Jean Sasson: A fátyol mögött

Ez a könyv rendkívül megdöbbentő és elszomorító volt a számomra.

Jean Sasson egy szaud-arábiai hercegnő igaz életét tárja elénk, amely olvasása közben gyakran kapkodtam levegő után, és többször is hálát adtam Istennek, hogy nem abba az országba születtem, ahova ő.

Már a könyv olvasása előtt is tudtam, hogy Szaud-Arábiában a nőknek fekete csadorban kell járniuk és hogy a férfiak uralkodnak felettük, elnyomják és lenézik őket. De, hogy mindezt ők nap mint nap hogy élik meg, és hogy mindezt, hogy tudják elviselni... Még most, a könyv olvasása után sem tudom felfogni. Azt hiszem azzal mindenki tisztában vagy, hogy az arab világ egy egészen más kultúra. A muzulmánok életét a Korán irányítja, melyet szentnek tartanak. Szaud-Arábiában nem különül el egymástól az állam és a vallás. Az iszlám vallás az abszolút törvény.

Ahogy elkezdett Szultána a gyerekkoráról mesélni, szinte faltam a könyvet, alig bírtam letenni. Mesélőnk a leggazdagabb szaudi családból származó hercegnő, akinek semmi dolga nem volt, azon kívül, hogy férjének fiú gyermekeket szüljön. Ő sokkal szerencsésebb volt, mint a legtöbb nő a hazájában.

"…Országomban a nőket apjuk semmibe veszi, fivérei lenézik, férjük pedig uralkodik rajtuk… Asszonyaink történetét a titoktartás fekete fátyla fedi. Sem születésünk, sem halálunk nem szerepel egyetlen hivatalos feljegyzésben sem… Gyakran teszem fel magamban a kérdést, ha születésünk és halálunk nincs számon tartva, létezünk-e egyáltalán…”

A könyvben Szultána több tragikus történetet mesél el az olvasó számára, miközben bemutatja gyerekkorát és korai házasságának történetét. Ezek a történetek testvéreiről, barátnőiről és olyan fiatal lányokról szólnak, akiket időközben ismert meg. Mindig féltem a szörnyű következményektől, amikor egy olyan történet következett, amiben Szultána vagy a barátnői, valami olyan dolgot eszeltek ki, amivel előre tudták, hogy ha kitudódik, akkor kivívják maguk ellen a férfiak haragját és a büntetésük akár halál is lehet, ami sajnos gyakran meg is történet. 

Szultána mesélt a nővéréről és a saját érzéseiről, amikor a testvérének egy jóval idősebb, erőszakos férfihoz kellett feleségül mennie, mesélt barátnőjéről, akit erkölcstelensége miatt apja büntetésből a család medencéjébe fojtott, beszélt a nők megkövezéséről és egy másik szörnyűséges büntetésről a „női szobáról”, ahol mindenkitől és mindentől elszigetelten kellett a nőknek az életük hátralevő részét tölteniük. Ezen felül olvashattunk azokról női cselédekről is, akik más országból jöttek munkát vállalni Szaud-Arábiába és akiket a ház férfi tagjai szexuális vágyaik kielégítésére „használtak” és tárgyként kezelték őket. 

Nem tudnám megmondani, hogy melyik történet kavart fel a legjobban, mert mindegyik borzalmas és szívbemarkoló volt. A könyv olvasása után még sokáig kavarogtak bennem a gondolatok, egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy hogy bánhatnak így a férfiak a nőkkel. Persze tudom, hogy ennél még sokkal rosszabb és  súlyosabb dolgok is történnek a világban, ami ugyancsak elborzasztja az embert, de nekem már ez is sok volt, és ismét csak azt tudom mondani, hogy csak örülhetek, hogy nem egy iszlám országba születtem.

A könyvben a nők ellen irányuló értelmetlen és igazságtalan erőszakról szól és a problémák, amelyekkel foglalkozik az a becsületbeli gyilkosságok, a szexuális rabszolgaság, az elrendezett házasságok, és a női nemi szerv megcsonkítása. 

A regény nagy sikere miatt egyébként még két könyv jelent meg Szultána életéről, A hercegnő lányai, melyben Szultána lányaival ismerkedhet meg az olvasó és a Királyi sivatag című harmadik és egyben utolsó kötet, melyekre bevallom, kíváncsi vagyok, de egy ideig most biztos nem tudok a kezembe venni ilyen témájú könyveket.

Értékelés: 5/5

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: Princess

Fordította: Tótisz András

Oldalszám: 297

Tovább olvasom...

Mi MICSODA mini és Junior

Egy könyvesboltba járva, rengeteg gyerekeknek szóló „okos” könyvvel találkozhatunk. De, hogy melyikből tanulhat gyermekünk a legtöbbet? És hogy melyiket érdemes választani? Hát ez az(!), ez tényleg egy nehéz kérdés. Mostani bejegyzésemben két olyan könyvet szeretnék nektek bemutatni, melyeket a minap olvasgattunk csemetéimmel, és aminek igen nagy sikere volt náluk, amellett, hogy sok hasznos információval is gazdagabbak lettünk. Mindkét könyv különböző korosztálynak szól, a Mi MICSODA könyvek mini és a Junior sorozatának egy-egy része. Míg a mini sorozat a kisebbeknek, három és négy éveseknek szól, addig a Junior az idősebbeknek, nagycsoportos óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánlott.

párnázott, kemény borító, 14 oldal
Ár: 1990.-

A kisfiam első autója egy kukásautó volt és azt tapasztaltam, hogy nagyon sok óvodás társa - hozzá hasonlóan - különösen vonzódik a kukásautókhoz. A Nézd, hová megy a kukásautó! című mesekönyv sok hasznos tudnivalót tartalmaz a szelektív hulladékgyűjtés és a különböző hulladékok újrahasznosításával kapcsolatban. A könyvben Jani apukáján keresztül – aki maga is szemétszállítóknál dolgozik - ismerhetjük meg, hogy merre megy a kukásautó, milyen ruhát viselnek a szemétszállítók, hányféle kukásautó van, hogyan válogatják szét a szemetet, hova kerülnek az üres üvegek és hogy hogyan lesz belőlük újra új üvegpalack. A rajzok annyira kifejezőek és szépek, hogy a könyv mondandóját, akkor is megértik a kicsik, ha csak önállóan lapozgatják azt.  A sorozat összes részére jellemző, hogy a hétköznapi életben előforduló témákról, mint például a kert, az építkezés, az autók vagy az óvoda, stb…….. közöl alapvető információkat. A könyv végén játék is található, "Minikvíz" kérdések, melyekre a válaszok a kinyitható ablakokban vannak elrejtve. Hát hadd ne kelljen elmesélnem, hogy ezek nyitogatását mennyire élvezték a gyermekeim.:) És hát hiába hatéves már a "nagy"fiam ugyan olyan érdeklődéssel nézegette velünk együtt a könyvet, mint a kistestvére.

karton borító, 24 oldal
Ár: 2750.-

Egy másik népszerű téma nálunk az építkezés, ezért egyértelmű, hogy a junior sorozat ezen részére miért is voltunk kíváncsiak. Még magam is érdeklődéssel olvastam, hogy melyek egy családi ház építésének főbb szakaszai, kezdve a tervezéstől és az engedélyezési tervek beszerzésétől az alapozás, a kőműves munkák, a tetőkészítésen át a belső mestermunkákig. A könyvből megtudhatjuk azt is, hogy milyen egy nagy építkezés, hogy hogyan építenek utat, és hogy hogyan kerül az útra az aszfalt. A Junior sorozatban már játékos feladatok és vicces érdekességek is találhatóak, melyeket szintén a kinyitható ablakok rejtenek. Nagyon tetszettek a  „Tudtad?” kérdések alatt olvasható érdekességek, mint például, hogy mire figyelnek a tervezők az utak tervezésénél, vagy hogy hányféle autópálya – híd létezik. A rajzok nagyon informatívak és igazán tetszetősek, tényleg nagyon nagyon sokat lehet tanulni a könyvből, amibe itt bele is tudtok nézni.

A sorozatok több részből állnak, a mini  már a tizenegyedik, míg a Junior a tizenkilencedik résznél tart. Szóval van bőven miből válogatni, így mindenki megtalálhatja a gyermekét legjobban érdeklő témát, vagy témákat! 

Tovább olvasom...

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

Nem is tudnám megmondani, hogy már milyen régóta szerettem volna ezt a könyvet, illetve kettőt, - mert ugye van második része is, hál’ Istennek  -  elolvasni, de valahogy mindig elmaradt. Aztán az egyik nap egy közösségi oldalon bogarászva olvastam, hogy egy beszélgetés lesz a könyvről valamelyik rádióban egy híres televíziós személyiség közreműködésével. Na és, akkor hirtelen megint elkapott a vágy, hogy én ezt a könyvet mihamarabb el akarom olvasni.

Daniel Glattauer műve egy modern levélregény, melyben két ember nagyon érzelmes levelezését követhetjük nyomon. Szeretem a levélregényeket, eddig csak pozitív élményeim voltak az ilyen típusú könyvekkel kapcsolatban és ez most sem történt másképp.

A történet úgy kezdődik, hogy Emmi egy újság előfizetést akart lemondani e-mailben, de egy betű elütése miatt az nem a kiadónál, hanem Leó Leike virtuális postaládájában landolt. Aztán még egy levél...... még egy elütés.... és még egy félre küldött e-mail.... és ennyi már elég is volt ahhoz, hogy elkezdődjön egy ismerkedési folyamat két olyan ember között, akik azért az átlagosnál jobb verbális kifejező készséggel voltak megáldva.:) Hála az írónak. Ha Emmi helyébe gondolnám magam én is rettentően izgalmasnak és élvezetesnek találnám a levelezést egy olyan ismeretlen férfival, akivel ennyire jól el lehet beszélgetni, viccelődni és mórikálni, mint azt Emmi tette Leóval. Persze a férjemnek lenne ehhez néhány keresetlen szava, ugyan úgy, mint a könyvben is ……… na de ne szaladjunk ennyire előre a történetben, inkább arról szeretnék írni, hogy milyen izgalmas kapcsolat alakult ki kettőjük között.:)

A levelezésben az a szép, hogy az ember, egy levélírás alkalmával, sokkal bátrabban és őszintébben tárja fel az érzéseit és a gondolatait a másik előtt, mintha azt személyesen kellene elmondania neki. De pont ez a veszélyes is az egészben, mert leírva, már rögtön minden szónak ereje van, ami hatással van a másikra és ez miatt a közös kapcsolatra is. Az emberi naivitásból fakadóan, Emmi és Leo úgy érzi, - vagy inkább reméli, - hogy megvan a lehetősége annak, hogy az amit a leveleikben írtak egymásnak, és egymásról, az valóra is váljon. Szinte már függővé váltak egymástól.

Én úgy gondolom, hogy Emmi levelei nem azt az Emmit mutatták, aki valójában volt, hiába éreztem bátrabbnak és kezdeményezőbbnek azokat. Ő végig titkolódzott és nem szívesen beszélt magáról. Mintha mindig csak abban a képzeletbeli világban akart volna élni, amit ketten teremtettek meg egymásnak Leóval - ellenben Leóval, aki sokkal nyíltabb és őszintébb leveleket írt.

Mindketten félnek a találkozástól, mert mi van akkor, ha mégsem olyanok, amilyeneknek elképzelték egymást? Mi van akkor, ha az, amit megálmodtak egymásról homlok egyenes más, mint a valóság. Igazából egy találkozás eldöntene mindent? Ki tudja! De mielőtt minderre sor kerülne közbe jön valami...

Érdekes volt, hogy a regényből nem tudtuk meg, hogy hogyan néznek ki a szereplők, milyen a külvilág körülöttük. Csupán csak nagyon kevés információt tudhattunk meg róluk, és azokat is csak nagyon lassan.  Csak a regény végén derült fény arra is, hogy az egymásnak írt leveleik, - amik izgalmát a szereplőkkel együtt éltük át mi is – hogyan hatottak a családjukra és a személyes környezetükre.

Nagyon, nagyon jó kis könyv volt, szinte egy nap alatt elolvasható! Izgalommal várom, a következő részt, vajon azt majd hogyan folytatja az író? A  könyv borítója sajnos megváltozott, a rajta látható kép az új színdarabra utal és ez a kiadvány már nem keménytáblás. Remélhetőleg, majd a második könyv is hasonló ruhát kap, hogy összhangban legyenek.

Kiadó: Park Kiadó
Eredeti cím: Gut gegen Nordwind
Fordította: Kajtár Mária
Oldalszám: 238

Tovább olvasom...

Eric Kraft: Herb és Lorna

Ambivalens érzéseim voltak a könyv olvasása közben, de csak a regény első harmadáig, - mivel a történet kicsit nehezen indult be és a szereplő gárda is kissé „érdekesnek” bizonyult - de onnantól kezdve egyér- telműen pozitív irányban billent ki a mérleg nyelve.

A történet úgy kezdődik, hogy Peter Leroy, - aki Herb és Lorna unokája - egy sokkoló felfedezést tesz, melyben rájön arra, hogy az ő nagyszülei voltak a mozgatható erotikus ékszerek megszületésének meghatározó alakjai. Mivel a nagyszüleinek a „viselt dolgai” a nyilvánosság előtt sem maradhatnak örökké titokban, úgy dönt, hogy ő maga fogja megírni a történetüket a teljesség igényével. Az életrajzszerű elbeszélésben Peter és May, - aki Herb és Lorna barátja - mesélik el a házaspár, számomra ugyan kicsit bizarr, de mindenképp kedves és humoros történetét.

Lorna egy okos és vidám nő volt, akinek a szobrászathoz való művészi tehetségét, még lány korában a nem éppen erkölcsös nagybácsikája fedezte fel és fejlesztett tökélyre. Herb pedig egy igen szerencsétlen családból származó, de kiemelkedő ügynöki tehetséggel rendelkező fiatalember. Mindketten a „közönséges tárgyak” készítésével foglalkoztak titokban, egymás tudta nélkül. Nem csak jó érzéssel, de büszkeséggel is töltötte el őket az a tudat, hogy valami olyannak a megalkotói, amihez tehetségük is volt. Nem beszélve arról, hogy rettentően élveztek is azt amit csináltak. Lorna volt az, aki a művészi értéket adta a munkához és Herb volt az, aki a mechanikus részeket tervezte és a kész árut értékesítette. Hiába voltak ezek az erotikus tárgyak kiváló minőségűek és csodásak, mégis csak obszcénnak számítottak. Ezért (!) titkolták mindketten a munkájukat nem csak mások, de nagyon hosszú ideig még egymás előtt is.

Herb és Lorna ugyan olyan hétköznapi embereknek számítottak, mint bárki más. Nyugodtan élték a mindennapi életüket a New York állambeli Babbingtonba, ahova a házasságuk után telepedtek le. Herb autókat árult - nem is kis sikerrel - Lorna pedig  kezdetben egy ékszerésznek segített be munkájával, majd egy logarléc gyártó vállalatnál helyezkedett el. Végig kísérhetjük az egész életüket, - az első találkozástól kezdve, egészen az utolsóig - amelyre jelentős befolyással bírtak az olyan nagyszabású események, mint az első világháború a nagy gazdasági válság és a második világháború.

Herb és Lorna története az elejétől a végéig egy nagyon bájos és humoros mese. Az életük olyan harmonikus volt és az agyuk is annyira egy rugóra mozgott, hogy ilyen tényleg csak a mesékben van. A könyv ritmusa, érzésem szerint csak a történet harmadától kezdett egyenletessé válni, amikor Herb és Lorna új lakásba költöztek az öreg Mikszáthéktól, akik azért idős létükre nem voltak piskóták. Megrökönyödve olvastam, hogy hogyan találták meg maguknak a sex örömét a fiatal pár segítségével úgy, hogy az ő dolguk csak az volt, hogy üljenek és figyeljenek.:) Nos, innentől kezdve - mint már említettem - ugyan kiegyensúlyozottabbá vált a történet, de bizony kevésbé volt izgalmas. De ez egyáltalán nem rontotta a könyv élvezeti értékét, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy esténként csak akkor tudtam letenni, amikor az már kiesett a kezemből. Ami igazán nem tetszett az a könyv elején olvasható túl részletesre sikeredett családfa ismertetése volt, amely megalapozta ugyan a könyv további hangulatát, de nekem mégis valahogy túl sok volt. És a képek. Szerintem elég rossz helyre kerültek a könyvben, inkább az épp aktuális fejezet végére kellett volna tenni őket. De ettől függetlenül nagyon jókat szórakoztam rajtuk.:)

Az, hogy ez a két ember milyen harmóniában, szeretetben és egyetértésben élte le az egész életét együtt, számomra nagyon szívmelengető érzés volt, és az egymás előtt is féltve őrzött titkuk is gyakran csalt mosolyt az arcomra. Annak ellenére, hogy Herb és Lorna csak kitalált karakterek voltak, a könyv végére érve mégis valódinak éreztem őket.

Kiadó: Cor Leonis

Eredeti cím: Herb 'n' Lorna

Fordította: Balika Anna

Oldalszám: 369

Tovább olvasom...

Könyvek, amiket várok #1

Nehezen tudok választani a rengeteg megjelenésre váró jobbnál jobb könyv közül, melyekkel a kiadók mostanság megörvendeztetnek bennünket. Így most csak azt hármat szeretném kiemelni, amiket biztos, hogy mindenképp beszerzek. :)) 

 Máris hiányzol!

James Patterson, Gabrielle Charbonnet

Jane Margaux magányos kislány. Édesanyja, a rendkívül sikeres és mindenható Broadway-producer, mindössze hetente egyszer szakít rá időt: vasárnaponként elmennek fagylaltozni, majd megcsodálják az ékszereket a Tiffanyban. Jane-nek csak egyetlen barátja van, a jóképű, jó humorú, a harmincas éveiben járó Michael. A férfi tökéletes. Ám a kislányon kívül senki sem látja és nem is hisz a létezésében. Michael azonban nem maradhat örökké vele, a kilencedik születésnapján elhagyja Jane-t, megígérve, hogy a kis barátnője hamarosan elfelejti őt. Mert a képzeletbeli barátoknak ez a sorsuk. Jane azonban sosem felejti el. És két évtized múltával is ugyanolyan magányos, mint gyermekként volt. Hiába lett belőle sikeres drámaíró, az anyja továbbra is zsarnok módon rátelepszik az életére. Aztán egy napon találkozik valakivel, aki jóképű, jó humorú és a harmincas éveiben jár. A férfi tökéletes. A neve - Michael... Felülmúl minden képzeletet, hogy miért kell a két fiatalnak újra találkoznia ebben a nem mindennapi történetben.

Különös özvegység

Georgette Heyer 

Sorsfordító tévedés:

Elinor Rochdale nem abba a hintóba száll, amelyet érte küldtek, így nem reménybeli munkaadójánál, hanem a rossz hírű és romlott, ám éppen halálán levő fiatal Eustace Cheviot birtokán találja magát.

Fontos döntés:

Eustace Cheviot unokabátyja, Lord Carlyon meggyőzi Elinort, hogy pusztán anyagi megfontolásból menjen feleségül unokaöccséhez. Reggelre Elinor gazdag özvegy, de egy nemzetközi kémjátszma kellős közepén találja magát: betörők, hívatlan vendégek és gyilkosság zavarja lelki nyugalmát. És Mr. Carlyon nem hagyja békén…

Incarceron

Catherine Fisher

Képzelj el egy világot, amelyben nemcsak megállították, de vissza is forgatták az idő kerekét. Beköszöntött az örökké tartó 17. század, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait. 
Képzelj el egy börtönt, hatalmasat, amelyben a cellák és a folyosók mellett egész erdők, városok és tengerek is elférnek. Most képzelj el egy rabot, akinek nincsenek emlékei! Csak annyit tud, hogyOdakintről jött – pedig a börtönt évszázadokkal ezelőtt lezárták, és azóta csak egyetlen embernek sikerült kijutnia. Aztán képzelj el egy lányt, aki egy nemesi birtokon lakik! A sorsa – úgy tűnik – megpecsételődött: megrendezett, szerelem nélküli érdekházasság vár rá. Ő azonban még nem adta fel, kiutat keres, és összeesküvések kusza hálójába gabalyodik. Az egyikük Bent van, a másik Odakint, ám mindketten rabok. Hát ez az Incarceron! (Ez már meg is van:))

Tovább olvasom...

Fülöp Mónika: Röpke - A Lombpalota megmentése

Augusztus közepe táján olvastuk kislányommal Fülöp Mónika, Röpke - Egy lombtündér igaz története című mesekönyvét, ami azóta is a kedvenc könyveink közé tartozik. De, hogy ez a kis tündérke mennyire a szívünkhöz nőt, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy gyermekem, néhány alkalommal már készített is ajándékot számára, színes papírokból, amit a kertünkben lévő egyik díszfánkra kellett feltennem, - mert ugye a lombtündérek a fák lombjai között élnek - és utána türelmesen kellett várakoznunk, hogy majd egyszer eljön érte és elviszi. És Ő mindig el jött érte és elvitte.:)) Már, akkor tudtuk, hogy a könyvnek lesz még folytatása is, ami nem is váratott sokáig magára.

A Lombpalota megmentése című könyvben Röpkének komoly feladata van.  Meg kell mentenie a tündérek otthonát és az erdőt, ahol élnek. Természetesen nem egyedül kell szembe néznie ezzel a nagy feladattal, hanem segítségére vannak jóbarátai, az előző részben már megismert tiszta szívű kislány, Virág  és a kissé morcos Csizmadia bácsi, akinek a szíve még egy kicsi "fényesítésre" szorul ugyan, de ez után a kaland után már csillogni villogni fog. Új taggal is bővül a kis csapat egy kisfiúval, akinek pont a nagypapája az, aki ezt a nagy riadalmat okozza az erdőben. A mesében megismerkedhetünk a fák szellemeivel, a bokoremberekkel és Röpke kedves testvéreivel is. Kiderül, hogy kik a Föld tündérei és, hogy mit rejtenek azok a csodálatos tündérládikók, amit a lombtündérek király ajándékozott nekik.

Szívemhez szólt az írónő, amikor a fákról és azok szellemeiről írt. Én valóban hiszem, hogy a fáknak lelkük van és hogy oka van annak, hogy az emberek úgy vonzódnak hozzájuk. A fák azok, akik „összekötik az eget a Földdel.” A mesében úgy jelentek meg előttem, mint egy bölcs és szeretettel teli lények, akik bármikor az emberek segítségére vannak.

Óh, a fák oly okos lények, azokban lélek lakik! Én gyilkosnak tartom, aki egy nemes fát kivág."  (Jókai Mór: Az aranyember).

A mese kapcsán alkalmam nyílt elbeszélgetni a gyermekeimmel arról, hogy milyen fontos szerepet töltenek be az életünkben a fák és az erdők. Hogy melyik fát lehet kivágni és miért, és hogy minden egyes elpusztult és elpusztított fa helyett újat kell ültetni.

Nem győzőm hangsúlyozni, hogy mennyire fontos az, hogy a gyerekek még kiskorukban megismerjék a környezettudatos életmód alapjait. Azon töprengtem valamelyik nap, hogy tudnék-e még mondani másik olyan mesekönyvet, amely a környezetvédelemről szól? Magam is meglepődtem, de egy sem jutott az eszembe. Érdekes nem?

Imádom, hogy a könyv minden egyes oldala színes és hogy bájos rajzokkal van tele. Rengeteg illusztrációt álmodott Egri Mónika a meséhez, amik igazán nagyon kedvesek és szépek.

Remélem, hogy lesz még újabb része Röpkének, hiszen a vége elég folyatás gyanús.:) Kíváncsian várjuk, hogy milyen szívhez szóló üzenete lesz a következő résznek, amelyben az előzőekhez hasonlóan, biztos, hogy a tündérek mellett ismét hangsúlyos szerepet kap a természet és a környezetvédelem.

Kiadó: Fényház 

Illusztrálta: Egri Mónika

Oldalszám: 88

Ár: 2390.-

Tovább olvasom...

Gary Chapman - Catherine Palmer: Parázsló ősz

A Parázsló ősz immár a harmadik része a  Gary Chapman és Catherine Palmer szerzőpáros A házasság négy évszaka című regénysorozatának.

Őszintén bevallom, hogy nagyon megszerettem a sorozatot, annak ellenére, hogy a könyv nyelvezete nem túl bonyolult, mellyel talán az írónak pont az volt a szándéka, hogy a történet mondandóját, a lehető legegyszerűbb és legérthetőbb formában  közvetítse az olvasók felé.

A történet egy idős házaspárról szól Charlieról , - és akik már olvasták az eddig megjelent részek valamelyikét, azok biztosan tudják, hogy kiről van szó. Igen, arról az idős bácsiról, aki a kis golfkocsijával minden este megtette a már kötelezővé vált ellenőrző körútjait Öbölmélyén - és Estehről, aki a város tyúkanyója és a délutáni nőegyleti gyűlések vezetője. A könyv olyan témákat érint, mint a házasság, a szerelem, a hűség, az autizmus, a betegség, a halál és nem utolsó sorban a keresztény hit. 

Ahogy elkezdtem a könyv olvasását újra átjárt ugyan az a kellemes érzés, amit már az előző részeknél is éreztem, amikor képzeletben ismét abba a szeretetteljes közösségben érezhettem magam, amit az író teremtett meg Idill városában. A sorozaton keresztül megismerhetjük a városka lakóinak hétköznapi problémáit, akik különböző temperamentumúak, és akik között akadnak hívők és nem hívők, házasok és magányosok..., de minden ismérvük közül talán a legfontosabb közös tulajdonságuk, hogy törődnek egymással. És itt most nemcsak arra gondolok, hogy ha véletlenül megbetegszik valaki, akkor a szomszédok meleg étellel kedveskednek a betegnek, vagy hogy segítenek egymásnak a ház körüli munkák elvégzésben vagy akár a barátjuk üzletének a csinosításában, nem. Én arra gondoltam, hogy egymás lelkével is törődnek!

Nagyon szimpatikus volt, amikor Charlie felajánlotta segítségét Bradnek az építkezésben. Annak ellenére, hogy mindketten különböző generációból valóak, gyorsan sikerült megtalálniuk a közös hangot egymással. Tulajdonképpen Charlie lett Brad mentora. Rengeteg hasznos tanáccsal látta el a fiatal zöldfülű férjet. Tehette is, mivel ő már öreg „veteránnak”számít a házasság intézményében, hiszen közel ötven éve él feleségével. Én úgy gondolom, hogy sokan gondolkodnak a mai világban úgy, mint Brad a házassággal kapcsolatban miszerint „ha nem megy, akkor nem kell erőltetni, tovább kell lépni.” Ezzel azért vitába mernék szállni.

…ami a külvilágban zajlik, közel sem bír akkora jelentőséggel, mint ami a házasságodban történik. Rajtad áll, hogy működik vagy véget ér…

A könyv befejezését nem éreztem igazságosnak az írótól, rengeteget bőgtem miatta, de így utólag már belátom, hogy ez egy természetes dolog és ez is az élet egyik velejárója.

Úgy gondolom, hogy, akiknek tetszett Gary Chapmannek a szeretet nyelvéről szóló könyve, azoknak ez a sorozat is elnyeri majd a tetszését és értékelni is fogják.

A negyedik és egyben az utolsó rész, a Télre tavasz című kötet megjelenését 2012. februárjában tervezi a kiadó.

Értékelés: 4/5

A sorozat eddig megjelent részei:

Tavaszi történet

Nyári szellő

Kiadó: Harmat Kiadó

Eredeti cím: Falling for You Again

Fordította: J. Füstös Erika

Oldalszám: 280

Tovább olvasom...

Szeptemberi beszerzéseim

    Ezt el sem hiszem!
Valóban nagyon erősen kellett gondolkodnom azon, hogy biztos, hogy csak 3 könyvet vettem ebben a hónapban? És igen. Azokat is csak a hónap végén, és igazság szerint még nincsenek is nálam. Az első szerzemény a Líra egyik akciójából való 990 forintért, a másik kettő pedig molyos szerzemény, melyeket az előzőhöz hasonlóan szintén nagyon baráti áron kaphattam meg.

Hát ennyi. Gyakran fogom majd nézegetni ezt a hónapot, csak úgy ösztönzés képen, miszerint ha nem muszáj, akkor miért is szaporítanám itthon az olvasatlan könyvek számát. Hacsak nem az miatt, a fráánya beteges birtoklási mániám miatt.

Tovább olvasom...

Maria Murnane: Papíron príma - Waverla Bryson (félre)sikerült kalandjai

A könyvben olvasható történet ugyan olyan vidám, mint amilyen színes a borítója.

A regény egy majd harminc éves nőről Waverly Brysonról szól, aki a sportszakmában dolgozik, de nem, mint profi sportoló, hanem, mint PR ügynök. Már majdnem sikerült San Francisco egyik legjobb partijának számító férfijéhez feleségül mennie, amikor a leendő férjelölt az esküvő előtt pár nappal közli vele, hogy ő bizony nem szerelmes belé és ezért az esküvőt lefújja. Ez a vallomás váratlanul érte Waverlyt, érthető hát, hogy mindezek után élete romokban hever. Csak a két legjobb barátnője tudja nagy nehezen rávenni arra, hogy bújjon ki végre a csigaházából és térjen vissza a társasági életbe, mellyel újra kezdetét veszik a véget nem érő randizások, természetesen olyan pasikkal, akik ugyan papíron prímák, de az életben mindegyiknek megvan a maga stikje.

Már rögtön a könyv elején az jutott az eszembe, hogy ez a Waverly egy második Bridget Jones, annak ellenére, hogy hősnőnket sokkal okosabbnak és talpraesettebbnek éreztem Jonesnál. Igaz rettentő kétbalkezes, és ha a nagy Ő-vel kell beszélnie, akkor, mintha valami áramszünet lenne nála, de mindezek ellenére mégis könnyű vele azonosulni. Mint a legtöbb szingli nőnek Waverlynek is az a legfőbb félelme, hogy mi van akkor, ha nem találja meg a tökéletes férfit? Ha magányosan fog meghalni?  A könyv egyértelműen a szingliség körül forog, ami Bridget Jones után világjelenség lett. Persze nálunk mindez nem olyan mértékű, mint Nyugat-Európában. Én például kizárt dolognak tartom azt, hogy részt vegyek egy, a könyvben is olvasható szingli aukción, ahol a legtöbbet licitálóval kell töltenem az estém hátralevő részét.  Vagy egy olyan esküvőn, ahol a szingliknek megkülönböztetett asztal dukál. Ezektől én úgy érezném magam, mintha a homlokomra lenne tetoválva, hogy házasok kíméljenek, de a többieknek szabad a pálya. De szerencsére életemnek ez a szakasza már elmúl, amit azért néha kifejezetten hiányolok.:) Úgy gondolom, hogy sokan téves sztereotípiákat aggatnak a szinglikre, - többek között én is - miszerint ők csak a mának élnek, kapcsolataikat csak a barátaik jelentik, állandóan csak buliznak és nem utolsó sorban álomállásuk van. Ez azonban csak a felszín, mert mindezek mellett mégis magányosnak érzik magukat..

Így van ezzel Waverly is. Ráadásul őt még a szakmája sem teszi boldoggá, hiába csinálja olyan jól. A lelke mélyén ugyan érzi, de még magának sem meri bevallani, hogy nem szereti a munkáját. Az „Édesem üzeneteket” először csak magának kezdte el írogatni, mely segítséget nyújtott számára megbirkózni a magánnyal az őt ért csalódásokkal és frusztrációkkal, amiket a munkájával, az apjával és a félresikerült randijaival kapcsolatban érzett.

Fedlap: Szóval, az exed elkelt, te meg még mindig a piacon vagy?
Belül: Édesem, gondolj magadra úgy, mint egy elit helyen lévő kiemelt ingatlanra, aminek az értéke folyton csak növekszik.

Annak ellenére, hogy a regény végig kiszámítható mégis nagyon szórakoztató és vicces, bár néhány helyen úgy éreztem, hogy a történet túl hatásvadász, és bevallom őszintén, hogy az „Édesem üzenetek” is zavartak még kezdetben. Túl soknak éreztem őket és nem is mindegyik tetszett igazán, de a könyv végére sikerült  megbarátkoznom velük.

Természetesen a történet végére Waverly nemcsak önmagát de az oldalbordáját is megtalálja és belátja, azt az aranyigazságot, hogy nem az számít, hogy mások, mint gondolnak róla, hanem az hogy ő mit érez.

Azok akik egy kis  könnyed romantikus történetre vágynak, amiben egy szingli nő vicces társkeresési katasztrófáiról, munkahelyi problémáiról és az álmai megvalósításáról olvashatnak, azoknak csak ajánlani tudom ezt a nagyon kedves, igazi „csajos” könyvet.

Kiadó: Cor Leonis Kiadó

Eredeti cím: Perfect on Paper - The (Mis)Adventures of Waverly Bryson

Szerkesztette: Balikáné Bogdán Mária

Oldalszám: 306

Tovább olvasom...

Törőcsik József: Észhelyzet

Mielőtt bele kezdtem volna a könyv olvasásába, már pár napja tanácstalanul bolyongtam itthon, hogy melyik könyvet is vegyem a kezembe az ágyam mellett sorakozó két tucat közül, merthogy egyikhez sem volt igazán kedvem és olvasni meg ugye mu- száj, az az egy már biztos. Gondoltam, hogy megpró- bálkozom Törőcsik József nemrég megjelent könyvével, melynek kapcsán meg persze joggal kérdezhetné bárki, hogy miért pont a légiforgalmi irányítás (?), melyre vállat vonva csak annyit tudnék mondani: csupán csak az miatt, amit a könyv hátoldalán olvastam.

"…Törőcsik József mesél nem kevés humorral a szakma kulisszatitkairól, a kiképzés hol fárasztó, hol összekovácsoló mindennapjairól, a sikerekről és azokról a pillanatnyi malőrökről is, amelyek akár végzetes katasztrófához is vezethettek volna."

És milyen jól választottam, mert a könyv olvasása közben úgy éreztem magam, mintha egy erősen dohányfüstös kávézóban ülnék Törőcsik Józseffel - (alias Tango Romeoval), aki egyébként apukám korabeli, - egy csésze kávé mellett, miközben mesélni kezdi az életét, onnantól kezdve, hogy mikor és miért is választotta pont ezt a pályát. Igaz, hogy az első pár oldal után már arra buzdít, hogy nyugodtan lapozzak tovább, ha nem érdekelnek az „önéletrajzszerű bóklászásai”, de hát hogy a fenében ne érdekelt volna, amikor éppen ezek a részek lettek a kedvenceim.

A szerző 1973 őszén kezdte el tanulni a repülésirányítói szakmát, amit akkor még sokan nem is tudtak, hogy mi fán terem. Persze a könyv elolvasása előtt ezekkel még én sem voltam tisztában, de utána már kikupálódtam annyira szakmailag (legalább is szeretném azt hinni),  hogy már azt is meg tudom mondani, hogy milyen munkafolyamatokat takar a három különböző feladatú irányítóegység és melyek is azok.  De senki előtt nem szeretném fitogtatni újdonsült tudásomat, akit érdekel, majd elolvassa.

A könyv segítségével, amely valós tényeken alapul, és ami nem kis humorral fűszerezett alkotás, betekintést nyerhetünk, azoknak az embereknek a munkájába, akikkel azért nem minden nap találkozik az ember lánya, hogy ne is említsem a kulisszatitkokat. Általában ha azt hallom, hogy repülőtéri irányítás és Torony, akkor rögtön azok a régi Airport filmek jutnak az eszembe, amelyekben mindig történt valami galiba. Hát, mit mondjak kis hazánkban is akadt bőven probléma, kezdve az angol nyelv nem megfelelő szintű ismeretéből adódó félreértéseken keresztül, a radar hiányáig és az ebből származó balesetig. Egyes tragédiákról, és azok előzményeiről, - hogy ki hol hibázott és, hogy esetleg annak mi volt az oka - részletesen is beszámol a szerző, mely események szinte filmként peregtek előttem olvasás közben.

Kedvenc részem a magyar Távolkörzetben dolgozók radarkiképzésről szóló fejezet volt, ami 1975-ben, a egykori Szovjetunióban történ. Ennek kapcsán azt is megtudtam, hogy mit volt érdemes annak idején kivinni Rigába, mi számított kurrens árucikknek. Érdekességképpen említem csak  az AMO szappant vagy a Skála áruház karácsonyi reklámszatyrait.:) A kis csapat az ott tartózkodásuk ideje alatt nemcsak a szakmai ismereteiket bővíthették, de az igazi orosz télből is egy kis ízelítőt kaphattak, több más egyéb, az országra jellemző érdekesség mellett, melyek ismeretében valóban találónak vélem az elnevezést, miszerint a Csodák országa.

A szerző olyan nagy szeretettel és jóízűen ír szakmájáról, hogy a könyve elolvasása után az én fejemben is megfordult, hogy milyen jó lenne légiforgalmi irányítónak lenni. Bár lehet, hogy a nagy felelősség alatt összeroppannék, így ha jobban belegondolok, akkor inkább csak, mint szemlélő lennék jelen az események folyásában.

Értékelés: 4/5

Cím:Észhelyzet  Fejezetek a magyar légiforgalmi irányítás fejezetéből
Kiadó: Aheneaum Kiadó

Oldalszám: 265

Ár: 3490.-

Tovább olvasom...

Lisa Kleypas: Mindenem a tiéd

Az Ulpius ismét kicsit elbóbiskolt, mivel megint sokat kellett várnunk egy újabb könyv megjelenésére, nevezetesen Lisa Kleypas Bow Street-i sorozatának harmadik részére. Ha jól emlékszem, akkor nem is sorrendben adta ki őket a kiadó, na de ezek már mellékes dolgok, örüljünk, hogy olvashatjuk.

A történet Nick Gentryről szól, akiről csak a könyv olvasása közben jutott az eszembe, persze lassan  - ami ennyi idő elteltével nem is csoda - hogy ki is ő valójában. A Lady Sophia szeretője című könyvben megismert Sophia, bűnöző testvére. És a történet folytatódik tovább.

Miután Sophia és Sir Ross Cannon egymásra találtak, pár évre rá Nickből is „jófiú” lett, hála sógorának. Szintén az ő érdeme az is, hogy Nick a Bow Streeten, mint nyomozó kezdhette el pályafutását. Munkáját száz százalékosan látja el, közel s távol nem lelni ilyen bátor, félelmet nem ismerő és eredményes nyomozót.  Amikor azonban megkapja a következő munkáját, melyben egy Charlotte Howard nevű fiatal hölgy felkutatása a feladata, - aki mellesleg megszökött a nála jóval idősebb vőlegénye elöl, - sorsa megpecsételődik. Természetesen csak is jó értelemben.

A regény érdekesen kezdődik, az írónő nem szívbajos, rögtön belevág a lecsóba. Emlékeim szerint a szerző eddigi könyveit is egy nagy adag erotika jellemezte, és mindez, ebben a részben sem volt másképp. Miután főhősünk kitanulta a szerelem csínját - binját, egy bordélyház madámjától és egy két lábon járó "expert" lett belőle, még mindig egyedül érzi magát és nincs senki, akivel ezt az elképesztő tehetségét megoszthatná. Amikor azonban találkozik Lottival, élete száznyolcvan fokos fordulatot vesz, és bár az első találkozás után még maga sem tudta, de az olvasó már akkor biztosra vehette, hogy ebből bizony szerelem lesz.

Lotti kedves és szerethető karakter, magabiztos és optimista, ami a szívén az a száján. Szerencsére hamar megtalálták a közös hangot hőseink és nem csak a hálószobában, de az élet egyéb területén is.

Tapasztalatom szerint, Kleypas könyveire egyértelműen jellemző, hogy tisztán, éretten és világosan ábrázolja a szereplők egymás közti érzelmeit, minden fajta félreértés és viszály nélkül. Semmiféle verbális kommunikáció hiányából fakadó konfliktusokkal és félreértésekkel nem találkozhatunk a történetben, (nem úgy, mint például Judith McNaught könyveinél, ami már a másik véglet. Nála néhol már a hajamat téptem, hogy miért is nem beszélik meg a gondjaikat egymással a szereplők? Vagy netán valamilyen perverz élvezetből gerjesztik a félreértéseket egymás között?) szóval, Kleypas könyveiben ilyenről szó sincs. A hősök között nincs semmilyen különválás vagy kegyetlen érzelmi megtévesztés, csak a tiszta és a mindent elsöprő szerelem, mely mellett még a cselekmény is rettentően egyszerű, és rejtélyektől mentes. Na de én ennél azért egy kicsivel több izgalmat is elbírtam volna viselni a történet kapcsán, még ha az a szexuális izgalmak számának a csökkenését eredményezte volna, akkor is. Szerintem nem találta el az írónő a fent említettekre vonatkozóan az arany középutat, számomra legalábbis semmi kép. Voltak részek, ahol sűrűn nézegettem az oldalszámokat, hogy mennyi is van még hátra a könyvből (?), mert már kicsit unatkoztam és amikor már egymásra találtak a szerelmesek különösebben nem is izgatott a további sorsuk.

Amikor a szerző Nick régmúlt titkairól és belső démonjairól írt, azt vártam, hogy ha majd mindez a tudomásomra jut az annyira sokkoló és megdöbbentő lesz, hogy még a könyv is kiesik a kezemből, ezért lélekben már fel is készültem rá. De amikor kiderült a meztelen igazság, - ami közben Nick nem is volt meztelen, - kicsit csalódott voltam. Csodálkoztam, azon, hogy ez miatt volt hősünknek - egy olyan bűnözőnek, akit az utca edzett és nevelt fel?? - évekig tartó rémálmai és érintés fóbiája??

Na de szemet hunyok mindezek felett is, mert nem is ez volt a történet lényege. És különben is, a könyv tényleg szórakoztató és nagyon erotikus volt, oly annyira, hogy komolyan gondolkodóba estem, hogy mi lenne, ha a férjem figyelmébe is ajánlanám, ha nem is az egészet, de néhány fejezetet mindenképp…..

Kiadó: Ulpius

Eredeti cím: Worth Any Price

Fordította: Kallai Nóra

Oldalszám: 432

Tovább olvasom...

Gary Chapman: Egymásra hangolva

Nem szoktam mások véleményét kiposztolni a blogomra, de egy nagyon kedves barátnőm kedvéért most mégis kivételt tettem.:) Át is adom neki a szót.

A könyvet egy pszichológus ismerősöm ajánlására kezdtem el olvasni, mivel a férjemmel együtt, az életünknek egy olyan szakaszába léptünk, ahol már elkél a segítség és nyitottak voltunk és vagyunk is mindenre, ami segíthet Nekünk az egymás felé vezető úton.

A könyv tükröt állított elénk, amely szembesített bennünket a hibáinkkal és felhívta a figyelmünket arra, hogy milyen pici dolgokon múlhat a boldogság, és az, hogy az életünk kiegyensúlyozott legyen. Sokan vannak olyanok, akiknek ha a kapcsolata válságba kerül, vagy ha nem találják a közös hangot a partnerükkel vagy akár a gyermekükkel, akkor rögtön menekülni próbálnak a problémáik elől. Vagy begubóznak és inkább nem beszélnek róla. Nemhogy megpróbálnák helyre hozni kapcsolataikat, vagy ne adj Isten (!), elgondolkodni azon, hogy " Hogyan is jutottunk idáig??".

Úgy gondolom, hogy sokan ismerik a párkapcsolat fokozatait. Megismerkedés, szerelem, házasság, első gyerek…… és ha eddig még nem, akkor itt már bizton megmutatkoznak az első negatív jelek. Az apa dolgozik, az anya otthon van a gyerekkel, és lassan mindenki elkezdi élni a saját külön kis életet. A beszélgetések a legszükségesebbekre, leginkább a gyerekkel kapcsolatos dolgokra korlátozódnak. Elkezdődnek a véget nem érő vádaskodások, hogy ki mennyit van itthon, hogy ki mennyit tesz le az asztalra. Ezekre a nézeteltérésekre, még egyéb külső hatások is rátetéznek, a munkahely, a család, ne adj Isten egy "kedves anyós", és egyszer csak az eddig jól kezelhető dolgok is elkezdenek kezelhetetlenné válni.

Egy egy vitában, minden kimondott szónak súlya van, amit később már nem lehet visszavonni. Minden egyes veszekedés alkalmával, - ahogy a könyv is írja – a „szeretettankunk” ürülni kezd és egyik fél sem érti, hogy mi történik velük, csak azt érzik, hogy valami nagyon elromlott. Amikor szerelmesek vagyunk, teljesen oda adjuk magunkat a másiknak, szinte egyé válunk vele. Miután a szerelem elmúlik és átveszi helyét a szeretet, a partnerek egymás közti különbségei és az "élettel járó gondok" egyre jobban előtérbe kerülnek, ami még több nézeteltérést eredményez. A könyv segítségével megtanultam, hogy nagyon fontos a szeretet kölcsönös kinyilvánítása, aminek a módja különböző és ami nagyon kevés pár esetében ugyanaz. De ez így egészséges. A könyv segítségünkre lehet az öt "szeretetnyelv" megismerésében és gyakorlásában, melyek a következők:

elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívesség, és a testi érintés.

Mindig meg kell próbálnunk megtalálni a másik szeretett nyelvét, ami igazán nem egy bonyolult dolog, főként ha a párunk is segíteni próbál benne és mi is irányt tudunk neki mutatni.

Nagyon sok olyan tipikus példával él a könyv, amely bármelyikünk életében nap, mint nap előfordul. Még maga az író is ír a saját kríziseiről, és annak megoldásáról. Gary Chapman könyve nem csak a partner-, de a gyerek-szülő kapcsolat kezelésében is  hasznos tanácsokkal lát el bennünket. 

Úgy gondolom, hogy nagyon sok házaspárnak és szülőnek el kellene olvasnia ezt a könyvet, és bár tudom, hogy ez önmagában nem tud helyrehozni egy házasságot, de ha mindkét fél igazán akarja, akkor a benne olvasottak nagyon nagy segítség lehet a számukra.
A könyv hangoskönyvben is megjelent.

**Jutka **

Értékelés: 5/5

Az író további könyvei:

Tavaszi történet 

Nyári szellő

Kiadó: Harmat Kiadó

Fordította: F. Nagy Piroska

Oldalszám: 164

Tovább olvasom...

S. J. Watson: Mielőtt elalszom

A könyv olvasása közben, úgy éreztem magam, mintha egy kirakós játék közepébe csöppentem volna, amihez elfelejtettek útmutatót adni. A könyv elején csupán egy apró információmorzsa áll a rendelkezésemre, melyhez természetesen sorban jönnek a többiek is - egyesével -, és ha minden darab a helyére kerül, csak akkor oldódik meg a rejtély, melynek a felderítése persze nem az én, hanem Christine feladata ugyan, de a naplója olvasása közben én is mindennek a részesévé váltam.

A könyv Christineről egy negyvenkét éves nőről szól, aki egy szokatlan memória betegségben szenved, már közel húsz éve. Minden reggel úgy ébred fel, hogy fogalma sincs arról, hogy kicsoda, hogy hol van, és hogy ki az a férfi, aki mellette reggel kinyitja a szemét. Minden nap átéli élete legfontosabb pillanatait, egy napló segítségével, melyet titokban vezet egy fiatal orvos javaslatára, akivel szintén csak titokban szokott találkozni. Mindketten abban bíznak, hogy a napló segítségével emlékei lassan majd a felszínre törnek és így a gyógyulás útjára léphet. Szerencsére sikerül elérniük kisebb sikereket, de a visszatérő emlékek nem mindig egyeznek Christine férjének az állításaival. Így Christine nemcsak a saját emlékképei valóságában kételkedik, hanem azok szavahihetőségében is, akikkel közvetlen kapcsolatban van.   

A történet túlnyomó részét napló formájában olvashatjuk, melyben Christine a vele történt mindennapi eseményeket írja le, illetve azokat az új információkat, amiket fokozatosan tud meg az életéről a felvillanó emlékképei és a férje elbeszélései alapján. A naplójában vannak olyan részek, amiket nagyon részletesen és vannak olyanok is, amiket nagyon kapkodva írt, és ez miatt nem mindig volt világos, se neki se az olvasónak, hogy mi is történet vele aznap, de ez tulajdonképpen nem volt probléma, sőt, csak fokozta a történet izgalmát.

Christine nem mindig tudott különbséget tenni aközött, hogy a felvillanó emlékei valóban valósak voltak-e, vagy csak a fantáziája játszott vele. Mivel a múltját tekintve nem volt mire támaszkodnia, és akikkel kapcsolatban volt (a férje, az orvosa és a barátnője) másként mesélték el életének azonos részeit, így nem tudhatta, hogy kiben is bízhat. Sajnos nem igazán tudtam beleélni magam a helyzetébe, mert számomra elképzelhetetlen, hogy ne emlékezzek semmire az életemből, és hogy minden egyes napot újra teljes tudatlanságban kelljen kezdenem. Bevallom, hogy kezdetben(!) a férjét sem ítéltem el az miatt, hogy a fájó emlékeket eltitkolta Christine elöl, mivel érthető módon mindegyiket egy kisebb traumaként élte volna meg naponta. Lehet, hogy jobb a boldog tudatlanság, mint a fájó valóság? Ki tudja. Ha pedig a férje oldaláról nézzük az egészet, akkor gondoljunk csak bele, hogy milyen kemény dolog lehet egy olyan embernek a társa lenni, akinek teljesen ismeretlenek vagyunk, és ez miatt természetesen az érzelmeink is viszonzatlanok. 

A történet tempója végig egyenletes és nagyon izgalmas volt, folyamatosan fenntartotta az érdeklődésemet. Folyton találgattam, hogy vajon melyik szereplő mond igazat, és aki hazudott az vajon miért tette. Voltak részek, ahol már én is megkérdőjeleztem Christine egyes emlékeinek a valóságát és ettől, még idegtépőbb volt a könyv olvasása. És bár a történet vége meglepetés volt számomra, valahogy mégsem egészen erre számítottam.

Spoiler veszély!

Mert ugye sikerül Christinnek feltárni a sokkoló igazságot, - annak ellenére, hogy semmire nem emlékezett a múltjából, - de én mégis inkább egy olyan végre számítottam, ami egy befejezetlen körforgáshoz hasonlított volna, amiben a rémálomnak soha nem lett volna vége. Na egy ilyen vég, sokkal ütősebb lett volna.

Értékelés: 5/4.5

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Eredeti cím: Before I go to sleep

Fordította: Gellért Macell

Oldalszám: 462

Tovább olvasom...

Díjat kaptam

Amit nagyon köszönök Andiamonak!!! Köszi és köszi :)

A feladat, hogy tovább küldjem 10 olyan  "Szép blognak, melyekben van némi extra!" Már most szólok, hogy nem lesz meg a tíz, mert  páran már megkapták a díjat, azok közül, akikre én is gondoltam, de szerintem ez nem probléma, mert  nem is ez a lényeg.:)

Erika - mert, őszinte és megnyugtat:)
Csenga - mert, bármiről ír, azt mindig úgy írja, hogy tuti, hogy el akarom olvasni
Moniquetm - mert nem csak gyönyörűnek tartom a blogját, de szeretem is olvasni.
Bobo1019 - mert fiatal és lelkes és sokat jár könyvtárba :)
Diamant - mert hasonló az ízlésünk :)
Francica- mert ő is ugyan úgy szereti a romantikát, mint én:)
(A felsorolás sorrendje csakis a véletlen műve volt )

A díjat megkaptam Inkától is , akinek szintén nagyon, nagyon köszönöm!
  

Tovább olvasom...

Robin Maxwell: Ó, Júlia!

Shakespeare legismertebb szerelmi tragédiája a Rómeó és Júlia, kiapadhatatlan forrás azoknak a művészeknek és íróknak, akik valamilyen kényszert éreznek arra, hogy átírják vagy valamilyen formában felhasználják a történetet művük megalkotásához. Az ebbe a  témába vágó, nemrég megjelent könyvek közül nem volt még mindegyikhez szerencsém, (Suzanne Selforstól a Mentsük meg Júliát!, vagy a Manga feldolgozáshoz) csak Anne Fortiertől a Júliát olvastam, ami nem is igazán nyerte el a tetszésemet. Az Ó, Júlia! az első könyvem Robin Maxvelltől, melynél leginkább attól féltem, hogy majd úgy dolgozza fel a szerelmesek tragikus történetét, hogy azt túlzottan drámai hatásúnak érzem majd, de ez nem így volt.

Az író a történet alappilléreit ugyan megtartotta, de nem volt rest megváltoztatni a cselekmény menetét itt-ott. A helyszínt áthelyezte Firenzébe, Rómeó és Júlia életkorát, nevét, egyes szereplők személyiségét módosította és ezen kívül még több történelmi személyt is szerepeltetett a történetben.

Júlia egy intelligens és igen makacs fiatal hölgy, akinek szembe kell néznie a szülei által rákényszerített érdekházassággal, ami abban az időben teljesen természetesnek számított. Mindenki tudja, hogy Júlia életét Rómeóval való találkozása változtatta meg, és ez fordítva is igaz volt. De a szerelmesek családja haragban állt egymással és hiába tett Rómeó lépéseket a békülés felé, - mellyel kezdetben sikerrel is járt, - Jacopo Strozzi (Júlia leendő férje) ármánykodásának hála újraébredt a viszály közöttük.

Rómeó és Júlia szerelmét tisztának és nyíltnak éreztem, élveztem, hogy mindketten költői vénával voltak megáldva és közös érdeklődésüket a költészet és Dante művei iránt. A szerző nagyon emberien ábrázolja a szereplőket, Júlia gyötrelmeit, a fiatalok szenvedélyességét, de  - bár nem mondanám magam prűdnek, – mégis volt egy hely ahol már túlzásnak éreztem.

Nagyon érdekes volt, ahogy megismerhettük a kor házassági szokásait, a hagyományokat és a nők társadalomban betöltött szerepét. Ahogy Júlia és Rómeó felváltva meséli el saját szemszögéből a történetét, és ahogy próbálja az író rajtuk keresztül bevonni az olvasót, számomra idegenül hatott, nehezen tudtam megbarátkozni vele. Talán ez volt az oka annak is, hogy a regény eleje nem igen ragadt magával. Amikor a cselekmény kezdett izgalmassá válni, körülbelül a könyv felénél, az volt a vízválasztó számomra. Onnantól kezdve kezdtem élvezni a könyvet és annak ellenére, hogy ismerem a két fiatal között szövődő szerelmi történet végét, mégis reménykedtem az írónő bátorságában, és kíváncsian vártam, hogy hogyan szövi majd a cselekmény szálait.  

Ami miatt kicsit neheztelek a szerzőre az az, hogy ha már egyszer átírta ezt az ős régi szerelmi tragédiát, és Júlia leendő férjét a legaljasabb tulajdonságokkal ruházta fel, akkor miért nem mért nagyobb büntetést rá? A bűnös halálát nem éreztem kielégítőnek és ez miatt elmaradt az édes bosszú érzése.

Ugyan sokakat elkápráztatott az írónő a történetével, engem mégsem tudott elvarázsolni úgy, ahogy azt reméltem vagy inkább szerettem volna. De ennek ellenére egy nagyon kellemes és szórakoztató olvasmány volt számomra, melynek köszönhetően Robin Maxwell többi könyvére is kíváncsi vagyok.

Kiadó: Tericum Kiadó

Eredeti cím: O, Juliet!

Fordította: Dobory Dóra

Oldalszám: 300

Tovább olvasom...

Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér

A könyv olvasása közben egyszerre sírtam és nevettem. Sírtam, mert a történetben egy 16 éves fiúnak kellett szinte fél év alatt felnőtté válnia, és nevettem, mert az élet szép, és ha ezt hajlandóak vagyunk észrevenni, akkor tartalmasabb életet élhetünk.

A történet Leoról egy okos, de kissé ironikus és cinikus középiskolás fiúról szól, aki szeret gitározni, focizni, együtt lógni a barátjával és a robogójával veszélyesen száguldani. Ő volt az osztály dekadens diákja, aki utolsóként ért be az órákra, és aki először hagyta el azokat. Az iskola kész gyötrelem volt a számára, a tanárokat külön fajnak tekintette. De akkor jött egy új tanár, aki különbözött a többitől. Az ő szeme csillogott, amikor az álmok megvalósításáról beszélt és arra ösztönözte a diákokat, hogy fedezzék fel azokat a dolgokat, amik igazán érdeklik őket. És ha esetleg még nem tudják, hogy mik azok, akkor járjanak nyitott szemmel és legyenek érdeklődök. 

„Az igazi álmoknak az akadályok adnak erőt. Máskülönben nem változnak tervekké, hanem csak álmok maradnak.”

Leo két különböző színben látta a világot, fehérben és pirosban. A fehér az üresség, az unalom, a csend, és a magány hatalmas érzését keltette benne, míg a piros a vért, az adrenalint és a szerelmet, magát Beatricet jelentette.

Ebben a regényben egy olyan fiú történetét olvashatjuk, aki ott áll a felnőtté válás küszöbén, és bár mindkét szülője segítségére van abban, hogy végigkísérjék őt a szocializálódás rögös ösvényén, ebben az időben mégsem ez a legfontosabb egy tizenéves életében, hanem a szerelem. De „A szerelem nem azért van, hogy boldogok legyünk tőle, hanem hogy kiderüljön, mennyire bírjuk a fájdalmat.”

Leonak, Beatrice volt a szerelme, de a lelki társa, aki már röptében is elkapta a gondolatait az Silvia volt. ”Ha Silvia velem van, akkor erős vagyok. Boldog vagyok.” Mindkét lány előtt le a kalappal. Beatricenél azért, mert a sok sok fájdalom ellenére is félelem nélkül tudta kezelni a betegségét. Silviánál pedig azért, mert mindvégig kitartott Leo mellett, bátor, nyugodt, szerető társként.

Ha a könyvben az egyes rövid fejezetek fölé egy dátumot is biggyesztett volna az író, akkor már vizuálisan is napló formája lenne a regénynek, de ennek hiányában csupán csak ezt az érzést kelti az olvasóban.

Az olasz szerző első könyve ugyan a fiataloknak szól, de a gyönyörű mondatok és gondolatok miatt, minden korosztálynak ajánlom. És bár nem tartoznak a kedvenceim közé azok a könyvek, amelyek valamilyen halálos betegségekről szólnak, ezt a regényt mégis nagy kár lett volna kihagyni.

Kiadó: Európa

Eredeti cím: Bianca come il latte, rossa come il sangue

Fordította: Gál Judit

Oldalszám: 332

Tovább olvasom...

Micimackó legkedvesebb emlékei

(1882-1956)

Alan Alexander Milne, angol írónak, 1926-ban jelent meg leghíresebb műve, a Micimackó. Eredetileg fia számára írta, melyben a fia játékállatai elevenedtek meg. Azóta már számtalan formában találkozhattunk a Százholdas Pagony lakóival, akik szinte észrevétlenül olvadtak bele az életünkbe. Mindez egyeseket irritál, - amiért szerint főként a kereskedők okolhatók, akik a mese népszerűségét kihasználva a lehető legnagyobb haszont próbálják kisajtolni belőle, - de sokan vannak, akiket ennek ellenére mégis elvarázsol. A gyermekeim és jómagam is az utóbbiak táborába tartozunk, de a családban nem mindenki osztja a véleményünket.

A Micimackó legkedvesebb emlékei mesekönyvben egy kis összefoglalót olvashatunk Mackó kalandjairól. Micimackó reggelire hívta barátait, ami persze kiment a fejéből és ezért Róbert Gidának az az ötlete támadt, hogy a többiekkel együtt megtornáztatják Mackó eszét. A közös emlékek együttes felidézésével abban bíznak, hogy Micimackó emlékezőképessége, hipp-hopp megjavul majd.

Az "Emlékek Ösvényén" végigjárva, Micimackó és barátai bebarangolják a Százholdas Pagony legemlékezetesebb helyeit, (vagyis az összeset) miközben az olvasó megismerheti számos izgalmas és mulatságos kalandjukat.  Mindenki szerepel a könyvben egy-egy történet erejéig Malacka, Zsebibaba, Füles, Nyuszi, Tigris, Róbert Gida, Bagoly és Ormi. Az összes kaland közül a legbájosabb és a legkedvesebb számunkra a Zsebibabás rész volt, amikor Micimackónak először kellett vigyáznia rá, és amikor a játékkockáknak is nyoma veszett.... 

Szerintem nem túlzás azt állítani, hogy Micimackót nem az eszéért szeretjük. A róla szóló történetek közös jellemzője, hogy erőszak mentesek és a különböző jellemű szereplőkön keresztül a gyerekek megtanulhatják a jó és a rossz közötti különb- séget. Micimackó összes kalandjából sugárzik a szeretet és a barátság jelentősége, és hogy a Százholdas Pagony lakói mindig mindenhol számíthatnak egymásra.

Nekünk ez az első Micimackós könyvünk és úgy gondolom, hogy nagyon jól választottunk, mert az összes benne található történet kedves és szórakoztató. A könyv keménytáblás, körülbelül tizenkét mese található benne, melyek illusztrációja nagyon szép, és a mesék hossza is pont megfelelő egy esti mesélésre. 

Kiadó:Egmont Kiadó

Eredeti cím: Winnie the Pooh Treasured Memories

Fordította: Szép Erzsébet

Oldalszám: 96

Tovább olvasom...