2011. júl. 24.

Gena Showalter: Éjsötét hangok

Végre!!! Olyan sokat kellett várni a sorozat negyedik részére, hogy azt hittem, hogy már soha nem fogja megjelentetni a kiadó. Nem tudom, hogy mi tartott ilyen sokáig, de ezek után már bele sem merek gondolni, hogy mennyit kell majd várni a következő részre.

Az Alvilág Urai az egyik kedvenc sorozataim közé tartozik. Az első könyv után még nem is gondoltam volna, hogy ilyen nagy kedvenc lesz belőle. A sorozat eleje még nem fogott meg igazán, csupán csak azt találtam izgalmasnak és érdekesnek benne, hogy a főszereplő harcosok mindegyike valamilyen démont hordoz magában és hogy hiába küzdenek ellene, egyikük sem tud nélküle élni. Aztán már csak azt vettem észre magamon, hogy egyre jobban kezdtem megszeretni a sorozatot és nem csak a szereplők sorsának az alakulása miatt, hanem maguk a szereplők miatt is. Az eddigiek közül ez a könyv tetszett a legjobban, bár a végét azért másképp is el tudtam volna képzelni.

A történet Sabinról a Kétség őrzőjéről és Gwenről, egy hárpiáról szól, akiknek már az első találkozásuknál tudja az olvasó, hogy ők  ketten egymásnak lettek teremtve. De persze amíg ők minderre rájönnek, az egy kicsivel hosszabb ideig tart, de mindezt én egy cseppet sem bántam. A vezértörténet a szerelmesek egymásra találásáról szól, e köré épül fel egy sötét és mesés világ, ami ugyan bővelkedik gyilkosságokban, kínzásokban és erőszakban, de sok romantika és vele együtt az erotika is jelentős mennyiségben szerepet kap benne.

Sabin karaktere nagyon szimpatikus volt, erős, bátor, vad és könyörtelen, ugyanakkor végtelenül gyengéd is tudott lenni, ha akart - hát nem minden nőnek ez az álma? Gwenről pedig annak ellenére, hogy nagyon ellentétes tulajdonságok jellemezték kezdetben - félénk volt, de egyben halálosan gyors gyilkos is - igazából semmi rosszat nem tudnék mondani, eltekintve attól az apró női gyengeségétől, amit a könyv végén követett el - mellyel sikeresen gallyra vágta a lehetőségét annak, hogy a vadászok és a harcosok között folyó háborúnak egy csapásra vége legyen. Persze ha jól döntött volna, akkor ugye hova lenne az izgalom és a folytatás, de véleményem szerint az írónő a végét frappánsabban is megoldhatta volna.

Nagyon szerettem, hogy a többi harcosról nem csak pár mondat erejéig olvashattunk a könyvben, hanem a szerző kellő mennyiségű információval látott el bennünket, amivel egyben elő is készítette a következő részek tartalmát. Olvashattunk Parisról a Paráznaság őrzőjéről, aki továbbra is gyötrődik elveszettnek hitt szerelme miatt, aztán Aeronról a Harag őrzőjéről, aki úgy érzi, hogy valaki mindig figyeli, de Légió jelenléte mindig nyugtatóan hatott rá. Aztán Amunról a Titkok őrzőjéről, aki nem beszélhet, mert az nagyon fájdalmas lenne számára, illetve Torinról a Kórság és Gideon a Hazugság őrzőjéről, akik történetét már nagyon várom - őket különösen szeretem.:)

Összességében úgy gondolom, hogy a könyv sikerének a titka nemcsak a szerelmesek és azok kapcsolatának a fejlődésében rejlik, hanem a mellékszálakban, amik igazán izgalmassá és élvezetessé teszik a könyvet. Ez a sorozat, tele van izgalommal és váratlan eseményekkel, halhatatlan harcosokkal, istenekkel és istennőkkel és még számtalan más lénnyel! Nagyon várom a következő részt!


Kiadó: Ulpius-ház
Eredeti cím:The Darkest Whisper 
Fordította: Horváth Éva, Marczali Ferenc
Oldalszám: 465

2 megjegyzés:

  1. Egyetértek a véleményeddel, nekem is nagyon tetszik. Kár, hogy a következő rész csak jövőre fog megjelenni, de remélem év elején és nem csak nyáron. Évi egy kötet kevés.

    VálaszTörlés
  2. Jövőreeee? Húúú de soká lesz az!!

    VálaszTörlés