2015. máj. 24.

Josh Malerman: Madarak a dobozban

Mint oly sok esetben, most is a könyv fülszövege volt az, ami elsősorban felkeltette a figyelmemet és vásárlásra késztetett. Amiről így utólag elmondhatom, hogy jó döntés volt. Abszolút megérte. Még akkor is, ha esténként rendesen beparáztam tőle.
Olvass tovább...

2015. máj. 19.

Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon

Én teljes tévedésben voltam ezzel a könyvvel kapcsolatban, ugyanis azt hittem, hogy ez egy rabszolgalány és egy fehér nő szoros és mindent elsöprő barátságáról szól majd, dinamikus történetvezetéssel és szívbemarkoló, igazi körömlerágós izgalmas részekkel, de tévedtem. Mert e két nő között ugyan volt barátság, de közel sem olyan mély, mint amire számítottam, és a történetvezetés sem volt dinamikus, inkább meglehetősen lassú sodrású, mondhatni csendes. De ami a legnagyobb meglepetés volt számomra, hogy a történet szereplői valós személyek voltak, akik előtt a szerző ezzel a könyvével szeretett volna tisztelegni, úgyhogy tulajdonképpen teljesen mást kaptam, mint amit vártam, de nem bántam, mert egy olyan erőteljes és gyönyörű írással volt dolgom, amit vétek lett volna kihagyni.

A történet 1803-ban kezdődik, amikor a 11 éves Sarah Grimké születésnapjára egy körülbelül vele egykorú rabszolgát kap szobalányként ajándékba. Sarah családja jómódú dél-karolinai ültetvényesek voltak, akik a nagy hatalmú és tekintélyes charlestoni arisztokrácia köreibe tartoztak. Tíz gyermekük közül csak Sarah és Angelina volt az, akik a rabszolgatartást bűnnek tartották és ezen véleményüknek később hangot is adtak. Sarah már kiskorában elítélte a rabszolgaságot, így amikor megkapta Hetty-t ajándékba, rögtön fel is akarta szabadítani, de a szülei hallani sem akartak erről. Sarah életének egyik döntő pillanata akkor érkezett el, amikor elhatározta, hogy ha Hetty-t nem szabadíthatja fel, akkor megtanítja olvasni, ami akkor Dél-Karolinában igen komoly bűncselekménynek számított.

„-  Azt hiszed, hogy nincs semmi rossz abban, ha egy rabszolga olvasni tud? Léteznek ebben a világban szomorú igazságok, s az egyik az, hogy az olvasni tudó rabszolga veszedelmes.”

Sarah szülei nem örültek, amikor mindez kiderült, büntetésből el is tiltották őt kedvenc időtöltésétől; az édesapja könyvtárszobájában való látogatásaitól sőt, elkobozták tőle az összes könyvét és meghagyták, hogy kizárólag csakis a nőknek való tevékenységekkel foglalhatja el magát. Sarah nagyon okos és intelligens nő volt, távoli céljai között szerepelt a jogi pálya meghódítása, de ebben az időben, amikor úgy vélték, hogy rendellenes dolog, ha egy nő könyvek után sóvárog és más tervei is vannak azon kívül, hogy férjhez menjen és gyerekeket szüljön, semmi esélye nem volt arra, hogy ügyvéd legyen.

Sarah Grimké
Mindeközben Hetty élete is szép lassan csordogált tovább. Az anyjától tökéletesen megtanult varrni és a legjobb varrónő lett Charlestonban, melynek köszönhetően értékes rabszolgának számított. Hetty anyjának fontos szerepe volt a könyvben, ő egy igen erős jellemű asszony volt, aki rabszolgának született, de a lelke mélyén mindig szabad embernek érezte magát és a lányát is mindig erre nevelte. Mivel nem tudott írni és olvasni egy mesélőtakaron keresztül - amit foltvarrással készített - örökítette meg élete emlékeit és a népe hagyományait, mely végigkísérte az életét, és majd később a lányáét is.

Sarah és Hetty lazán egymásba fonódó életútját váltott szemszögből követhettük nyomon, mely írói eszközt én rendkívül szeretek. Mint azt már az elején írtam, a két nő között nem volt szoros barátság, szerették egymást ugyan, de ez a szeretet Sarah részéről inkább bűntudatból fakadt, míg Hetty részéről, hát nem is tudom… szerintem ő nem is szerette Sarah-t igazán, inkább valamiféle szövetségesként tekintett rá. Mindenesetre én mindkét nőt csodálatra méltó szereplőnek tartottam, és bár Sarah-t kezdetben gyengének éreztem, idővel mégis olyan jellemfejlődésen esett át, mely után már nem félt szót emelni a rabszolgaság ellen és a női egyenjogúság mellett, bátran követte a szíve hangját, még akkor is, ha tudta, hogy ez a részéről igen sok lemondással és áldozatvállalással jár majd. Szóval Sarah hosszú utat járt be és rengeteget utazott, míg rátalált önmagára, ezzel szemben Hetty mindvégig egy helyben volt, és mégis, oly sok éven át végig úgy éreztem, hogy Hetty - a rabszolgasága ellenére is - lelkileg mégis szabadabban élte napjait, mint Sarah.
A külföldi borítók nagyon szépek, de a leggyönyörűbb szerintem mégis a miénk :)
Katt a képre a nagyításért. 
A szárnyak nélkül szabadon az a regény, amit mindenki figyelmébe ajánlok, mert bár úgy érzem, hogy engem nem érintett meg oly mélyen, mint azt vártam és reméltem, de akiket érdekel a történelem eme apró szegmense vagy egyszerűen csak egy olyan mély és megindító történetre vágynak, amely a remény és a szabadság kereséséről szól és mely megalkotásában a szerzőt valós személyek élete inspirált, nos azoknak bátran ajánlom ezt a könyvet.
Sue Monk Kidd

Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: The Invention of Wings
Fordította: Csonka Ágnes
Oldalszám: 408



2015. máj. 10.

Paula Hawkins: A lány a vonaton

Köztudott, hogy nem nagyon rajongok a thrillerekért, de időről időre megtalálnak maguknak és van, hogy egy-kettő annyira felkelti az érdeklődésemet, hogy nem sokat tökölök azon, hogy megvegyem-e vagy sem, már repül is a kosaramba. Így volt ez Paula Hawkins könyvével is, aminek a fülszövege egyébként meg kell hagyni, rendkívül jóra sikerült, tényleg nem árul el túl sokat a történetből, ennek ellenére mégis, mire a végére értem annyira felcsigázott, hogy rögtön horogra is akadtam.

A könyv történetét három nő szemszögéből ismerhetjük meg, akik meglehetősen különbözőek egymástól, csak egyvalami közös bennük, de ha azt elárulnám, akkor én lennék a világ legnagyobb spoilre-gyilkosa. A három nő közül Rachelé a főszerep, úgyhogy csak róla fogok részletesebben írni, a többiek megismerésében nem kívánok segédkezni, az élvezet kedvéért e felfedezés örömét inkább meghagyom nektek.

Rachel ingázó, aki minden nap felszáll ugyanarra a vonatra, amiről már kívülről tudja, hogy hol és mennyi ideig vesztegel. Részletesen ismeri a vonatablak előtt elsuhanó tájakat és házak hátsó udvarát, melyek közül az egyik különösen kedves a számára. Ennek a háznak már-már úgy érzi, hogy ismeri a lakóit, akiknek az élete abból a pár másodpercből ítélve, amit a vonatablakból szokott látni, határozottan boldognak tűnik. De egy nap Rachel lát valami megdöbbentőt - csak egyetlen pillanatra, de az is elég ahhoz, hogy minden megváltozzon.
Emlékszem, hogy anno, amikor még én is sokat ingáztam milyen kíváncsian lestem mindig a vonat ablakából a mellettem elsuhanó házakat, de be kell valljam, hogy Rachellel ellentétben én soha nem láttam semmi érdekeset, mindig ugyanolyan unalmas volt mindegyik utam.

"Naponta egyszer-kétszer alkalmam nyílik betekinteni az életükbe, csak egy pillanatra. Van valami megnyugtató az otthon biztonságát élvező emberek látványában."

Rachel karaktere sajnos nem nőtt közel a szívemhez - tulajdonképpen egyik szereplőé sem -, melynek oka, hogy már 4 éve gondjai voltak az alkohollal, ami olyan súlyos méreteket öltött nála, hogy arra már ráment a házassága, az állása és amilyen gyors ütemben haladt előre nyilvánvalóan az egészsége is. A hozzá való viszonyom az alkoholizmusa miatt elég különös, mondhatni meglehetősen távolságtartó volt, mivelhogy utálom a részeg emberek. Utálom, ha valaki az alkohol hatására kifordul önmagából, és másnap arra sem emlékszik, hogy miket mondott vagy tett bódult pillanataiban, és ez sajnos Rachellel is gyakran előfordult. Volt, hogy olyan sokat ivott, hogy arra sem emlékezett utána, hogy hol volt és hogy mit csinált. Fájdalmas volt olvasnom ennek a nőnek a kicsapongásairól és az ebből adódó emlékezetkieséseiről. Eleinte undorodtam tőle és határozottan taszítónak éreztem a személyét, aztán ahogy jobban megismertem és beleláttam a fejébe elkezdtem szánni, és a könyv végére - a fene se gondolta volna - de már együtt is éreztem vele, amit az első oldalak olvasása közben kizárt dolognak tartottam. Rachel emlékezetkiesései a történet szempontjából igen nagy jelentőséggel bírtak, úgyhogy szerintem a feszültség fokozása érdekében igen jó húzás volt az író részéről az, hogy a történet egyik narrátorát egy ilyen labilis, megbízhatatlan és irányvesztett női karakternek ábrázolta.


Nagyon nehéz erről a könyvről spoiler nélkül bármit is mondanom, úgyhogy nem is nagyon feszítem tovább a húrt a lényeg, hogy a regény tele van titkokkal, Rachel memóriája pedig sötét foltokkal, melynek eredményeképp egy igen izgalmas és hátborzongató történetet kaptunk. Bevallom a bűnös kilétét illetően kicsit becsapva érzem magam, ugyanis több gyanúsítottam is volt, de ezt a kérdést az írónő egy olyan csavarral oldotta meg a végén, aminek szerintem semmi háttere vagy alapja addig nem volt, mintha csak egy varázskalapból húzta volna elő a megoldást, de igazából nincs okom panaszra, mert a könyvet két nap alatt kiolvastam, szóval jól szórakoztam rajta. És bár a szereplőket nem sikerült megszeretnem, ettől függetlenül ők is, és maga a történet is heves érzelmeket váltott ki belőlem, ami miatt tulajdonképpen emlékezetes olvasmány marad a számomra.
Paula Hawkins


Kiadó: XXI. Század
Eredeti cím: The Girl on the Train
Fordította: Tomori Gábor
Oldalszám: 320

2015. máj. 8.

Romantika dögivel...

A Gabo Kiadó mindig is a szívem csücske volt, elsősorban a romantikus regényei miatt - gondolok itt Julia Quinn, Fiona Paul, Dani Atkins, María Dueñas könyveire - és azért is, mert más, általam megnevezni nem kívánt kiadóktól eltérően nem aprózzák el 1-1 sorozat vagy trilógia megjelentetését. Nem kell hónapokat, sőt mi több éveket várni a kedvenc sorozataink következő részére. Arról már nem is beszélve, hogy gyakran új szerzőkkel lepik meg hol a történelmi, hol pedig a jelenkori románc kedvelőit. Most például Kristen Ashley Álomférfi sorozatának első két kötetét hozzák el hamarosan nekünk, mely annak ellenére, hogy jelenkori románc - az FBI-os és nyomozós beütése miatt - mégis felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy az első résszel tuti megpróbálkozom.

Kristen Ashley: A titokzatos Ő

Miközben Gwendolyn Kidd Cosmopolitan koktélt iszik, találkozik álmai férfijával. És a találkozásból furcsa kapcsolat lesz a titokzatos férfival, aki éjszakáról éjszakára megjelenik a szobájában, mindig többet akarva.
Gwen már éppen azon tanakodik, hogy véget kellene vetnie ennek az őrült kapcsolatnak, amikor megjelenik pokolfajzat húga, Ginger legjobb barátnője, és figyelmezteti Gwent, ha neki meg a húgának nem jön meg az esze, „mindketten megdöglenek". Gwen úgy dönt, a problémát rátestálja húga motoros barátjára.
Ezzel azonban felhívja magára a denveri alvilág figyelmét, ezért Cabe „Hawk" Delgadónak – aki nem más, mint a titokzatos férfi – kell vigyáznia Gwen testi épségére.
Így kezdődik a kommandós és a Cosmo-lány ember ember elleni küzdelme, és miközben Hawk a maga egyéni módján teszi a szépet Gwennek, a lány túlél egy bombatámadást, egy lövöldözést, egy-két emberrablást, dögös motorosok és szívdöglesztő rendőrnyomozók heves ostromát, és megismeri a szívszorító okot, amiért Hawk igyekezett távolságot tartani tőle.
S miközben mindez történik, Gwen megtudja azt is, hogy a húga komoly bajban van, és el kell döntenie, kinek az életét kívánja megmenteni: pokolfajzat húgáét vagy álmai férfijáét.
Várható megjelenés: 2015. május 15.


Kristen Ashley:A vadember

Miközben Tessa O'Hara cukrászda kirakatának kosarait tölti fel, megszólal az ajtó feletti csengő, és Tessa álmai férfiját pillantja meg. Fél perc sem kell, hogy a férfi meghívja egy sörre. Újabb fél perccel később Tessa elfogadja a meghívást. De négy szerelmes hónap múlva Tessa rájön, hogy a férfi fedett DEA-ügynök, aki azt akarja kideríteni, Tessa benne van-e volt férje drogügyeiben.

Nyilvánvaló, hogy Tessa ezek után úgy dönt, köztük vége mindennek.
De Brock Lucas, a DEA-ügynök nem így gondolja. A küldetéstudattól fűtött férfi valóban elkötelezettje a hivatásának, és éveket töltött Denver alvilágában, a társadalom alja közt. A lánnyal töltött négy hónapot azonban igazán élvezte, hiszen Tess legalább olyan édes volt, mint a süteményei. De a nyomozás közben Brock Tess szörnyű titkáról is tudomást szerez, és szilárdan eltökéli, ő lesz az a férfi, aki meggyógyítja a lányt, és egyben vissza is hozza énjének vad, szövevényes világából.
Ahogy a vad és az édes keveredik, kihívások egész sora vár rájuk, családi tragédiák és halálos betegség. Nem beszélve Tess drogbáró ex-férjéről és Brock volt feleségéről, aki minden eszközt bevet, hogy szétválassza a párt.
De Brock Lucasnak is megvan a maga vad oldala, de a múltban, a bosszú ösvényén járva egyszer már szabadon engedte magában ezt a vadságot, nem is sejtve, hogy olyan hibát követ el, amelyért évek múlva az ő édes Tessének kell fizetnie.
Várható megjelenés: 2015. május 31.

A sorozat a gr szerint négy részes és a borítókkal kapcsolatban az a ritka eset áll fenn, hogy bár a külföldiek sem rosszak, de a magyar nekem most jobban bejön.



A következő könyvet a kiadó új romantikus blogján találtam, ami ugyan még előkészületben van, úgyhogy a megjelenéssel kapcsolatban nincs információm, de a tartalmából ítélve úgy érzem, hogy ez is erősen olvasós lesz.

Daniela Sacerdoti: Vigyázz rám

Eilidh Lawson élete válságban van. A többéves sikertelen, meddőség elleni kezelések, egy hűtlen férj és egy nyomasztóan rátelepedő család a tűrőképessége határára sodorja. Összeomlik, és elmenekül az egyetlen helyre, amelyről úgy gondolja, hogy ott vigaszt lelhet – gyermekkora helyszínére, a Felföldre. Miközben összetört élete darabjait próbálja ismét egymás mellé illeszteni, találkozik gyerekkori barátjával, Jamie McAnenával, aki egyedül neveli a kislányát, Maisie‑t. Miután Maisie anyja Londonba ment, hogy karriert csináljon, és Jamie édesanyja, Elizabeth jobblétre szenderült, Jamie belenyugodott, hogy kéttagú család lesznek.
De néha nem olyan egyszerű a dolog, mint amilyennek látszik. A sors különös útjai minden vonakodásuk ellenére újra meg újra összehozzák Eilidh-t és Jamie‑t. Mert amikor minden elveszni látszik, a segítség a legváratlanabb helyekről jöhet.



2015. máj. 7.

Jessie Burton: A babaház úrnője

A babaház úrnőjét már akkor kinéztem magamnak, amikor még csak a kiadó várható megjelenései közt volt látható, úgyhogy ahogy előrendelhetővé vált, rögtön le is csaptam rá. Bevallom azért kicsit féltem, hogy nem éri majd meg a pénzét, de kár volt aggódnom, mert amellett, hogy a külcsín rendkívül kellemes, a belbecs sem marad el mögötte.


2015. máj. 3.

Áprilisi beszerzések

Beszerzések terén ez a hónap ismét nagyon bőséges és nagylelkű volt felém, mivelhogy újra csak csupa csupa szép és érdekes könyvek kerültek hozzám. A babaház úrnőjét és A lány a vonaton-t még az előző hónapban rendeltem elő, és egy kuponkód felhasználásával 33%-os kedvességért jutottam hozzájuk a Líránál. Egyébként most a könyveim 90%-át ott szoktam beszerezni, mert az előrendelésekre alapból 27%-ot adnak és gyakran vannak olyan kuponkódok, amik akár 33%-ig is felviszik ezt a kedvezményt.
Az alsó három könyv az molyos vásárlás volt, és bár Marina Fioratotól eddig még csak a Siena lányát olvastam A velencei szerződésre már régóta fájt a fogam, és ha már ott volt mellette A muránói üvegfúvó is, akkor arra is rátettem a kezem. Bízom benne, hogy nem fognak csalódást okozni.

Aztán jártam ám a Könyvfesztiválon is, ahol Nikkinccsel egy remek napot sikerült eltöltenünk, nagyon szép élményekkel tértem haza, remélem, hogy jövőre ugyanott és ugyanúgy.... :) A fesztiválos kalandozásom eredménye az Angyali győzelem és A tizennegyedik aranyhal lett, de igazából több könyvet is szívesen vásároltam volna, mert kinéztem ám én magamnak még itthon A kis szellemet és a Szörnyek Titkos Részlegét a gyerekeknek, de hiába tötyöltem-mötyöltem oly sokat a Kolibris stand előtt, az eladó srác nem figyelt rám - egy fiatal lánnyal volt elfoglalva -, így türelmetlen vásárló lévén hamar tovább is álltam és inkább a Gabonál vettem meg az aranyhalas könyvet.
A maradék kettő; az Érzékek tánca és a Szárnyak nélkül szabadon a kiadó jóvoltából került hozzám, mindkettőre rendkívül kíváncsi vagyok.

Összesen 9 könyvvel zártam a hónapot, melyekből még csak a babaházast sikerült elolvasnom. A felső sorban bőszen jelentkező két könyvet épp most olvasom, úgyhogy nagyon úgy tűnik, hogy ebben a hónapban sem maradok olvasnivaló nélkül... nem mintha álmatlan éjszakáim lettek volna ez miatt.

Jaaa, és majd elfelejtettem! A 12 darabos várólista projektemmel nagyon szépen haladok, már a 4. könyvet olvastam róla, májusra pedig Gaura Ágnestől a Vámpírok múzsáját tervezem, de belekukkantva a könyvbe a hangyaf***nyi betűktől kissé elment a kedvem az olvasástól - lehet, ha ezt korábban tudom be se válogatom a listába - ettől függetlenül nagyon kíváncsi vagyok rá, de ez az apróság kicsit visszavett a lelkesedésemből.


2015. máj. 2.

Elizabeth Richards: A sötétség városa (A sötétség városa 1.)

Az utóbbi olvasmányaimat elnézve nagyon úgy tűnik, hogy ismét rácuppantam az ifjúsági (YA) regényekre, ami szerintem nem baj, jó is az, (már aki szereti), a lényeg, hogy módjával fogyasszuk őket, mert tapasztalatom szerint hamar rájuk lehet ám unni - micsoda életbölcsességet osztottam meg most veletek - és sajnos most én is így jártam, úgyhogy egy kis időre felfüggesztem ezzel a műfajjal a kapcsolatom, és valami komolyabb és maradandóbb olvasmány után nézek, de jelenleg A sötétség városa van terítéken, úgyhogy most erről regélek nektek pár sort.

A történetről röviden annyit, hogy a cselekmény egy bizonyos Fekete Városban játszódik, ahol a háborút követően egy Határfalat emeltek, mely arra volt hívatott, hogy elszigetelje az emberi lényeket a sötétfajzatoktól, de ez nem mindig volt ám így. A háború előtt ez a két faj békében élt és szerelembe is esett egymással, utódokat nemzettek, akiket Kevertvérűeknek hívtak, szóval mondhatni idilli hangulat uralkodott a vidéken egészen addig, amíg egy csúnya vírus el nem szabadult, melytől a sötétfajzatok mutálódni nem kezdtek. Ettől aztán naná, hogy kitört a háború, melynek eredménye az lett, hogy az emberek a sötétfajzatokat a Fal túloldalára száműzték. És bár a háború már rég véget ért mégis máig lüktet a feszültség a Fal két oldalán élők között, akik ugrásra készen várják, hogy újra összecsaphassanak.

Főhősünk Ash egy kevertvérű, pontosabban az egyetlen kevertvérű a városban - de hogy miért pont ő az egyetlen, és hogy a többiek hol vannak, és az az egy, aki előkerült a könyvben annak miért kellett bujkálni, azt máig nem értem, bár nem tartom kizártnak, hogy volt róla szó a sorok között, csak az én figyelmemet kerülte el, ki tudja, a lényeg, hogy nem ez volt az egyetlen olyan dolog a sztoriban, ami nem volt egészen kristálytiszta a számomra. De ez nem is csoda, mert a szerző a könyv első negyedében annyi új információt zúdít az olvasóra, hogy az szinte agyonnyomja őt - jelentem velem is ez történt.

De lépjünk tovább és nézzük a sötétfajzatokat, akik egyébként egy kis eltéréssel teljesen olyanok, mint a közönséges vámpírok, azaz ők is vérrel táplálkoznak, fehér bőrűek és nehezen viselik a tűző napfényt, ellenben a szokásostól eltérően két szív is dobog a mellkasukban, míg a kevertvérűeknél ez a két szív nem dobog. A sötétfajzatoknak és a kevertvérűeknek van egy másik különleges adottságuk is, ez a Köd nevű euforikus érzést okozó kábítószer, ami a foguk alatt lévő méregzacskókban termelődik, és akkor kerül az ember szervezetébe, ha megharapják őt. Ezzel a droggal kereskedik főhősünk a megélhetése érdekében, ezt árulja azoknak, akik a szerelem illúziójára vágynak ebben a sötét és reményvesztett világban.

"- Nem csókolózunk. Ez szigorúan üzlet, értetted?
Kissé csalódottnak látszik, de ne keverjük össze az üzletet az élvezettel. A lány félszegen kigombolja a kabátjagallérját, elém tárva karcsú, sápadt nyakát. Éhség mar a gyomromba erre a látványra(...)
(...)Agyaram mögött majd szétrepednek a méreggel teli zacskók, annyi gyűlt össze hirtelen.
Koncentrálj, Ash! Ne menj el idő előtt!
Ráhajolok a lányra, ajkam nyaka puha bőrére szorítom, közvetlenül a füle alatt."

Nos, ennek kapcsán az jutott az eszembe – nem, nem Ash másik zacskója hanem, hogy akkor béke idején, aki egy sötétfajzatba volt szerelmes és intim kapcsolatba lépett vele, az mindig be volt tépve? Mert nekem úgy jött le a történetből, hogy ez a Köd nevű mámor elég kemény és komoly függőséget okozó drog, és ha teszem azt a szerelem hevében véletlenül, vagy akár készakarva elcsattant egy-két harapás, akkor bizony volt ám ott repülés, ami, ha valóban így volt és a háború előtt mindez nemcsak természetes, de törvényes is volt, akkor szintén rengeteg kérdést von maga után a részemről.

Szóval a könyv iránti érzéseimet illetően több okból is óriási nagy kavalkád van bennem, egyrészt a fentebb említettek miatt, másrészt pedig mert az írónő a történet megalkotásában minden jel szerint szépen összekutyulta a Twilightot a Rómeó és Júliával valamint az Éhezők viadalával, majd mindezt az elegyet nyakon öntötte a fajüldözés és az etnikai tisztogatás súlyos témájával a keresztre feszítésről már nem is beszélve. Úgyhogy az a világ, amit a szerző teremtett és a szerelmi történet hátterének szánt, ha egyedinek nem is, de mindenképp érdekesnek és izgalmasnak találtam. (Na jó, "a lány, aki lángra lobbant" szlogen átültetése már nekem is sok volt.)  De tegyük félre a koppintások miatt érzett frusztrációmat, és nézzük a romantikát, ami szerintem mindent vitt ebben a könyvben. Hát igen. Mit is mondhatnék erre. Ez a vonal fekszik nekem a leginkább. Ez az én szívem csücske.

Ash kevertvérű volt, míg Natalie egy kormánytisztviselő mondhatni burokban felnőtt lánya, akinek az apját ráadásul egy vírussal fertőzött sötétfajzat ölte meg. Nekik kettőjüknek nem lett volna szabad egymásba szeretniük és nemcsak azét, mert mindezt a törvény tiltotta, sőt mi több, halállal bűntette, hanem mert egymás ellenségei voltak és a múltjukból adódóan egyértelműen gyűlölniük kellett volna a másikat. Ők azonban mindennek ellenére mégsem tudtak az érzéseiknek megálljt parancsolni...
A regény nyelvezete, mint azt már a legtöbb YA könyvnél megszokhattam elég egyszerű, csakis a cselekményre koncentrál, de mindezt ellensúlyozta számomra a könyv hangulata és a főszereplők közötti szerelmi románc, ami komolyan mondom, annyira szenvedélyes és annyira bizsergető volt - pedig csupán csak lopott csókokról és simogatásokról volt benne szó -, hogy attól aztán még én is rózsaszín pillangókat láttam.
Elizabeth Richards

A könyv egyébként olyan kérdésekkel van tele, amik úgy gondolom, hogy mindenkit megmozgatnak majd, talán ezért is voltam képtelen hosszabb időre letenni és egy két nap alatt kiolvasni. És bár a történetben sok hasonlóságot találtam más könyvek szereplőivel és cselekményeivel kapcsolatban mégis úgy gondolom, hogy egy igen dinamikus, csavarokkal és váratlan eseményekkel teli jó kis nyitó kötet volt ez. Úgyhogy a kíváncsiságtól hajtva - hogy vajon mi lesz a két faj közötti küzdelem kimenetele, és hogy mi történik majd Ash-el és Natalie-val ebben a lepusztul és erőszakkal teli világban - a sorozat folytatására is be fogok nevezni.


A sorozat részei:

1. Black City - A sötétség városa 
2. Főnix - Főnix 
3. Wings


Ui.: Ez immár a 4. várólista-csökkentős könyvem volt.

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Black City
Sorozat: BlackCity
Fordította:Béresi Csilla
Oldalszám: 392


2015. ápr. 23.

Chanda Hahn: Bűbájtalan (Balszerencsés tündérmese #1) - Röpke poszt (4)

Ez a könyv úgy került a kezembe, hogy valami nagyon könnyed, kicsit sem elgondolkodtató rövid és mesésen romantikus történetre vágytam, valami olyanra, ami nem veszi túlzottan igénybe az agytekervényeimet sőt, ha esetleg még kicsit pusztítja is őket, azt sem lett volna nagy baj, és hát mit is mondhatnék, Chanda Hahn regénye mindezeknek a kívánalmaimnak tökéletesen megfelelt.

Hősnőnk Mina Grime az iskola lúzere egészen addig a napig, amíg meg nem menti a suli legmenőbb pasijának az életét egy iskolai kiránduláson. Azt viszont, hogy ezzel az akciójával a figyelem középpontjába kerül és nemcsak a suli diákjai, hanem olyan mesebeli teremtmények is felfigyelnek rá, akik elől az anyja mindeddig csak óvta és védte őt álmában sem gondolta volna. Ugyanis Mina Grime valójában a Grimm testvérek leszármazottja, akit egy olyan átok terhel, mely generációról generációra száll. Ez az átok ölte meg az édesapját és most Mina élete is veszélybe került, így hát rajta a sor, hogy belépjen a mesevilágba és megtörje az évszázados átkot. Ahhoz azonban, hogy mindez megtörténjen, meg kell szereznie egy könyvet, és végig kell játszania több mint 200 mesét.

A könyv alapötlete szerintem nagyon jó, a kivitelezés viszont elég gyatrára sikerült, sokkal többet is ki lehetett volna hozni ebből a történetből, mint amennyit az írónak sikerült. A főszereplő lány - vagy inkább nevezzük kislánynak - borzasztóan idegesítő volt a számomra, ő tipikusan az a fajta szereplő volt, akinek az értelmi és érzelmi szintje kicsit sem volt összhangban a korával. A telefonmániás barátnője szintén zenész, lapozzunk. Brody és Jared: igazából miattuk adtam nagy jóindulattal három csillagot a könyvre, mindkettőjüket szerettem, ők tényleg olyanok voltak a regényben, mint a mesebeli hercegek, pontosabban csak Brody volt szőke és gazdag, Jared abból a bizonyos dögösen rosszfiú fajtából való volt. Mivel meséről van szó, így természetesen nem maradhattak ki az izgalmas és felettébb érdekes varázslények sem a sztoriból, akiknek az volt a feladatuk, hogy riogassák ezt a szegény Mina lányt és szerezzék meg tőle a varázskönyvet, de sajnos ezek a lények nemhogy félelmetesek nem voltak - képzeljétek, ilyen névvel futott az egyikük, hogy Szürke Farok, most komolyan? fetrengtem a röhögéstől - hanem még állati nevetségesek is.
Chanda Hahn
Sajnos a könyvről nem sok jót tudok írni, a történetevezetés elég foghíjas volt, a cselekmény pedig kidolgozatlan, ráadásul az egésznek a szellemi tápértéke majdnemhogy a nullához konvergált, de hogy őszinte legye ez most nem is igazán érdekelt, mert meglepő mód irtó könnyen csúszott és még szórakoztatott is, úgyhogy egyszeri olvasásra és vészhelyzet esetére nekem ez most tökéletesen megfelelt. A folytatásra viszont már egyáltalán nem vagyok kíváncsi, hiába imádom a meséket, és hiába oly gyönyörűek és hívogatóak ezek a csodás borítók, rajtam nem fog a varázsuk.



A sorozat eddig megjelent részei:
1. UnEnchanted - Bűbájtalan
2. Fairest
3. Fable
4. Reign
5. Forever


Kiadó: Maxim
Eredeti cím:UnEnchanted 
Sorozat: An Unfortunate Fairy Tale
Fordtotta: Stier Ágnes
Oldalszám: 256

2015. ápr. 19.

Kedvencek margójára

Úgy érzem, hogy nekem ezt a sorozatot nagyon rövid időn belül újra kellene olvasnom, mert annyira imádtam és mert kezdek ettől a sok napsütéses reggeltől, madárcsicsergéstől és virágbomlástól romantikus hangulatba kerülni.


“(...) két összebékíthetetlen csoport van Londonban, akik örökre éles szembenállásban maradnak, mert elsimíthatatlan érdekellentét áll fenn közöttük: az ambiciózus anyák és a megrögzött agglegények. Az ambiciózus anyáknak férjhez adandó lányaik vannak. A megrögzött agglegények nem akarnak megnősülni. A konfliktus lényegét mindenki megérti, akinek egy csöpp esze is van (...)”

Ui.: És igen, még mindig az 1800-as évek Londonjában az eseménydús báli szezonok, hercegek és vikomtok korában élnék a legszívesebben, de természetesen csak egy gazdag, nagyon gazdag család egyedüli sarjaként. És nem, kicsit sem érzem magam ez miatt önzőnek. 


2015. ápr. 18.

J. R. Johansson: Paranoia (Éjjeljárók #2) - Röpke poszt (3)

Az utóbbi időben kicsit elment a kedvem a blogolástól, ami nem azt jelenti, hogy bedobom a törölközőt, csak kicsit takarékra állítom magam és várom, hogy újra kisüssön a nap. Ennek fényében - vagy inkább árnyékában - a mostanihoz hasonló zanzásított posztokra lehet tőlem számítani, mondjuk erről a könyvről speciel épp nem is lett volna nagyon sok írnivalóm, azon kívül, hogy úgy tűnik, hogy egyre közelebb kezd kerülni a szívemhez e sorozat, de hát végül is ez is épp elég indok arra, hogy az összes nyűglődésem és tompa fásultságom ellenére mégiscsak említést tegyek róla, nem igaz? Úgyhogy minden előkészítés nélkül bele is vágok a közepébe.

Baromira ki voltam már éhezve erre a könyve, hogy miért, azt magam sem tudom pontosan, mivelhogy az első rész nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, ettől függetlenül mégis, ahogy megláttam a trilógia második kötetét az új megjelenések között, azonnal a magaménak akartam tudni. És, hogy őszinte legyek nem bántam meg, mert még mindig nagyon jó ötletnek tartom ezt az álomlátósdi dolgot, amit most talán mintha még jobban is élveztem volna, mint korábban. A történet természetesen tovább bonyolódik, és míg az első részben nem kaptunk semmi háttértörténetet itt most elég sok mindent tudhattunk meg az éjjeljárók világáról és azok három különböző fajtájáról. Sajnos az első száz oldal, ahol Parker a barátai elutazása miatt egyedül marad és ennek köszönhetően a sötétebb oldala a felszínre tör, nekem kissé lassúnak tűnt, ami nem azt jelenti, hogy nem tetszett és nem örültem annak, hogy közelebbről is megismerhetem Parker sötétebb és kellemetlenkedőbb oldalát, hanem egyszerűen csak arról van szó, hogy ez a rész nekem lassabban csúszott a többinél. Amikor azonban Parker barátai visszatértek és ismét körülvették, meghallgatták és támogatták őt a terveiben az események is - akár egy lassan felpörgő búgócsiga - kezdtek szépen beindulni.
Az előző részhez hasonlóan a szereplők még mindig nagyon szimpatikusak és normálisak voltak a számomra, amit azért is érezek fontosnak megemlíteni, mert nem egy olyan olvasmánnyal volt mostanában dolgom, ahol a tizenéves fiatalokat az író annyira idiótának vagy épp naivnak állította be, hogy az még a legjámborabb ember türelmét is próbára tette, de itt ilyenről szó sem volt, ugyanis a szerző a szereplők érzelemvilágát; barátság, féltékenység, szerelem és düh rendkívül jól ábrázolta csakúgy, mint Parker összetett karakterét, akinek a sötét oldalát a könyv végére biz' isten még meg is szerettem. Úgyhogy jó kis történet volt ez, és biztos vagyok benne, hogy annak, aki olvasta az első részt nem fog csalódást okozni.  Az pedig, hogy nem egy végeérhetetlen sorozatról van szó külön öröm a számomra.
A trilógia eredeti borítói
Hogy őszinte legyek nekem a könyv magyar borítói nem igazán jönnek be - és lehet ezzel a véleményemmel nem leszek túl népszerű, de úgy gondolom, hogy az eredeti az sokkal ütősebb és ennek köszönhetően jobban vissza is adja a könyv hangulatát. Sajnálom, hogy nem vette át a kiadó.


Kiadó: Fónix Könyvműhely
Eredeti cím: Paranoia
Sorozat:The Night Walkers
Fordította:Dr. Sámi László
Oldalszám: 278


2015. ápr. 9.

Charles Belfoure: A párizsi építész

Azt vettem észre, hogy mostanában egyre több könyv szól a náci korszakról, a történelem eme legembertelenebb időszakáról. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy eddig nem készült volna már számos írás és film erről a témáról, de a tavaly olvasott Asszonyok városa - mely igen nagy hatással volt rám - és most ez a könyv is valahogy más volt. Talán, mert mindkét esetben a történet középpontjában hétköznapi emberek és azok küzdelmei álltak, mely által sokkal kalandosabb, ember közelibb, és sokrétűbb módon nyerhettem betekintést a történelem e szeletébe - ki tudja - a lényeg, hogy mindkét könyv olvasását roppant mód élveztem és örülök, hogy rájuk találtam.

1942-ben járunk a német megszállás alatt álló Párizsban. Főszereplőnk egy igen tehetséges párizsi építész Lucien Bernard, akinek a karrierjét a háború kettétörte, ezért is örült nagyon, amikor egy gazdag gyártulajdonos munkát ajánlott neki. Manet azzal bízta meg Lucient, hogy az egyik lakásába egy zsidó ember számára olyan titkos rejtekhelyet tervezzen, amit még a legelszántabb német katonák sem tudnak megtalálni. Lucien első reakciója a megbízás elutasítása volt, mivel ő soha nem szimpatizál a zsidókkal - antiszemita környezetben nevelkedett - így nem sokat törődött a sorsukkal, mindig is csak az érdekelte, hogy a saját bőrét mentse. De amikor Manet annyi pénzt, és több olyan gyárépület - melyekben nem mellesleg a honfitársaik legyilkolását szolgáló hadianyagok termelése folyt -, megtervezésének a lehetőségét kínálta fel a számára, beadta a derekát. És bár kezdetben csak egy búvóhely tervezésébe egyezett bele, később azt mégis egy újabb követte, majd még egy és még egy...

Eleinte Lucien élvezte a kihívást, hogy túljárhat a nácik eszén, mivelhogy a mérhetetlen becsvágyának hála a megbízásaiban ő nem az emberek megmentésének a lehetőségét látta, hanem a tervezés művészetét. A zsidókat sújtó gyűlöletet és brutalitást azonban egy szörnyű tragédia után mégsem tudta figyelmen kívül hagyni és egyre személyesebbé kezdett válni számára a játszma. Nem tagadom, volt egy két olyan rész a könyvben, ami megdolgozta a lelkem, úgyhogy szívből drukkoltam Luciennek, hogy a tehetségét felhasználva minél több borsot tudjon törni a németek orra alá, de Lucien nem volt hős, még kevésbé filantróp, aki kiáll az elnyomottakért. Ő csak egyszerűen túl akart élni és házakat, gyárakat tervezve nagyokat akart alkotni, amiért én roppant mérges voltam rá, a gyávaságától pedig kifejezetten undorodtam. De aztán amikor a saját árnyékát átlépve megtörtént nála a pálfordulás, kicsit csitultak bennem ezek az érzelmek, de igazából soha nem múltak el.
És, ha már a szeret nem szeret kérdésnél tartunk, akkor furcsa mód egyik szereplő sem került közel a szívemhez - pedig volt ám belőlük bőven, nem volt okom panaszra -, melynek valószínűleg az lehetett az oka, hogy többnyire sztereotip módon bemutatott karakterekről volt szó, ami persze a legegyszerűbb és leggyorsabb módja annak, hogy a szerző bemutassa a szereplői jellemét, de én inkább jobban szeretem az összetettebb és árnyaltabb típusú emberábrázolást.

Az író egyébként számos olyan csavarral és konfliktussal tűzdelte meg a történetet, melynek hatására nemcsak, hogy folyamatosan nőtt bennem a feszültség, de több helyen majd kiugrott a szívem a helyéről. Ott volt például Lucien új alkalmazottja, akinek a nagybátyja a Gestapo egyik fejese volt, és amiről Luciennek mindvégig sejtelme sem volt. Mint ahogy arról sem, hogy ez a fiú véletlenül rábukkant az egyik olyan rajzára, amin egy titkos rejtekhely tervei voltak és elkezdte követni őt - na ekkor jött rám igazán a nehéz légzés. Meg az Adele-ügynél, amikor Lucien szeretője -, aki egyébként a német tiszteket sem vetette meg - a náci partnerétől pont azt a házat kapta ajándékba, ahova Lucien rejtekhelyet tervezett, amire egy véletlen folytán rá is bukkantak. Vagy, amikor Lucient elkapták az ellenállás emberei és felszólították, hogy azonnal hagyja abba a németek haderejét erősítő gyárak tervezését - amivel egyébként már bőven átlépte a kollaboráció határát - és döntse el végre, hogy melyik oldalon áll.

Szóval izgalomból aztán tényleg nem volt hiány a kötetben, tetszett, hogy egészen a történet végéig a feszültség kellő mértékben volt adagolva, ami a könyv érdekes sztorijával nagyon jó elegyet alkotott - igaz a megvalósítással és a végével voltak némi problémáim, de ezeken hamar túl tudtam lépni, mert ez a könyv is azok közé a könyvek közé tartozik, melyeket gyorsan, szinte egyszerre el lehet olvasni, és bár az Asszonyok városához nem ért fel, mégis izgalmas kikapcsolódást nyújtott a számomra, úgyhogy akiket ez a korszak és ez a téma egy kicsit is érdekel, azoknak bátran ajánlom.
Charles Belfoure

A könyv egyébként félig valós eseményeken alapul, ugyanis Eredetileg I. Erzsébet korában egy bizonyos Nicolas Owen - aki egy jezsuita laikus testvér volt - „paplyukaknak” nevezett rejtekhelyeket épített a nemesi udvarházakban az üldözött katolikus papok számára. Sajnos Owent végül elfogták, és halálra kínozták – a katolikus egyház azóta is a hit nagy mártírjai közt tartja számon.


Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: The Paris Architect
Fordította: Getto Katalin
Oldalszám: 416


2015. ápr. 4.

Hírmorzsa kávé mellé

Nemrég jött velem szemben a neten ez a könyv, ami a náci korszakban játszódik, és amiről úgy gondoltam, hogy muszáj lesz nektek is megmutatnom. A regényt egy olasz származású író Luca Cognato írta, és elsősorban azért figyeltem fel rá, mert a Manó Könyvek gondozásában jelenik meg, és mint tudjuk a kiadó a fiatalabb korosztályt célozza meg a kiadványaival. És hát ezért is vagyok én tulajdonképpen roppant kíváncsi erre a könyvre, hogy miként is tudta az író szavakba önteni és átadni erről az időszakról mindazt, amit át kellett adnia - vagyis a kor hangulatát, az elveszett életérzését, a szereplők karakterét, a jó és a rossz küzdelmének harcát - a fiatal olvasók számára, ami egyébként nemcsak nekik, hanem nekünk, felnőtteknek is szól.

A borító rendkívül tetszik, egyszerre szomorú és reményt keltő főleg úgy, hogy tudom miről is szól a könyv. Nekem kicsit olyan Schindler listája-feelingje van az egésznek.

Luca Cognolato – Silvia del Francia: A láthatatlan hős

Ebben a fiataloknak szóló regényben megelevenedik a történelem egyik legembertelenebb időszaka: 1944-45.
Miközben a szovjet csapatok nyugat felé törnek előre, a fővárosban rekedt zsidókat az éhség és a hideg mellett a német és magyar nácik esztelen támadásai tizedelik. Ekkor egy olasz húskereskedő elhalasztja saját hazautazását azért, hogy annyi embert mentsen meg, amennyit csak tud. Amikor a spanyol nagykövet elhagyja a várost, úgy tűnik, a követség oltalma alatt álló zsidók számára elveszett minden remény. Nincs más hátra, Perlasca megpróbálja megmenteni őket, ehhez azonban egy utolsó, elképesztő, hihetetlenül kockázatos hazugságra van szükség…

Végül 5200 zsidót sikerült megmentenie. Budapesten.

Giorgio Perlascaról a fiatal olasz üzletember hőstettéről egyébként film is készült Perlasca - Egy igaz ember története címmel, amire természetesen nagyon kíváncsi vagyok csakúgy, mint magára a könyvre.

Kiadó: Manó Könyvek
Eredeti cím:L' eroe invisibile
Oldalszám: 200

Megjelenés: 2015. április 20.


2015. ápr. 1.

Márciusi beszerzések

Ámokfutó. Azt hiszem, hogy ez a legjobb szó, amivel jellemezhetem magam ebben a hónapban, mivelhogy teljesen és totálisan visszavonhatatlanul elszabadultak velem a pozitív indulatok könyvvásárlás terén. De még mielőtt valaki elkezdene sajnálni, az isten szerelmére ne tegye, mert én ezt a vadulást nagyon bírom. Imádok könyveket vásárolni. Imádom, amikor megérkeznek hozzám és a kezembe vehetem, átlapozhatom, megforgathatom és simogathatom őket. Imádom a könyvek birtokbavételének eme fantasztikus pillanatait, mely érzés semmihez sem fogható.... De azért nyugtassatok meg, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

Mielőtt azonban tovább dicsőíteném a pénzköltés eme magasztos formáját, íme a márciusi szerzemények, melyek közül szerintem a legeslegolcsóbban (félpénzért) a Moyes könyvet sikerült beszereznem, bár Mazetti sem volt kutya, úgyhogy izgalomra semmi ok, kenyérre is maradt még némi apró a hónap végére.


Az áprilisi Könyvfesztiválra egyébként én már elkezdtem gyúrni. Sok olyan könyv van, amire biztos, hogy rá fogok mozdulni, ezek pedig A babaház úrnője, a Szárnyak nélkül szabadon, Az elvarázsoltak, a Madarak a dobozban.... és ez a lista még bővülni fog, érzem.

A fesztivál programjai közül pedig Iselin C. Hermann Dominó című regényének bemutatója érdekel a legjobban - az író neve annyira ismerős volt, de aztán hamar rájöttem, hogy miért; ő írta az Expressz ajánlott! című levélregényt, ami anno nekem nagyon tetszett -, úgyhogy a szombati programok közül ezt az egyet szúrtam ki magamnak, amire muszáj lesz elmennem, még akkor is, ha e kései időpontnak egyáltalán nem örülök. A könyvbemutató keretein belül egyébként beszélgetés lesz a skandináv női irodalomról a szerző és többek között az egyik kedvenc színésznőm Für Anikó közreműködésével, szóval tényleg jónak ígérkezi a műsor.

A program időpontja: 
20115. április 25.
15.30–16.30 Supka Géza terem

A Könyvfesztivállal kapcsolatos néhány tudnivaló:
Helyszín: Millenáris park
Jegyár: 500 Ft, amely bármelyik standnál levásárolható.
Nyitva tartás:
2015. április 23. (csütörtök)  12.00–19.00
2015. április 24. (péntek)      10.00–19.00
2015. április 25. (szombat)    10.00–20.00
2015. április 26. (vasárnap)   10.00–19.00 

A fesztivállal kapcsolatban bővebb információt a rendezvény honlapján és a molyon is találhatsz.


2015. márc. 31.

Tom Harper: Lazarus kripta

A Lazarus kripta immár a harmadik várólista-csökkentős könyvem, ami bizony már igen régóta várakozott a sorára a polcomon. Igazából magam sem tudom, hogy annak idején miért is vásároltam meg, mivelhogy történelmi kalandregényről lévén szó, műfajügyileg nem kifejezetten áll közel a szívemhez, úgyhogy én arra gondolok, hogy talán a pillanat heve sodort akkor magával, vagy épp nagyon bátornak éreztem magam ahhoz, hogy egy próbát tegyek vele - ki tudja. A lényeg hogy elolvastam, és bár nem voltam tőle elájulva, mindenképp egy roppant erős történelmi jelleggel átitatott történettel volt dolgom, amiért - azon kívül, hogy igen ritkán kerül ilyen a kezembe - bevallom, nem nagyon rajongok. Hogy ez nálam valami születési rendellenesség, vagy a történelemtanáromnak köszönhető, aki az órákon csak leadta és nem előadta az anyagot, nem tudom. Lehet, ha nagyobb hangsúlyt fektetett volna a minden mindennel összefügg elv követésére, és az összefüggések megértésére, akkor most csak úgy falnám a történelmi témájú könyveket, de persze erre már soha nem fog fény derülni.

De visszatérve a regényre, ha nem is tett rám mély benyomást, mindenképp egy meglehetősen érdekes és izgalmas olvasmánynak találtam. Szerettem, ahogy az egyes fejezetek felváltva tárták fel előttem a jelen és a múlt titkait, mely történetvezetést én rendkívül kedvelem.

Ami most kicsit zavart ebben a megoldásban, hogy a fejezetek igen rövidek voltak ahhoz, hogy maximálisan el tudjak bennük veszni, úgyhogy amikor már úgy éreztem, hogy sikeresen átjárt mondjuk a lovagkor hangulata, akkor hirtelen vissza kellett ugranom a jelenbe, Ellie gyötrelmeinek a közepébe, mely ugrások során mindig úgy éreztem magam, mint a partra vetett hal… értitek ugye? Persze hamar el tudtam merülni újra és újra az új helyszín és szereplők világába, de ezek a rövid fejezetek és a hirtelen ugrások kissé megbontották számomra az elbeszélés folytonosságát.  

A könyv egyébként a Szent Grál és egy titokzatos lándzsa eredetéről szól, mely során időben egészen a 12. századig megyünk vissza.

Az egyik idősíkon Camrosi Pétert, más néven Chrétien de Troyes-t egy 12. századi mesemondót, lovagot és utazót ismerhetünk meg. Péter mindössze nyolc éves volt, amikor a szeme láttára brutális módon ölték meg a családját. Akkor megfogadta, hogy bosszút áll a gyilkosokon, de míg addig eljut, rengeteg megpróbáltatáson kell keresztül mennie.

A másik idősíkon pedig egy olyan doktori disszertációjára készülő elszegényedett végzős hallgató a főszereplőnk, akit a londoni Monsalvat bank teljesen érthetetlen módon állásinterjúra invitál. Ellie érzi, hogy a bank körül nincs minden rendben, hogy titkolnak előtte valamit, de az a rengeteg kiváltság, amit ígérnek neki – mesés kezdő fizetés, korlátlan hitelkártya használat - teljesen leveszi a lábáról és ezért el is fogadja az állást. Persze ahogy a lány elkezd a banknál dolgozni, az élete teljesen megváltozik, és fogalma sincs arról, hogy mélyen a bank alatt a középkorból megmaradt kripta egy elképzelhetetlen hatalmú, és féltve őrzött tárgyat rejt, amelynek története elválaszthatatlanul összefonódik az övével. Mint ahogy arról sincs semmi fogalma, hogy a rengeteg utazásnak és a megfeszített munkatempónak hála a barátjával való kapcsolata tönkre fog menni, míg a rejtélyes és titokzatos bankvezetővel Vivian Blanchardal pedig személyesre fog fordulni.

Tetszett, ahogy az író csűrte és csavarta a múlt és a jelen szálait, melyek szép lassan összeértek a történet végére, és melyek nagy része ugyan fikció volt, de az alapok azok mégiscsak igaz történelmi tényekre épültek. Tetszett, hogy a sztori végig gondolkodásra késztetett és a befejezéssel sem volt semmi problémám, ennek ellenére mégis azt kell mondjam, hogy sajnos egyáltalán nem ragadt magával a könyv és varázsolt el úgy, mint ahogyan azt vártam. Nem tudtam magam igazán beleélni a történetbe, úgy éreztem, mintha végig egy fal lett volna köztem és a regény szereplői között, mintha totál kívülről szemléltem volna az eseményeket. Úgyhogy összességében nem hagyott mély nyomott bennem a kötet, amit igazán sajnálok, mert nem volt rossz, de nem az én világom.
Tom Harper

Kiadó: Ventus Libro
Eredeti cím: The Lazarus Vault
Sorozat:-
Fordította: Sóvágó Katalin
Oldalszám: 452


2015. márc. 25.

Ellis Weiner: A Templeton ikrek nagyszerű terve

Ahogy megláttam ezt a mesekönyvet rögtön beleszerelmesedtem, a borítója és a fülszövege olyan hívogató volt a számomra, hogy nem sokat teketóriáztam a vegyem, vagy ne vegyem kérdésen, már repült is rögtön a kosaramba. Amikor aztán megérkezett, nem győztem csak csodálni, simogatni és lapozgatni, annyira elvarázsolt a kék és narancssárga színben pompázó borító, és a könyvben található ragyogó illusztrációk, hogy teljesen odáig voltam érte meg vissza. Persze tudom tudom, hogy nem minden a külső - bár mint látjátok, engem aztán simán be lehet vele etetni -, a belbecs az, ami igazán számít, mely tekintetben ez esetben bevallom azért kicsivel jobbra számítottam.

Tegyük fel, hogy van egy tizenkét éves ikerpár, John és Abigail. Mondjuk John gyakorlatias, és szeret dobolni, Abigail pedig elméleti ember és bonyolult keresztrejtvényeket fejt. Az édesanyjuk hosszú betegeskedés után halt meg nem is olyan rég, mely  miatt az édesapjukat a mai napig folyamatosan eszi a bánat. Persze az ikreket is, de ők valahogy mégis tovább tudtak lépni és folytatni a mindennapjaikat. Ja és az mondtam már, hogy az apjuk egy briliáns feltaláló, akinek az egyik találmánya szabadalmát ugyancsak egy ikerpár akarja kisajátítani – ők játsszák a főgonoszt a történetben -, akik azért, hogy megzsarolhassák a professzort elrabolják az ikreket, akiknek a történet végére majd ki kell szabadulniuk? Nem? Pedig bizony ez így lesz, a kis zseni Templeton palántáknak nagy szükségük lesz az eszükre, hogy túljárjanak a rablók gógyiján – satöbbi, satöbbi. De a végén megoldják. Ennyi.

John és Abigél roppant szimpatikusak voltak a számomra, nagyon tetszett, hogy soha, de tényleg soha nem kaptak hajba, hanem békében elvoltak egymás mellett, és amikor elrabolta őket Vektor R. Hektor és Vektor R. Viktor (akiknek a teljes neve mindig, de tényleg mindig ki volt írva a mesében) profi csapatként működtek együtt a menekülési terv kidolgozásában. (Na az én gyerekeim ilyen "békében megvoltak" dologra tuti nem lennének képesek, ugyanis bűnösen sok energiát tudnak elpazarolni piszlicsáré dolgokon való marakodással.)

A mese egyébként meglehetősen furmányos, kalandokkal és feszültségekkel teli olvasmány volt. Az Elbeszélő - aki nem más, mint maga az író - szellemes és néha szarkasztikus megjegyzései segítettek abban, hogy részletes betekintést nyerjünk a sztoriba, ő volt az, aki végig kalauzolt bennünket a történeten, és akinek tulajdonképpen a stílusa és az egyénisége tette igazán szórakoztatóvá és humorossá a könyvet.
És ő volt az is, aki folyamatosan csak beszélt és beszélt hozzánk, kérdéseket tett fel nekünk, kioktatott, kötekedett és szüntelenül okoskodott, egyszóval állandóan csak kellemetlenkedett. Úgyhogy mi tagadás, egy idő után, nekem kicsit már sok volt belőle, bár minden kétséget kizárólag élveztem a humorát, főleg a fejezetek végén lévő ellenőrző kérdéseit, igaz közel sem annyira, mint a gyerekeim, de azért sokszor csalt mosolyt az arcomra.


Szóval a narrátor félrebeszélését és a történetről való szakadatlan figyelemelterelését bár fárasztónak éreztem, mégis azt kell mondja, hogy jó kis könyv volt ez. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az összhatás tekintetében nálam a könyv külleme többet nyomott a latban, mint a tartalma, de higgyétek el, hogy ettől függetlenül mégis megéri birtokolni e csodás kötetet, hiszen nemcsak egy izgalmas gyerekrablásos mizériának lehettünk részesei általa, hanem olyan " fontos" dolgokra is magyarázatot kaptunk belőle (az Elbeszélőnek hála), mint például hogy mi is az a kriptikus keresztrejtvény, mit jelent pontosan a prototípus, mi a különbség a foxterrier és a Jack Russel terrier között, mire nem jó egy svájci bicska, miért hívják a forgópisztolyt forgópisztolynak, hogyan lehet drótról autót indítani, és a többi és a többi…. bár ez utóbbi kettőre remélem, hogy soha a büdös életben nem lesz szükségük a gyerekeimnek.
Mint mondtam a könyv illusztrációi gyönyörűek, íme pár darab belőlük. (Katt a képre a nagyításért.)
A kötetet 9-12 éves fiataloknak ajánlja a kiadó, és van második része is, amit szintén muszáj lesz majd beszereznünk, de addig is akit érdekel az első kötet ITT bele tud lapozni. Kukkantsatok bele, megéri.
Ellis Weiner

Kiadó: Pagony
Eredeti cím: The Templeton Twins Have an Idea 
Sorozat:Templeton Twins
Illusztráció: Jeremy Holmes
Fordíatotta: Gács Anna
Oldalszám: 232

2015. márc. 20.

Tara Sivec: Csábítások és csemegék

Könyvválasztás tekintetében megvan az a különleges képességem – vagy nevezzük inkább egyszerűen csak női megérzésnek –, hogy igen ritkán nyúlok mellé. Hogy pontos legyek évente kb. egy, max. két olyan regény kerül a kezembe, amitől agyfaszt szoktam kapni, és a Csábítások és csemegékkel az idei év első darabja jelentem ezennel megvolt.
Nem szándékozom bő lére ereszteni az értékelésem, úgyhogy nagy vérengzésre és darabokra cincálásra ne számítsatok, de mivel szó nélkül sem tudom hagyni eme remek művet, így muszáj pár sort írnom arról, hogy miért is nem varázsolt el e gyöngyszem a kiváló soraival. 

Szeretem a szerelmes és romantikus, sőt még a kicsit erotikus történeteket is, aki olvassa a blogomat az tudja rólam, hogy halomszámra olvasom őket. Nem érzem magam álszentnek, virágszálnak vagy prűdnek, nem irtózóm a csúnya beszédtől, sőt gyakran használom is a "b" és "k" betűs szavakat, DE – és az a fránya de, ugye, hogy az mindig ott van? - az a rengeteg káromkodás és szitkozódás, amivel ebben a könyvben találkoztam, az már jócskán túllépte részemről a jó ízlés és érzés határát.

Bevallom nekem már az első 40-60 oldal után kedvem lett volna az egészet a falhoz vágni, de azok, akiknek tetszett a könyv azt mondták, hogy tartsak ki, és olvassam tovább, jó lesz ez, majd meglátom… de nem lett jobb, csak egyre rosszabb. Maga a sztori egy totál valószerűtlen, szirupos tündérmese, semmi eredeti nincs benne, amivel tulajdonképpen nem is lenne semmi problémám, mivel a romantikus ponyvák világában az eredetiség nem elvárás, a lényeg a körítésen van, a szerző stílusán és humorán, a szereplők kidolgozásán, a cselekmény alakulásán és dinamikáján. Ha mindezeket a hozzávalókat az írónak sikerül a megfelelő arányban kevernie és kézben tartania, akkor sínen van a dolog és nyert ügye van. De ez persze nem sikerülhet ám mindenkinek. Bocs Tara, de ez bizony így van.

Innentől bármelyik pillanatban megtörténhetett, hogy kézen fogva körbeállnak, és kórusban énekelni kezdenek a vaginámhoz – az én szegény, szeretet nélkül felnőtt vaginámhoz, amely sohasem ismerhette meg egy műfütyi rezgő érintését. Sajnálom, drága vaginám, bizonyára jobban gondodat kellett volna viselnem!

Atyaég, hogy ez milyen egy borzalmas könyv volt. Semmi másról nem szólt csak a szexről, és hogy ki mennyit tud inni – melynek természetes hozadéka volt persze a hányás - és csúnyán beszélni, ki hogy becézi a farkát és a punciját… most őszintén, ki a fenét érdekel mindez? A szereplők nagyszájú és idióta infantilis tahók voltak. Egyikőjüket sem tudtam megkedvelni és magam előtt elképzelni olyannak, akivel, ha teszem azt, egy csoda folytán találkozhatnék, akkor kapva kapnék az alkalmon, hogy szóba elegyedhessek vele. De mit szóba… messziről elkerülném valamennyit, hiszen két értelmes mondatot nem tudnék váltani egyikőjükkel sem.

Alpári és közönséges. Azt hiszem, hogy ez a két szó jellemzi a legjobban a regényt, mellyel véleményem szerint az írónak nem a megbotránkoztatás volt a célja - pedig lehet, az sokkal jobb lett volna -, hanem annak bemutatása, hogy az erotika és a trágárkodás milyen szépen is megférnek kéz a kézben egymás mellett, illetve hogy mindez milyen csodálatosan szellemes, stílusos!, és mennyire hihetetlenül egyedi is tud lenni. Nos nem akarok ünneprontó lenni, de azt kell mondja, hogy bullshit. Persze nem vagyunk egyformák és nyilván sokan szeretni fogják a könyvet - mint azt a statisztika is mutatja - számomra azonban a többséggel ellentétben nagyon nem jött be. Az irodalom eme fajtáját én túl öncélúnak és vulgárisnak érzem ahhoz, hogy azt a legkisebb mértékben is szórakoztatónak és humorosnak találjam. Hogy őszinte legyek ez az írás meglehetősen unalmas és érdektelen volt - az agyam kicsit meg is tört olvasás közben -, és akkor a történetről még egy szót sem szóltam.

Tara Sivec

Ui.: Ja, hogy a két pont? Az a humor miatt jár, amiről aztán végül is kiderült, hogy mégsem annyira fekszik, úgyhogy igazából csakis a borító miatt.

Kiadó: Könymvolyképző
Eredeti cím: Seduction and Snacks 
Sorozat: Chocolate Lovers ~ Csokoládéimádók 
Fordította: Farkas János 
Oldalszám: 376


2015. márc. 15.

M. C. Beaton: A szende Minerva ~ A hat nővér #1

Egy kicsit rákaptam M. C. Beatonra, mert rövid időn belül ez már a negyedik könyvem tőle. Igaz nem mindegyik volt igazán telitalálat, de e mostani regényében kellemesen csalódtam. Hatalmas bátorsággal felvértezve kezdtem neki A szende Minervának, mivelhogy a róla olvasott eddigi vélemények alapján úgy jött le nekem, hogy ez egy borzalmasan rossz könyv lehet. Az igazat megvallva, azonban számomra nem is volt ez olyan hűde borzalmas, mondjuk az is igaz, hogy a regency románcok már alapból tuti befutók nálam, no meg most igen fogékony hangulatomban is voltam eme műfaj iránt, úgyhogy mi tagadás, hatalmas előnnyel indult a kicsike.

A történet Charles Armitage bemutatásával kezdődik, akinek igen népes családról kell gondoskodnia - hat lány és két fiúgyermek boldog édesapja - ám Isten szolgájaként meglepő mód jobban érdeklik a Sportmagazinok, a Lóverseny magazin hasábjai és a vadászkutyák, mint Isten igéje, így nem csoda hát, hogy a családi kassza kiürült. Mivel tehetős fivére nem hajlandó segíteni rajta, a lelkész kénytelen Londonba küldeni legidősebb lányát, hogy a báli szezonban mielőbb találjon magának egy gazdag férjet. Egy távoli rokon, Lady Godolphin gondjaira bízza Minervát, hogy bevezesse őt az előkelő társaságokba, ám a szépséges Minerva igen tapasztalatlan és naiv, nem ismeri a flörtölés művészetét, és nem tudja, hogy az elegáns külső és a jó modor olykor romlott lelket takar. Persze az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy erkölcsi példázatait a csillogó és léha londoni társaság igen közönyösen fogadja és meglehetősen unalmasnak, a kíméletlen őszintesége miatt pedig igen önelégültnek és túlontúl fölényesnek bélyegzik, mely miatt Minervának életében most először kell megtapasztalnia, hogy milyen érzés is népszerűtlennek lenni, sőt mi több, milyen érzés az, ha azt mondják róla, hogy nem eredeti személyiség.

Mindezeknek hála, a londoni ficsúrok között nagyon gyorsan rossz híre kél a lánynak, melynek köszönhetően aljas terveket szőnek ellene, és fogadást kötnek, hogy kinek sikerül megrontania az ártatlan leányt. Azonban a gazdag és jóképű Lord Sylvester gálánsan a szárnyai alá veszi Minervát, de hogy megtudja-e óvni őt a rosszakaróitól, azt már bizony nem árulhatom el.

Amit nagy általánosságban el szeretnék mondani a könyvről, hogy nagyon kellemes, ha néha ugyan kissé bosszantó, de mindenképp szórakoztató perceket okozott a számomra. A szereplők közül igazán senkit sem sikerült megkedvelnem, még a főhős sem nőtt közel a szívemhez, a történet is kissé sablonos volt, arról már nem is beszélve, hogy végig sem kell olvasni a könyvet ahhoz, hogy tudjuk, hogy milyen végkimenetele lesz az egésznek, ennek ellenére mégis azt kell mondjam, hogy élveztem a főhősök egymásra találásának viszonylag egyedülállóan rögös útját, Minerva csetléseit, botlásait és a szexuálisan túlfűtött vén csoroszlya Lady Godolphin jelenlétét a történetben.
Egyébként én nagyon bírom a csakis a bálozások és csakis az előnyős férjfogások körül forgó történeteket, még akkor is, ha gyakran bugyuta köntösbe bújtatják őket az írók és a szereplőknél is igen szűkmarkúan mérik a szürkeállományt. De annyi baj legyen, én ezeken a dolgokon simán túl tudok lendülni, amit érdekes mód más könyveknél pl. a modern románcoknál már egyáltalán nem tudok ilyen könnyen megtenni.

Összességében nekem tetszett ez a könyv, egy kis lazulásra, kikapcsolódásra és figyelemelterelésre tökéletesen megfelelt, úgyhogy már most biztos vagyok benne, hogy a folytatásokra is mindenképp sort fogok majd keríteni.



A sorozat kötetei:

1. Minerva - A szende Minerva
2. The Taming of Annabelle
3. Deirdre and Desire
4. Daphine
5. Diana the Huntress 
6. Frederica in Fashion
Egyébként a skót származású írónő romantikus regényei közé tartozó hatkötetes - A hat nővér című - sorozat első könyve 1983-ban jelent meg, az utolsó pedig 1985-ben, és nem M.C. Beaton néven, hanem - Az utazó házasságközvetítő sorozathoz hasonlóan - először Marion Chesney, az író eredeti nevén látott napvilágot. De ez csak egy apró háttér-információ a sorozatok megjelenésével kapcsolatban, a lényeg, hogy nagyon úgy tűnik, hogy totál rákattantam az írónőre, akinek a következő írása, amit olvasni fogok az Agatha Raisin sorozat lesz, mivel annyi szépet és jót hallottam már róla, hogy azt is muszáj lesz sorra kerítenem.

Kiadó: Ulpiusz
Eredeti cím: Minerva
Sorozat: The Six Sisters - A hat nővér
Fordította: Tolvaj Zoltán
Oldalszám: 282