2013. okt. 14.

Mark Frost: A Paladin-prófécia ~ A Paladin-prófécia #1


#17: MINDEN NAP KEZDETÉN MONDD AZT: ÉLNI JÓ. HA NEM IS ÉRZED ÚGY, MONDD
        KI HANGOSAN: ESÉLYT KAPSZ RÁ, HOGY ELHIDD. 

#18: HA A TIZENHETES SZABÁLY NEM MŰKÖDIK, ADJ HÁLÁT A SORSODÉRT.

Micsoda gyöngyszemre akadtam! IMÁDTAM olvasni ezt a könyvet. Alig várom, hogy filmen is láthassam, mert igen, hiába egy olyan trilógiáról van szó, melynek az utolsó része még meg sem íródott, a filmes jogok már most elkeltek.

Amikor megtudtam, hogy nálunk is kiadásra kerül Mark Frost, a Twin Peaks társalkotójának debütáló YA regénye a Paladin prófécia, akkor egyértelmű volt számomra, hogy ezt muszáj lesz elolvasnom, amely elhatározás után már csak idő kérdése volt, hogy mikor is kerítek majd erre sort. A regény középpontjában Will West, egy 15 éves természetfeletti képességekkel bíró fiú áll, aki a könyv végére szuperhősszerű karakterré növi ki magát. A könyv cselekménye annyira nyakatekert és összetett, hogy képtelenség rövid összefoglalót írni róla, azonban mindenképp igyekeztem úgy fogalmazni, hogy a történet meglepetéseit ne raboljam el tőletek, nem szeretném, ha miattam lenne oda az olvasás izgalmakkal és feszültségekkel teli élvezete, mert hogy ilyen nyalánkságok bizony jócskán vannak a könyvben az egy már biztos.

Igazság szerint Will mindig is érezte, hogy ő más, mint a többiek, de a szülei folyamatosan arra ösztönözték, mind a tanulmányi és mind a sporteredményei tekintetében, hogy maradjon mindig a biztos középmezőnyben és ne hívja fel magára mások figyelmét. Will nem értette, hogy miért is várják el tőle mindezt, kissé frusztráló is volt számára ez a kényszer, mivel folyamatos késztetést érzett arra, hogy jobb legyen a társainál, de jó fiú révén elfogadta a szülei által állított szabályokat és mindig igyekezett betartani azokat. 

#1: SZEDD ÖSSZE A GONDOLATODAT!

Ez volt az első szabály az apja pontokba szedett kis útmutatójából az élethez, melyet számos olyan bölcsesség követett még, mint például:

#26: EGYSZER: ANOMÁLIA. KÉTSZER: VÉLETLEN. HÁROMSZOR: MINTA. 
        ÉS MINT TUDJUK...

#27: VÉLETLENEK NINCSENEK.

Nos, nézzünk szembe a tényekkel. Will szülei valóban nagyon furcsák voltak, de Will nagyon szerette őket és soha nem kérdőjelezte meg a szabályaik miértjét.
Egyszer azonban figyelmetlenségből? vagy egy kis adag kivagyiságból? már ki tudja, hogy miért, de az iskolában egy központi felmérő teszt alkalmával Will túl jól teljesített, amivel olyan embereknek a figyelmét is magára vonta, akiknek nagyon nem kellett volna. Ennek következtében két dolog is történt vele egyszerre. Willre felfigyelt az ország legelismertebb egyetemi előkészítő iskolája, ahova azon nyomban egy ösztöndíjas meghívást kapott, illetve a jól megszokott reggeli futása alkalmával üldözőbe veszi őt egy ismeretlen fekete autó, amit ugyan sikerült egy időre leráznia, de mint később kiderült nem örökre. És mindez még csak a jéghegy csúcsa, ugyanis Will a suliból hazaérve azt tapasztalja, hogy az édesanyja már nem ugyanaz a nő, akitől reggel elbúcsúzott, az édesapját pedig elrabolták, amit a tőle kapott titkos üzenetből tudott meg. Szóval Will kénytelen menekülésre fogni a dolgot, bár sejtelmes sincs arról, hogy kik elől és hogy miért is kell menekülnie.  

Szerencséjére az előkészítő iskola azonnal felveszi a soraiba és ennek köszönhetően Will egy kis időre biztonságba kerül. A kollégiumban olyan barátokra lel, mint a gyönyörű Brookra, a számítógépzseni Ajay-ra, a mókamester és mestertornász Nickre és végezetül Elise-re a titokzatos gót lányra, aki a többiekhez hasonlóan szintén nagyon…. nagyon különleges. Will azonban itt sincs biztonságban, mert az üldözői az iskola falai közé is befurakodnak.... 

Rég olvastam már ennyire izgalmas és fantáziadús ifjúsági regényt, komolyan figyelmeztetni kellett magam olvasás közben, hogy ne felejtsek el levegőt venni, arról már nem is beszélve, hogy a szó szoros értelmében alig bírtam esténként letenni a könyvet. (Valóban letehetetlen volt, még akkor is, ha ez a szó már kissé elcsépelt és lassan már értelmét vesztett lett a letehetetlen könyvek tengerében.) Szerettem Will karakterét, a határozottságát, hogy mindig ötletelt, és hogy a legnehezebbnek látszó feladatokat is meg tudta oldani, és nem utolsósorban azt, hogy egy zseni volt. A könyv cselekménye rendkívül látványos és humoros volt, egy olyan eredeti koncepcióval volt dolgom, amiben semmi korábban látott filmhez vagy általam olvasott könyvhöz való hasonlóságot nem véltem felfedezni. 

Jó pár karaktert vonultatott fel az író a történetben amiben az az érdekes, hogy a mennyiség nem ment a minőség rovására, azaz mindegyik szereplőt nagyon karakteresnek és ebből kifolyólag kellően kidolgozottnak éreztem, még a mellékszereplőket is. Egyszóval tényleg el vagyok ájulva a könyvtől, imádtam Frost eredeti elképzeléseit és beállításait, a szereplőket, azok humorát és stílusát.... úgyhogy mindenképp olvasásra ajánlom. Mindenkinek!

NYISS KI MINDEN AJTÓT, ÉS ÉBREDJ!

Mark Frost

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: The Paladin Prophecy
Fordította: Szabó Luca
Oldalszám: 463

A sorozat eddig megjelent részei:
1. Paladin-prófécia
2. Szövetség

Egy kis kedvcsináló a könyvhöz, ami tökéletesen elkapta a történet hangulatát, bár én a kissrácot idősebbnek képzeltem el a lelki szemeim előtt.




5 megjegyzés:

  1. Eddig nem voltam kíváncsi erre a könyvre. Eddig! Most meg szeretném - de nagyon! - elolvasni. :))) Fantáziadúsnak gondolom a sztorit a leírásod alapján, nem egy 85. YA sztori ugyanarról.

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy meghoztam a kedved hozzá, én úgy gondolom, hogy ez megint azon könyvek kategóriájába tartozik, melyeknek a borítójuk nem túl figyelemfelkeltő (bár véleményem szerint tökéletes, jobban tetszik, mint az eredeti) és semmi reklám nincs körülöttük... így kevesen is olvassák. Pedig ha tudnák! :)

    VálaszTörlés
  3. Már többször szembejött velem a könyvnek a borítója, de a történetre nem igazán voltam kíváncsi. Mostanában ontják magukból a kiadók a YA regényeket, és bizony sok egy kaptafára készül. Úgy tűnik van egy ami kilóg a sorból, így a véget nem érő várólistám egy újabb kötettel gazdagodik. Nagyon felkeltetted az érdeklődésemet.

    VálaszTörlés
  4. Juj, de örülök ennek, biztos nem fogod megbánni, nagyon jó kis szórakoztató könyv. Ha esetleg majd elolvasod és mégis lesz benne kifogásolnivalód, akkor gyere vissza és beszéljük meg, hogy mi volt az. :))) Egyébként tényleg rengeteg YA könyv van és tényleg mind egy kaptafára készülnek, de ezek inkább romantikusak. Ebben pedig nem sok romantika van, csak egy kis lepkef#&@$°%

    VálaszTörlés
  5. Valóban jó könyv, leginkább "Harry Potter küzd a Cthulhuval" jellegű(ez már önmagában eredeti:D). Legjobban Dave vonala tetszett, az egész háttérrel együtt, amit felvázol Willnek a világunkról.

    VálaszTörlés