2012. máj. 31.

Julie Kagawa: The Iron King – Vaskirály

Amikor majd fél évvel ezelőtt a Könyvmolyképző egy olyan, hazánkban még új kezdeményezéssel állt elő a Lámpagyújtás elnevezésű könyves programon, hogy egy, még meg nem jelent könyvükből előzetes olvasói példányokat bocsátottak a nagyérdemű olvasók számára, akkor rettentően sajnáltam, hogy vidéki lévén nem lehettem ott eme neves eseményen. A kiadó jóvoltából azonban pár nappal ezelőtt mégiscsak alkalmam adódott elolvasni a könyvet, aminek nagy izgalommal láttam neki.

A történet Meghan Chaseről, egy majdnem átlagosnak mondható fiatal lányról szól, akinek a 16. születésnapja előtt egy nappal, elrabolják a kisöccsét - olyan mesebeli lények, akik az erő gonosz oldalán állnak - és helyette egy „váltott gyereket” hagynak, aki bár kívülről a kisfiú kiköpött mása,  belülről azonban egy velejéig gonosz kisördög. Meghan természetesen nem sokat cicózik, és legjobb barátjával, Robinnal - aki egyébként az erő jó oldalán áll - rögtön kisöccse keresésére is indul Sohasohaföldre, aminek a létezéséről, mindeddig mit sem tudott. E különös helyre vezető út, a kisöccse szobájában lévő szekrényen keresztül nyílik, ahova belépve Meghan átkerül egy rendkívül különleges világba, ahol Robinnal együtt megkezdi fantasztikus utazását.

Igazából nem is tudom, hogy hol tudnám felvenni a mondandóm fonalat. Talán ha rögtön azzal az érzéssel kezdeném, amit már az első oldalak után éreztem a könyvvel kapcsolatban, és ami aztán egy - két rész kivételével ugyan, de határozottan végigkísért a történeten, nevezetesen; hogy ez a könyv nálam jóval, de jóval fiatalabbaknak íródott. Ezzel a ténnyel már rögtön a könyv elején szembesültem, amikor Meghan és Robin átlépnek Sohsohaországba. Innentől kezdve nekem határozottan Disney feelingem volt. Hol Alice Csodaországában éreztem magam, hol pedig Shrek birodalmában, Kacor felbukkanása meg már csak hab volt a tortán, hogy a további meseelemeket már ne is említsem. Ebben az egészben az volt a legfurcsább, hogy az írónő meg se próbálta elmaszatolni azt a tényt, hogy a történetét a klasszikus mesék és kultuszfilmek elemeiből gyúrta össze, mivelhogy nevén is nevezi őket, mintegy megerősítve bennünk azt az érzést; hogy igen igen, nem tagadom, valóban jól érzi a kedves olvasó, ez bizony innen, illetve onnan származik.

Mindezek ellenére gyermeki énem nagyon is élvezte Sohasohaországot, amit Kabawa hihetetlen műgonddal és túlburjánzó fantáziával alkotott meg. Még a rengeteg klisé sem zavart, amikből az írónő szinte majd mindet elpuffogtatta, kezdve a két ellentétes királyságtól, a szerelmi háromszögön át egészen addig, hogy a hősnő az ellenséges királyság fiatal daliájába lesz szerelmes. Ellenben a sötét harmadik oldalt királyságot, amit a tudomány és a fejlődés teremtett, nagyon is célzatosnak és tudatosnak éreztem a szerző részéről, és még az abszurditása ellenére is emberinek találtam.

Ha őszinte akarok lenni, akkor nem igazán kedveltem meg Meghant. Hiába volt ő a kiválasztott és a tündérvilág egyetlen reménye, hiába küzdött az öccséért és a tündérvilág elpusztulása ellen, valahogy nem tudta az írónő olyan tulajdonságokkal felruházni, ami miatt érdekes vagy szerethető lett volna a számomra. Ebből kifolyólag egy percig sem izgultam érte. Ellenben Ashért, aki már határozottan kedvemre való volt a sötét múltjával és a hideg szépségével. A Robinnal való rivalizálása pedig kifejezetten tetszett.

Muszáj egy mondat erejéig megemlítenem Kacurt, a macskát, aki nekem – másokkal ellentétben – nem lopta be magát a szívembe. A könyvben használt beceneve miatt pedig valahogy máig nem térek magamhoz. Kaci???

Összességében elmondhatom, hogy egy jól kitalált fantázia világot mutat be nekünk a szerző, ami számomra azonban túl sok meseelemet tartalmazott. Talán ez az oka annak, hogy inkább érdekesnek mintsem izgalmasnak találtam a történetet. Mindenesetre, akik szeretik a kalandos, mesés és varázslatos történeteket azoknak nyugodt szívvel ajánlom, egyszeri olvasásra és pár órás kellemes kikapcsolódásnak tökéletesen megfelel.

Julie Kagawa


Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: The Iron King (Iron fey 1#)
Fordította: Borbás Mária
Oldalszám: 376

2012. máj. 28.

Mint kép a falra...

Nekem a könyvek borítói olyanok, mint a falra kívánkozó képek, amik a szépségükkel, a színükkel és a hangulatukkal teljesen elvarázsolnak. Rájuk nézve elgondolkodom, hogy vajon mit szeretnének elmesélni nekem. Szomorú vagy vidám, romantikus vagy inkább kissé földhözragadt, netán csípősen életszagú történeteket rejtenek magukban? Nem titkolom, hogy ezzel a poszttal díszíteni szeretném a blogom falát. Gyönyörködni bennük. Olyan borítókat szeretnék minden héten bemutatni nektek, amik valami miatt megragadták a figyelmem...... mint például a minap Jessica Shirvington: Embrace c. könyvének a borítója.


Amanda Quick: Menyasszonyt bérelnék!

Nem sok Amanda Quick vagy Jayne Ann Krentz (ami az írónő egy másik álneve és egyben az eredeti neve is), vagy akár Jayne Castle ( ez pedig az írónő harmadik álneve, ami egyben a lánykori neve is) könyvet olvastam még életembe. Ha emlékeim nem csalnak, akkor talán csak egyet, ami az Emésztő tűz volt, és ha másra nem, de arra tisztán emlékszem...




2012. máj. 22.

Andrew Nicoll: A derék polgármester

Amikor kinéztem magamnak a könyvet, akkor még fogalmam sem volt, hogy milyen történetre is számíthatok, illetve a fülszövegből ítélve egy könnyed kis romantikus regényre gondoltam, de azért a „könnyednél” jóval, ó... hogy még mennyire jóval többet kaptam! A derék polgármester egy gyönyörű szerelmi történet, amely két különböző módon magányos életet élő emberről szól.

Tibo Krovic polgármester az egyedüllét magányának, míg titkárnője Agathe Stopak a társas élet magányának a szakértője volt. És míg Tibo Krovic Stopakné asszonyba volt fülig szerelmes, addig Stopakné asszony  – csak kezdetben! – a férje után vágyakozott szenvedélyesen. Az évek során fokozatosan gyülemlett fel mindkettőjükben az elfojtott szomorúság és az elfojtott vágy, mígnem azon a bizonyos napon, amikor Stopakné asszony uzsonnás doboza a szökőkútba esett, száznyolcvan fokos fordulatot vett a sorsuk.

El kell mondjam, hogy nem egy gyors sodrású történetről van szó, de igazából azt sem mondhatom, hogy csiga módjára vánszorgott volna a cselekmény… az is lehet ám, hogy csak én szoktam hozzá mostanában a pergős és akciódús olvasmányokhoz ami megmagyarázza azt, hogy miért is voltam a könyv elején kissé türelmetlen ahelyett, hogy szájtátva gyönyörködtem volna az író mesélőtehetségében, a művészien használt nyelvezetben és a remek karakterábrázolásban. De szerencsére időbe észbe kaptam és hamar sikerült felvennem a könyv ritmusát és hangulatát olyannyira, hogy a végén bizony már fájó szívvel kellett búcsút vennem a szereplőktől.

Nagyon megkedveltem a polgármestert, hiszen ki ne szeretne egy olyan kedves, udvarias és becsületes derék embert, aki gondolkodás nélkül képes a szerelme boldogságát a sajátja elébe helyezni. De hát ugye senki sem tökéletes, és hát bizony Tibonak is volt egy nagy hibája, az pedig a hódító ösztön minden nemű hiánya, ami sajnos nem sokat lendített szerelmi életének alakulásán sőt, inkább hátráltatta azt. Úgyhogy ennek köszönhetően Agathe nem győzött csak várni és várni, miközben én is csak vártam és vártam, hogy végre valahára csattanjon már el az a bizonyos, mindent meghatározó első csók.

"Azután a szegény, derék, fülig szerelmes Tibó felsóhajtott, fölállt, öltönyéről lesöpörte a szőnyegbolyhokat, az íróasztalához lépett, majd leült, a fejét a két kezébe temette, és hallgatta, ahogy Agathe Stopak kopogva végigtipeg a szomszédos iroda kőpadlóján, ahogy valamit betesz az egyik irattartó szekrénybe, kávét főz vagy egyszerűen csak létezik, puhán, illatosan és gyönyörűen, az ajtó túloldalán."

Na de amíg a kedves olvasó és Agathe csak várakozik, addig lehetőséget ad az író betekinteni a főszereplők mindennapi életébe, akiket hol a villamoson utazva, hol Pont utcáin sétálva, hol a tükrös kávéházban kávézva, vagy épp a polgármesteri hivatalban dolgozva láthatjuk, és akik legyenek együtt vagy egyedül, de mindig csak egymásra tudtak gondolni. Lenyűgözőek voltak a szereplők. Mindegyik. Tibo és Agathe egyértelműen, de rajtuk kívül még a túlsúlytól szuszogó Guillaume ügyvéd is, aki többet látott és tudott Tiboról, mint azt Tibo szerette volna. Vagy a kis termetű, de vasakaratú Mamma Cesare, aki pedig Agathéről látott és tudott többet, mint azt Agathe gondolta volna. Még Hektort is szerettem, de csak azért, mert minden valamire való történetben kell, hogy szerepeljen egy felettébb ellenszenves és negatív figura, aki minden baj okozója lesz majd.  

A könyv elgondolkodtató volt számomra és miután befejeztem is még sokáig ott motoszkált a fejemben a szerelmesek története. Bár úgy éreztem, hogy a vége talán túl meseszerűre sikeredett és Agathe átalakulása  (melyről rögtön Kafka Az átváltozás című könyve jutott az eszembe) nekem kicsit nehezen emészthető és nem tagadom, bizarr is volt kissé mégis, ha arra gondolok, hogy ha a láthatatlan cirkuszi mutatványosokon, a szakállas és bibircsókos Szt. Walpurnia védőszenten - aki ezt az egész történetet elmesélte nekünk - nem szaladt az egekbe a szemöldököm, akkor talán az Agathevel történteken sem kellene ennyire meglepődnöm. Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy nem egy könnyen felejtős könyv lesz ez azoknak, akik kedvet kapnak majd hozzá, rám is mély hatást gyakorolt, elvarázsolt és elbűvölt úgyhogy én biztos vevő vagyok a szerző további műveire is. 

Muszáj ide másolnom még egy idézetet, melyben Tibo elképzeli azokat a helyeket, ahova azok az átkozottul szerencsés parfümcseppek kerülnek Stopakné asszony testén…

"…pirinyó illatpamacsok permeteztek Stopakné asszony lágy, telt térdhajlatába, kékes csuklójára, harmatossá tették tejfehér dekoltázsát. Édes istenem, motyogta Krovic polgármester az orra alatt, amikor atomjaimat a csillagporból kiragadtad, miért éppen férfivá gyúrtál, amikor apró parfümcseppekké is formálhattál volna, hogy ott érhessen a vég? "  

Hát nem gyönyörű és színpompás?!!!

Andrew Nicoll

 

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: The Good Mayor
Fordította: Komló Zoltán
Oldalszám: 370



2012. máj. 16.

Könyvek, amiket várok #11

Ismét három olyan könyvet találtam a minap, amikre feltétlen kíváncsi vagyok........ pedig higgyétek el, hogy próbálom őket szűrni és tényleg csak azokat felvenni a kívánságlistámra, amiket igazán szívesen olvasnék, de egyszerűen nem tudok lépést tartani a újonnan megjelent könyvekkel. Lehet, hogy szűkítenem kéne a rostán?

Andrew Nicoll nevét, A derék polgármester című regénye kapcsán ismertem meg, aminek már majd a felénél tartok és hát el kell mondjam, hogy gyönyörűen ír az író. Egy egy perces mozzanatot olyan részletesen és elbűvölően jelenít meg, hogy olvasás közben lassított felvételként, szó szerint filmkockánként peregnek előttem az események....... szóval nálam tuti befutó a következő könyve is.

Andree Nicoll: Valdez
Luciano Hernando Valdez mindössze néhány hónappal a történtek után már szinte képtelen volt elhinni, hogy valaha is embert ölt.
Ciano Valdez ünnepelt író. Nem egyszerűen regényeket, hanem olyan bámulatos nívójú műveket alkot, hogy szűkebb dél-amerikai hazájában és szerte a világon is nemzedéke legjelesebb képviselőjeként ismert. Tanít az egyetemen, luxuskörülmények között él, ha kedve szottyan, bármelyik nőt az ágyába viheti, éli a hírességek víg életét.
Ám két dolog egyszer csak fenekestül felfordítja az életét. Alkotói válságba kerül, életműve soron következő darabjához csupán annyit bír kiizzadni magából, hogy „a randa sárga macska átvágott az úttesten”, és megismerkedik Caterinával. Ő jelenti a megoldást mindenre. Fiatal, gyönyörű, tehetséges és – ami a fő – még ír is. Abbéli meggyőződésében, hogy a lány majd feloldja az ő szellemi blokkját, és hozzásegíti a sikerhez, Ciano egyszeriben azon kapja magát, hogy bolondul ezért a csodálatos lányért.
Legalábbis addig, amíg meg nem öli.
Kiadó: Gabo, oldalszám: 382, fordította: Komló Zoltán, várható megjelenés: 2012.05.30.

Katherine Howe: A boszorkányoskönyv
Connie Goodwinnak egész nyáron anyagot kellene gyűjtenie a gyarmati történelemről tervezett disszertációjához, de amikor anyja megkéri, hogy adja el nagyanyja házát, amely lakatlanul áll Salem közelében, a lány kénytelen segíteni. Egy napon, amikor a poros könyvespolcon bogarászik, talál egy ódon kulcsot, és a kulcsban egy kiszáradt papírt, amelyre két szót írtak: Deliverance Dane.
Connie kutatni kezd Deliverance Dane után, amibe besegít egy Sam nevű, kellemes ipari alpinista. Sorra kerülnek a helyükre a kirakós darabjai, ám Connie-t közben a múlt hazajáró lelkei kísértik, és attól fél, hogy több köze van Salem sötét múltjához, mint képzelte volna.
A boszorkányoskönyv, két salemi boszorkány utódjának regénye zökkenő nélkül siklik ide-oda az 1690-es évek pörei és egy modern nő története között, aki titkokon át jut el a tudásig.
Kiadó: Gabo, oldalszám: 372, fordította: Sóvágó Katalin, várható megjelenés: 2012.05.30.

Melanie Gideon: Mindörökre behálózva
Alice Buckle példás feleség, háziasszony és családanya volt. Hamarosan betölti ugyanis a 45. életévét, s annyi idős lesz, mint édesanyja, amikor meghalt. Élete fordulóponthoz érkezett: házassága kihűlt, drámatanári állása már nem ígér kihívásokat, kamasz gyermekei távolodóban. Érzi, ahogy összecsapnak feje fölött a hullámok. Ám egy nap különös e-mailt talál a postaládájában: meghívják, hogy legyen egy névtelen házassági felmérés résztvevője. S az internetfüggő asszonyt hamarosan beszippantja a virtuális valóság és egy ismeretlenül is vonzó levelezőpartner varázsa. Melanie Gideon regényében nem csupán a dolgozó családanyákhoz szól, arra is rávilágít, hogy az internet térhódításával egyre inkább elhanyagoljuk azokat, akik igazán megérdemlik figyelmünket: a szeretteinket.
Kiadó: Athenaeum, oldalszám: 480, fordította: Sóvágó Katalin, várható megjelenés: 2012.05.24.


2012. máj. 15.

Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől

Te szent... tehén!

Röviden azt hiszem, hogy ez volt az első reakcióm a könyvről, ahogy megláttam ezt a gyönyörűséges borítót és azon nyomban el is határoztam magamban, hogy ez nekem bizony kell!
A történet két magányos emberről, egy harmincnégy éves könyvtáros nőről  (Desirée) és egy harminchat éves gazdáról (Benny) szól, akik úgy különböznek egymástól, mint a tűz és a jég, de ennek ellenére mégis egymásba szeretnek.

Desirée férjét két évvel ezelőtt gázolta halálra egy teherautó, akinek a halála miatt Desiréeben igen ambivalens érzések kavarognak. Egyrészt haragszik rá, mert szó nélkül itt merte hagyni, másrészt pedig szomorú, mert egyedül maradt gyerek nélkül és mivel biológiai órája kérlelhetetlenül ketyeg tovább, nagy szükségét érzi már egy babának.

Benny egy tejtermelő gazda, aki küzd a gazdasága életben maradásáért. Szülei meghaltak, így magának kell ellátnia mindent a tanyán. Szüksége lenne egy társra, aki segítene neki a munkában, rendbe tartaná a házat, és mindig meleg vacsorával várná haza.

A Desirée és Benny közötti hatalmas különbség, már rögtön a temetőbeli nyitó jelenetnél, a szeretteik sírjánál kiütközik.

„Az Erdőgazda rendszeresen jön néhány naponként, dél körül. Folyton újabb növényeket és tápoldatokat cipel. Látszik rajta, hogy milyen büszke az ültetvényére, mintha csak a kiskertje volna az a sír.” Desirée

„Na és az a kő, amit olyan kitartóan bámul? Micsoda egy kő az? Mintha egy földmérő hajította volna oda, hogy jelezze a telekhatárt!”  Benny
 Megjegyzem ma már sokkal fejlettebb technológiával dolgozunk.

A főszereplőink kezdetben nem igazán kedvelik egymást, de mivel a szeretteik sírjai egymás mellett fekszenek, így a mindennapos temetői látogatásaik során, gyakran rákényszerülnek arra, hogy a padon kívül a magányukat is megosszák egymással. Egy nap azonban kisüt a nap és egy véletlen mosoly mindent megváltoztat.

Desirée és Benny nagyon jól kijöttek egymással, de csak az ágyban. Onnan kikelve már nem igazán tudtak egymással mit kezdeni. Én úgy éreztem, mintha az írónő a két főszereplő karakterét sztereotípiákra építette volna.

Benny a gazda, egy - és itt most nem a szó pejoratív értelmében vett, de - igazi műveletlen paraszt ember, akinek állandó elfoglaltságot biztosít a gazdasága, a folyamatos munkától pedig mindig koszos és büdös, csakúgy, mint a lakása. Olvasni nem olvas, csak azokat a katalógusokat, ahonnan a ruháit is rendeli, és régi vágya egy telt keblű menyecske, aki olyan húsgombócot tud főzni neki, hogy az után az ember mind a tíz úját megnyalja.
Desirée, a művelt könyvtárosnő pedig egy igazi kékharisnya. Lakása hófehér csakúgy, mint ő maga, aki még az átlagosnál is vékonyabb és enerváltabb..... határozottan egy szürke és jelentéktelen nőszemély. Szobáiban polcok, melyeken temérdek könyv sorakozik, még csak főzni sem tud, de minek is ha csak zöldségeken él, hiszen vegetáriánus. Nincs az a pénz, amiért otthagyná a könyvtárat, mivel nagyon szereti, csakúgy, mint a gyerekeket és az operát.

Ezek után biztos mindenki el tudja képzelni annak a szakadéknak a mélységét, ami e két ember között húzódik. Melyikük ne szeretné megkapni a saját maga kis dédelgetett álmát. Benny egy hej de kis menyecskét, Desirée pedig egy gyermeket.

„Hát így is lehet? Lehetünk a legjobb barátok, s közben ki-ki a saját csillagján él? Amikor a magány már a torkunkat szorongatja, összejövünk, és jól érezzük magunkat? Miért ne lehetne?” Desirée

Természetesen mindkettejük számára az lenne az elfogadható, ha mindez úgy valósulna meg, ha egyiküknek sem kellene változtatnia az eddigi életén. Mindketten küzdenek - a maguk módján -, hogy áthidalják a kettejük közötti kulturális és életviteli különbségeket, de ugye, hogy ilyen csak a mesékben van?

A könyv vége váratlanul ért és egyben meg is döbbentett, el sem tudom képzelni, hogy hogy lehet majd egy ilyen helyzetből kilábalniuk a szereplőknek úgy, hogy egyikük se sérüljön lelkileg…… na de ez majd kiderül a következő részből. Mindenesetre akárhogy is lesz, engem már most megvett magának az írónő. Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, a hangulatát, a humorát, annak ellenére, hogy néhol bizony elég nyers és közönséges volt a stílusa. De a legjobban mégis az tetszett benne, hogy az egyes fejezetekben felváltva olvashattuk a szereplők belső gondolatait ugyanarról az eseményről, akik annyira máshogy gondolkodtak és néha annyira nem értették meg egymást, hogy attól gyakran sikítanom kellett. Mindig izgalommal és kíváncsian vártam a következő fejezetet, hogy vajon melyikük és miként látja majd az épp aktuális problémát, és ettől vált igazán letehetetlenné számomra a könyv, aminek sajnos nagyon hamar a végére is értem.

A történetet befejezését következetesnek, stílusosnak és nagyon szellemesnek találtam. A könyv egyébként olyan komoly témákról szólt, mint a szerelem, a házasság, a megalkuvás, az alkalmazkodás, egy nő biológiai órája, és egy gazda szünet nélküli munkája.



Katarina Mazett a XIX. Budapesti  Nemzetközi Könyvfesztiválon.


A kiadó honlapján bele is tudok olvasni a könyvbe!
A írónő inspirációiról és a történetről még többet pedig itt  olvashattok. 

Kiadó: Park
Eredeti cím: Grabben I Graven Bredvid
Fordította: Kertész Judit
Oldalszám: 208

2012. máj. 11.

Veronica Roth: A beavatott

Képzeljetek el egy olyan társadalmat, ahol az emberek öt csoportra vannak osztva jellemző erkölcsi tulajdonságaik alapján. Tartozhatnak az Önfeláldozók, a Bátrak, a Műveltek, a Barátságosak és az Őszinték csoportjába.

Ugye milyen fekete - fehéren hangzik?

Nem számít, hogy ki hova született, és hogy kik a szüleid, mert amikor betöltöd a 16. életévedet egy alkalmassági vizsgát kell tenned, ahol a domináns erényeid alapján megtudhatod, hogy hova is tartozol tulajdonképpen, de ettől függetlenül – ha te úgy érzed - csoportot is válthatsz. Amit mindig szem előtt kell tartanod az az, hogy a „A csoport a vérrokonság előtt”

Beatrice az Önzetlenek csoportjába tartozik. Az alkalmassági vizsga után azonban kiderül, hogy mindenkitől különbözik, egyik csoportba sem sorolható igazán, ami nagyon veszélyes lehet a számára, épp ezért ezt titokban is kell tartania. Választania kell, és ő a Bátrakat választotta. Ahhoz azonban, hogy a csoport teljes jogú tagjává váljon különböző próbákat kell kiállnia, ami nem mindenkinek sikerül.

De Beatrice - aki az új csoportjában a Tris nevet veszi fel -  nagyon jól veszi az akadályokat, annak ellenére, hogy ő a legkisebb és a legtörékenyebb az újoncok között. Többször is szembe kell néznie a halállal, ami miatt állandó feszültség érződik a könyvben és ami igazából még a történet végén sem lankad, sőt! Lehet… illetve biztos is, hogy egy két dolog hibádzik a történetben, és amikor elkezdtem olvasni, akkor olyan gondolatok merültek fel bennem, hogy ilyen marhaságot ki hallott már, hogy az emberek öt csoportot alkossanak, hiszen senkit sem lehet ilyen egyértelműen kategorizálni... és hogy a bátrak nem is bátrak, hanem őrültek!  Agyamentek! Ezeknek senki nem magyarázta el gyerekkorában, hogy mozgó vonatról le és felugrálni és nálunknál gyengébbet laposra verni az nem bátorság, hanem őrültség és kegyetlenség? Többször felmerültek bennem olyan kérdések, hogy mit jelent nekem, és a Bátraknak a bátorság, és mit jelent Beatricenek a bátorság? Mi az, hogy a csoport mindenek felett és a család az másodlagos? Milyen egy elfuserált negatív jövőkép ez?

A Bátrakra jellemző szélsőséges viselkedés azonban nem csak rájuk, hanem valamennyi csoportra jellemző volt. Teljesen megfeledkeztek az eredeti céljaikról, ami nem az egymás elleni harc, hanem épp ellenkezőleg, az egymással való segítő és alkalmazkodó együttélés volt.

Ami igazán tetszett a történetben az Beatrice volt, illetve az ő átalakulása, és most nem a külső változásokra, hanem a belső jellemfejlődésére gondolok. Ahogy a szürke ruháival együtt az Önzetlenekre  jellemző és már akaratlanul is berögzült tulajdonságait (együttérzés, áldozatkészség, felebaráti szeretet….) szép lassan kezdi elveszíteni, amit néhol ugyan rosszallva néztem és vettem tudomásul - bár mentségére legyen mondva, küzdött ő ez ellen -, mégis el tudtam fogadni, mert könyörületességgel a Bátrak csoportjában biztos nem tudott volna talpon maradni. Irigyeltem a bátorságát, amivel belevetette magát a legextrémebb feladatokba és kihívásokba, és felemelőnek éreztem az ő és az édesanyja értelmezésében vett BÁTORSÁGOT.

Nem tudom szó nélkül hagyni Beatrice hihetetlen állóképességét és fájdalomküszöbének vég nélküli skáláját, amit kissé túlzónak éreztem  ......  hogy hogyan tudott talpon maradni, miközben ezer sebből vérzett? máig nem értem, és bár én sok mindent elhiszek- és még ennél is többet tudok tolerálni - ez már számomra is sok volt és teljességgel hihetetlen.

Természetesen muszáj megemlíteni Beatrice és a csoport egyik kiképzője; Négyes as Tobias közötti románcot is, ami nem a már orrvérzésig elcsépelt első látásra szerelem volt, hanem Beartice átalakulásához hasonlóan a történet előrehaladtával ez is gyönyörűen építkezett fel. De nem szeretnék belemenni a részletekbe és azzal esetleg túl sokat elárulni róluk, elég annyit mondanom, hogy teljesen beleszerelmesedtem Tobias karakterébe.

Nos, mint látjátok van egy két zavaró tényező a könyvben, én mégis úgy bele tudtam merülni a történetbe, hogy pár nap múlva szomorúan vettem tudomásul, hogy már a végére is értem. Szerettem a hangulatát, a gyors tempóját, az állandó feszültséget és még azt a világképet is, amit az írónő mindenféle lelkiismeret-furdalás és magyarázat nélkül csak úgy az olvasó elé dobott, és bár nem lett függő vége a történetnek, mégis tűkön ülve várom a folytatást.


Veronica Roth

Kiadó: Ciceró
Eredeti cím: Divergent
Fordította: Logos
Oldalszám: 430

2012. máj. 8.

Könyvek, amiket várok #10

A mostani kívánságlistámra teljesen véletlenül, olyan könyvek kerültek, amelyek nem az ifjúságot, hanem inkább az én, hogy finoman fogalmazzak az "érettebb" korosztályt célozzák meg. Van benne egy kis regényes történelem és egy kis krimi is. Természetesen mindegyik felkerült a kívánságlistámra.

Kate Quinn: Róma Lányai
"Időszámításunk szerint 69: Nero meghal. A Római Birodalom vezetőre vár. A status quo-t káosz övezi. A Négy Császár éve mindent megváltoztat – különösen két testvér életét.

Elegáns és ambiciózus: Cornelia a tökéletes római feleség megtestesítője. Annak él, hogy egy nap férjét császárként láthassa. Testvére, Marcella visszahúzódóbb, inkább elszenvedi a történelmet, mint csinálja. Még így is, Marcellának rengeteg udvarlója akad, trónbitorlótól elkezdve politikus fiáig, aki megfogadta, hogy egyszer ő lesz majd a császár.
De amikor a véres hatalomátvétel felforgatja életüket, a két nővérnek ügyesen kell helyezkednie, hogy túlélje azt. Míg Cornelia megpróbálja álmait teljesíteni, Marcella rájön, hogyan tudja befolyásolni Róma legnagyobb hatalommal rendelkező férfijait.
A végén viszont csak egy császár lehet…és egy császárnő."

Várható megjelenés: 2012. május
Kiadó: Gnereal Press

Matthew Lewis: A szerzetes
"Ambrosio feddhetetlen életű szerzetes, Madrid bálványa. A jómódú spanyol hölgyek kizárólag neki hajlandók gyónni, s rajongók tömegei hallgatják áhítattal prédikációit. Ám egy agyafúrt csábító leselkedik a makulátlan jellemű szerzetesre: erdei haramiák, a kegyetlenségig szigorú apácák, titkos levelek, ördögűző szertartás, túlvilági erők és váratlanul előbukkanó kísértetek világát vonja köré. A csábító csak egy gyönge pillanatára vár – képes lesz-e Ambrosio szembenézni hiúságával és leküzdeni vágyait? Engedi-e, hogy hibái vétkekké, majd bűnökké duzzadjanak? Tévútra taszíthatja-e egyetlen rossz döntés, vagy mindig akad más megoldás?..."

Megjelenés: 2012. május 17. 
Kiadó: General Press, 416 oldal.

Claudia Pineiro: Szívecskéd
"Claudia Piñeiro az argentin széppróza egyik legnagyobb sztárja. Különleges lélektani krimiket, művészi és egyben nagyon olvasmányos pszichothrillereket ír.

Ernestónak szeretője van – konstatálja Inés a férje papírjai közt talált rúzsfoltos üzenet láttán. Az üzenet közönséges ízlésre vall: ugyan ki vesz komolyan egy olyan nőt, aki rúzzsal szívet rajzol, aztán még alá is kanyarítja, hogy „Szívecskéd”. Minden nőt megcsalnak – véli –, csak nem mindenki tudja meg. És az ilyeneknek könnyebb, mert ettől még nem változik meg az életük. Aki viszont megtudja, mindenáron ki akarja deríteni, ki az a nő; tépelődik, mi lehetett a baj, mit kéne tennie, megbocsásson-e vagy sem, és hogyan bosszulja meg a rajta esett sérelmet, aztán mire a párja otthagyja azt a másikat, már úgy összekavarodik benne minden, hogy képtelen visszatérni a rendes kerékvágásba. Főleg ha további rúzsfoltos üzenetek kerülnek elő – például egy óvszeres dobozból!..."

Várható megjelenés: 2012. május 5.
Kiadó: Európa, 128 oldal



2012. máj. 3.

Julie James: A hamis partner (FBI #1)

A történetet egy harmincas éveiben járó csinos és okos államügyésznő és egy szexisen mogorva FBI nyomozó izgalmas és romantikus szerelmi történetéről szól.

Mivel Cameronnak pár napig házon kívül kellett tartózkodnia - a lakásában történő padló felújítása miatt - kihasználta az alkalmat egy kis hétvégi lazításra. A motelszobában azonban, ahol kényeztetni kívánta magát, fültanúja lesz egy igen  aktív és hangos szexmaratonnak, illetve az ez után történő gyilkosságnak. Az ügy kinyomozásával az FBI egy olyan különleges ügynököt bíz meg, aki történetesen Cameron egy régi ismerőse. Pár évvel ezelőtt már volt egymáshoz szerencséjük egy közös ügy kapcsán, melyben egy chicagói maffia főnök rács mögé juttatása volt a cél. Cameronnak azonban a főnöke utasítására ejteni kellett a vádat, amelyet Jack véres verejtékkel gyűjtött össze, így hát nem meglepő, ha ez miatt a nyomozó igen erősen berágott az ügyésznőre. Oly annyira, hogy nem átalkodott a médiában vérig sérteni őt, aminek a következménye az lett, hogy Jack karrierje derékba tört. Nos, ez után a méltán mondható viharos elválás után újra kapcsolatba kerülnek egymással a fent említett gyilkosság kapcsán, mint tanú és az őt védő nyomozó. A találkozás mindkettőjüket meglepte és bár kezdetben ugyan ágálnak egymás társasága ellen, de a történet végére – szerintem nem árulok el nagy titkot ha elmondom -  nagyon jól összemelegednek.

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, már az első oldalnál tudtam, hogy ez nekem való lesz. A stílusa, a humora, a filmként pergő leírások és párbeszédek, mind – mind simogatták romantikára éhes lelkemet. És bár elég banálisnak tűnhet az alapszituáció, miszerint a múltban történt sérelmek és félreértések miatt a hős és a hősnő utálják egymást, de higgyétek el mégsem lesz az.

Cameront hihetetlenül jó karakternek tartottam. Gyors gondolkodásúnak, humorosnak és kellően szarkasztikusnak, aki épp akkor és épp ott használta ezen ritka képességét, ahol azt a helyzet megkívánta. Végre nem csak egy szexis és tűsarkúban járó bugyuta hősnővel van dolgunk. Cameron nem egy olyan: „Jaj elvesztem az élet tengerében !” típus volt és nem is túl férfiasan tökös ahhoz, hogy „Ide azzal a fegyverrel, majd én megvédem magam” mondatot rikácsolva rohangáljon nekünk a lapok között. A szerzőnek határozottan sikerült  megtalálnia valamennyi karakternél az arany középutat.
Természetesen Jackre sincs semmi panaszom, ő egy kemény és szívós hős, aki a történetben végig a domináns alfa hím szerepében tetszelgett. A társával folytatott humoros párbeszédek pedig, melyekben együtt nekem úgy tűntek, mintha egy mogorva, de bölcs, az életről már mindent tudó aggastyán tanítaná a nálánál jóval fiatalabb és hebrencs tanítványát, aki mégis tisztábban látja tanítója érzelmeit, mint azt ő maga, szóval ezek a párbeszédek annyira feldobták a történetet, hogy Cameron és Jacke jelenetei után mindig nagy izgalommal vártam az ő szurkálódásaikat.

Mivel az író már a könyv elején elárulja nekünk a gyilkos kilétét, így nem kell az miatt aggódnunk, hogy vajon ki lehetett az. Az miatt viszont már igen, hogy a tettes nehogy okosabb legyen, mint a mi rendkívül szeretetre méltó hősünk. Ettől és persze még sok minden mástól a cselekmény végig izgalmas volt, nem találkoztam lényegtelen és unalmas kitöltő részekkel. Az akciójelenetek filmként peregtek előttem, és az erotikus jeleneteknél pedig erősen ajánlott, hogy legyen a kezünk ügyében poroltó. Igaz az erotikán túllépve a forró pillanatokból számomra már kevesebb is elegendő lett volna, de mindez szinte említésre sem méltó Cameron és Jack kapcsolatának a kialakulása mellett, melyet a szerző olyan nagyszerűen és szépen fokozatosan építette fel, hogy azt öröm volt olvasni. 

Egyszóval minden volt ebben a könyvben, amit a műfaj megkíván. Bűnözés, gyilkosság, hozzá egy szemtanú, FBI ügynök, korrupció,  romantika és szerelem.  A könyv üdítően szellemes és meglepően hihető, izgalmas és romantikus volt, oly annyira, hogy még a végén lévő számomra már túl cukormázas  happy end felett is szemet tudtam hunyni.


A könyv születéséről és a szerzőről a kiadó honlapján többet is megtudhattok.

Az amerikai borító is nagyon szép, de nekem egy paraszthajszállal a mienk jobban tetszik.

Kiadó: Pioneer Books
Eredeti cím: Something About You
Sorozat: FBI / US Attorney
Fordította: Leyer Ginda
Oldalszám: 342

2012. máj. 2.

Bree Despain: The Dark Divine – Fekete bárány

Ó, hogy én már milyen régóta kajtattam ezt a könyvet, mire végre valahára pár hete a könyvtárból ki tudtam venni. Még annak ellenére is beszereztem volna cserével, vagy egy számomra kedvező ajánlattal, hogy a molyon csak 76%-ra értékelték. Na de számomra máig érthetetlen módon, hiába nem aratott elsöprő sikert a könyv olvasói berkekben, senki nem akart tőle megválni. 

A történet egy lelkész családjáról, egy tékozló fiú hazatéréséről és két fiatla bonyolult szerelmi történetéről szól. Grace és Jude testvérek, és mivel az apjuk a város lelkésze, így nem csak nekik, de a család valamennyi tagjának mindenben példát kell mutatniuk a város lakóinak, ami azért valljuk be, hogy egy tizenévesnek nem egy egyszerű feladat. Amikor azon a bizonyos éjszakán Daniel - Jude legjobb barátja és Grace tizenéves szerelme - eltűnt és Jude véresen tért haza, Grace tudta, hogy valami rettenetes dolog történet, amiről azóta sem beszél senki.
Amikor a történtek után, három évvel később Daniel ismét megjelenik a városban, Graceben felelevenednek a régmúlt emlékei, amit eddig többé-kevésbé ugyan sikerült eltemetnie magában, de teljesen mégsem tudta elfelejteni azokat...... és Danielt sem. Mindezek után hiába is figyelmezteti őt a bátyja, hogy tartsa magát távol Danieltől, a lány nem tud ellenállni a fiú vonzásának és az őt körülölelő sötét titoknak.

Bevallom, nem ilyen történetre számítottam. Azt gondoltam, hogy romantikus lesz, de azt, hogy mindez egy kis parával is meg lesz spékelve, az bizony váratlanul ért. Ezt jól eltitkolta a könyv fülszövege. De igazából nem neheztelek ez miatt, mert kellemes meglepetés volt, még annak ellenére is, hogy nem kellett a történet végéig várnom, hogy az a bizonyos nagy titok kiderüljön, mert a szerzőnek az ez irányba tett igen apró és jól irányzott célzásaitól majd végig sejthető Daniel titkolózásának az oka. 

Ami hihetetlenül zavart a könyvben és amit tényleg nem tudok szó nélkül hagyni, az a fejezetek alcímei voltak, melyektől olyan érzésem támadt, mintha egy mesekönyvet olvastam volna. Úgy éreztem, mintha az írónő az olvasóját gyenge képességűnek tartaná, olyannak, aki nem képes egymás mellé rakni néhány óra vagy perc különbséggel történő eseményeket. De hál’ istennek Despain mindig a segítségünkre siet – hogy véletlenül se tévedjünk el a térben és az időben -  és nem felejti el mindig közölni velünk, hogy most épp OTTHON, AZ UDVARON VAGYUNK, vagy épp A HÁZBAN, KÖRÜLBELÜL HÚSZ PERCCEL KÉSŐBB.

Tény és való az is, hogy néhol igen erős Alkonyat érzésem volt - főleg az erdőben való szaladgálós résznél -, amely hasonlóságok számomra nem is bosszantóak, mind inkább elszomorítóak voltak, de hamar túl tudtam tenni magam az írónő ezen kis "malőrjein". Azon azonban, amikor Grace nem egyszer és nem is kétszer határozza el magában, hogy most már aztán tényleg pontot tesz a kérdőjel helyére és kideríti Daniel titkát, melyben egyébként a családja egy cseppet sem volt a segítségére, ami pedig hozzájárult ahhoz, hogy Grace tojós tyúkként toporogjon egy helyben...... na ez már lényegesen zavaróbb tényező volt a számomra. Olyannyira, hogy a kezdeti érdeklődésem az oldalak csökkenésével párhuzamosan átbillenni látszott egyfajta erős ingerültségbe.

Na de még mielőtt elvesznék a hibák tengerében - mert van belőlük bőven, igen én is észrevettem - mégis miért is adtam 4 pontot a történetre?
Szeretem a paranormális romantikus történeteket. Igen, tudom ez elég gyenge indok, de a könyv gyorsan olvastatta magát és a fent leírt bakik ellenére is kellemes kikapcsolódást nyújtott a számomra, hiszen még a könyv végére is marad az írónő tarsolyában egy kis meglepetés. 
Egyszóval, másokkal ellentétben bennem nem határolódtak el annyira élesen a regény negatívumai, hogy azok jelentős mértékben csökkentették volna a könyv olvasási élményét. 


Update: Azóta Diamant volt oly kedves és megkönyörült rajtam........ köszönöm a könyvet!!!

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: The Dark Divine
Fordította: Farkas Orsolya
Oldalszám: 328

2012. máj. 1.

Áprilisi beszerzéseim

Kicsit késve ugyan, de törve nem - ami ez után a pár napos aktív! családi nyaralás után nem is volna csoda - hazaértem becses családommal a messzi - meszzi Sopronból, (kerékpároztunk Őriszentpéteren és környékén, megnéztük a schönbrunni kastélyt és egy vidámparkba is ellátogattunk.... ) és bár rengeteg mesélni valóm lenne minderről, most mégis a poszt címének megfelelően azokat a könyveket szeretném bemutatni nektek, amiket ebben  a hónapban vásároltam, illetve cseréltem. 

Patricia Briggs könyveit egy nagyon jó kis akcióban vettem, csakúgy, mint a Távoli sziget és a Mamma Lucia könyveket, amikre 50% kedvezmény volt.  A Fekete bárányra már nem is tudom, hogy milyen régóta ácsingóztam és most Diamantnak hála az enyém lett, annyira, de annyira baráti áron, hogy le sem merem írni. Nagyon köszönöm!!!!

  


A Mielőtt elmegyek molyos csere, a Zoo City és a Lélektelen Könyvfesztiválos szerzemény. A következő két könyvet a kecskeméti antikváriumban vettem darabját 600 forintért. Sajnos már most hallottam negatív véleményeket a Hullámsírról..... azzal úgy néz ki, hogy mellé nyúltam. Az emlékek őre molyos vásárlás csakúgy, mint a Számok, amit szintén Diamanttól vettem, szintén pimaszul baráti áron.:)

Rengeteg könyvet vettem ebben a hónapban, de a legjobban, igazán a Geopenes könyveknek örültem és a Fekete báránynak.