Jeannette Walls: Az Ezüst csillag

Különös hangulatú könyv volt ez - kicsit szomorú, de legfőképp nyugtalanító és indulatkeltő, néhol pedig igencsak szívszorító -, de azt hiszem, hogy épp ez miatt lett emlékezetes a számomra. Természetesen az író stílusa és a gyönyörű fogalmazása is sokat nyomott a latban, melynek köszönhetően a cselekmény alakulása miatt érzett minden félelmem és aggodalmam ellenére is sikerült elvesznem a könyvben. Az Ezüst csillag szinte az első oldalaktól kezdve a fotelhez szegezett, nem sok idő kellett ahhoz, hogy teljesen átadjam magam a történet vészjósló hangulatának és sodrásának. 

A könyv két kislány történetét meséli el az 1970-es évek Amerikájában. Ben és Liz testvérek, Ben 12 éves, Liz pedig három évvel idősebb a húgánál. Nemcsak irigylésre méltó, de megbonthatatlan testvéri kötelék fűzi őket össze, kimondhatatlanul szeretik egymást és soha nem hagynák el a másikat. Nem úgy, mint az édesanyjuk, aki bizony gyakran magukra hagyta a lányait. Charlotte-ot a legnagyobb jóindulattal sem tudnám gondos szülőnek nevezni, sőt! Én totál alkalmatlannak ítélem őt erre a feladatra, ugyanis amellett, hogy komoly bipoláris zavarokkal küzdött, személyiségi problémái is voltak. Amikor egy nap Charlotte egy-két hónapra elegendő költőpénzt hátrahagyva elindul, hogy "megtalálja önmagát", a lányok ismét egyedül maradnak, és hogy mindez sem a rendőrségnek, sem a gyámhivatalnak ne szúrjon szemet a Virginiában élő nagybátyjukhoz utaznak. Tinsley bácsit kezdetben nem tudtam hova tenni, sztoikus nyugalma a veszteségei iránt egy idő után irtó bosszantóvá vált a számomra, és hogy őszinte legyen nem sokkal éreztem nagyobb biztonságban a lányokat vele, mint a saját idegbeteg édesanyjukkal. És e megérzésem hamar be is igazolódott. Ugyanis miután a lányokat Tinsley bácsi befogadta, Liz és Ben a bácsikájuk tudta nélkül vállalnak irodai munkát és gyermekfelügyeletet Jerry Maddoxnál, a helyi gyár tagbaszakadt munkafelügyelőjénél, akiről hamar kiderül, hogy egy agresszív és hatalommániás állat. Egy olyan ember, akitől az alkalmazottai rettegnek, és senki nem mer szembeszállni vele.

A könyv narrátora egy koraérett 12 éves kislány Ben, aki egy roppant figyelemre méltó és szerethető karakter volt. Kora ellenére dicséretes volt a kitartása és az éleslátása, bár amikor bemagyarázta magának, hogy ha egy felnőtt férfi gusztustalan módon közeledve felé a hóna alá nyúlva azt mondja neki, hogy nicsak "már pelyhesedsz is” abban semmi kivetnivaló nincs, akkor bizony sikítani tudtam volna.

Kezdetben nekem úgy tűnt, hogy a két lány közül Liz az erősebb és ennek köszönhetően övé az irányítás, de ezt a szerepet a történet előrehaladtával Ben vette át tőle, akinek a bátorságát, az őszinteségét és az ösztönös igazságérzetét - amibe természetesen egy nagy adag naivitás is vegyült – nagyon nagyra becsültem.

A történet elején végig olyan érzésem volt, mintha az események egy gyorsvonat sebességével rohannának valami nagyon rossz dolog felé, amiben végül nem is tévedtem olyan nagyon sokat. Hiszen képzeljétek csak el mi várhat két ártatlan és naiv lányra, egy olyan kicsi és zárt közösségben, ahol a hatalommal és a pénzzel való visszaélés mindennapi dolognak számít. Ahol az emberek félnek nyíltan kimondani a véleményüket, mert ha ezt megteszik, az állásukkal fizetnek érte.  Ahol inkább mindenki becsukja a szemét és elfordul a mocskos dolgoktól, csakhogy elkerüljék a hatalommal való konfrontációt. Ahol épp elkezdődött a feketék és a fehérek integrálása az iskolákban. Ahol a családok Vietnámban harcoló fiait még dicsőség övezi. Ahol az emberek foggal-körömmel harcolnak a hagyományaik mellett.

Egy ilyen helyen, vajon milyen esélye lehet két védtelen lánynak?

„Teljesen össze voltam zavarodva, úgy éreztem, mintha a feje tetejére állt volna a világ. Fogalmam sem volt, mit csináljak. Hogy kell viselkedni egy olyan világban, ahol ártatlan a bűnös, és bűnös az ártatlan.”

Az első oldaltól kezdve az utolsóig rettentő aggodalommal és félelemmel teli izgalommal követtem az eseményeket és azt kívántam - amit a lányok is mindennél jobban szerettek volna -, hogy bárcsak eljönne értük az édesanyjuk és minden jóra fordulna... 

Külföldi borítók

A könyv borítóját szerintem nagyon eltalálta a kiadó, igaz Ben nem szőke, hanem barna, de kit érdekel, amikor ez az ölelkező testvérpár tökéletesen kifejezi azt az összetartozást és szeretetet, ami a két lány között volt, és nem utolsósorban hangulatában is nagyszerűen illik a történethez.

Jeannette Walls

Kiadó: Maxim 

Eredeti cím: The Silver Star

Fordította: Marcali Ferenc

Sorozat:-

Oldalszám: 300