2012. szept. 29.

Julia Quinn: Tíz dolog, amit szeretek magában (Bevelstoke trilógia 3.)


Nem is tudom, hogy ez már hányadik Julia Quinn könyvem volt, (pontosan a 12.) de azt kell mondjam - és ilyet még nem írtam eddig -, hogy nem varázsolt el annyira, mint azt az elődjei tették. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem tetszett, mert az hazugság lenne, de most valahogy hiányzott belőle nekem valami. Természetesen nem kizárt, sőt biztos is, hogy mindez az miatt a gonosz erő (fránya nátha) miatt volt, ami napokig csavargatta az orromat, bepárásította a szememet, és ami miatt szintén napokig lázban vergődve nem bírtam felkelni az ágyamból. De hála az orvostudománynak - és persze annak, hogy megembereltem magamat (szültem én már gyereket is) - sikerült kikecmeregnem ebből a nyavajából, ami azonban menthetetlenül rányomta bélyegét az így eltöltött napjaimra és olvasmányaimra.

Hogy a regényről is írjak néhány szót, ne csak az én szenvedéseimről, a történet hősnője, Annabel egy igen szapora család legidősebb gyermeke (egész pontosan a 8.), akire az a felelősségteljese feladat szakadt apja halála után, hogy egy előnyös házasság révén mentse meg a családját az anyagi csődtől. Segítségére a Londonban élő nagyanyja sietett, aki úgy döntött, hogy kiemeli Annalbelt a nyugodt vidéki életéből, és, ahogyan ő fogalmazott: „kiglancolja és férjet szerez neki” A kiszemelt férj szerepét Lord Newbury töltötte be, aki egy vén és kéjsóvár férfi volt, semmi más nem érdekelte csak Annabel termékenysége és gömbölyded formái, amit nem is rejtett véka alá. Annabelnek a vele való házassága segítene ugyan a családja helyzetén, no de ki az az őrült fiatal lány, aki vígan és dalolva áldozná fel magát a házasság oltárán egy ilyen vén és gusztustalan kecskével. Méltán merül fel hát Annabelben a kérdés: melyik az előrébb való számára, a családja vagy a saját boldogsága? Nagy dilemma ez neki főleg az után, miután találkozik Newbury unokaöccsével, Sebastian Grey-el, aki egy egészen más….. klasszisokkal különb kaliberű férfi, mint a nagybátyja.

Ez a történet is ugyan olyan elragadó és bájos volt, mint az összes többi regénye Miss Quinn-nek, de a főszereplők most valahogy nem vettek le úgy a lábamról, mint ahogyan az elvártam volna. Ami nem is lett volna baj, ha csak az egyikről mondhatnám el ezt, de sajnos minkét főszereplővel voltak problémáim. Annabelnél a határozatlansága kergetett a sírba, az ő karakterét mások határozták meg, túl gyengének és befolyásolhatónak éreztem őt. Néha a mártírt, néha meg a hős szerelmest játszotta..... de legfőképp a következő gondolat volt rá a legjellemzőbb:

„Talán, ha elég ideig vár, történik valami, és minden problémája megoldódik.”

Míg Sebastiannál az írói vénája miatt érzett önteltsége és a léhasága volt az, ami bosszantott. Könyörgöm, ennek a férfinak tényleg nem volt semmi dolga csak estélyekre járni, nőket elcsábítani és a barátjával dartsozni? Mindezeken felül véleményem szerint mintha a szerelem is túl gyorsan fejlődött volna a fiatalok között (Sebastian két óra alatt gondolta meg magát házasság ügyben) és keveselltem az évődő, egymást csipkelődő humoros párbeszédeket is. Nem azt mondom, hogy nem volt humor és humoros párbeszéd a könyvben, de mivel szinte már az első pillanattól kezdve szerelmesek lettek a fiatalok egymásba, így a köztük zajló párbeszédek inkább mélyre ható, szívhez szóló beszélgetések voltak, mintsem az általam oly kedvelt kötözködős csipkelődős. Kedvenc szereplőmet Annabel nagyanyjának a személyében találtam meg, akivel, sokkal, de sokkal több jelenetet is el tudtam volna képzelni,  hihetetlen egy nőszemély volt.
A nők, mint megtudtam, legalább hat dolgot képesek egyszerre csinálni anélkül, hogy megállnának pihenni.
– És a férfiak?
- Ó, mi túlságosan szétszórtak vagyunk. Valóságos csoda, hogy képesek vagyunk egyszerre járni és beszélni.
Morgolódásom ellenére mégis azt kell mondjam, hogy a regény végig élvezetes olvasmány volt a számomra, egy jól megírt, egyszerű, vicces és humoros, szinte konfliktus mentes szerelmi történet. Nem ez lett a kedvencem a sorban, de hát hogy is lehetne mindegyik az. Miss Quinn tud ennél jobbat is, nem hiába ő az egyik legjobb ebben a műfajban. 


Előző részek:


Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Ten Things I Love About You
Fordította: Palásthy Ágnes
Oldalszám: 392

2012. szept. 25.

2012. szept. 22.

Ilona Andrews: Mágikus találkozás - Világok peremén I.

Nagy reményekkel vártam én ezt a könyvet, mivel Ilona Andrews nevével, ami egyébként egy író házaspárt takar (Ilona és Gordon), már találkoztam anno, A sötétség angyalai novellás kötetben egy rövidke, de annál izgalmasabb történet kapcsán, ami annak ellenére, hogy kissé durvának és erőszakosnak éreztem, mégis teljesen levett a lábamról.

A Mágikus találkozások  elolvasása után azt kell mondjam, hogy ez bizony most sem történt másképp. Ismét sikerült elvarázsolniuk az íróknak ezzel a furcsa történettel, ami egy fantasztikus, és igen furcsa helyen, felettébb érdekes és ugyancsak furcsa lényekkel játszódik. Hősnőnk Rose, a Peremben él két öccsével együtt, akik közül az egyik alakváltó, a másik pedig a halottakat képes életben tartani.

„- Micsoda páros! – sóhajtott nagyi – Egy macska, akinek halálvágya van, és a testvére, aki megpróbálja a fél Erdőt életben tartani.”

A Peremről tudni kell, hogy két világ - a Mágia, ahol mindennapos dolognak számít a varázslás és a villantás, valamint a Töredék, vagyis a mi világunk, ahol a mágia és a varázslat nem létezik - határán terül el. 

Rose édesanyja korán meghalt, akinek az elvesztése után Rose édesapja, minden szó nélkül magukra hagyta a gyermekeit. Ezek után Rose viselte gondját a testvéreinek, ami bizony kemény munka volt a számára. Minden nap átjárt a Töredékbe, ahol kétkezi munkával kereste meg a pénzt a családja fenntartásához. Rosenak, és vele együtt a többi Perembéli embernek is volt ugyan bejárása mindkét világba (Mágia és Töredék), de mivel mindenhol törvényen kívülieknek számítottak, ezért csak a Peremben élhettek békében.

Egy nap azonban Rose nyugodtan hitt élete hirtelen felborult. Miután a bevásárló listájával a Wal-Martba igyekezve majd halálra gázol egy piszkosul jóképű idegen férfit, bevásárlás közben is találkozik egy másik, szintén piszkosul jóképű idegen férfival (csak azt mondja meg nekem valaki, hogy miért kell minden piszkosul jóképű idegen férfinak hosszú hajúnak lennie???? ), akiket különös titkok lengnek körül. Természetesen mindketten Roset akarják, de nagy örömömre egyáltalán nem ezen volt a hangsúly a történetben. Perem lakóit titokzatos és gusztustalan lények kezdik tizedelni, akiknek a mágia jelenti az édes mannát, amiből Rosenak a kékvérű származása miatt bizony jutott bőven. Hogy honnan jöttek ezek a fenevadak?, kik a teremtőjük?, és miért is akarják Perem vesztét? Ezekre a kérdésekre keresi a választ és a megoldást Rose és a kis csapata.

Elképesztő, hogy mennyire látványos és jól felépített fantasy világot tártak elénk az írók, aminek létrehozásában úgy érzem, sőt egyértelműen úgy is gondolom (az eddig olvasott olvasmányaim alapján), hogy ők a legjobbak. A cselekmény jelentős része a Peremben játszódik, ahol nincs hiány mágikus lényekből, akcióból, izgalomból, humoros párbeszédekből, romantikából és erotikából. Ennek aránya olyan érzéki pontossággal van eltalálva, hogy ennél jobbat álmodni sem tudtam volna.

Igazán nem tudnám megmondani, hogy mikor olvastam olyan könyvet utoljára, ahol a szereplők közül a hősnővel szimpatizáltam jobban. Persze nem mondom, hogy nem remegett meg a kezem és nem dobbant nagyot a szívem egy - egy Declan "pózolását" részletesen leíró résznél, de azért azt kell mondjam, hogy Rose kedvessége, önzetlensége és nagylelkűsége, a testvérei iránt érzett őszinte szeretete annyira szerethetővé tette őt a számomra, hogy magasan ő lett a kedvencem a regényben.

Másik nagy pozitívuma szerintem a történetnek, hogy nem borzolták feleslegesen az idegeimet a szerzők egy  szükségtelen szerelmi háromszög közbeiktatásával - amire azért bőven lett volna lehetőségük -, hanem már a történet elején nagy valószínűséggel el lehetett dönteni, hogy ki lesz majd a befutó Rosenál. Viszont elkövették azt az óriási hibát, amit szinte minden romantikus könyvnél sérelmezni vélek, hogy a végét (azaz az utolsó kb. 10-15 oldalt) torokkaparóan édesre és sziruposra írták.

Ettől eltekintve azt kell mondja, hogy rég olvastam olyan paranormális romantikus(?) vagy urban fantasy(?) könyvet, (ez aztán a kategorizálás) ami ennyire a fotelhez szegezett volna és lekötötte volna a figyelmemet. Letehetetlennek bizonyult.

Szerencsére nem kell sokat várni a folytatásra, nem kell, hogy kiessek a történetből és elszálljon a varázs, vagy ami még ennél is rosszabb; egy másik könyvbe legyek szerelmes, mert a második rész az Áradó Hold, már itt toporog a küszöbömön.

Ilona és Gordon

Kiadó: Egmont
Eredeti cím: On the Edge
Fordította: Márton Andrea
Oldalszám: 390

2012. szept. 18.

2012. szept. 16.

Elizabeth Bard: Ebéd Párizsban

Nektek mi jut az eszetekbe Párizsról?

Nekem az Eiffel-torony, a Louvre, a kávéházak, a vörösbor, a sajt, a csiga!, a divat, a romantika…. és az „Enchanté Madame”

Ebben a könyvben ezeket mind megtaláltam, sőt ennél még jóval többet is!

Az önéletrajzi ihletésű regény főszereplője egy bátor amerikai lány, Elizabeth Brad, aki Párizsban járva beleszeret egy francia férfiba. Nem telik el sok idő, és már férjhez is megy hozzá, Párizsba költözik és próbálja élni a francia feleségek mindennapjait. Elizabethnek nagyon nehéz dolga volt, amibe én,- aki soha életében nem tette ki a lábát kicsiny hazájából három hétnél hosszabb időre -, bele sem tudok gondolni. Nem csak a francia nyelvvel kellett megküzdenie, de a francia szokásokkal és kultúrával is fel kellett vennie a harcot. Élvezet volt egy amerikai nő szemén keresztül olvasni Párizsról, a francia zöldség és halpiacról, a hentesnél sorban álló vásárlókról, a francia nők karcsúságának a titkáról, a francia étkezési szokásokról és nem utolsósorban két ember interkulturális kapcsolatának előnyeiről és hátrányairól. Én úgy éreztem, hogy Elizabeth a főzésben élte ki magát és bár sokszor elbizonytalanodott, - hogy vajon helyt fog-e állni ebben az idegen kultúrában és, hogy jól döntést hozott-e azzal, hogy Párizsba költözött -, mindez feleslegesnek bizonyult, mivel végül is sikerült beilleszkednie és gyökeret eresztenie.

Küzdelmeit és félelmeit, amit a házassága, az idegen országban érzett magánya, a munkanélkülisége és a barátok hiánya miatt érzett, nagyon őszintén és néhol viccesen tárja az olvasó elé. Olyan érzésem volt a könyv olvasása közben, mintha egy külhonba szakadt barátnőm leveleit olvastam volna. Őszinte kíváncsisággal és érdeklődéssel figyeltem a beszámolóit, melyek közül a legszórakoztatóbbnak a barátnő keresését, a legérdekesebbnek pedig a francia bürokráciával és a kereskedelemben dolgozó franciákkal való, számomra is bosszantó viselkedésük miatti konfliktusait találtam.

Mindegyik fejezet végén 2-3, a történethez kapcsolódó recept található, melyek nagyon egyszerűek és gyorsan elkészíthetőek. Igazából, ha ezeket a recepteket önállóan olvastam volna egy újságban lehet, hogy könnyen figyelmen kívül hagytam volna, de így, hogy tudom, hogy milyen történet áll mögöttük, sokkal különlegesebbnek és érdekesebbnek érzem őket. (De fésűkagylót továbbra sem vagyok hajlandó enni.)
  
„Franciaországban azonban a főzés édes teher, amit nem a kényelem vezérel”

Nagyon tetszett a könyv, ami igazából nagy meglepetés volt a számomra, mivel a címéből és a tartalmából ítélve én úgy gondoltam, hogy egy könnyed kis limonádéval lesz majd dolgom. Ez azonban nem így volt, a regény egy amerikai nő útkereséséről szólt, és arról, hogy hogyan találja meg önmagát Franciaországban. Csak egy bajom volt vele, hogy hamar a végére értem  pedig ó, de olvastam volna még tovább!


Mint azt Elizabeth elbeszéléseiből megtudtam, Franciaországban az evés nem csak művészetnek, de különleges alkalomnak is számít és mivel rengeteget főztek és ettek ebben a könyvben, így én is kedvet kaptam hozzá.  Nem bírtam magammal és  kipróbáltam az egyik receptet a legelsők közül (majdnem mindegyik sorra kerül majd), aminek a nevét nehezebb volt leírnom, mint elkészítenem.  Ezt a gyönyörű süteményt, a chouquettes-t, reggelire fogyasztják a franciák, - amit én este készítettem el -  és fehér cukorszemcsékkel - hasonló hatást érhetünk el  porcukor rászitálásával is - szórják meg.

El kel mondjam, hogy hihetetlen finomra sikerült, a férjem és a gyerekek, mind a 10  ujjukat megnyalták utána és még az anyósom is elkérte a receptet.

chouquettes 
képre kattintva nagyobb lesz
Gondoltam, be is teszem ide a képét. Igaz hogy szebbet is találhattam volna a neten, de olyat mindenki tud.

Hozzávalók:

½ csésze teljes tej
 ½ csésze víz 
1 csomag sótlan vaj 
1 és ¼ teáskanál kristálycukor 
¾ teáskanál durva szenű tengeri só (vagy 1 csapott teáskanál finomított tengeri só) 
1 csésze liszt 
4 tojás 
3 evőkanál porcukor, plusz még egy kevés a díszítéshez

Melegítsük elő a sütőt 220 °C-ra
Egy vastag falú lábasban, alacsony hőfokon keverjük össze a tejet, a vizet, a vajat, a cukrot és a sót. Amint forrni kezd, húzzuk le a tűzről, és állandó keverés mellett adjuk hozzá a lisztet, amíg a tészta csomómentes nem lesz, és el nem válik a lábas oldalától. Úgy fog kinézni, mint egy darab marcipán.
Gyorsan adjunk hozzá 2 tojást, és keverjük el.
Gyorsan adjuk hozzá a maradék 2 tojást is, keverjük simára. Sűrű ragacsos tésztát kapunk. (Én habverővel kavartam) Sütőpapírral kibélelt tepsibe, teáskanál segítségével formázzunk halmokat, nem túl közel egymáshoz. Kb. 24 db lesz belőle. Mielőtt sütőbe tennénk, szórjuk meg porcukorral.
12 perc sütés 220 °C -on, majd 10-12 perc 200 °C -on, résnyire kitámasztott (fakanállal) ajtónál.
Együk melegen!
A könyv oldala és az írónő blogja

Elizabeth és Gwendal

Kiadó: Sanoma Kiadó
Eredeti cím: Lunch in Paris (A Love Story with Recipest by lizabeth Bard)
Fordította: Molnár Edit
Oldalszám: 352


2012. szept. 12.

a Kör


a Kör - A Kör trilógia első kötete


Október végére ígéri a Geopen kiadó A kör című új könyvének a megjelenését, melytől kezdetben, bevallom őszintén, kissé ódzkodtam - nem vagyok én hozzászokva az ilyen paráztatós könyvekhez  -, de a belőle olvasott röpke kis ízelítő, épp elegendő volt ahhoz, hogy meghozza hozzá a kedvem.

A könyv tartalma röviden:

Engelsfors. Egy apró csodás kis város Svédországban, ahol hat lány épp csak elkezdte a középiskolát. Semmi közös nincs bennük - kivéve hogy mindegyikőjükben ősi ördögi erő lakozik. 
Az őszi szemeszter csak elkezdődött, amikor egy halott diákot találtak a suli egyik wc-kabinjában. Mindenki öngyilkosságra tippel. Mindenki, leszámítva a hat lányt, akik tudják az igazságot. Egy éjjel, amikor a hold kísértetiesen vörösen borítja be az eget, a lányok találkoznak a parkban. Nem tudják hogyan és miért mentek oda, csak azt tudják, hogy szükségük van egymásra a túléléshez. 
Azt mondják boszorkák. Egy ősi prófécia állítja, hogy ők a kiválasztottak. Ettől a naptól kezdve a gimiben már élet vagy halál a tét. És a lányoknak még sok mindent meg kell tanulniuk saját erejükről is. Az idő csak fogy. Valami vadászik rájuk, és ha nem ők találják meg előbb és pusztítják el azt, akkor ők halnak meg… 

(Nagyon remélem, hogy nem hozza majd annyira rám a frászt ez a könyv, hogy esténként ne merjek kimenni a  konyhába egy pohár vízért, vagy ami még ennél is rosszabb, a lábamat kidugni a takaró alól. Mintha a takaró olyan bűvös varázserővel bírna, ami megvéd minden gonoszságtól....ezt hittem hajdanán, illetve csak erősen bíztam benne.)

A könyvhöz a kiadó honlapján trailer is található ÉS, ha a regény Facebook oldalán a rajongók száma eléri az 1000 főt, akkor az első 140 oldal letölthetővé válik.
  
Valamint egy új blog is indult a trilógiával kapcsolatban itt, melyben új és érdekes információkat osztanak meg az érdeklődőkkel és leendő rajongókkal! Érdemes benézni.

Az első pár mondat a könyvből:
"A nő válaszra vár. Elisa azonban nem tud mit mondani. Kérdezőjének úgysem lenne kedvére semmilyen válasz."


2012. szept. 7.

A hét borítója

Hát ez a borító most nem épp a szépsége miatt került fel a blogra, inkább a különlegessége miatt. Akaratlanul is fordítom a fejem, hogy vízszintesen lássam a vizet, ami egyáltalán nem tűnik kristálytisztának. Én biztos nem  mennék bele, ki tudja, hogy mik úszkálnak benne.



2012. szept. 6.

Elizabeth von Arnim: Elvarázsolt április

"Azoknak, akik szeretik a glicíniát és a napfényt. Kicsiny középkori olasz kastély a Földközi-tenger partján, április hónapra bútorozva kiadó.."

Ez a vonzó hirdetés volt olvasható egy nap a Times hasábjain, melyre négy különböző nő reagált majd egyszerre. Először Lotty fejében fogant meg az ötlet, hogy milyen jó lenne, ha a férje nélkül - vagy inkább elöl menekülve - egy teljes hónapot tölthetne ebben a csodálatos olasz kastélyban. Majd miután épp indulni készült egy esős londoni napon egy kellemes női klubból, ahol e hirdetést olvasta, meglátta Mrs. Rose Arbuthnot, akivel egyébként még soha életében nem beszélgetett és ki tudja, hogy miért - talán a csillagok állása vagy inkább a Times-ban olvasott hirdetés miatt érzett megmagyarázhatatlan vágyakozás miatt  -, de szóba elegyedett vele és megkérte, hogy tartson vele. Amikor Mrs. Wilkins beleegyezett, akkor költségtakarékosság céljából e két hölgy úgy döntött, hogy még két személyt be kell venniük e csodás utazásba.  Így ők is hirdetést adtak fel, mely révén csatlakozott hozzájuk a fiatal Lady Caroline - akinek a szépsége és  hangjának dallamossága egyfajta teher volt számára - valamint a félelmetes Mrs. Fisher - egy idős hölgy bottal -, aki ragaszkodott is ahhoz, hogy ezt mindenki szem előtt is tartsa.

Glicíniával befuttatott terasz
A cselekmény központjában tehát négy különböző nő áll, akik teljesen idegenek egymásnak, a közös bennük csupán annyi, hogy mindegyikük menekül valami elől. Lotty a férje, Rose a férjével való rossz kapcsolat elől, Mrs. Fisher a fiatalság és a magány, míg a gyönyörű Lady Caroline a hódolok és az őt bálványozó emberek elől.

A történet nagyon könnyű, prózai és csak egy csipetnyit romantikus és humoros. Elképesztő, hogy milyen gyorsan szimpatikussá tudta tenni számomra az író az összes szereplőt (kivéve Carolinet), akik annyira emberiek voltak, valós és teljesen hihető problémákkal. Mrs. Fisher az állandó morózus hangulatával nagyon a szívemhez nőt csakúgy, mint a csendes és az együtt érző Rose, aki úgy érezte, hogy teljesen elhatárolódott a férjétől és a bűntudatát, amit a férje munkája miatt érzett, a szegények megsegítésével próbálta enyhíteni. Aztán – bár a négy nő közül ő volt a legmostohább a számomra - mégsem feledkezhetek meg a vakító szépségű Carolineról, akinek az élete hangos volt és üres. Hogy őszinte legyek az apátiája számomra értehetetlen volt, valószínű azért, mert én soha nem sütkérezhettem abban a fényben, amit neki osztott a sors (mondom ezt minden irigység nélkül) és bár az összes szereplő átalakulását a történet végén hitelesnek és jogosnak éreztem, addig az övé egyáltalán nem tűnt annak, sőt, be kell valljam, még csodálkoztam is hirtelen pálfordulásán. És ott volt Lotty….. a drága Lotty, aki  Londonban egy bizonytalan és a férje által megfélemlített szürke kisegér volt, és amikor megérkezett ebbe a „paradicsomba ” rögtön átalakult és a négy nő szívévé vált.

Úgy gondolom, hogy valóban volt valami különleges San Salvatore légkörében - bárcsak kipróbálhatnám én is - hiszen mindenkit megváltoztatott, mindenkit elöntött a tiszta jóság iránti vágy, amit gyönyörűen írt le az író, bár néhol kissé már túl szájbarágósnak, túl sokszor ismételtnek éreztem, csakúgy, mint Caroline szépségének állandó bizonygatását. Ettől függetlenül tetszett a könyv lassú sodrása a gyönyörű tájleírások, ami még számomra is megnyugtató volt és bár én nem váltam olyan kiegyensúlyozottá a történet végére, mint a benne szereplő hölgyek mégis, megérintett a szeretett és a nyugalom érzése.

Elizabeth von Arnim (1866-1941)


Kedves és „illatos” olvasmány, kicsit romantikus, kicsit humoros....... vajon tényleg a könyvben olvasott módszer lehet a  tökéletes recept a boldogsághoz?

Kiadó: Európa
Eredeti cím: The Enchanted April
Fordította: Prekop Gabriella
Oldalszám: 292

2012. szept. 1.

Augusztusi beszerzéseim

Most pedig, a teljesség igénye nélkül csak annyi könyvet mutatok be az augusztusi szerzeményeimből, amennyit még épp nem szégyellek.
Ez a "pár" könyvecske momentán rukkolás szerzemény, és nem, nem vagyok önző, mert természetesen a gyermekeimre is gondoltam és az ő polcukat is gyarapítottam néhány könyvvel. Igaz, még pár évet várni kell arra, hogy azokat élvezni is tudják, de én egy nagyon előrelátó szülő vagyok. A sok ponyva mellé néhány szépirodalmi könyvet is újítottam, mint például az Anna Kareninát, az Egerek és embereket vagy az Oszkár és Rózsa mamit, aminek már a fülszövegén könnybe lábadt a szemem. Sürgősen  B vitamin kúrát kell tartanom


Mostanában nagyon összecsaptak a fejem felett a hullámok, és amikor azt hiszem, hogy ennél rosszabb már nem lehet - hogy ez biztos, hogy az a bizonyos hullámvölgy legalja -, akkor bizony csalódnom kell....... nos, ilyenkor ha egy olyan kedves és önzetlen emberrel sodor össze sors, mint az pár nappal ezelőtt történet, akkor az olyan számomra, mint egy kiskanál pozitív energia. E szösszenet apropója egy ajándék könyv, az Elátkozott Ella, amit Zsuzsától kaptam egy tőle rukkolt könyv mellé, csak úgy, meglepetésként. Nagyon örültem neki........ köszönöm!!!! 

A következő szépségeket pedig vásároltam innen-onnan, főként a RIT fórumról, illetve cseréletem a molyon. A legjobb vétel a Heyer könyv volt 500 forintért! A posta majd többe került.