Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől

Te szent... tehén!

Röviden azt hiszem, hogy ez volt az első reakcióm a könyvről, ahogy megláttam ezt a gyönyörűséges borítót és azon nyomban el is határoztam magamban, hogy ez nekem bizony kell!

A történet két magányos emberről, egy harmincnégy éves könyvtáros nőről  (Desirée) és egy harminchat éves gazdáról (Benny) szól, akik úgy különböznek egymástól, mint a tűz és a jég, de ennek ellenére mégis egymásba szeretnek.

Desirée férjét két évvel ezelőtt gázolta halálra egy teherautó, akinek a halála miatt Desiréeben igen ambivalens érzések kavarognak. Egyrészt haragszik rá, mert szó nélkül itt merte hagyni, másrészt pedig szomorú, mert egyedül maradt gyerek nélkül és mivel biológiai órája kérlelhetetlenül ketyeg tovább, nagy szükségét érzi már egy babának.

Benny egy tejtermelő gazda, aki küzd a gazdasága életben maradásáért. Szülei meghaltak, így magának kell ellátnia mindent a tanyán. Szüksége lenne egy társra, aki segítene neki a munkában, rendbe tartaná a házat, és mindig meleg vacsorával várná haza.

A Desirée és Benny közötti hatalmas különbség, már rögtön a temetőbeli nyitó jelenetnél, a szeretteik sírjánál kiütközik.

„Az Erdőgazda rendszeresen jön néhány naponként, dél körül. Folyton újabb növényeket és tápoldatokat cipel. Látszik rajta, hogy milyen büszke az ültetvényére, mintha csak a kiskertje volna az a sír.” Desirée

„Na és az a kő, amit olyan kitartóan bámul? Micsoda egy kő az? Mintha egy földmérő hajította volna oda, hogy jelezze a telekhatárt!”  Benny
 Megjegyzem ma már sokkal fejlettebb technológiával dolgozunk.

A főszereplőink kezdetben nem igazán kedvelik egymást, de mivel a szeretteik sírjai egymás mellett fekszenek, így a mindennapos temetői látogatásaik során, gyakran rákényszerülnek arra, hogy a padon kívül a magányukat is megosszák egymással. Egy nap azonban kisüt a nap és egy véletlen mosoly mindent megváltoztat.

Desirée és Benny nagyon jól kijöttek egymással, de csak az ágyban. Onnan kikelve már nem igazán tudtak egymással mit kezdeni. Én úgy éreztem, mintha az írónő a két főszereplő karakterét sztereotípiákra építette volna.

Benny a gazda, egy - és itt most nem a szó pejoratív értelmében vett, de - igazi műveletlen paraszt ember, akinek állandó elfoglaltságot biztosít a gazdasága, a folyamatos munkától pedig mindig koszos és büdös, csakúgy, mint a lakása. Olvasni nem olvas, csak azokat a katalógusokat, ahonnan a ruháit is rendeli, és régi vágya egy telt keblű menyecske, aki olyan húsgombócot tud főzni neki, hogy az után az ember mind a tíz úját megnyalja.

Desirée, a művelt könyvtárosnő pedig egy igazi kékharisnya. Lakása hófehér csakúgy, mint ő maga, aki még az átlagosnál is vékonyabb és enerváltabb..... határozottan egy szürke és jelentéktelen nőszemély. Szobáiban polcok, melyeken temérdek könyv sorakozik, még csak főzni sem tud, de minek is ha csak zöldségeken él, hiszen vegetáriánus. Nincs az a pénz, amiért otthagyná a könyvtárat, mivel nagyon szereti, csakúgy, mint a gyerekeket és az operát.

Ezek után biztos mindenki el tudja képzelni annak a szakadéknak a mélységét, ami e két ember között húzódik. Melyikük ne szeretné megkapni a saját maga kis dédelgetett álmát. Benny egy hej de kis menyecskét, Desirée pedig egy gyermeket.

„Hát így is lehet? Lehetünk a legjobb barátok, s közben ki-ki a saját csillagján él? Amikor a magány már a torkunkat szorongatja, összejövünk, és jól érezzük magunkat? Miért ne lehetne?” Desirée

Természetesen mindkettejük számára az lenne az elfogadható, ha mindez úgy valósulna meg, ha egyiküknek sem kellene változtatnia az eddigi életén. Mindketten küzdenek - a maguk módján -, hogy áthidalják a kettejük közötti kulturális és életviteli különbségeket, de ugye, hogy ilyen csak a mesékben van?

A könyv vége váratlanul ért és egyben meg is döbbentett, el sem tudom képzelni, hogy hogy lehet majd egy ilyen helyzetből kilábalniuk a szereplőknek úgy, hogy egyikük se sérüljön lelkileg…… na de ez majd kiderül a következő részből. Mindenesetre akárhogy is lesz, engem már most megvett magának az írónő. Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, a hangulatát, a humorát, annak ellenére, hogy néhol bizony elég nyers és közönséges volt a stílusa. De a legjobban mégis az tetszett benne, hogy az egyes fejezetekben felváltva olvashattuk a szereplők belső gondolatait ugyanarról az eseményről, akik annyira máshogy gondolkodtak és néha annyira nem értették meg egymást, hogy attól gyakran sikítanom kellett. Mindig izgalommal és kíváncsian vártam a következő fejezetet, hogy vajon melyikük és miként látja majd az épp aktuális problémát, és ettől vált igazán letehetetlenné számomra a könyv, aminek sajnos nagyon hamar a végére is értem.

A történetet befejezését következetesnek, stílusosnak és nagyon szellemesnek találtam. A könyv egyébként olyan komoly témákról szólt, mint a szerelem, a házasság, a megalkuvás, az alkalmazkodás, egy nő biológiai órája, és egy gazda szünet nélküli munkája.

Katarina Mazett a XIX. Budapesti  Nemzetközi Könyvfesztiválon.

A kiadó honlapján bele is tudok olvasni a könyvbe!

A írónő inspirációiról és a történetről még többet pedig itt  olvashattok. 

Kiadó: Park

Eredeti cím: Grabben I Graven Bredvid

Fordította: Kertész Judit

Oldalszám: 208