Andrew Nicoll: A derék polgármester

Amikor kinéztem magamnak a könyvet, akkor még fogalmam sem volt, hogy milyen történetre is számíthatok, illetve a fülszövegből ítélve egy könnyed kis romantikus regényre gondoltam, de azért a „könnyednél” jóval, ó... hogy még mennyire jóval többet kaptam! A derék polgármester egy gyönyörű szerelmi történet, amely két különböző módon magányos életet élő emberről szól.

Tibo Krovic polgármester az egyedüllét magányának, míg titkárnője Agathe Stopak a társas élet magányának a szakértője volt. És míg Tibo Krovic Stopakné asszonyba volt fülig szerelmes, addig Stopakné asszony  – csak kezdetben! – a férje után vágyakozott szenvedélyesen. Az évek során fokozatosan gyülemlett fel mindkettőjükben az elfojtott szomorúság és az elfojtott vágy, mígnem azon a bizonyos napon, amikor Stopakné asszony uzsonnás doboza a szökőkútba esett, száznyolcvan fokos fordulatot vett a sorsuk.

El kell mondjam, hogy nem egy gyors sodrású történetről van szó, de igazából azt sem mondhatom, hogy csiga módjára vánszorgott volna a cselekmény… az is lehet ám, hogy csak én szoktam hozzá mostanában a pergős és akciódús olvasmányokhoz ami megmagyarázza azt, hogy miért is voltam a könyv elején kissé türelmetlen ahelyett, hogy szájtátva gyönyörködtem volna az író mesélőtehetségében, a művészien használt nyelvezetben és a remek karakterábrázolásban. De szerencsére időbe észbe kaptam és hamar sikerült felvennem a könyv ritmusát és hangulatát olyannyira, hogy a végén bizony már fájó szívvel kellett búcsút vennem a szereplőktől.

Nagyon megkedveltem a polgármestert, hiszen ki ne szeretne egy olyan kedves, udvarias és becsületes derék embert, aki gondolkodás nélkül képes a szerelme boldogságát a sajátja elébe helyezni. De hát ugye senki sem tökéletes, és hát bizony Tibonak is volt egy nagy hibája, az pedig a hódító ösztön minden nemű hiánya, ami sajnos nem sokat lendített szerelmi életének alakulásán sőt, inkább hátráltatta azt. Úgyhogy ennek köszönhetően Agathe nem győzött csak várni és várni, miközben én is csak vártam és vártam, hogy végre valahára csattanjon már el az a bizonyos, mindent meghatározó első csók.

"Azután a szegény, derék, fülig szerelmes Tibó felsóhajtott, fölállt, öltönyéről lesöpörte a szőnyegbolyhokat, az íróasztalához lépett, majd leült, a fejét a két kezébe temette, és hallgatta, ahogy Agathe Stopak kopogva végigtipeg a szomszédos iroda kőpadlóján, ahogy valamit betesz az egyik irattartó szekrénybe, kávét főz vagy egyszerűen csak létezik, puhán, illatosan és gyönyörűen, az ajtó túloldalán."

Na de amíg a kedves olvasó és Agathe csak várakozik, addig lehetőséget ad az író betekinteni a főszereplők mindennapi életébe, akiket hol a villamoson utazva, hol Pont utcáin sétálva, hol a tükrös kávéházban kávézva, vagy épp a polgármesteri hivatalban dolgozva láthatjuk, és akik legyenek együtt vagy egyedül, de mindig csak egymásra tudtak gondolni. Lenyűgözőek voltak a szereplők. Mindegyik. Tibo és Agathe egyértelműen, de rajtuk kívül még a túlsúlytól szuszogó Guillaume ügyvéd is, aki többet látott és tudott Tiboról, mint azt Tibo szerette volna. Vagy a kis termetű, de vasakaratú Mamma Cesare, aki pedig Agathéről látott és tudott többet, mint azt Agathe gondolta volna. Még Hektort is szerettem, de csak azért, mert minden valamire való történetben kell, hogy szerepeljen egy felettébb ellenszenves és negatív figura, aki minden baj okozója lesz majd.  

A könyv elgondolkodtató volt számomra és miután befejeztem is még sokáig ott motoszkált a fejemben a szerelmesek története. Bár úgy éreztem, hogy a vége talán túl meseszerűre sikeredett és Agathe átalakulása  (melyről rögtön Kafka Az átváltozás című könyve jutott az eszembe) nekem kicsit nehezen emészthető és nem tagadom, bizarr is volt kissé mégis, ha arra gondolok, hogy ha a láthatatlan cirkuszi mutatványosokon, a szakállas és bibircsókos Szt. Walpurnia védőszenten - aki ezt az egész történetet elmesélte nekünk - nem szaladt az egekbe a szemöldököm, akkor talán az Agathevel történteken sem kellene ennyire meglepődnöm. Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy nem egy könnyen felejtős könyv lesz ez azoknak, akik kedvet kapnak majd hozzá, rám is mély hatást gyakorolt, elvarázsolt és elbűvölt úgyhogy én biztos vevő vagyok a szerző további műveire is. 

Muszáj ide másolnom még egy idézetet, melyben Tibo elképzeli azokat a helyeket, ahova azok az átkozottul szerencsés parfümcseppek kerülnek Stopakné asszony testén…

"…pirinyó illatpamacsok permeteztek Stopakné asszony lágy, telt térdhajlatába, kékes csuklójára, harmatossá tették tejfehér dekoltázsát. Édes istenem, motyogta Krovic polgármester az orra alatt, amikor atomjaimat a csillagporból kiragadtad, miért éppen férfivá gyúrtál, amikor apró parfümcseppekké is formálhattál volna, hogy ott érhessen a vég? "  

Hát nem gyönyörű és színpompás?!!!

Andrew Nicoll

 

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: The Good Mayor

Fordította: Komló Zoltán

Oldalszám: 370