2016. jún. 29.

Rita Mae Brown: Bárcsak itt lennél (Mrs. Murphy 1.)

A történet egy virginiai kisvárosban élő postamesternő Harry körül forog, aki épp válófélben van és egyedül él a Mrs. Murphy névre hallgató cirmos cicájával és a Tee Tucker névre keresztelt welsh corgi kutyájával. 

2016. jún. 25.

Popcorn time!

Hoppácska!

Mi jön itt 2017-ben? Egy újabb Szépség és a szörnyeteg?


Amit tudni lehet róla:

  • A forgatást 2015. augusztusában fejezték be. WTF? Ha ez igaz, akkor mi a fityfenére kell még várnunk, hogy végre láthassuk?
  • A filmbéli Bell szerepét Emma Wattsont formálja meg, míg az elvarázsolt Szörnyeteget a szépfiú szerepre született Dan Stevenst alakítja majd. 
  • Ryan Gosling-nak is felajánlották a Szörnyeteg szerepét, de nem vállalta el.
  •  A CGI-jal megjelenített mellékszereplőket megszólaltató színészek névsora is igen erős - csak, hogy néhányat említsek: Ewan McGregor (Lumiére), Ian McKellen (Tik-Tak Úr) és Emma Thompson (Mrs. Potts) is köztük van, míg az élő karaktereket Luke Evans, Stanley Tucci és Kevin Kline játssza többek közt.
  • A filmet Bill Condon rendezi (Chicago, a Dreamgirls és a Twilight: Hajnalhasadás.)
  • A film 2017. március 17-én kerül az amerikai mozikba, a magyar bemutató dátuma egyelőre nem ismert.


2016. jún. 21.

William R. Forstchen: Egy másodperccel később (Később 1.)

Bármennyire is szeretem (mostanában egyébként egyre jobban) a poszt-apokaliptikus regényeket a zombikat, az idegeneket és a természetfeletti borzalmakat szórakoztatnak találom ugyan bennük, de nem mindig tudnak halálra rémíteni, mert tudom, hogy ez a fajta világvége soha nem fog bekövetkezni ellenben azzal a katasztrófával, amit William R. Forstchen könyvében olvashattam, ami aztán tényleg totál rám hozta a frászt.

A könyv története alapvetően egy kisváros köré épül, melynek lakói egy EMP támadás után próbálnak túlélni. A könyv főszereplője John Matherson főiskolai professzor, egykori katonatiszt, akinek a karakterét amellett, hogy egy kicsit sem tudtam a szívembe zárni mégis tökéletes választásnak éreztem ehhez a könyvhöz. Az ő belső harcát valamint a szakmai hozzáállását és személyes küzdelmét, ahogyan a családját és a várost próbálta megmenteni a teljes pusztulástól mindenképp figyelemre méltónak találtam.

A történet teljesen úgy kezdődött, mint minden valamire való katasztrófafilm; megismerjük a főszereplőt és annak családját, a szomszédokat és a barátokat, az idilli városkát ahol ezek az emberek élnek, amikor egyszer csak bekövetkezik a tragédia, három atombomba robban magasan a Föld légköre és Amerika fölött, melynek hatására a repülők és az autók leállnak, az áramellátás megszűnik, a tévék és a telefonok beadják a kulcsot. De – ahogy az már lenni szokott - ekkor még senki nem tudja, hogy mi is történt valójában, senki nem veszi túl komolyan a történteket, mert úgy gondolják, hogy biztos csak valami átmeneti áramkimaradásról lehet szó és hamar visszaáll majd minden a régi kerékvágásba, de John a katonai múltjának köszönhetően viszonylag hamar rájön, hogy itt bizony nem pár napos áramszünetre, hanem több hónapos, akár éves szörnyű katasztrófahelyzetre lehet számítani. 

A világra síri csend borult...

Kezdetben az emberek nem tudták, hogy mi folyik körülöttük, mert minden kommunikációs eszköz beadta a kulcsot és nem volt senki, aki összefogta vagy megmondta volna nekik, hogy mit kell tenniük. Ilyenkor pedig elég ha egy idióta olyan rémtörténeteket talál ki, ami aztán szájról szájra terjedve pánikot kelt, melynek köszönhetően aztán elkezdődnek a fosztogatások, a gyilkosságok vagyis megfékezhetetlenül elszabadul az őrület. A könyvbéli kisváros vezetőinek azonban a támadás után többé kevésbé sikerült kézben tartaniuk az irányítást, mely feladatból John is kivette jócskán a részét. Persze pár hét múlva így is egy középkori lidércnyomáshoz hasonló helyzet állt elő a városban; járványok ütötték fel a fejüket, szétcsúszott fiatalokat végeztek ki gyógyszerlopás miatt, a más városból jövő menekültek száma pedig rohamosan nőtt és az élelemhiány is egyre csak fokozódott.

Ami igazán megrendítő volt számomra (és amire őszintén szólva nem is gondoltam volna ez idáig), hogy azok az emberek akik állandó gyógyszeres kezelésre szorultak (asztmások, diabéteszes betegek, szívritmuszavarban szenvedők) az elsők között voltak, akik a támadás miatt az életüket vesztették. Az viszont már egyáltalán nem lepett meg, hogy a helyzetet kihasználva olyan őrültek jelentek meg, akik a papolásukkal, akkora embertömeget tudtak maguk mögé állítani, akik akár egy megvadult hadsereg, minden lelkiismeret-furdalás nélkül készek voltak lemészárolni embertársaikat. 

Számomra a könyv csúcspontja az volt, amikor a fiatal gyerekekből álló többé kevésbé kiképzett milícia harcba indult a várost megtámadó őrült horda ellen. A harcukat és veszteségüket nagyon megrázónak éreztem, melynek köszönhetően bizony néhány papír zsebkendő is előkerült a fiókból.


Mivel a könyv valós tényeken alapul, így nagy valószínűséggel valóban hasonló lenne az emberek reakciója és a dolgok menete egy esetleges EMP támadás esetén, ami nem túl megnyugtató, mert ki a fene szeretné megenni a saját kutyáját, vagy uram bocsá’ az embertársát ahhoz, hogy még pár napig életben maradhasson. 

Szóval összességében nekem nagyon tetszett a könyv, ha kukacoskodni akarnék, akkor talán csak az író stílusát és a steril „romantikát”- ha egyáltalán mindazt, ami a szereplők között történt romantikának lehetett nevezni - hoznám fel negatívumként, de ezen túllépve én kifejezetten örülök, hogy e műfaj széles skálán mozgó palettáján egy ilyen típusú - még ha annyira amerikai is - alkotás (tanmese) is megjelent, ami amellett, hogy szórakoztató és elgondolkodtató önreflexióra is ösztönöz.


Ui.: Egyébként a könyv olvasása közben és után is végig azon agyaltam, hogy mindenképp be kell táraznom itthonra jó sok lisztet meg cukrot meg mindenféle konzervet, hogy ha majd jön a vég, akkor legalább egy kicsit fel legyek rá készülve. 

Kiadó: 21. Század
Sorozat: After
Eredeti cím: One Second After
Fordította: Nagy Ambrus
Oldalszám: 464

2016. jún. 13.

Monika Peetz: Léböjt Hotel

Körülbelül két évvel ezelőtt találkoztam először Evával, Kikivel, Estelle-vel, Judith-al és Caroline-al, - az öt bolond nővel -, akiket akkor egy felettébb szórakoztató és érdekes El Camino útra kísérhettem el. Az első találkozásunkat nagyon szerettem, tökéletes kikapcsolódás volt nyomon követni a hölgyek zarándokútját, úgyhogy kíváncsian vártam a második kötet megjelenését, melynek az olvasását bizony ez idáig mindig csak tologattam.

Ebben a részben az öt grácia egy méregtelenítő kúrára utazik az ausztriai Achenkirch-be, hogy a stresszes mindennapjaikból kilépve kicsit lelassuljanak és a szervezetük méregtelenítésével megszabaduljanak néhány fölös kilótól. Az ötlet kitalálója és szervezője Éva volt, akinek ezzel az úttal nem a mindenki által áhított karcsúság elérése volt a fő célja, hanem egy családi titok - a valódi édesapja kilétének - felderítése, mely rejtély megoldásához a nyomok Achenkirch csodás kastélyába vezettek. Évanak köszönhetően tehát a keddi nők ismét utaznak - öt nő, öt külön személyiség, akik hátrahagyva a nyüzsgő hétköznapokat újabb kalandba vágnak.

Őszintén szóval nekem eddig gőzöm sem volt arról, hogy hogyan zajlik egy hét napos méregtelenítő kúra, úgyhogy ebből a szempontból elég részletes áttekintést kaptam a történettől, melynek köszönhetően határozottan állítom, hogy én soha a büdös életbe nem vennék részt egy ilyen programon. Azok előtt pedig akik mindezt képesek végigcsinálni, őszintén emelem kalapom és elismerem, hogy sokkal több erő és kitartás szorult beléjük, mint belém valaha is szorult.
Tapasztalatom szerint az ételről való lemondás és nélkülözés bizony nem könnyű feladat, és nem kis feszültséget tud szülni az emberben, és pont ez történt a hölgyek esetében is. A farkaséhséggel való küzdelem során az átlagosnál kissé érzékenyebbé váltak, de nem csak ők, hanem a csoport többi tagja is, ám idővel - ahogy az már lenni szokott - a nézeteltérések elsimultak, az öt nő pedig a nyugodt környezetnek és "megtisztulásuknak" hála egy kis önvizsgálatra kényszerült, ami bizony rájuk is fért, hiszen érzelmi téren mindegyiküknek akadt problémája bőven. És ha a könyv elején voltak is titkaik egymás előtt a végére mindent sikerült tisztázniuk, meghallgatták és mindenben támogatták egymást, egyszóval ismét szent volt a béke és harmónia közöttük.

A szerző előző könyvéhez hasonlóan egyrészt itt is a szereplők önmegismerésén és felfedezésén volt a hangsúly, másrészt pedig Éva nyomozásán - aki ugye ezt az egész nyaralást szorgalmazta -, de a történetnek figyelemre méltó pluszt adott még Caroline és a férje közötti bonyolult kapcsolat is, melyek így együtt nem kevés helyzetkomikumot eredményeztek a hölgyek nyaralása során. Bevallom, szeretem ezt az öt lökött nőt, mert mind mind esendőek, aranyosak és kedvesek. Azt nem mondom, hogy bármelyikükkel is teljes mértékben azonosulni tudnék, de vannak olyan gondolataik és érzéseik, amik közel állnak hozzám.

Judith, Eva, Caroline, Estelle, und Kiki
Sajnos a könyv eleje kissé unalmasan indult, szenvedtem is vele rendesen, de aztán ahogy egyre előrébb haladtam a cselekményben úgy lett egyre izgalmasabb és szórakoztatóbb a sztori, de még így sem volt letehetetlen és a gyenge kezdést sem tudta mindez teljesen feledtetni.  Az író humora ebben a kötetben is fel-fel csillan, a stílusát és a laza nyelvezetét pedig most is nagyon élveztem, de úgy érzem, hogy amellett, hogy a könyv kellemes kikapcsolódás nyújtott egy hosszú nyári hétvégére, mégis határozottan gyengébbre sikerült, mint Peetz előző kötete.

Ettől függetlenül természetesen kíváncsi vagyok a sorozat harmadik részére is, ami Zöldségevők címmel fog majd megjelenni ősszel.

Jaj, és majd elfelejtettem, Caroline döntése a végén döbbenet volt - de abszolút pozitív :)


A sorozat részei:

1. Keddi nők
2. Léböjt Hotel
3. Zöldségevők

Kiadó: Park Kiadó
Eredeti cím: Sieben Tage ohne
Fordította: Lendvay Katalin
Oldalszám: 352



2016. jún. 8.

Néhány csepp Az élet esszenciájából

Egy nagyon ígéretes - és ha a női megérzésem nem csal, akkor egy igazán humoros és léleksimogató - könyvet szeretnék most nektek bemutatni, illetve ajánlani ezekkel a vicces és rendkívül bájos szösszenetekkel. Én ahogy elolvastam őket rögtön szerelmes lettem a kötetbe, melynek története elég szerteágazó, valójában novelláknak álcázott családregény, de beszéljen helyettem inkább a könyv, olvassátok és engedjétek magatokat elvarázsolni. :)


„Természetkedvelő munkatársat keresünk. Magánytűrés kötelező, nagy láb előny.

Egy ilyen álláshirdetést olvasva jobb, ha az ember menekül. Aurorának azonban nincs sok választása - kénytelen belevágni.
Munkaadója egy whisky lepárlót üzemeltető skót család. Munkahelye a szabad mező: se állatok, se növények, semmi igazi tennivaló. Munkaeszköze - és egyetlen hű társa - egy pár óriás méretű gumicsizma. Aurora dolga pedig, hogy a vidéket járja, és sejtelme sincs, miért fizetik."

“Poppy készségesen fel is világosította az ő kishúgát a jó házasság titkáról: a férfiaknak van valamijük, amit egy nő sose felejtsen el nagy becsben tartani. Az önérzetük. Leona őszintén bevallotta, hogy ő ennél valami kézzel foghatóbbra gondolt, de Poppy erre azt válaszolta, hogy persze, a kézzel foghatót is nagy becsben kell tartani, de az önérzet sokkal fontosabb.”


"A halgazdaságba azért mentek a kiscsoportosok, hogy megnézzék a halakat. (Eddig, gondolom, semmi meglepő...) Estella nem egészen tizenkét másodperc után unta el a halakat. (Halak. Úsznak. Ha soha nem láttál még halat, akkor is unod tizenkét másodperc után. Márpedig Estella látott már halat. Világ- és hal-látott kislány volt már négyévesen). Amit nem látott még soha, az a kormánykerék volt. Egy gyönyörű, fából faragott kormánykerék az ezüstös pikkelyű halak tárolómedencéje és az aranyszín pikkelyű halak tárolómedencéje között. Mit kezd egy négyéves egy kormánykerékkel?
– Nézd, óvónéni, tudom tekerni – osztotta meg felfedezését az óvónőkkel, miközben közel négyezer ezüstös pikkelyű halat engedett át közel hatezer aranyszín pikkelyű hal közé, az egyik tárolóból a másikba. A halak láthatóan nagyon boldogok voltak a hirtelen megnövekedett tértől, és a kiscsoportosok is nagyon boldogok voltak, hogy a halak ilyen boldogok, de a halgazdaság vezetője, érthetetlen okokból, nem volt annyira boldog. És az óvónők abban az évben már csak egyszer vitték el valahová a kiscsoportot: amikor Estella tüszős mandulagyulladással otthon feküdt az ágyacskájában. (Akkor a tűzoltóságra mentek.)"


"Leona képes volt a két fülével kétfelé hallani. A nők általában képesek az osztott figyelemre. Három-vagy többgyermekes anyák minden különösebb erőfeszítés nélkül hatványozzák az alapképességet, míg a férfiak közül legfeljebb a szimultán sakkjátékosok ugorják meg a lécet. Ennek oka az őskorban keresendő. Ha a férfi vadászni indult, és koncentrált figyelem helyett az eget, a fákat, vagy az előtte haladó vadász seggét bámulta, bizony nagy meglepetés érte, amikor megérkezett a mamut. A nő otthon maradt a gyermekkel, és a barlang közelében bőségesen termő bogyós növényzettel. Sem a gyermek, sem a bogyók nem akarták felfalni a találkozáskor. Így lett az osztott figyelem a nők kiváltsága."


"Amíg a fagylaltra vártak, Patrick elmesélte, hogy egész gyerekkorában épületeket meg templomokat kellett nézegetnie minden kiránduláson és nyaraláson, mert az apja egy megszállott építész, aki csúnyán pályát tévesztett a családi lepárlóval, ezért aztán mindent megtett, hogy Patricket az építészet érdekelje. De sajnos, Patricket az építészet egyáltalán nem érdekelte, egy kicsit se, soha, (mert amit az ember így vénásan kap a szüleitől, az már egészen kicsi korában se érdekli, még csak véletlenül se).
– Miért, téged mi érdekelt? – kérdezte Marion.
– Engem már akkor is a fagylalt – vallotta be Patrick, és aztán egy egész adagot vett Marionnak, tölcsérbe, és magának egy másikat, szintén tölcsérbe, (csak ő még kért mellé egy kiskanalat is, mert meggyőződése volt, hogy férfi nyilvános helyen nem nyal fagylaltot, mint ahogy nő nyilvános helyen nem harap bele egy banánba)."

Kiadó: Syllabux Könyvkiadó
és várhatóan a Könyvhétre jelenik meg.
A borítóval kapcsolatban kissé zavarban vagyok, mert nem pont ilyet képzeltem magam elé az idézetek alapján, de állítólag a pirosnak jelentősége van, meg minden más egyébnek is ami rajta van, úgyhogy én állok elébe és tűkön ülve várom, hogy a kezembe vehessem. :)


2016. jún. 3.

Májusi beszerzések

Hihetetlen, de magamhoz képest elég soványka beszerzési listával dicsekedhetek májusban, olvasás ügyileg pedig ritka gyatra hónapot zártam, istenem, ez van, ha az ember ki sem látszik a munkából és az élet adta naaaagy problémákból. Úgyhogy gyors leszek és  irtó rövid, íme az én kis listácskám:


Sarah MacLean: Tizenegy botrány egy herceg meghódításához - mivel történelmi romantikusról van szó, és mert a trilógia két kötete már itt csücsül a polcomon egyértelmű volt, hogy ezt is muszáj lesz hozzájuk beszereznem a teljesség kedvéért. És ha már rendeltem, akkor árukapcsolásként mellé csaptam Julie Cross Tempest c. könyvét is. Hiába na, néha ilyen könyvekre is szüksége van a lelkemnek, hogy a továbbiakban is működőképes maradjak.

Andrew Nicoll: Miss Jean Milne titokzatos élete és különös halála - szeretem Andrew Nicoll könyveit egy kivételével az összes megvan, úgyhogy nem volt kérdéses, hogy ennek a könyvnek is a polcomon a helye. Sajnos nem varázsolt el annyira, mint pl. A derék polgármester, ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez az írása gyengébbre sikerült a többinél, mert ez is jó volt, különleges és egyedi csak valahogy ezt most mégsem tudtam annyira befogadni és értékelni, mint a szerző korábbi műveit.-----> az értékelésem itt olvashatjátok róla

William R. Forstchen: Egy másodperccel később - erre a könyvre pedig már a legelső perctől kezdve fenem a fogam, nagyon kíváncsi vagyok rá, úgyhogy a keddi nők után ő lesz a következő áldozatom. Bízom benne, hogy egy izgalmas túlélős történethez lesz majd szerencsém, de majd mesélek nektek róla. :)

Részemről beszerzés terén ennyi volt a május, júniusban viszont hatalmas könyvesőre számítok, mert rengeteg olyan újdonság jelenik meg, amiket mindenképp olvasni szeretnék.