2012. jún. 19.

Malter György: Rosszcsont mesék

Restellem, hogy mostanában egyre kevesebb gyermekkönyvről szóló bejegyzést írtam, annak ellenére, hogy rendszeresen járunk könyvtárba, vásárolok és kapunk is rengeteget. De valahogy a felnőtt könyvekkel ellentétben mostanság egyre több olyan silány gyerekkönyv került a kezünkbe, aminek a történetét nem csak a gyerekek, de még én magam sem értettem igazán, arról már nem is beszélve, hogy ezekben a mesékben, a tanító szándéknak még csak a szikráját sem véltem felfedezni.

Nagy örömünkre azonban pár héttel ezelőtt egy olyan mesekönyvet kaptunk, amiben az összes történet mondanivalója a gyermekekre - és még sajnos egynéhány felnőttre is - jellemző, nem épp pozitív magatartásról és annak következményeiről szólnak. A könyvben olvasható valamennyi mese okító és nevelő célzatossággal íródott, olyan kedvesen egyszerű és emberi jellemvonásokkal felruházott szereplőkkel, mint például egy kisautó, egy teherautó, egy busz, egy tűzoltóautó, egy markológép, egy mentőautó, egy helikopter és egy kismotor.

A könyvben nyolc történet található, amik nem túl hosszúak, de annál tanulságosabbak. A történetek segítségével a kis olvasók következtetéseket vonhatnak le saját magatartásukra vonatkozóan. Ezek a történetek olyan élethelyzeteket mesélnek el, amik segítségével megismerhetik és meg is érthetik a kicsik - természetesen szülői segítséggel - az egyes viselkedésekre vonatkozó szabályokat és azok értelmét. Ott van például a szófogadatlan kisautó története, aki nem tartotta be a közlekedési szabályokat és baleset lett a vége. Vagy a hisztis kisbusz meséje - ami nálunk nagyon célba talált -, mivel ez  a kisbusz egy "kis átalakítástól” annyira kétségbe volt esve, hogy végig ordított, miközben a szerelő bácsi szerelte. Persze mindez fájdalommentes volt a számára, amit a végén még ő is belátott. De ezeken kívül még számos rosszcsont mesével találkozhatunk a könyvben, mint például a lusta teherautóéval, a gyáva tűzoltóautóéval, a neveletlenek markológépével, a vakmerő helikopterével és a félénk mentőautóéval.

Nagyon tetszett, hogy a könyv szövege nem ragaszkodott egy merev sablonhoz, hanem mert játszani a színekkel és a betűvastagsággal, melyek segítségével sokkal élvezetesebbé és mozgalmasabbá váltak a történetek.
Őszintén  megszerettük a Rosszcsont meséket, melyek hatására igen sűrűn hangzanak el itthon mostanság azok a mondatok, hogy "Emlékszel babám, hogy mi történt a szófogadatlan kisautóval?" vagy "Emlékszel babám a félénk tűzoltóautóra, akinek végül is sikerült legyőznie a félelmét? "

Malter György remek meséi, Janka Tamara és Neuburger-Kohánszky Kinga kedves és humoros illusztrációi segítségével a gyerkőcök játszva tanulhatnak és fejlődhetnek úgy, hogy szinte azt észre sem veszik.

Kiadó: Ciceró
Illusztrálta : Janka Tamara és Neuburger-Kohánszky Kinga
Oldalszám: 47

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése