2015. jan. 5.

Új sorozat! Öltések közt az idő

Nemrég tudtam meg, hogy María Dueñas Öltések közt az idő bestselleréből filmsorozat készült, melynek főszereplője a gyönyörű Sira, akinek szerelmekkel és kémkedéssel teli kalandos életét követhetjük nyomon a spanyol polgárháború, majd a második világháború közepette. A szegénysorból származó madridi lányt varrónő édesanyja egyedül neveli. Tehetsége a ruhákhoz és a varráshoz már korán megmutatkozik, így munkába állhat abban a varrószalonban ahol anyja is dolgozik. Később megismerkedik Ignacióval, aki gyorsan levesz a lábáról a lány szépsége. A férfi köztisztviselő lesz és hamarosan már az esküvőt tervezik. Minden jól alakul egészen addig a pontig, amíg fel nem bukkan az addig soha nem látott apa és megjelenik egy másik férfi is Sira életében, a jóképű Ramiro."

A tévésorozat nyolc részes lesz, melyből az első részt január 9-én (pénteken) 20:30-kor lehet megnézni az M1-en.

Én ennek a filmnek rettentő mód örülök, ugyanis majd egy éve olvastam a könyvet, ami anno nagyon nagyon tetszett, úgyhogy én biztos ott leszek a képernyő előtt.
A magyar nyelvű előzetest itt tudjátok megnézni.  

A film adatai:
spanyol drámasorozat, 1. rész, 87 perc, 2013
rendező: Norberto López Amado, Ignacio Mercero
forgatókönyvíró: María Duenas, Carlos Montero
zeneszerző: Cesar Benito
operatőr: Juan Molina
vágó: Ángel Armada

szereplők:
Adriana Ugarte (Sira Quiroga)
Hannah New (Rosalinda Fox)
Mari Carmen Sánchez (Candelaria)
Peter Vives (Marcus Logan)
Francesc Garrido (Vázquez)
Tristán Ulloa (Beigbeder)
Filipe Duarte (Da Silva)

18 megjegyzés:

  1. Na, hogy tetszett? Hű a könyvhöz? Ilyennek képzelted?
    Én nem olvastam a könyvet, de megnéztem a mai első részt, és tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos mire odáig jutottam, hogy be tudtam kapcsolni a tévét, már javában ment, úgyhogy inkább nem néztem végig, majd ma vagy holnap.. (a gyerekek úgyis a mamánál lesznek :)).

      Törlés
    2. Sikerült megnéznem a filmet, bár nem végig, mert épp vendégeink jöttek, de amennyit láttam belőle az nem volt rossz... de nekem hiányzott belőle valami, ami a könyvben megvolt.:) Egyébként ha nem is pontról pontra, de a történet eddig megegyezett a könyvvel :)

      Törlés
  2. Ja, de az imdb szerint 11 részes. Te hol olvastad, hogy csak 8?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azon az oldalon, amit linkeltem is a posztban az imdb-n nem néztem : http://www.mediaklikk.hu/2015/01/04/oltesek-kozt-az-ido/

      Törlés
  3. Most már én is olvasom, tetszik, és eddig hű a könyvhöz a film. Az írónő másik regényét is olvastad?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy könyvben is tetszik :))
      És nem, még nem olvastam a másik könyvét, de tervezem. :)

      Törlés
  4. Ez a film rabul ejtett,eddig nem is hallottam róla,megrendeltem a könyvet,alig várom hogy elolvassam.Szinte várom a pénteket hogy láthassam az újabb részeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsi vagyok, hogy majd a könyv mennyire fog tetszeni. Ha van időd és kedved megírni, akkor várom a véleményed. :)

      Törlés
  5. Befejeztem a könyvet, nagyon jó, kösz az ajánlást. Kár, hogy a tvsorozat 4. része már erősen hozzáköltés volt, de azért bízom a jó folytatásban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett a könyv, szerintem is nagyon jó volt! :)

      Törlés
  6. ...kiolvastam a könyvet,fantasztikus DE a vége az eléggé fura,befejezetlen,hiányos számomra,remélem a film egy kicsit konkrétabb lesz...(máskor is jövök tetszik az oldal:-) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a film utolsó része alapos lesz és nem lesz hiányérzetünk a végére.... legalábbis remélem.:)
      És köszi :)

      Törlés
  7. Édesanyámmal nézem a sorozatot, nagyon tetszik mindkettőnknek, a könyvről magáról még nem tudok. Nem olvastam utána. De mindketten inkább könyvpártiak vagyunk, szóval mindenképp beszerzem neki is meg magamnak is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nagyon tetszett a könyv, szerintem érdemes beszerezni, mivel ez egy igazi nagyívű történet, tele szerethető szereplőkkel, amit olvasni is muszáj nemcsak filmen látni..... meg tapasztalatom szerint általában a könyv mindig jobb, mint a film.:)

      És csak most láttam a kiadó fb oldalán, hogy aki az írónő mindkét könyvét megrendeli az dedikált Öltések közt az idő példányt kap. Hmmm. :)

      Törlés
  8. Újra itt!:-)Miután kiolvastam a könyvet,és megnéztem a sorozat befejező részét...valóban igazad van egy csepp hiányérzetem sem maradt.Tökéletes.Megnyugodtam.
    Ui jobbulást a családodnak,hogy mielőbb újra elláss minket jó kis könyv tippekkel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de kedves vagy, nagyon köszönöm! Igyekezni fogok! :)

      Törlés
  9. Tényleg 8 részes. Nálunk 8x1,5 órás részekben adták, de vannak országok, ahol 11x1 órára vágták.

    VálaszTörlés