2014. ápr. 16.

Shannon Hale: Austenland – Vakáció Mr. Darcyval

Imádom Jane Austen regényeit, és a belőlük készült filmeket is, legyen az az eredeti vagy az átdolgozott változat, feketén vagy fehéren, felrázva vagy turmixolva, tulajdonképpen bármilyen formában képes vagyok elfogyasztani őket, úgyhogy nem volt kérdéses, hogy ez a könyv is előbb-utóbb terítékre fog kerülni nálam.

Jane egy olyan 32 éves sikeres grafikus, aki titkon Jane Austen rajongó, pontosabban a Büszkeség és balítélet BBC-s feldolgozásában szereplő Colin Firth-ért él hal, aki – de szerintem ezt mindenki tudja -, mint Mr. Darcy remekelt a filmben. Ezt a megszállottságát Jane titkolja, (gőzöm sincs, hogy miért) még a film DVD-it is eldugva tartja otthon, hogy még csak véletlenül se láthassa meg senki.  Aztán egy nap a nagynénje meghal, és a végrendeletében Jane-re egy különleges, all-inclusive, három hetes nyaralást hagy egy exkluzív helyre Angliában. Ez a hely egy speciális ügyfélkörrel rendelkező vállalkozás, ahova azok a nők utaznak és töltik drága pénzért az idejüket, akik megszállott rajongói a Regency kornak és Jane Austen világának. Ez a hely, melyet nevezzünk csak Austenlandnak egy álomvilág, ahol az lehetsz aki akarsz, az életkorod, a neved, a családi állapotod mind nem számít, csak jelmezbe kell öltöznöd és úgy tenned, mintha 1816-ban élnél. Tudom, kicsit bizarrnak hangzik a dolog, de ha arra gondolok, hogy én is már hányszor, de hányszor álmodoztam arról, hogy milyen jó lenne ebben a korban élni (persze csak akkor, ha egy gazdag angol család egyetlen lány gyermeke lennék), akkor azt kell mondjam, hogy nem is tűnik olyan borzasztónak ez az ötlet.

Mindenesetre Jane a megérkezése után örömmel veti bele magát ebbe a gondosan megkreált fantáziavilágba és meggyőződése, hogy amikor majd 3 hét múlva elhagyja Pembrook Parkot, akkor kigyógyul Mr. Darcy utáni rajongásából és véglegesen búcsút inthet majd a függőségének. Azonban úgy tűnik, hogy mindez mellékvágányra kerül, amikor találkozik egy kertésszel, aki egy nagyon... nagyon jóképű férfi és ami még ennél is fontosabb, valóságos!

Jane legfőbb problémája abban rejlett, hogy nem találta a számára igazi férfit és a szerelmi életét Colin Firt miatt meglehetősen takarékra állította. No, nem mintha hemzsegtek volna körülötte a férfiak, de voltak jó néhányan, akikkel a fejezetek közötti kis szösszenetekben volt szerencsém megismerkedni (bár ne lett volna). Mindegyik barátja szörnyű és közönséges volt, biztos vagyok benne, hogy egyik sem volt normális, de szerencsére Jane ex-pasijainak a bemutatása nem sok helyet foglalt a könyvből, bevallom engem kissé idegesítettek.

Austenland, mint már említettem, számomra elég bizarr helynek tűnt a színészeivel és a kéjsóvár hölgy vendégeivel együtt, akik olyan "lejárt szavatosságú" vendégek voltak, akik az anyagi helyzetükből adódóan megengedhették maguknak, hogy álmaik hercegével udvaroltassák körbe "szerény" személyüket. Egy cseppet sem zavarta őket, hogy olyan nemes uraknak öltözött színészek csapták nekik a szelet, akik másodkézből kapott betanult szövegeket fújtak. Számukra csak az volt a fontos, hogy eljátszhassák a szűz kisasszonyt, és néhány lopott csókkal hamis érzelmeket keltsenek magukban….  Na ez már tényleg elég bizarrnak tűnt még nekem is.

De térjünk vissza Jane-re. Jane nem volt túl határozott egyéniség, sőt! Egyszerre vonzotta és taszította őt ez a világ. Szerencsére végig tisztában volt azzal, hogy ez csak egy színjáték, és ha kezdetben nem is, de a vakáció végére feloldódott és egyre jobban kezdte élvezni, hogy több, és felettébb jóképű nemes úr gondoskodik arról, hogy valóban úgy érezhesse magát, mintha időutazásban lenne része. Jane megpróbálta maximálisan kiélvezni a hely romantikáját, ami néha bizony kissé unalmas volt a számára. Ugyanis tévé, rádió és telefon híján halálra unta magát, naphosszat csak sétálgatott, és az időjárásról beszélgetett vagy épp olvasgatott, meg persze jó párszor az ügyetlensége miatt, olyan nevetséges helyzetekbe került, amik miatt én éreztem rosszul magam helyette (mert annyira empatikus vagyok) és a fejemet is én vertem folyamatosan a falba... helyette.


Jane dilemmáját, melyben nem tudta eldönteni, hogy most akkor kivel is essen szerelembe - a kertésszel, aki munkaidőn kívül sört ivott és közben meccset nézett, vagyis totál valóságos volt, vagy Mr. Nobley-val, aki Mr. Darcy, vagyis álmai hercegének a karakterét keltette életre -, tökéletesen átéreztem. Valóban fogas kérdés volt ez a számára, és bizony nő legyen a talpán, aki ezt rögtön el is tudta volna dönteni. Úgyhogy nem csoda, ha Jane meglehetősen sokat, és csak a nyomatékosság kedvéért ismétlem újra, hogy nagyon sokat agyalt ezen. Addig-addig, amíg ez a döntésképtelensége már számomra is kezdett fárasztóvá válni, arról már nem is beszélve, hogy vele együtt már én is totál elveszítettem a két férfi (mikor melyik) mellett szóló érveléseinek a fonalát. De annyi baj legyen, mert így is maximálisan jól szórakoztam a könyvön és én vele ellentétben biztos voltam magamban, hogy melyik szereplő mellett tenném le a voksom.

"– Sosem értettem azokat a nőket, akik ide jönnek, és maga is közéjük tartozik. Egyszerűen képtelen vagyok megérteni ezt az egészet.
– Nem hiszem, hogy meg tudnám ezt magyarázni egy férfinak. Ha nő volna, elég lenne annyit mondanom: „Colin Firth vizes ingben”, és rögtön azt mondaná: „Ááá”. Úgy értem: „Áhááá!”". 

A történet vége meglepett, és én ezt a meglepetést nagyon imádtam, mert hihetetlenül romantikus volt. Egyetlen bajom volt csak vele, hogy túl rövidre és összecsapottra sikeredett, mintha az írónő minél hamarabb túl akart volna esni az egészen, pedig én olyan szívesen olvastam volna még többet, sokkal többet a boldog befejezésről.

Egyszóval ez egy nagyon édes kis romantikus történet volt, szórakoztató és mulatságos, de cukormáztól mentes, úgyhogy teljesen odavoltam érte, épp ezért minden Jane Austen rajongónak csak szívből ajánlani tudom.

Shannon Hale

A könyvből film is készült, amely az IMDb-n csak 6,3-at kapott, ami nem túl biztató, de én már a trailerből látom, hogy ez egy nekem való tuti jó kis limonádé lesz, úgyhogy már alig várom, hogy láthassam.


Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Austenland
Fordította: Palásthy Ágnes
Oldalszám: 240


Nyereményjáték

Austen2.jpgJane Austen rengeteg regényt inspirált és még több újrafeldolgozást megért. A világhíres írónő klasszikus, szatirikus romantikus történeteinek mind van egy-két meghatározó mozzanata és most arra kérünk, hogy ezeket a könyveket egy olyan kiemelt mozzanat után azonosítsátok, amelyeket bélyegen is megörökítettek.

Ha megvan a cím már csak egy kicsit számolni kell, és megkeresni az adott Austen regényben a szükséges betűt. Ha az öt blogon megtaláljátok mind a hat szükséges betűt (az egyik címben kettő betűt kell felhasználni), akkor ezekből össze fogjátok tudni rakni az Austenland - Vakáció Mr. Darcy-val egyik főszereplőjének nevét.

Három szerencsés nyertes magáénak tudhat egy-egy példányt az Austenlandből. Postázni csak Magyarország területére tudunk.

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

Tartsatok velük a turnén április 15 és 19 között, ahol többet is megtudhattok a könyvről, valamint a filmes feldolgozásról és egyéb érdekességekkel is traktálunk Titeket. 

Austen-kalandra fel!


04.15. - Nem harap a...
04.16. - Szilvamag olvas
04.17. - Insane Life
04.18. - Dreamworld
04.19. - Deszy Könyveblogja



2014. ápr. 10.

Márciusi beszerzések

Először is, gyönyörű idő van. A kertemben az összes fám virágba borult és az illatuk.... hmmm. Öröm kint lenni, tenni-venni, ültetgetni és gyönyörködni a tavasz szépségében. Ez miatt az olvasás is kicsit lassabban megy, hiszen kinek van kedve a lakásban kuksolni, amikor odakint ezerrel süt a nap, minden vidámabb és színesebb, no és persze munka is van odakinn bőven. A hétvégén például előkerültek a virágládáim, amik csak arra várnak, hogy beültessem őket. De a tavalyi nyárból okulva most nem ám piros muskátlival díszítem az ablakaimat - mert azoknak a szirmait nem győztem csak söprögetni, miközben a járdámat is befogták -, hanem valami hasonlóan széppel. Hogy mivel, azt még nem tudom, de ha meglátom valamelyik kertészetben, akkor azonnal tudni fogom.

De visszatérek a bejezésem valódi céljához, ebben a hónapban nyolc darab könyvvel lettem gazdagabb. Ebből csak kettő volt vásárlás; Az aviátor felesége és A válás ünnepe, melyeket a kiadó 40 %-os akciójában sikerült beszereznem. Régóta vártam már rájuk, csakúgy, mint Az Éden leányaira és a Virágok házára, amiket egy nagyon kedves ismerősömtől kaptam ajándékba (rettentő boldog voltam miatta :)). Az utolsó négy könyv pedig csere volt.

Szóval, olvasnivalóm az van bőven, igazából abból soha nem is volt hiány, mindig is az idő volt az, ami gátló tényezőként keresztülhúzta a számításaimat.


Melanie Benjamin: Az aviátor felesége
Laura Dave: A válás ünnepe
Mia March: Meryl Streep filmklub
Charlotte Bingham: Az Éden leányai
Charlotte Bingham: Virágok háza
Charles Martin: Ahol a folyó véget ér
Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya
Sabine Durrant: A hátam mögött

2014. ápr. 7.

J. R. Johansson: Álmatlanság (Éjjeljárók #1)

„Már több mint négy éve, hogy utoljára sikerült igazán elaludnom, és erős volt a gyanúm, hogy ki fog csinálni a dolog.”

Chipp Parker esténként alvás helyett annak az embernek az álmába lép be, akivel utoljára szemkontaktust teremt. Minden éjszakát azzal tölt, hogy mások félelmeit és fájdalmait vagy épp zavaró titkait éli át újra és újra. A lényeg, hogy Parkernek soha nincs saját álma, amely miatt súlyos kimerültségben szenved. Aztán egyszer csak egy új lány érkezik a suliba, akinek az álmai nyugodtak, békések és gyönyörűek. Mia álmainak könnyedsége lehetővé teszi Parker számára a hőn vágyott pihenést, így hát nem csoda, hogy már az első nyugodt éjszaka után megszállottként keresi minden nap a lány tekintetét. Mia olyanná vált számára, mint a drog. Először csak a közelében akart lenni, napjában legalább csak egyszer, aztán egy idő után ez a kényszer sűrűsödött és kezdett egyre zavaróbbá és egyre hátborzongatóvá válni. Parker megszállottsága másoknak is feltűnt, amely miatt az iskolában egyre többen úgy gondolták róla, hogy elment az esze, még a legjobb barátja is. És amikor Mia igazi, ráadásul meglehetősen durva és fanatikus fenyegető leveleket kap, a helyzet csak tovább romlik, mivel mindenki azt hiszi, hogy Parker küldte őket.
A legrosszabb az egészben, hogy maga Parker sem biztos abban, hogy nem ő az elkövető, mivelhogy létezik benne egy másik, egy sötétebb Parker, aki annyira önző és magának való, hogy még a durvaságtól sem riad vissza. És ez a sötétebbik éne valóban nagyon veszélyes lehet másokra nézve.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Maga az alapkoncepció szerintem zseniális, a megvalósítással viszont voltak problémáim. Parker ajándéka, vagy inkább átka, amelyre minden bizonnyal majd a sorozat további részei is épülni fognak, nagyszerű ötlet. Az álomképek, amiket látott annyira szürreálisak, ijesztőek és valótlanok voltak, hogy nem is nagyon találkoztam még ehhez hasonlóval, amit nem negatívumként említek, épp ellenkezőleg, ezek az álomjáró részek tetszettek a legjobban a történetben. Mia bizarrul csapongó rémálmai például tökéletesen ötvözték a félelmet, a rettegést, és a titokzatosságot, a békés nyugodt álmai pedig mesések és színesek voltak, kicsit bizarrok, de csodálatos hangulatúak.

A karakterekkel sem volt semmi problémám, Parker bonyolult és meglehetősen megbízhatatlan narrátor volt, mely utóbbi tulajdonképpen az egész történet feszültségét adta. Jellemzése és hanyatlása nagyon jól megírt és hihető részek voltak, mely miatt érzéseim igen szeszélyesek voltak vele kapcsolatban. Felváltva sajnáltam és gyűlöltem őt, kételkedtem benne és szimpatizáltam vele, a legtöbbször azonban mégis gyanakvással voltam felé, mivelhogy a kialvatlansága miatt az idegösszeroppanás szélén állva egyre több és egyre durvább hamis képzetei támadtak, amikről nem lehetett eldönteni, hogy igaziak-e vagy sem. És ebben nem csak az olvasó, hanem maga a főszereplő sem biztos, mely érzés a könyv végére sem múlik el nyomtalanul. Mindenesetre valamit nagyon eltalált az író azokkal a részekkel, amik Parker félelmeiről és a gonoszabbik éne elöl való meneküléséről szóltak, ugyanis tökéletesen sikerült megragadnia számomra azt az érzést, amit Parker az őrület és a valóság határán lavírozva érezhetett.

De, hogy ne csak a pozitívumairól beszéljek a regénynek; ami kicsit lerontotta számomra az összhatást az a hullámzó történetvezetés volt. A könyv legeleje marha izgalmasan indult, de utána egyre többször elkalandoztak a gondolataim olvasás közben, voltak felvillanások, amikre felkaptam a fejem, de az igazi izgalom a könyv végén hágott a tetőfokára, melynél nem tagadom, ezerrel dobogott a szívem és nagy valószínűséggel nem lett volna olyan erő, ami kiszakíthatta volna a kezemből a könyvet. A másik dolog, ami meglehetősen irritált az Parker halálfélelme és „haldoklása” volt, amit nem igazán értettem. Már négy éve nem alszik. Az eltelt négy évben mi történt? Nem voltak balesetei, vagy pszichológiai következményei és erős koordinációs zavarai a kialvatlanság miatt? Miért csak most kezdett el Parker haldokolni (amit nem mellesleg állandóan emlegetett), mit csinált az eltelt négy évben?

Mindenesetre, ha ezeken túl tudok lépni, márpedig túl tudok, akkor azt kell mondjam, hogy egy nagyon jó pszichothriller ez egy elsőkönyves írótól. És ha az információim nem csalnak, akkor trilógiáról lévén szó még két további részben lehetünk tanúi Parker álomjárásaink, amire én biztos vevő leszek, mert van még egy két megválaszolatlan kérdés, amire mindenképp választ szeretnék kapni. 
J. R. Johansson



A sorozat részei:
1. Insomnia
2. Paranoia 
3. Mánia

Megjelenés: 2014. április 24.
Kiadó: Főnix
Eredeti cím:  Insomnia
Sorozat: The Night Walkers 
Fordította: Dr. Sámi László
Oldalszám: 280


2014. ápr. 5.

David Benioff: Tolvajok tele

Ahhoz képest, hogy mennyi könyvet olvasok, meglepően kevés kedvencet avatok. Hogy miért? Ki tudja. Talán a könyvek számával együtt nőttek az elvárásaim is velük kapcsolatba. A Tolvajok telénél viszont már az elejétől fogva tudtam, hogy be fog állni a sorba.

A könyv elején Daviddel, vagyis nagy valószínűséggel magával az íróval találkozhatunk, aki egy Los Angeles-i székhelyű forgatókönyvíró, és aki ahelyett, hogy a saját önéletrajzát írta volna meg bemutatkozásként egy szaklap számára, inkább az orosz nagyapja második világháborús emlékeit vetette papírra, amit sokkal izgalmasabbnak gondolt, mint a saját unalmas életét.

„Egy héten át mindennap ott ültünk a betonozott teraszon, és magnóra vettem a történetét… mesélt a gyerekkoráról, mesélt a háborúról, arról, hogy hogyan jöttek át Amerikába. De a legtöbbet egyetlen hétről mesélt, 1942 első hetéről, amikor megismerkedett a nagyanyámmal, szert tett egy jó barátra, és megölt két németet.” Így kezdődik az a megható történet, amiben két fiatalember az ostromgyűrűvel körülvett Leningrádban azt az abszurd feladatot kapta életükért cserébe, hogy találjanak az éhező városban tizenkét darab tojást.  

1942 szilveszter éjszakáján egy megfagyott német ejtőernyős esett le az égből Leningrád utcájára. Az akkor 17 éves Lev Benyov barátaival együtt, abban a reményben kutatták át a kijárási tilalom ideje alatt a halott katonát, hogy hátha találnak nála valami enni vagy innivalót, vagy esetleg dugi csokit.  Mindez azonban balul sült el, mivel Levet  fosztogatás vádjával elfogták (a barátainak sikerült elmenekülniük), és Leningrád leghíresebb börtönébe zárták, ahol a kivégzését várva ismerkedett meg történetünk másik főszereplőjével, a jóképű és fiatal dezertőrrel, Koljával.

Lev meg volt győződve arról, hogy halál vár rájuk, azonban csodával határos módon, és egy elképesztő ajánlatnak köszönhetően - amit a Belbizottság nagy hatalmú ezredesétől kaptak - lehetőségük adódott a megmenekülésre. A feladat, teljesen abszurd volt. Egy tucat tojást kellett szerezniük öt napon belül az ezredes lányának az esküvőjére. Higgyétek el, hogy a sivatagban könnyebb lett volna vizet találni, mint ebben az időben Leningrádban tojást. A város lakói elképzelhetetlen mértékben nélkülöztek és éheztek. De a két fiúnak nem volt más választása, mint nyakukba venni a várost, sőt még az ellenséges vonalakon túlra is eljutni, csak hogy megszerezzék azt a francos egy tucat tojást.


Lev Benyov egy intelligens, állandóan kételkedő, vézna és alacsony zsidó tinédzser volt, egy lelkes hazafi, tele hősi álmokkal. Kolja pedig egy féktelen és bombasztikus figura, jóképű és vidám, kedves és bosszantóan optimista, egy dinamó, egy zseniális manipulátor… (több magasztaló hasonlat most nem jut az eszembe róla), egyszóval minden, ami Lev nem.


Lev kezdetben gyűlölte Kolját, aki állandóan ugratta őt a zsidósága vagy épp a szüzessége miatt. Mégis, az együtt átélt katasztrófák zűrzavarában; amikor német hullák potyogtak az égből és kannibálok darált emberhúsból készült kolbászokat árultak (amibe őket is majdnem beledarálták), amikor bérházak omlottak össze körülöttük, kutyákból bombák lettek, megfagyott katonákból pedig jelzőtáblák, amikor csak egy sakkjátszmától függött az életük, és halálosan éhesek és fáradtak voltak... nos akkor a szűzi zsidó, és az ő kozák ellentéte között egy mély és őszinte barátság alakult ki.

A szereplőkön kívül a könyv fanyar humoráért és a kiszámíthatatlanságáért is teljesen odavoltam. Mindig, amikor már azt hittem, hogy itt a vég, és a két barát ebből a slamasztikából már biztos, hogy nem fog ép bőrrel kijutni, akkor jött valami csoda, ami ugyan megmentette őket, de csak azért, hogy egy újabb és még veszélyesebb helyzetbe sodródjanak. A könyv hangulata magával ragadó volt, a cselekménye pedig lendületes, izgalmas, megdöbbentő és abszurd. Elképesztően izgalmas módon tudta szőni az író a szálakat. Kolja karaktere pedig pff...ő volt az, akinek az optimizmusa és a töretlen jókedve életet és színt vitt a történet borzalmaiba. Az ő beszólásai és akasztófahumora volt az, ami mindig porrá tudta zúzni bennem a feszültséget, amit a sok brutalitás és a horrorisztikus jelenetek miatt éreztem. Nem mondom, hogy rajongok a háborús könyvekért, de ez a regény teljesen levett a lábamról. És micsoda figyelmesség David Benioff részéről, hogy a romantikára éhes olvasóknak is kedvezett, amikor egy kis szerelmet is csöppentett a történetbe. (Persze csak annyit, hogy azt még egy vérbeli antiromantikus is meg bírja emészteni.)

Egyszóval szívből ajánlom mindenkinek a Tolvajok telét, ami nem csak a háború borzalmairól szólt, hanem egy fiú férfivá válásáról, a barátságról, a túlélésért való küzdelemről, a törékeny életről, no és persze az emberi aljasság határtalanságáról.

Végezetül még annyit, hogy a borító kezdetben nekem nem igazán tetszett. Jellegtelennek és unalmasnak találtam, azonban a könyv végére érve azt kell mondjam, hogy ennél jobbat, el sem tudnék képzelni hozzá.

David Benioff
Ui.: Lehet elcsépelten hangzani, de ez a történet valóban filmvászonra kívánkozik, és mivel David Benioff forgatókönyvírói tapasztalata nyilvánvaló, ezért szerintem nem is kell olyan sokat várnunk rá.


Kiadó: Fumax
Eredeti cím: City Of Thieves
Fordította: Gy. Horváth László
Oldalszám: 280

Nyereményjáték

A Fumax kiadó által felajánlott két Tolvajok tele példány közül tiéd lehet az egyik, hogyha velünk játszol. A szokásos lájkolásokon túl egy kis vadászatra hívunk titeket. A könyv kulcsfontosságú eleme a tojás és a Húsvét is közeleg, így egy tojáskereső játékot találtunk ki számotokra. Minden egyes állomáson “elrejtettünk” egy tojást (valamelyik szó a tojás linkjére mutat), benne egy szóval. Keresd meg mind a nyolc tojást a benne lévő szavakkal és tedd össze azokat a megfelelő sorrendben! A könyvből egy idézetet fogsz kapni a szavak összerakása után. Ezt az idézetet kérjük, hogy írd be a rafflecopter dobozba. Ügyelj az írásjelekre is!

A postázás csak Magyarország területére érvényes!


a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai


A Fumax Kiadó jóvoltából márciusban jelent meg David Benioff Tolvajok tele című könyve. A Blogturné Klub 8 blogger segítségével, március 31. és április 7. között mutatja be nektek Lev és Kolja izgalmas és lehetetlen küldetését a háborúban álló Oroszország havas tájain értékelések, vélemények és extrák segítségével. Kövesd az állomásokat napról-napra, ismerkedj meg ezzel a különleges történettel és legyen Tiéd a hamarosan megjelenő könyv egyike!

03.31. Bibliotheca Fummie
04.01. Nem harap a...
04.02. Deszy Könyvesblog
04.03. Zakkant Olvas
04.04. Kelly & Lupi Olvas
04.05. Szilvamag Olvas
04.06. Roni Olvas
04.07. Könyvszeretet

2014. ápr. 2.

Saskia Sarginson: Ikrek

A múlt héten két napos terepgyakorlaton voltam és bár úgy gondoltam, hogy úgysem lesz elég időm olvasni, mégis magammal vittem ezt a könyvet, melynek az lett az eredménye, hogy a több órás buszozás közben hihetetlen gyorsan a végére értem. Be kell valljam, hogy nagyon élveztem a regényt, és nem csak azért mert egy ikerpárról volt szó benne, ami már önmagában ad némi pikantériát a történetnek, hanem mert alapjában véve az egész könyvnek egy hihetetlen különös, számomra kissé nyomasztó és meglehetősen balsejtelmű hangulata volt.

Isolte és Viola ikrek. Felnőtt korukra azonban teljesen elszakadtak egymástól és nagyon különböző életet élnek. Viola a kóros soványsága miatt kórházban fekszik, senkije és semmije nincs, őt felemésztették a régmúlt emlékei. Isolte pedig egy divatmagazin sikeres írója lett, van egy jóképű barátja és egy szép lakása, de a gyermekkorát annyira mélyen magába zárta, hogy senkinek nem tud beszélni róla. Kezdetben nehéz volt elhinnem, hogy ők ketten egykor kimondhatatlanul szoros kapcsolatban álltak egymással és ma már szinte alig találkoznak. De miután megismertem a történetüket és azt a múltban történt tragédiát, ami mindkettőjük sorsát megváltoztatta, mindent megértettem.

Az ikrek anyja igen szabad szellemű nő volt, melynek köszönhetően a lányok nem is ismerték az apjukat.

„A megszokás és a tiszta zokni nem fontosak; az apák nem szükségesek. A szeretet a lényeg mondogatta. Ha valakit szeretnek azzal minden rendben lesz”

Amikor Viola és Isolte gyermekként az anyjukkal együtt egy vidéki kisvárosba Suffolkba költöztek, egy olyan eseménysorozat vette kezdetét, amire senki nem számított. Kezdetben minden jól ment. A két lány egy másik helybéli, igen rossz hírű családból származó, vörös hajú, igazi rosszcsont fiú ikerpárral kezdett el barátkozni. Majd amikor az idő múlásával elcsattant az első csók, egyszerre minden rosszra fordult. Az ikrek anyukája bejelentette, hogy férjhez akar menni, ráadásul egy olyan férfihoz, akinek már van egy hét és fél éves kislánya. A lányok természetesen nem akartak osztozni az anyjukon, csak maguknak akarták őt. Nem csak féltékenyek voltak a kislányra, de idegesítette is őket, hogy állandóan a nyakukon lógott. Aztán egy este történt valami. Valami szörnyű szerencsétlenség, amely örökre rányomta bélyegét mindenki életére. 

Ami legelőször az eszembe jut a könyvről az a különleges hangulata. A suffolki erdei jelenetek varázslatosan szépen voltak megírva, de ez nem meglepő, hiszen az írónő maga is ott nőtt fel, így gondolom a saját gyermekkori emlékeire támaszkodva írta ezeket a részeke. A másik pedig, hogy meglehetősen nyomasztó volt számomra a történet, mivel már az elejétől fogva lehetett sejteni, mi több, tudni, hogy itt valami szörnyű szerencsétlenség fog történt, ami végül a lányok elhidegülését okozza majd egymástól.

Az író két olyan "trükköt" is használt a regényben, ami még érdekesebbé és kiszámíthatatlanabbá tette azt. Az egyik a változó narratíva, amit én különösen szeretek, de sajnos itt olyan egyforma hangon szólaltatta meg az író a lányokat, hogy gyakran nem tudtam, vagy épp totál összekevertem őket (mint ahogyan azt a való életben is szokták az ikrekkel), pedig Viola és Isolte jellemben teljesen különbözőek voltak. A másik eszköz pedig az időben való ugrálás volt, amely a 80-as évekbeli felnőttkor és a 70-es évekbeli gyerekkor között zajlott, ami aztán igazán izgalmassá tette az egészet. 

Sarginson története egy nagyon hangulatos és lassú sodrású írás, amely egy ikerpár felnőtté válásáról, a kettőjük közötti rivalizálásról és lojalitásról, a bűntudatuk feldolgozásáról, a féltve őrzött titkaikról és arról az egyedülálló kötelékről szólt, amely csak két iker között jöhet létre. Egyszóval egy meglehetősen különleges és feszültségekkel teli érzelmi utazásban volt részem olvasás közben. A történet befejezése azonban számomra elég bizonytalan volt, és bár hiába volt reményteljes, egy kis részem mégis azt kívánta, bárcsak néhány oldallal hosszabbra írta volna az írónő a regényt, hogy teljesen megbizonyosodjak az ikrek sorsát illetően.  

Érdekesség: A szerző gyermekkora óta ír novellákat és verseket. Regénye megírásában egypetéjű ikerlányai sok segítséget nyújtottak, hiszen anyaként testközelből is tanulmányozhatta a közöttük lévő varázslatos kapcsolatot. Az Ikrek egyébként Sarginson első regénye és bízom benne, hogy a további regényeihez is szerencsém lesz majd.
Saskia Sarginson


Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: The Twins
Fordította: Frei-Kovács Judit
Oldalszám: 344

2014. márc. 29.

Az olvasás valóban szexi?

Szerintetek szükség van az olvasás népszerűsítésére? És attól eltekintve, hogy a képeken látható vonzó férfiak kellemesek a szemnek, valóban intelligens, művelt és érdekes egyéniségek látszatát keltik, csak azért, mert könyvvel vannak lefényképezve? Szerintetek az olvasás valóban szexi? És ezek a képek vajon tényleg elérik a céljukat vagy csak a nyálcsorgatás fázisába juttatják el a gyanútlan nézelődőt?

Nekem két dolog jut az eszembe, ha egy félmeztelen szexi férfit látok könyvvel a kezében. A szex és az olvasás. És bár e két dolog roppant mód ösztönző és élvezetes tevékenység, ettől eltekintve szerintem mégsem lehet egy kalap alá venni őket. Mindenesetre tény, hogy ezt a kis fotógyűjteményt az olvasó hírességekről és a kevésbé híres, de határozottan szexi félpucér pasikról kellemes nézegetni, sőt! De nem hiszem, hogy bárkiben is az olvasás utáni leküzdhetetlen vágyat indítanák el legelőször. Bár az is lehet, hogy tévedek.

Kakukktojások mindig vannak.



2014. márc. 20.

Könyvek, amiket várok #22

Elindult a tavaszi könyvdömping. Ahova csak nézek jobbnál jobb, és szebbnél szebb újdonságokba botlok, ami egyrészt marha jó, mert öröm a szívnek és a szemnek, másrészt viszont rettentően tud idegesíteni, hogy már most tudom, hogy úgysem lesz időm mindegyiket elolvasni, ezért kétszer is - ha nem többször - át kell gondolnom, hogy melyiket válasszam majd közülük. Itt van például Joanna Trollope-től egy Jane Austen átdolgozás, amiről már most biztosan tudom, hogy be fogom szerezni, mert annyira kíváncsi vagyok rá. És mert Austen műveit átdolgozva, kifordítva, feketén vagy fehéren, egyszóval bárhol és bármikor képes vagyok olvasni. Trollope egyébként csak az egyike azon hat szerzőnek, akiket felkértek az Austen Project elnevezésű közösség tagságára, melynek célja, hogy a modern közönség számára is élvezhetővé tegyék Austen régi klasszikusait. Szerintem ez egy nagyon jó ötlet, ugyanis határozottan szüksége van a fiataloknak a rengeteg fantasy regény mellé az ilyen - földhöz ragadtabb - műfajú könyvekre is.

Joanna Trollope: Értelem és érzelem
Két testvér nem is lehetne ennyire más természet. Elinor Dashwood építésznek tanul, erénye a türelem és a megbízhatóság. Lobbanékony húga, Marianne viszont édesanyjukra ütött, ugyanolyan szenvedélyes és kreatív, megtölti a házat drámával, gitárzenével, miközben a zeneművészeti főiskoláról álmodozik. Ám amikor édesapjuk, Henry Dashwood hirtelen meghal, az egész családnak el kell költöznie Norlandból, amely húsz éven át volt szeretett otthonuk. A társadalmi rang biztonsága nélkül értékeiknek komoly próbát kell kiállniuk. Vajon képes lesz Elinor higgadtan, józanul nézni, hogy egy másik lány kivetette a hálóját a férfira, akit ő szeret? Vajon meginog majd Marianne hite az egyetlen igazi szerelemben, amikor megismerkedik a vidék leghelyesebb fiújával, John Willoughbyval? És egy olyan világban, amelyben a közösségi média és az ott hangoztatott vélemények formálják az eseményeket, vajon győzhet a szerelem a konvenciók és a rosszallás fölött? Joanna Trollope szellemesen, a társadalmi témák iránti érzékenységgel új megvilágításba helyezi az Értelem és érzelem cselekményét, és újra elmesél egy csodálatos történetet a felnőtté válásról, a fiatalkori szerelemről és csalódásról, és arról, hogy bizonyos dolgok sosem változnak, különösen akkor, ha pénzről van szó…
Kiadó: Kossuth,  Oldalszám: 300,  Várható megjelenés: 2013.04.30.

Az Athenaeum kiadó is megdobogtatta a szívemet ezzel a könyvével, amire szintén igen erősen pályázok.

Viven Shotwell: Mozart múzsája
London az 1700-as évek végén. Egy fiatal lány titokban énekórákat vesz egy híres kasztrálttól. Miután felvértezte magát tudással, hátrahagyja a biztonságot jelentő otthont, hogy Velence és Nápoly színpadain versenyre keljen a kor legjobbjaival. Tizenhat évesen részegítő világba csöppen; nemesek és méregkeverők közé, ahol a hírnév és gazdagság együtt jár, de nagy árat kell fizetni érte. Anna a szerelmi csalódásba is hamar belekóstol.
Pár év múlva a zseniális szoprán híre eljut Bécsig, a császár udvarába. Itt találkozik az egykori csodagyerek Mozarttal, akiben intelligenciában és tehetségben is párjára lel. Minthogy a konvenciók és friss házasságaik mindkettőjüket kötik, nyíltan nem közeledhetnek egymás felé. Ahogy magánéletük fokozatosan megromlik, Anna és Mozart egyre inkább egymásban találják meg a fényt, az inspirációt, a boldogságot…de vajon meddig mehet el egy nő abban a világban, amelyet férfiak kottáznak?
Elsöprő szerelmem és pontos korrajz az operaszínpadok kevéssé ismert világáról. A Mozart múzsája két különleges csillag találkozását és rövid együttállását örökíti meg. A világ legnagyobb zeneszerzője és a fiatal szoprán története időtlen, felkavaró és megható egyszerre, akár Mozart zenéje.
Kiadó: Athenaeum,  Oldalszám: 336,  Várható megjelenés: 2014.04.03.

A legutóbbi krimis könyvemen felbuzdulva úgy gondoltam, hogy lehet, hogy nem is áll olyan messze tőlem ez a műfaj, mint ahogyan azt korábban gondoltam, úgyhogy ahogy megláttam Saskia Sargison könyvét, ami nem csak krimi, hanem szerelmi történet is egyben azonnal szemet vetettem rá. Egyébként az írónőt a könyv megírására ikerlányai inspirálták.

Saskia Sarginson: Ikrek 
Isolte és Viola ikrek. Gyermekkorukban elválaszthatatlanok voltak, felnőttként mégis nagyon különböznek egymástól: Isolte sikeres újságíró egy divatmagazinnál, Londonban él, a barátja fotós; Viola pedig eltökélt boldogtalanságában az egész életét beárnyékoló táplálkozási zavarral küzd.
Mi történt oly sok évvel ezelőtt, ami ilyen messze ágazó ösvényekre terelte az ikrek életét? Miközben mindketten elkezdik felfejteni annak a réges-régi, félig elfeledett nyárnak a tovagyűrűző tragédiáit, a múlt rémisztő titkai visszatérnek és azzal fenyegetnek, hogy ellehetetlenítik az életüket…

Mágikus tájak, vadregényes gyermekkori kalandok és egy szörnyűség, amely fokozatosan lopózik elő a múlt árnyai közül. Az Ikrek részben szerelmi történet, részben lélektani feszültséggel teli krimi.

Vajon lehetséges-e szétszakítani az ikrek közötti köteléket? Hogy lehet, hogy két kislány, akik szétválaszthatatlan egységként kezdik az életüket, a húszas éveikre teljesen különálló életet élnek, szinte alig beszélnek egymással, sőt,
kínosan érzik magukat egymás társaságában? A regény többek között ezekre a kérdésekre is keresi a választ.
Kiadó: Alexandra, Oldalszám: 344, Megjelent

És utolsónak hagytam azt a könyvet, amire egy könyvjelzőn bukkantam a Kulinária kiadó egy könyvében. Igazából semmi információt nem tudok róla azon kívül, hogy egy új, úgynevezett Lettero-könyvsorozat keretein belül jelenik majd meg. (Ebben a könyvsorozatban jelent meg Sabine Durrant A hátam mögött című könyve is. A sorozat kötetei egyébként krimik, thrillerek, elgondolkodtató, izgalmas regények.) Szóval erre a könyvre is nagyon, de nagyon kíváncsi vagyok.

Madeleine Reiss: Valaki vigyáz rám?
Egy emlékezetes és magával ragadó bemutatkozó regény, ami garantáltan érdekli majd azokat az olvasókat, akik szerették a Drága Tess-t Rosamund Luptontól és a Mielőtt elalszom című regényt S.J. Watsontól. 
A nő lehunyta a szemét, a fiú pedig eltűnt – most vajon ki vigyáz rá?

Amikor Carrie ötéves fia, Charlie eltűnik egy norfolki strandon, a világa összeomlik. Most, három évvel később, miután házasságát összetörte a gyász és a bizonytalanság Charlie sorsát illetően, Carrie egy helyi ajándékbolt vezetésével próbálja lefoglalni magát. Bár az anyja meggyőzi, hogy menjen el egy médiumhoz, Carrie eleinte szkeptikus a dolgot illetően. De amikor kiderül, hogy a médium tud valami olyat Charlie eltűnéséről, amit rajta kívül senki más nem tudhat, minden megváltozik.

Az egyedülálló anya, Molly is aggódik a saját fiáért, Maxért. Természetéből fakadóan érzékeny gyerek, és egyre többször fordulnak elő kis „balesetek” az iskolában, újabban pedig megint beszélni kezdett a kitalált barátjához.

Nem akarja elmondani az igazságot a tanárainak, mivel Molly tudja, hogy Max problémái a nagyon is valóságos szorongásból fakadnak, amit az apja – egy erőszakos és instabil férfi – miatt érez, aki elől bujkálnak.

Carrie kétségbeesetten kutatja az igazságot Charlie eltűnésével kapcsolatban, Molly pedig bármit hajlandó megtenni, hogy megóvja Maxot a veszélytől. Semmit sem sejtenek abból, hogy a világuk hamarosan összetalálkozik – és mindkettejüknek szembe kell néznie azzal, amitől a legjobban félnek. De vajon az igazság elpusztítja őket vagy a szeretet lesz a megváltójuk?
(a fülszöveget Deszy fordította)
Kiadó: Kulinária, Oldalszám: (418)?,  Várható megjelenés:?


2014. márc. 19.

Tiina Nopola - Mervi Lindman: Sári és a három Ottó

A kiadó közösségi oldalán láttam meg először ezt a könyvet, igaz csak pár képet tettek közé belőle, de már az alapján szerelem volt első látásra. Maga a grafika és a színek még monitoron keresztül is úgy levettek a lábamról, hogy annak ellenére, hogy inkább a kisebb korosztálynak (három éves kortól) ajánlják - és az én gyermekeim ezt a kort már jócskán túllépték – én mégis ragaszkodtam ahhoz, hogy ennek a könyvnek a könyvespolcunkon a helye. És amikor aztán már ténylegesen is a kezembe vehettem megnyugodtam, hogy milyen jól döntöttem.

A könyv hőse Sári, aki egy teljesen hétköznapi kislány, csakúgy, mint a problémája, mert ugye – és most itt mindenki tegye a szívére a kezét - ki ne szeretett volna gyermekkorában egy kutyát vagy egy macskát magának. És ki ne kergette volna a szüleit az őrületbe ebbéli könyörgésével? Nos, miután Sárinak világossá vált, hogy sem kishúga sem kisöccse nem érkezik mostanában, úgy gondolta, hogy valamit sürgősen ki kell találnia az ellen, hogy ne érezze továbbra is magát olyan rettentően egyedül. És mi volt a legelső dolog, ami az eszébe jutott (a kistestvér után természetesen)? Hát persze, hogy egy kiskutya, aki az ő hűséges játszótársa lehetne. Mivel azonban a szülei a bokros teendőik mellett (anyuka tornázik, apuka telefonál) nem tudtak időt szakítani arra, hogy meghallgassák a lányukat, így az maga veszi kezébe az irányítást, és elindul egy amolyan „kutyaszerző” körútra. Először a szomszédokat járja körbe, hogy esetleg neki adnák-e a kutyájukat, de mivel mindenki ragaszkodik az ölebéhez így Sári a játszótéren köt ki. Ott találkozik a kicsi, a középső és a nagy Ottóval, akik megígérik neki, hogy kerítenek számára egy kutyát, de ennek az egész keresgélésnek az lesz a vége, hogy Sári nem kutyára, hanem sokkal fontosabbra, igazi barátokra talál. Olyanokra akikkel alig várja, hogy másnap ismét együtt lehessen és jó nagyokat játszhasson. 

A könyvet a kilenc éves kisfiam olvasta fel nekünk, és mivel nem egy vastag könyvről (csupán 40 oldalról) van szó, és a szövegtartalom is elenyésző a képekhez képest, így nem volt számára kihívás. De nem is ez a lényeg, hanem hogy milyen jókat rötyögtünk olvasás közben a képeken és a történeten, és mindezt úgy, hogy még az olvasást is játszva gyakoroltuk, aminek én bevallom rettenően örültem, mert egyébként olyan nehezen tudom bármilyen könyv elé is odakönyörögni őt. Egyszóval a Sári és a három Ottó egy édes és bájos történet, nem szájbarágós, mégis pontosan kiderül, hogy mi az üzenete. Az illusztrációk üdén eredetiek és nagyon kifejezőek. A könyv pedig gyönyörű és jólesik kézbe venni csakúgy, mint a kiadó összes eddig általam(unk) olvasott kötetét.  

A Sári és a három Ottó szerencsére egy sorozat első része, melynek a következő köte Sári gólt lő címmel fog majd hamarosan megjelenni. És naná, hogy arra is nagyon kíváncsiak vagyunk!
A finn írónő Tiina Nopola és testvére, Mervi Lindman

Hoztam két képet a könyvből, hogy ti is lássátok mennyire bájosak. 







Kiadó: Kolibri
Eredeti cím:Siiri ja kolme Ottoa
Fordította: Kovács Ottilia
Illusztrálta: Mervi Lindman
Oldalszám: 40

Monika Peetz: Keddi nők

A történet öt barátnőről szól, akik tizenöt évvel ezelőtt ismerkedtek meg egymással és azóta is tartják a kapcsolatot. Minden hónap első keddjén egy francia étteremben ülnek össze és osztják meg egymással az örömüket és bánatukat. Már hagyománnyá vált náluk, hogy nyaranta egyszer közös kirándulásra mennek, mely üdülések eddig mindig nagyon jól sikerültek, rengeteg élménnyel és tapasztalattal tértek haza, amiket aztán a közös találkákon jól ki is beszéltek. Miután azonban az egyikük, Judith, megözvegyül és a férje, Arne temetése után rábukkan a zarándoknaplójára, minden megváltozik. Judith úgy dönt, hogy az idén nem tart a lányokkal, hanem befejezi a férje által elkezdett Szent Jakab-utat, amit Arne a betegsége miatt már nem tehetett meg. Caroline, Eva, Kiki és Estella pedig semmiképp nem hagyják magára a barátnőjüket, inkább ők is vele tartanak a zarándokútra. Az utazáson azonban hamar rá kell jönniük, hogy Arne naplójával valami nagyon nem stimmel. Elárulom nektek, hogy a naplója egy időzített bomba, ami úgy a könyv kétharmadánál fog robbanni, és részben ennek köszönhetően a zarándoklatból hazaérve az öt nőből négy élete teljesen meg fog változni.

De még mielőtt bármi továbbit mesélnék a történetről, néhány szóban bemutatom nektek az ötös tagjait, akik annyira különbözőek voltak, hogy ennél jobban már nem is lehetnének. Elsőnek ott van a biztos fellépésű Caroline, aki az ügyvéd szakmában nagyon sikeres, és a magánéletével sincs komolyabb probléma, ha azt, hogy a férjével úgy élnek egymás mellett, mintha barátok lennének, nem számítjuk. Aztán itt van Eva, aki orvosnak tanult, de soha nem praktizált, mert jöttek a gyerekek, és utána már teljesen megfeledkezett a karrierjéről. Eva egyszerre volt anya, feleség és háziasszony, vagyis tulajdonképpen egész napos munkaidőben mindig a családja rendelkezésére állt. Én egyébként őt éreztem magamhoz a legközelebb, vele tudtam a legjobban azonosulni és sok tettében - mint például amikor a családjától távol egyszerűen képtelen volt kikapcsolódni és állandóan a telefonjával szemezgetett - totál magamra ismertem.

De visszatérve a történethez, a következő a sorban Kiki, aki a legfiatalabb a csapatban, ő egy nálánál jóval fiatalabb férfiba szerelmes, aki ráadásul a főnöke fia… Nos Kikit ez a kényes helyzet kicsit frusztrálja ugyan, de ettől eltekintve egy jó kedélyű és energikus nő. Igaz kissé elvarázsolt szegénykém, de ez egy cseppet sem baj, mert szerencséjére jól áll neki. Estelle az ötös negyedik tagja egy vérbeli nagyvilági dáma, akinek egyébként imádtam a humorát és az éles nyelvét, ő volt az, aki a legkomolyabb helyzetekből is gúnyt tudott űzni, és saját magán is képes volt nevetni, egyszóval nagyon bírtam a csajt. És utoljára hagytam a kissé önbizalomhiányos titkárnőt, Judith-ot, a csapat fekete bárányát, akiben a könyv végére én rettentőmód csalódtam.
A keddi nők: Eva, Kiki, Estelle, Judith és Caroline
Amikor még nem ismertem a sztori végét, bevallom kicsit irigykedtem ezekre a nőkre - még úgy is, hogy a barátságukba nem igazán nyerhettünk mélyebb betekintést. Irigykedtem, mert szerencsésnek tartottam őket, hogy így egymásra találtak és arra az időre, amíg kedd esténként együtt voltak fittyet hányva a világra csak egymásra figyeltek. De a könyv végére rá kellett jönnöm – mint ahogy az életben is már oly sokszor -, hogy ami túl szép, az nem is igaz. Nekem a barátság a segítőkészséget, az összetartozást, az őszinteséget, a bizalmat és a szeretetet jelenti és a keddi nőknél ezek közül az egyik hiányzott, ami miatt borult az egész hóbelevanc. 

A másik dolog, amit ki szeretnék emelni a könyvből az maga a zarándokút. Rettentően tetszett, ahogy szemtanúja lehettem a keddi nők gyaloglása során szerzett tapasztalatainak, a testükben és a fejükben végbemenő változásoknak, ami Eva esetében volt a legszembetűnőbb, hiszen neki nem csak a gondolkodását, de az életét is gyökeresen megváltoztatta. Ez a zarándoklat afféle gyújtólencsének bizonyult az öt nő számára, amely segítségével felszínre kerültek olyan konfliktusok és problémák az életükből, amik máskor elvesztek a hétköznapok intéznivalójában. És azt hiszem, hogy pont e miatt, hogy az írónő minderre rávilágított élveztem annyira ezt a könyvet, és bevallom kedvet kaptam én is egy ilyen zarándokútra. (Az már más kérdés, hogy a férjem mindehhez mit szólna.)

Ha pár szóval kellene jellemeznem a könyvet, akkor azt mondanám, hogy egy kellemesen könnyed, és humoros olvasmányban volt részem, amely komolyságtól sem volt mentes, egyszóval egy igazi jó kis csajos könyv volt. 



Ui: A könyvnek még további két része jelent meg külföldön, mely hazai megjelenésében én nagyon bízom, mindenesetre én biztos vevő lennék rájuk. Egyébként a könyvből 2011-ben film is készült, a képmozaikban látható alsó kép onnan származik.

A sorozat kötetei:

1. Keddi nők
2. Léböjt Hotel
3. Zöldségevők

Kiadó: Park
Eredeti cím: Die Dienstagsfrauen
Fordította: Lendvay Katalin
Oldalszám: 352

2014. márc. 14.

Michel Bussi: Emilie vagy Lyse-Rose?

Fú, hát ez a könyv, ez valami hihetetlen jó volt. Érdekes, feszültségekkel teli és fordulatokban gazdag. Egy olyan történet, amitől egyszerűen nem tudtam szabadulni, de minek is akartam volna, amikor annyira élveztem. Az ilyen könyvekre mondom én azt, hogy letehetetlen.

1980-at írunk. Az Isztambul-párizsi járaton közlekedő repülőgép a francia-svájci határon lezuhant. A fedélzeten 169 ember utazott a legénységgel együtt, akik közül a becsapódáskor 168-an azonnal életüket vesztették, vagy a lángok között lelték halálukat. Az egyetlen túlélő egy három hónapos csecsemő volt, aki az ütközés közben kirepült a gépből, mielőtt az utastér tűzbe borult volna. De a gépen két azonos korú csecsemő utazott és mind a kettő lány volt. Vajon melyikük lehetett az egyetlen túlélő? A dús gazdag párizsi gyártulajdonos Carville vagy a Normandiában élő szegény Vitral család unokája? A két család minden tőlük telhetőt megtett, hogy bebizonyítsák, a gyermek hozzájuk tartozik. De ez a feladat igen nehéznek bizonyult, mivel  a csecsemő egy teljesen átlagos baba volt, nem volt rajta semmi ismertető jel (pl. anyajegy vagy sebhely…) és semmi olyat nem találtak nála ami alapján azonosítani tudták volna.Tudom, tudom, most biztosan azt mondjátok, hogy miért nem végeztek DNS tesztet, ami mindenre választ adhatott volna, de ne felejtsétek el, hogy ebben az időben a DNS tesztről még csak a sci-fikben hallottak az emberek.

Gondoljátok csak el, micsoda csapás volt ez a szerencsétlenség mindkét család számára. Először lezuhant a gyermekeiket szállító gép és hírül adták, hogy egyetlen túlélője sincs a katasztrófának, ami egy csapásra megfosztotta őket a fiaiktól és unokáitól. Aztán jött a következő hír, hogy egy túlélője mégiscsak van a balesetnek. És már épp kezdenének örülni annak, hogy az élet mégsem olyan kegyetlen, mint ahogyan azt ők gondolták, amikor jön az újabb csapás. Mi van, ha ez a gyermek mégsem az övék?

Ennek kiderítése céljából Carville-ék pénzt és időt nem sajnálva felbéreltek egy magánnyomozót, aki minden hónapban egy meghatározott összeget - ami nem volt csekély - kapott tőlük azért, hogy amíg a Szitakötő (mert így nevezte el a média a csecsemőt) be nem tölti a 18. életévét, derítse ki a valódi személyazonosságát. A 18 év eltelt, a lány felcseperedett (nem mondhatom el, hogy melyik család nevelte fel), de az ügy még mindig nem zárult le. Amikor a magánnyomozó a lány születésnapja előtt 3 nappal a nyomozása kudarca miatt épp golyót akar repíteni a fejébe, újra megnézi az asztalán heverő 1980-as katasztrófáról szóló régi újságot, és amit ott lát, az mindent megváltoztat. Mindvégig ott volt az orra előtt a megoldás, de csak most, 18 év elteltével vette észre az igazságot. És innentől kezdve az események mozgásba lendülnek.

A nyomozó a 18 évnyi nyomozás anyagát egy könyvben foglalta össze, amit a lány születésnapján el is küldött neki. A Emilie vagy Lyse-Rose (hogy melyikük pontosan, azt majd a könyv végéből megtudjátok), miután elolvasta ezt a könyvet, átadta a testvérének, Marcnak - ugyanis mindkét családnál volt egy-egy testvér, akik a szerencsétlenség ideje alatt a nagyszülőknél voltak - majd utána eltűnik. Marc gondolkodás nélkül veti bele magát a lány keresésébe, annál is inkább mivel fülig szerelmes belé, és ezzel egy rettenetesen izgalmas és veszélyes nyomozás veszi kezdetét.

A könyv erőssége a karakterek mellett szerintem a történet elbeszélésében és a felépítésében rejlett. Nagyon élvezem azokat a történeteket amiknél a múlt és a jelen történéseibe felváltva nyerhetünk betekintést, és ebben a regényben pont ez történt. Ugyanis miközben Marc őrült módon mindenféle veszélyes helyzetbe bonyolódva keresi a testvérét, folyamatosan olvassa a tőle kapott kiskönyvet is. Ily módon egyszerre lehetünk szemtanúi a jelennek és az elmúlt 18 év krimibe illő eseményeinek, mely utóbbihoz a nyomozó kissé nyakatekert és körülményes stílusban íródott naplója nyújt segítséget.

Bussi írása szilárd volt és meggyőző, a szereplők pedig nagyon érdekesek és különbözőek. A központi szerep a történetben egyértelműen a két ellentétes tulajdonságú és társadalmi helyzetű családon volt. A Vitral család nyíltsága és a Carville-ék megvető modora köszönő viszonyban sem volt egymással. Én Vitraléknak drukkoltam és a szívem feléjük húzott, csakúgy, mint a nyomozóé is, de mindez, mint később kiderült semmit nem számított, hiszen ő Carville-ék zsoldosa volt, és mint tudjuk a pénz beszél…..

Igazság szerint én ez idáig azt hittem, hogy egyáltalán nem rajongok a krimikért, de úgy látszik, hogy ezt a kijelentésemet felül kell vizsgálnom, mert igen is van olyan krimi, ami maximálisan leköti a figyelmemet és ami miatt hajlandó vagyok éjszakába nyúlóan olvasni.

Bussi nem csak jól ír, de azzal is tökéletesen tisztában van, hogy hogyan kell meglepnie az olvasót a történet végén. Szóval szerintem ez egy bődületesen jó könyv volt, a fene se gondolta volna, amikor a kezembe vettem, hogy ez nekem ennyire fog tetszeni.

Michel Bussi

Mivel az író írását meglehetősen vizuálisnak éreztem, így nem lepődtem meg azon a híren, hogy ezt a könyvet is majd megfilmesítik. Én biztos a nézőközönség között foglalok majd helyet, bár kétlem, hogy annyira látványosan és izgalmasan tudnák filmvászonra vinni a történetet, mint ahogyan én azt a lelki szemeim előtt elképzeltem. (De alapjában véve én egy bizakodó ember vagyok.) 

Kiadó: Sanoma
Eredeti cím: Un avion sans elle
Fordította: Király Katalin
Oldalszám: 440


2014. márc. 7.

Jill Mansell: Szerepcsere

Mivel ez volt az első könyvem az írónőtől, így nem igazán tudtam, hogy mire is számíthatok tőle, illetve a könyv fülszövege alapján volt némi elképzelésem, de ahhoz képest teljesen mást kaptam. Nem mondom, hogy nem tetszett a könyv, de bizony számomra kicsit csalódás volt, és ez miatt csakis a félrevezető fülszöveget hibáztatom.

Bár a történetben valóban szó esik egy Dexter nevezetű igazi nőfaló pasiról, aki a nővére váratlan halála után egy nyolc hónapos kislány gyámjává válik, és valóban szó esik egy Molly nevezetű fiatal és csinos grafikus nőről is, akinek az aktuális kapcsolata épp akkor fulladt kudarcba, amikor Dexter Londonból Molly vidéki kisvárosába, Cotswoldsba, és ott is épp a lány szomszédságába költözik... Szóval a kettőjük találkozása, Dexter nőcsábászból igazi apuka szerepbe való átalakulása és Mollynak a férfi iránt érzett kezdeti érzelmi bizonytalanságának illetve annak fokozatos szétmorzsolódásának valóban a szemtanúi lehetünk, de ezek az események csak úgy nagyjából az egész könyv felét tették ki. A történet másik felében a kisváros lakóinak zavaros, félreértésekkel és hazugságokkal, romantikával és komédiával teli életébe nyerhettünk betekintést, ami mi tagadás, érdekes volt, sőt néhol még izgalmas is, de én nem ezt vártam, na.

A történet többszereplős és ezeknek a szereplőknek az életét az írónő olyan rövid fejezetekben meséli el nekünk, melyek rövidsége számomra tökéletesen megfelelt. Mire unni kezdtem volna a kisváros kávézóját vezető házaspár családi életének széthullását, vagy épp az ő kávézójuk népszerűségének okáról szóló részeket, már jött is a másik fejezet Dexter barátjáról vagy a kisváros egy másik, szintén valamilyen személyes problémákkal küzdő lakójáról. Egyébként a könyv hangulata nyugodt volt, tempója pedig kiegyensúlyozott, melynek köszönhetően simán el tudtam volna magamat is képzelni ebben a barátságos kis helyi kávézóban ahogy forró csokoládét szürcsölgetve épp a helyi pletykákat hallgatom....

De visszatérve a könyvre, amit hiányoltam a történetből az a romantikus pezsgés volt, mert bár Molly és Dexter végigjárták a romantikus fejlődés legjellemzőbb állomásait; a kezdeti szimpátiától kezdve a visszautasítástól való félelmen és ennek köszönhetően a kettőjük közötti kínos táncon át a boldog egymásra találásig, de azt a bizonyos szikrát és visszafojtott szenvedélyt egymás iránt - a mindent elsöprőről meg már ne is beszéljünk - sehol sem éreztem.

A könyv szereplői hétköznapiak voltak, amely egyébként az egyetlen közös vonás volt bennük, ettől eltekintve mind jellemben, megjelenésben, korban és temperamentumban teljesen különböztek egymástól. Minden kétséget kizárólag Mansell úgy válogatta ki a szereplőit, hogy minden olvasó biztosan találjon közülük magának valót, olyat, akivel ne csak szimpatizálni, de ne adj’ isten még azonosulni is tudjon.

Összességében azt kell mondjam, hogy egy olyan könnyed hangvételű, mégis komoly és életszerű problémákat feszegető történethez, pontosabban történetekhez volt szerencsém, amely a boldogságról, a barátokról és szomszédokról, azok románcairól, problémáiról, és az életük összefonódásáról szólt. Azt nem mondom, hogy letehetetlen volt a könyv, de a hangulata az nagyon tetszett és mindig kíváncsisággal vettem a kezembe, hogy vajon mi lesz a szereplők további sorsa.

Az írónőnek összesen öt könyve jelent meg nálunk, és bár a Szerepcsere nem azt nyújtotta, amit vártam, ettől függetlenül a többi könyvére is kíváncsi vagyok.

Jill Mansell

Az írónő nálunk megjelent könyvei:
Vegyespáros (2008)
Miranda nagy tévedése (2008)
Újrakezdés (2008)
Szólóban (2009)
Szerepcsere (2014)

Kíváncsiságból rákerestem arra a kisvárosra, ahol a történet játszódott és hát mit is mondhatnék… gyönyörű.


2014. márc. 5.

Februári beszerzések

Meg kell mondjam, hogy ez a február irtó rövid hónap volt, főleg ha az embert határidők szorítják, úgyhogy ez a mínusz két nap most nagy érvágás volt nekem.... meg valahogy egyébként is olyan gyorsan eltelt ez a hónap, vagy csak én éreztem így? Mindenesetre a lényeg, hogy most sem maradtam könyv nélkül - mert ha ez így lenne, akkor bizony az azt jelentené, hogy itt a vég.

Az első három könyv vásárlás volt, melyek közül a Szerepcsere szerelem volt első látásra. Imádom azokat a történeteket, amikben a rosszfiúk egy váratlan élethelyzetnek köszönhetően megszelídülnek és felhagyva korábbi buja életvitelükkel igazi kezes báránnyá válnak, miközben persze az igaz szerelemet is megtalálják. Nos, nekem ennek a könyvnek a fülszövege totál ezt sugallta, azonban azóta már volt időm elolvasni és bevallom, kicsit csalódtam benne, de majd írok erről is bővebben. A Hounded után egyértelmű volt, hogy a sorozat 2. részének is a polcomon a helye, így a Hexed is a kosaramban landolt, csakúgy mint a Hétpecsétes titok, amire már a megjelenése előtt felfigyeltem.

A második Jill Mansell könyvet ajándékba kaptam, és bár ez idáig még egyetlen könyvét sem olvastam az írónőnek, most egy hónap alatt rögtön kettőre is szert tettem (szépen bevonzották egymást). Az utolsó kettő pedig csere volt, melyek közül A virágok nyelve különösen birizgálja  a fantáziámat.


Jill Mansell: Szerepcsere
Kevin Hearne: Hexed – Megátkozva
Emma Donoghue: Hétpecsétes titok
Jill Marsell: Vegyespáros
Vanessa Diffenbaugh: A virágok nyelve
Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa