Carol McCleary: A gyilkosság illúziója (Nellie Bly 2.)

Mivel nagy sikert aratott nálam az írónő előző könyve, így nem volt kérdéses, hogy a folytatásra is nagyon kíváncsi voltam. Már csak azért is, mert rendkívül szeretem azokat a történeteket, amelyekben valós személyek szerepelnek és amelyek valós eseményeket dolgoznak fel. Az ilyen alapkövekre épített fikciók, mindig beindítják a fantáziámat és elgondolkodtatnak arról, hogy vajon hol érthetett véget a könyvben a valóság és hol kaphatott szárnyra az író fantáziája?

Miután Nellie az előző részben elfogadta Julius Verne kihívását, melyben vállalta, hogy Phileas Foggal ellentétben, ő kevesebb, mint 80 nap alatt kerüli meg a Földet, fogja a kis motyóját és 1889 novemberében útnak indul. Ekkor persze még sejtelme sem volt arról, hogy micsoda rejtélyes gyilkossági ügybe fog majd keveredni az útja során, bár őt ismerve, ha tudta volna is ugyan úgy útnak indult volna. Történetünk Nellie utazásának a 13. napjától kezdődik, amikor Egyiptomba érve a városi bazárban nézelődve egy gyilkosság szemtanúja lesz, ahol az áldozat titokban egy skarabeuszt ad át neki, benne egy kis kulccsal, s közben egy nevet suttog… „Amelia”.

Nellie meggyőződése, hogy az áldozat egy európai ember volt, akivel már korábban is találkozott a hajón. Az utastársai azonban - akikkel a későbbiek folyamán, majd szerencséje lesz közelebbről is megismerkedni - mindezt szentül tagadták. Állításuk szerint a gyilkosság csak a bennszülöttek között zajló véres vita volt, amivel Nellie-nek nem kellene foglalkoznia. Nellie azonban ragaszkodik a maga igazához, még akkor is, ha ez miatt egy kellemetlenkedő, hisztérikus és bajkeverő nőszemélynek tartják. Nellie sokak számára egy felettébb bosszantó és kikíváncsiskodó riporternő volt, akit többek között ezért is, no és persze amiatt a bizonyos kis kulcs miatt, többször is megpróbáltak eltenni láb alól. 

Így utazta körbe a földet Nellie,
ezzel a pöttöm kézitáskával.
(Katt a képre)

A könyv hősnője az előző részben megismert Nellie Bly, aki mint tudjuk, nemcsak az első női újságíró volt Amerikában, hanem az oknyomozó újságírás úttörője is. Híressé azonban mégsem ez tett őt, hanem hogy 72 nap alatt utazta körbe a Földet. Az előző részhez hasonlóan, most is egy rakás híres személyiséget és ünnepelt sztárt vonultatott fel az írónő a regényben, olyanokat, mint például Sarah Bernhardot, a legendás francia színésznőt, vagy Frederick Seloust, a híres felfedezőt és nagyvad-vadászt, az Indiana Jones figurájának ihletőjét, akik mind-mind közeli kapcsolatba, mondhatni barátságba kerültek Nellie-vel a hosszú út alatt.

Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy ez a rész jobban tetszett, mint az előző. Carol McCleary olyan ügyesen szőtte hősnője Nellie Bly köré a gyilkosságokkal, rejtélyekkel és botrányokkal tarkított kis történetét, hogy a könyv végéig sejtésem sem volt arról, hogy vajon mi lesz majd a történet vége. Olyan veszélyes és nem mindennapi kalandokba keverte ezt a minden lében kanál nőszemélyt, hogy attól még egy adrenalin függő edzett kalandor is biztosan besokalt volna.

Míg az előző részben voltak olyan fejezetek, amiket kissé unalmasnak éreztem, addig ennél a könyvnél nem találkoztam ilyennel. A történet végig fenntartotta az érdeklődésemet és a történetvezetés is sokkal egyenletesebb volt, mint az előző részben. Nem mondom, kicsit frusztráló volt, hogy végig nem tudtam eldönteni, hogy Nellie helyében én kiben is bízhatnék meg az utastársai közül, de mire ez a bizonytalanság felőrölte volna az idegeimet megoldódott a nagy rejtély.

Ezt az utat járta be Nellie gőzhajón, postakocsin és vasparipán.

Annak ellenére, hogy engem nem igazán vonz a titokzatos Kelet, a kígyóbűvölők, a színpadi bűvészek és a kínai spiritiszták világa, most mégis sikerült elcsábulnom irányukban. Őszinte kíváncsisággal és érdeklődéssel olvastam Nellie Egyiptomon, Hong Kongon, Japánon... stb. keresztül  vezető úti beszámolóit, különösen a különböző tájakról, kultúrákról és társadalmi erkölcsök bemutatásáról szóló részeket.

De, hogy ne csak a pozitívumokról beszéljek, van ám itt párt dolog, ami az ellen oldalt is képviseli. Ha tízszer nem, akkor egyszer sem olvastam Nellie-nek a Blackwell-szigeti őrültekházában eltöltött napjairól. Már komolyan ott tartottam, ha még egyszer az orrom alá dörgöli mindezt az író, akkor sikítani fogok. Azonban a rengeteg történelmi rész, amikből bevallom sokat tanultam, és a rengeteg humor, ami pedig üdítően hatott minderre és nagyban megkönnyítette e rengeteg információ megemésztését, kárpótolt a milliószoros ismétlődésekért. 

Egyszóval, még ha a történet - hogy egyáltalán ilyen megtörténhet -, kissé hihetetlen és nevetséges is, az elképzelés maga viszont mégis nagyon, de nagyon szórakoztató volt. Örülök, hogy Carol McCleary így kisajátította magának Nellie Bly karakterét és kíváncsian várom e nem mindennapi hölgyemény kalandjainak a folytatását, ami ha minden igaz, akkor A gyilkosság képlete címen fog majd megjelenni….. ki tudja mikor.

A könyvben lévő lábjegyzetek és illusztrációk rendkívül jól működtek együtt a történettel, azokat elnézegetve mindig elkalandozott a képzeletem és azon agyaltam, hogy vajon milyen valós kalandokba keveredhetett Nellie, miközben 72 nap alatt körbeutazta a Földet. Vajon abból a kicsi kézitáskából, amit erre a hosszú útra magával vitt, mi hiányozhatott neki a legjobban? És vajon milyen valós veszélyeket és kalandokat élhetett át az útja során? De gondolom, hogy mindezt a saját könyvében meg is írta.

Kiadó: K.U.K.

Eredeti cím: Carol McCleary: The Illusion of Murder

Fordította: Boda András

Oldalszám: 352