
Oldalszám: 120




Újabb felolvasószínház a Katonában!

Torzonborz újra felbukkan, és nemcsak Nagymama kertjében, hanem a Katona József Színház Előcsarnokában is, ahol – csakúgy, mint tavasszal – Kiss Eszter, a Katona József Színház színésze, valamint Dékány Barnabás, Dóra Béla és Böröndi Bence, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói keltik életre a héttőrös gazembert és a Torzonborz-trilógia többi szereplőjét.
Időpont: 2014. október 18., 11 óra és a belépés most is ingyenes!


2014. szept. 20.

Grégoire Delacourt: Vágyaim listája

„Igen, szerettem az életemet, és az első pillanattól kezdve tudtam, hogy ez a pénz mindent tönkre fog tenni. Mit adhatott volna nekem?”

Biztos vagyok benne, hogy mindenki hallotta már azt a régi bölcsességet, miszerint a pénz nem boldogít, ami elég közhelyesen hangzik, de véleményem szerint mégis igaz. Ettől függetlenül hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha nem gondoltam arra, hogy milyen jó is lenne több milliót nyerni  a lottón. Mondjuk pont annyit amiből nevetve vehetnék magunknak egy házat Franciaországban vagy/és egy kis romantikus vityillót (kacsaláb nélkül) egy tengerpart közeli kis városkában. Nos Jocelyn Gourbette-nek mindez a lehetőség megadatott és ennek ellenére ő mégsem élt vele.

Jo és Jocelyn Guerbette már huszonegy éve élték együtt eseménytelen és meglehetősen érdektelen életüket egy viszonylag kicsi városkában. Jo a Haagen-Daasban dolgozott, Jocelynnek pedig egy rövidáruboltja volt, amit abban az évben lett az övé, amikor összeházasodtak. Jocelyn 47 éves volt, három gyermeket szült, de az egyiket a szülésnél elvesztette. 

Jocelyn húszéves korában arról álmodozott, hogy divattervező lesz Párizsban, de az anyja halála, és két évre rá az apja betegsége miatt minden álmáról le kellett mondania. Pedig fiatalkorában sokat ábrándozott, többek között egy fehér lovon érkező királyfiról, meg Jonny Deppről és Kevin Costnerről is, mégis a kissé pocakosodó és kedves szavakat fülébe suttogó Jo kötötte be végül a fejét. Jo és Jocelyn szerették egymás, évente kétszer elmentek nyaralni és bár voltak köztük nézeteltérések - Jo sokszor bánt durván a feleségével és gyakran bántotta meg őt indokolatlanul -, ennek ellenére Jocelyn mégis elégedett volt az életével és mindent megbocsátott a férjének. És bár a kettőjük közötti szikra már rég kialudt, ő mégsem panaszkodott, úgy szerette az életét ahogy volt.
Egy szép napon aztán hatalmas szerencse érte, az ő számait húzták ki a lottón, és Jocelyn ahelyett, hogy mindezt világgá kürtölte volna megtartotta magának, nem mondta el senkinek, még a családjának sem. Igazság szerint fogalma sem volt, hogy mitévő legyen, hogy mit kezdjen ezzel a rengeteg pénzzel. Félt és tele volt aggodalommal a lehetséges következményektől, ugyanakkor egy idő után, amikor már hozzászokott a sok pénz gondolatához, listákat kezdett el gyártani magában, hogy mire lenne szüksége, és hogy mi lenne az első, amit megvásárolna. De csak gondolatban játszott el ezzel a lehetőséggel, ténylegesen hozzá sem nyúlt a pénzhez, pedig más az ő helyében biztosan megtette volna.

Bevallom én azt hittem, hogy ez a könyv majd egy olyan milliomos nőről fog szólni, aki lubickolni fog a nyereményében, ezzel ellentétben azonban egy teljesen hétköznapi és az életével elégedett háziasszonyról olvashattam. Pedig a könyv elején meg voltam győződve arról, hogy Jocelyn élni fog majd a pénz adta lehetőségekkel és költekezni fog. Először is világ körüli útra fog indul - természetesen egyedül -, ahol majd megvalósíthatja önmagát, és ahol majd ha szerencséje lesz, megismerkedik a saját mesebeli hercegével, aki miatt majd otthagy csapot papot, amit aztán majd később jól megbán… De persze ez nem így történt. Ez a sztori túl kiszámítható és unalmas lett volna, ennél azért Grégoire Delacourt sokkal ütősebb történetet írt. Az erkölcsi tanulsága azonban az én általam elképzelt történetnek is ugyanaz lett volna mint Felacourt regényének, nevezetesen, hogy pénzért nem lehet boldogságot vásárolni. Persze ez az állítás kissé sarkosítva van, hiszen egyértelmű, hogy a pénz és a boldogság között van némi összefüggés, de mindez sokkal bonyolultabb és összetettebb, mint ahogy azt első blikkre gondolnánk. Mindenesetre tény, hogy a boldogság egyik akadálya a többre vágyás, amely hibába bevallom én is gyakran beleesek, de az vesse rám az első követ, aki nem álmodozott még arról, hogy milyen jól is élhetne havi xxxx fixel (a fantáziátokra bízom, hogy mennyivel, hiszen mindenkinek vannak álmai). Természetesen Jocelynnak is voltak álmai, de ő úgy gondolta, hogy olyan életet él, ami illik hozzá, és amiben jól érzi magát. És ha mindez megvan neki, akkor minek is vágyna többre? És tulajdonképpen ez a történet lényege.

Nem szeretnék, és hogy őszinte legyek nem is tudok világmegváltó gondolatokat írni a pénz és a boldogság összefüggéséről, azt hiszem, hogy ezt könnyebb érezni mint elmagyarázni. Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy hozzám hasonlóan másokat is arra fog ösztönözni ez a  rövid kis könyvecske, hogy elgondolkodjanak arról, hogy vajon milyen helye van a pénznek az életünkben, mik a legvadabb vágyaink, és hogy mi tesz bennünket igazán boldoggá.

A regény rövid volt, de velős és nagyon stílusos.  Jocelyn őszintesége, ahogy magáról és a férjével való kapcsolatáról beszélt néhol már-már zavarba ejtő volt a számomra, de úgy gondolom, hogy épp ez adta meg a regény ízét-zamatát. 

A könyvet reálisnak és igen megnyerőnek éreztem - a legvégétől eltekintve, amivel nem voltam teljes mértékben kibékülve - az írásmód színvonalas volt a történet pedig érzelemdús. Rengeteg szép és tanulságos gondolattal találkoztam olvasás közben a könyvben, úgyhogy örülök, hogy olvashattam és mindenkinek csak ajánlani tudom.

Grégoire Delacourt


Kiadó: Park
Eredeti cím: La liste de mes envies
Fordította: Tóth Réka
Oldalszám: 188

A könyv külleme gyönyörű, jó kézbe venni és olvasni. Grégoire Delacourt regénye természetesen már számos országban megjelent, különböző borítókkal, melyekből a teljesség igénye nélkül csokorba szedtem párat. Tessék bennük gyönyörködni.



2014. szept. 13.

Graeme Simsion: A Rosie-projekt

Annyi sok szépet és jót olvastam már erről a könyvről a megjelenése előtt, hogy ennek köszönhetően természetesen már tűkön ülve vártam, hogy végre én is megkaparinthassam, úgyhogy amikor végre a kezembe került, akkor naná, hogy nagy kíváncsisággal, no és persze elvárásokkal vetettem bele magam az olvasásba.

És a könyv jó volt, valóban jó, egy cseppet sem okozott csalódást.

Don Tillman egy negyven év körüli kitűnő referenciákkal rendelkező genetikusprofesszor volt, akinek az emberekhez és a társas élethelyzetekhez való viszonya kis túlzással sem mondható normális szintűnek. Egy olyan totálisan antiszociális férfit képzeljetek magatok elé, aki a humor, az irónia és a szarkazmus jelentését csak szótárból ismeri. A romantikus érzelmekről és megnyilvánulásokról már nem is beszélve. Donnak szigorú szabályok szerint zajlottak a napjai. Minden percnek megvolt a maga teendője.

Don tulajdonképpen egy egészen jóképű pasi volt – ha kirittyentette magát igazi Gregory Peck hasonmás –, ráadásul szeretett főzni és egészen jól is tudott, intelligens volt, sportos és magas... Az egyetlen probléma az életében, ami gátat vetett a nőknél elért sikereiben az a szociális ügyetlensége volt, amit igen magas szinten művelt. Don azonban egy szép napon úgy döntött, hogy eljött az ideje, hogy feleséget keressen magának és mivel ő egy igazán precíz és alapos ember volt, így feleséget is szigorú kritériumok alapján kívánt választani magának. De, hogy ezt a dolgot tényleg mennyire komolyan is gondolta mi sem bizonyította jobban, mint az a röpke 16 oldalas kérdőív, melyet azon kedves delikvenseknek kellett kitölteni, akik jelentkeztek a Don által feladott hirdetésre.

Rosie totálisa alkalmatlan volt Don számára, mivelhogy dohányzott, ivott, mindig késésben volt, ráadásul gátlástalan, irracionális, és még vegetáriánus is volt – de amikor egy nap felbukkan Don irodájában a férfi szigorúan megtervezett és programozott élete percek alatt a feje tetejére állt. Rosie azzal a kéréssel fordult Donhoz, hogy a genetikai szakértelmét latba vetve segítsen neki megtalálni a biológiai apját, mely kérésre Don valami oknál fogva nem tudott nemet mondani. És ezzel kezdetét is vette az a vad küldetés (nevezzük csak apaprojektnek), melynek célja minél több DNS minta furfangos módon való begyűjtése és elemzése volt a Rosie számára lehetséges apajelöltektől. Ugye mondanom sem kell, hogy innentől kezdve Don mereven korlátozott élete egyik napról a másikra megváltozott, és Rosie-nak hála olyan kalandokba keveredett és olyan érzéseket élt át, amire előtte még soha nem volt példa.
Don mindig logikusan gondolkodott, de mi van akkor, ha az érzelmek nem igazodnak a logikához? Mi van akkor, ha ez a két dolog nem tud egymással lépést tartani?
Nekem mindegyik borító nagyon tetszik. Ha rákattintasz a képre, akkor nagyobb méretben gyönyörködhetsz bennük.

Bár a történetben nem volt kerek perec kimondva - még csak utalás sem volt rá -, hogy Don Asperger-szindrómában szenvedett volna, nagy valószínűséggel, és a könyv fülszövege alapján is csakis erre a következtetésre jutottam később. Amit azért is találok kissé furcsának, mivel Don a könyv elején, épp erről a betegségről tartott egy előadást és mivel ott még csak a gyanúja sem merült fel benne vagy tett említést arról, hogy ő is ebben a betegségben szenved, így egy jó ideig arra tippeltem - nem olvasva korábban a fülszöveget -, hogy csak egy meglehetősen különc, vagy inkább bogaras professzorral állok szemben. Ezért is álltam kissé értetlenül az előtt, hogy miért is nem lehetett nevén nevezni a gyereket, vagy hogy miért nem fogalmazódott meg egyszer sem Donban a betegsége, amikor mindenben annyira racionálisan és tényszerűen tudott gondolkodni. (Egyébként, amikor írtam a posztot, akkor sokat beszélgettem erről egy másik bloggerinával, aki egész másképp látta a dolgokat mint én, de végül is a kérdéseinkre a választ itt találtuk meg.  :))

Olvasás közben többször elgondolkodtam azon, hogy vajon milyen lehet egy ilyen betegségben élő embernek az élete, és vajon milyen lehet a környezetében élőknek. Mert, hogy én itt most kellemesen elrötyögtem Don szociális készségének a hiányán az egy dolog, de biztos vagyok benne, hogy ez a valóságban már közel sem lenne ennyire mulatságos. Bevallom Don racionális gondolkodását néha piszkosul irigyeltem, és bizony arra jöttem rá, hogy néha nekem sem jönne rosszul ha tiszta fejjel, érzelmek nélkül tudnék mérlegelni és döntést hozni egy-egy fontos kérdésben. Don határozottan nem volt "könnyű eset", úgyhogy én már a könyv felétől úgy gondoltam, hogy bárhogy is dönt Rosie kettőjükkel kapcsolatban én mindenképp megértem majd őt.

Összességében nagyon jól szórakoztam olvasás közben, Tillman professzor történetét roppant üdítőnek, frissnek és könnyednek éreztem, ugyanakkor intelligensnek, romantikusnak, és még szívmelengetőnek is. Don tárgyilagosságát és éleslátását a logikátlan társadalmi normákkal szemben pedig nemcsak humorosnak találtam, de be kell valljam egy csöppet elgondolkodtatónak is.   

Graeme Simsion

ui.: Angolul szeptemberben érkezik a második rész The Rosie effect (Rosie hatás) címmel, illetve a könyvre már a Sony is lecsapott, mint lehetséges filmalapanyagra. Na hát erre nagyon kíváncsi leszek. 

ui.: A könyv megjelenése gyönyörű, amikor legelőször megláttam ezt a piros borítót, kicsit húztam a számat, de amikor élőben is megtapogathattam, akkor minden a helyére kerül.


Kiadó: Libri
Eredeti cím:The Rosie Project
Fordította: Sziklai István
Oldalszám: 400

2014. szept. 9.

Kérdezz-felelek

A Nem harap a... blog írójától kaptam a felkérést az alábbi kérdőív kitöltésére, amit ezúton is nagyon köszönök. Akinek pedig mindenképp tovább szeretném küldeni az Nikkincs, mert az ő válaszait még nem olvastam, és természetesen minden olyan könyvmolynak, aki erős ingerenciát érez e kérdéssor megválaszolására.

Szoktál nassolni olvasás közben?
Soha. Vagy eszem, vagy olvasok, a kettő egyszerre nálam nem működik.

Mit szeretsz iszogatni olvasás közben?
Ebben a kérdésben már sokkal rugalmasabb vagyok. Nagyon szeretem a gyümölcslikőröket, így egy-egy kis pohárkával esténként néha eliszogatok olvasás közben.  

Szoktál írogatni a könyvekbe, vagy kivagy magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük?
Soha nem szoktam írni a könyvekbe, még attól is rosszul vagyok, ha valaki szamárfülezi őket. 

Mindig el kell jutnod egy fejezet végéig, vagy le tudod tenni a könyvet bárhol?
Simán le tudom tenni bárhol a könyvet, még akár az oldal közepén is, amire gyakran szükség is van, ugyanis gyerekek mellett kész csoda, ha egy-egy fejezet végén tudom megszakítani az olvasást... Mindig van valami, amit csak anya tud megoldani. :)

Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyvet a szoba másik sarkába, ha idegesítő regényt olvas?
Nem, nem szoktam hajigálni a könyveimet, szitkozódni viszont igen választékosan tudok. 

Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel?
Nem, mert általában a szövegkörnyezetből ki szoktam következtetni a szó jelentését, de ha ez mégsem jönne össze, akkor persze kénytelen vagyok utánanézni. 

Mit olvasol most?
A Rosie-projektet. Másokkal ellentétben én mindig csak egy könyvet olvasok, próbáltam már több vasat a tűzben tartani, de nem igazán volt nyerő a számomra, ugyanis, ha elkezdek olvasni egy könyvet, akkor én maximálisan csak arra figyelek és csak abban élek. 

Milyen könyvet vettél legutóbb?
Katie Cotugnotól a Hogyan szeress? című könyvet. Nem ez volt az év legjobb vétele. 

Van kedvenc helyed vagy időpontod az olvasásra?
Amikor eljön az este, és a gyerekeket már letettem aludni, végre elcsendesedik a ház, és akkor jön el az én időm, csak akkor tudok igazán nyugodtan olvasni. 

A sorozatokat vagy az egyrészes könyveket szereted jobban?
Igazság szerint nekem teljesen mindegy, ha jó a könyv, akkor jöhet a folytatás, ha nem, akkor minden gond nélkül félre tudom tenni.

Van olyan könyv, amit mindig előrehozol és szeretettel ajánlasz mindenkinek?
Nincs, mert annyira különböző ízlésűek az ismerőseim, hogy senkire nem akarom rátukmálni a kedvenceimet, annál is inkább, mert ha az esetleg mégsem nyerné el az illető tetszését, akkor az bizony nekem rosszul esne. :P

Hogy rendszerezed a könyveidet?
Kiadók szerint, de már annyi könyvem van, olyan kis helyen, hogy szép lassan ez is kezd káoszba fulladni....

 
Köszönöm a kérdéseket. :)

2014. szept. 7.

Tiina Nopola: Sári gólt lő

A Sári és a három Ottó után megérkezett hozzánk is a sorozat következő kötete, melyben Sári gólt lő. Nagyon vártuk már ezt a részt, mert az elsőt már rongyosra lapozgattuk, és bár a lányom soha nem akart focira járni, még csak a fociért sem rajong igazán - mégis azt mondta, hogy ez mind nem számít, mert ami Sáriról szól, az csakis izgi lehet és mindenképp érdekli.

Sári, mint azt már az előző részből is megtudhattuk egy óvodás korú kislány, akinek természetesen a korára jellemző problémákkal kell megküzdenie miközben nagyon izgalmas kalandokba keveredik. Mint például az előző részben, ahol egy kutyaszerző körútra indulva nem egy ölebbel, hanem három jó baráttal a kicsi, a közepes és a nagy Ottóval tért haza. Sári barátsága a három Ottóval azóta is töretlen, bár meg kell hagyni, nem problémamentes. Ugyanis a fiúk mostanában nagyon szeretnek focizni, amihez persze Sári is szeretne csatlakozni, de a fiúk arra hivatkozva, hogy nincs labdaérzéke kihagyják őt a játékból. Sári ez miatt persze szomorú és dühös is egyben, de nem hagyva annyiban a dolgot az apukája tanácsára csatlakozik egy focicsapathoz. Ám mint kiderült mégsem olyan könnyű ez a foci, mint ahogyan azt Sári gondolta és a csapattársak sem igazán kedvesek és elnézőek vele szemben. De szerencsére, és a jó barátoknak hála kicsi Ottó Sári segítségére siet, és megtanít neki egy-két olyan trükköt, amivel majd aztán a nagy meccsen igazán remekelhet. 

Sárit ez alapján a két könyv alapján nem mondanám tipikus lányos lánynak, mert ugye fiúkkal barátkozik és focizik ahelyett, hogy babázna vagy akár rajzolna. Szóval Sári határozottan a fiús lányok kategóriájába tartozik, ami nem probléma sőt, épp ez teszi őt érdekessé a számunkra. A könyv illusztrációit még mindig nagyon imádjuk, el nem tudom mondani, hogy mennyire tetszenek a szereplők humoros, karikírozott ábrázolásai, akiknél a kezek és a lábak vékonyak és kissé meghajlottak, a fejek, a szemek és az orrok nagyok, ugyanakkor ajkak nincsenek vagy ha vannak, akkor ki tudja mihez hasonlítanak, ami talán az egyetlen, ami kicsit irritál a könyvben.  

A kötet humoros és könnyed, csakúgy, mint az előző rész volt, a történet pedig egyszerű, de ennek ellenére bennünket ismét el tudott varázsolni, melyben az illusztrációk jelentős szerepet játszottak, amik ismét remek összhangban voltak és tökéletesen kiegészítették a szöveget. Érzésem szerint a szerző tisztában van a gyermekek világával, és ennek köszönhetően képes az érzelmeiket is pontosan kifejezni, úgyhogy ismét egy remek könyvvel lettünk gazdagabbak, és persze izgatottan várjuk Sári következő kalandját.

Tiina Nopola és testvére Sinikka Nopola
Tiina Nopola (szül. 1955) az egyik legismertebb finn írónő. 1994 óta életét az írásnak szenteli, és több mint 30 gyerekkönyvet alkotott nagy sikerrel. A Sári sorozat is jelentős nemzetközi sikereket tudhat magáénak, többek között az illusztrátor, a sok díjjal kitüntetett Mervi Lindman munkájának köszönhetően.


Kiadó: Kolibri
Eredeti cím: Siiri tekee maalin
Fordította: Kovács Ottilia
Illusztrálta: Mervi Lindman
Oldalszám: 30



2014. szept. 3.

Ram Oren: Gertruda esküje

Nem igazán szoktam érdeklődni a holokauszttal foglalkozó könyvek iránt, aki egy kicsit is ismer, az tudja rólam, hogy kerülöm a végtelenül felkavaró és szomorú történeteket, de mindennek ellenére a Gertruda esküjére valahogy mégis nagyon kíváncsi voltam. Ebben elsősorban a könyv fülszövege volt a ludas, ami alapján meglehetősen érdekesnek és izgalmasnak találtam az írást ahhoz, hogy az előbb említett aggályaimat félre téve és bizakodva – hogy a történet nem fog teljesen a padlóra küldeni - mégiscsak belevágjak, amit persze egyáltalán nem bántam meg.

Vannak olyan könyvek, melyek hatása alól nem tudja kivonni egyhamar magát az ember és ez a könyv számomra ilyen volt. Hosszú napokig gondolkodtam rajta és nemcsak azért, mert az a sok szörnyűség és kegyetlenség, ami a II. világháborúban történt a mai napig felfoghatatlan a számomra, hanem azért is, mert azt a fájó reménytelenséget és kilátástalanságot, amit a könyvben szereplő áldozatok érezhettek, ha csak egy kicsit is, de én is átéreztem és higgyétek el, hogy ilyen kis adagban is piszok nyomasztó érzés tudott lenni. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy a könyv hatása alá kerüljek, amely nem hagyott nyugodni, olvasnom kellett, mert alattomos módon beférkőzött a mindennapi gondolataiba, pedig az író egyáltalán nem foglalkozott részletesen a haláltáborokban zajló szörnyűségekkel és a németek brutális fellépésével a zsidók ellen, és lehet, hogy paradox módon épp ez miatt lett a Gertruda esküje olyan erős és lenyűgöző könyv, melyet akár - vagy pont ez miatt - az iskolás korú  gyermekek figyelmébe is bátran ajánlanám.

A Gertruda esküje egy igaz történet, melyben Ram Oren a holokauszt két különböző történetét szövi lebilincselő módon össze, meghagyva az olvasónak azt a lehetőséget, hogy elmerengjen a szituációk véletlenszerűségén. A könyv életrajzi ihletésű, amely főként visszaemlékezésekből és korabeli dokumentumok és történelmi események részleteinek feltárását célzó kutatások alapján készült.

Michael Stolowitzky egy varsói zsidó család egyetlen gyermeke volt. Amikor kitört a háború az apja Párizsban tartózkodott egy üzleti úton, ahonnan már nem tudott visszamenni Lengyelországba, így a fiú édesanyja úgy döntött, hogy nélküle próbál meg elszökni a városból. Sajnos a családot ért egymást követő balszerencsés események sorozata után Michael egyedül marad a szerető és végletekig elkötelezett katolikus dajkájával Gertruda Babilinskával, aki a fiú édesanyjának a halálos ágyán esküt tett arra, hogy az élete hátralevő részében saját fiaként fogja felnevelni a gyermeket. Gertruda kitartásának és önfeláldozásának hála, rengeteg viszontagság és borzalom után végül sikerült a fiúval túlélniük a háborút és eljutniuk Izraelbe, annak ellenére, hogy számos embert próbáló kihívással kellett szembenézniük.


A másik történet Karl Rinkről szól, egy német férfiról, aki egy zsidó nőt vett feleségül. Amikor Karl elvesztette a munkáját lehetősége adódott, hogy csatlakozzon az SS-hez, amelynek kezdetben nagyon örült, hiszen így biztos keresete volt, amiből eltarthatta a családját. Karl bosszantóan naiv volt számomra ugyanis, soha nem gondolta volta, hogy a feleségét és a lányát bármi veszély is  fenyegetné Németországban ebben a viharos időben, úgyhogy mindig csak elhessegette Mira félelmeit a zsidók üldözésével kapcsolatban, és azzal győzködte, hogy biztos, hogy semmi bántódásuk nem esik, és hogy nyugodjon meg, mert a párt zsidóellenes ideológiája az ő agyába nem hatolhat be. Sajnos az előbbi állításában tévedett az utóbbihoz viszont tartotta magát és a háború ideje alatt végig segítette a zsidókat, annak ellenére, hogy a hadsereg ranglétráján egyre fentebb lépett.

A könyvben leírt valós események a szerző tényszerű írásának hála úgy peregtek a szemeim előtt, mintha egy dokumentumfilmet néztem volna, sok párbeszéddel és eredeti fényképekkel tarkítva, mely utóbbiak Stolowitzky saját gyűjteményéből származtak. Ennek köszönhetően a könyv könnyen olvasható volt, és aminek pedig kifejezetten örültem, hogy az író nem akart hatásvadász lenni, és ezzel sárba tiporni a háború kegyetlenségeit elszenvedő áldozatok emlékét. Ram Oren nem tesz mást, csak elmeséli ennek a pár embernek az igaz történetét, tényszerűen, minimális érzelem és mindenféle sallang nélkül és azt hiszem, hogy épp ez tette számomra oly különlegessé ezt a könyvet.

Ram Oren

Kiadó: Atlantic Press
Eredeti cím: Gertruda's Oath: A Child, a Promise, and a Heroic Escape During World War II
Fordította: Szántó András
Oldalszám: 352 


2014. aug. 31.

Katie Cotugno: Hogyan szeress?

Reena élete elég bonyolult, pedig néhány évvel ezelőtt még pontosan tudta, hogy mit akar csinálni az életben.

Először is világot szeretett volna látni, és rengeteget utazni, de miután megszületett a kislánya, minden terve dugába dőlt. Gyermeke apja Sawyer, még azelőtt lelépett, hogy megtudta volna, hogy gyermekük lesz, de most, két év után újra itt van, és Reena élete ezzel fenekestül felfordul. Reena természetesen utálni akarja Sawyert, amiért anno szó nélkül elhagyta, de mélyen legbelül ő is tudja, hogy erre úgyis képtelen. Egyszerűen nem tudja, hogy hogyan reagáljon a fiú újbóli felbukkanására. Mérhetetlenül dühös, ugyanakkor boldog is egyszerre, hogy újra láthatja őt, és bár Sawyer nem érdemli meg, Reena mégis szép lassan újra ráhangolódik és a régmúlt sérelmei is fokozatosan elhalványulnak benne.

A könyv két idősíkban játszódik, ami „előtte” és „utána” fejezetekre osztja a könyvet, amely megoldás számomra nagyon tetszett. És mivel a szerzőnek sikerült mindig a megfelelő időpontra időzítenie az időugrást, így ebből a szempontból meglehetősen élvezetesnek tartottam a történetet. Értelemszerűen az előtte részekből ismerhettük meg az előzményeket, Reena és Sawyer zűrös és bonyolult kapcsolatának kialakulását, Sawyer titkos szenvedélyét és Reena kétségbeesését és összezavarodottságát amikor megtudta, hogy terhes és hogy Sawyer lelépett.  Míg az utána fejezetekből a jelen történéseinek lehettünk szemtanúi, Sawyer váratlan felbukkanásának és ezzel együtt a további bonyodalmak alakulásának.

Őszintén szólva a könyv fülszövege volt az, ami megfogott, és amely alapján érdekes történetnek ígérkezett ez a kötet, de sajnos kissé csalódnom kellett. Bevallom én teljes tévedésbe voltam a szereplők korát illetően, valami oknál fogva, talán a terhesség ténye - zavart meg annyira, hogy azt higgyem, hogy nem tizenévesekről szól majd ez a történet, hanem huszon- vagy akár harmincvalahányévesekről. De igazából nem is ezzel volt a gondom - mert akár még így is kisülhetett volna valami jó kis szerelmi történet a könyvből -, hanem magával a történettel, pontosabban az egésznek a reális voltával. Számomra egyáltalán nem volt hihető, hogy egy ennyire fiatal fiú, aki alig két éve még narkózott és ivott majd hirtelen megjavult, be akarja vagy tudná tölteni az apa szerepét egy két éves kislány életében. Csakúgy, mint az sem volt teljesen életszerű a számomra, hogy egy 16 éves terhes lányt ennyire kiközösítene a családja, miközben a fiú szüleivel - aki időközben ugye lelépett - közös vacsorákkal tovább ápolják a jó baráti kapcsolatot. Majd a lányuk kifakadása után – amire szintén két évet kellett várni – belátják, hogy valóban elvetették a sulykot és megbocsátásuk jeléül világ körüli útra engedik a gyermekével együtt. Értitek, egy 18 éves lányt, aki még a szülői házat sem hagyta el soha, a két éves gyermekével, két bőrönddel meg egy autóval, csak úgy, bele a nagyvilágba mindenféle előzetes tervek nélkül. Komolyan mondom, néha sikítófrászt kaptam, annyira valótlannak és életszerűtlennek éreztem az egészet, ráadásul Reena karaktere is kifejezetten bosszantó és idegesítő volt a számomra. Mert ugye értem én, hogy a szerelem bolonddá és vakká teszi az embert, de Reena állítólag egy okos és értelmes lány volt, mégis úgy viselkedett Sawyer közelében, mintha egy hatalmas hályog nőtt volna a szemére, vagy mintha egy nagy rózsaszín lufi lett volna a feje helyén. És mindezt tényleg csak azért, mert Sawyer jól nézett ki? Mert hogy sokat nem kommunikáltak egymással és így nem is ismerhette meg igazán a srácot az biztos, csakúgy mint az is, hogy Sawyer soha nem kényeztette el őt a kedvességével, még csak kedves sem nagyon volt hozzá, úgyhogy tényleg nem volt tiszta előttem, hogy Reena miért is rajongott ezért az üres fejű és szívű srácért ennyire eszeveszettül, és miért is nem ábrándult ki belőle az idő múlásával. És ha már a kérdéseknél tartunk, akkor igazából azt sem nagyon értem, hogy az író miért nem járta jobban körbe a tinédzser terhesség és anyaság témáját, ha már központi szerepet kapott a könyvben, merthogy annak nehézségeiről - amiből higgyétek el nekem, akad bőven – és felelősségéről nem sokat tudhattunk meg. (És itt nem azt vártam, hogy baltával sulykolja az olvasó fejébe mindezt, de ennél azért egy kicsivel több okításra számítottam na.)

Be kell valljam, hogy kínzó helyzetben találtam magam olvasás közben, mert Cotugno annyira ért a hangulatteremtéshez és az érzelmek kifejezéséhez, hogy voltak pillanatok, amikor valóban szurkoltam a szereplőknek, hogy végre, ha csak egyszer is, de működjenek már  jól közöttük a dolgok, és bizony vártam, hogy harcoljanak valamiért, valami értékesért, amiért érdemes (mondjuk például rögtön egymásért, vagy csak Sawyer Reenaért, vagy csak egyszerűen magukért), ehelyett azonban csak drámát kaptam, meg egy csomó visszaemlékezést, amiből megtudtam, hogy elég sok repedés van a múltjukon, amivel ki tudja, hogy mit kezdnek majd a jövőben, hiszen egyiküknek sem voltak tervei. És ez bizony meglehetősen kiábrándító volt a számomra, csakúgy mint a közöttük lévő sokszor kissé túl egyoldalúnak tűnő, nulla kommunikációval működő üres szerelem. 

Szóval, mint látjátok elég vegyes érzésekkel viseltettem a könyv iránt. Egyrészt, mint már fentebb említettem, Cotugno nagyon jól ír, úgyhogy minden hibája ellenére is olvasmányos és szórakoztató volt a történet, másrészt viszont, mint azt a meglehetősen negatív kicsengésű írásomból is kitűnik, voltak problémáim a cselekménnyel meg magukkal a szereplőkkel is, úgyhogy azt kell mondjam, hogy bár nem volt túl erős ez a kötet, de egy próbát azért mindenképp megért.
Katie Cotugno

Kiadó: Ciceró
Eredeti cím: How to Love
Fordította: Tulics Mónika
Oldalszám: 392


2014. aug. 24.

Emma Chase: Behálózva

Aki olvassa a blogomat, az tudja rólam, hogy nem vetem meg az erotikus regényeket és bár tisztában vagyok azzal, hogy ebben a műfajban már nincs új a nap alatt - mely okán eredetiségre aztán végképp nem számíthatok tőlük -, mégis napról napra kíváncsian szoktam böngészni az erotikus regény felhozatalt, mert ki tudja, hátha akad mégiscsak valami olyan a horgomra, ami után aztán majd tényleg mind a tíz ujjamat megnyalhatom. 
  
Így esett hát, hogy amikor Emma Chase könyvről csak csupa-csupa jót és szépet olvastam, elképzelhetetlennek tűnt, hogy magam is meg ne győződjek ennek igazáról, és valóban. A fene se gondolta volna, hogy ez a könyv nekem ennyire fog tetszeni, teljesen levett a lábamról. Hibából is csupán csak egyet tudnék felróni a számára, az pedig a főhős folytonos trágárkodása volt, ami meglehetősen sértette a fülemet, de ezt figyelmen kívül hagyva, azt kell mondja, hogy imádtam ezt a regényt az elejétől a végéig. Kész felüdülés volt a számomra, annak ellenére, hogy tartalmilag ugyanarról szólt, mint a többi erotikus románc, de az egésznek a tálalása olyan csábító, az elbeszélő stílusa és szellemessége pedig annyira szórakoztató és intenzív volt, hogy már az első oldal elolvasása után tudtam, hogy én ezt a könyvet az utolsó betűig élvezni fogom. 

"Látják azt a mosdatlan, borostás rakás szerencsétlenséget a kanapén? Azt a piszkosszürke pólós, szakadt mackóalsós fazont?
Az vagyok én, Drew Evans." 


A történet főhőse Drew, akiért mi tagadás a nők majd megőrülnek, és akit természetesen ez egy cseppet sem zavar, ellenkezőleg. Annyira élvezi mindezt, hogy maximálisan és pofátlanul ki is használ minden adandó alkalmat. Drew egyébként egy igazi győztes. Amellett, hogy a munkahelyén magasan a legjobban teljesít, jóképű, intelligens, gazdag és arrogáns is egyben (egy igazi mocskos szájú seggfej), akinek tényleg csak egy mosolyába kerül, hogy  New York legszebb hölgyei úgy heverjenek a lábai előtt, mint az áldozati bárányok. No és persze, hogy mindezt az idillt tovább fokozzam képzeljétek, Drew-t mindemellett hűséges barátai – ugye milyen átkozottul szerencsés ez a pasi - és a kicsapongásait messzemenően toleráló szerető család veszi körbe.

De akkor mégis, miért van bezárkózva már egy hete a lakásába, ahol sörön és pizzán élve dagonyázik a saját nyomorúságában és depressziójában? 
Ő azt mondja influenzás. Pff... 
De szerintem mindenki tudja, hogy ez nem igaz. 

Íme néhány dolog, amit tudni kell Drew jelleméről.

"Nem hazudok, nem kábítom a nőket szóvirágokkal, hogy így közös jövő, meg úgy szerelem első látásra. Én nyílt lapokkal játszom: jól akarom érezni magam, méghozzá aznap éjjel, és ezt meg is mondom nekik."

"Nem vagyok az a típus, aki kétszer ül fel ugyanarra a hullámvasútra. Egy menet pont elég, addig tart ki az újdonság varázsa, utána már nem érdekel a dolog."

"A titkárnőm, a kis bögyös, cigiző szőke már itt van: összeállította a napi programomat, kinyomtatta a hétvégén érkezett üzeneteimet, és megfőzte a New York-i agglomeráció legtutibb kávéját. Nem, nem dugtam meg. Nem mintha nem lenne kedvem hozzá. Higgyék el, ha nem nálam melózna, lecsapnék rá, mint Muhammad Ali. Csakhogy vannak szabályok, amelyekhez tartom magam – akár úgy is mondhatnánk, hogy erkölcsi normák. És az egyik ilyen szabály az, hogy a cégnél nem kefélünk. Nem szarok oda, ahol eszem, nem dugok ott, ahol dolgozom."

Ez a pasi aztán nem árul zsákbamacskát hölgyeim. Ugye most már senkinek nincsenek rózsaszín illúziói felőle.

És most nézzük történetünk hősnőjét Katherine Brooksot, aki – bármily meglepő is - egy igazi szépség, csinos, ambiciózus és előszeretettel visel sok férfit – köztük Drew-t is – lázba hozó magassarkú cipellőt. Kate épp most került ahhoz a céghez, ahol Drew is dolgozik, és az igazsághoz még az is hozzá tartozik, hogy menyasszony – bizony, bizony engem is hidegzuhanyként ért ez a hír. Viszont a jó hír vele kapcsolatban, hogy Drew-hoz hasonlóan ő is a siker érdekében mindenen és mindenkin képes átgázolni, ha úgy hozza a sors, úgyhogy már a könyv legelején komoly harc van kilátásba kettőjük között egy közös munka kapcsán, úgyhogy ahelyett, hogy inkább egymásnak esnének és úgy vezetnék le a feszültséget, ami már az első pillanatban ott vibrált közöttük, inkább felveszik a kesztyűt és harcba szállnak egymással.

Persze Drew esze mindig csak a szexen jár…

„Egyszerre szeretném megcsókolni és megfojtani. Soha nem voltam a szadomazo híve, de most már kezdem elfogadni, hogy vannak előnyei.”

Kate pedig keményen ellenáll.

 „Kate hangja vészjósló és éles, mint a machete.
– Ha együtt akarunk dolgozni, Drew, azt hiszem, tisztáznunk kéne pár dolgot. Először is, nem vagyok a drágaságod. A nevem Kate, avagy Katherine. Használd bátran. És nem vagyok seggnyaló. Nincs rá szükségem, mert a munkám önmagáért beszél. (…)Hiba volt, hogy egy pillanatig is azt hittem, több van benned. Hiba volt azzal áltatnom magam, hogy… hogy valami belső szépséget takar az arcoskodásod, és nem csak egy arrogáns, sármos farok vagy. Hiba volt, mert te belül üres vagy.”

Ezek aztán nem cicóznak, nem igaz? Akár csak a Rózsák háborújában, Michael Douglas és Kathleen Turner, emlékeztek rá? És mint a filmben, úgy itt is mindig megtalálják a szereplők egymás gyenge pontját és nem félnek odavágni egymásnak a verbális kézigránátot. De izgalomra semmi ok, mert Kate és Drew számára ezek a veszekedések amolyan előjátéknak bizonyulnak, melyek mindkettőjüket csak fékevesztett energiával töltenek fel... Szóval, ennek fényében ugye mondanom sem kell, hogy innentől kezdve már nem az a kérdés, hogy megtörténik-e a dolog kettőjük között, hanem az, hogy mikor.

És amikor végre eljön az a pillanat, és egyre komolyabbra kezd fordul közöttük a helyzet, akkor Drew-nak és hatalmas egójának hála, sikerül mindent elbaltáznia. És hogy mit csinál ezután Drew? Nem fogjátok elhinni. Tényleg, de tényleg csak egyetlenegyszer kéne megküzdenie valamiért, és kockára tennie a szívét valakiért, aki végre megérné a fáradságot... De nem, ő nem tesz semmit, ehelyett inkább összegömbölyödve magába roskadva nyalogatja a sebeit, és influenzát jelent. 

Persze ismét mondom, izgalomra semmi ok, lesz még Drew-ból a könyv végére "Papucs alatt nyögő balfék", de hogy hogyan, és milyen körülmények között, azt nem árulhatom el, legyen elég annyi, hogy mégiscsak volt olyan bátor, kitartó és őszinte, hogy végül elérje célját.

Összességében ez a könyv bitang jó volt! Rendkívül szenvedélyes, provokatív, pikáns és pimasz, és hát nem feledkezhetek meg a legfőbb pozitívumáról, az elbeszélő felejthetetlen humoráról sem. Esküszöm, hogy nem nevettem még ennyit erotikus regényen, mint most. Voltak olyan oldalak és bekezdések, amikhez többször is visszalapoztam újraolvasás céljából, annyira szórakoztatóak és fergetegesek voltak.
Meg kell hagyni, nagy fazon volt ez a Drew. A legjobban azt szerettem benne, hogy soha, de soha nem veszítette el a humorérzékét, és azt is be kell látnom, hogy volt pár jó gondolat a könyvben tőle arra vonatkozólag, hogy a férfiak hogyan is látják a nőket.

„Hölgyeim, elárulok egy titkot: nem tudunk olvasni a gondolataikban. És hogy őszinte legyek, a magam részéről nem is tudom, hogy akarok-e. Mert a női agy elég ijesztő hely.”

A békesség kedvéért szerintem maradjunk annyiban, hogy mi is lenne az emberiséggel, ha a nők is olyan rém egyszerűen látnák a dolgokat, mint a férfiak.

"Egyszerű férfilogika: ha egy nő dühös, az azt jelenti, hogy szeret. Mert ha egy kapcsolatban a csaj már nem kiabál veled, akkor cseszheted. A közöny a nők halálos csókja.” 

Igazság szerint senkit nem akarok meggyőzni arról, hogy ezt a könyvet olvasnia kell, mert bizony nem vagyunk egyformák. Ami nekem tetszik, az lehet, hogy másnak nagyon nem jön be, és fordítva, de ha valaki egy olyan romantikus vígjátékra vágyik, amit egy férfi fején keresztül olvashat – amit én mondok nektek, vétek lenne kihagyni, hiszen ez egy hihetetlen és vissza nem térő alkalom és élmény ugyebár, gondolok itt a fülledt erotikus jelenetekre és Drew hihetetlen kinyilatkoztatásaira - akkor annak bátran ajánlom ezt a könyvet, biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódást okozni.

Emma Chase

A sorozat kötetei:
1.   Tangled - Beálózva
1.5 Holy Frigging Matrimony: A Tangled Series Short Story
2.   Twisted - Fejvesztve (Két év utáni események Kate szemszögéből)
3.   Tamed - (Dee Dee  & Matthew története)
4.   Tied - (Esküvői előkészületek Drew elmesélésében - mely kapcsán érzésem szerint ismét egy fergeteges utazásban lesz részünk)



Kiadó: Athenaeum
Eredeti cím: Tangled
Sorozat:Tangled
Fordította: Szieberth Ádám
Oldalszám: 320




2014. aug. 19.

Kiera Cass: Párválasztó történetek

Emlékeim szerint az Igazival közel egy időben jelent meg ez a könyv, de ha mégis tévednék, arra biztosan emlékszem, hogy egyszerre szereztem be mindkettőt, mert egyszerűen nem nyughattam addig, amíg a magaménak nem tudhattam őket. Érdekes dolog ám ez a részemről, magam is sokat gondolkodtam azon, hogy vajh' miért is van ez így, mert igazából nem rajongtam én teljes szívből a sorozatért, ennek ellenére mégis mindent megtettem azért, hogy mindegyik kötetét elolvashassam.

Hogy akkor mégis miért?

Hát nem a fergeteges logikai csavarok és az érdekes történetvezetés miatt, az már biztos, inkább a sorozat meseszerű hangulata és az a fránya kíváncsiság - hogy vajon melyik fiú lesz végül America választottja - hajtott mindvégig. És ugyanez a fránya kíváncsiság hajtott e gyönyörű novelláskötet után is, melyre úgy tekintettem, mint egy ajándékra, egy ráadásra, amely újra felelevenítheti bennem az előző részek szép emlékeit. 

A kötetben két rövid iromány található a hercegről és a palotaőrről, melyek segítségével egy kis betekintést nyerhettünk a színfalak mögé. Az első szösszenetet Maxon szemszögéből olvashattuk, ami a Párválasztóból ismert idősíkban játszódott, a másikat pedig Aspen szemszögéből ismerhettük meg, ami már a második rész, az Elit eseményeivel párhuzamosan zajlott. Mivel nem mostanában olvastam az első két részt, így ezek a novellák tökéletesek voltak arra, hogy újra felfrissítsem az emlékezetemet egyes részekkel kapcsolatban és levonjam a magam kis következtetéseit, mely szerint, nem is gondoltam volna, hogy Maxonnak ilyen vegyes érzései voltak a Párválasztó ceremóniával kapcsolatban, és hogy a számomra oly bosszantóan érzelemmentes és könnyed megnyilvánulásai mögött ennyi érzelem lapult. Persze-persze, sejthető volt, de azért leírva mégiscsak jobban tudatosul az ember lányában, hogy ez valóban így történt. Nem tagadom, az én kedvencem mindig is a herceg volt (miután persze nekem is sikerült döntésre jutnom), úgyhogy egyértelmű, hogy végig neki drukkoltam, az ő novelláját olvasva pedig – amit nagyon, nagyon rövidnek találtam - egy erős visszaigazolást kaptam arra vonatkozólag, hogy igen is jól választottam.

Aspen története egészen más volt, mint amire számítottam. Azt hittem, hogy majd Lucy iránti vonzalmának kibontakozásáról tudhatunk meg többet, de csalódnom kellett, mert végig American járt az esze. Egyébként őrá soha nem tudtam úgy tekinteni, mint egy valós lehetőségre America részére. Megdöbbentett, hogy annak ellenére, hogy ő volt az, aki eltaszította magától Americat - és ezzel egy olyan eseménysorozatot indított el, ami mindkettőjük életét örökre megváltoztatta -, még mindig úgy hitte, hogy joga és esélye is van arra, hogy mindent visszafordítson, és hogy ugyanott folytassák a kapcsolatukat, ahol abbahagyták. Hogy őszinte legyek ezt már korábban sem vette be a nyomor, és az egyik énem (nem a romantikus) el sem akarta hinni, hogy Aspen ezt valóban komolyan gondolná, de miután elolvastam az ő novelláját is rájöttem, hogy ez a bolond srác valóban mindent komolyan gondolt. (Csacsi, csacsi, csacsi fiú.) Ennek ellenére jó volt betekintést nyerni Aspen életébe és az ő gondolataiba, hiszen róla nagyon keveset tudhattunk meg a sorozatból, csakúgy, mint a szolgálók életéről, akik mindennapjaiból most rajta keresztül szintén egy kicsivel többet láthattunk.

Bevallom kissé csalódott vagyok, mert úgy gondoltam, hogy ennél azért többet hozzá fog tenni ez a két kisregény a történethez, és a srácokról is többet tudhatok majd meg... de tudjátok mit? Mégsem panaszkodom, mert a korábbi kötetek hangulatát tökéletesen visszaadták és olyan extrákat is találtam a könyv végén, amikre egyáltalán nem számítottam. Ilyen volt például a kérdezz-felelek Kiera Cass-al, vagy a szereplők családfáinak ábrázolása, illetve a kasztok listája.

Úgyhogy, ha bár kicsit szomorú is vagyok, hogy most már tényleg a végéhez érkezett a történet és végleg búcsút kell vennem a Párválasztótól, mindenképp örültem annak, hogy ezt a kis könyvecskét is elolvashattam hozzájuk, mert így lett kerek és egész számomra a trilógia.


Ui.: Persze a "minél több bőrt húzzunk le róla, amíg lehet" elv ennél a történetnél is működik, ugyanis további novellásköteteket tervez az írónő meglovagolva a népszerűség hullámait. Itt van rögtön a legelső (illetve már a harmadik a sorban), Amberly Királyné könyve a The Queen, ami december 2-án jelenik meg ebook formában, és melyet a The Favorite címmel követ a következő kisregény, melyben Marlee szemén keresztül tekinthetünk majd be a Párválasztó kulisszái mögé.

ÉÉÉÉÉs, ha mindez még mindig nem lenne elég, akkor még további 2 regény is várható a trilógia mellé, melyek közül az egyik 2015 nyarára jelenik meg The Hire címmel, a másikról pedig bocsi, de még nincs semmi információm.
Na kérem. Izgalomra semmi ok, úgy látszik, hogy az írónő párválasztós ötlettára kifogyhatatlan.

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: The Selection Stories
Fordította: Gázsity Mila
Oldalszám: 256