Katie Cotugno: Hogyan szeress?

Reena élete elég bonyolult, pedig néhány évvel ezelőtt még pontosan tudta, hogy mit akar csinálni az életben.

Először is világot szeretett volna látni, és rengeteget utazni, de miután megszületett a kislánya, minden terve dugába dőlt. Gyermeke apja Sawyer, még azelőtt lelépett, hogy megtudta volna, hogy gyermekük lesz, de most, két év után újra itt van, és Reena élete ezzel fenekestül felfordul. Reena természetesen utálni akarja Sawyert, amiért anno szó nélkül elhagyta, de mélyen legbelül ő is tudja, hogy erre úgyis képtelen. Egyszerűen nem tudja, hogy hogyan reagáljon a fiú újbóli felbukkanására. Mérhetetlenül dühös, ugyanakkor boldog is egyszerre, hogy újra láthatja őt, és bár Sawyer nem érdemli meg, Reena mégis szép lassan újra ráhangolódik és a régmúlt sérelmei is fokozatosan elhalványulnak benne.

A könyv két idősíkban játszódik, ami „előtte” és „utána” fejezetekre osztja a könyvet, amely megoldás számomra nagyon tetszett. És mivel a szerzőnek sikerült mindig a megfelelő időpontra időzítenie az időugrást, így ebből a szempontból meglehetősen élvezetesnek tartottam a történetet. Értelemszerűen az előtte részekből ismerhettük meg az előzményeket, Reena és Sawyer zűrös és bonyolult kapcsolatának kialakulását, Sawyer titkos szenvedélyét és Reena kétségbeesését és összezavarodottságát amikor megtudta, hogy terhes és hogy Sawyer lelépett.  Míg az utána fejezetekből a jelen történéseinek lehettünk szemtanúi, Sawyer váratlan felbukkanásának és ezzel együtt a további bonyodalmak alakulásának.

Őszintén szólva a könyv fülszövege volt az, ami megfogott, és amely alapján érdekes történetnek ígérkezett ez a kötet, de sajnos kissé csalódnom kellett. Bevallom én teljes tévedésbe voltam a szereplők korát illetően, valami oknál fogva, talán a terhesség ténye - zavart meg annyira, hogy azt higgyem, hogy nem tizenévesekről szól majd ez a történet, hanem huszon- vagy akár harmincvalahányévesekről. De igazából nem is ezzel volt a gondom - mert akár még így is kisülhetett volna valami jó kis szerelmi történet a könyvből -, hanem magával a történettel, pontosabban az egésznek a reális voltával. Számomra egyáltalán nem volt hihető, hogy egy ennyire fiatal fiú, aki alig két éve még narkózott és ivott majd hirtelen megjavult, be akarja vagy tudná tölteni az apa szerepét egy két éves kislány életében. Csakúgy, mint az sem volt teljesen életszerű a számomra, hogy egy 16 éves terhes lányt ennyire kiközösítene a családja, miközben a fiú szüleivel - aki időközben ugye lelépett - közös vacsorákkal tovább ápolják a jó baráti kapcsolatot. Majd a lányuk kifakadása után – amire szintén két évet kellett várni – belátják, hogy valóban elvetették a sulykot és megbocsátásuk jeléül világ körüli útra engedik a gyermekével együtt. Értitek, egy 18 éves lányt, aki még a szülői házat sem hagyta el soha, a két éves gyermekével, két bőrönddel meg egy autóval, csak úgy, bele a nagyvilágba mindenféle előzetes tervek nélkül. Komolyan mondom, néha sikítófrászt kaptam, annyira valótlannak és életszerűtlennek éreztem az egészet, ráadásul Reena karaktere is kifejezetten bosszantó és idegesítő volt a számomra. Mert ugye értem én, hogy a szerelem bolonddá és vakká teszi az embert, de Reena állítólag egy okos és értelmes lány volt, mégis úgy viselkedett Sawyer közelében, mintha egy hatalmas hályog nőtt volna a szemére, vagy mintha egy nagy rózsaszín lufi lett volna a feje helyén. És mindezt tényleg csak azért, mert Sawyer jól nézett ki? Mert hogy sokat nem kommunikáltak egymással és így nem is ismerhette meg igazán a srácot az biztos, csakúgy mint az is, hogy Sawyer soha nem kényeztette el őt a kedvességével, még csak kedves sem nagyon volt hozzá, úgyhogy tényleg nem volt tiszta előttem, hogy Reena miért is rajongott ezért az üres fejű és szívű srácért ennyire eszeveszettül, és miért is nem ábrándult ki belőle az idő múlásával. És ha már a kérdéseknél tartunk, akkor igazából azt sem nagyon értem, hogy az író miért nem járta jobban körbe a tinédzser terhesség és anyaság témáját, ha már központi szerepet kapott a könyvben, merthogy annak nehézségeiről - amiből higgyétek el nekem, akad bőven – és felelősségéről nem sokat tudhattunk meg. (És itt nem azt vártam, hogy baltával sulykolja az olvasó fejébe mindezt, de ennél azért egy kicsivel több okításra számítottam na.)

Be kell valljam, hogy kínzó helyzetben találtam magam olvasás közben, mert Cotugno annyira ért a hangulatteremtéshez és az érzelmek kifejezéséhez, hogy voltak pillanatok, amikor valóban szurkoltam a szereplőknek, hogy végre, ha csak egyszer is, de működjenek már  jól közöttük a dolgok, és bizony vártam, hogy harcoljanak valamiért, valami értékesért, amiért érdemes (mondjuk például rögtön egymásért, vagy csak Sawyer Reenaért, vagy csak egyszerűen magukért), ehelyett azonban csak drámát kaptam, meg egy csomó visszaemlékezést, amiből megtudtam, hogy elég sok repedés van a múltjukon, amivel ki tudja, hogy mit kezdnek majd a jövőben, hiszen egyiküknek sem voltak tervei. És ez bizony meglehetősen kiábrándító volt a számomra, csakúgy mint a közöttük lévő sokszor kissé túl egyoldalúnak tűnő, nulla kommunikációval működő üres szerelem. 

Szóval, mint látjátok elég vegyes érzésekkel viseltettem a könyv iránt. Egyrészt, mint már fentebb említettem, Cotugno nagyon jól ír, úgyhogy minden hibája ellenére is olvasmányos és szórakoztató volt a történet, másrészt viszont, mint azt a meglehetősen negatív kicsengésű írásomból is kitűnik, voltak problémáim a cselekménnyel meg magukkal a szereplőkkel is, úgyhogy azt kell mondjam, hogy bár nem volt túl erős ez a kötet, de egy próbát azért mindenképp megért.

Katie Cotugno

Kiadó: Ciceró
Eredeti cím: How to Love
Fordította: Tulics Mónika
Oldalszám: 392