Bree Despain: The Dark Divine – Fekete bárány

Ó, hogy én már milyen régóta kajtattam ezt a könyvet, mire végre valahára pár hete a könyvtárból ki tudtam venni. Még annak ellenére is beszereztem volna cserével, vagy egy számomra kedvező ajánlattal, hogy a molyon csak 76%-ra értékelték. Na de számomra máig érthetetlen módon, hiába nem aratott elsöprő sikert a könyv olvasói berkekben, senki nem akart tőle megválni. 

A történet egy lelkész családjáról, egy tékozló fiú hazatéréséről és két fiatla bonyolult szerelmi történetéről szól. Grace és Jude testvérek, és mivel az apjuk a város lelkésze, így nem csak nekik, de a család valamennyi tagjának mindenben példát kell mutatniuk a város lakóinak, ami azért valljuk be, hogy egy tizenévesnek nem egy egyszerű feladat. Amikor azon a bizonyos éjszakán Daniel - Jude legjobb barátja és Grace tizenéves szerelme - eltűnt és Jude véresen tért haza, Grace tudta, hogy valami rettenetes dolog történet, amiről azóta sem beszél senki.

Amikor a történtek után, három évvel később Daniel ismét megjelenik a városban, Graceben felelevenednek a régmúlt emlékei, amit eddig többé-kevésbé ugyan sikerült eltemetnie magában, de teljesen mégsem tudta elfelejteni azokat...... és Danielt sem. Mindezek után hiába is figyelmezteti őt a bátyja, hogy tartsa magát távol Danieltől, a lány nem tud ellenállni a fiú vonzásának és az őt körülölelő sötét titoknak.

Bevallom, nem ilyen történetre számítottam. Azt gondoltam, hogy romantikus lesz, de azt, hogy mindez egy kis parával is meg lesz spékelve, az bizony váratlanul ért. Ezt jól eltitkolta a könyv fülszövege. De igazából nem neheztelek ez miatt, mert kellemes meglepetés volt, még annak ellenére is, hogy nem kellett a történet végéig várnom, hogy az a bizonyos nagy titok kiderüljön, mert a szerzőnek az ez irányba tett igen apró és jól irányzott célzásaitól majd végig sejthető Daniel titkolózásának az oka. 

Ami hihetetlenül zavart a könyvben és amit tényleg nem tudok szó nélkül hagyni, az a fejezetek alcímei voltak, melyektől olyan érzésem támadt, mintha egy mesekönyvet olvastam volna. Úgy éreztem, mintha az írónő az olvasóját gyenge képességűnek tartaná, olyannak, aki nem képes egymás mellé rakni néhány óra vagy perc különbséggel történő eseményeket. De hál’ istennek Despain mindig a segítségünkre siet – hogy véletlenül se tévedjünk el a térben és az időben -  és nem felejti el mindig közölni velünk, hogy most épp OTTHON, AZ UDVARON VAGYUNK, vagy épp A HÁZBAN, KÖRÜLBELÜL HÚSZ PERCCEL KÉSŐBB.

Tény és való az is, hogy néhol igen erős Alkonyat érzésem volt - főleg az erdőben való szaladgálós résznél -, amely hasonlóságok számomra nem is bosszantóak, mind inkább elszomorítóak voltak, de hamar túl tudtam tenni magam az írónő ezen kis "malőrjein". Azon azonban, amikor Grace nem egyszer és nem is kétszer határozza el magában, hogy most már aztán tényleg pontot tesz a kérdőjel helyére és kideríti Daniel titkát, melyben egyébként a családja egy cseppet sem volt a segítségére, ami pedig hozzájárult ahhoz, hogy Grace tojós tyúkként toporogjon egy helyben...... na ez már lényegesen zavaróbb tényező volt a számomra. Olyannyira, hogy a kezdeti érdeklődésem az oldalak csökkenésével párhuzamosan átbillenni látszott egyfajta erős ingerültségbe.

Na de még mielőtt elvesznék a hibák tengerében - mert van belőlük bőven, igen én is észrevettem - mégis miért is adtam 4 pontot a történetre?
Szeretem a paranormális romantikus történeteket. Igen, tudom ez elég gyenge indok, de a könyv gyorsan olvastatta magát és a fent leírt bakik ellenére is kellemes kikapcsolódást nyújtott a számomra, hiszen még a könyv végére is marad az írónő tarsolyában egy kis meglepetés. 

Egyszóval, másokkal ellentétben bennem nem határolódtak el annyira élesen a regény negatívumai, hogy azok jelentős mértékben csökkentették volna a könyv olvasási élményét. 

Update: Azóta Diamant volt oly kedves és megkönyörült rajtam........ köszönöm a könyvet!!!

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: The Dark Divine
Fordította: Farkas Orsolya
Oldalszám: 328