MaryJanice Davidson: Egy haláli szingli meséi 1.

A könyv, hihetetlen jó volt! Pár napot várnom is kellett a poszt megírásával, hogy egy kicsit csillapodjon a lelkesedésem, mert ilyenkor hajlamos vagyok olyanokat írni, amit később visszaolvasva, - amikor már ismét belesüppedtem gondolataim unalmasan sivár mocsarába - a túlzott lelkesedésemet látva, jókat derülnék rajta.

„Ez a nap – akkor még nem tudtam, hogy a halálom napja – rosszul indult, pocsékul folytatódott és rémesen végződött”

Ez azért nem egészen így volt, de mindez csak nézőpont kérdése. Betsy egy fiatal titkárnő…… volt, akit egy éjszaka ismeretlen eredetű és kinézetű lények támadtak meg, és akit ezek után, majd két hónap múlva, halálra gázolt egy autó. Amikor felébredt, egy koporsóban találta magát, nem igazán értve, hogy mi is történik vele. Egy kis idő és néhány sikertelenül brutális öngyilkossági kísérlet után, rá kellett jönnie, hogy vámpírrá változott. De ami még ennél is szörnyűbb volt számára, hogy a halála után a mostohaanyja teljesen kipucolta a ruhás és cipős szekrényét. No de térjünk vissza Betsyhez, aki nem egy közönséges vámpírrá változott ám, hanem egy olyan különleges és szívtipró vérszívóvá, aki után bomlanak a halandó férfiak, akire nem hat a szenteltvíz és a kereszt, aki fényes nappal is tud az utcán sétálni, és aki amellett, hogy a divat megszállottja, igen erős cipő-fetisizmusban is szenved. Ezt az egyetlen gyenge pontját használja ki, néhány olyan mindenre elszánt vámpír, akik Betsyt maguk mellett szeretnék tudni, amikor a több száz éve hatalmon lévő és felettébb unszimpatikus vámpír nagyúrt, megpróbálják letaszítani a trónjáról.

MaryJanice Davidson
 néhány pár cipővel 

A történetben természetesen megjelenik egy gazdag és jóképű vámpír is, akinek a keresztje ki más lenne, mint Betsy és aki amellett, hogy pimaszul jóképű, és piszok gazdag, még hiperaktív szexerőmű is.  És micsoda véletlen! Pont Ericnek hívják. Egyébként a True Blood óta szeretem az Eric nevű vámpírokat, emlékeim szerint, még nem csalódtam bennük, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy itt is egy párját ritkító, külső és belső tulajdonságokkal bíró, Eric nevezetű példánnyal volt dolgunk. Nem is értettem, hogy miért is nem vetette rá magát rögtön Betsy, én az ő helyében nem gondolkodtam volna annyit.

Imádtam a könyvben a szellemes párbeszédeket és az összes karakter, akik nem a bugyutaságukkal és az agyatlanságukkal voltak annyira viccesek, hanem a későbbiekben megismert és megkedvelt, rájuk oly jellemző sajátos jellemvonásaiktól. A könyvnek van egy egyéni hangulata és stílusa, ami engem teljesen magával ragadott, és ami miatt szinte egyetlen éjszaka alatt olvastam ki az egészet. A történet gyors tempójú, vicces, szatirikus, romantikus és nem utolsó sorban erotikus. Báááár, be kell valljam, azt gondoltam, hogy az első részben még nem olvashatok szex jelenetet, de tévedtem. Volt. És még milyen!

„Először meghaltam, aztán vámpírrá változtam, majd királynő lettem, most meg kurva. Micsoda hét!”

Kedvenc részeim közé tartozik, amikor Betsyt elrabolják a „gonosz” vámpírok és a világuralomra törő nagyúr elé citálják, megfélemlítés céljából, aki nem is fél elővenni és még használni is a szenteltvizet és a keresztet. A helyzet komikumán, nem csak Betsy, de én is először könnyesre, majd halálra, - hogy stílusos legyek - nevettem magam. Csakúgy, mint azoknál a részeknél, ahol Betsy az előbújó vámpírfogai miatt csak pöszén tud beszélni.

Én úgy gondolom, hogy a könyv tökéletes egyvelege a paranormális, a humoros és a nőcis; chick-lit regényeknek, amiknek nagy rajongója vagyok és hát így, ugye mondanom sem kell, hogy mennyire élveztem, szinte lubickoltam a sorok között. Ezek után már nincs is értelme több lelkesítő szót a témához fűznöm, felesleges lenne, egyszerűen csak el kell olvasni. A könyv minden sorát imádtam és bekerült a kedvenceim közé. Egy szépséghibája van csupán és az a borító, ami szerintem egyáltalán nem sikerült valami jóra, ellenben például a franciával.

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Undead & Unwed (The Queen Betsy 1.)
Fordította: Beviz Boglárka
Oldalszám: 327

Tovább olvasom...

Nalini Singh: Borzongás

Biztos vagyok benne, hogy a sorozat eddigi borítói is már kíméletlenül felborzolták jó néhány női olvasó kedélyeit, én mégis csak a mostanival kapcsolatban figyeltem fel néhány olyan pozitív és negatív véleményre, amiken jókat derültem és higgyétek el, hogy próbáltam, de nem bírtam ki, hogy ezek közül kettőt, ide ne biggyesszek. Íme, a pozitív: "Ha megengedtetik ennyi kacérság: azok a durcás ajkak rágcsálásért kiáltanak..." (Angelika) és a negatív: "Nekem nem tetszik.  A pasi olyan fejet vág, mint aki szarba lépett. De a teste az jó, szóval nem rugdosnám ki az ágyamból." (Dinky)
Nos, nagy valószínűséggel, én sem rugdosnám ki az ágyamból a fent méltatott tesztoszteron bombát, azonban az, hogy egy ilyen, vagy akár az előző két rész borítóján található férfit találok az ágyamban, (akik egyébként érdekes, vagy beteges?, de teljesen hidegen hagynak, olyanok, mintha egy, a Céltudatos és Kalandvágyó (nőknek szóló!) Magazinból, ha persze lenne ilyen, léptek volna ki, akiken azért természetesen szívesen legeltetném a szemem), szóval az ágyas dolognak az esélye……. nos …….és igen……….. ühüm …..…. háááát……akár hogy osztok, szorzok, sehogy sem lesz több, mint nulla. És ha végre sikerül elszakadnom a borítótól, amiről higgyétek el, tudnék még pár sort írni, jöhet a történet.

A harmadik rész Judd Lauren-ről, a mentálok egyik dezertált elit katonájáról, és Brenna Shane Kincaidról, egy farkas alakváltó lányról szól. Brennával már az előző részben is találkozhattunk, amikor ugyanis egy nagyhatalmú mentál pszichopata fogságába került, aki majd halálra kínozta szegényt és Judd Laruenről is megtudtuk, hogy őt és a családját a SnowDancerek farkasai fogadták be. Brenna lelki sérülései a támadás után lassan gyógyulnak. Segítségért, érdekes módon, nem az egyik falkatársához, hanem Juddhoz fordul, aki sajnos nem tudja megadni számára azt a szeretet és testi közelséget, amire a lány vágyik. Judd mentál képessége gyilkolásra szolgál, és ha megtörné az Elcsendesedést, akkor azzal a gyilkos hajlamait szabadítaná rá a környezetére. De Brenna nem adja fel és minden egyes érintéssel és minden egyes szóval, egyre közelebb kerül a férfihoz, aki előbb utóbb nem tud ellenállni neki.  

Érdekes volt most a farkasok szemszögéből olvasni a történetet, akik igazság szerint nem is sokban különböztek a leopárdoktól, mivel nekik is ugyan úgy szükségük van a testi érintésre és a társuk közelségére, ami a biztonságot és megnyugvást jelenti a számukra, mint a leopárdoknak, és itt is ugyan úgy él a végletekig összetartó, védelmező családi kötelék, mint a többi alakváltó közösségnél.

Ebben a történetben a alakváltó lány és a mentál között kialakuló kapcsolat kifejezetten tetszett, ami nagyon szépen, lépésről lépésre épült fel, majd bontakoztatott ki az olvasó előtt. Még Brenna rámenőssége sem zavart, sőt, igazán elnyerte a tetszésem. Ő már a kezdetektől fogva tudta, hogy Judd az ő társa és ettől egy tapodtat sem tágított, inkább folyamatosan ostromolta őt, aki a hideg és rideg távolságtartásával és a határozott, befelé forduló magatartásával engem is levett a lábamról. Mi tagadás, teljesen oda voltam érte.

A könyv cselekménye gyors és izgalmas volt, az előző részektől eltérően nem szerepelt benne annyi szexjelenet, mint azt gondoltam, de ez egyáltalán nem volt baj, sőt! A sorozat hangulata változatlan, vagy még jobb, mivel az író nem csak "berakta", az általa kitalált mentál-alakváltó-ember világot a szereplők mögé, mint egy jól kidolgozott díszletet, hanem a sorozat minden egyes részével, egyre több információt is csepegtet az olvasó számára róla. A szerelemi szál kibontakozása és beteljesülése mellett, más fontos események is teret kaptak a történetben, ami miatt izgulhattunk is egy kicsit, gondolok itt a farkasoknál megbújó gyilkosra, aki folyamatosan Brenna életére akar törni, a Mentál Tanács aljas ármánykodásaira, amivel az alakváltókat akarják egymás ellen uszítani, valamit a mentálok egymás közötti viszályaira.

Mi tagadás, ismét egy szenvedélyes írást olvashattunk az írónőtől, amiben egy cseppet sem csalódtam. Bevallom, voltak fenntartásaim a sorozattal kapcsolatban, úgy gondoltam, hogy az előző részekhez képest, már nem tud jobbat írni Singh. Azt hittem, hogy majd túl unalmas és kiszámítható lesz a következő könyve, de tévedtem. És most már, azt is csak félve merem leírni, hogy a három rész közül nálam ez vitte a pálmát, mert a Látomáshoz is hasonlót írtam és tessék, mi lett a vége…..

Kiadó: Egmont 

Eredeti Cím: Caressed by Ice

Fordította: Bottka Sándor Mátyás

Oldalszám: 414

Tovább olvasom...

Claudia Carroll: Ha ez a mennyország, kérem vissza a pénzem

Gyorsan elolvastam ezt a könyvet, ami azért is említésre méltó, mert lassan olvasok. Nagyon lassan. Ezt a drága férjem is már többször az orrom alá dörgölte, egy-egy olyan közös reggeli újságolvasás alkalmával, ahol én még csak az oldal felénél jártam, amikor ő már rég a lap sarkát morzsolgatta idegesen, lapozásra várva.

Na, de nem is ez a lényeg, hanem hogy ezzel a könyvvel most tényleg olyan hamar végeztem, hogy szinte észre sem vettem, hogy a végére értem. Mindez arra enged következtetni, hogy jól választottam továbbá ez a 424 oldal épp elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy megszeressem Claudia Carroll humorát és stílusát.

Charlotte egy szörnyű autóbaleset következtében kómába esik. Amikor magához tér, a rég elhunyt édesapját találja maga mellett, aki elmondja neki, hogy lehetősége van arra, hogy visszatérjen a földre, mint őrangyal. Charlotte él a lehetőséggel, sőt még örül is neki, azonban van egy „apró”szabály, amit nem minden esetben sikerül betartania, miszerint nem zavarhatja védence szabad akaratát. Charlotte védence - aki látni nem látja csak hallja őt - történetesen a volt kedvese James, aki egyébként és nem mellékesen, ha közvetve is, de felelős a lány balesetéért.

Charlotte az őrangyal szerepébe annyira belejön, hogy Jamesen kívül még a nővérének és a barátnőjének az életét is megpróbálja irányítani, sajnos nem sok sikerrel. Igazság szerint sikerül mindent jól elszúrnia és összekuszálnia. Hihetetlen, de tényleg homlok egyenest mást csinált, mint amit az „angyalképző iskolában” tanítottak neki. Vegyük például Jamest, akinél ugye az volt a feladata, hogy védje őt és a jó irányba terelgesse az életét. Nos, ezzel szemben ő kihasználta azt az "Isten adta lehetőséget", hogy hallhatta a férfi minden egyes szavát és így ennek okán folyamatosan kigúnyolta, megfélemlítette és ítélkezett felette, szinte már az őrületbe kergetve őt ezzel, amit én egyáltalán nem bántam sőt, drukkoltam Charlotte-nak, hogy jól tanítsa móresre ezt a hűtlen és hazudós gazembert. Hogy miért? Mert megérdemelte. Hogyne érdemelte volna meg, amikor még ahhoz is volt pofája, hogy a kómában fekvő Charlotte mellett egy randit beszéljen meg a szeretőjével. És ez csak egy volt a sok szemétkedése közül! Szóval őt egyáltalán nem sajnáltam, míg Charlotte barátnőjével kapcsolatban már egészen máshogy éreztem. Igaz, hogy Charlotte „angyali” tetteit csakis a jó szándék vezérelte mégis, sajnos nagyot, de nagyon-nagyot hibázott azzal, hogy úgy gondolta, hogy a barátnője rossz helyen keresi élete párját. Azzal, hogy folyamatosan lebeszélte őt az interneten megismert férfival való találkozásról, rettentő fel tudott bosszantani, oly annyira, hogy a legszívesebben a haját is lekiabáltam volna a fejéről. Nem értettem, hogy miért avatkozik bele mindenbe és miért hiszi azt, hogy csak az lehet a jó, amit ő gondol. És végezetül ott volt még Charlotte nővére is, akinek a sorsa a legszomorúbb volt számomra és tényleg, igazán, tiszta szívből drukkoltam neki és a férjének. De hát, mint tudjuk az élet nem rózsaszín, nem lehet mindenki boldog és elégedett, de nem is baj, hogy ez így alakult, mert ellenkező esetben már túl banálisra és túl rózsaszínre sikeredett volna a történet.

A könyv nagyon szórakoztató és tagadhatatlanul vicces volt a számomra. Charlotte karakterét néha kicsit hisztisnek és ostobának éreztem, de visszagondolva azokra a szituációkra, ahol ezeket túlzónak és bosszantónak találtam, végül is megértem, hiszen ezektől lettek ezek a reakciók és tettek olyan emberiek. Összességében azt kell mondja, hogy Claudia Caroll regénye egy könnyed és bohókás történet volt, ami nagyon kellemes kikapcsolódás nyújtott a számomra. Igazán jól esett.

Kiadó: JLX

Eredeti cím: If This Is Paradise, I Want My Money Back

Fordította: Vadász Gyula

Oldalszám: 425

Tovább olvasom...

Az újságban olvastam (filmes hírek)

Azoknak, akik esetleg még nem tudják, és azoknak is akik már igen, itt van néhány olyan könyv, melyeknek a megfilmesítési jogai már elkeltek.

Hogy mikor láthatjuk őket a mozikban? Az bizony a jövő nagy titka, de egy biztos; tuti, hogy nem mostanában. 

Julie Cross: Tempest című könyve egy 19 éves fiúról szól, aki visszautazik a időben, hogy megmentse a barátnője életét. A Summit Entertainment filmesíti meg.

Laini Taylor: The Daughter of Smoke and Bone pedig egy különleges képességekkel bíró, kék hajú természetfeletti lények háborújába csöppenő lány kalandjait meséli el. Lobo blogján olvastam, hogy nálunk a Kossuth kiadó fogja majd megjelentetni a könyvet és majd a Universal Pictures viszi filmvászonra.

Justin Cornin: A szabadulás c. könyv filmes jogait Ridley Scott produkciós cége vette meg.

Erin Morgenstern: The Night Circus könyvének története, egy képzeletbeli viktoriánus környezetben játszódik, amiben az írónő kreatívan ötvözte egymással a Harry Potter féle varázsvilág misztikumát az Alkonyat sorozat romantikájával. Egy brit kiadó a könyv világához illeszkedő internetes szerepjátékot is készítetett, hogy a facebookozó és twitterező fiatalok is megismerkedjenek a könyvvel a szeptemberi szigetországi premier előtt, írja a HVG 6. számában Nagy Dániel.

(A bejegyzés forrása HVG 6. számában Nagy Dániel: Legyőzni Harry Pottert című cikke.)

Tovább olvasom...

Marisa de los Santos: És besétált a szerelem

Ez a könyv, molyos pályafutásom kezdete óta előkelő helyet foglal el a kívánságlistámon. Egyrészt azért, mert oly sok jót hallottam már róla, másrészt pedig azért, mert beszerezhetetlen. Nekem legalábbis, ez idáig nem sikerült. Hogy mégis lehetőségem adódott elolvasni, azt egy nagyon kedves molyocska tette lehetővé, amit ezúton is nagyon köszönök neki.

Lehet, hogy nem sokan fognak a szívükbe zárni azok után, amit a továbbiakban most írni fogok a könyvről, de be kell vallanom, hogy nem kápráztatott el annyira, mint azt vártam illetve reméltem. Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy nem tetszett, és hogy nem élveztem az első szótól az utolsóig, de valahogy mégis többet vártam.

Igazából nem is tudom, hogy mire számítottam…. Valami mega vagy giga nagyságú érzelmi robbanásra? Nem tudom. Gyerekkoromban, mikor megkérdezték a szüleim, hogy mire vágyom a legjobban karácsonyra, ha agyon ütöttek volna sem tudtam volna megmondani. Csak azt tudtam biztosan, hogy az olyan legyen, hogy utána kiskanállal kelljen összeszedniük a földről. Hát valami ehhez hasonlót vártam itt is. Egyébként az előzőre visszatérve, mindig olyan ajándék volt a fa alatt, amitől végleg elment a kedvem az ajándékozósditól….

A történet egy 31 éves nő; Cornelia, és egy 11 éves kislány; Clare életének kereszteződéséről, majd egymásba fonódásáról szól. Cornelia bátran sodródik az élettel, keresi a boldogságát, amit abban a pillanatban, amikor egy Cary Grant-re hasonlító férfi, alias Martin Grace belép az ő philadelphiai kávézójába, rögtön úgy érez, hogy meg is talált. De hiába sétált be a nagybetűs Ő két lábon. Ez a szerelem, nem az a bizonyos szerelem volt.

Másik főszereplőnk Clare, egy 11 éves gyermek, aki az elvált édesanyjával él együtt és akinek édesanyja napról napra egyre különösebben kezd el viselkedni. Feleslegesen vásárolgat különböző holmikat, eltűnik hosszabb rövidebb időre, nem törődik a lányával….olyan mintha elfeledkezett volna a kötelezettségeiről. Clare, ezért kénytelen folyamatosan küzdeni, hogy a kívülállók szemében fenn tudja tartani azt a látszatot, mintha egy nyugodt és kiegyensúlyozott családi hátérrel rendelkezne és próbálja titokba tartani anyja betegségét. A regényben Colrnelia és Clare felváltva mesélik el a történetüket, az érzelmeiket és a motivációikat. Abban a percben, amikor Cornelia találkozik Clare-rel és átöleli a síró kislányt, mindkettőjüket a szívembe zártam. Ez volt a könyv legjobb része.

A könyvben rengeteg utalás és kitérő volt a régi klasszikus romantikus filmekre és azok szereplőire, ami kissé bosszantó és zavaró volt számomra, mivel nem vagyok jártas ebben a témában. Ráadásul ezek az utalások olyan nagy számban és sűrűségben fordultak elő a regény első harmadában, hogy ezzel mintegy egyedi hangulatot teremtett a könyv számára, amiből én sajnos kirekesztve éreztem magam. Persze, volt előnye is a dolognak, mert kénytelen voltam utána nézni és kiguglézni az interneten, hogy kicsoda és, hogy milyen filmben is játszott Cary Grant, James Stewart, Bette Davis, Veronica Lake, vagy Grace Kelley.

A karakterek: Igazán nem akarok kukacoskodni, de volt néhány szereplő, akik nekem már túlontúl tökéletesek és szépek voltak, de ennek ellenére mégis szerettem őket. Gondolok itt Corneliára, aki mindvégig tökéletesen kezelte azt a helyzetet, amit az élet osztott rá és szintén irigylésre méltó tökéletességgel bánt az emberekkel is.Valamint Teora. Hát ő.... ő meg aztán tényleg az volt. De még talán Clare-t is ebbe csoportba sorolnám, a felnőtteket is megszégyenítő lelki ereje, bátorsága és kitartása miatt. Clare apja viszont kifejezetten irritált, akinek nem csak a „szülői felelősség” és „szülői kötelesség” kifejezések hiányoztak a szótárából, de bizony ezek jelentésével sem volt kellőképpen tisztában.

A regény tartalmazott néhány olyan csavart, amire egyáltalán nem számítottam és a vége előtt is folyamatosan arról gondolkodtam, hogy vajon, hogyan zárja majd le az írónő a történetet úgy, hogy az mindenki számára kielégítő? (ez olyan érzéketlen), inkább a legfájdalommentesebb legyen. És igen. Tetszett a vége.

A regény ritmusa végig egyenletes és kiegyensúlyozott volt, úgyhogy összességében egy jó kis könyv volt ez, de igazából semmi pluszt nem éreztem benne. Marisa de los Santos regénye egy szórakoztató, kedves történet, nem csak a szeretetről és a szerelemről, hanem arról is, hogy hogyan lehetünk azok, hogy mit tesz velünk és nem utolsósorban, hogy mi mire is vagyunk képesek érte.

Kiadó: Ekren

Eredeti cím: Love Walked in

Fordította: Lorschy Katalin

Oldalszám: 327

Tovább olvasom...

Mesélj nekem Leányokról és legényekről, Sárkányokról és ördögökről

A Mesélj nekem sorozat első két kötete után folyamatosan figyelemmel kísértem a további részek megjelenését, azzal a nem titkolt hátsó szándékkal, hogy ha már kapható lesz a Leányokról és legényekről valamint a Sárkányokról és ördögökről szóló kötetek, akkor azonnal lecsaphassak rájuk. Ugyanis a család népszerűségi listáján a királylányok és a sárkányok fej fej mellett haladva küzdenek egymással.

Hogy a lányom miért szereti a királylányos történeteket, azt már tudom. Mert saját magát képzeli a királylány helyébe. "Anya az a királylány én vagyok, jó?"Így indulnak nálunk ezek a mesék. De, hogy a fiam miért szereti a sárkányos történeteket? Én úgy gondolom, hogy elsősorban azért, mert "félelmetesek". Ami egyáltalán nem baj, hiszen ezekben a mesékben mindig a sárkány vagy jelen esetben épp az ördög húzza a rövidebbet, és ezzel a félelem mindig feloldódik. A mesék végén is mindig biztosak lehetünk abban, hogy a  főhős nyertesként és hősként kerül majd ki a küzdelemből. Nem kérdés hát, hogy az ilyen fajta „félelmetes” mesék sokkal értékesebbek a tévében látott értelmetlen, valóban félelmetes zagyvaságoktól, amiktől esetleg később még rémálmai is lehetnek a gyermeknek, vagy akár a rajzfilm képi világa olyan agresszív magatartást válthat ki belőle, amit ő teljesen természetesnek érez és amit, ne adj' isten netán még a kistestvérén is gyakorol.

Most, hogy így kidühöngtem magam, veszek pár mély lélegzetet és pár szót írnék a kötetben található mesékről is. Sárkányok ide vagy oda, én mindig is jobban szerettem az ördögöket, talán azért, mert az ördögös mesékben gyakran egy női főhős jár túl, a többségében igen gyenge értelmi képességű ördög eszén. A kötetben található egy osztrák mese is, A sárkányifjú, ami abban különbözik a többitől, hogy abban bizony nem hullik le a sárkány feje, hanem inkább az egész szörnyeteg átalakul királyfivá….érdekes és szép mese volt.  A könyv Arany János Fehérlófia meséjével zárul, amit szerintem mindenki ismer, - illetve csak remélem, hogy mindenki ismer  - mert ha esetleg mégsem, akkor itt a magfelelő alkalom, hogy bepótolja.

A Leányokról és legényekről szóló kötet, nemcsak azért keltette fel az érdeklődésemet, mert olyan klasszikus mesék olvashatóak benne, mint A csillagszemű juhász, A kőleves és a Ludas Matyi, hanem azért is, mert  kíváncsi voltam, hogy ebben a témakörben milyen számomra még ismeretlen meséket válogatott össze Luzsi Margó. Nem mintha olyan hihetetlen nagy nehézség lenne meglepni engem. Főleg nem egy olyan elismert mesemondónak, aki több ezer mesét ismer és mesél nap, mint nap a gyerekeknek. A kötetben olvastunk sárkányos és egy nagyon szép szerelmetes mesét, Benedek Elek: Szélvári csudavirág címmel, ez lett a kedvencem, aztán Kriza Jánostól Az álomlátó fiú mesét, ami a kötet leghosszabb és egyben a legérdekesebb meséje volt számomra, valamint a könyv legvégén Luzsi Margótól A ládába zárt mesék címmű történetet. Ezekből a mesékből nem csak a gyerekek, de a felnőttek is sokat tanulhatnak, mivel mindegyik valamilyen örök értékű igazságot hordoz magában. Én már mindegyik mesét elmondtam kis családomnak, úgyhogy „én már ehetek, ihatok, alhatok nyugodtan. Itt a vége, tedd a jégre, majd elcsúszik valamerre.”

A könyvekbe itt tudtok beleolvasni,és tartalomjegyzéket is találhattok hozzájuk.

Kiadó: Manó Könyvek

Szerkesztette: Luzsi Margó

Illusztrálta: Kállai Nagy Krisztina

Oldalszám: 64

Ár: 1290.-

Tovább olvasom...

Regőczi Lalus: Az égig érő erdő

Aki néha erre téved az biztosan észrevette már, hogy mennyire szeretem a meséket és az olvasmányaim jelentős részét is hol a gyerekeknek, hol pedig a felnőtteknek! szóló mesés történetek teszik ki. Az utóbbi kategóriába tartozik Regőczi Lalus meseregénye is, ami azoknak a felnőtteknek szól, akik elfelejtették, hogy milyen csodálatos és legfőképp mennyire megnyugtató érzéssel töltheti el az embert az erdő csendje, az ott lakó apró élőlények motoszkálásának halk zaja. Azoknak, aki szeretnének egy kicsit kilépni a mindennapok verklijéből és egy olyan könyvvel kikapcsolódni, amely megnyugtatja a fáradt idegeket. Aztán következő lépésként, már jöhet a gondolkodás és egy kis önismeret. Mert a könyv erre ösztönöz bennünket..

A történet egy családról szól, akik egy erdő melletti tanyán élnek. A szülők két gyermeket nevelnek, egy fiút és egy lányt. A fiú Tirmi, az erdő szerelmese, ismer minden egyes fát és az erdő összes lakóját. Kishúgának Majtának, aki még csak négy és fél éves, pedig „akkora szíve van, hogy az egész világ békésen elférne benne”. De ez a mese nem csak róluk szól. A tündérek nagy bajt éreznek a világban. Úgy érzik, hogy az emberek az idő múlásával elfelejtik a lélek szerepét, sőt tagadni kezdik annak létezését. Ezért a tündérek királynője úgy dönt, hogy leszületik az emberek közé és megpróbál segíteni rajtuk.

Ahányszor a kezembe vettem a könyvet, mindig a mamáméknál töltött nyarak jutottak az eszembe, és bár Ők nem egy erdőben, de még csak nem is egy tanyán éltek, mégis szép számmal voltak náluk tyúkok, libák, nyulak és malacok. Az ott töltött nyarak voltak gyermekorom legszebb és egyben a legtermészetközelibb élményei. Abban az időben még nem játszott ennyire központi szerepet életünkben a tévé, mint manapság. Egész nap kint voltunk az udvaron, tettünk - vettünk a ház körül, etettük az állatokat, lekvárt főztünk, borsót pucoltunk…... Amikor a könyvben, ahhoz a részhez értem, ahol az eső szépségéről ír a szerző, rögtön elkezdtem bőszen bólogatni, hogy azt én is nagyon szerettem gyerekkoromban, sőt még most is szeretem. Élvezettel néztem - még anno - a kiskonyha előtt a kezdetben még csak tócsában, majd később már a „tengerben” bugyborékoló kövér esőcseppeket, miközben alig vártam, hogy vízre tegyem a gondosan összehajtogatott papírcsónakjainkat.:)) Istenem, hogy szerettem én azokat a napokat. Ezek az emlékek a legértékesebb kincseim egyike.

Rengeteg olyan értékes gondolat és érzés fogalmazódik meg a könyvben, amiket én is nap, mint nap érzek és átélek, de ez idáig valahogy mégsem tudtam szavakba önteni és talán ezáltal nem is tudtam hova tenni őket, mihez kezdeni velük. De hogy nevén is nevezzem a gyereket, írók néhány példát.

Az író azt írja, hogy félelmeink több fejű sárkányként lakozik bennünk. Az én bensőmben lakozó sárkány sem épp hétfejű........inkább megszámolni sem merem.:)  A félelmeinkkel való szembesülés nem könnyű feladat, hát még az azoktól való szabadulás. De mégis van valami, ami a segítségünkre lehet mindebben. 

Aztán arról is ír, hogy a bennünk élő gyermeket soha ne tagadjuk meg, bármi történik is velünk az élet során. Milyen igaza van! De ami a legjobban megmaradt bennem, és ami a legmélyebben érintett az az volt, hogy soha ne keverjük össze az együttérzést a sajnálattal, mert „míg a sajnálattal rombolást végzünk mind magunkban, mind pedig a világban, addig az együttérzés lényünk legmélyéből hozza fel a legmelegebb szeretetet, amely aztán kiáramlik a világba. A sajnálattal bírálunk, míg az együttérzéssel elfogadunk, s szeretünk.”

Hát kérem, ilyen szép gondolatokat lehet olvasni ebben a könyvben.

A regényt lassan kellett olvasnom, mert annyi gyönyörű és értékes gondolat volt benne, hogy azokat emésztenem kellett. Olvasás közben ki tudtam lépni a saját világomból és ott találtam magam az erdőben, és a gyermekkoromban. Éreztem a fák illatát, hallottam az erdő zaját, a patak csobogását, az eső kopogását....... Megnyugodtam. 

Értékelés: 4/5

Kiadó: Music & More Hungary Kft
Oldalszám: 272
A könyv oldala: www.egigeroerdo.hu

Tovább olvasom...

Boldizsár Ildikó - Szegedi Katalin: Királylány születik

Már nagyon rég ácsingóztam ez után a könyv után, mert annyi szépet és jót olvastam róla, hogy úgy gondoltam, hogy irtó nagy hiba lenne kihagyni. Utólag meg már teljesen bizonyos is vagyok mindebben.

A könyv gyönyörű, varázslatos, csodálatos, és színpompás …….nem tudom a gyönyörűt mondtam már?

„Amikor a Földön világra jön egy kislány, összegyűlnek odafönn az égi királylányok, hogy áldást mondjanak az újszülöttre.  ….…..s így volt ez akkor is, amikor te születtél.”

Ezeknél a soroknál a kislányom megkérdezte, hogy „ez nálam volt anya, ez rólam szól?” és én mosolyogva mondtam neki, hogy igen és közben azon izgultam, hogy nehogy félrevezessem Őt ezzel a válasszal, nehogy kiderüljön, hogy nem is róla szól a történet, hanem egy másik kislányról, mert ugye a mese végét még nem ismertem. De a könyv nem okozott csalódást, mert valóban az én drága kislányomról volt szó benne, aki valóban királylánynak született. És, bár Ő ezt mindig is hangoztatta nekem, valahogy ez idáig mindezt mégsem vettem kellően komolyan. :)

Nagyon tetszett a mese, ahogy Boldizsár Ildikó és Szegedi Katalin megszólítják a gyermeket, ahogy mesélnek neki, de legfőképp az, hogy róla mesélnek. Tapasztalatom szerint minden csöppség hihetetlen mennyiségű beszámolót képes meghallgatni a születése körülményeiről és a kisbaba koráról. Nálunk legalábbis így van. Hát még ha ezekben a történetben helyet kapnak a királylányok is, és nem is egy, hanem rögtön kilenc…..az meg már számukra maga a gyönyörűség.

Az én kislányom elhitte, hogy róla szólt a mese, és hogy a királylányok az Ő ágya körül álltak kisbaba korában, hogy elmondják neki a jókívánságaikat. Én is elhittem. És mintha úgy rémlene, hogy harminc valahánnyal évvel ezelőtt az én ágyamnál is ugyan így álltak és ugyan ezeket mondták el nekem is....... amit köszönök. És azt is, hogy újra eszembe juttatták!

Nem tudom szó nélkül hagyni Szegedi Katalin képeit, amik fantasztikusak, itt egy csipke, ott egy toll, amott meg egy rózsabogár….hihetetlenül részlet gazdag, amikben napestig lehet gyönyörködni.

Kiadó: Naphegy

Oldalszám:  32

Tovább olvasom...

Georgette Heyer: Különös özvegység

Nagy bajban vagyok, hogy hogy is kezdjem eme bejegyzésem, mert szívem szerint első mondatnak rögtön azt írnám, hogy imádom Heyer könyveit. De ugye ha ezzel kezdeném, akkor mindez olybá tűnne, mintha  ajtóstól rontanék a házba, azt pedig nem szeretném, ezért megpróbálom inkább előröl kezdeni ….

Heyer nevével először a Francia négyes, majd a Frederica című regényei kapcsán találkoztam, amik könnyed, humoros, kicsit romantikus történetek voltak, némi Austenes beütéssel, és amik mi tagadás, rögtön elnyerték őszinte tetszésemet és felkeltették az írónő további művei iránti érdeklődésemet. Heyer történetei a "Regency" korában játszódnak  -  ugyan úgy, mint Jane Austen regényeié  is - ami 1811-1820 közötti időszak az Egyesült Királyságban. Heyer az egyik legismertebb és legjobb történelmi regényíró, több mai történelmi szerelmes regényt író írónő példaképe (Julia Quinn). Műveire legfőképp az elegáns szellemesség és a főhős fedhetetlen bátorsága a jellemző. Az ebben a korban játszódó történetekre jellemző a hős és a hősnő között lévő társadalmi különbség,  nem véletlenek az érdekházasságok, a félreértések és a rejtélyek sem, valamint gyakran olvashatunk bennük valamilyen társadalmi tevékenységről vagy szórakozásról (gondolok itt például színház vagy opera látogatásra, sétakocsikázásra, vizitálásokra….) Az említetteken kívül a "regency romance" műfaj számomra mégis legkedveltebb jellemzője, hogy a szereplők egyes cselekedeteit és véleményük kinyilvánítását igen komoly illemszabályok és társadalmi elvárások, etikettek korlátozzák, amitől a párbeszédek és az egyes szituációk bájosan visszafogottá és igen humorossá válnak. Hát tömören és röviden ezek miatt szeretem én ezt a műfajt, élén Heyer könyveivel.

Na de visszatérve a regényhez, a történet nagyon izgalmasan kezdődik, Elinor egy félreértés miatt, nem a megfelelő helyre érkezik, hogy betöltse az egyik újságban meghirdetett nevelőnői állást, hanem Lord Carlyon birtokán köt ki, aki épp feleséget keres rossz hírű unokaöccsének. Hosszas rábeszélés után Elinor beadja a derekát és feleségül megy a Lord unokaöccséhez, aki másnap reggelre, ugyan sokak örömére, de mégis csak sajnálatos módon meghal. Na és akkor innentől kezdődnek a bonyodalmak……

A könyvet próbáltam lassan olvasni, hogy minél tovább tartson és csakis, de csakis nyugodt körülmények között vettem a kezembe, hogy minden szavát és betűjét száz százalékosan ki tudjam élvezni……. és ezzel a hozzáállásommal  szerintem mindent elárultam.:)

Igaz, hogy ebben a történetben nagyobb hangsúlyt kapott a rejtély és annak megoldása, mint a romantika, de ez egy cseppet sem zavart, sőt most már a harmadik Heyer könyvem után elmondhatom, hogy az írónő regényeiben a lehelet finom, szinte észrevétlen romantika mellett, inkább a cselekmény és a párbeszédek humora az ami igazán magával ragad. A regény valamennyi szereplőjét nagyon megszerettem, - és lehet, hogy páran megköveznek érte - de a történet negatív figurája is a szívemhez nőt, oly annyira, hogy talán ő volt a legszórakoztatóbb karakter a számomra.

Összességében úgy gondolom, hogy  Heyer regényei nem azoknak a romantikus lelkeknek való, akik lépten nyomon arról szeretnének olvasni, hogy a főhős, hogyan próbálja szerelmével ostromolni a hősnőt, melyből kifolyólag a regény cselekménye csak másodlagos. Mert kérem Heyernél mindez fordítva történik, a hős csak az utolsó fejezetben, de gyakran előfordult már az is, hogy csak az utolsó két lapon teszi nyilvánvalóvá gyengéd érzelmeit szíve hölgyének. Úgyhogy az erősen romantika függők valószínűleg csalódni fognak, vontatottnak és túl fárasztónak találhatják a történetet, de  higgyétek el, hogy mindezek ellenére mégis megéri elolvasni, Austen rajongóknak pedig kifejezetten kötelező.

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: The Reluctant Wídow

Fordította: Bozai Ágota

Oldalszám: 340

Tovább olvasom...

Domokos Gábor: Reklámország peremén

Hogyha már túl vagy a főiskolai vagy az egyetemi éveiden - vagy ha még csak most taposod azokat - és szeretnél egy kicsit nosztalgiázni vagy csak jókat nevetni, akkor szerintem semmiképp se foszd meg magad Domokos Gábor könyve által nyújtotta élménytől, mert az valóban egy élmény volt. Azonban!, (és ez most fontos), ha érzékeny vagy az obszcén szavakra és idegesítenek azok a fiatalok, akiknek nincs életcéljuk, hanem a csajok, buli, fanta szlogen által sugallt életforma megrögzött elkötelezettjei, akkor inkább jobb ha mégis kihagyod.

A könyvet egy nagyon kedves barátnőm ajánlására kezdtem el olvasni, aki azt írta róla idézem:  „…. egy kissé trágár és laza a stílusa……  a trágárságtól félek, hogy zavarni fog….. ” ezúton üzenem, hogy egyáltalán nem zavart, sőt őszintén mondom, nagyon jól szórakoztam rajta.:)

A könyv önéletrajzi ihletésű egy huszon-valahány éves fiatalember felnőtté válásáról, na jó inkább csak az ez irányú próbálkozásairól szól. Főhősünk reklámszlogeneket  gyárt, miközben a felsőoktatásban is folyamatosan próbálja megállni a helyét, többé kevésbé sikeresen, ami nem csak számomra, de saját maga számára is érthetetlen. Irigylésre méltó baráti körrel rendelkezik, rengeteget iszik, dohányzik, nőzik, szórakozik, olyan igazi link csávó, ami miatt ugyan néha megszólal  a lelkiismerete, de hamar túlteszi magát rajta. Természetesen komoly események is történnek az életében (halál eset, a nagy Ő megjelenése), amit véleményem szerint a fent említett életforma miatt egyáltalán nem vesz komolyan. 

A könyv olyan, mintha cenzúrázatlanul olvashatnánk a főhős gondolatait és élményeit 1-1 kalandos éjszakájáról a léhaságáról és az alkalmi kapcsolatairól, még akkor is ha épp nem pontosan emlékszik mindenre illetve mindenkire. Persze voltak részek, ahol az írónak a női nemre vonatkozó néhány dehonesztáló megjegyzéstől elkezdett kicsit viszketni a tenyerem, de úgy voltam vele, hogy fiatalság, bolondság…….!

Mivel a könyv önéletrajzi elemeket tartalmaz, így feltételezem, hogy a benne olvasottak nagy valószínűséggel meg is történetek….. és ha ez így van, akkor csak remélni tudom, hogy mostanára talán már benőtt a kedves Gábor feje lágya és ezt nem csak az őt körülvevő emberek, de a társadalom érdekében is mondom.

Ami érdekes és egyben zavaró volt, hogy egyes szám második személyben íródott a könyv. Bevallom ilyennel még nem találkoztam. (Ha valaki igen legyen kedves írja már meg, hogy melyik könyv az, csupán csak kíváncsiságból). Meg aztán a végével sem voltam maradéktalanul megelégedve, olyan volt, mintha elvágták volna…. a történet egyszer csak megszakadt. Egyértelmű, hogy folytatásért kiált a, mivel fogalmam sincs, hogy mi történt Nikivel, főhősünk felesége lett végül is, vagy nem? És mi történet a barátjával? Életben marad vagy meghalt????

Kedvenc részeim egyike a "bébisintérkedéséről" szóló rész volt.

„Délre kellett értük menned. A nővéred azt mondta, hogy fél hétre megpróbál hazaérni, de lehet, hogy késni fog egy kicsit, mire te flegmán azt hazudtad, hogy semmi gond, ellesztek ti, mint a befőtt. És tényleg. Majdnem egy fél órán át teljesen rendben mentek a dolgok. Matchbox, társasjáték, mesekönyv…, aztán egyszer csak meghallottad, hogy a kisebbik kiabál a budi felöl. Hogy „kész vagyok”. Kíváncsian bandukoltál a helyszínre, azon tűnődve, hogy ez a tény vajon mennyiben érint téged. A kiskrapek ott állt letolt gatyával, előrehajolva, mondhatni várakozó álláspontban, és mivel egyértelműen a seggével nézett feléd, lassan derengeni kezdett, hogy miről is szól ez a történet. Ám mivel eddigi bébisintérkedéseid alkalmával nem kellett szembenézned hasonló problémával (rejtély, hogyan úsztad meg), úgy érezted, hogy lélekben még nem vagy teljesen felkészülve a kívánt műveletre. Várj egy percet, kérted hát nem éppen kellemes illatot árasztó unokaöcsédet és kábán a bárszekrény felé vetted az irányt, hogy egy tripla whisky segítségével megpróbálj némi bátorságot önteni magadba. Aztán összeszorítottad a fogad, és kitörölted életed első idegen valagát….”

A könyv tele van iróniával, cinizmussal és egy nagy adag spontán humorral. Nekem nagyon tetszett és rengeteget nevettem rajta. Valószínű, hogy csak azért, mert voltak részek, ahol teljesen azonosulni tudtam a főszereplő néhány problémájával, gondolok itt az elvégzendő feladatok prioritási sorrendjének betartásában adódó nehézségeire: tanulás vagy tévénézés, tanulás vagy bulizás, tanulás vagy alvás….. minden esetben az utóbbi valóban sokkal kellemesebb időtöltés.

Értékelés: 4/5

Kiadó: Cor Leonis

Oldalszám: 184

Ár: 1990.-

Tovább olvasom...

Catherine Ryan Hyde: Számíthatsz rám!

Hogy őszinte legyek meglepett a könyv, nem erre számítottam. Úgy gondoltam, hogy egy nagyon szirupos és túlontúl érzelmes történettel találom, majd   szemben magam, ami azért ……....... tévedés ne essék, nagyon is érzelmes és szívszorító volt, de mindezt olyan formában és stílusban tárta az író az olvasó elé, hogy az egy cseppet sem feküdte meg az ember gyomrát.

A tíz éves Grace egy bérházban él drogfüggő édesanyjával, Los Angeles egy lerobbant környékén. Aki lakott már bérházban az tudja, hogy nincs bérház kíváncsi szomszédok nélkül.:) Nos, itt sincs másképp, Gracnek is vannak igen érdekes, mint később kiderül érzelmileg kicsit defektes labilis szomszédjai. Minden lakónak megvan a maga fóbiája. Billy például már 12 éve nem hagyta el a lakását, Rayleent a gyerekkorában ért sérelmei miatt, nehezen tud kapcsolatot létesíteni azokkal a férfiakkal, akik közelednének hozzá, Felipet egy szerelmi csalódás taglózza le, és ott van még Mrs. Hinman, egy idős hölgy, aki attól fél, hogy nem tudja majd magát ellátni, ha esetleg tovább romlik az állapota.

Grace, korát meghazudtoló határozottsággal és céltudatossággal rendelkezik. Felismeri azt, hogy segítségre van szüksége ahhoz, hogy a drogfüggő édesanyját felrázza kábultságából és tudatosítsa benne, hogy ez így nem mehet tovább, mert különben elveszítik egymást. És itt jönnek a képbe a kedves szomszédok. Grace úgy gondolja, hogyha egész nap a lakásuk előtt üldögél a folyosón, akkor biztosan felkelti majd valamelyik lakó érdeklődését és ha ez már megtörtént, akkor segítséget is tud kérni tőlük….és ez így is történt.

Kezdetben nem nagyon szimpatizáltam egyik szereplővel sem. Gracenel a túlzott magabiztossága volt az oka, míg Billynél….. hát igen. Őt túl szánalmasnak éreztem. Mert ugye mit gondol az ember egy olyan szomszédról, aki egész nap otthon van, hallgatózik és az ajtó résén át kukucskál állandóan. De aztán a történet előrehaladtával a könyv szereplőivel szemben támasztott fenntartásaim  úgy párologtak el fokozatosan, mint felhők az égen. Grace lelkesedése és a szívfájdító szeretetéhsége engem is ugyan úgy magával ragadt, mint a ház összes lakóját, és a Billy iránt érzett szánalmam is egyre inkább szimpátiává alakult át. Grace és a ház lakói szépen fokozatosan kezdik megismerni, és megszeretni egymást. A kislány váratlanul robban be mindegyikük életébe, és ami érdekes, de legfőképp nem megszokott, hogy ezt egyikük sem bánja. Talán azért, mert mindenki érezte, - de később már biztosan tudták is - hogy ez az ismeretség és összefogás gazdagabbá és színesebbé teszi mindegyiküket életét. 

Nagyon tetszett a közösségi szellem és, hogy a négy felnőtt egy családként segítette Gracet, holott minden gond nélkül elutasíthatták volna a kislánnyal járó kötelezettségeket. 

Bevallom,  izgultam tervük sikeréért, ugyanakkor azzal nyugtatgattam magam, hogyha ebben a történetben megtörténhet az ami a mai világban szinte már hihetetlen, - hogy az emberek őszintén segítenek egymáson és gondolkodás nélkül kiállnak egymás mellett - akkor miért ne lehetne a könyv vége is a valóságtól elrugaszkodott.

A cselekmény színhelye szinte végig a lépcsőházra és Billy lakására korlátozódott. Kicsit már klausztrofóbiás érzésem is volt ezzel kapcsolatban, ahogy magam elé képzeltem mindezt, de pont ebből kifolyólag például minden gond nélkül el tudom képzelni, hogy a könyvből egy színházi előadás készüljön.

A könyv nagyon tetszett, a vége felé többször is elérzékenyültem. Szerintem ez egy gyönyörű történet az emberi jóságról, az önzetlenségről, és az együttérzésről, hogy igenis törődnünk kell egymással, hiszen nem ettől vagyunk emberek?    

A borítók (hazai és külföldi) egyaránt nagyon szépek, bár nem értem, hogy a miénkre miért egy balettal kapcsolatos kép került?....... nem esik szó balettról a könyvben, ettől eltekintve nagyon szép:)

Az íróval olvasható egy interjú a kiadó honlapján itt

Kiadó: Pioneer Books

Eredeti cím: Don't Let Me Go

Fordította: Hollósy Éva

Oldalszám: 360

Tovább olvasom...

Könyvek, amiket várok #6

Azt hinné az ember, hogy az ünnepek során annyi jobbnál jobb és szebbnél szebb könyvvel halmoztak el  szeretteim, hogy szegény szerencsétlen olvasni vágyó énemnek, egy ideig majd elmegy a kedve az újabb zsákmányok felkutatásától, de nem, ez tévedés. :D Igaz, ami igaz..... több évre való könyvvel el vagyok látva, úgyhogy egy ideig nem kell félnem attól, hogy nem lesz olvasni valóm, de mégis akad pár olyan könyv, ami bár nem a közel jövőben (ami nálam egy-két hetet jelent) jelenik meg, hanem jóval később ...... de mégis, már most felkeltették az érdeklődésemet. Jó anyám mindig azt mondta; hogy próbáljam a dolgok jó oldalát nézni, mert akkor nagy baj már nem érhet és valóban.... hátha a megjelenésig eltelt idő alatt nem fog regenerálódni a pocok szindrómám.:) Ki tudja még azt...... a pénztárcámról nem is beszélve.

Aminek a legjobban örülök az Brenda Joyce Halálos sorozatának a 6. része, bár még az előzővel is el vagyok maradva, de ha ismét a dolgok előnyös oldalát nézem, akkor ez még jól is jöhet,  így legalább közvetlen egymás után olvashatom őket.

Brenda Joyce: Halálos illúzió

New York, 1902.

Vőlegénye, Calder Hart aggodalma ellenére, Francesca Cahill nem tud hátat fordítani annak a fenyegetésnek, amely a szomszédságukat rettegésben tartja. Egy őrült megtámad három nőt, de míg az első két áldozat túléli a támadást, a harmadik meghal, emelve a tétet. Az összes áldozat szegény, de gyönyörű ír nő, és Francesca attól fél, hogy Maggie Kennedy és Gwen O’Neil, két barátnője lehet a következő áldozat....
Várható megjelenés: 2012 július

Aztán van itt még egy könyv, amit már olyan rég kinéztem magamnak és aminek a borítóját is már olyan régóta ismerem, de a megjelenésével kapcsolatban ezidáig nem tudtam semmit. Most  már azt is tudom.

Jean-Christian Petitfils: Méregkeverők
1679-ben XIV. Lajos uralkodásának fénykorában kitör minden idők legnagyobb gyilkossági ügye, a Méreg-ügy. Egyetlen mozdulattal felszínre kerül a díszlet rettenetes fonákja: szomszédgyilkosságok, varázslások, démoni összeesküvések, fekete misék, rituális gyilkosságok.
Várható megjelenés: 2012. április 17.

Erre a könyvre pedig  egy fórumon nézelődve figyeltem fel, szerintem nagyon izgalmasnak és kalandosnak tűnik, erre is kíváncsi vagyok.

Christopher Golden: Uncharted – A negyedik labirintus
Az ókori világban élt egy mítosz egy királyról, egy kincsről és egy pokoli labirintusról. E pokol kapuja most ismét feltárul.
Nathan Drake hivatásos kincsvadászt és vakmerő kalandort New Yorkba hívja az az ember, aki mindent megtanított neki a „műtárgybegyüjtő-bizniszről”. ...
Várható megjelenés: 2012. 02.15.

Tovább olvasom...

Nalini Singh · Ilona Andrews · Sharon Shinn · Meljean Brooks: A sötétség angyalai

Ambivalens érzéseim vannak a novellás kötetekkel kapcsolatban, szeretem is őket, meg nem is, tetszenek is, meg nem is, olvasnám is őket, meg nem is. Igazából úgy tekintek rájuk, mint egy szépen tálalt előételre, úgy látszik, hogy még mindig hatással van rám Aimee Bender könyve, amit ha az ember megkóstol és jó esetben ízlik is neki, akkor meghozza a kedvét a folytatáshoz, rossz esetben pedig rághatja az asztal sarkát (jelen esetben a könyvét) kínjában, hogy ne mááár..... miért csak 100 oldalon keresztül olvashatjuk ezt a hihetetlen jó történetet…… ez pazarlás….... és igen, kérek még belőle többet, de gyorsan. Nos, ebben a kötetben csak egy novelláról mondhatom el mindezt, az pedig Ilona Andrews: Alfák: A kezdet című műve volt. De vegyük inkább sorban őket.

Nalini Singh: Angyal és farkas

A történet lényegében egy rejtély megoldásáról, egy gyilkos felkutatásáról szól, aki Nima, - egy nagyhatalmú angyal - életére akart törni. Noel, a szellemileg és fizikailag megkínzott vámpír, azzal a céllal kerül Nima udvarába, hogy segítségére legyen a tettes felkutatásában. A két főszereplő szerintem sokaknak ismerős lehet már Singh egy korábbi sorozatból az Angyal vadászból. 

Igazából ez a sztori nem kápráztatott el annyira, mint ahogy azt vártam tőle. Ennek oka valószínűleg az lehet, hogy a szerzőnek az Angyal vadász sorozatában kitalált világa sem nyerte el még anno a tetszésemet, ellenben másik sorozatával, ami sokkal szimpatikusabb volt számomra (Egy világ – két faj – állandó küzdelem). A történet túl egyszerű, már már unalmas. Éreztem a törekvést a szerzőnél arra, hogy a karaktereket érdekessé és izgalmassá tegye az olvasó számára, de érzésem szerint nem sok sikerrel járt. Az erős hatalommal bíró Nima és a közelmúltban rengeteg szenvedésen átesett Noel karaktere szerintem nem volt meggyőző, ismerve Noel múltját és Nima hatalmának hírét; még hiteles sem. A közöttük való kapcsolat pedig nem szikrázott úgy, ahogy az kellett volna…..ahogy azt Nalini Singhtől megszoktam.

Értékelése: 5/3

Ilona Andrews: Alfák: A kezdet

Ez egy betegesen sötét és erőszakos történet volt, de ennek ellenére – komolyan mondom, hogy magamon is csodálkozom –  mégis nagyon élveztem. Karina és a lánya véletlenül belecsöppen egy, az emberfeletti lények küzdelmétől megosztott világba, csupán azért, mert rossz helyen voltak rossz időben. Karina halálosan megsebesül és választania kell; meghal vagy tovább él az über alfahím szabályai szerint. Karina annak érdekében, hogy a lánya biztonságban legyen hajlandó az alfahím rabszolgája lenni, akinek nem csak rá, de a vérére is szüksége van a túléléshez. A szerző által elénk tárt világkép elég bonyolult, de érthető és igen egyedi. Az összes karakter elnyerte a tetszésemet főleg a „jó fiúk” a maguk nyers stílusával és a szinte már betegesen erőszakos jellemvonásaikkal. Olvasás közben azért féltem attól, hogy nehogy Karina megerőszakolásáról vagy ne adj' isten a kislánya bántalmazásáról kelljen majd olvasnom, de ilyen messzire azért nem ment el az író..... meg kell mondjam, hogy vékony jégen táncolt. Szerintem ez a novella volt az összes közül az, ami alkalmas lenne egy könyv megírására, amire én biztosan vevő is lennék.

Értékelés: 5/5

Sharon Hinn: Éji dal

Ebben a sztoriban egy bizalomra épülő szerelmi kapcsolat kialakulását ismerhetjük meg, ami egy fiatal, a múltja elöl rejtőzködő lány és egy, a vaksága miatt reményvesztett angyal között alakult ki. Érzésem szerint talán ez a történet volt az összes közül a legszórakoztatóbb és a legromantikusabb. Tetszettek a szereplők, a hősnő Moriah habitusa, ami kellően merész, vidám és gyakorlatias volt ahhoz, hogy egy morcos, csüggedt és befelé forduló vak angyalt kihozzon a sodrából és ezzel felrázza Őt a nyomorúságából. A történet egyetlen hibájának csupán a túl idilli befejezést tudnám felhozni, de ennek ellenére szívesen olvasnék az írótól több ehhez hasonló könyvet is. 

Értékelés: 5/4

Meljean Brook: Mennybemenetel

Marc egy őrző, aki állandó küzdelemben van a körzetében garázdálkodó démonok ellen. Amikor Radha az exbarátnője a férfi segítségére siet, mindkettőjükből feltörnek a régmúlt emlékei, napvilágra kerülnek a sérelmek, amik természetesen megbocsátást nyernek mindkét fél részéről. Miközben a két szerelmes tisztázza az egymás közötti kapcsolatát természetesen démon vadászat is folyik…….bevallom nem sok izgalommal. Voltak részek, ahol a halandó agyammal egyszerűen nem tudtam követni? megérteni a hősök saját érzelmeikről szőtt gondolatmenetét. A történet számomra túl unalmas volt.

Értékelés: 5/2.5

Összességében elmondhatom, hogy megfelelően teljesítette a könyv a feladatát; kikapcsolt és szórakoztatott, és szerintem azok, akik nálam jobban szeretik az angyalos történeteket azoknak biztos jobban is fog tetszeni, mint nekem. 

Kiadó: Egmont

Eredeti cím: Angels of Darkness

Fordította: Barta Tamás, Bottka Sándor Mátyás

Oldalszám: 414

Tovább olvasom...

Boldog szü-li-na-pot....

A blogom épp ma lett egy éves!

Amikor egy évvel ezelőtt belevetettem magam a blogírásba és annak nemkívánatos hozadékába, a blogspotos felület megismerésébe és a html szerkesztés rejtelmeibe, akkor még magam sem gondoltam volna, hogy ez a lelkesedés és töretlen igyekezett ilyen sokáig fennmarad majd. Persze Pöfivonat most valami fránya vírust tüsszögött szét az éterben - ami az olvasási és írási kényszerért felelős agysejteket támadja - és amiből hozzám is került néhány, de ettől eltekintve, elég jól érzem magam a bőrömben, bár mostanság inkább csak olvasgatnék, minthogy csak olvassak és írjak. Nem is gondoltam volna anno, hogy ennyire könyv, moly és könyvesblog függő tudok majd lenni, melyet főleg azoknak a kedves olvasóknak, molyocskáknak és bloggerináknak köszönhetek, akikkel az internet bonyolult útvesztőiben ismerkedtem meg ez idő alatt, és akiknek a vállán – ha netán eltört az a fránya mécses – kisírhattam magam.

Úgy terveztem, hogy nem fogok elérzékenyülni ezen szülinapi poszt írása közben, de ez a kis piszok úgy a szívemhez nőtt, hogy szinte már meg sem lennék nélküle. Persze és szerencsére van életem rajta kívül is….de még milyen!!!, két kicsi gyerekkel és egy állandóan korgó hasú férjjel, bezzeg ha a Hufnáger Pistihez mentem volna feleségül ! …..de szerintem vele is ugyan ilyen küzdelem lenne az élet. Na, de visszatérve a könyvekre, ez az olvasási és írási kényszer, valamint a blogom megszületése, épp a legjobb időben érkezett ahhoz, hogy bele ne süppedjek, és maga alá ne gyűrjön a háztartás és a gyereknevelés. Kétségbeesetten küzdöttem és küzdök még ma is az ellen, hogy a gyermekekkel töltött hosszú idő hatása ne érződjön a gondolkodásomon, a szókincsemen és a nyelvhasználatomon, de valahogy ez a fránya bugyutaság mégis utat tört magának. Mindezt, mi sem bizonyítja jobban, mint az első bejegyzéseim, melyeket visszaolvasva hihetetlen egyszerűnek, darabosnak, és siralmasan laposnak érzek, de ellenállók az ujjaimban bujkáló bizsergető késztetésnek, miszerint az egészet átírjam úgy ahogy van……….. Nem, nem teszem. Na, de most már aztán tényleg befejezem ezt a melodrámát, mert visszaolvasva már én is kissé dagályosnak érzem ezt az érzelmi ömlengést, nem szoktam én ilyet csinálni a nagyközönség előtt.

Szóval a teljesség igénye nélkül szabadon kategorizáltam néhány  tavaly olvasott könyvet. Íme!

Az év legnagyobb meglepetése ez a három könyv volt számomra, nem gondoltam volna, hogy ennyire elnyerik majd a tetszésemet.....

Henryk Sienkiewicz: Quo vadis

Rose Termain: Színarany

Noelle Harrison: A házasságtörő

Az év csalódásai:

Kathleen E. Woodiwiss: Örökké

Alan Hollinghurst: A szépség vonala

Kathleen E. Woodiwiss-ról, annyi szépet és jót hallottam, hogy már rég el akartam olvasni az egyik művét. Lehet, hogy nem a legjobbal kezdtem….ki tudja, mindenesetre ez a könyv egy nagy csalódás volt. A szépség vonaláról is annyi szépet és jót olvastam, de mindezek ellenére úgy érzem, hogy nem én voltam a célközönség.

A legszebb borító:  Mindörökké Norma

A legrondább borító: Mr. Bridgerton csábítása, Rossz kor (Hát ezek valami fertelmes rondák)

A legjobb sorozat, amit ebben az évben fedeztem fel magamnak: az Brenda Joyce: Halálos sorozata

A legrosszabb sorozat pedig Elizabeth Candler: Akit egy angyal megcsókolt

Az év legrosszabb könyve, ami annyira, de annyira rossz volt, hogy bejegyzés sem született róla......mert  sajnáltam rá az időt az Douglas Coupland: Barátnő kómában

Az olvasmányaim kiválasztása terén egy dolog van, amit rettentően sajnálok, az pedig az, hogy szégyentelenül kevés szépirodalmat olvasok. Az idén változtatni szeretnék ezen. 

És mivel egy szülinap nem is szülinap, szülinapi torta nélkül (hmmm ebbe a mondatba tényleg sikerült háromszor beletuszkolnom a szülinap szót.......amit Rézangyaltól tanultam:)), így minden olvasóm fogadja szeretettel a poszt elején kitett egy szelet süteményt..... biztos vagyok benne, hogy mindenkinek fog jutni belőle.

Tovább olvasom...

Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

A könyv nem pont azt az érzést váltotta ki belőlem, amit vártam, de ennek ellenére mégsem okozott csalódást, mert amikor tudatosodott bennem, hogy ez nem az a vidám, humoros és bájos történet lesz, amire számítottam, akkor fokozatosan ráhangolódtam a regényre, felvettem a ritmusát és átéreztem a hangulatát.  Hogy mire számítottam? Hogy a könyv elolvasása után mázsaszámra tuszkolom, majd magamba a jobbnál jobb és szebbnél szebb tortákat és süteményeket, ízlelgetve azokat, hogy vajon valóban kiérződik e belőlük az, hogy milyen hangulatban süthette a cukrász? De ettől az élménytől a könyv végére egyértelműen elment a kedvem.

Amikor a családdal nagy ritkán elmegyünk egy étterembe ebédelni vagy vacsorázni, akkor én általában olyanokat érzek ki az ételből egy húsleves esetében, mint például, hogy a lé enyhén sós, a répa túlfőtt a hús pedig mócsingos... volt olyan tiramisu aminél azt éreztem, hogy vizezett kávéval eláztatott ízetlen babapiskótából, nagy mennyiségű epervelőből és mascarpone helyett növényi főzőtejszínből készült. Bizony. Ezek nem épp a legfinomabb ételek voltak, amiket eddig ettem életemben, de még mindig jobb helyzetben vagyok, mint  Rose, aki valami egészen mást érez ki az ételekből.

A könyv egy öntudatos 9 éves kislányról, Roseról szól, aki Los Angelesben él a kedves, de az életével elégedetlen anyjával, a szimpatikus és szelíd ügyvéd apjával és a nála 5 évvel idősebb bátyjával, aki kissé melankolikus és magányos, de a tudományok terén egy fél zseni. A családot egy nagymama is kiegészíti még, aki nem él velük, de rendszeresen bizarr csomagokat küld a család számára, melyben a saját életének darabjait pakolgatja rendszeresen… repedt salátás tálat, asztalokat, székeket. Rose 9 évesen fedezi fel rejtett képességét, miszerint az ételek megízlelésével megismeri az emberek legmélyebb érzelmeit és titkait. Ezt az adottságát az évek során egyre jobban próbálja finomítani és megpróbál ezzel együtt élni is, ami egy gyermek számára igen nehéz és megterhelő, hiszen gondoljunk csak bele... Rosenak minden étkezés egy érzelmi zuhany, ami lehet hideg vagy meleg, - de legtöbbször inkább hideg - aminek hatására más szemszögből is kezdi látni a világot.

A regényben nemcsak egy kislány életét követhetjük nyomon tizen- vagy huszonéves koráig, hanem a kapcsolatait is a családja összes tagjával, melyben a különleges képessége révén a szeretteik által elkészített ételeken keresztül érzi a fájdalmukat, örömüket, és így a családjában zajló érzelmi zűrzavart.

Számomra érthetetlen, hogy miért nem előbb kezdte kihasználni Rose a tehetségét, hiszen ezzel a képességgel lehetett volna egy rendkívül híres és nagy tapasztalattal rendelkező ételkritikus is. Bár jobban végig gondolva, a képességében ő nem a lehetőséget, hanem sokkal inkább a szerencsétlenséget látta és mivel nem tudott ellene mit tenni, kénytelen volt elfogadni annak létezését.

A könyv túlnyomó részt nagyon nyugtalanító és lehangoló volt. Amikor a történet elején kezdtük megismerni Rose tehetségét, én végig úgy gondoltam, hogy ez az ismerkedés majd valami nagy dolognak lesz a felvezetője és csak úgy a 200. oldalnál jöttem rá arra, hogy nem, nem erről van szó, és hogy itt nem lesz semmiféle katarzis, meg össznépi családi boldogság, ez csak egy furcsa történet, amit az író erős érzelmi töltettel látott el. Az író Rose képességein keresztül az emberi szív legmélyét próbálja megvizsgálni és elénk tárni. Igazság szerint mindezt én csak a végén ismertem fel... nem láttam a fától ez erdőt.

Összességében élveztem a könyvet, a karaktereket, az ételekben megrejlő érzelmek leírását, az író gyönyörű metaforáit, az érzékekre vonatkozó részletek gazdag megjelenítését, de legfőképp a történet végét. Örültem, hogy Rose végre megtalálta a helyét, és ha nem is egy száz százalékosan magabiztos, de egy elég határozott és céltudatos nővé cseperedett.

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: The Particular Sadness of Lemon Cake
Fordította: Komló Zoltán
Oldalszám: 296

Tovább olvasom...