Nagyon boldog és sikerekben gazdag, mosolygós új évet kívánok minden kedves olvasómnak és bloggertársamnak!
2012. dec. 31.
2012. dec. 29.
Mi lapult a fa alatt?
Hát ezek lapultak a fa alatt.:)
Ugye milyen jó rájuk nézni? A bal oldali kupacot a barátaimtól kaptam a jobb oldali kupacot pedig a családomtól.
Mindegyik könyvnek őszintén örültem és nagyon hálás vagyok mindazoknak, akiktől ezeket a gyönyörűségeket kaptam. A csokik már rég elfogytak, mintha tűzbe dobták volna őket, és ezek a csodás képeslapok pedig még sokáig fogják díszíteni a tükröm szélét!
Még egyszer nagyon köszönöm lányok!
Drága Gretty a te lapod azért nincs a képen, mert a kislányom elcapcarászta és beapplikálta a pillangót az egyik rajzába....ez sajnos rossz hír. A jó hír viszont az, hogy ez örökre meg fog maradni, mert minden általa készített alkotást el szoktam tenni az utókornak.
A másik kupac könyvei szerintem egész jól látszanak, de ha mégsem, akkor már sorolom is: A felejtés édes íze, Mielőtt megismertelek, Legenda, Menedék, Részben ember, Trónbitorlók (amit a Fumax kiadó akciója miatt plusz könyvként választhattam az előző kettő mellé, jupé!) és a két Nora Roberts könyv pedig A törvénytelen és az Egyszer volt... Mint már említettem ezeket a könyveket a családomtól kaptam, amiket én rendeltem a szüleim és a párom nevében... biztos, ami biztos alapon, és csak a két Nora Roberts volt igazi meglepetés... a kedves anyósom most aztán tényleg meglepett. (Nem mondom a tavalyi konyharuháknak is örültem, még ha ez akkor nem is látszott rajtam, de ezek azért klasszisokkal jobbak annál)
Ezeket együtt látva pedig hatalmas volt az örömöm!
2012. dec. 28.
Marissa Meyer: Cinder
Ez nem az a Hamupipőkés történet, amiben a galambok válogatják kis a hamuból a kölest és a jó tündér segít Hamupipőkének a bálba
eljutni. Ez a történet a jövőben játszódik, Ázsiában, ahol a holdlakókkal folytatott
háború a küszöbön áll, az emberek a csuklójukba ültetett chippel azonosítják
magukat, robotokkal beszélgetnek, és rettegnek, hogy elkapják a kék láz nevű
halálos kórt. No, de nem akarok
senkit elrettenteni, ellenkezőleg! A tündérmesék kedvelői ne tartsanak attól,
hogy esetleg csak elszórtan, hányaveti módon tartalmazza a történet a
klasszikus mese kulcsfontosságú elemeit. Meg lehet nyugodni, és a Hamupipőke
rajongók is kezdhetik dörzsölni a tenyerüket, mert bizony megvannak a jól ismert alappillérek; egy zsémbes és szívtelen mostoha a két lányával – melyek közül
csak az egyik idióta -, egy báli ruha a hozzá tartozó bállal, egy narancssárga
valami, ami nem tök és nem is repül, de a rendeltetésének megfelelően elviszi
Cindert majd a bálba, és természetesen ott van az a bizonyos, az a szívdöglesztően jóképű herceg is.
De hogy végre valami kézzel foghatót is mondjak a
történetről…
Ugye azt hinné az ember, hogy a jövőben az orvostudomány
minden betegséget meg tud majd gyógyítani. Hát ez kérem nem így van. Új
Pekingben egy halálos pestit üti fel a fejét, amit ha valaki elkap, menthetetlenül belehal. Rengeteg orvos dolgozik az ellenszer kidolgozásán,
segítségükre a kiborgok vannak, akik kvázi (másodrendű állampolgárok révén ugye)
tökéletes tesztalanyként funkcionálnak. Cinder is bekerül a palotába, ebbe a
bizonyos tesztcsapatba - hála mostohájának -, ahol olyan információkat
tud meg magáról egy hóbortos doktor segítségével, amire egyáltalán nem volt felkészülve. A palotában töltött idő
alatt Kai és Cinder bimbózó románca is fejlődésnek indul, de hogy mégse legyen
annyira tündéri ez a tündérmese a holdbéli királynő is a Földre érkezik, hogy különleges képességével elbájolja a herceget és meghódítsa az egész világot.
Hát igen. Ez egy teljesen új, futurisztikus beállítású mese régi köntösbe bújtatva, amely koncepció nálam teljesen telibe talált. Érdekes és izgalmas volt, a karakterek
pedig fantasztikusak, csakúgy, mint a leheletfinom romantika, melyet rettentő érzékenynek és törékenynek éreztem. És hát ki más is lehetett volna a kedvenc szereplőm, mint Cinder, a bátor és független, a találékony és makacs lány, aki ahelyett, hogy nyálcsorgatva ráugrott volna a hercegre - aki minden kétséget kizáróan érdeklődést
mutatott iránta -, inkább mindent megtett annak érdekében, hogy távol tartsa
magát tőle, hiszen tisztában volt a társadalmi megbélyegzésével. Egy igazi hős volt, aki nem törődve magával küzdött a barátaiért
és mindent megtett, hogy megállítsa a közelgő katasztrófát. Mindezt úgy, hogy
közben végig tudta, hogy a „mássága” felfedésével csalódást fog okozni hercegének és még nevetség tárgyává is válik majd a szemében. Egyszóval
kivételes személyiség volt ő, egy csodálatos főszereplő.
Aztán ott voltak a Cindert támogató karakterek, Iko, aki egy
android volt, ragyogó humorérzékkel és szokatlan egyéniséggel, Peony, Cinder
fiatalabb mostohatestvére, aki egyben az egyetlen barátja is volt, és végül a
titokzatos és kissé hóbortos Dr. Erland.
Számomra abban rejlett a könyv varázsa, hogy el tudta érni nálam az írónő, hogy érzelmileg is kapcsolódjak a szereplőkhöz. Amikor Cinder csalódottságot, félelmet és fájdalmat érzett, én is azt éreztem, és amikor a herceg tehetetlen és tanácstalan volt az ország jövőjével kapcsolatban, akkor én sem voltam okosabb nála. Általában, és ugye jó esetben a könyvek
különböző érzéseket váltanak ki az olvasókból. Nos itt nálam ezekhez az érzésekhez nem kevés indulat is társult, például simán le tudtam volna üvölteni Cinder mostohájának a haját a fejéről,
amikor folyamatosan alázta verbálisan azt a szegény lányt. Vagy a Hold királynőt, amikor alantas trükkjeire és csalásaira fény derült. Ő aztán igazán valós veszélyt jelentett mindenki számára a könyvben, egy velejéig gonosz, hideg és könyörtelen uralkodó volt.
Szóval nem is tudom, hogy ezek után mit is mondhatnék összegzésként. Egy nagyon erős kezdésnek érzem ezt a regényt, kíváncsi vagyok és egyben félek is attól, hogy hogyan tudja majd ezt a színvonalat tovább vinni vagy akár tartani még 3 részen keresztül az írónő. És annak ellenére, hogy kiszámítható volt egy-két dolog a történetben, egyáltalán nem éreztem zavarónak vagy hátránynak, mert úgy csűrte csavarta az író a cselekményt, hogy az teljesen levett a lábamról és még a regény vége is tartogatott némi meglepetést a számomra.
Szóval nem is tudom, hogy ezek után mit is mondhatnék összegzésként. Egy nagyon erős kezdésnek érzem ezt a regényt, kíváncsi vagyok és egyben félek is attól, hogy hogyan tudja majd ezt a színvonalat tovább vinni vagy akár tartani még 3 részen keresztül az írónő. És annak ellenére, hogy kiszámítható volt egy-két dolog a történetben, egyáltalán nem éreztem zavarónak vagy hátránynak, mert úgy csűrte csavarta az író a cselekményt, hogy az teljesen levett a lábamról és még a regény vége is tartogatott némi meglepetést a számomra.
Máshol ilyen borítókkal jelent meg a könyv
Info a további részekről:
A második rész (Scarlet) a Piroska és a farkas, a harmadik (Cress) Rapunzel, a negyedik (Winter) pedig a Hófehérke és a hét törpe meséjén alapul majd. Mindegyiket kíváncsian várom!
A második rész (Scarlet) a Piroska és a farkas, a harmadik (Cress) Rapunzel, a negyedik (Winter) pedig a Hófehérke és a hét törpe meséjén alapul majd. Mindegyiket kíváncsian várom!
2012. dec. 24.
2012. dec. 20.
Dan Krokos: Hamis emlékek
Dan Krokos egy 26 éves fiatal író, akinek idén jelent meg
első könyve a Hamis emlékek (False Memory), amelynek elsősorban a fülszövege
volt megkapó számomra. Egy emlékezetkieséses lány természetfeletti
képességekkel, genetikailag módosított fiatalokból álló elit alakulat… ezek min-mind
nagyon izgalmasan hangzanak még külön-külön is, nemhogy egyben.
A történet sebessége húúúúú... még nekem is nagyon gyors
volt, pedig én aztán igazán szeretem a dinamikus történetvezetést. Már a legelső oldalon bedob bennünket
az író a mélyvízbe.
"Az étkezőben meglátok egy oszlopnak támaszkodó fiatal
plázarendőrt. A tekintete az asztalokat pásztázza, ujjai úgy mozgatja a
szegycsontja előtt, mintha furulyázna. Baljával ritmust dobol a combján. C.
Lyle, a névtáblája szerint.
Odamegyek hozzá. Öt másodpercbe telik, míg rám néz.
Odamegyek hozzá. Öt másodpercbe telik, míg rám néz.
-Helló! – köszönök neki. – Elvesztettem az emlékezetemet.
Tudnál segíteni?"
A 17 éves Miranda egy bevásárlóközpontban tér magához, ahol a nevén kívül nem emlékszik semmire. Ahogy a plázában lévő rendőrrel konfliktusba kerül, a feje iszonyatosan elkezd fájni és olyan energiát bocsát ki magából, amitől a körülötte lévő emberek pánikszerűen menekülni kezdenek. A megrémült emberek között csak egyetlen fiú maradt nyugodt, Péter, aki azt állítja, hogy meg tudja magyarázni a történeteket ezért a lány követi őt egy földalatti bunkerba.Miranda megtudja, hogy nincs egyedül ezzel a képességével, hanem három másik hasonló korú társa is ugyanezzel az erővel bír. Ők egy genetikai kísérlet részei, melynek eredményeképpen élő fegyverekké váltak. A kísérlet mellékhatásaként az alanyok memóriája törlődhet, de ezt egy olyan szérummal, amit minden nap be kell adniuk maguknak, ki tudják küszöbölni.
Ez a borító sokkal ütősebb, mint a mienk |
A regény végig egy nagy rohanás és küzdelem volt, a Key
Tower felrobbant és Cleveland belvárosa háborús övezetté vált. Nem voltak
elmélkedős vagy pihenős, kiálló részek, gyorsvonat módjára száguldott végig a történet. Ráadásul
egyik szereplőről sem lehetett tudni valójában, hogy kicsoda és ez miatt senkiben sem
lehetett megbízni - én legalábbis végig így éreztem -, ami igen
frusztráló egy dolog tud lenni.
A szereplők mindegyike (és most a jófiúkra gondolok) szimpatikus
volt, de semmi több ennél. Miranda iránt érezhettem volna némi empátiát az
amnéziája miatt, de nem tettem, ami miatt utólag kissé lelkiismeret-furdalásom
is van. Eme ”érzéketlenségemet” annak tudom be, hogy egyáltalán nem ismerhettem
meg őt jobban, ami végül is nem meglepő, ugyanis maga Miranda sem tudta magáról, hogy kicsoda. Ez miatti zavara és bizonytalansága a regény végéig tapintható volt, és mindvégig a barátaira támaszkodott emlékei sötét foltjainak kibogozásában.
Amit viszont megláttam és nagyon megtetszett ebben a lányban, hogy egy rendkívül leleményes, talpraesett, kész akcióhős figura volt. Különlegesnek éreztem őt, és bevallom irigyeltem hihetetlen alkalmazkodó képességét, illetve azt, hogy milyen könnyedén újjá tudta építeni és fejleszteni csapattársaival a kapcsolatait, még emlékek nélkül is. A történetben volt némi romantika és egy gyenge szerelmi háromszög, de ezt nem éreztem annyira hangsúlyosnak, hogy ennél bővebb lére eresszem.
Amit viszont megláttam és nagyon megtetszett ebben a lányban, hogy egy rendkívül leleményes, talpraesett, kész akcióhős figura volt. Különlegesnek éreztem őt, és bevallom irigyeltem hihetetlen alkalmazkodó képességét, illetve azt, hogy milyen könnyedén újjá tudta építeni és fejleszteni csapattársaival a kapcsolatait, még emlékek nélkül is. A történetben volt némi romantika és egy gyenge szerelmi háromszög, de ezt nem éreztem annyira hangsúlyosnak, hogy ennél bővebb lére eresszem.
És hát bevallom, élvezettel olvastam a történetet esténként,
alig vártam, hogy csituljon a ház, és a kezembe vehessem a könyvet, de hiába a
kíváncsiság és az érdeklődés a cselekmény végkifejletét illetően, mégis hiányzott
belőle számomra valami. Először úgy gondoltam, hogy talán már túl öreg vagyok
én ehhez a műfajhoz, de aztán az eszembe jutottak olyan ifjúsági regények,
amiknél nem éreztem ezt, sőt! Úgyhogy ezen törve a fejem, hogy vaj mi lehet ennek az
oka, arra jöttem rá, hogy a regény stílusa és a mély érzelmek hiánya az, ami miatt nem ragadt magával és varázsolt el ez a történet. Túl érzéketlennek és túl - lehet, hogy ez most hülyén
fog hangzani -, de hidegnek, lélektelennek éreztem. Ez lehet, hogy az miatt van, mert az író férfi vagy mert elsőkönyves vagy mindkettő egyszerre….. de az is lehet, hogy nincs is semmilyen oka, hanem egyszerűen csak ilyennek álmodta meg Krokos az egészet...... ki tudja.
Mindenesetre kíváncsian várom a folytatást, amely False
Sight címen fog majd megjelenni külföldön, de csak 2013 augusztusában.
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Dan Krokos |
3/5
Eredeti cím: False Memory
Fordította: dr. Sámi László
Oldalszám: 244
2012. dec. 16.
Isabel Wolff: Mesés ruhák kalandjai
Elég volt ránéznem a könyv borítójára és rögtön tudtam, hogy
ez egy nekem való, igazi nőcis regény lesz, úgyhogy kíváncsian vetettem bele
magam az olvasásba. És bár a könyv kellemes élményt és kikapcsolódást nyújtott
a számomra, igazából mégsem erre a történetre számítottam. Bevallom kissé csalódtam. Na de ne ugorjunk
ennyire előre, kezdem inkább a legelején.
A történet középpontjában Phoebe egy harmincnégy éves
egyedülálló nő áll, akinek azzal, hogy lehetősége adódott egy vintage
ruhaboltot nyitni valóra vált egy régi álma. Sajnos az élete ettől még nem volt
teljesen boldog, a barátnője tragikus elvesztése - ami miatt azóta is az akkori
barátját hibáztatja - örök nyomott hagyott benne.
A ruhaüzlet megnyitása után pár nappal Phoebet egy idős
francia hölgy keresi fel telefonon, aki néhány régi, még jó állapotban lévő
ruháját kínálja fel neki eladásra. Phoebe meglátogatja a hölgyet és a ruhái
között válogatva rátalált egy régi gyermek kabátkára, melyhez az idős hölgyet
láthatóan fájó emlékek kötik. Rövid ismeretség után az idős hölgy úgy dönt,
hogy megosztja a lánnyal a kabátka történetét, amely a II. világháborúba nyúlik
vissza... mindeközben Phoebe életében két férfi is színre lép, és ott van
még számára a kissé zűrös családja mellett az üzlet vezetésével járó problémák is.
Ceil Chapman - Vogue 1956 |
A történet hősnője Phoebe egy nyíltszívű és szorgalmas teremtés volt, akinek egyszerre két férfi is csapta a szelet. Igazából egyik sem volt szimpatikus a számomra, egyik miatt sem izgultam halálra magam, hogy ugyan melyiküknek sikerül majd elnyernie a lány szívét - pedig egy igazi romantikus könyvben, ugye illene egy ilyen férfinak lennie. Nos ennek hiányában bizony így kénytelen voltam a ruhák miatt aggódni, hogy legalább azoknak sikerüljön rátalálniuk méltó tulajdonosaikra, ami nem is volt számukra oly nehéz hiszen képesek voltak megbabonázni a vásárlókat.
De térjünk vissza a két nő, Phoebe és az idős hölgy Thérse
történetére, mert igazából (és többek között) róluk illetve az ő drámájukról is szólt ez a regény. Nevezetesen arról, hogy hogyan osztotta meg ez a két nő egymással szomorú múltjuk fájó emlékeit,
aminek a megbeszélésével és azok apró részleteinek tisztázásával akaratlanul is
segítettek egymásnak megbékélni a tetteikkel és ebből adódóan megbocsátani maguknak.
A regény több szálon fut - véleményem szerint túl sokon is -, melyekben komoly szerepet szánt az írónő a vintage ruháknak, a régi
borok és a fekete-fehér filmek iránti szeretetnek, a barátságnak, a szerelemnek, a holokausztnak,
és egy régi kék kabát történetének. Hiányoltam egy erős vezérfonalat, amely mentén biztosan haladhattak volna az események. A felsorolt témák mind nagyon izgalmasak és érdekesek voltak, de talán ha az írónő nem egyszerre akarta volna mindezeket beleszuszakolni ebbe a történetébe, akkor szerintem sokkal élvezetesebb lehetett volna a könyv. Mindenesetre ha valaki egy igazi vérbeli és humoros chick-lit történetre számít - mint ahogyan azt én is tettem -, akkor azokat könnyen csalódás érheti. Ezért - most, hogy már ismerem a könyv történetét - én inkább azoknak ajánlom a Mesés ruhák kalandjait, akik nem szeretik a túl sok romantikát, szívesen olvasnak szívfacsaró történeteket.... no és persze a divat szerelmeseinek.
Isabel Wolff |
Kiadó: Sanoma
Eredeti cím: A
Vintage Affair
Fordította: Sánta Orsolya
Oldalszám: 432
2012. dec. 9.
Bátky András: Bazsó és Borka – Borka nélkül a világ
Van nekünk ez a könyvünk, a Bazsó és Borka, aminek már az
első részét is olvastuk a gyerekekkel, és hát azt kell mondja, hogy ez a mostani
valahogy jobban tetszett annál, pedig anno azzal is meg voltunk elégedve.
Báááár annak ellenére, hogy azt írták a könyv végére, hogy „Kizárólag szülők nélküli
olvasásra!” ajánlják én vitába szállnék kicsit, mert ha mindazok, amiket
ezek az égedelem ikrek tettek, netán megtetszenének az enyémeknek is és még eszükbe jutna ki is próbálni azokat, akkor bizony komolyan
elgondolkodnék azon, hogy vajon hol ronthattam el.... így biztos, ami biztos alapon inkább én olvastam fel nekik némi magyarázattal tarkítva.
Szóval Bazsó és Borka még mindig rosszcsontok és eszük
ágában sincs megjavulni. Persze ha ezt tennék, akkor sokkal unalmasabb lenne a
könyv, és hát nem is azért olvasom én a gyerekeimnek az ikrek történeteit, hogy
példát statuáljak velük, hanem kizárólag és szigorúan a nevetés és a szórakozás
kedvéért.
A könyvben az előző részhez hasonlóan ugyancsak öt rövid
mese található, melyek közül talán a legjobban Bazsó esete a kutyákkal tetszett.
A leírás alapján tökéletesen magunk elé tudtuk képzelni vizuálisan a repülőgéphez
erősített madzagon himbálódzó kiskutyát és az ezt néző tátott szájú közönséget.
Persze sok múlott az előadás módomon is…. egy igazi szinkronművész veszett el
bennem.
Aztán volt két olyan történet a könyvben, ahol inkább
aggódtam mintsem jót szórakoztam volna az ikrek csíntevésén. Mert ugye nem
biztos, hogy jó ötlet egy kukában ülve várakozni egy buszra, hogy az majd a lökhárítójára
erősített kötéllel elhúzza azt, vagy épp egy kis hírnév után áhítozva bezárkózni
a szobánkba és felhívni a rendőrséget, hogy terroristák tartanak túszul… szóval
mindenképp érdemes elbeszélgetni a kisebb gyermekekkel, mint ahogy azt én is
tettem, hogy miért nem szabad ilyet csinálni és, hogy milyen következményei is
lehetnek mindennek. Ebből a szempontból hiányoltam is a szülői szigort és
rendreutasítást a történetek végén.
Mindettől függetlenül elmondhatom, hogy a könyv nagyon
vicces és szórakoztató volt, olyannyira, hogy a történetek végére szinte már a
barátainkká is váltak az ikrek. Majd az eszünkbe jutott, hogy a mi utcánkban is
lakik egy ikerpár, és akkor a gyermekeim elkezdték sajnálni az anyukájukat és az
apukájukat, hogy szegényeknek mi mindent kell kiállniuk miattuk, de még mielőtt nagyon
belehergelték volna magukat a sajnálkozásba megnyugtattam őket, hogy nem minden ikerpár
ilyen ostoba és felelőtlen, mint Bazsó és Borka…. és hogy egyáltalán nem is kell ikernek lenni ahhoz, hogy
a szülőkre a frászt hozzák a gyerekek egy-egy általuk jó mókának titulált játékkal.
Ami nagyon tetszik a könyvben, hogy kicsi, kényelmesen
lapozható és hogy kis helyen is elfér. A rajzokat még mindig Lakatos István
készítette, amiket nézve a kislányom rögtön felhívta a figyelmemet arra, hogy a
gyerekek teste mennyire aránytalanul kicsi a fejükhöz képest. Persze egy ötéves kislány nem tud így fogalmazni, ez helyett azt kérdezte: Anya, miért olyan
nagy a kislány feje? (tiszta Piroska és a farkas feeling), mire én azt
válaszoltam, hogy hát igazából nem is tudom..... Lakatos bácsit kéne megkérdezni... ő
így tud rajzolni. Tetszik? És igen, tetszett. Sajnos az illusztrációkat még
mindig keveselltük, igazán juthatott volna két oldalra egy belőlük, így nem
várták volna a gyerekek tűkön ülve a lapozást, hanem olvasás közben nyugodtan
nézegethették, bogarászhatták volna azt, na de ne legyünk ennyire mohók, majd hátha a
következő részben.
A könyvet ajánlom kicsiknek és nagyoknak, de inkább a nagyobbaknak, az olyan olvasni tudó és mindenféle csínytevésre immunis nebulóknak, akik szeretik az e fajta humort és inkább jót mulatnak, mintsem példának tekintik Bazsó és Borka történeteit. És természetesen mivel hamarosan
itt a karácsony így mindenkinek, aki a könyv kapcsán az eszünkbe jut.
Kiadó: Manó Könyvek
Illusztráció: Lakatos István
Oldalszám: 95
Ár: 1490.-
2012. dec. 7.
A hét borítója
2012. dec. 5.
Elin Hilderbrand: A sziget
A történet két
generáció nőtagjairól szól,
a bennük rejlő érzésekről, titkokról,
vágyakról, bizonytalanságról… no meg persze a rejtett szenvedélyekről.
Bridie egy elvált nő, egy igazi anya típus. Két lánya van;
Chess és Tate, akik semmiben nem hasonlítanak egymásra. Bridienek a lányai voltak a
mindene. Szó nélkül teljesítette minden kívánságukat és ha valami bántotta
őket, akkor mindig ott volt nekik lelki támaszként. Bridie nem rég vált el
a férjétől és próbált a saját lábára állni. Mindig hű feleség volt és mindig a
család volt az első az életében, de ahogy felnőttek a gyerekek egyre boldogtalanabbá vált és a férje is túl elfoglalt volt, hogy kellő figyelmet szenteljen neki. Aztán
megismerkedett egy férfival, aki segítségével újra nőnek érezhette magát. A
magányossága és a céltalansága huss... pillanatok alatt elszállt, de persze túl szép is lenne, ha minden tökéletes lenne...
Aztán itt van nekünk Chess, Bridie idősebb lánya, aki mindenki nagy megdöbbenésére az esküvője előtt pár
nappal szakít a vőlegényével, aki nem sokkal később sziklamászás közben halálos
balesetet szenved. Chess úgy gondolja, hogy a volt vőlegénye halála nem baleset
volt, hanem öngyilkosság, ami miatt bűntudat gyötri, és mély depresszióba esik.
Anyja kezdeményezése, miszerint töltsenek el egy hónapot Tuckernuckba, azon a
gyönyörű szigeten, ahol a család ősi tengerparti háza áll, ebben a helyzetben rendkívül
jó ötletnek bizonyult. Bridie bízik benne, hogy a sziget gyógyító hatással lesz a lányára és az együtt eltöltött idő is közelebb hozza őket egymáshoz.
Chess sérült lelkének ápolására segítségként Bridie elhívja testvérét
Indiát is a szigetre, aki még mindig nem heverte ki a férje öngyilkosságát, hiába történt mindaz 15 évvel ezelőtt. Bridge abban bízik, hogy talán a nővére jobban a segítségére lehet a lányának, hiszen ő is hasonló tragédián esett át annak idején. India
egyébként egy művészeti iskolában tanít, ahol nemrég megismerkedett egy fiatal
hallgatóval, aki miután lefestette őt mesztelenül, erotikus képzelgései
támadtak a lány iránt és viszont. Ezek az érzések felkavarták őt, és ezeknek az
érzéseknek következményi voltak. Így Inida jobbnak látta, ha egy kis időre
kivonja magát a forgalomból és örömmel fogadta el húga meghívását.
És itt van még nekünk Tate, Bridie kisebbik lánya, aki régóta vágyik már vissza a szigetre, ezért is csatlakozik rögtön a családhoz. Tate sikeres számítógépguru,
aki harminc éves kora ellenére még mindig érzelmileg nem léptett túl a
tinédzser koron. Mély nyomott hagyott benne, hogy a nővére árnyékában kellett
felnőnie, aki mindig is szebb és népszerűbb volt nála. Most, hogy visszajöttek
a szigetre, és Tate újra találkozik a 10 évvel ezelőtti szerelmével, aki a családi
ház karbantartását végezte az ő távollétükben, újra feltörnek benne a régmúlt
érzései, és egyúttal gyerekes féltékenység gyötri a nővére miatt. Nehezen tudja
felnőtt módjára kezelni a dolgokat, nem tudja, hogy hogyan lehetne boldog a
nővére árnyékában, de kitartóan próbálkozik.
Négy nő, egy magányos szigeten, egy öreg házban, aminek
minden szobája és zuga telis-tele van emlékekkel. A házon keresztül megelevenedik a család
múltja, - amit az olvasó nem kis részletességgel ismerhet meg - és a jelene,
amit ugyancsak nem kis izgalommal követhet nyomon.
Az író váltakozó szemszögből és fokozatosan engedte
felfedezni az olvasó számára a szereplők titkait és gondolatait, ami rendkívül jó fogás volt a részéről, mivel ez miatt roppant élvezetessé és érdekessé vált a történet. És bár az első 100 oldal után úgy gondoltam, hogy a könyv tempója a
kényelmes és a már-már lassú határán lavíroz, az utolsó 100 oldalt mégis egy
szuszra kellett elolvasnom, egyszerűen nem bírtam letenni. Mint már fentebb említettem a szerző nem fukarkodott a szereplők múltjának
és családtörténetének a bemutatásával és ha kezdetben egy kicsit sérelmeztem is
mindezt, a történet végére beláttam, hogy szükség volt rá, hiszen mindez hozzájárult ahhoz, hogy jobban megértsük és megismerjük ezeket a nőket... a lelküket, az érzéseiket
és a motivációikat. Ettől váltak a karakterek igazán gazdaggá.
A négy nő közül Tate
és Chess története volt a legromantikusabb számomra, őszintén sajnáltam, hogy
Chessé tragédiával végződött. Az ő titkos életérő szóló naplóbejegyzések igazán nagyon izgalmasak voltak és azzal, hogy ezeket az író mindig megszakította a következő
szereplőről szóló résszel, csak még jobban fokozta az olvasó kíváncsiságát
a lány titkát illetően.
Mind a négy nő különböző problémákkal küzdött, és én izgultam
értük. Mindegyikért. Végig abban reménykedtem, hogy mindnyájan megtalálják majd a helyes utat, és mivel családtagok voltak, így ennek megfelelően támogatták és bántották egymást, ami
néhol nevetést, néhol pedig egy-két könnycseppet csalt az arcomra.
Na és hogy mindegyik nő boldogan tért-e haza a szigetről? Azt
nem árulhatom el, de azt igen, hogy mielőtt a nyár véget ért a szigeten, régi
szerelmek lobbantak lángra, drámai igazságok derültek ki, és új szerelmek láttak
napvilágot.
2012. dec. 3.
Alex T. Smith: Claude vidéken
Claude-ot és Bolyhos Zokni uraságot mi már régóta ismerjük.
Első közös kalandunkat a városban éltük át velük, ahol Claude azzal hívta fel
magára a figyelmet, hogy leleplezett egy tolvajt és később – ki gondolta volna
- még rejtett orvosi képességeiről is tanúbizonyságot tett. Aztán nem kellett sokat
várnunk és ismét hírt kaptunk felőlük, mégpedig egy nyaralásuk alkalmával, ahol nem mondom, volt ám nagy riadalom a strandon meg
izgalmas kincskeresés kétes kinézetű kalózokkal. Legutoljára a cirkuszból hallottunk felőlük,
miszerint egy alkalommal, mindenki nagy örömére megmentették az esti előadást,
de természetesen csak az után miután azt teljesen tönkre tették.
Szóval nem egy unalmas figura ez a kissé dundi, piros
pulcsis, micisapkás kutyus és az ő hűséges barátja Bolyhos Zokni uraság.
Mindig történik velük valami, ami megnevetteti a gyermekeimet és
bevallom jómagamat is. Ebben a kötetben Claude vidékre ruccan látogatóba,
pontosabban egy Gyapjasfar(!) - először azt hittem, hogy rosszul látok – nevezetű tanyára, ahol billegő fenekű tyúkokkal, csak szép szóra hallgató birkákkal és
szépülni vágyó disznókkal találkozott. No meg Tehénlepény asszonysággal, aki a
boldog tulajdonosa mindennek. Claude élvezte a vidéki életet,
örömmel gyűjtötte be a tyúktojásokat, miközben élvezettel nézte a tyúkok
billegő farát, boldogan bújt bele a juhokat terelő pásztorkutya bőrébe… és
lovagolt és malacokat fürdetett és persze életet is mentett.
Ezen a képen nem látszik, de az a csirke, ott a tyúkólban szemüveges! |
Hát igen, belátom, lehet, hogy mindez kissé bugyután hangzik, de higgyétek el, hogy mégis működik, méghozzá zseniális módon, mert szeretik a gyermekeim Claude-ot és az ő büdös zokniját, megnevetteti őket és leköti a figyelmüket.
Disznószépségversenyre való készülődés... |
A könyvet annak ellenére, hogy a nagyobbik gyermekem is el
tudta volna olvasni, a nagy betűméret és a szellős tördelés miatt, mégis én
olvastam fel nekik. Hogy miért? Mert bár a történet nem túl bonyolult, tele van
humorral, és szerintem nagyon sok múlik azon, hogy azt a szülő, hogyan adja át
a gyermekeinek. Szeretek belemenni olvasás közben a játékba és hozzáadni az
élményhez egy kis hangsúllyal vagy hangszín változtatással, amit nem csak én,
de a gyermekeim is nagyon élveznek, és ez a könyv tökéletesen megfelel erre a
célra. És ha ezzel még élvezetesebbé és viccesebbé tudom tenni a felolvasást,
akkor miért is ne tenném?
Kiadó: Manó Könyvek
Eredeti cím: Claude on the Country
Fordította : Tooth Benedek
Oldalszám: 96
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)