2013. júl. 31.

Anthony Capella: A jégkirálynő

Igaz, hogy Anthony Capellanak eddig még egyetlen könyvéhez sem volt szerencsém, de annyi jót hallottam már róla egy korábbi regénye kapcsán, hogy amikor a Geopen kiadó nemrég két könyvét is megjelentette, A kávék költőjét és A jégkirálynőt, akkor komoly fejtörést okozott, hogy melyikkel is kezdjem a vele való ismerkedést. Hosszas mérlegelés után A jégkirálynő mellett döntöttem, de már most szeretném leszögezni, hogy ez után a könyve után az író többi művére is nagyon kíváncsi vagyok.

Aki netán azt hiszi, hogy ebben a regényében Capella egy amolyan egyszerű kis romantikus történetet írt volna egy kis gasztronómiával fűszerezve, az bizony nagyon is téved. Ugyanis nemcsak egy izgalmas történelmi fikciót tárt elénk hiteles történelmi eseményekkel és valós történelmi szereplőkkel a szerző, hanem, és ez itt a lényeg, érzéki élmények tömkelegével árasztotta el az olvasót. Azt vettem észre, hogy Capella egyik legfontosabb eszköze a regényeiben valamely élelmiszer, mint például a kávé vagy a különleges olasz ételek... jelen esetünkben pedig a fagylalt. Ez viszi előre a történetet és jelentős mértékben ez határozza meg a könyv hangulatát is.

A történet két főszereplő körül forog. Az egyik Carlo Demirco, akit 8 éves korában egy perzsa szüleitől megvásárolva vitte el őt magával Firenzébe, ahol kitanította a jég művészetére: a jég tartósítására, a négyféle jégdesszert közötti különbség ismeretére, olyan titkos információkra, amik a fagylalt tökéletes textúrájának eléréséhez szükségesek, valamint különböző jégtányérok és jégtálak faragására, amelyek mind-mind féltve őrzött titkok voltak a számára. De Carlonak ez nem volt elég, neki magasztosabb törekvései voltak a jég felhasználását illetően. Új ízeket és új technikákat szeretett volna kipróbálni, de legfőképp a saját útját szerette volna járni. Aztán jött a nagy lehetőség egy Lucina Audiger névre hallgató francia képében, aki rávette Carlot, hogy utazzon el vele Versailles-ba a francia udvarba, és gazdagodjanak meg együtt a jégdesszertekről való közös tudásuk kamatoztatásával. Így hát XIV. Lajos udvarában megkapta Carlo a várva várt szabadságát, kidolgozhatta saját stílusát és divattá tette a különböző ízű különleges fagyasztott desszerteket, miközben szerelembe esett egy Louise nevű francia udvarhölgybe.

"„ Felejtse el” – mondta a lány, de – meglepetésemre – nem tudtam. Nem a megjelenése tette, vagy nem csak egyedül az. A francia udvar tele volt gyönyörű nőkkel; igazából, az ottani mérce szerint Louise nem is számított szépségnek: az a lusta, majdnem kancsali szem bizonyára ellene szólt e téren. Nem, valami egészen más vonzott benne. Volt valami a modorában, amit különlegesnek találtam. Az olaszoknak van egy szavuk, stizzos, amit olyasvalakire használnak, aki tüskés, elégedetlen, sőt morcos is, mint egy tarajos sül vagy sündisznó. Versailles csiszolt modorú, egykedvű hölgyei között igen kevés sündisznóval találkoztam. De Louise de Keroualle az volt."

Másik elbeszélőnk a regényben a már fent említett hölgy Louise de Keroualle, egy szegény nemesi család fiatal lánya, aki a szépsége mellett igen intelligens volt. Louise II. Károly legkedvesebb húgának Henrietta d’Anglettere udvarhölgye volt a francia udvarban, akinek a halála után XIV. Lajos rögtön Angliába is küldte őt, pontosabban egy hedonista uralkodó, II. Károly ágyába, hogy így befolyásolhassa az angol királyt a politikai döntéseiben, de legfőképp azért, hogy az a bizonyos doveri egyezmény feledésbe ne merüljön. Ezen felül Lajos Franciaország és Anglia szövetsége iránt mutatott nagyrabecsülése jeléül elküldte még Carlot is Louise mellé ajándékba, hogy különleges jégdesszertjeivel az angol udvart is elkápráztassa.
Szóval a bábuk innentől kezdve a táblán álltak.
Louise és Carlo az angol udvarban új szerepre kényszerülnek, legfőképp Louise, aki igen nehezen bocsátja áruba a tisztességét. Carlo pedig továbbra is féltve őrzi a jégdesszert készítés titkait és közben folyamatosan epekedik Louise után.

Fú, hát nem is tudom, hogy hol kezdjem. A könyvet egy igen forró nyári napon kezdtem el olvasni, úgyhogy a jég előkészítésének, tárolásának és felhasználásának, és később a jégkrémek és sorbettok elkészítésének a leírásait olvasva, magam is többször fagylaltot ragadtam. Igaz sok olyan ízzel (pl. különböző fűszerekkel és zöldségfélékkel) kísérletezett Carlo, amit jómagam nem szívesen próbálnék ki, de ugye egészen más volt olvasni róla, mint ténylegesen meg is kóstolni azokat. Hihetetlen volt számomra, hogy milyen kreációkat tudtak akkoriban készíteni a jégből, arról már nem is beszélve, hogy mindezt az évszaktól függetlenül, nyáron is minden gond nélkül el tudták készíteni.

Érdekes, hogy annak ellenére, hogy egyik szereplő sem volt szimpatikus a számomra, majd meghaltam a kíváncsiságtól, hogy mi lesz a sorsuk.
Carlot sajnos többre értékelte a munkáját, mint amennyit valójában ért, így ha nem kapta meg a kívánt elismerést érte, akkor igen ingerlékennyé és durcássá változott. Bosszantóan öntelt egy alaknak éreztem, ami miatt bevallom egy csepp együttérzést sem tanúsítottam iránta. De még mindig jobban kedveltem őt, mint Louise-t, (gondolhatjátok?) aki kezdetben nekem olyan naivnak tűnt. Aztán az angol udvarba kerülve úgy kikupálódott, hogy a megvesztegetések, intrikák és ambíciók szünet nélküli körforgásában piszok jól megállta a helyét.

"Elgondolkodom: valóban férjhez akarok-e menni, hogy aztán valami nemesember tenyészkancája váljék belőlem? Hogy köteles legyek vele ezt tenni, amikor csak a kedve tartja, miközben a király bizalmasa is lehetnék?
A felismeréstől, hogy mennyire megemelkedtek a tétek ebben a játszmában - hogy mennyire mélyül mindkét oldalon a szándék -, meglepett és nem kis csodálkozással állapítom meg, hogy nem is félelmet és undort érzek, hanem inkább izgalmat: olyasvalaki izgalmát, aki ütővel a kezében a teniszpályára lép."

Történelmileg kizárt dolog, hogy pontos lenne a regény, de ettől eltekintve tökéletesen elfogadható. A dekadens angol udvari élet leírása a csilli-villi francia pompával és etikettel ellentétben elképesztő érdekes volt a számomra. A regény kapcsán egy olyan izgalmas történelmi korba nyerhettünk bepillantás, ahol a politikában és a szerelemben a gyorsaság számított. Úgyhogy akit érdekelnek a történelmi kuriózumok, azoknak bátran ajánlom a könyvet.
       Nell Gwenn angol színésznő               II. Károly angol uralkodó, akit                        És ő volt Louise
        és prostituált, II. Károly                     szeretők egész sora vett körbe.
        legkedvesebb szeretője és
        egyben Louise vetélytársa.
Egyetlen hibát tudnék csak felróni, az pedig a regény terjedelme, amelyet indokolatlanul hosszúnak éreztem. Rendkívül sok szó esett a fagylaltkészítésről, a különböző technikákról és ízesítésről, amiből bevallom a végére nekem már túl sok volt. Értem én, hogy mint szimbólum jelent meg a könyvben ez az édesség, ami a különböző társadalmi osztályok közötti különbségekre volt hívatott felhívni a figyelmet, de érzésem szerint ez kissé túlzásba lett víve. Így a regényben a gasztronómia lett túlsúlyban a romantika rovására, melyet bevallom kissé sérelmeztem, de a kiváló történelmi háttér mindenért kárpótolt. 

Egyszóval nagyon élveztem a könyvet, a cselekmény magával ragadó volt az író stílusa pedig rendkívül gördülékeny és látványos. Az első oldaltól kezdve éreztem, hogy ezt a könyvet nem lehet habzsolni és gyorsan ledarálni, hanem csak szépen lassan, minden sorát kiélvezve kell és szabad csak olvasni. Mintha egy nagy adag gyümölcsös fagyikelyhet fogyasztanánk.

Anthony Capella



Kiadó: Geopen
Eredeti cím: The Empress of Ice Cream
Fordító: Szabó Réka Eszter
Oldalszám: 472

2013. júl. 28.

A hét borítója

Lassan a "A hét borítója" című rovatot átkeresztelhetem a hónap borítójára, amilyen sűrűn jelentkezem vele. E késlekedés oka pedig abban rejlik, hogy hiába botlok lépten-nyomon szebbnél szebb borítókba, ha nem látom meg bennük azt a bizonyos kis pluszt, ami miatt érdemesnek tartom őket arra, hogy veletek megosztva a blogomon is megörökítsem. És hát ez a barackos most nálam nagyon betalált. Harmonikus is és szép is és különleges is... no meg ugye most van a szezonja.



2013. júl. 21.

Carol McCleary: A gyilkosság illúziója (Nellie Bly 2.)

Mivel nagy sikert aratott nálam az írónő előző könyve, így nem volt kérdéses, hogy a folytatásra is nagyon kíváncsi voltam. Már csak azért is, mert rendkívül szeretem azokat a történeteket, amelyekben valós személyek szerepelnek és amelyek valós eseményeket dolgoznak fel. Az ilyen alapkövekre épített fikciók, mindig beindítják a fantáziámat és elgondolkodtatnak arról, hogy vajon hol érthetett véget a könyvben a valóság és hol kaphatott szárnyra az író fantáziája?

Miután Nellie az előző részben elfogadta Julius Verne kihívását, melyben vállalta, hogy Phileas Foggal ellentétben, ő kevesebb, mint 80 nap alatt kerüli meg a Földet, fogja a kis motyóját és 1889 novemberében útnak indul. Ekkor persze még sejtelme sem volt arról, hogy micsoda rejtélyes gyilkossági ügybe fog majd keveredni az útja során, bár őt ismerve, ha tudta volna is ugyan úgy útnak indult volna. Történetünk Nellie utazásának a 13. napjától kezdődik, amikor Egyiptomba érve a városi bazárban nézelődve egy gyilkosság szemtanúja lesz, ahol az áldozat titokban egy skarabeuszt ad át neki, benne egy kis kulccsal, s közben egy nevet suttog… „Amelia”.

Nellie meggyőződése, hogy az áldozat egy európai ember volt, akivel már korábban is találkozott a hajón. Az utastársai azonban - akikkel a későbbiek folyamán, majd szerencséje lesz közelebbről is megismerkedni - mindezt szentül tagadták. Állításuk szerint a gyilkosság csak a bennszülöttek között zajló véres vita volt, amivel Nellie-nek nem kellene foglalkoznia. Nellie azonban ragaszkodik a maga igazához, még akkor is, ha ez miatt egy kellemetlenkedő, hisztérikus és bajkeverő nőszemélynek tartják. Nellie sokak számára egy felettébb bosszantó és kikíváncsiskodó riporternő volt, akit többek között ezért is, no és persze amiatt a bizonyos kis kulcs miatt, többször is megpróbáltak eltenni láb alól. 

Így utazta körbe a földet Nellie,
ezzel a pöttöm kézitáskával.
(Katt a képre)
A könyv hősnője az előző részben megismert Nellie Bly, aki mint tudjuk, nemcsak az első női újságíró volt Amerikában, hanem az oknyomozó újságírás úttörője is. Híressé azonban mégsem ez tett őt, hanem hogy 72 nap alatt utazta körbe a Földet. Az előző részhez hasonlóan, most is egy rakás híres személyiséget és ünnepelt sztárt vonultatott fel az írónő a regényben, olyanokat, mint például Sarah Bernhardot, a legendás francia színésznőt, vagy Frederick Seloust, a híres felfedezőt és nagyvad-vadászt, az Indiana Jones figurájának ihletőjét, akik mind-mind közeli kapcsolatba, mondhatni barátságba kerültek Nellie-vel a hosszú út alatt.
Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy ez a rész jobban tetszett, mint az előző. Carol McCleary olyan ügyesen szőtte hősnője Nellie Bly köré a gyilkosságokkal, rejtélyekkel és botrányokkal tarkított kis történetét, hogy a könyv végéig sejtésem sem volt arról, hogy vajon mi lesz majd a történet vége. Olyan veszélyes és nem mindennapi kalandokba keverte ezt a minden lében kanál nőszemélyt, hogy attól még egy adrenalin függő edzett kalandor is biztosan besokalt volna.

Míg az előző részben voltak olyan fejezetek, amiket kissé unalmasnak éreztem, addig ennél a könyvnél nem találkoztam ilyennel. A történet végig fenntartotta az érdeklődésemet és a történetvezetés is sokkal egyenletesebb volt, mint az előző részben. Nem mondom, kicsit frusztráló volt, hogy végig nem tudtam eldönteni, hogy Nellie helyében én kiben is bízhatnék meg az utastársai közül, de mire ez a bizonytalanság felőrölte volna az idegeimet megoldódott a nagy rejtély.
Ezt az utat járta be Nellie gőzhajón, postakocsin és vasparipán.
Annak ellenére, hogy engem nem igazán vonz a titokzatos Kelet, a kígyóbűvölők, a színpadi bűvészek és a kínai spiritiszták világa, most mégis sikerült elcsábulnom irányukban. Őszinte kíváncsisággal és érdeklődéssel olvastam Nellie Egyiptomon, Hong Kongon, Japánon... stb. keresztül  vezető úti beszámolóit, különösen a különböző tájakról, kultúrákról és társadalmi erkölcsök bemutatásáról szóló részeket.

De, hogy ne csak a pozitívumokról beszéljek, van ám itt párt dolog, ami az ellen oldalt is képviseli. Ha tízszer nem, akkor egyszer sem olvastam Nellie-nek a Blackwell-szigeti őrültekházában eltöltött napjairól. Már komolyan ott tartottam, ha még egyszer az orrom alá dörgöli mindezt az író, akkor sikítani fogok. Azonban a rengeteg történelmi rész, amikből bevallom sokat tanultam, és a rengeteg humor, ami pedig üdítően hatott minderre és nagyban megkönnyítette e rengeteg információ megemésztését, kárpótolt a milliószoros ismétlődésekért. 

Egyszóval, még ha a történet - hogy egyáltalán ilyen megtörténhet -, kissé hihetetlen és nevetséges is, az elképzelés maga viszont mégis nagyon, de nagyon szórakoztató volt. Örülök, hogy Carol McCleary így kisajátította magának Nellie Bly karakterét és kíváncsian várom e nem mindennapi hölgyemény kalandjainak a folytatását, ami ha minden igaz, akkor A gyilkosság képlete címen fog majd megjelenni….. ki tudja mikor.

A könyvben lévő lábjegyzetek és illusztrációk rendkívül jól működtek együtt a történettel, azokat elnézegetve mindig elkalandozott a képzeletem és azon agyaltam, hogy vajon milyen valós kalandokba keveredhetett Nellie, miközben 72 nap alatt körbeutazta a Földet. Vajon abból a kicsi kézitáskából, amit erre a hosszú útra magával vitt, mi hiányozhatott neki a legjobban? És vajon milyen valós veszélyeket és kalandokat élhetett át az útja során? De gondolom, hogy mindezt a saját könyvében meg is írta.




Kiadó: K.U.K.
Eredeti cím: Carol McCleary: The Illusion of Murder
Fordította: Boda András
Oldalszám: 352

2013. júl. 12.

Tammara Webber: Easy – Egyszeregy

Ebben a nagy nyári hőségben, valami könnyed olvasmányra vágytam, valami olyanra, amiben nincs semmi túlfűtött erotika meg lepedőakrobatika, hanem csupán csak kellemes, tudjátok(?), amolyan bizsergető romantika. És itt jött a képbe az Easy. 

Jacqueline a középiskola után zenei főiskolára szeretett volna menni, de ehelyett inkább a barátját, Kennedyt követte egy másik főiskolára, ami nem igazán volt testhez álló a számára. De hát ugye a szerelmünkért sok mindenre hajlandóak vagyunk…. Nos, ez a drága Kennedy, háromévnyi együtt járás után ráeszmélt arra, hogy neki bizony még nagy szüksége van a vad és zabolátlan szabadságra, ami azt jelentette, hogy más lányoknál is tapasztalatokat akart szerezni. Úgyhogy minden lelkiismeret-furdalás nélkül szakított Jacqueline-nal, akinek ezzel a szíve, mondhatni darabokra tört és a tanulmányi eredményei is igen erősen leromlottak. De ha mind ez még nem lett volna elég, a szakítás után Jacqueline szabad prédává vált Kennedy egy haverja számára, aki igen agresszívan el is kezdett a lányra vadászni. Egy buli alkalmával, amikor Jacqueline épp hazafele indult, szó szerint meg akarta erőszakolni őt, ám egy magas és felettébb jóképű srácnak köszönhetően Jacqueline-nak sikerült megmenekülnie előle. És szerencséjére ez a jóképű idegen továbbra is ott maradt mellette, hogy vigyázzon rá.

Tammara Weber története egy szívmelengető történet az első szerelemről és az igaz szerelemről. A könyv azonban nem csak erről szól, hanem olyan komoly témákat is magába foglal, mint a nemi erőszak és a zaklatás. 

A történet narrátora Jacqueline, akit ha megszeretni nem is tudtam, de mindenképp megkedveltem, annak ellenére, hogy én inkább a tökösebb csajokat szeretem jobban, és Jacqueline határozottan nem ebbe a kategóriába tartozott. Mivel a külsejéről annyira részletes leírást nem kaptam, mint mondjuk például a férfi főszereplőnkről Lucasról, így a lelki szemeim előtt őt egy törékeny, szőke szépségnek képzeltem el, akire ugyan a butácska jelzőt nem tudtam ráhúzni, de mindenképp határozatlannak, naivnak és kissé esetlennek éreztem. Olyannak, aki mindig valaki másnak a támogatásra szorul. Pont e határozatlanságának köszönhetően több olyan szituációval is találkoztam, ahol a cselekedetei kissé idegesítőek voltak a számomra, bár az önvédelmi tanfolyamra való beiratkozását, kitartását és az ott elért teljesítményét nagyon nagyra értékeltem. Egyébként sokat gondolkodtam a könyv kapcsán azon, hogy vajon én ennyi idősen és ebben a szituációban - mármint, ha valaki megpróbált volna erőszakoskodni vagy szexuálisan zaklatni engem - mit tettem volna. Utólag természetesen biztosat nem tudok mondani, de Jacqueline esetében, mint külső szemlélő úgy láttam, hogy nem állt kellő határozottsággal a sarkára, mind a volt barátja és mind az őt zaklató fiúval kapcsolatban.

A szereplők közül a kedvencem egyértelműen Lucas volt, a titokzatos szépfiú a tetoválásaival, a motorjával, a macskájával és a szemüvegével, ami nálam, halkan jegyzek meg, feltette az i-re a pontot. Egyszóval Lucas a megtestesült álom, erkölcsös, udvarias, romantikus és rendkívül szeretetre méltó, még akkor is, ha neki is megvannak a saját démonjai, ami hatással voltak a cselekedeteire. Sajnos az ő karakterfejlődése kissé háttérbe szorult Jacqueline-éval szemben, de kit érdekelt, amikor így is minden mozdulata és cselekedete teljesen elvarázsolt.

Fontos szerepet töltött be a történetben Erin, aki Jacqueline szobatársa és egyben a legjobb barátnője is volt. És nem csak ezért fontos őt kiemelnek a szereplők közül, mert rajta keresztül vitt az írónő egy csöpp humort a történetbe, hanem azért is, mert Erin volt a hűséges barátnő tökéletes példája a könyvben.

Tulajdonképpen egy panaszom nem lehet az Easyre, mivel tökéletes kikapcsolódást nyújtott. Végre egy olyan romantikus történettel volt dolgom, amiben nem csak minden a szex körül forgott. Persze voltak benne olyan meghitt szerelmes jelenetek, amiktől bizony az ember lánya menten elalélt, de emellett más fontos és kényes témákat is érintett az írónő.


A regény műfaja new adult, amivel még csak most kezdek ismerkedni. A young adultal ellentétben itt már nem középiskolások, hanem idősebbek, 18-26 évesek a szereplők és az ebben íródott könyvek legnagyobb csábereje számomra legfőképp abban rejlik, hogy tökéletesen ábrázolt főiskolai környezetben játszódnak. Igaz még csak két könyvet olvastam a műfajban, úgyhogy nagy tapasztalattal nem rendelkezek e téren, de úgy érzem, hogy ez a műfaj bizony nekem való lesz. 

Tammara Webber

Érdekesség: A borítón szereplő páros nem csak ezen a könyvön szerepel.

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Easy
Fordította: Komáromy Rudolf
Oldalszám: 334

2013. júl. 9.

Egy kis kedvesség

Először is nagyon köszönöm Diának és Ariadnenak, hogy gondoltak rám!


Ismét egy új díj ütötte fel a fejét, ami szerencsére abban különbözik a többitől, hogy ezzel bizony munka is van és nem csak egyszerű stafétabot módjára kell továbbadni a kiszemelt áldozatoknak. Bevallom, ez a típusú díjeső sokkal szimpatikusabb, mint az előző, mert ennek legalább értelme is van, hiszen lehetőségünk adódik egy kicsivel többet megtudni a másikról. És miért is ne használnánk ki azon gyarló emberi tulajdonságunkat, miszerint mindenki szeret magáról beszélni. (Lásd, ha tovább nem is jut ez a díj valamely blogon, a címzett mindig megválaszolja a kapott kérdéseket.)
Bevallom nehéz volt összeszedni tíz kérdést, öttel könnyebben kibékültem volna, de hát a szabály az szabály és jókislány révén igyekszem betartani őket. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy talán nem lenne veszélyben a világbéke, ha egy két dolgon néhány változtatást eszközölnék.

És jöjjenek a szabályok:
  • Linkkel jelöld azt az ember, aki téged jelölt/nevezett a díjra!
  • Válaszolj a 10 kérdésre, amit a neveződ kiírt!
  • Nevezz/jelölj Te is 10 embert a díjra! (Arra figyelj ,hogy 200 alatti legyen a követőik száma)  őőőőő... miért is? Miért pont 10-et? Mi van, ha nincs annyi? És mi köze az egészhez a blogot követők számának? Ennek a pontnak nem látom értelmét.
  • Írj Te is kérdéseket az általad jelölteknek!
  • Jelezd a jelöltjeid blogjain, hogy jelölted/nevezted őket!
Dia kérdéseire a válaszok:

1.) Melyik az a könyv, amelyiket már ötnél többször is képes voltál végigolvasni? (Többet is megnevezhetsz)
Még nem volt olyan. Túl sok a jó könyv és túl kevés az idő.

2.) Ha emlékszel rá: melyik volt az első könyv, amit a kezedbe fogtál és elolvastál?
Ha az elsőre nem is, de az első olyanra, ami mélyebben is megérintett emlékszem:  Jókaitól Az aranyember.

3.) Harry Potter vagy Gyűrűk Ura? Miért? 
iiiiiiij... egyik sem :)

4.) Melyik tanárnyat tanította az a tanár, aki pikkel(t) rád a gimiben vagy melyik volt a leghírhedtebb? :D
Középiskolában nem volt ilyen. Főiskolán volt egy tanár, aki minden lányt megbuktatott, többször is, mert szent meggyőződése volt, hogy erre a szakmára csak a fiúk alkalmasak. (Egyébként az egész évfolyamban 7-en voltunk  lányok:)) 

5.) Hány könyvespolcod van? :D 
Három

6.)Melyik a kedvenc hímnemű karaktered és melyik könyvben szerepel? (kötelező legalább egyet megnevezni!)
Büszkeség és balítélet, Mr. Darcy 

7.) Ki a kedvenc íród és melyiket szereted a legkevésbé? Miért?
Julia Quinn és Georgette Heyer, és mert imádom a könnyed és humoros történelmi romantikát.

8.) Mikor kellemesebb számodra olvasni? a.) Nyáron, egy homokos tengerparton. b) Télen, pokrócba bugyolálva egy kakaó mellett. (Válassz! :D )
Egyértelműen a b.

9.) Ha választhatnál, hogy melyik könyvszereplő kelljen életre, akkor kit választanál? (Könyv címét, íróját és a szereplő nevét is írd le, kérlek)

Az az igazság, hogy ez éppen attól függ, hogy éppen mit olvasok.

10.) Vezetsz naplót? Ha igen, akkor a számítógépen vagy igazi füzetbe? Ha füzetbe, milyen színű a füzet és hogy néz ki? :D
Nem vezetek naplót.

Ariadne kérdéseire a válaszok:

1. Olvasmányélményeid helyszínei közül, hova látogatnál el szívesen?
Az 1900-as évek Angliájába.

2. Mi alapján értékelsz egy könyvet? Mitől jó neked egy könyv?
Mindig a maga műfajába értékelek egy könyvet, de a külső tényezőket (pl, hogy épp milyen fáradt vagyok, vagy épp milyen hangulatom van) sajnos nem tudom kivédeni. 

3. Csendben vagy zenét hallgatva, kint vagy bent olvasol szívesebben?
Csendben és bent.

4. Szerinted, ha olcsóbbak lennének a könyvek, többen olvasnának?
Szeretném azt hinni, hogy igen.

5. Mennyire fontos számodra mások véleménye, amikor a blogodról mondanak kritikát? Fontos, hogy sok követőd legyen?
Mindenkinek jól esik, ha elismerik a munkáját és adnak a véleményére. Kezdő bloggerként jobban érdekelt, ma már sokkal kevésbé. 

6. Mi az, amit szívesen megtennél, ha lehetőséged lenne rá?
Hmmm ez igen nehéz kérdés és nem hiszem, hogy publikus :P

7. Ha nem olvasol éppen, mit csinálsz, amikor nem dolgozol?
Gyereket próbálok nevelni, főzök, mosok takarítok.

8. Vannak káros szenvedélyeid?
Csak az olvasás és a blogolás

9. Mit változtatnál meg az életben?
Hát ez ismét egy olyan kérdés, ami nagyon személyes tud lenni...

10. Ajánlanál egy könyvet, amit szerinted kár lenne kihagyni?
Akár többet is! Jane Eyre, Quo Vadis, Tüskevár...  könnyed romantikának pedig Julia Quinntől bármit.:)


Az én kérdéseim:
  • Férjed, kedvesed, szüleid, barátaid, szomszédjaid, munkatársaid,  tudják, hogy blogot írsz? Mit szólnak hozzá?
  • Miért kezdtél el blogolni?
  • Milyen szerepet tölt be az életedben a blogod?
  • Ha felkérnének, hogy írj egy könyvet, akkor miről vagy kiről szólna? Milyen műfajban írnál?
  • Melyik kedvenc íród boldog (vagy akár gonosz) szereplője lennél szívesen?
  • Milyen sűrűn porolod le a könyveidet?
  • Mennyi időt töltesz naponta olvasással és molyolással?
  • Mennyit tévézel és mi a kedvenc műsorod?
  • Gondolkodtál már azon, hogy befejezed a blogolást? Ha igen, mi tartott vissza?
  • És végezetül, ha megtehetnéd, akkor a Föld mely részére utaznál el szívesen, mondjuk egy hónapra vagy akár örökre.
Természetesen nem muszáj válaszolni a kérdésekre, és lehet, hogy olyan bloggereket is megneveztem, (bár igyekeztem, hogy ne tegyem), akik már kaptak pár kérdéssort és már nyűg nekik ez a sok kérdezősködés, ettől függetlenül kíváncsian várom a válaszukat :)



UPDATE

Időközben tigi5 is megajándékozott e díjjal és a vele járó kérdéseivel, amit ezúton is hálásan köszönök neki. Irtó jól esett, hogy gondoltál rám.

1. Te hogyan viseled, hogyan tudod feldolgozni a kudarcaidat? (esetleg valami példával, hátha tanulunk belőle)
Próbálom könnyedén venni, de igazából azt figyeltem meg magamon, hogy a korral együtt ez egyre nehezebben megy.

2. Hogy érzed magad ma? (Komolyan érdekel, nem csak úgy udvariasságiból!)
Szarul. Épp ma bőgtem egy hatalmasat, és épp egy kudarc miatt. De amikor ezt a díjat kaptam tőled, akkor nagyon jó  napom volt.:)

3. Jártál már úgy, hogy napi bármilyen tevékenységed közben egyszer csak megálltál, és rácsodálkoztál az életre, hogy milyen szép? (példát esetleg?)
Nem emlékszem, hogy mikor volt utoljára ilyen…. talán, amikor még nem voltak meg a gyerekeim. Amióta megvannak néha, ha nem látnak, és épp nem gyilkolják egymást nézem őket, és azon csodálkozom, hogy hogy lehetnek ennyire gyönyörűek. :)

4. Csak a szépre emlékezem - énekli Huszti Péter (is). Te milyen ember vagy? Csak a szépre emlékezel vagy a sérelmeidet dédelgeted?
Próbálok csak a szépre emlékezni. Vannak rossz emlékeim, de azokat megpróbálom elnyomni magamban.

5. Sokszor, sokféle módon felvetődik könyves fórumokon, és én sem tudom kihagyni a kötelező olvasmányok-kérdést. Volt-e a kötelezők között olyan élményed, amelyikre azt mondod, hogy ez időt álló, ma is, ötven vagy száz év múlva is ajánlod az ifjúságnak?
A Tüskevár és Az aranyember örök kedvenc.

6. Ha már a könyveknél járok: sorozat (sok kötetes, mint pl. Kenyon Sötét vadászok sorozata), trilógia-tetralógia vagy önálló történetek?
Nem is tudom…. inkább az önálló történetek. A sorozatokkal sem lenne semmi bajom, ha nem kéne rájuk annyit várnom.

7. Milyen nyelveken olvasol? Ha csak magyarul, szeretnél-e megtanulni más nyelvet és melyiket (az angolon kívül is:). Ha több nyelven tudsz, melyiket részesíted előnyben: az eredetit vagy a fordítást?
Nagyon szeretnék megtanulni angolul és oroszul. Én még ahhoz a generációhoz tartozom, akik még oroszul tanultak az iskolában és hiába utálta mindenki én nagyon is szerettem.  Egyébként mindig németet tanultam, de sajnos nem beszélem olyan jól, hogy olvassak is azon a nyelven.

8. Lehet-e jobb szerinted egy fordítás, mint az eredeti?
Nem tartom kizártnak.

9. Meg szoktad nézni olvasás előtt, ki fordította a könyvet (egyáltalán: szempont a fordító?), s ha igen, vannak-e kedvenceid (rajtam kívül természetesen :D)
Régebben egyáltalán nem foglalkoztam vele. Mostanában szoktam csak nézegetni, és kezd kirajzolódni bennem, hogy kinek örül és kinek nem :)

10. Mi az, amit legjobban szeretsz az életedben? Ami segít továbblépni akkor is, amikor a legmélyebb gödörben érzed magad?
A gyerekeim.

Drága Zsuzsi, nagyon köszönöm, hogy gondoltál rám, érdekesek voltak a kérdések, amiket feltettél főleg a legelső tetszett a legjobban.:)))

1. Ha lehetőséged lenne otthonodban egy saját könyvtárszoba berendezésére milyen lenne?
Nem tudom, hogy esetleg láttad-e a Hegylakó című filmet. Abban Connor MacLeodnak volt egy kör alakú szobája, ahol a kincseit tartotta. A szoba közepén olyan süllyesztett üllőalkalmatosság volt, amit fölül körbe lehetett járni… na, valami olyasmit el tudnék képzelni én is magamnak könyvtárszobaként, tele könyvekkel. És ha netán pont olyan lenne, mint a filmben az sem lenne nagy baj.:P

2. Mivel lehet neked örömöt szerezni?
Könyvvel és sütivel.

3. Inspirál téged valaki/valami a blogírás közben?
Nem igazán, hacsak nem az, hogy nincs annál jobb érzés, amikor elkészülök egy bejegyzéssel és azt közzé teszem és tudom, hogy ezt én írtam.

4. Volt már olyan könyves élményed, amikor vágyakozva gondoltál arra, hogy bárcsak velem történt volna mindez?
ÓÓÓÓ rengetegszer. J

5. Ki az az író, akivel személyesen találkoznál és mi érdekelne vele kapcsolatban?
Most biztos sokan megköveznek azért amit írni fogok, de engem nem érdekelnek az írók. Egyáltalán nem vagyok kíváncsi a magánéletükre és arra, hogy miért és hogy honnan jött nekik az ihlet. Engem csak az érdekel, hogy mit tesznek le az asztalra.

6. Van valaki, aki számodra megbízhatóan objektív véleményt tud adni egy adott könyvről, amiben nem vagy biztos, hogy elolvasnád?
Igen vannak, többen is.

7. Ha ajándékba kapsz könyvet nem zavar, ha írnak bele pár kedves sort?
Dehogy zavar. Sőt! El is várom.

8. Nyaraláskor viszel magaddal könyvet, és ha igen hányat?
Az épp aktuális olvasmányomat mindig magammal viszem és az e-könyv olvasómat. Biztos, ami biztos.

9. Ha egy könyvet kellene megnevezned azok közül, amelyeket eddig olvastál, és valamiért nagy hatással volt rád, melyik lenne az?
Most nem a kötelező olvasmányok közül írok egyet, mert azt már én is unom, hanem inkább egy viszonylag friss olvasmányomat neveznék meg, és az a Színarany.

10. Volt már rá példa, hogy egy könyvet először az eredeti nyelven olvastál, és amikor a kezedbe került magyarul csalódtál benne?
Nem, ilyen még nem volt.


2013. júl. 5.

Eowyn Ivey: A hóleány

Találkozásom a könyvvel teljesen hétköznapi volt; egyszerűen csak a kedvenc kiadóm újdonságait böngészve bukkantam rá. Azt nem mondom, hogy a borítója volt az, ami első látásra megfogott - egyébként ez az egyetlen gyenge pontja számomra a könyvnek – inkább a tartalma miatt vettem a kezembe, amit bevallok pont a borítója miatt többször is elolvastam bizonyosságképpen a választásom helyességét illetően. És hogy jól döntöttem-e? Elég ha annyit mondok, hogy  amikor befejeztem a könyvet, akkor a könnyeimet törölgetve csak ültem, és azon gondolkodtam, hogy vajon hogyan is önthetném én szavakba azokat az intenzív érzelmeket és megfoghatatlan hangulatot, amit Eowyn Ivey ilyen gyönyörű költői nyelven szavakba öntött.

A történet a 20. század elején az alaszkai vadonban játszódik, és egy középkorú gyermektelen házaspárról, Jackről és Mabelről szól, akik a gyermekük elvesztése után úgy gondolták, hogy ha elköltöznének a világ peremére, ahol nem hallhatnának gyermeksírást és gügyögést, ahol nem lennének szomszédjaik és barátaik csak a végtelen nyugalom, és a békés csend venné őket körül, az talán gyógyírt jelenthetne megtört lelkükre. De, mint később kiderült, Alaszka zord időjárású éghajlata egyáltalán nem könnyíti meg az ott élők sorsát.
Már a nyitó oldalon szíven ütött Mabel boldogtalansága, aki abban a reményben ment a folyó befagyott jegére, hogy ha az netán beszakadna alatta, akkor milyen könnyen véget vethetne az életének.
Mabel és Jack alig beszéltek egymással, Jack a földeken töltötte az egész napját, míg Mabel egyre melankolikusabb állapotba került a magába zárt bánattól és magánytól. Aztán egyszer csak leesett az első hó és valami igazán varázslatos és megmagyarázhatatlan dolog történt. Egy váratlan gondolattól vezérelve e két ember egy hógyermeket épített, egy sállal és kesztyűvel felöltöztetett hókislányt, akinek reggelre azonban nyoma veszett. Csak gyereklábnyomok maradtak utána a hóban, amik az erdőbe vezettek. A regény története egy orosz népmesére - amit egyébként az írónő is beleszőtt a történetébe - Sznyegurocska (Hópelyhecske) meséjére épült, akit szintén egy idős és gyermektelen házaspár formált hóból, aki aztán később életre kelt.

A könyv cselekmény egyáltalán nem mondható gyors sodrásúnak, és a szereplők is teljesen hétköznapiak, olyanok, akik keményen tudnak dolgozni és nem hátrálnak meg az élet nehézségeitől. A történet elbeszélése csendes és a szereplők sem túl szószátyárok. Ennek ellenére mégis, annyira elvarázsolt és magával ragadt a regény hangulata, hogy nem is emlékszem, hogy mikor olvastam utoljára ilyen élvezettel és várakozással teli egy könyvet. A regény különlegességét a gyönyörű tájleírások mellett egyértelműen a karakterek adják, akik ízig-vérig valóságos emberek voltak tele hibákkal, fájdalommal, vágyakkal és szeretettel. Mabel és Jack nem mutatták ki egymásnak az érzelmeiket. Bánatuk és boldogságuk, egy saját gyermek utáni hihetetlen, szinte kézzel tapintható vágyakozásuk rendkívül meggyőző és egyben megható is volt számomra. Nem olvastam vagy legalábbis nem jut most az eszembe olyan könyv, amiben ennyire határozott és erős női karakterekkel találkoztam volna, mint itt. Tökéletesen együtt tudtam érezni Mabellel (szerintem minden anya így lesz majd ezzel) és jobban aggódtam érte, mint az erdőben bóklászó kislányért, Faináért. És az alaszkai vadon ábrázolása pedig....  olyan élénk és erős volt, különösen a téli időszakban, hogy az minden képzeletemet felülmúlta.

Forrás
Faina feltűnése, aki a hóleány eltűnésével egy időben jelent meg a házaspár tanyájának a környékén, mindent megváltoztatott. Fontos szerepet töltött be a házaspár életében. Azon kívül, hogy újraélesztette a kettőjük közötti szeretetet, reményt és célt is adott nekik. Érdekes mód azonban Faina mindig csak télen jelent meg Mabeléknél, és mindig úgy, hogy senki nem láthatta őt. A könyv első felében kérdéses is volt számomra, hogy létezik ő egyáltalán, vagy csak Mabel és Jack képzelete teremtette őt? Kicsoda ő valójában? És honnan jött? Ezekre a kérdésekre mindvégig türelmetlenül kerestem a választ, valami kézzel foghatót, ha tudományosat nem is, de mindenképp hihető magyarázatra vártam. De igazából erre soha nem került sor, ellenben kaptam egy csomó rejtélyt, és misztikumot, és érzelmek tömkelegét. Meg festői szépségű leírásokat a havas alaszkai tájról, amikben szó szerint szinte belevesztem és amiknek minden sorát élvezettel olvastam. A regény első fele varázslatosan misztikus volt, amitől könnyen elhittem, hogy Faina valóban a hó gyermeke. De aztán amikor már fiatal lánnyá cseperedett, és már mások figyelmét is felkeltette, olyan események sora következett, amitől a történet letért a mágikus realizmus útjáról és egyre inkább valóságossá kezdett válni, hogy aztán a végére egy jó nagyot koppinthasson az orromra.

A történet vége keserédes - végig ott volt bennem egy esetleges tragédiától való félelem, de ennek ellenpontjaként egy nagy adag remény is - és talán kissé kiszámítható is, de ennek ellenére mégis így volt tökéletes, ahogy volt, más véget el sem tudtam volna képzelni hozzá. Még akkor sem, ha pár napnak el kellett telnie ahhoz, hogy érzelmileg is mindezt megemésszem.

"Az anyák szórakozottan megérintik ajkukkal a karjukban tartott csecsemő homlokát. Ahogy elhaladnak a totyogó csöppségük mellett, összeborzolják a haját, sőt felkapják, és addig puszilgatják az arcát, a nyakát, amíg a kisgyerek már visít a gyönyörűségtől. Szerethet-e így mást, tűnődött Mabel, ilyen nyíltan  és semmivel sem törődve egy nő az életében?" 

Egy kis érdekesség az írónő honlapjáról: Eowyn (ejtsd A-o-win) LeMay Ivey Alaszkában nevelkedett és jelenleg is ott él férjével és két lányával együtt. Az édesanyja J.R.R. Tolkien Gyűrűk Ura c. regényének egyik karaktere után keresztelte el őt. A Hóleány Eowyn első regénye.


Kiadó: Gabo
Eredeti cím: The Snow Child
Fordította: Bori Erzsébet
Oldalszám: 340