2013. máj. 28.

Gyereknapra versike


Tudom, kicsit elkéstem ezzel, mivel vasárnap volt gyereknap, de annyira tetszik ez a versike - amit egyébként a kislányom és pöttöm csoportja mondott el az óvodai évzárón -, hogy muszáj veletek is megosztanom. :)

Hárs László: Miértek és hogyanok

Hogyha nyár van, hol a tél?
Egész télen hol a nyár?
Mikor nem fúj, hol a szél?
És hogyha fúj, hova száll?
Fényes délben hol a Hold?
Sötét éjjel hol a Nap?
Ha kimosták, hol a folt?
Ha nem habzik, hol a hab?
Ha beszélnek, hol a csend?
Ha felszárad, hol a sár?
A mente az hova ment?
A várkastély mire vár?

A félóra mitől fél?
Az aludttej hánykor kel?
Két adagot miért nem kér,
ki nyaklevest ebédel?

A golyóban mi a jó?
Kiabálban mi a bál?
Miért folyik a folyó?
A tó vize miért áll?

Miért nem úszik a csibe?
A hal mért nem repül el?
Az eső mért esik le,
mért nem esik soha fel?
Miért mindig ma van ma?
A holnap miért nem ma van?
minden csupa hol meg ha,
csupa miért és hogyan.

Mondják: néhány év alatt
nagyra növök biztosan,
és az összes titkokat
megfejthetem egymagam.

De marad majd egy titok,
amit akkor se értek:
hogy lesznek a hogyanok, 
s miért vannak miértek?




2013. máj. 26.

Julia Boehme: Bori és a szerelmes levél

A kislányom figyelt fel erre a könyvre a könyvesboltban, amit kíváncsian vettünk a kezünkbe, mivel ez idáig csak a "kis füzetes" Boris történetekkel találkoztunk, amik között voltak jók és jobbak, de összességében igazából mindegyiket nagyon szerettük. A Bori és a szerelemes levél című kötet már a nagyobb korosztálynak szól, véleményem szerint 8 éves kortól már nyugodt szívvel a gyerekek kezébe lehet adni. És nem csak a története miatt, hanem a könyv betűmérete, sortávolsága és szövegtagolása miatt is, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy a kezdő olvasók is könnyen és önállóan elboldoguljanak vele.

A könyv témája - mint azt ahogy már az összes Boris történetnél megszokhattuk - teljesen hétköznapi, nevezetesen; a szerelem. Emlékeszem rá, hogy annak idején, amikor kisiskolás voltam, mennyire vágytam arra, hogy valakitől szerelmes levelet kapjak. Persze soha nem kaptam senkitől, de úgy irigykedtem azokra a lányokra, akik igen. Akinek nincs gyermeke az talán nem is tudja, hogy a szerelem témája milyen hamar szóba kerül egy kisgyermekes családban. Mindezt én is csak tapasztalatból tudom, ugyanis a kislányom már az óvodából úgy jött haza egy szép napon, hogy lelkesen újságolta a nagy hírt, miszerint: „Anya! Képzeld! A Kocka Ádám szerelmes belém!” Persze a Kocka Ádám egy hét után már a Szandiba volt szerelmes, de hát ez ellen nincs mit tenni, ebben a korban ezek a dolgok nagyon gyorsan változnak. Aztán amikor a kisfiam kisiskolás lett, eme nemes érzés kinyilatkoztatását már kézzel fogható, papírra írt formában is volt szerencsém látni….  ekkor tudatosodott bennem, bevallom sokadjára, hogy jesszusom, hogy repül az idő!

Ebben a könyvben Bori már kilépett az óvodából és iskolába jár, és hát az ő osztályában is bekövetkezett az elkerülhetetlen, felütötte fejét a szerelem. Mivel Bori mindig Palival együtt járt az iskolába, így a többiek automatikusan szerelmespárnak titulálták őket, ami Borinak nem tetszett, ezért innentől kezdve kerülni kezdte Palit. Közben az osztályban megállíthatatlanul jöttek-mentek a szerelmes levelek, melyek közül nem mindegyiknek a feladóját vezérelte szerelmes szándék, voltak olyan fiúk, akiket bizony csak a rosszindulat hajtott. Ezt a rosszindulatúságot a könyvben kicsit túlzásnak éreztem, de igazából be kell látnom, hogy nagyon is életszerű lehet, mivel a gyerekek kegyetlenek is tudnak lenni egymással, ha akarnak.

Nagyon tetszett, hogy a könyv a gyerekek nyelvén írja le a szerelem érzését, az pedig különösen tetszett, hogy bájital kutyulás is volt benne, amit persze nekünk is feltétlen ki kellett próbálnunk. 

Kinek ajánlom a könyvet? A kisiskolásoknak mindenképp, fiúknak és lányoknak egyaránt. Nagyon örülök, hogy a Barátnőm, Bori sorozat tovább lépett az óvodás korból a kisiskolásba.
Én úgy gondolom, hogy egy gyerekkönyvnek, mindig figyelembe kell vennie a gyerek befogadóképességét és azt, hogy az adott történettel az író mit akar elmondani, illetve, hogy az milyen hatással lesz majd az olvasóra. Ezeket figyelembe véve elmondhatom, hogy a Boris sorozatokban eddig még soha nem csalódtam.

Ui.: A kiadvány egyébként az óvodás Boris füzetekkel ellentétben keménytáblás és strapabíró, úgyhogy a küllemére sincs panaszom.

Julia Boehme

Kiadó: Manó Könyvek
Eredeti cím: Conni und der Liebesbrief
Fordította: Esterházy Dóra
Oldalszám: 92
Ára: 1490.-


2013. máj. 25.

Könyvek, amiket várok #17

A közelgő Könyvhétre megjelenő új könyvek közül valahogy most nem olyan sok dobogtatta meg a szívemet, mint azt reméltem. Na, azt azért nem mondom, hogy nem tudok összeszedni párat közülük, amiket lyukas óráimban - ami a vizsgák miatt most nem adatik meg nekem -, ne tudnék olvasgatni, de most határozottan úgy érzem, hogy érdeklődés-ügyileg tartalék lángon égek.

Mindenesetre a következő könyveket biztos, hogy be fogom szerezni!

Tracy Garvis Graves: Kötelék

Amikor a harmincéves tanárnőnek, Anna Emersonnak nyári munkát ajánl a Callahan család, hogy tanítsa a fiukat a Maldív-szigeteken bérelt nyaralójukban, gondolkodás nélkül rábólint a trópusi munkanyaralásra. T.J. Callahannek viszont semmi kedve elutazni. Már majdnem tizenhét éves, és ha a súlyos betegsége nem lett volna elég, az első tünetmentes nyarát a szüleivel és rengeteg tanulnivalóval kell töltenie.
Anna és T.J. egy hidroplánon közelítenek az úti céljuk felé, hogy csatlakozzanak a szülőkhöz, amikor a pilóta végzetes szívrohamot kap, ők pedig az Indiai-óceánba zuhannak. Szerencséjükre, kisodródnak egy sziget partjára. De bármennyire is idillikusnak tűnik a hely, gyorsan kiderül, hogy lakatlan, nincs ivóvíz és élelem, sem menedék. Csupán egyetlen céljuk lehet, hogy életben maradjanak, amíg megmentik őket.
A napokból azonban hónapok, sőt évek lesznek, s miközben megtanulják, hogyan gondoskodjanak magukról, Anna rájön, bármilyen veszélyek leselkednek is rájuk a szigeten, az a legnagyobb, hogy T.J. időközben kamaszból férfivá érett.
Kiadó: Pioneer Books, Oldalszám: 336. Várható megjelenés: 2013.06.04.

Kevin Hearne: Hounded – Üldöztetve

Atticus O’Sullivan, a druidák utolsó képviselője, békésen éldegél Arizonában, és egy ezoterikus könyvesboltot vezet. Szabadidejében pedig alakot vált, hogy ír farkaskutyájával vadászatra induljon. Szomszédjai és vásárlói abban a hiszemben élnek, hogy ez a helyes, tetovált, ír srác egy nappal sem több huszonegynél – pedig éppen huszonegy évszázada él a földön. Azt már ne is említsük, hogy energiáját a földből nyeri, éles nyelve van, és egy még élesebb varázskardja: Fragarach, a Válaszadó.

Csak az a probléma, hogy egy fölöttébb dühös kelta isten is szemet vetett kardjára, és évszázadok óta üldözi. Ez a kitartó istenség Atticus nyomára lelt, és barátunknak minden erejére – továbbá egy csábító halálistennő segítségére, vámpír- és vérfarkas ügyvédeinek falkájára, egy szexi csapos lányra (akinek fejét egy hindi boszorkány bérelte ki), és egy adag régimódi, ír szerencsére – szüksége lesz, hogy szétrúgjon néhány kelta ülepet, és megszabadítsa magát a gonosztól…
Kiadó: Könyvmolyképző

Syrie James: Az elveszett Jane Austen-kézirat

Samantha McDonough alig hiszi el, amit lát – azt meg pláne nem, hogy mekkora szerencséje van. Egy kétszáz éves verseskönyv felvágatlan lapjai közé dugva egy levélre bukkan, melyet meggyőződése szerint Jane Austen írt. A levélben szó esik egy kéziratról, aminek sajnálatos módon „a devonshire-i Greenbriarben nyoma veszett”. Lehetséges, hogy létezik egy ismeretlen Jane Austen-regény, ami csak felfedezésre vár? Ki tudna ellenállni a kísértésnek, hogy a keresésére induljon?
A gyönyörű, több száz éves Greenbriar birtokra érve Samanthának nincs könnyű dolga, amikor meg akarja győzni Anthony Whitakert, a jóképű, ám hajthatatlan tulajdonost arról, hogy kutassák fel az elveszett Austen-művet – egészen addig, amíg szóba nem kerül, hogy a kézirat akár több millió dollárt is érhet.
Az eddig ismeretlen kézirat megtalálása és elolvasása után Samanthát és Anthonyt azonnal magával ragadja Rebeka Stanhope, a falusi lelkész lányának története, aki kalandjai során keserédes leckéket kap az életről és a szerelemről. Ahogy a múlt újonnan felfedezett meséje lassan feltárul előttük, a jelenben is szövődik egy történet, amitől talán mindkettejük élete örökre megváltozik.
Kiadó: Cor Leonis, Oldalszám 352

Robin Sloan: Penumbra úr nonstop könyvesboltja

A Nagy Recesszió kiveti pályájáról Clay Jannont, a kezdő San Franciscó-i webdizájnert – hogy a véletlen szerencsének, a puszta kíváncsiságnak és a majmokéval vetekedő létramászási tehetségének köszönhetően Penumbra úr nonstop könyvesboltjának éjszakai műszakjában kapjon új állást.
De néhány nap múltán Clay gyanítani kezdi, hogy ez a bolt még annál is rejtélyesebb, mint amit az elnevezése sugall. Kevés vevő jön, de ők visszatérően, és ők sem vásárolnak semmit, hanem obskúrus köteteket „kölcsönöznek ki” az üzlet eldugott sarkaiból, valamilyen bonyolult, régóta fennálló rendszer szerint, amelyet a gnómszerű Penumbra úr irányít. Lehet, hogy a bolt csak fedőszerv?
Clay hamarosan belekezd a vásárlói szokások átfogó elemzésébe, és a barátait is bevonja a felderítő munkába. Ám amikor Penumbra úr elé tárják a felfedezéseiket, kiderül, hogy a titkok messze a könyvesbolt falain túlra vezetnek.
Kiadó: Gabo Oldalszám: 362

Sophie Kinsella: Mézeshetek

Lottie nagyon számít rá, hogy barátja az esti randevújuk során, London egyik legmenőbb éttermében végre megkéri a kezét. Ám amikor kiderül, hogy lánykérésről szó sincs, teljesen összeomlik.
Épp ekkor bukkan fel egykori szerelme, Ben, aki emlékezteti hajdani egyezségükre, miszerint harmincéves korukban, ha még mindketten szinglik, összeházasodnak. Lottie kapva kap a kínálkozó alkalmon: irány egyenesen az oltár elé, aztán jöhetnek a mézehetek Ikonos szigetén, Görögországban, ahol annak idején megismerkedtek.

A családot és a barátokat letaglózza a hír. Lottie nővére szerint a húga sok hajmeresztő dolgot követett már el életében, azonban ez lesz az eddigi legnagyobb baklövése. A fiú kollégája pedig meg van győződve arról, hogy Ben az elkapkodott házassággal egy életre tönkreteszi a karrierjét. Hogy megakadályozzák az elhamarkodott esküvőt, kifőznek egy ravasz és bonyolult tervet. Titokban az ifjú pár nyomába erednek, akik még nem is sejtik, milyen elképesztő kalandok várnak rájuk a mézeshetek alatt.
Kiadó: Libri, Várható megjelenés: 2013.07.18.

2013. máj. 19.

Julia Quinn: Micsoda éjszaka! (Smythe-Smith Kvartett 2.)

Én még mindig amondó vagyok, hogy aki egy jó kis szórakoztató történelmi romantikusra vágyik, az feltétlen vegye kezébe Julia Quinn bármelyik, mondom bármelyik regényét és kucorogjon be vele egy kényelmes, mondom kényelmes fotelbe, mert ha egyszer elkezdi olvasni valamelyiket, onnan biztos, hogy egyhamar nem fog tudni kikászálódni.

A Micsoda éjszaka a Smythe-Smith Kvartett sorozat második része. Míg az előző részben a Smythe-Smith család utolsó férjezetlen lányáról Honoriáról volt szó, addig ebben a könyvben a család egy férfi tagja került sorra, nevezetesen Honoria bátyja, Daniel.

Daniel Smithe-Smith háromévnyi európai száműzetés után tért vissza Londonba, épp a család szokásos évi zeneestjére, amely "hangzavar" egyébként számára – és ez úgy igaz, ahogy írom - az otthont testesítette meg. (Másokkal ellentétben, akiknek ezek a zeneestek fület bántó rettenetek voltak.) Ezen az estén a zongoránál Daniel számára egy ismeretlen, fiatal és gyönyörű hölgy foglalt helyett, aki első látásra megdobogtatta a férfi szívét. Ebből kifolyólag muszáj volt hát sürgősen megtudnia e bájos hölgy kilétét, hogy honnan jött és hogy hogy került az unokahúgai kis zenés csapatába. Így amikor vége lett az előadásnak, Daniel fogta magát és a lány nyomába eredt.

Anne Wynter nevelőnő volt és a Pleinsworth család – mely a Smythe-Smith családal közeli rokoni kapcsolatot ápolt - kisebbik lányaira felügyelt. A zeneest napján Sarah "gyengélkedése" miatt - aki helyett nem akadt másik Smythe-Smith lány, aki beugorhatott volna -, őt ültették a zongora elé, annak ellenére, hogy ő sem tudott túl jól játszani rajta. A sors úgy hozta, hogy az előadás után találkozott Daniellel, akibe rögtön szerelmes is lett. De hát, mint tudjuk az 1800-as években egy nemesi származású férfi és egy nevelőnő szerelme nem épp életképes kapcsolat, amivel Anne is tisztában volt (mert ugye a nők mindig józanabbul tudnak gondolkodni, mint a férfiak) és ezért bőszen igyekezett is tartani a távolságot kettőjük között.... megjegyzem, nem sok sikerrel. Ez persze Danielnek volt köszönhető, aki egy cseppet sem könnyítette meg a lány dolgát. Eltökélt szándéka volt ugyanis, hogy annyi időt tölt majd Anne-nel, amennyire csak lehetősége adódik.

Az írónő történeteihez híven ebben a részben is a főszereplők között rengeteg volt a móka, a kacérkodás és a szenvedély. Daniel nem tudott ellenállni Anne bájának, annak ellenére, hogy a lány egyáltalán nem ösztönözte őt, sőt, ahol tudta kerülte. Nagyon szimpatikus volt, hogy Daniel mindig hölgyként kezelte Anne-t, még akkor is ha csak egy nevelőnő volt, aki az akkori társadalmi ranglétrán ugyan magasabban állt, mint egy szolgáló, de semmiképp sem volt a társadalom megbecsült tagja. Daniel egyébként egy tipikus Julia Quinn által teremtett férfi karakter volt; okos, kedves, jóképű, előzékeny és figyelmes. Egy rossz szavam nem volt rá. Nem hiába, Quinn kisasszony mestere azon karakterek megteremtésének, akik rögtön meg tudják szerettetni magukat az olvasókkal.
Ebből kifolyólag Anne-t is nagyon szerettem, akinek a kedvessége, a lányok iránt tanúsított szeretete és a nevelésük kapcsán nyújtott hozzáértése tette őt igazán értékessé a család számára. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy Anne mindre képes lett volna a lányokért és viszont.

A könyv azonban nemcsak a szereplők édes enyelgéséről és az egymásra találásukról szólt, hanem az őket ért halálos fenyegetésekről, veszélyekről, rég eltemetett titkokról és merényletekről, melyekért kezdetben Danel azt a férfit okolta, aki miatt kénytelen volt három évre elhagyni Londont, Anne pedig azt a férfit okolta, aki miatt kénytelen volt örökre elhagyni az otthonát és egy elhagyatott szigeten, mint nevelőnő folytatni tovább az életét magányosan és kitaszítva.

Aki jól ismeri Julia Quinn könyveit, annak nem mondok újat azzal, hogy ez a könyve sem szűkölködött a már jól megszokott vicces és romantikus pillanatokból, az izgalomból, a barátság- és a család szeretetének és összetartozásának meghitt érzéséből. Ismét egy mesés és romantikus történettel volt dolgom, ami talán kevésbé tetszett, mint az írónő korábbi művei - a Bridgerton családot szerintem semmi sem tudja felülmúlni -, de ettől függetlenül a jól megszokott és elvárt kellemes kikapcsolódást nyújtotta a számomra.

Ha jól tudom, akkor a következő rész Hugh Prentissről -, aki egy esztelen párbaj miatt, épp Daniel keze által lett egyik lábára sánta - és Sarahról -, aki az előző két részben is kapott már röpke szerepeket - lesz szó. Ide vele!

Az írónő egy RITA díjjal a kezecskéjében
(2007)



A sorozat első része:

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: A Night Like This
Fordította: Bozai Ágota
Oldalszám: 340

2013. máj. 13.

John Green: Csillagainkban a hiba

Aki egy kicsit is ismer, az tudja rólam, hogy nem szeretem a szomorú és lehangoló történeteket. Én egy könyvön nem sírni és búslakodni szeretnék, hanem nevetni és szórakozni. Azt szeretem, ha az adott mű kiszakít a hétköznapok monotonitásából és elmerülve benne nem a földön járok, hanem 10 centivel felette.

Mégis, ezek fényében, hogy került az olvasmányaim közé a Csillagainkban a hiba?

John Green nevével már korábban is találkoztam az Alaszka nyomában és a Katherine a köbön című regénye kapcsán. Ezek a könyvek annyira stílusosak és különlegesek voltak a számomra, hogy úgy gondoltam remélhetőleg ezzel a könyvével sem fogok mellé nyúlni. Pedig ha jobban belegondolok, nagyon is benne volt a pakliban ez a lehetőség, hiszen milyen szórakoztató, de legfőképp romantikus történetet lehet kihozni két rákban szenvedő fiatalról? Nagy valószínűséggel sokan, már csak reflexből is rögtön azt mondják, hogy szörnyen nyomasztót. De ki kell, hogy ábrándítsam azokat, akik így gondolják, mert én leginkább ezekkel a jelzőkkel illetném a regényt: szívfacsaróan szomorú, elgondolkodtató és bölcs, romantikus, vicces és kissé szarkasztikus, fájdalmasan gyönyörű és mindenképp maradandó. És bár tudom, hogy ifjúsági regényről van szó, de Hazel és Augustus története éppúgy szól nekünk felnőtteknek is, mint a gyermekeinken.

„Mert csak egyetlen ótvarabb dolog van a világon annál, ha az ember tizenhat évesen harap a fűbe a ráktól, mégpedig az, ha az embernek olyan kölyke van, aki fűbe fog harapni a ráktól.”

Az író egy percig sem ámítja az olvasót és nem ringatja hamis reményekbe, ugyanis már a könyv első oldalán, mintegy arcul csapásként rögtön közli velünk a sokkoló tényeket. Hazel 16 éves és végső stádiumú pajzsmirigyrákban szenved, tüdőáttétel. Egy kísérleti gyógyszer ugyan összezsugorította a tumorját és nagylelkűen nyert még pár évet a számára, de mindenki tisztában van azzal - és legfőképp Hazel -, hogy az elkerülhetetlent így sem lehet elkerülni. A beteg tüdeje miatt mindig vele van hűséges oxigénpalackja, amit bárhova megy, folyton magával kell húznia, mert nélküle a tüdeje képtelen lenne hosszabb távon működni.

Katt a képre és nagyobb lesz *
Augustus Waters 17 éves. Kosárlabda sztár volt egészen addig, amíg a csontrákja következtében el nem veszítette az egyik lábát. Augustus egy magabiztos, intelligens, szellemes, nagyszerű és csodálatos fiú, aki az első perctől kezdve levett a lábamról. A két tinédzser egy támaszcsoportban találkozik egymással, aminek rájuk nézve, hogy őszinte legyek, azon kívül, hogy ott ismerkedtek meg más hasznát nem is nagyon láttam. Első látásra erős vonzódás alakult ki közöttük, ami a regény további részében csak fokozódott. Lehet, hogy amit most írok az sokaknak közhelyesen fog hangzani, de én hiszek abban, hogy a szerelemnek gyógyító hatása van és hogy képes reményt adni, ezzel is tovább támogatva a beteg embereket. Nem akarok én nagy szavakat használni, csak arra szeretnék rámutatni, hogy Hazel és Gus, no és a barátjuk Isaac, az együtt töltött idejükkel, beszélgetéseikkel és viccelődéseikkel, sokkal több támogatást és szeretetet tudtak nyújtani egymásnak, mint bármilyen támogató csoport együtt véve.

Ami teljesen letaglózott a könyvben az a fiatalok éleslátása volt a betegségükkel kapcsolatban. Fájdalmasan reálisan látták a jövőjüket, és egy percig sem akarták becsapni magukat a gyógyulásuk lehetőségével, inkább teljes érzelmi őszinteséggel néztek szembe az igazsággal.

 „Az összes létező brosúra, weboldal meg hasonló a rák mellékhatásai közé sorolja a depressziót. Pedig a depresszió nem a rák mellékhatása. A depresszió a haldoklás mellékhatása.”

A másik dolog, ami szintén levett a lábamról az a fiatalok humorérzéke volt. Hogy mindez csupán a túlélési technikájuk egy része lett volna, vagy csak egyszerűen fiatalságuknak volt köszönhető? Ki tudja. Mindenesetre ezért is csodáltam őket és persze ahogy megszólaltak, ahogy gondolkodtak, ahogy szerettek és ahogy féltek... Együtt nevettem, éreztem és sírtam velük, mintha csak én is egy idősíkban léteztem volna velük, mintha csak a legközelebbi barátaim lettek volna.
 
Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a könyv ekkora hatással lesz majd rám. Az elolvasása után pár héttel is még gyakran az eszembe jutott Hazel és Augustus története. És érdekes módon, nem a fájdalmas részekre gondol(tam)ok, hanem azokra a boldog pillanatokra és párbeszédekre, amik észrevétlenül beitták magukat a szívembe.

Szerintem mindenkinek el kellene olvasnia ezt a könyvet. Tele van örömmel, bánattal és rengeteg bölcsességgel az életről és a múlandóságról. Green ezeknek a fiataloknak a sorsán keresztül mutat rá arra,  hogy miért is érdemes az élet minden egyes percét kiélvezni. 

John Green



Kiadó: Gabo
Eredeti cím: The Fault in Our Stars
Fordította: Bihari György
Oldalszám: 296



2013. máj. 6.

Lydia Netzer: Ragyogj, édesem!

Te a Holdon, én a Földön

Kicsit vegyes érzésekkel tettem le a könyvet az utolsó pár oldal miatt. Egyrészt a történet nagyon tetszett, mivel meglehetősen bizarr és megkapó volt számomra ahhoz, hogy el tudjak benne veszni és folyamatosan fenntartsa az érdeklődésemet. Másrészt viszont, nem szeretem azokat a befejezéseket, ahol az író nem tesz kerek perec pontot a történet végére, hanem ha csak egy paraszthajszálnyit is, de megadja a lehetőségét annak, hogy mindenki másként értelmezze. (Na az ilyen végektől én teljesen kész szoktam lenni.)

Történetünk Sunnyról szól, aki látszólag egy teljesen normálisnak tűnő csinos és fiatal háziasszony, hosszú szőke hajjal, egy gyerekkel és egy másikkal a pocakjában, no és egy nem mindennapi férjjel, aki nem mellesleg egy zseni. Sunny élete kívülről tökéletes, szinte már irigylésre méltó. Férje Maxon, harminc év körüli, magas és bátor, egy Nobel-díjas tudós. Maxon olyan robotokat épít, amik sírni és nevetni is tudnak. Célja, hogy egy intelligens robotcivilizációt hozzon létre a Holdon, ahova útra is indul, hogy mindezt megvalósítsa. Maxon távollétében Sunny igyekszik fenntartani a tökéletes feleség és anya szerepét, még akkor is, ha az édesanyja haldoklik, a kisfia autista és a terhességének is az utolsó, legnehezebb szakaszában van. Mindez nem is ment neki rosszul, egészen addig, míg egy napon az iskolából hazajövet a fiával autóbalesetet nem szenved. Nem kell rosszra gondolni, senki nem halt meg, még csak súlyosabban sem sérült meg senki, csupán Sunny parókája vitorlázott ki a kocsi ablakán, felfedve ezzel féltve őrzött titkát. 

De kezdjük az elején. Sunny kopaszon született. Mindig is kopasz volt. Se egy szál szempillája, se egy szál szemöldöke nem volt. Édesanyja nem engedte, hogy parókát viseljen, szerinte egyfajta ajándék volt ez a másság a lánya számára és nagyon bosszantotta, amikor az első gyermekével teherbe esve Sunny parókát vett fel. Sunny mindezt azért tette, mert úgy érezte, hogy a parókával tökéletes anya válhat belőle.

Sunny tökéletes anya és feleség akart lenni, Maxon pedig a Holdra akart repülni.

Sunny és Maxon még gyerekkorukban találkoztak egymással és azonnal lelki társara leltek egymásban. Különleges kapcsolat volt az övék. Mély szerelmük kialakulását és a házasságuk emlékezetes mérföldköveit az író filmszerűen, a szereplők emlékképeinek a bemutatásával, a múltban való előre és hátra való ugrálással tette az olvasó számára rendkívül megkapóvá és szemléletessé. Szerettem olvasni ezeket a mozaikszerű emlékképeket, melyeket összeillesztve a könyv végére tökéletes képet kaptunk a szereplők múltjáról, jelenről és a féltve őrzött titkaikról.

Sunny és Maxon története nagyon különleges, csakúgy, mint maguk a szereplők, akik mindegyikének van valami „bibje”. Sunny kopasz, a kisfia autista, Maxon pedig, bár nem hangzik el a regényben, de nagy valószínűséggel Asperger-szindrómában szenved. Talán épp ezért, és a sanyarú gyerekkora miatt került ő a legközelebb a szívemhez. Szívszorító volt arról olvasni,  ahogyan a szülei és a testvérei bántak vele. Megváltás volt számára, hogy találkozott Sunny családjával. De a történet középpontjában nem ő állt, hanem Sunny. Mindketten „mások” voltak, és ezt ők is tudták. Ettől függetlenül mégis olyannak szerették és fogadták el egymást, amilyennek születtek, de Sunnyt ez mégsem tette boldoggá. Nem tudott megbékélni magával, folyamatosan szorongott a kopaszsága, a beteg kisfia, a megszületendő gyermeke, az édesanyja halála és a férje miatt. Abban a pillanatban azonban, ahogy a parókája lerepült a fejéről, valami megváltozott benne. Elindult egyfajta folyamat, egyfajta felismerés és elfogadási vágy maga iránt.

Netzer kiváló mesemondó módjára járja körbe a másság témáját Sunny karakterén keresztül, a barátnőin és az utcában lakó népszerű és szívdöglesztő tévés személyiségen át pedig rámutat arra - szinte az orrunk alá dörgöli -, hogy mindenki visel (ha csak képletesen is) valamiféle parókát.

A regény tele van eredeti ötletekkel és lenyűgöző karakterekkel, és ha Sunnyt és Maxont kezdetben sajnáltam is kicsit, a végére már csodáltam. Nagyon szórakoztató könyv volt, és kissé becsapós, mivel a borítója és a fülszövege alapján egészen más történetre számítottam, de úgy gondolom, hogy a vártnál többet kaptam. Sokkal többet!          
             
Lydia Netzer
                                                                        

Kiadó: Athenaeum
Eredeti cím: Shine Shine Shine
Fordította: Varga Krisztina
Oldalszám: 382

2013. máj. 3.

Áprilisi beszerzések

Nem sok hozzáfűznivalóm van a képekhez, csupán annyi, hogy mindegyiknek nagyon örülök és nem bántam meg egyiket sem. Remélhetőleg az elolvasásuk után sem.
Ja! És bocs a madárért, egyszerűen nem bírok vele ha fényképezőgépet lát. 
Katt a képre és rögtön arcul csap nagyban is.
Fesztiváloztam
Kedvező áron vásároltam, molyoltam és ajándékba kaptam.